Reggel mikor kinyitottam a szemem megpillantottam őt. Ramsey a hátán feküdt, karját a homlokán pihentette. Nem tudta, hogy figyelem, ezért jobban szemügyre vettem őt. Sötét haja kusza volt, borostája pedig a kelleténél is jobban megnőtt. Szeme mellett apró barázdák húzódtak és kicsiket pislogott ahogy a plafont kémlelte. Jóképű volt. Nagyon hasonlított Kevinre. Ezt Ramsey nagyon jól tudta. Szinte éreztem, hogy most is körülötte forogtak a gondolatai. Lebiggyesztettem az ajkam és halkan felsóhajtottam. Az életünk a feje tetejére állt, de én úgy éreztem, hogy nincsen minden veszve. Ramseyel töltött hónapok megtanítottak arra, hogy az őszinte kommunikáció és az önzetlenség a kulcsa annak, hogy minden rendeződjön. Én hiszek ebben. Akkor is hiszek, ha minden összedőlni látszik.

- Min gondolkozol? - megsimítottam a karját, majd kezemet a mellkasára simítottam. Ramsey lehunyt szemmel beszívta a levegőt és halványan elmosolyodott. Enyhén felém fordította a fejét, de nem nézett rám.

- Az életemen - mondta szűkszavúan. Kicsit közelebb bújtam hozzá, ő pedig átkarolta a nyakamat. - Rajtunk. A jövőn és a múlton is. Igazából mindenen ami azt illeti - a nap halvány sugarai beszöktek a függöny apró résein, ezért megvilágították a jóképű arcát. - És azt hiszem, hogy hálás vagyok. Az igazság az, hogy hálásabb nem is lehetnék - megkereste a kezemet, majd összefonta az ujjainkat. - Hálás vagyok mert olyan emberek vesznek körbe, akik szeretnek engem. És nincsen miért panaszkodnom. És hálás vagyok neked is - puszit nyomott a kézfejemre, majd felém fordult és mélyen a hajamba túrt. Az illata az orromba szökött. Lehunytam a szemem és éreztem ahogy testemet átjárja a kellemes bizsergés.

- Nekem ugyan miért? - néztem a szemébe. Egy darabig gondolkozott, majd elmosolyodott és lassan a fülemhez hajolt.

- Hálás vagyok azért, hogy ilyen gyönyörű, törődő és okos barátnőm van, mint te - ujja köré csavarta az egyik tincsemet, én pedig az ajkam szélébe haraptam. Kicsit fáradtnak éreztem magam, de ez a mozdulat elég volt ahhoz, hogy felemeljem a takarót és a derekára üljek. Helyezkedés közben éreztem, hogy valami megkeményedik alattam. Ramsey a tarkója alá fonta két karját, és így nézett fel rám. - Kipihented magad? - érdeklődött.

- Talán - biccentettem. - Egy kicsit fáradtnak érzem magam - feltűrtem a fehér pólóját és végig simítottam a meztelen hasát. Ujjaimat végig húztam a lapos hasán és vándor útra indultak a kemény mellkasa felé. - Olyan jóképű vagy! - lehúztam róla a pólót, Ramsey pedig felült és átkarolta a derekamat. Tekintetével az ajkamra pillantott, miközben meglazította a pizsama nadrágom selyem madzagját.

- Kell neked ez a pizsama alsó? - suttogta. - Szívesen megszabadítanálak tőle - morogta a fülembe.

- Azt nagyon is érzem... - kezemmel megsimítottam a merev férfiasságát és engedtem, hogy a hátamra fektessen, majd lehúzza rólam a ruhákat. Miután Ramsey is meztelen lett, magára húzta a takarót, én pedig széttártam a lábam.

- Tudod mikor indul igazán jól a reggel? - ujját enyhén benyálazta, majd felsóhajtottam amikor megérintett és lassú mozdulattal ingerelni kezdett. Édes érintése miatt lehunytam a szemem és mosolyogva megráztam a fejem.

