Összeugrott a gyomrom. Homlokom fénylett az izzadságtól és a kényelmes öltöny hírtelen szorítani kezdett. Kezemmel meglazítottam a gombokat, ujjaimmal a nyakkendőt is piszkálni kezdtem. A kaszinó irodájában egyedül voltam, de mintha összenyomott volna a helyiség. Kicsiket pislogtam előre, kezemmel ajkamhoz emeltem egy pohár vizet és belekortyoltam. A ma este fontos esemény, hiszen sokan eljöttek. A testőrséget megdupláztam, a tömeg nagyobb lett, a bevétel több, és az idegszálaim is meglettek terhelve. Tudtam, hogy olyan személyek is jelen lesznek, akiket nem akartam látni. Hónapok teltek el, a gyomrom mégis összeugrott. Leültem a kipárnázott fotelbe, és pislogás nélkül néztem az ajtót. Ki kellett volna mennem. Valeria már mindenhol kereshet. Köszöntenem kellene az ismerős arcokat, és kezet fogni azokkal akik játszanak ma este. Ehelyett mit csinálok?

Az irodámba menekültem és reménykedtem abban, hogy minél hamarabb szabadulhatok erről az estéről. Elmosolyodtam. Tudtam, hogy ez nem lehetséges, hiszen én szerveztem. A pokolba! Miért szerveztem ezt az estét? Oldalra pillantottam, összeráncoltam a szemöldököm, de összerezzentem amikor az öcsém csörtetett be az ajtón. - Tesókám! Miért nem említetted, hogy Jennifer White a híres influenszer nálad ünnepli a harmincadik születésnapját? - öcsém széttárt karokkal sétált az irodába és vigyorogva mutatott egy friss képet a telefonjával. - Az imént kértem vele egy szelfit - kacsintott, miközben a képre pillantottam. - Lent nagy a tömeg! Mindenki fényképet szeretne csinálni a hírességgel! Tudtad, hogy a hülye kutyáját is elhozta?

- Azt a kutyát aki arról vált híressé, hogy tud gördeszkázni? - kérdeztem, ő pedig biccentett.

- Naná! Bár ilyet én is bármikor megtanítok a kutyámnak - vonta meg a vállàt. - Mindegy - helyezte zsebre a telefonját. - Fontosabb kérdés az, hogy te miért nem vagy lent? - fürkészte az arcomat. - Szereted a rendezvényeket és a kellemes beszélgetést - kereste a tekintetem, de én oldalra pillantottam. Nagy volt rajtam a nyomás. Nem készültem fel arra, hogy újra találkozzak az apámmal. - Apropó! - csettintet. - Nem tudod, hogy apa mikor jön haza?

- Tessék? - pislogtam nagyokat. - Apa...

- Nem emlékszel? - ráncolta a homlokát. - Kint van Dubai- ba - fonta keresztbe a kezét. - Le vagy maradva tesó! - nevetett.

- Ja! Tényleg - túrtam hátra a hajamat. - Eszembe jutott! Ha minden igaz ma este landol a gép, de apa nagyon fáradt lesz. Szerintem ma este korán lefekszik és majd holnap találkozunk vele.

- Szuper! Biztos megint hoz egy csomó ajándékot! - vigyorgott, én pedig keresztbe fontam a kezem.

- Nem mindig az számít! Néha sokkal többet ér egy őszinte ölelés, egy mély beszélgetés vagy az élmények. Néha az ajándékok semmit sem érnek, ha mellette lelki kötődés nem erős... - Brian pislogás nélkül nézett rám, én pedig elnevettem magam. Fura. Magamra sem ismertem. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ilyeneket mondjak. Fene sem tudja, hogy mi történt velem. - Tudod mit? - mosolyogtam. - Lemegyek! A végén valaki megszól érte.

- Azt jobban is teszed. Kicsit furcsa volt ez a monológ. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy érzelmes vagy - kacsintott, majd elhagyta az irodámat. Néma csend telepedett rám, ezért lesütöttem a szemem. Lehetséges, hogy tanultam valamit Kevintől. Megmutatta, hogy milyen az őszinte szeretet. Megtanultam, hogy lehet adni úgy is, hogy cserébe nem várunk semmit. Lehet, hogy hazudott nekem. Lehet, hogy miatta önmagamat sem ismerem igazán. Ki vagyok? Honnan származom? Mi az életcélom? Az is igaz, hogy amiben eddig éltem hazugság. Azonban nem felejthetem el azt, amit tőle kaptam; a sok beszélgetést, a segítséget, a nevetést és azt, hogy Kevin Lanchester valahogy belopta magát a szívembe. Nem tudom, hogy csinálta. Gyűlöltem. Utáltam. Azt hittem, hogy szétszakítja a családomat. De nem. Tévedtem. Először barátomként kedveltem meg. Ma már tudom az igazságot és még mindig ijesztő. Ijesztő, hogy ki vagyok, hogy hova tartozom.

