- Én csak gondoltam egyet és eljöttem sétálni a kikötőbe. Utána megláttam az autódat a kaszinó előtt és jó ötletnek tartottam, hogy beköszönök. Nem akartam semmit sem megzavarni. Nem tudtam, hogy az apád megelőzött engem - Lanchester összefonta maga előtt a karját, miközben késő este a kikötőben sétáltunk. A szellő enyhén fújt, a hajók egymás mellett táncoltak a víz felszínén. A luxus hajókat figyeltem és hallgattam a hullámok halk zaját. Annyira megszoktuk, hogy a tenger mindennapos szerepet tölt be az életünkbe, hogy eddig soha nem figyeltem meg eléggé. Megálltam a járda szélén, le pillantottam és elvesztem a sötét víz látványában. Gyönyörű volt. A maga módján titokzatos és figyelemfelkeltő. Erről eszembe jutott egy gyerekkori álom. Összefontam magam előtt a kezem.

- Mikor kisfiú voltam apa sokszor levitt engem a tengerpartra. Nagyon szerettem homokvárat építeni, ő pedig segített benne. Emlékszem, hogy amikor nagyobbak voltak a hullámok, elvitte az egész várat. Mindig olyan mérges voltam, hogy eldobtam a lapátot és a többi tárgyat is. Apa mindig visszahozta és azt mondta, hogy építsem újra. Aztán jött egy újabb hullám, és újra elmosta a váramat. Apa megint azt mondta, hogy építsem újra. Akkor még nem, de idővel rájöttem arra, hogy mit akar mondani nekem. Kitartónak nevelt. Belém nevelte, hogy minden kudarc után fel kell állni és újra kell csinálni. Sok dolog van amit nem csinált jól. Azt hiszem, hogy mégis köszönhetek neki valamit - összeráncolt szemöldökkel Lanchester felé pillantottam, aki bólintott és beletúrt a hátra lakkozott hajába.

- Kitartó vagy! Ezt meg kell hagyni - vállamra helyezte a kezét, majd leengedte maga mellé. - Igen. Ezt jól tette az apád. Felállsz a kudarcok után és mész előre. Ez nagyon fontos - vonta fel a szemöldökét. - De mit jelentsen az, hogy szabadságod alatt is bent vagy? - nevetett, mire belőlem is kitört a nevetés. - Nem gondoltam volna, hogy ennyire munka mániás vagy!

- Tulajdonképpen nem vagyok munka mániás, csak be kellett jönnöm egy munka miatt. Igazából felesleges volt, mert bárki más elintézhette volna helyettem.

- Legalább szívtál egy kis friss levegőt!

- Ezt neked is mondhatom - fordultam felé, majd az arcát fürkésztem. Szeme mellett ráncok futottak össze. Orra vékony vonalú volt, szeme csillogott, viszont volt benne valami, ami nem éppen a boldogságról árulkodott. Valami mintha hiányzott volna az életéből. Végig néztem rajta. Lanchester egy pozitív és értelmes ember. Művelt, kifinomult, mégis vicces és bármiről lehet vele beszélni. A szemében található halvány árny mégis másról árulkodott. - Fáradt vagy? - érdeklődtem. Kevin felsóhajtott, majd megrántotta a vállát.

- Fizikailag is és lelkileg is - mikor biccentett, kicsit közelebb léptem hozzá.

- Baj van? - zsebre helyeztem a kezem, ő pedig előre pillantott. Figyeltem, hogy a tengert kémleli. Beszívta a sós illatát, miközben az utcai lámpák fénye megvilágította az arcát. - Velem bármit megoszthatsz, ugye tudod? - motyogtam, miközben felém pillantott.

- Azért jöttem ide, hogy megtaláljam a fiam! - suttogta, mire meglepetten felvontam a szemöldökömet. Kevinnek van fia? Lanchester apa lenne? Az agyam próbálta feldolgozni az új információt, ezért kicsit meglepve álltam a téma előtt. - És megtaláltam! Csak azt nem tudom, hogy szüksége van e rám...

