Be kellett mennem a kaszinóba. Mielőtt bárki kérdezné, jobb dolgom is akadt volna. Túlságosan lefoglal Valeria és a vele töltött mindennapok. Az igazság az, hogy ha nem lett volna extra fontos, biztos, hogy másvalakire bízom az ügyek intézését. Este kilenc óra is elmúlt, amikor befordultam a forgalmas útra, és lehúzódtam a szórakozóhely előtt. A kaszinó előtt ácsorgó biztonsági őr azonnal kinyitotta az autó ajtaját ès a szemembe pillantott. Ezelőtt még nem találkoztam vele. Homlokomat ráncolva szálltam ki az autóból. Végig simítottam a Gucci sálamon, begomboltam a térdig érő kabátomat és vele szembe álltam. A fiatal biztonsági őr elmosolyodott. Rövidre nyírt haját hátra zselézve hordta. Fekete szmokingot, elegáns cipőt és ballon kabátot viselt. Csuklóján arany karóra csillogott, amit nem tudtam nem észrevenni. - Rolex? - biccentettem a csuklója felé. Zavartan sütötte le a tekintetét. - Pontosabban egy Rolex Daytona. Magas ára van. Stílusos.

- Nagyapán hagyatéka - pillantott oldalra. - Büszkén viselem - pillantott a szemembe, én pedig felvontam a szemöldökömet.

- Viseld is! Így legalább mindig veled van - vállára helyeztem a kezem. A mozdulatot figyelve kicsit hátrébb lépett. Távolságtartó volt velem. Minden bizonnyal nem tudta, hogy ki vagyok. - Ez az első munkanapod itt... - helyeztem államhoz az ujjaimat.

- David! - nyújtotta a kezét. - A nevem David!

- Rendben! Simán csak...David - fogadtam el a kéznyújtást, majd egy mozdulattal magam után hívtam. A nagyjából velem egykorú srác kihúzott testtartással követett engem. Beléptem a kaszinóba és azonnal köszöntöttek engem. Az elém táruló látvány lehengerlő, és fantasztikus volt. A hatalmas téren mindenki játszott. Szabad asztal nem volt. Büszkén vettem tudomásul, hogy telt ház van. A felszolgálók tálcákat fogva közlekedtek. Az úri hölgyek csillogó ékszereket viselve nevettek, a férfiak pedig komor tekintettel játszottak. A játékok hangosan szóltak, a golyók pattogtak, az alkoholos poharak egymáshoz koccantak. Szerettem ezt. Szerettem, hogy szeretik. - Gyere velem! - jobbra fordultam és üveglépcsőn igyekeztem az emeletre. A bársony falakon színes fénycsóvák jelentek meg, miközben az iroda felé igyekeztem. - Izgulsz?

- Tulajdonképpen igen! - motyogta a hátam mögül.

- Van is miért! Nem egyszerű munka ez! Említettem, hogy a kormányzó is szokott ide járni? - pillantottam a terem felé. - Beyonce?

- Beyonce volt már ebben a clubban?

- Természetesen! És ez nem club, hanem egy kaszinó - nem fejeztem be, mert az egyik aszisztensem a csukott iroda ajtó előtt állt. Egy vastag mappát tartott a karjaiban, amit felém nyújtott, amikor megpillantott.

- Kellemes estét Mr. Hernandez! Oda adhatom a havi jelentések listáját, a kimenő számlákat, illetve a bevételeket is?

- Ez volt annyira fontos? - kivettem a kezéből, ő pedig motyogott valamit. - Továbbíthattad volna az ügyvédemnek! Világosan mindenki tudtára adtam azt, hogy szabadságon leszek egy ideig! Ezek azok a papírok, amik miatt ma be kellett jönnöm? - nem válaszolt, csak lesütötte a tekintetét. - Pazar! - belöktem magam előtt az ajtót, David pedig belépett rajta. Az elegáns irodában található kanapé felé invitáltam. - Foglalj helyet! - levettem a sálamat, és a kabátommal együtt a fogasra helyeztem. A napbarnított srác kicsit feszülten érezte magát. Kihúzott testtartással ült, izmos ujjait összekulcsolta maga előtt. Fekete nyakkendőjét néha megigazította és nagyokat pislogott. Kinyitottam a mappát és lassan átlapoztam a papírokat. Számlákat láttam. Felmondó levelet. Bevételek listáját, kiadások listáját. Egy újabb felmondó levelet. Összeráncolt szemöldökkel a kezembe vettem őket. Megragadtam a telefonomat és felhívtam az asszisztensemet.