- Nem tudom. Megmutatod? - suttogtam, ő pedig a lábam közé térdelt. Felsóhajtottam, amikor óvatosan hozzám érintette magát. Mélyen a szemembe pillantott és nem sietett. Libabőrös lettem, ahogy lassan belém csúszott. Nem kapkodott, lassan töltött ki és minden pillanatot kiélvezet. Lehunyta a szemét és végig simogatta a combomat. - Ez annyira jó - lábammal átkaroltam a derekát és közelebb húztam magamhoz. Felnyögtem ahogy jobban és mélyebben furakodott belém. Élveztem, a testem édes hullámokon ment keresztül. Élveztem, hogy kitölt, hogy ennyire passzol hozzám. - Annyira szeretlek - tarkójánàl fogva lehúztam őt és mélyen a szemébe pillantottam.

- Én is szeretlek Valeria - az arcomat fürkészte, majd enyhén megrázta a fejét. - Gyere hozzám feleségül! - hirtelen annyira meglepődtem, hogy elengedtem őt, ő pedig abba hagyta a mozgást.
Pislogás nélkül figyeltem őt, miközben fel sem fogtam azt amit mondott nekem.

- Tessék? - suttogtam alig hallhatóan. Ramsey megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat.

- Komolyan mondtam - biccentett. - Gyere hozzám feleségül!

- Ramsey! - nevettem fel. - Ne hülyéskedj már - azt hittem, hogy viccelődik, ezért a kelleténél hangosabban nevettem. Ramsey a padlóra pillantott, majd a szemöldökét ráncolta.

- Azt gondolod, hogy vicceltem ezzel? - szinte lassított felvételben láttam, hogy elhajol és kihúzza az éjjeliszekrény fiókját. Kicsiket pislogva figyeltem, hogy kezébe vesz egy piros színű dobozt, aminek felnyitotta a tetejét. Ekkora pillantottam meg egy pici köves ezüst gyűrűt. Amikor tudatosult bennem, hogy nem viccel, elkerekedett szemekkel a szeméve pillantottam. - Komolyan gondoltam, szépségem - alaposan megmutatta a gyűrűt, amely gyönyörű fehér színben csillogott. - Gyere hozzám feleségül - fürkészte az arcomat. - Legyél az enyém. Legyél a családom, és majd a gyermekeim anyja.

- Gyerekek?! - átkaroltam a tarkóját és próbáltam nem elsírni magam. - Biztos vagyok abban, hogy megbolondultál - elvettem a pici dobozt és könnyeim között fürkésztem az ékszert. Nem az ékszer, hanem Ramsey tett engem boldoggá. A szívem szikrázott a boldogságtól. - Én... - szipogtam. - Nem mondhatok nemet - mosolyogtam, ő pedig felvonta a szemöldökét.

- Komolyan?! - mosolyodott el. - Igent mondasz?

- Igen! Persze ha ez egy lány kérés volt...

- Igaz...nem egy tóparton vagy egy tengerparton történt. Nem térdeltem le vagy hasonló, de szerelemből kérdeztem meg.

- Én pedig szerelemből mondok igent neked! - kezemet kettőnk közé tettem, Ramsey pedig megfogta a kezem és felhúzta a gyűrűt az ujjamra. Nem tudtam elhinni. Egyszerre sírtam és mosolyogtam is. Megráztam a fejem és átkaroltam a tarkóját. - Nem tudom elmondani azt, hogy mennyire boldoggá tettél ezzel!

- Akkor már tudom, hogyan ünnepelhetnénk meg! - az üres dobozt az éjjeliszekrényre tette, majd kettőnkre húzta a takarót. Elnevettem magam és végig simítottam a meztelen hátát. Váratlanul jött, de egy percig sem haboztam. Igent mondtam!

Nem terveztem túlgondolni a lány kérést. Az igazság az, hogy egy dolgot akartam; azt, hogy őszinte legyen. Dúltak bennem az érzelmek és nem vágytam másra, csak rá. A szívemre hallgattam és azt akartam, hogy hozzám tartozzon. - Gyönyörűen áll rajtad - a kádat tele töltöttük meleg vízzel és a kellemes habok között vettem szemügyre a választott gyűrűt, ami Valeria ujján csillogott. Szebbé tette őt. Valeria alapjáraton szép és elbűvölő. A gyűrű még szebbé tette és azt sugallta nekem, hogy minden tökéletes.

