Reggel szokatlan dologra ébredtem, hiszen rezgett a telefonom. A meglepő az volt, hogy felébredtem rá, hiszen ha pihenésre van szükségem, akkor a telefonomat mindig lehalkítom. Jelen esetben azért volt meglepő, mert nem számítottam arra, hogy bárki is keresni fog. A szobámban felültem, oldalra hajoltam és kezembe vettem a készüléket. Mikor megpillantottam az apám nevét, tenyerembe temettem az arcomat. Reménykedtem abban, hogy nem anyám miatt keres. Nem akartam újra emlékezni és kerülgetni a forrókását. Lábamat a fehér szőrme szőnyegre helyeztem, miközben elhúztam az ikont és fogadtam az apám hívását. - Jó reggel, fiam! Bízom abban, hogy nem ébresztettelek fel - apa hangja jókedvű volt, ezért sikerült megnyugodnom.

- Jó reggelt, apa. Dehogyis, már a hívásod előtt magamhoz tértem. Mizu? - visszafojtott ásítást követően felálltam, oldalra húztam a fekete függönyt, majd elhúztam az üvegajtót, mely elválasztott a természettől. Nem léptem ki, mert a terasz nyirkos, és falevelekkel teli volt. Mélyen beszívtam az erdő friss illatát, és engedtem, hogy a reggeli párás levegő bekússzon a szobába.

- Minden rendben. Anyáddal az imént kávéztunk. Anyád már elment, ezért egyedül maradtam. Beszélni akartam veled valamiről.

- Figyelek - lesütöttem a szemem, megfordultam és a lépcső felé igyekeztem. Nem volt itthon sok reggeli vagy különleges kávé, csak az volt a hűtőbe, amit tegnap ide felé jövet megvettem egy kisebb vegyes boltban. Mikor kinyitottam a konyhaszekrényt, apa folytatta.

- Tudod, hogy jövő hétvégén lesz a rendezvény, ahol a Lanchaster autóvállalat jóvoltából három luxus autó kerül licitálásra? A bekerülő licitek árát egy új óvoda felépítésébe teszik bele. A fontos az, hogy van egy autó, ami engem nagyon érdekel. Tegnap este böngésztem a Facebook esemény oldalát, és Gonzalez is jelen lesz! Attól tartok, hogy az autómra fáj a foga - mikor apa befejezte, visszafojtott nevetéssel a kezembe vettem egy csészét. Az igazság az, hogy apa nagyon jól érezte. Mikor legutóbb Gonzalez házában voltam, sikerült elcsípnem egy káromkodást, miszerint ellenségként fogja kezelni apám liciteit. - Itt vagy, fiam?

- Itt vagyok, apa. Mindent hallottam. Szóval attól félsz, hogy Gonzalez nagyobb összeggel akar licitálni? - érdeklődtem, ő pedig azonnal válaszolt.

- Pontosan - mondta határozottan. - Ez a legfontosabb része. Tudnom kell, hogy mennyi összeget akar adni az autóért. Mindenki tudja, hogy azé lesz, aki többet licitál érte.

- És mit gondolsz? - vállammal megtartottam a telefont, majd félbe vágtam a kávés papírt és beleöntöttem a port a csészébe. - Milyen úton módon szeretnéd ezt megtudni? - kérdeztem előre félve.

- Itt jössz te a képbe, fiam! Te jóba vagy a lányával, igaz? - kérdezte bátortalanul. Ez nem hangzik jól! Előre tudtam, hogy apám mit akar kihozni ebből az egészből. Alapjáraton rosszul lettem attól, hogy annak a rohadék fickónak a vállalatáról van szó. Mikor meghallottam a családnevet, legszívesebben azonnal nemet mondtam volna. Visszautasítottam volna a segítségnyújtást, mert nem akartam látni azt az embert. Kevés személyt utálok, de őt kifejezetten. Mérhetetlen düh és ellenszenv van bennem, amikor meglátom, vagy hallok felőle. Lanchester egy beképzelt gazdag fasz, aki azt hiszi, hogy okos és jó, amit csinál. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy az anyámat dugja. A legkevesebb az lenne, hogy segítek az apámnak, de képtelen vagyok a rohadék közelébe menni. Sóhajtva előre pillantottam, majd meleg vizet öntöttem a csészébe. A kávé por feloldódott, de egy kicsit betettem a mikroba, hogy melegebb legyen. - Hallottál engem, Ramsey? - kérdezett az apám.

