- A Lanchester név eredeti származása Angliából származik. Az északnyugati- angliai   Lancasterből, az óangolban „Római erőd a Lune-on", a Lune folyóról származik. Lanchester vezetéknevet csak a figyelemre méltó, úri emberek kaptak. Tehát nagyon jól tudjuk, hogy a Lanchester autóvállalat tulajdonosa feltehetőleg egy magas fokú, úri család leszármazottja - apa izgatottan mesélt, miközben kormányra szorított kezekkel figyeltem a GPS-t, amely az autóvállalat felé vitt. - Ez azért tölt el izgalommal, mert tőlünk is befolyásosabb, neve pedig elárulja a családi állapotát; Lanchester!

A szemöldökömet ráncoltam, hiszen engem nem ragadott magával efféle izgatottság. Tudtam, hogy a Lanchester autóvállalat tulajdonosa gazdag és úriember lehet. A családi háttere, a neve eredete viszont nem érdekelt. Elfolytottam egy nevetést, majd felhajtottam egy meredek dombon. Mielőtt bármit kérdezhettem volna, apa csillogó szemekkel folytatta. - Most, hogy végre személyesen is találkozhatok egy Lanchesterrel, mindennek úgy kell történnie, ahogy azt elképzeltem. Tudod lányom, engem nem a rossz szándék vezérel. Csupán szeretném kideríteni, hogy Hernandez melyik autóra fog licitálni. Rossz ember vagyok, lányom? - ajkát lebiggyesztve pillantott felém, én pedig a fejemre nyomtam a napszemüvegemet. A nap már nem sütött, inkább szürke gomoly felhők voltak a város ezen részén. Miközben a modern és hatalmas épületek között hajtottam, őszintén megrántottam a vállamat.

- Az igazság az apa, hogy engem nem érdekel a háború, amit egymás ellen vívtok. Megszoktam, hogy ha lehetőségetek van rá, akkor leakarjátok győzni a másikat. Ilyenkor megfordul a fejemben, hogy olyanok vagytok, mint az óvodások - amint befejeztem, apa vörös arccal az oldalamba bökött. - Aú! Ép vezetek! - pillantottam rá dühösen.

- Akkor ne legyél szemtelen, lányom - mutatóujját feltette, majd váratlanul előre mutatott. - Megérkeztünk! Itt parkolj le - amikor elhajtottunk egy modern, üvegtáblákból épített épület előtt, azonnal parkolóhelyet kerestem. A sikeres leparkolás után, apa kiszállt az autóból. Nem tudtam, hogy kezeljem az efféle kirohanásait. A mozdulatai fürgék voltak, a nyelve pedig éles. Bezzeg amikor anyával kell veszekedni...Akkor hallgat, mint a sír.

- Legalább várj meg! - bezártam az autóm ajtaját, a kocsikulcsot a piros táskámba helyeztem, majd elkerekedett szemekkel apa mellé álltam. Az apám úgy csodálta a modern épületet, mintha a világ második csodáját látná maga előtt. A luxus épület előtt letisztult járda, és formára vágott növény sorok voltak. Arany színű tábla jelezte a hely nevét, amit apa tátott szájjal nézett végig. - Az aranyból van? - mutattam a táblára, apa pedig közelebb hajolt hozzám.

- Talán lopjuk el?
Amint a szemembe nézett, elkerekedett szemekkel és hangosan nevetve indultam meg előre. - Szerintem feltűnő lenne, ha hiányozna onnan valami, nem gondolod? - táskámat a kezemben tartottam, apa pedig futólépésben utolért engem. Apa úgy viselkedett, mint egy ovis, akit a szülei elvittek egy dínó parkba. A szája tátva maradt, amikor a fotocellás ajtó oldalra nyílt, belépésünket pedig lágy, kellemes hang köszöntötte. Oké! Azt hittem, hogy ez egy egyszerű autószalon lesz. A meglepetés azonban teljesen sokkolt. Mindent márvány borított. A lépcsők arany korláttal voltak elkerítve. Sok luxus és régebbi tipusú autó volt a szalonban. A felső emeletet átlátszó üveg választotta el a földszinttől. Amikor apa meglökte a vállamat, balra pillantottam. - Az egy igazi vízesés? - apa elkerekedett szemekkel egy vízesés felé mutatott, ami kövekből és kisebb sziklákból kirakott falból folyt. Amikor alaposan megfigyeltem, elnevettem magam.

