San Diego nyüzsgő területétől Nyugatra fekszik egy lovarda, amit a családom évek óta rendszeresen meglátogat. A modern lovarda minden szeglete és zuga megfelelő arra, hogy elmeneküljek a gondolataim elől. Fekete napszemüveget a szememre csúsztattam, majd kiszálltam a piros autóból. A pásztor kutyák felismerték az autó szagát, ezért bolyhos farkukat csóválni kezdték. Ugatva futottak felém, ezért leguggoltam és simogatni kezdtem őket. Boldogan ugráltak körbe engem, a szürke foltos ebek azonnal üdvözöltek. Lecsúszott a hátamon található kapucnis pulcsi, ezért vissza csúsztattam, majd a zsebembe tettem a kocsikulcsot. Modern macskaköves út vezetett az istálló bejáratához. A vidékies hangulat, a csendes táj és a fák sokasága hívogatott engem. Minden problémám eltűnt, ezért hálás vagyok. Beléptem a lovardába, végig sétáltam a lovakkal teli helyiségen, majd kiléptem a túloldalt. Hatalmas zöld mezős dombon legelészett az én szerelmem, ezért szóltam neki. A szürke ló lassan felemelte a fejét, fülét pedig hegyezte. Egy darabig engem figyelt, majd fejét lógatva megindult felém. A fa kerítés tetejére ültem és vártam, hogy hozzám érjen. - Szia, szépség. Szia te gyönyörű - tenyeremmel végig szántottam a pofáját, ő pedig némán pislogott. Leugrottam a kerítésről, a nyaka mellé álltam és végig simítottam a szürke bundáját. A nap szikrázóan sütött, ezért hunyorogva szemezgettem a ló szén színű szemével. - Tudom, hogy rég voltam, de sok a tenni valóm. Nem haragudhatsz rám miatta - szemöldökömet ráncoltam, amikor a ló fejét lógatva elsétált tőlem.

- A lovak nagyon okos állatok. Sosem felejtenek, ezt nagyon jól tudod. Sindy ragaszkodik hozzád, de nagyon rég voltál itt utoljára - mikor ismerős hang csapott meg, megfordultam a tengelyem körül és szembe találtam magam Carlos-al, a lovarda első számú gondnokával. Minden nyarát és telét lovak közt tölti. Igazi belvárosi otthona mellett ez a második hely, amit otthonaként tekint, ezért megszokott, hogy ő mindig itt van. Carlos az ötvenes évei végén járt. Ősz haja felül hiányos volt, kantáros nadrágot és piros kockás inget viselt. Ő soha nem fél bepiszkolni a kezét, de a csizmája mindig makulátlan és csillog. - Mi szél hozott erre, fiam? - biccentette oldalra a fejét. Sóhajtva kezet ráztam vele és levettem a napszemüveget.

- Bíztam abban, hogy van ma estére egy szabad szobád - vallottam be. - Kicsit elegem van a belváros zajából és a munkából is. Pihenésre van szükségem, tudsz benne segíteni?