- Hallottalak, apa! Mondhatjuk, hogy nem öljük meg egymást. Mit csináljak? Tudjak meg infokat az apja költségeiről?
Az igazság az volt, hogy Valeria és én jóba lettünk az utóbbi hetekben. Ez még enyhe kifejezés arra, hogy mit érzek iránta. Valeria elbűvölt és éreztem, hogy csinál velem valamit. Nem szerelem, de barátságnál sokkal több. Közel került hozzám, megengedte, hogy megérintsem. A vörös haja, a szeplői, a smaragd zöld szeme és a huncut mosolya lehengerel és sokszor az őrületbe kerget. Elvarázsol, amikor nevet, amikor beszél, amikor jókedvű és érzékeny is. Lehet, hogy beléestem? Létezik, hogy érzek iránta valamit, ami több?

Az igazság az, hogy tévedtem vele kapcsolatban. Tegnap este az üres lakásban, bármit megadtam volna, hogy mellettem legyen. Vágytam a közelségére, a hangjára és a nevetésére. Mert nekem jó, amikor nevet. Mert nekem jó, amikor boldog. Valeria egy olyan gyöngyszem lett az életemben, amire nem találok szavakat. Szerelem lenne? Szerelmes lennék az ellenségembe? Abba a lányba, akibe véletlenül sem szabadna belezúgnom? Kavarogtak bennem a gondolatok. Egyre jobban őrlődtem és nem tudtam eldönteni, hogy mit érzek.

Szerelem?
Vagy majdnem szerelem?

- A fontos az, hogy megtudjam azt, hogy Gonzalez melyik autóra, és mennyit szeretne licitálni. Miután megtudom, szintén arra az autóra fogok fogadni és sokkal több vagyont adok érte.

Szinte elképzeltem magam előtt a rendkívül gúnyos és viccesen felháborító grimaszait. Ilyenkor mindig eszembe jut az, hogy volt kitől örökölnöm a tulajdonságaimat. Egy sóhajjal egyetértettem vele. - Legyen, apa! Valamikor kapcsolatba kerülök a lányával, és megtudok ezt azt.

- Nagyon köszönöm, drága fiam. Tudtam, hogy rád mindig számithatok. Az anyád egyébként is annyira furcsa. Keveset beszél, és ritkán mosolyog. Lehet, hogy tényleg nem tetszett neki az ajándék, amit haza hoztam? - gondolkodott, én pedig lesütöttem a szemem. Szegény apa! Ő semmiről sem tud. Életem egyik legfontosabb feladata, hogy a szívét és a lelki biztonságát tiszteletben tartsam.

- Szerintem minden rendben vele, apa. Tudod, hogy milyenek a nő. Néha jön egy kattanásuk, és utána nem lehet bírni velük.

- Igazad van. Talán vigyem el vacsorázni? Örülne neki? - faggatott tovább. - Nem bírom tovább ezt a szótlanságot! Sok hibám van, de az anyád iránt érzett szeretetem határtalan! - akadt ki teljesen. Mielőtt tovább folytatta volna, a kávéba kortyoltam és leállítottam őt.

- Tudjuk apa, hogy nagyon jó férj vagy! Jobbat nem is kaphatott volna! - biztosítottam róla. - Szóval nyugodj meg és ne izgulj. Minden bizonnyal front van az agyában...

- Szemtelen vagy, fiam - nevetett, majd elköszöntünk egymástól és bontottuk a vonalat.

Felvont szemöldökkel letettem a telefonomat, majd az ablakon keresztül az erdő felé pillantottam. Káprázatos volt a fenyves erdő köré gyűlt pára és az erdő sajátos színei. Szívem szerint itthon maradtam volna és élveztem volna a szabadságot. De tudtam, hogy az élet nem áll meg.

Reggel rossz kedvvel ébredtem fel. Telefonomon jelzett a menstruáció jelző alkalmazásom, hogy ma reggel meg kellene jönnie. A probléma csak az volt, hogy semmi előjelét nem éreztem annak, hogy itt lenne az ideje, ezért tanácstalanul pillantottam a tükörbe. Nem tetszett, hogy késett, hiszen nekem mindig időben jött meg, soha nem késett. Biztos voltam abban, hogy ha legközelebb is problémám lesz vele, akkor írok a nőgyógyászomnak, hogy ez vajon miért lehet. Bár több szóba eshető dologra gondoltam, mint mondjuk a stressz vagy a felfázásra, de azt hiszem, hogy jobb egy hozzáértő ember véleménye a dologról.