- Vigyáz! Lehet, hogy kígyók is vannak!

- Istenem, lányom! - apa a homlokára csapott, majd torkát köszörülte, amikor társaságot kaptunk. Két értékesítő egy-egy pohár vizet nyújtott át nekünk, miközben illedelmesen köszöntöttek minket. A citromos vízbe kortyolva jobbra pillantottam, azonban a lélegzetem elállt. Amikor megpillantottam egy számomra kifejezetten szimpatikus autót, félve apára pillantottam. Fél füllel hallottam, hogy azonnal beszélgetésbe kezdtek, ezért úgy döntöttem, hogy meglógok előle. Tűsarkúban és fehér kosztümben sétáltam egy rózsaszín, csili-vili autó felé, mely nemcsak elnyerte a tetszésemet, de azonnal beleszerettem. Közelebb hajoltam az első ablakhoz, hogy szemügyre tudjam venni a belsejét. Az utastér minden szeglete fehér, illetve bőr volt.

- Istenem! Még a kormány is rózsaszín! Te kellesz nekem! - simítottam meg a motorháztetejét.

- Feltűnő darab! Inkább egy olyan személyiségnek ajánlom, aki szeret kitünni a tömegből.
Összerezzentem, amikor egy idegen hang kizökkentett az álmodozásból. Hátra léptem az autótól, kihúztam magam és kicsit zavartan pillantottam egy középkorú férfi felé, aki fekete pólóban és edző nadrágban állt meg mellettem. Kezét hátra tette, szemével engem figyelt. A szemöldökömet ráncolva végig néztem rajta.

- Maga bizonyára nagyon ért az autókhoz. Gyakornok itt? - kérdésem hallatán elnevette magát, szeme mellett nevetőráncok futottak össze. Furcsán éreztem magam, hiszen ebben a pillanatban nevetett ki engem. Felszegett állal folytattam. - Mert ha gyakornok, akkor egy kicsit húzzon bele. Az akcentusa erősen hallatszódik.

Hátra túrta az enyhén hullámos haját, karját összefonta maga előtt, majd aprót biccentett. - Érdekli az autó? - fürkészte a rózsaszín csoda verdát. Határozottan bólogatni kezdtem.

- Érdekel! De ha nem haragszik meg, szívesebben beszélgetnék egy hozzáértővel...

- És nem egy gyakornokkal? - húzta össze a szemét.

- Pontosan! - vigyorogtam kellemetlenül. Alaposan megfigyeltem a középkorú férfit. Feltűnően és határozottan jóképű volt. Szeme ragyogott, lelke pedig mosolygott. Volt egy kisugárzása mely különlegessé tette őt. Tipikusan az a fajta férfi volt, aki a kora ellenére letagadhatna tíz évet. Azonban viccesnek találtam a nadrág és a kopott póló stílusát. Mielőtt tovább mentem volna, összehúzott szemekkel közelebb hajoltam hozzá. - Megfogad egy jó tanácsot?
Erre közelebb hajolt, és felvont szemöldökkel az autót figyelte. - Vegyen fel valami elegánsabb ruhát. Úgy hallottam, hogy Mr.Lanchester egy nagyon gazdag, úri családból származó fickó. Elvileg Angliából származik és multi milliomos, gondolta volna?

- Nem éppen - suttogta szórakozottan. Furcsa volt, mert az ő helyében én nem szórakoztam volna. Az igazság az, hogy kellőképpen elszégyelltem volna magam. - Mondja tovább!

- Segíteni szeretnék magának. A gazdag emberek kilencven százaléka arrogáns és beképzelt is. Én még nem találkoztam az említett úriemberrel, de a származása miatt biztos nagyon arrogáns és...

- Nem hordana melegítőt, pólóval? - kérdezett vissza.

- Pontosan! - tettem fel az ujjam. - Tehát, ha megakarja tartani az állását, vegyen fel legközelebb valami elegáns, alkalomhoz illő ruhadarabot - mikor befejeztem, apa és a két értékesítő mosolyogva felénk tartottak. A vízbe kortyoltam, amikor apa felém szegezte a tekintetét. Homloka piros volt, tekintete pedig furcsa. Ekkor megálltak mellettünk.