A telefonom csörgésére lettem figyelmes. A zuhanyzó alól kilépve magamra tekertem egy törölközőt és dobtam egyet a hajamra is. A fa lépcső korlátját végig simítottam és lebaktattam a lépcsőn. Arra számítottam, hogy anya vagy Ramsey keres, ezért nagyon meglepődtem, mikor megpillantottam Ramsey anyukája képét a kijelzőn. Összeráncolt szemöldökkel szemezgettem a kicsi fényképpel, nem tudtam, hogy mit csináljak. A készülék kitartóan csörgött, de én nem akartam felvenni. Valami azt súgta, hogy Ramsey és én megérdemeljük a boldogságot. Nem akartam elrontani az év végét azzal, hogy felveszem a telefont. Biztos voltam abban, hogy az anyukája hülyeségekről beszélne. Talán engem is felidegesítene. Egy belső hang azt súgta, hogy ne vegyem fel.

De mi van akkor, ha valami fontosat szeretne mondani nekem? Egy hirtelen jött gondolat miatt a fülemhez emeltem a telefont és fogadtam a hívást. - Szép estét! -  telefonba szólva vártam, hogy Ramsey anyukája beleszóljon. - Haló?

- Valeria! Valeria, hol van Ramsey?! - a hangja zavart volt és úgy hallottam, hogy autóban ül.

- Ramsey bement a kaszinóba mert el kellett intéznie pár papírmunkát. Miután végzett küldött egy üzenetet, hogy Kevin vele van és sétálnak egyet a mólónál...

- Nem! Nem! A francba! A büdös francba! - Ramsey anyukája kiabálni kezdett, ezért elkerekedett szemekkel kihúztam magam. Sírni kezdett, ezért könnyes szemmel nyeltem egyet.

- Mi a baj? - suttogtam. - Jól hallom, hogy most autóban ülsz? - a háttérből dudálást hallottam. Biztos voltam abban, hogy valahova nagyon siet. - Mi a baj?! - felsiettem az emeletre, kinyitottam a szekrény ajtaját és magamhoz vettem az első ruhát ami a kezem ügyébe került. A szívem gyorsan dobogott. Nem tetszett ez az egész. Nedves hajamat törölgettem a törölközővel, és hevesen süllyedő mellkassal vissza siettem a konyhába. - Miért érzem azt, hogy baj lesz?!

- Valeria! Oda kell menned! - kiabálta.

- De miért? - kérdeztem értetlenül.

- Azért mert... - a vonal recsegni akadozni kezdett. Nem értettem tisztán amit mondott, ezért befogtam az egyik fülemet.

- Nem hallom! Rossz a vétel!

- Valeria! Kevin nem bírja tovább - mondta. - Ma este elmondja Ramseynek, hogy ő az igazi apja! - szólat meg, én pedig a szám elé tettem a kezem. - Hallod?! Ramsey nem tudhatja meg!

- Jézusom... - suttogtam alig hallhatóan.

- Segítened kell nekem. Ramsey soha nem bocsátana meg nekem! Arról ne is beszéljünk, hogy teljesen összetörne. Tudjuk, hogy milyen. Az igazság érzete hatalmas. Ramsey nem tudhatja meg, hogy annyi éven keresztül hazugságban élt. Tudom, hogy sok mindent megbocsátana nekem, de ezt soha. Ramsey nem bírná ki...És mindenkit utálna. Képtelen vagyok ezt tenni vele. Nem tudom, hogy mit csináljak... - kétségbeesetten sírt, miközben magamhoz vettem az autóm kulcsát.

- Igyekszem! Oda megyek, ettől nem kell félned - motyogtam, miközben az órára pillantottam. Istenem! Csak érjek oda minél hamarabb!

Megmagyarázhatatlan érzés keringet bennem. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mit éreztem. Lanchester előttem állt és hűvös tekintettel engem nézett. Én is figyeltem őt. Nyeltem egyet. A szívem gyorsan dobogott, és összefontam magam előtt a kezem.

Mit érzek?
Mi ez a furcsa érzés, ami hatalmába kerített?

A gyomromban görcs keletkezett és oldalra biccentettem a fejem. Felvontam a szemöldökömet és az imént hallottakat elemeztem. - Kifejtenéd? - motyogtam alig hallhatóan. Kevin végig szántotta kezét a tarkóján.

- Én azért jöttem San Diegóba, hogy megtaláljam a fiam - lesütötte a tekintetét.

