Mindig is nehézségekkel járt visszazökkeni a munkába és a mindennapok sűrű óráiba. Mikor este kilenc órakor átléptem a kaszinó bejáratát, a hosszított bézs kabátomból kivettem a kezem. Végig sétáltam a bordó színű padlón, lebaktattam a bejárattal szemben található aranyozott lépcsőn, majd szembe találtam magam a kaszinó belsejével, a játékgépekkel és asztalokkal teli terem közepével. Elegáns sötét helyiségben erős fények világítottak, lila és zöld fényjátékok vibráltak, illetve mozogtak a mennyezeten. Figyeltem ahogy az emberek az asztalokat körbe ülve kártyákat fognak, hogy a játékgépek előtt többen is álltak. Elsétált mellettem egy felszolgáló, aki tenyerén egy tálca pezsgőspoharakat vitt. Elvettem egy pezsgőt, belekortyoltam és tovább figyeltem az este történéseit. Ez volt az én birodalmam, a kaszinó amire büszke voltam. A város legjobb és leghíresebb szórakozó negyedében található, majdnem a kikötővel szemben. Ma este nagyon sokan voltak. Ezt már akkor tudtam, amikor a főút két oldala dugig volt tömve autókkal. Miután megbizonyosodtam arról, hogy ma este minden rendben van, biccentettem a bejáratnál ácsorgó két biztonsági őr felé, majd vissza sétáltam a lépcsőn és az irodám felé igyekeztem. Kigomboltam a kabátomat, lenyomtam a kilincset, majd beléptem az ajtón.

A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor megpillantottam az öcsémet, aki az (én!) fotelemben hátra dőlve ült, lábát az (én!)asztalomra téve aludt. Amikor figyeltem, hogy levegőt beszívja majd kifújja, összeráncolt szemöldökkel letettem a táskámat. Meglepett Brian jelenléte, hiszen Hétfő este van. Az utolsó információm az volt, hogy hétvégére jön haza. Mikor közelebb hajoltam hozzá, jobban szemügyre vettem az arcát, mely megviselt volt: sötét borostája sűrű, göndör haja kusza volt, illetve az öltözete is arra utalt, hogy valami nincs rendben. Meglöktem a lábát, ő egy kis idő után kinyitotta a szemét. Amikor megpillantott, azonnal levette a lábát, és álmos pislogások közben felállt. - Hello, teso! - hajába túrva ásított, majd megigazította a fekete kapucnis pulcsiját. Lehúztam magamról a ballonkabátot, megigazítottam a kockás zöld mellényemet, majd kérdő pillantásokkal néztem rá.

- Összekeverted a hétfőt, a hétvégével?
Brian leült az egyik székre. Kerülte a pillantásomat, ez pedig nem tetszett. Biztos voltam abban, hogy történt valami. Amikor észrevette, hogy figyelem őt, széttárta a kezét.

- Nem tudom. Ma hétfő van. Hétvégén pedig hétvége - megdörzsölte az arcát, majd előre nyúlt és a vezetékes telefont a kezébe véve, kért egy fekete kávét. - Ne néz így ràm! - kérte.

- Szerintem itt valami bűzlik - leültem vele szembe, majd keresztbe tettem a lábam. A bokámat átfogva összeráncoltam a szemöldököm. - Kirúgtak?

- Dehogyis! - rázta meg a fejét. - Csak... - túrta hátra a haját. - Volt egy csaj...

- Volt egy csaj? - kérdeztem vissza, ő kellemetlenül bólintott. Úgy gondoltam, hogy óvatosabban mélyebbre ások. - Egy sima csaj, vagy olyan barátnőféle csaj?

- Barátnőféle csaj - mikor lesütötte a szemét, már értettem, hogy mi történt. Brian előre hajolt, és összekulcsolta kezét a tarkóján. - Azt hiszem, hogy szakítottunk - jegyezte meg.

- Azt hiszed, vagy biztos vagy benne? - kérdezősködtem. - Mit mondott?

- Azt mondta, hogy szerinte egy időre tartsunk szünetet - nézett a szemembe. Ritkán látom az öcsémet maga alatt, ez a pillanat viszont nekem is rossz volt. Sajnáltam őt, mert Brian a szöges ellentétem. Velem ellentétben ő hűséges típus és megérdemli, hogy egy klassz lány legyen mellette. Brian egy olyan lányt érdemel, aki önmagàért szereti és nem a pénzéért. - Ez nekem egyenlő volt egy szakítással - rántotta meg a vállát.

- Mi volt a baj? - kérdeztem, miközben behozták a kávét, és letették az asztalra. Brian elvette, óvatosan megkavarta, miközben rám pillantva elnevette magát.