- Hallgatom Mr. Hernandez! - szólt bele.

- Mit jelentsen az, hogy ketten fel akarnak mondani? - pillantottam a zöld fül felé, aki nagyot nyelt, homloka pedig pirosodni kezdett. - Talán nincsenek megelégedve a bérrel, amit kapnak? - keresztbe fontam a kezem és a pecsétgyűrűmet kezdtem piszkálni. - Szólj nekik a nevemben, hogy ha fizetés emelésre van szükségük, akkor konzultálni fogunk róla!

- R...rendben, Mr. Hernandez - motyogta alig hallhatóan. - Tudok még valamiben segíteni? - kérdezte, ekkor bólintottam.

- Hozz nekünk kérlek, kettő pohár vizet - mielőtt bármit is mondott volna, letettem a telefont és David felé pillantottam, aki egyenes háttal ült a kanapén. Bele sem gondoltam abba, hogy az ő szemszögéből milyen ijesztő lehet ez a helyzet. - Szóval! - tértem a lényegre. - Mint az kiderült, én vagyok a kaszinó tulajdonosa. Az a fajta ember vagyok, aki szereti megismerni azokat az embereket, akiket alkalmazok, vagy akiknek pénzt adok. Itt egy csapat vagyunk, és ismerjük egymást - oldalra pillantottam, hiszen megláttam egy A/4-es lappt. Mikor magam elé tettem, akkor vettem észre, hogy David önéletrajza, és motivációs levele volt előttem. - Úgyhogy ha nem veszed tolakodásnak, szívesen megismernélek. Hol tanultál, mit végeztél, előző munkahelyeid nevét... - David aprót biccentett és végig szántotta kezét a tarkóján.

- Kaliforniában a La Jolla kerületben fekvő egyetemen tanultam. Ezután kutatóként helyezkedtem el egy tenger vizsgáló szervezetnél. Ott búvárként foglaltam el a helyemet. Négy évvel ezelőtt volt egy balesetem. Majdnem megfulladtam amikor mintát vettem egy különleges koralból.

- Felszerelés nélkül merültél?

- Igen! A kötelem beakadt két szikla közé. Nem tudtam mozdulni. Késsel kellett elvágnom a kötelet.

- Hány percig voltál lent? - láttam rajta, hogy egyre nehezebb beszélnie erről a témáról, hiszen arca kipirult és izzadni kezdett.

- Egy jól képzett búvár akár húsz percig is bírja lent levegővétel nélkül. Minden segítség nélkül.

- Ha a forrásaim jól ismertek akkor Budimir Sobat a horvát búvár tartja a rekordot. Huszonnégy perc!

- Pontosan - bólintott alig láthatóan. - Én tizennyolc percig voltam lent. Majdnem ott maradtam. Egy év szabadságolás után új munkát kerestem. Biztonsági őr lettem - jegyezte meg, én pedig elolvastam az önéletrajzát. Ismert helyeken dolgozott. Luxus hotelekben, szállodákban és még hajókon is jelen volt.

- Nagy a különbség a két elfoglaltság között - jegyeztem meg, miközben behozták nekünk a vizet.

- Nyugodtabb munkára vágytam! - nevetett zavartan.

- Nem mondanám, hogy ez egy nyugodtabb munka - ittam bele a pohárba. David bólintott, és széttárta a kezét.

- Megbízható vagyok! Nem fogok csalódást okozni magának!

- Fiatal vagy, feltörekvő és motivált - néztem végig rajta. - De nálam a szavak nem sokat érnek! Sok alkalmazottamban csalódtam már. Itt van egy szint amit nyújtani kell. Utána a nyújtott szintet fokozni kell. Akin nem látom a lehetőséget ő nem marad itt sokáig. Ez annyit takar, hogy bizonyítanod kell.