- Meddig agyalsz még? - Valeria lépett be az ajtón, majd az ajtófélfának támasztotta a vállát. Felcsillant a szemem amikor megpillantottam. Szívem szerint feltenném az asztalra és lenyomnék vele egy gyors menetet. Estélyi ruhája fantasztikusan állt rajta. Az éjfekete ruha folyamatosan csillogott, és szépen kiemelte a keskeny derekát. Vékony vállát ezüst pántok díszítették, a jobb combjánál pedig fel volt vágva a ruha. - Miért nézel így rám?

- Nem is tudom. Csak nézlek? - megálltam előtte, megtámasztottam a tarkóját és közelebb hajoltam hozzá. - Csak gyönyörködöm benned.

- Ma te is kitettél magadért - formálta vörös ajkaival. - Szeretnél lejönni? - biccentett az arany színű korlát felé. - Tudom, hogy nehéz este ez neked. Sokan vagyunk, itt van mindenki, és...

- Nincsen baj! - vágtam a szavába, majd egy elegáns mozdulattal előre engedtem őt. - Jól vagyok - Valeriat követtem és kezemmel megsimítottam a korlátot. Nagy szemekkel néztem végig a kaszinón, mely tele volt emberekkel. A vörös szőnyegen pincérek sétáltak, csillogó ruhákat viselő hölgyek nevettek és sokan játszottak. A kerek asztalokat körbe ülték, a kártyák és a zsetonok hegyén hátán sorakoztak az asztalokon. Sokan felém pillantottak és szemügyre vettek. Én csak zsebre csúsztattam a kezem és figyeltem a jelenetet. Szerettem amikor telt ház van. Szerettem amikor virágzik az üzlet. Tekintetem a híres influenszer felé siklott. Természetesen ő kapta a legtöbb figyelmet. Sokan körbe állták a fekete hajú lányt és képet készítettek vele. Híres személy volt. Világmárka sokasága kérte már fel közös munkákra. Télen ő szokott lenni a Prada arca. Nyáron nagyon sok nyári magazinban és poszteren szokott szerepelni.

- Még mindig nem értem, hogy mit esznek rajta annyira a férfiak... - szólat meg Valeria, én pedig a lépcső tetején állva elnevettem magam.

- Valószínűleg azt, hogy könnyen kapható. Engem nem vonz. Az én fantáziámat más valaki mozgatja meg - hajoltam a füléhez, ő pedig elvigyorodott.

- Megnyugtató - indult meg a lépcsőn, én pedig követtem őt. Úgy éreztem, hogy innom kell, ezért megcéloztam a bárpultot. Egy jó öreg Martini társaságában figyeltem az embereket és tartottam szemmel az alkalmazottakat. Ma nem akartam sokat inni, de el kellett lazulnom. Próbáltam kizárni a gondolataimat és inkább az estére oda figyelni. Az emberek jól érezték magukat.

- Nagyon köszönöm, hogy kibérelhettük a kaszinódat! - akkor kaptam fel a fejem, amikor Jennifer lépett mellém. Arca piros volt, fénylett a csillámtól, a melle szinte kiesett a ruhából. - Ma nagyon forgalmas napom volt! Reklámoznom kellett egy csomó világmárkát, mint például a Chanel, vagy a Michael Kors - legyezte az arcát. - A jövő héten pedig el kell utaznom egy üzleti útra. Utána pedig New Yorkba megyek egy díjátadóra. Nem is értem, hogy miért akartam én híres ember lenni! Annyira fárasztó - fordult felém, én pedig biccentettem egyet.

- Biztos fárasztó lehet mindenhol helyt állni. Ezért bízom abban, hogy ma este eltud lazulni és jól tudja érezni magát kicsit - kortyoltam bele a martiniba. Jennifer bólintott.

- Ezt garantálom! Nagyon szuper ez a hely! Sokszor olvastam róla, és tényleg nem csalódtam. Ezt csak magadnak köszönheted. Biztos ereidben csörgedezik az üzleti vér!