- Nekem nem is említetted, hogy van egy fiad - jegyeztem meg, ő pedig bólintott. - Pedig sok mindent megbeszélünk egymással.

- Sok mindent - értett egyet. - Az igazság az, hogy nagyon és nagyon sok évet vártam arra, hogy erről beszélni tudjak. A régi életemből nekem...szóval, született egy fiam - hátra léptem egy lépést. Nagyot nyeltem, a torkom pedig kiszáradt. A tenyerem izzadni kezdett, pedig nem is volt meleg. Nehéz mellkassal szívtam be a tenger sós illatát és gondolkozni kezdtem.

- Az anyám előtt is volt valakid? - a kérdés halk és bizonytalan volt. Lanchester a tenyerébe temette az arcát és végig szántotta ujjait a halántékán. Zavarban volt. Nem tudtam, hogy miért. Könnyezett, nem tudtam, hogy miért. Én is könnyeztem és rettegtem megtudni, hogy miért.

Féltem. Megmagyarázhatatlan, de féltem. Kevin egy szorongó, kellemetlen érzést hozott létre bennem. - T...Talán tudok segíteni neked. Sok mindenkit ismerek. Talán ha elmondod, hogy mikor született vagy, hogy hány éves akkor...

- Májusban lett huszonnyolc éves - kicsit közelebb lépett, én pedig államra helyeztem a kezem. Vert a víz. De vajon miért lett melegem? Miért lett úrrá rajtam ez a kellemetlen érzés?

Mi történik velem?

- Azta! Akkor már kész férfi a te fiad...

- Ebben egy percre sem kételkedem - oldalra pillantott, majd lehunyta a szemét. Szinte lassított felvételben láttam, hogy kihúz a zsebéből egy összehajtogatott papírt. Üveges tekintettel néztem, hogy lassan kihajtja a lapokat. - Az az igazság, hogy két dolog miatt jöttem San Diegóba. Mindkét dolog a fiamhoz kapcsolódik, akit megtaláltam.

- Mi lenne az a két dolog? - elvettem a papírt, és még nem olvastam el, hogy mi van rá írva. Lanchester a szemembe nézett, a homlokán pedig ráncol jelentek meg.

- Az első dolog, hogy miután megtalálom a fiam, elmondom neki, hogy ki ő és én ki vagyok a számára. A másik pedig az, hogy bocsánatot kérek mindenért, amit nem tudtam megtenni. A születésed előtt elhagytam az anyádat, fiam... - szinte lassított felvételben láttam, hogy egyik kezével eltakarja a szemét, a másikat csípőre vágja. "A születésed előtt elhagytam az anyádat, fiam..."

" A születésed előtt....
" A születésed...

Mintha megszűnt volna a lábam alatt a talaj. Mintha viharos felhők gyülekeztek volna a fejem fölött. Nagyokat pislogtam, de a könnyeimtől homályosan láttam. Hátra léptem, de a mozdulatom bizonytalan volt. Kevin utánam nyúlt, de ellöktem a kezét. A szívem nem fogta fel, az eszem megértette. Eszeveszett szédülés jött rám. A testem súlyàt nem éreztem, Kevin szavai csengtek a fülemben. - Szörnyű apa vagyok, Ramsey! Nem kérem tőled, hogy bocsáss meg nekem, de végig kell hallgatnod.

- Nekem most... - lepillantottam a papírra, de amit a szemem előtt láttam azt nem akartam elhinni. Egy apasági teszt volt a kezemben, aminek adatait azonnal megnéztem. A vizsgált személyek neve, Kevin Lanchester és Ramsey Hernandez. Számra simítottam a tenyeremet, majd a lap alján található szöveget elolvastam:

"A jelen vizsgálatban tesztelt "feltételezett apa" biológiai apasága nem zárható ki a vizsgált gyermekkel kapcsolatban. A leleten felsorolt, jelen vizsgálatban tesztelt DNS lókuszok analizise alapján, az apaság valószínűsége 99,999%.

Előre pillantva leengedtem magam mellé a kezem és éreztem, hogy egy hatalmas könny csordul végig az arcomon. - Szörnyen sajnálom, Ramsey! Tudnod kellett, hogy én...

- Ramsey! Ramsey! - Valeria hangját hallottam, de az az igazság, hogy senkire nem tudtam odafigyelni. Kibaszottúl senkire...