Hajnal hat óra előtt vittem haza Valeriat, azóta fent vagyok. A gondolataim nem hagytak nyugodni. A történtek ott motoszkáltak a fejemben és belülről mardostak engem. Kicsit segített, hogy elmondhattam neki azt, ami szíven szúrt. A helyzet nem javult, de a vállamra nehezedő teher kicsit könnyebb lett. Kicsit?! Azóta a nap óta nem alszom jól. Minden nap minden percében csak arra tudok gondolni, hogy az anyám mit csinálhat annál a szemétládánál. Úgy éreztem, hogy egy részem meghalt. Anyám egy olyan részemre taposott rá, amit talán soha nem tudok visszaszerezni. Megölte a bizalmamat. Megölte az okot, ami miatt felnéztem rá. Mostmár egyáltalán nem tudom, hogy miért szerettem, hogy miért volt a szememben egy kincs. Elszakított egy anyai köteléket, mely hozzám kötötte. Az iránta érzett szeretetemet átváltoztatta és azóta nem tudok tisztán gondolkozni. Megcsalta az apámat? Akkor soha többet ne tegye be a házunkba a lábát. A legrosszabb mégis az, hogy a szemünkbe hazudott. Nemcsak az apámat verte át, hanem vele együtt engem is. Rálépett a szerelemre, amelyből születtem. Utána pedig ez lett a vége.

Miközben felöltöztem, írtam apámnak egy gyors üzenetet, hogy megtudjak pár hasznos információt az autóval kapcsolatban;

Miután apa elküldte az autószalon pontos címét, magamra húztam egy zöld mellényt, majd a napszemüvegemet a fejemre nyomtam és lesiettem a lépcsőn. Lépteim közben a telefon megállás nélkül rezgett. A konyhába menet gyors pillantást vetettem az értesítésekre és az üzenetekre. Sokan utólag köszöntöttek fel, illetve az üzenő falam is dugig volt tömve kívánságokkal. A zsebembe csúsztattam a telefont, majd kinyitottam a hűtőt. Ekkor jutott eszembe, hogy a személyzet vásárolni ment ma. A hűtő szinte üres volt. Kancsóban volt víz, mellette gyümölcsök és egy doboz vaj. Korgott a gyomrom. A tegnap esti buli miatt nem csak fáradt voltam, de éhes is. Kezembe vettem egy almát, beleharaptam majd kisétáltam a házból. A gondolataimat próbáltam terelni, ezért bekapcsoltam a rádiót, és az autó szalonig zenét hallgattam.

Az autószalon viszonylag ismerős környéken volt. Miután leparkoltam egy hosszú üvegablakokkal felszerelt épület előtt, a napszemüvegemet a fejemre nyomtam. A kormány mögött szemezgettem a szürke épülettel, a formára vágott sövényekkel és az elegáns járdával, melyet padok öleltek körbe. Lanchester autóvállat, ez állt az épület előtt található arany táblán.
Látni lehetett, hogy ebben a szalonban drága, luxus autókat árusítanak. Biztos voltam abban, hogy aki itt dolgozik, az minimum tud három nyelven és tökéletes beszédkészséggel rendelkezik. Miután leállítottam az autót, becsaptam az ajtót és a fotocellás ajtó felé igyekeztem. A furcsa az volt, hogy amint beléptem egy pohár vízzel fogadtak engem. Az alkalmazottak vörös mellényt és fekete vászon nadrágot viseltek. A mellkasukon arany színű kitűző volt, mely a nevükkel volt ellátva. Miközben belekortyoltam a vízbe, felvont szemöldökkel körbe néztem. Ez az autószalon nagyobb, mint azt elképzeltem. Az alsó szinten fényes, csillogó és színes autók között egy-egy bársony kanapé foglalt helyett. Fent az emeletet arany színű korlát választotta el. Fent is voltak autók. A közkedveltebb fajták is jelen voltak, mint mondjuk a Bentley, Mercedez G osztály, illetve Bugatti. Amint megpillantottam apám fekete autóját, összefontam magam előtt a kezem. Az autó előtt a tulajdonos nevével ellátott tábla volt kirakva. Miközben szemezgettem a csodálatos autóval, az egyik értékesítő felém fordult: - Mr. Lanchester elméletileg megérkezett! Helyet tetszik foglalni az irodájában? Kövessen - aprót biccentettem, majd megindultam az értékesítő után. Szemezgettem az autókkal, végig néztem az egész szalonon, és rájöttem arra, hogy nem kispályás ez a Benson, ha ilyen szalonja van. Megálltunk, amikor a lépcső mellett található ajtó lassan kinyílt. - Úgy tűnik, hogy Mr.Lanchester pont tudja fogadni magát! Nyugodtan fáradjon be! Kellemes társalgást kívánunk!