- Az igazság az, hogy összevesztünk egy hülyeségen. Egy megszokott házi buliban voltunk. Az egyik csoporttársunk rendezte magánál, és sokan elmentünk rá. Sokat ittunk, de egy házibuliban mindenki iszik. Megan sokat ivott és rászállt egy másik pasira. Táncoltak, nevetgéltek, a pasi fogdosta...majd felmentek az emeletre. Ha nem érek oda időben, kitudja, hogy mit csináltak volna. Felkaptam a vizet és eljöttem. Másnap felhívott, veszekedtünk és végül azt mondta, hogy tartsunk szünetet...

Amikor befejezte, felvont szemöldökkel elnevettem magam. Érdekes szituáció, de nem értem, hogy a lány mit várt el tőle. - Bocs tesó, de ez a Meghan egy ribanc!

- Azt hiszem, hogy ebben teljesen igazad van - horgasztotta le a fejét. - A durva az volt, hogy másnap semmi megbánást nem láttam az arcán. Lehet, hogy azt a csávót választotta?

- Lehet. Bármi lehet - sóhajtottam feszülten. Nem érdekelt az a kurva, engem csak az érdekelt, hogy az öcsém szenvedett. Felnőtt férfi. Önálló és mindent el tud intézni, de akkor is az öcsém. És brutálisan nem oké, hogy ezt kapta. - Jobbat érdemelsz nála - mondtam. - Fog jönni valaki, aki tökéletes lesz a számodra.

- Ugye nem akarsz párkapcsolati tanácsadó lenni? Te aki egy nő mellett sem köteleződik el?! - kérdezte, mire feltettem a kezem.

- Az nem biztos - amint tudatosult bennem, hogy mit mondtam, gyorsan kijavítottam magam. - Illetve...változhatok - mondtam szűkszavúan. Brian is tudja, hogy itt egy nőre gondolok, az pedig Valeria. Hétvégén megvolt fázva, ezért nem találkoztunk. Most bármit megadtam volna azért, hogy újra láthassam őt. Furcsa kapocs köt hozzá. Nem szerelem, de ahhoz hasonló. Van valami, ami hozzá húz, ez ellen pedig nem tehetek. Talán nem is akarok.

- Úristen! Ez a nap is eljött? - nevetett ki. - Egy lányra gondolunk? - érdeklődött, én pedig bólintottam. - Végül mégsem hagytátok békén egymást, jól gondolom?

- Mit mondjak erre? Van benne valami, ami ellen tehetetlen vagyok. Furcsa és egyben ijesztő. Nem vagyok hűséges férfi, nem tudok egy nő mellett megmaradni, de mellette eltudom magam képzelni. Vele minden jobb és jobb.

- Hagyj ki a részletekből.

- Még nem feküdtünk le - mondtam ki. Brian meglepődött.

- Azta! Te biztos, hogy a bátyám vagy, nem valami robot, akit helyette küldtek ide? - nevetett ki.

- Ne legyél szemtelen - löktem meg a lábàt. Miközben belekortyolt a kávéba, anyáék felől kezdett el kérdezősködni. Próbàltam a lehető legnagyobb nyugodtsággal válaszolni és általános válaszokat adni. Miután látta rajtam, hogy unom a témát, meglökte a vállamat. - Mi van?!

- Tudod mi jutott eszembe?! - csillant fel a szeme, majd elnevette magát. Valamin jót szórakozott, én pedig tudni akartam, hogy min. - Emlékszel Austin-ra? Tudod, a születésnapodon kicsit leégetted a "fél város előtt" - tette idézőjelbe a kezét. Bólintottam és összefontam ujjaimat a tarkómon.

- Emlékszem. Mi van vele?

- Azóta nincs hír róla?

- Nincsen.

- Nem fura, hogy ennyire eltűnt? - biccentette oldalra a fejét. - Arra gondoltam, hogy a legkevesebb az, hogy bosszút áll rajtad. Annyira mondogatta, hogy "megöllek Hernandez" - utánozta Austin hangját, én pedig elnevettem magam. Igaza volt. Furcsa, hogy egyik napról a másikra eltűnt és nem hallunk felőle. Eddig a beszélgetésig Austin és az ami aznap este történt, eszembe sem jutott.

- Nem tudom, hogy mi lehet vele. De igazából nem is érdekel. Nekem csak az számít, hogy maradjon távol Valeria-től. A többi nem érdekelt.
Brian és én kibeszéltük az új filmeket és a sorozatokat, majd este tizenkettő előtt, Brian elköszönt és felment az egyik lakosztályba ledőlni. Örültem, hogy kicsit több időt fog itt tölteni, hiszen kevés értékes napot töltünk együtt. Éjfél előtt a szemem már lecsukódott, ezért úgy döntöttem, hogy haza megyek. Az lesz a legjobb, ha a saját ágyamban alszok, és nem a kaszinóban. Éjfél előtt már nem voltak olyan sokan, de a hűséges vendégek még mindig az asztaloknál játszottak.