- Így szokták mondani, igen - letettem a poharat, majd előre pillantva összehúztam a szemem. Nem lepődtem meg, hogy Kevin is megjelent az este. Az viszont jobban meglepett, hogy nem egyedül érkezett. Felvont szemöldökkel figyeltem egy idős férfit, aki bottal támaszkodva figyelte a helyet. Tetőtől talpig márkás ruhát viselt. Biztos voltam abban, hogy üzletember. Talán társak valamiben? Pénze is lehet. Nem is kevés.

- Nem zavarlak tovább! Úgy látom, hogy a barátnőd vérszemet kap attól, hogy melléd álltam - a fülemhez hajolt és oldalra biccentett. Kicsiket pislogva figyeltem Valeria-t, aki a pult másik végét támasztotta és kortyolt valamit. Ekkor elnevettem magam. - Szerelem! - bólintott.

- Mit mondjak? - néztem a szemébe. - Én egyszer majdnem megöltem valakit, annyira féltékeny voltam - miközben pislogás nélkül figyelt engem, a derekamat a pult szélének támasztottam. - De ilyen a szerelem.

Miután magamra hagytak az órámra pillantottam. Este tíz óra múlt. Kicsit fáradt voltam, de ki kellett bírnom az este végéig. Kezembe vettem a poharat és úgy döntöttem, hogy járok egyet, de a tervemet félbe vágta egy ismeretlen dolog. Az idős férfi aki Lanchester társaságában érkezett megállt mellettem. Szigorú tekintete volt az öregnek. Borostája fehér, haja hátra lakkozott. Ujjait pecsétgyűrűk díszítették. Biztos, hogy üzletember. - A madarak csiripelték, hogy öné a hely - vágott bele a közepébe. Összehúzott szemekkel biccentettem egyet.

- És maga ki lenne, ha szabad tudnom?

- Az embereknek nem kell mindent tudniuk! - válaszolta. Ekkor felé fordultam.

- Egyetértek! Azonban én tudni akarom, hogy kit engedek be a kaszinómba - miután kimondtam, ő határozottan bólintott, szeme pedig csillogott. - Ne gondoljon tapintatlannak.

Ő csak megrántotta a vállát.

- Igazából a helyet szerettem volna dicsérni. Minden bizonnyal ért az üzlethez. Netán a családtagjai hasonló téren mozognak? - érdeklődött, én pedig felvontam a szemöldököm.

- Igazán kíváncsinak tetszik lenni - megemeltem a poharamat, majd a szemébe pillantottam. - Ahogy az imént is elhangzott: az embereknek nem kell mindent tudniuk. Érezze jól magát - ellöktem magam a pulttól, majd zsebre helyezett kezekkel körbe jártam az alsó szinten. Hülye üzletember! Felismerem a fajtájukat! A következő kérdése az lett volna, hogy mennyiért árulom a kaszinót...messziről felismerem azt, aki szintén üzletemberként tevékenykedik. Mindig így kezdődik. Először megdicsérik a helyet, után ajánlatot adnak. Ilyenkor mindig akkor esnek pofára, amikor faképnél hagyom őket, hogy nem eladó a kaszinó. Elsétáltam egy asztal mellett ahol pókert játszottak. Egy gyors pillantást vetettem az asztalra, miközben az egyik biztonságiőr lépett mellém.

- Jelenteném, hogy minden rendben van ma este - pillantott rám. Bólintottam.

- Örülök, hogy ezt hallom! Továbbra is figyeljetek és végezzétek a munkátokat - helyeztem vállára a kezem. - Én kimegyek egy percre friss levegőt szívni - böktem a kijárat felé. - Pár perc és visszajövök - megigazítottam a nyakkendőmet és kiléptem a hűvös esti levegőre. Kezemet a zsebembe csúsztattam, majd a telefonomra pillantottam, hogy megnézzem az időt. Elég késő volt, az este pedig javában zajlott. Úgy éreztem, hogy kezdek elfáradni. Vagy talán az alkoholos kicsit megszédített. - Még csak nem is ittam sokat - pillantottam a kikötő felé.

- Nem kell sokat innod ahhoz, hogy fájjon a fejed - egy ismerős hang csapta meg a fülemet, ezért a halántékomra helyeztem a kezem és lehunytam a szemem.
____________________
Sziasztok!
Nagyon rég volt már rész, és sajnálom. Nagyon sokat dolgozok, ezért kevés időm van az írással foglalkozni. Nagyon szeretném befejezni ezt a könyvet. Nem tudom, hogy vagytok e akik várják a részeket, de igyekszem írni és kicsit utolérni magam💖