Mosolyogva beléptem egy hatalmas irodába, mely az enyémnél is nagyobb volt. Zöld mellényembe vezettem a kezem, majd felvont szemöldökkel körbe néztem az irodában. Az irodában a sötét szín dominált; a fal mellett fekete asztal és székek foglaltak helyett. A helyiséget üveg választotta el a környezettől. Mahagóni asztalon volt egy nagy monitor, egy kisebb dolgozó laptop és egy vezetékes telefon. Majdnem elnevettem magam, hiszen az asztalon nagy volt a kupi. Mappák, levelek és borítékok hevertek szanaszét. Érdekes! Mintha a saját asztalomat látnám! Az asztal közelébe sétáltam, de megtorpantam amikor mozgást észleltem. Tudtam, hogy a nagy főnök az, azonban meglepődtem, amikor hátra pillantottam és megláttam Kevint, aki elkerekedett szemekkel megállt, amikor megpillantott engem. Kevin, jól mondom? Vagy Medwin?! A nem várt szituáció miatt felvontam a szemöldökömet és figyeltem, hogy magára dobja az öltönyt, majd sietős léptekkel az asztala mögé lép. Valaki viccel velem?! Mi a szart keres itt ez az ember? Abban a pillanatban, hogy megláttam felment a vérnyomásom. Előttem állt a rohadék, akivel anyám csalta az apámat. A legkevesebb az lenne, hogy eltűnök innen a picsába. Egy belső hang mégis azt súgta, hogy most maradjak nyugodt. Ez az ő területe, és én vagyok a vendég. Minden ami itt van, az övé. Nagyon nehéz lesz visszafognom magam, de apám miatt most meg kell tennem. Mély levegőt vettem, köszönés képen csak aprót biccentettem. Kevin alaposan végig mért, majd bólintott.

Pontosan...tudja a rohadék, hogy állunk egymással. - Tudja, hogy miért jöttem - hangom mély és barátságtalan volt. Imádkoztam, hogy bírjam ki és ne lépjek a nyakára. A sors biztos, hogy játszik velem. Mi a fasznak kellett újra összehoznia ezzel a gyökérrel?

Kevin megcsóválta a fejét.

- A helyzet az, hogy nem igazán. Nem vagyok felkészült, ezért elő kell keresnem a papírodat!

Összeráncolt szemöldökkel figyeltem, hogy a papír hegyek között kutakodni kezd. Nem foglalkozott azzal, hogy előtte álltam. Szigorúan a munkájával foglalkozott, bár nagyon szétszórt volt. A karórámra pillantva felsóhajtottam. - Lehetne gyorsabban? Nem érek rá arra, hogy itt várjak!

Ekkor történt, hogy félbe hagyta a lap keresését, majd a szemembe pillantott. Homlokán barátságtalan ránc jelent meg, a halántéka kipirult, szeme hűvös lett. Ekkor feltette a kezét. - Téged nem tanítottak meg a türelemre?

Nem vártam ilyen kérdést tőle, ezért felvont szemöldökkel közelebb hajoltam hozzá. - Maga mit képzel, kivel beszél? - ajkamat összeszorítottam és éreztem, hogy nem fogom tudni visszafogni magam. A fickó egy darabig figyelt, majd újra a papírok fölé hajolt.

- Nem ismered a mondást;"türelem, rózsát terem?" - fél szemmel felém pillantott, én pedig összefontam a kezem. - Tehát nem! Zseniális - a hajába túrva csípőre helyezte a kezét, majd tovább kotorászott. A nagy kupi közepette észre sem vette, hogy valamit lelökött az asztal széléről. Egy fehér doboz közvetlen a lábam elé esett, ezért felsóhajtottam. Megalázó lenne végig nézni, hogy lehajol elém, ezért most az egyszer kedves voltam. Lehajoltam, ujjaim közé vettem a dobozt. Az asztalra akartam dobni, de a kezem megállt a mozdulat közben. Meglepve mutattam fel az ismerős gyógyszert.