- Megleptél vele - feltette a kezét és vigyorogva nézte az ujján. - Mióta tervezed ezt? - érdeklődött, én pedig oldalra pillantottam. - Csak azt ne mond, hogy régóta! - kuncogott.

- Tudod mikor vettem? - érdeklődtem, ő pedig megrázta a fejét. - Akkor amikor hozzám költöztél. Valahogy éreztem, hogy én ezt akarom. Éreztem, hogy gyűrűt szeretnék húzni az ujjadra.

- Miért vártál vele eddig? - a kérdés meglepett, de erre is tudtam a választ.

- Nem vártam, csak nem jött a megfelelő alkalom. Szét voltam csúszva. Ezt te is tudod. Láttad - sóhajtottam feszülten. Valeria biccentett, majd enyhén felém fordult, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Menj el hozzá - suttogta, én pedig tudtam, hogy kiről beszél. - Tudom, hogy mire vágysz. Arra vágysz, hogy minden rendeződjön az életedben. Azt tanácsolom, hogy beszéld meg vele a nézeteltéréseidet - simogatta a combomat, és én bólintottam.

- Ahhoz bátorság kell - suttogtam. - Ő az apám. És sokat bántottam őt. Egy tisztázó beszélgetés jól jönne, de ahhoz bátorság kell.

- Benned hatalmas bátorság lakozik - mosolygott, miközben elnevettem magam.

- Ez kezd nyálas lenni! - lesütöttem a szemem és megpusziltam a kezét. - Velem tartasz?

- Menjek veled Kevinhez? - kérdezett vissza.

- Arra gondoltam, igen - vallottam be.

Valeria nem mondott semmit, csak elmosolyodott és határozottan bólintott egyet.

Ebéd után Kevin lakása felé vettük az irányt. Valeria vezetett, én pedig mellette ültem. Izgultam és gyomorgörcs kerülgetett. Egyszerre voltam határozott és féltem is. Nyitni akartam felé. Beszélgetni akartam vele és meghallgatni mindent, amit esetleg mondani akartam nekem. Ahogy Valeria leparkolt a lakás előtt, mélyen a szemébe pillantottam. Szavak nélkül értettük egymást, és megszorította a kezem. - Itt megvárlak. Addig felhívom anyát - telefonját felmutatta, majd kiszálltam az autóból. Lépteim nehezek voltak. A lépcsőn felfelé sétálva üvöltöttek a gondolataim. Egyenesbe akartam hozni az életem, és mostmár tudom, hogy mi a helyes irány. Hónapokon keresztül kerestem önmagam. Ki vagyok? Hova tartozok? Kihez tartozok? Lanchester legyek vagy Hernandez? Sok idő után jöttem rá arra, hogy ezek csak nevek. És egy dolog fontos, az pedig a boldogság.

Mikor megálltam Kevin lakása előtt a lábam a földbe gyökerezett. A szürke ajtó résnyire nyitva volt, a kulcs pedig benne volt. Rosszat sejtve löktem be az ajtót, és léptem be a lakásba. Kicsiket pislogtam és szétnéztem a házban. Minden tiszta volt, minden össze volt pakolva. Üres volt. Tátongott az ürességtől. - Nem lehet igaz... - a konyhapulthoz sétáltam és megálltam mellette. Meglepődtem amikor egy kicsi lapot találtam és vettem az ujjaim közé. Kevin üzenete láttán könnybe lábadt a szemem. Egy mondat volt rajta, de a szavai szétzúzták a szívemet.

Sajnálom fiam, hogy nem sikerült.

- Apa... - megfordultam és szembe találtam magam Valeriaval, aki szája elé tette a kezét és szomorúan oldalra biccentette a fejét. - Elment - suttogtam magam elé, Valeria pedig bólintott.

- Nagyon sajnálom, Ramsey - suttogta alig hallhatóan.

- Apa elment... - túrtam hátra a hajam és könnyeim között megráztam a fejem.