- Mindenképpen! Szeretnék is! Egy kedves barátom említette, hogy biztonságiőrre van szükségük.

- Ki a barátod pontosan?

- Paolo a pultos srác! Olyan finom koktélokat kever, hogy csak na - mosolygott, én pedig elismerően bólintottam.

- Jól van! Ha valami eszembe jut még, akkor hivatni foglak - biccentettem, ő pedig zavartan bólintott. A halántékomat masszírozva feltettem a kezem. - Ne haragudj! Tulajdonképpen én szabadságon vagyok és itt sem kellene lennem - mikor befejeztem, ő elnevette magát.

- Ilyen ez a szakma! De megtisztelő volt!

- Akkor menj! - pillantottam az ajtó felé. - Jó munkát és legyen szép estéd!

- Viszont kívánom! - öltönyét összegombolta, biccentett és kilépett az ajtón. Miután egyedül maradtam, hátra dőltem a széken. Szimpatikus srác volt. Mindenképpen adni akartam neki egy esélyt.

- Nézzük azokat a papírokat - sóhajtottam és kezembe vettem az egyik tollamat. Mikor elkezdtem aláhúzni a fontosabb részeket, kopogtak az ajtón. - Gyere! - sóhajtva megszólaltam, az ajtó pedig kinyílt. Mikor megpillantottam az apámat, meglepődtem. Letettem a tollat és oldalra biccentettem a fejem.

- Végre, hogy látlak! Az eltelt három napban minden este bejöttem bízva abban, hogy itt talállak! Nem tudom, hogy mikor távolodtunk el ennyire egymástól, de ideje lenne helyre hozni azt, amit elrontottunk. Nem is beszélve arról, hogy aggódom miattad! Régen nem ilyen voltál - helyet foglalt a kanapén, keresztbe fonta a lábát és aggódó tekintettel mért engem végig.

- Neked is szép estét, apa! Láttad az új biztonsági őrömet? - kérdeztem érdeklődve.

- Nem érdekelnek engem az új alkalmazottaid! Engem a fiam érdekel - jegyezte meg, és üveges tekintettel az arcomat figyelte. Láttam rajta, hogy tényleg aggódik. Kezét összefonta, és enyhén előre dőlt. Kabátját kigombolta és felsóhajtott. - Eltávolodtál!

- Szabadságon vagyok, apa - pillantottam a karórámra. - Ahelyett, hogy pihennék látod, hogy itt vagyok és megint ki nem látok a sok papír közül - sóhajtottam. - Ha pedig arra akarsz utalni, hogy nem nagyon kommunikálunk akkor javaslom, hogy javíts az apai viselkedéseden!

- Igyekszem!

- De nem látod!

- Mert nem is akarod látni! Nem is engeded, hogy javítsak!

- Mindig megengedtem! Mindig! És soha nem láttam változást - motyogtam, majd lesütöttem a szemem. - Valamikor megihatunk valamit. Mindegy, hogy mit - csuktam össze a mappát, mert nekem az este itt véget ért.

- Bármikor! - mosolyodott el. - Ö...örülnék neki - biccentett alig láthatóan.

- Rendben - álltam fel, majd kezembe vettem a cuccaimat. - Ne haragudj apa! - mellé léptem és a vállára helyeztem a kezem. - Tudom, hogy én is hibás vagyok. Sok mindenben! Bevallom! Nem voltam a legjobb gyerek.

- Nem csak rajtad múltot! - helyezte kezét a kézfejemre, majd felállt. - Mész is? - kérdezte, miközben újfent kopogtak. - Beszélhettünk volna még.

- Ennyire hiányoztam az embereknek? - az ajtóhoz lépve lenyomtam a kilincset, az ajtó kinyílt, majd előre pillantva szembe találtam magam Kevinnel, aki zsebre helyezett kezekkel a szemembe nézett. Mikor oldalra léptem, apa felvont szemöldökkel mellém állt.

- Ki az úr, fiam? - átkarolta a nyakamat, Lanchester pedig biccentett.

- Egy barátom - mondtam, Kevin pedig végig nézett rajtunk.