Tegnap este történtek még mindig a fejemben jártak. Nem hagytak nyugodni, az eredménye pedig az lett, hogy sokat agyaltam rajtam. Felháborított Austin viselkedése. Azt hiszem, hogy ezt az egészet csak magamnak köszönhetem. Buta és ostoba voltam, amikor egy meggondolatlan döntés után elhívtam Ramsey születésnapi bulijára. Hibáztam, ennek pedig meglett az eredménye. Hülyeséget csináltam, hiszen a szívem mélyén tudtam, hogy nem akarok tőle semmit. Egyetlen célom az volt, hogy Ramseyt idegesítsem, de ezzel teljesen más dolgot értem el. Tegnap este Austin váratlan látogatása megijesztett és nem tudtam hova tenni. A viselkedése fura volt. Majdnem kísérteties. A hamis mosolya és a pillantása mögött volt valami, amire nem tudtam rájönni. Tegnap este szóval tartott, ezért a kelleténél később értem haza.

Ma reggel viszonylag korán ébredtem, mert megígértem anyának, hogy elkísérem őt vásárolni. Bézs színű őszi kabátomat magamra húztam, miközben futólépésben igyekeztem a fekete autó felé. A sofőr az autó mellett állva kinyitotta nekem az ajtót, majd megvárta, hogy beüljek anya mellé. Megigazítottam az összefont hajamat, és bocsánatkérő pillantással ajándékoztam meg. Anya ma reggel is üde és gyönyörű volt. Anya mindig csinos, a haja rendezett a mosolya pedig őszinte. Ritkán látni őt szomorúnak, esetleg levertnek. - Ne haragudj! Tegnap este kicsit később értem haza.

- Azt láttuk az apáddal. Felébredtünk az autó hangjára. Tovább kellett a butikban maradnod?

Tanácstalanul pillantottam oldalra. Nem tudtam, hogy erre mit mondjak. Nem szeretek anyáéknak hazudni, viszont Austint sem akartam szóba hozni. A tavaly történtek óta anya a nevét sem akarja meghallani, ezért úgy döntöttem, hogy a könnyebb utat választom magamnak. Legyintettem egyet. - Nem fontos! Vol egy-két elintéznivalóm - jegyeztem meg, majd felsóhajtottam. - Hova megyünk vásárolni?

- Nem tudom - biggyesztette le az ajkát. - Arra gondoltam, hogy kiszállhatnánk a kikötő után és benézhetnénk egy-két üzletbe.
Tetszett az ötlet, ezért szememre nyomtam a napszemüvegemet. Miközben a sofőr kihajtott az útra, mosolyogva figyeltem az elénk táruló környezetet. Az út mellett elszíneződött pálmafák sorakoztak. A bal oldali járda mellett található kikötőben sok hajó hintázott a víz felszínén. Az emberek egymás mellett sétáltak, vastagabb kabátot és sapkát viseltek. Sokan kutyát sétáltattak, vagy párban kocogtak. Szerettem ezt a környéket. Nem csak elit negyed, de tiszta, sok a látnivalóság és kifejezetten szeretem. San Diego forgalmas város, zsúfolt és mindig zajlik az élet. Rengeteg butik, ajándéküzlet és ékszerbolt megtalálható a negyed ezen részén. - És minden rendben mostanában? - kérdezte anya.

- Azt hiszem, hogy igen. Minden a szokásos. Tudod...mindennapjaim megszokott ritmusban zajlanak - lesütöttem a szemem, anya pedig közelebb hajolt hozzám.

- Biztos, hogy minden rendben? Nekem mindent elmondhatsz, kicsim - helyezte mellkasára a kezét. Megsimítottam a vállát, hiszen ebben a dologban nagyon biztos voltam. Bármikor fordulhattam anya felé. A legszebb ebben az volt, hogy mindig jó tanáccsal látott el engem. Mindig őszinte volt és ez megnyugtatott.

- Minden rendben. Talán annyi, hogy Ramsey valamiért nem válaszol az üzeneteimre - a telefonomra pillantva megállapítottam, hogy ez nem változott. - Lassan két napja, hogy nem tudok felőle.

- Hm! Szokott ilyet csinálni? - érdeklődött.

- Nem - csóváltam meg a fejem. - Ezért kicsit nyugtalan vagyok. Ismerem Ramseyt, és tudom, hogy nekem mindig válaszolni szokott. Talán elhagyta a telefonját? - jutott eszembe.

- Bármi megeshet - mosolyodott el anya, majd csillogó szemekkel az út jobb oldalára mutatott. - Oh! Mi itt kiszállnánk! - szólt a sofőrnek, aki azonnal jobbra indexszelt.
Miután a sofőr kitett minket, anya a szemére nyomta a napszemüveget, majd izgatottan felém pillantott. Boldogsággal töltött el őt vidámnak látni. Örültem, hogy élvezte az együtt töltött időt, ezért megpróbáltam kicsit enyhíteni a szorongásomon és a rossz előérzetemen. A belváros felé sétálva rengeteg butikot pillantottunk meg. Mind márkás és közismert bolt volt, ezért anya mindegyiket megszerette volna nézni. Tipikus anya lánya vásárlást volt, amikor csacsogva vizsgáltuk az őszi kollekció legújabb darabjait. Az egyik butikban kávét is kaptunk, miközben sikeresen kiválasztottuk a ruhadarabokat, amik felpróbálásra kerülnek. - Nyugodtan kortyolják el ezt a finom kávét. Kollegáink máris elkészítik a ruhákat a próbálásra - az üzletvezető hölgy végig simított a térdig érő szoknyáján, miközben eleget tettünk a kérésének. Az üzlet fantasztikus volt, hiszen tele volt az ősz legszebb színeivel; leginkább a mustár és a bézs színek domináltak, de az elegáns fekete sem maradt ki a sorból. A kényelmes kanapén ülve a kezembe vettem a telefont, hogy megnézzem Ramsey helyzetét. Szomorúan vettem tudomásul, hogy továbbra is inaktív volt. Amikor anya megpillantotta, hogy a telefonomat nézem, keresztbe tette a lábát, majd meglökte a vállamat.