- Szép estét, Mr. Hernandez - az egyik biztonsági őr köszönt, én pedig biccentettem. Mikor kiléptem a járdára, fáradtan beszívtam az ősz nyirkos levegőjét. Ebben az időszakban sokan betegek, ezért nem lepett meg, hogy vöröske is elkapott valamit. Mikor megérkeztem, akkor parkoló hiány miatt az egyik kisebb utcába parkoltam. Miközben a sarokig sétáltam, kezembe vettem a telefonomat. Ekkor pillantottam meg, hogy több üzenetem is jött, amit Valeria küldött. Befordultam a sötét, egyirányú utcába és a zsebembe süllyesztettem a telefonomat. Amint beülök az autóba, az lesz az első, hogy visszaírok neki. Az autó felé sétáltam, amikor a kocsi mellé lépve furcsa dolgot pillantottam meg. Az utcai lámpa fénye megvilágította az autót, de én közelebb léptem hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem azt, amit látok. Az anyós ülés felöli ablak darabjai szilánkokban csillogott a sötét aszfalton, az autó vezető ülésén egy nagyobb méretű kő volt. Amikor tudatosult bennem, hogy megrongáltak, kigomboltam a kabátomat.

- Mi a fasz?! - pillantottam körbe. - Ez most komoly?!

- Van pénzed kijavíttatni, nem igaz? - ismerős hang szólalt meg, ezért a sötét utcában, az emelkedő felé fordulva lehunyt szemmel nyeltem egyet. Mikor kinyitottam a szemem, Austin sétált felém, aki jobb kezében egy baseball ütőt tartott. Bazd meg! Beszélünk róla és megjelenik?! Felvont szemöldökkel az autóra mutattam.

- Ennyi telik tőled?

- Meg ennyi! - szinte lassított felvételben láttam, hogy feje fölé emeli az ütőt, majd egy határozott, erős ütéssel beveri a hátsó szélvédő ablakát. Az ablak hangos hangzavar közben kicsi darabokká robbant, majd az utcára esett. Nagyot sóhajtottam. - Azt gondoltad, hogy annyiban hagyom, amit csináltál velem? Rengeteg ember előtt szégyenítettél meg! - köpte szikrázó szemekkel.

- Ez igaz. De úgy gondolom, hogy megérdemelted - válaszom után, oldalra pillantott. A tekintetét követtem, ekkor vettem észre, hogy rajtunk kívül ketten mögém sétáltak. A két srácnál szintén baseball ütő volt. - Ha baseball meccsre indultatok, akkor szerintem rossz helyen vagytok. Komolyan gondoljátok? - kezemet széttártam, hiszen egyértelmű volt, hogy mit akarnak csinálni. - Megvertek?

- Nem megverünk - szólat meg az egyik. - A szart is kiverjük belőled - fejezte be, mire felé fordultam. Fél füllel hallottam, hogy Austin megindul felém. Az utcára vetített fényben láttam a körvonalát, ezért oldalra hajoltam. Az eltévesztett ütés az autómat érte, Austin pedig káromkodott. Megragadtam a kabátjánàl, előre löktem, ő pedig az aszfaltra esett. Nem volt időm vele foglalkozni, mert ketten indultak meg felém. Ők hárman voltak, én pedig egyedül. Ökölbe szorított kezekkel védtem magam, de nem láttam, hogy hatalmas ütés vonalában vagyok. A fejemet egy tompa, erős ütés érte, én pedig oldalra zuhantam. A fejem zúgott, a föld mintha forgott volna. Austin kacagott, megállt előttem. Fájó fejrészemre tettem a kezem, de ujjaimat meleg, és sűrű folyadék öntötte el.

- Mi van, Hernandez? Most nem olyan nagy...a szád? - Austin felemelte a lábát, egy határozott mozdulattal állon rúgott, én pedig hátra zuhantam. Kezemmel feltoltam magam, oldalra hajoltam és vért köptem. Nevetséges, de jót szórakoztam.

- Ha Valeria ezt megtudja, soha nem fog a szemedbe nézni - amint kimondtam, Austin lehajolt hozzám, és megrázta a fejét.

- Ha szétverhetem a fejed, nekem kibaszottul megéri! - ökölbe szorította a kezét, nekem pedig hátra hanyatlott a fejem, és az utolsó emlékem az volt, hogy erős ütés érte a bordáimat.