- Csak nem előjött a migréned, fiam? - átkarolta a vállamat és határozottan megveregette a hátamat. - Akkor tudom, hogy erre mi lehet a legjobb gyógymód! A pálinka, mi más lenne? - mosolyogva bevezetett a régimódi vendégfogadó házba. Szerettem a ház stílusát, és a színeket amit képvisel. Kívülről fehérre mázolt, a cserepek sötétbarnák és egy szélkakas forog a szél parancsára. Belül régi módi, barna kővel van lerakva a padló. Fehér kandalló díszelgett a beltér közepén. Régi fekete fehér lovas képek voltak a falon, a plafon pedig gerendákból volt építve. Lépcső vezetett a hálószoba felé, ami üres volt. - Egyébként Tannya hiányolt már téged. Minden reggel, mikor felszolgálja a kávét, megszokta kérdezni, hogy nem tudok - e valamit rólad - lesütöttem a szemem, és összekulcsoltam kezem a tarkómon. Valóban előjött a migrénem, mert a fejem egyre jobban hasogatott. Elhúztam az ajkam, de erre nem tudtam mit mondani. Voltak alkalmak, amikor Tannya és én jól éreztük magunkat. Ez nem meglepő, hiszen soha nem köteleződöm el. Sok nő közül Tannya volt az egyetlen, aki többet akart. Ő egy rendkívül okos, szelíd és kifejezetten gyönyörű nő. Megannyi közösen töltött éjszaka után többször is megkérdezte, hogy nem akarom -e az életembe. Minden válasz adásnál összetörtem a szívét és elmondtam, hogy az életembe nem fér bele egy kapcsolat. Tannya valamiért mégis kitűnt a többi nő közül. Ő volt az egyetlen, aki nem csak engedte, hogy dugjam, de felvette a tempót, és tökéletesen együtt működtünk. Akkoriban sajnáltam Tannyat, mert nem bántam igazságosan vele. Elutasítottam a szerelmét és menekültem előle. Mai napig nem bántam meg, mert most is ezt csinálom a nőkkel. Alkalmi kapcsolatokat ápolok. Lefekszem az alkalmazottaimmal, buliba nőket viszek fel a hotel szobába, de ez vagyok én. A párkapcsolat, az udvarlás nem nekem való. Nem tudom magam elképzelni egy kapcsolatban. Ez miatt sok nő egy rohadéknak tart, és részben igazuk is van. De nem kötelességem bárkinek magyarázatot adni arról, hogy mit és miért teszek. Én így élvezem az életet, akkor a többi nem is számít.

- Tannya most is itt van? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Carlos megcsóválta a fejét, majd a falon található órára pillantott.

- Leküldtem a piacra, hogy vegyen ezt-azt a vacsorához. De mondtam neki, hogy igyekezzen, mert nagy vihart mondanak estére!

- Tudom, magam is hallottam a rádióban. A nyári viharoknál nincs rosszabb, Carlos - kicsit közelebb hajoltam hozzá, majd előhúztam a farzsebemben található borítékot. Mikor a szemembe nézett, oldalra biccentettem a fejem. - Az istállónak és a lovak fenntartásához szánom - a lovarda sok beteg és versenyeken elesett lovakkal is foglalkozik, ezért régen létrehoztak egy adományvonalat, amin keresztül az emberek segíthetik a lovak ápolását. Mindig is tiszteltem őket ezért, és a lehető legnagyobb boldogsággal nyújtottam át a pénzt nekik.

- Hálásan köszönjük, fiam! Képzeld el, hogy van egy új csikónk! Szeretnéd megnézni? - azonnal bólogatni kezdtem, de előtte a kijárat felé biccentettem.

- Tölts egy pálinkát. Mindjárt jövök, csak kiszaladok a táskámért. Ha nem bánod, akkor maradnék egy éjszakára - indultam meg a kijárat felé.

- Ehhez szerintem Tannyanak is lesz egy-két szava - mikor előre pillantottam, megtorpantam, mert az említett személy sétált felém. Tannya egy barna kosarat tartott a kezében, a másikkal a fekete haját simította oldalra. Piros szoknyát és fehér trikót viselt. Amikor megpillantott engem, hosszú tincseit kisöpörte a szeméből, majd alaposan végig nézett rajtam. Ismertem őt, tudtam, hogy mikor mire gondol. Nem örült annak, hogy itt látott, de nem is tehetett ellene semmit sem. Aprót biccentettem, és szememre nyomtam a napszemüveget.

- Szia, Tannya - mondtam alig hallhatóan. Valóban egy érzéketlen tuskó voltam. Sok nő szívét törten darabokra, de az övét kifejezetten. Tavaly nyáron Tannya rengeteget sírt miattam, de ez nem jelentette azt, hogy nem nézhet más férfi után. Nyáron mondtam neki, hogy számára nem én vagyok a megfelelő, és, hogy próbáljon tovább lépni. Arrogánsnak és érzéketlen tuskónak becézett.

- Meglep, hogy itt látlak. Meguntad a nyüzsgő, városi életet? - felszegett fejjel mért végig, a szemét összehúzta és megcsóválta a fejét. - Carlos nem említette, hogy jössz. Ha tudom, akkor otthon lennék.