- Miért nem hívod fel az anyukáját, ha ennyire aggódsz érte? - angyali mosoly jelent meg az arcán, majd puszit nyomott a halántékomra. - Én mindig így néztem az apádra! Látom rajtad, hogy szereted azt a fiút. Még akkor is, ha Ramsey elég nagy kihívás...

- Szeretem? - zavartan a fülem mögé tűrtem az egyik hajtincsemet. Elmosolyodtam, hiszen anya szavai értelmet nyertek. Az igazság az volt, hogy eszméletlenül szerettem őt. Beleszerettem, a szívem ellen pedig nem tudok harcolni. Mindig is tudtam és éreztem, hogy Ramsey más mint a többi férfi. Mindig is volt benne valami, ami ellen a józan eszem sem tudott ellenállni. Ramsey elegáns, de ugyanakkor nyers is. Okos, néha szigorú, de olykor gyengéd és lehet vele szórakozni. Nyers véleménye van adott dolgokról. Talpraesett és férfiasan önálló. Szeretem amikor előhozom a szenvedélyes oldalát, és szeretem amikor haragszik. Minden egyes oldalát szeretem és nem tudok betelni vele. - Lehet, hogy igazad van - sóhajtottam mosolyogva. - Lehet, hogy beleszerettem. Mit szólsz hozzá? - kérdeztem üveges tekintettel. Anya előre pillantott, majd széttárta a kezét.

- Mit szóljak hozzá? - kérdezte. - Mondjam azt, hogy Ramsey Hernandez nagy falat? Mondjam azt, hogy miatta sokat szenvedhetsz? - fürkészte az arcomat. - Az igazság az, hogy nem mondhatom ezt, mert felnőtt ember vagy. És a szerelmet nem szabad akadályozni - ölelt magához, majd újra feltette a kérdést. - Miért nem hívod fel az anyukáját?

Lesütöttem a szemem, majd letettem a csészémet. Rajtam múlik, hogy erre mit válaszolok. Egyáltalán nem tudtam, hogy erre mi lenne a helyes válasz. A szívem azt mondta, hogy mondjam el anyának, az eszem viszont ellenkezet. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Anyában mindig is megbíztam. Tudtam, hogy neki bármit elmondhatok, de itt nem rólam van szó. Itt Ramseyről van szó. Nem tehetek, hogy elmondok róla egy olyan dolgot, amit csak velem osztott meg. A vállamat megrántva mosolyt erőltettem magamra. - Igazad van! Lehet, hogy egy csörgetést megér - felemeltem a telefonomat, majd az egyik ablakhoz sétáltam. A szívem hevesen dobogott, hiszen utólag tiszteletlenül beszéltem az anyukájával. Egyáltalán nem lenne helyes ha a történtek után segítséget kérek tőle, de a fiáról van szó. Carla viszonylag hamar fogadta a hívásomat.

- Valeria?! - a hangja meglepett és csendes volt. Éreztem, hogy nem számított a hívásomra. Az ablakon kinézve feszülten felsóhajtottam.

- Bízom benne, hogy nem zavarom a hívásommal - kezdtem bele.

- Nem zavarsz! Igazából meglepett, hogy hívtál. Minden rendben?

Lesütöttem a szemem, keresztbe fontam a kezem, majd könnyes szemmel megcsóváltam a fejem.

- Az igazság az, hogy nem tudom. Napok óta nem tudom elérni Ramseyt - a vonal túlsó végén csend keletkezett, ezért hevesen dobogó szívvel folytattam. - Biztos vagyok abban, hogy nincsen baj, de úgy gondoltam, hogy megkérdezem;esetleg nincs otthon?

- Nincs itthon! Azt hittem, hogy a kaszinóban van... - gyorsan elhallgatott utána, lassan felsóhajtott. - Talán otthon van. Tudod...van egy háza városon kívűl!

Ekkor felcsillant a szemem. Nem is értem, hogy erre a fontos részletre miért nem gondoltam. Hevesen süllyedő mellkassal bólogatni kezdtem.

- Ez teljesen kiment a fejemből - motyogtam alig hallhatóan. - Esetleg tudja a pontos címét? Az igazság az, hogy napok óta nem válaszol az üzeneteimre. Nem zavarni szeretném, csak megnézni, hogy minden rendben van e vele.

- Neked szívesen megadom. A közeledben van papír és toll?

Amint megkérdezte megfordultam és visszaültem a kanapéra. Kezembe vettem egy tollat majd mosolyogva a papír fölé hajoltam.

- Mondhatja, Carla - mosolyogtam. Miután lediktálta a címet, mosolyogva megköszöntem, majd bontottam a vonalat.

- Megtudtál valamit? - kérdezte anya. Szaporán bólogattam.

- Lehet, hogy otthon van. Van neki egy lakása városon kívül - hunytam le a szemem, anya pedig megsimította a lapockámat. - Délután elmegyek hozzá - döntöttem el.

- Szuper! De mostmár mehetünk ruhát próbálni?! - húzott magával, én pedig nyugodt szívvel a próbafülke felé igyekeztem.