- Maga migrénes?

Kérdésem hallatán oldalra pillantott, majd újra félbe hagyta amit csinált. A kezemben található dobozt figyelve bólintott egyet. - Igen! Vissza adnád?

- Szar a migrén, mi? - az asztalra dobtam a gyógyszert, majd helyet foglaltam az egyik széken. Figyeltem, hogy zsebébe helyezi a dobozt, majd felsóhajt. - Ugyan ezt a gyógyszert szedem a migrénemre!

- Akkor tudod, hogy egy migrénest jobb néha békén hagyni - felém fordult, majd egy lapot csúsztatott az asztalra. A lap mellé ledobott egy tollat, utána a sorok közé biccentett. - Olvasd el alaposan. Tölts ki ott, ahol ki kell. Írd alá, ahol alá kell - kezével úgy csinált, mintha alá írt volna valamit. Felháborított, ahogy beszélt velem. Könnyeden beszélt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Úgy beszélt velem, mint egy szülő a tíz éves gyerekével. A tollat a kezembe véve keresztbe tettem a lábam.

- Örülnék ha megtartanánk a magázódást! És ne beszéljen velem ilyen hangnemmel! Egyáltalán nem tetszik! - miközben a szemébe pillantottam, a nevető ráncai megjelentek. Ekkor történt, hogy összefonta a kezét, majd egy laza mozdulattal kivette kezemből a tollat, a papírt pedig elhúzta előlem. - Mi a fasz?! - álltam fel.

Ekkor ledobta a tollat az asztalra.

- Tudod, hogy az én irodámban mikor fogod aláírni ezt a papírt?! - a levegőben meglobogtatta, majd folytatta. - Akkor, de csak akkor, ha tisztelettel beszélsz velem!

Összehúzott szemekkel közelebb léptem hozzá, mélyen a szemébe pillantottam. Nem tudtam, hogy mit képzel magáról ez az ember. Senkit nem utáltam annyira, mint őt. Ha a törvény nem tiltaná, már rég megfojtottam volna. Aprót biccentve körbe néztem, és elnevettem magam. - Tudja, hogy ezen a világon kinek adok tiszteletet? - suttogtam alig hallhatóan. Amikor figyelt, tovább folytattam. - Az apámnak. De maga nem az apám. Szóval adja vissza a papírt, hogy minél hamarabb pontot tehessünk ennek a végére!

Hosszú másodpercekig csak engem figyelt. A szemembe nézett, majd lazított a nyakkendőjén és megdörzsölte a halántékát. - Miattad fáj a fejem! Kitalálsz egyedül, Ramsey? - biccentett az ajtó felé.

- Szórakozik velem?! - húztam össze az ajkam. A fejét rázva eltette a lapot.

- Gyere vissza, miután megtanultad, hogy mi a tisztelet és a türelem. Szólj az apádnak, hogy tanítsa meg! Mert szerintem nagyon szar munkát végzett - nem engedtem, hogy befejezze. Annyira felidegesített, hogy nem tudtam féken tartani az indulataimat. Ökölbe szorított kezekkel megindultam a fickó felé. Megkerültem az asztalt, a napszemüveget az asztalra dobtam, de hirtelen megtorpantam. Kellemetlen reccsenés hangja törte meg a csendet. Olyan volt a hang, mintha üvegszilánkok törtek volna apró darabjaira. Egyszerre pillantottunk a lábam felé. Ekkor pillantottam meg, hogy ráléptem egy fényképre, melyet nem láttam, mert le volt fordítva. Az üvegszilánkokat figyelve lehajoltam, amikor Kevin rám szólt. - Ramsey! Menj innen! - kezével meglökte a kezem. Egy pici mozdulatra voltam attól, hogy felvegyem a képet, de nem tudtam. Kevin mozdulata szapora volt, ennek pedig meglett az eredménye. A hüvelykujját megvágta egy üvegszilánkba, mely a padlón hevert. - Komolyan mondom, te gyerek! A végén megvágod magad és én leszek a hibás! Kifelé! Mars!
Nem tudom, hogy miért, de szó nélkül szót fogadtam.