Miután felöltöztem és felfogtam a hajam, lementem reggelizni. Nem lepet meg, hogy a konyhában hosszú, friss teríték várt rám. Anya és apa a reggeli kávéjukat kortyolták, miközben kezükben online magazint olvastak. Amikor apa nevetve felém mutatta az ipadjét, tudtam, hogy nekem szánja a pletykákat. - Láttad, hogy Ramsey születésnapi bulija felkerült a Twittere? - miközben apa lejjebb görgetett, nevetve megállt egy számomra ismerős képnél. Amikor megpillantottam a fotót, a szám elé tettem a kezem. Tudtam, hogy Austinról sokan fotókat és videókat készítettek, de arra nem gondoltam, hogy feltöltik a Twitterre. - Ez nem Austin? Mi történt vele? - apa a szemöldökét ráncolta, majd letette a készüléket az asztalra. Kerülni akartam a válasz adást, hiszen nem akartam arról az estéről beszélni. Austin szemét volt, Ramsey pedig azt adta neki, amit megérdemelt. De akkor sem maradt szép emlék, ami azon az estén történt.

- Nem tudom - helyet foglaltam, és megfogtam a kávés csészémet. Anyáék összenéztek, majd újra rám. - Miért néztek így? - fojtottam vissza egy hapcizást.

- Tegnap este megittad a forró italod? - kérdezte anya. Mosolyogva figyeltem, hogy megkeni a pirítóst, majd nagyot beleharap. - Gyógyulj meg minél hamarabb.

- Ez az őszi időjárás miatt van - biccentettem. - De megittam, persze. Egy-két nap és helyrejövök.

- Szóval nem beszélünk a buliról? - szólt közbe apa. Mielőtt bármit mondhattam volna, anya letette a kezében található poharat.

- Hagyjad, szívem! Majd beszél róla, ha szeretne. De ez a tortás kép igazán magyarázatta szorul - kuncogott anya. Halvány mosoly jelent meg az arcomon, miközben gondolkoztam, hogy mit egyek. Elvettem egy vajas kiflit, ketté vágtam és kerestem bele feltéteket. Volt tojás, illetve bacon is, ezért mosolyogva szedtem magamnak.

- Emlékszel, hogy hova megyünk ma, igaz lányom? - apa felvont szemöldökkel figyelt, nekem pedig megállt a kezem a levegőben. Hogyne tudnám, igazából elfelejteni sem tudnám...

- Persze - sziszegtem. - Nem felejtettem el - haraptam bele a kiflibe.

- Szuper! - törölte meg az ajkát. - Reggeli után megyünk is - kezét összedörzsölte, puszit nyomott anya arcára, majd magunkra hagyott minket.

- Soha nem fogom megérteni köztük ezt a versenyzést - rántotta meg anya a vállát.
Összehúzott szemekkel nyeltem egyet, közben sóhajtva oldalra biccentettem a fejem. - Miért nézel így rám?

- Tulajdonképpen min vesztek össze? - szabaddá tettem a kezem, és összefontam magam előtt. Anya hátra dőlt a széken. - Kíváncsiságból kérdezem.

- Apád nem szereti, ha erről beszélek - legyintett, de mégis közelebb hajolt. - Maradjon köztünk a dolog - gondolta meg magát. - Annyit mondok, amennyit tudok - suttogta.

- Rendben! - mondtam hevesen süllyedő mellkassal. - Régen barátok voltak?

- Nagyon jó barátok! Még fiatalon - biccentett. - Együtt jártak szórakozni amikor nyílt a város első kaszinója - fürkészte az arcomat. - Sokat játszottak együtt és szédítették a nőket. Nagy nőcsábászok voltak mindketten - nevetett halkan.

- Furcsa ezt hallani - pislogtam nagyokat.

- Volt egy este, amikor behívták őket játszani. Akkor úgy alakult minden, hogy egymás ellen játszottak. Mindenki kiesett, csak ketten maradtak játékban. Apád azt mondta, hogy "adjuk fel, és menjünk inni egyet". Hernandez persze tovább játszott, nyerni akart.

- Végül ki nyert?

- Az apád - mosolyodott el, majd közelebb hajolt. - Hernandezt annyira elvakította a nyert összeh, hogy ellopta apád elől a táskát. Elvitte és utána hónapokig senki nem látta őt...

- Úristen! Lelépett apám pénzével?! - suttogtam elkerekedett szemekkel. - Mekkora egy mocsok - sziszegtem. - Mi történt utána?

- Nem tudom - rázta meg a fejét. - Nem beszéltek utána. A kapcsolatuk megszakadt. Legalábbis én így tudom a történetüket - rántotta meg a vállát. Felvont szemöldökkel hátra dőltem és felsóhajtottam. Francba! Ez a Hernandez mindig is a pénzre éhezett...