- Bejelentés nélkül érkeztem - léptem közelebb hozzá. Tannya oldalra lépett, és elmosolyodott.

- Hiszen te szereted meglepni az embereket, jól mondom? - értettem, hogy mire célzott, ezért sóhajtva csípőre helyeztem a kezem. Mikor látta rajtam, hogy nem vagyok jó beszélgető partner, feltette a kezét és hátrálni kezdett. - Ígérem, hogy nem szólok többet hozzád. Pihenj és érezd jól magad. Van egy új csikónk is!

- Tudom. Carl említette - a hátam mögé mutattam, jelezve, hogy az autóhoz szeretnék menni. A verőfényes napsütésben csillogott a hosszú haja, miközben biccentett. Szavak nélkül fordítottunk hátat egymásnak. Ő belépett a házba, én pedig az autóhoz igyekeztem. - Ez kurvára ciki volt - felnyitottam a piros autó csomagtartóját, majd kezembe vettem a bőr táskámat és vissza csuktam az ajtót.

- Mi volt kurvára ciki?

Az ajtónak támaszkodva lehunytam a szemem. Imádkoztam az istenhez, hogy csak az elmém szórakozzon velem. Tudtam, hogy amint megfordulok, ő nem fog mögöttem állni. Határozottan megfordultam, a mosoly pedig lefagyott az arcomról. Valeria a fehér autója előtt állt, formás fenekét a motorháztetőre támasztotta, és fekete napszemüvege mögül engem figyelt. Szaporán pislogtam, szótlanul néztem végig a fehér lovagló nadrágján, a fekete pólóját és a két oldalra font vörös haján. Millió kérdésem lenne felé. A legfontosabb mégis az, hogy mit keres itt?

Közelebb sétáltam hozzá, megtorpantam előtte, ő pedig oldalra biccentette a fejét. - Mielőtt megfordulna a fejedben az, hogy követlek, el kell, hogy szomorítsalak.

- Lovagolni jöttél ide? - levettem a szemüveget, ezért ő is így tett. Mikor találkozott a tekintetünk, Valeria elmosolyodott. - Miért nem mondtad, hogy ide szoktál járni lovagolni?

- Te sem mondtad, hogy ide szoktál járni.... - ajkai közé tette a napszemüveget, ujjaival pedig rendre intette a vörös tincseit. - A hét hátralevő napjaira csapadékos időt mondanak. Nem tudok lejönni lovagolni. Felázik a talaj, sár keletkezik és az a lovaknak is rossz - oldalra biccentettem a fejem. Tetszett, hogy értett a lovakhoz. Tetszett, hogy be volt fonva a haja. Tetszett, hogy a napsugarak megvilágították a huncut szeplőit. Le hajoltam hozzá, majd elmosolyodtam.

- Ha már a véletlen folytán ma is találkoztunk, meg kell jegyeznem, hogy a tegnap este... - lehunytam a szemem és eszembe jutott, amikor kezem a lába közé tévedt. Tegnap este majdnem elszaladt velem a ló, de kurva jó érzés volt érezni őt. Más. Minden szempontból más. Valeria egy tiltott gyümölcs, akit nem érinthetek meg. Szokták mondani, hogy a tiltott gyümölcs a legfinomabb. Szívem hevesebben dobogott, ahogy eszembe jutottak az emlékek.

- A tegnap este hiba volt. Gyenge voltam, te pedig kihasználtál - felvont szemöldökkel hátra léptem. Nem akartam hinni a fülemnek. Eszméletlenül erős orgazmust köszönhet nekem. Vonaglott alattam, a szeme megállás nélkül csillogott. Nem akartam elhinni, hogy a tegnap este neki semmit sem jelentett.

- Hiba? - ízelgettem a szavakat. - Akkor talán az lenne a legjobb, ha ma távol maradnánk egymástól - kezemet hátra tettem, ő pedig biccentett egyet.

Akkor legyen így, vöröske! Legyen így!