- Mr. Gonzalez! Hadd mutassam be Mr. Lanchester urat személyesen! - a hölgy a mellettem ácsorgó férfi felé mutatott, én pedig köhögni kezdtem és akaratlanul is lenyeltem a vízben található citromszeletet. Amikor apa látta, hogy baj történt, vörös arccal köhögni kezdtem. - Jól van? - pillantottak felém. Ó, egek! Ez nagyon kellemetlen! Istenem, mindvégig ő volt Lanchester?

- Lányom?! Mi történt? - apa a lapockámra helyezte a kezét, én pedig küzdöttem a citrom ellen, mely magától csúszott le a torkomon.

- Minden rendben, apa! Khm...csak...a citrom - mutattam a szám felé. - Lenyeltem a citromot.

- Tudjàk mit? Ezt a beszélgetést folytassuk az irodámban! - Lanchester oldalra állt, apa illedelmesen bemutatkozott neki, majd megindultunk az irodája felé. Apa próbált faggatni, hogy mi történt, de én egy szót sem tudtam kibökni a számon. Az arcom éget, a mellkasom pedig fájt. Miután sikerült leküzdenem a citromot, elkerekedett szemekkel apa füléhez hajoltam.

- Azt hittem, hogy egy gyakornok - sziszegtem, apa pedig megtorpant. - Kioktattam, hogy milyen ruhát viseljen!
Amikor apa nevetni kezdett, a jóízű kacagás átváltott egy "otthon megfolytalak" féle gúnyos vigyorrá. Miután mindenki helyet foglalt az irodában, kényelmetlenül keresztbe fontam a lábamat. Velem szembe ült a férfi, akinek asztalán hatalmas kupi volt; iratok, papírok, mappák és gyógyszeres doboz. - Elnézést szeretnék kérni, Mr. Lanchester - szólaltam meg hevesen süllyedő mellkassal. Nagyokat pislogtam, amikor egy tollat tett a szájába, közben heves mozdulatokkal rendezgetni kezdett.

- Igaz, hogy úri a származásom, de higgyék el, hogy átlagos életet élő ember vagyok - tollat az ajkai között tartotta, ezért félig lehetett hallani a motyogását. - Abban viszont igaza van, hogy nem alkalomhoz illő az öltözetem. Bocsássanak meg érte.

Apa azonnal legyintett egyet.
- Ugyan! Megtisztelő, hogy szán ránk pár percet! Az igazság az, hogy van egy autó amely nagyon felkeltette a figyelmemet. Öhm, jól tudom, hogy ön és néhány autója jelen lesz a hétvégén rendezésre kerülő adománygyűjtésen?

- Jól tudja - a szemünk láttára csavarta le az almalé tetejét, majd beleivott a dobozba. - Érdekelné, hogy melyik autókra lehet majd licitálni? - ekkor előhúzott egy A4-es lappt, majd felénk nyújtotta. A lapon három darab autó volt feltüntetve. Amikor apa alaposabban megfigyelte őket, azonnal a második darabra mutatott. Közel hajolt a fülemhez.

- Ez lesz az! Bentley! Ismerem Hernandezt, és tudom, hogy nagyon vágyik egy angol autómárkára. Ismerem őt annyira, hogy ezt felismerjem! - vigyorogva megcsóválta a fejét, majd elismerően bólintott. - Bentley...logikus! Alul maradsz, Hernandez! - amikor felemelte a hangját, Mr. Lanchester felemelte a fejét. Ekkor történt, hogy oldalra biccentett fejjel összehúzta a szemét.

- Hernandezt említett?
Nem tudtam, hogy miért érdekelte őt ez a név, ezért figyelmesen hallgattam őket. Apa határozottan bólintott. - Talán ismerem őket. Emrah Hernandez?

- És a fia, Ramsey Hernandez. A családom ellensége - miközben apa mesélt, addig én a férfit figyeltem, aki összekulcsolta az ujjait. Ekkor torkát köszörülte, szeme mellett pedig ráncok futottak össze. - Ramsey a...

- Emrah Hernandez fia! Az idősebbik persze, mert van egy fiatalabb is. Ő egyetemen hallgató, jól mondom? - pillantott felém apa. Érezhetően egy másik irányba tartott ez a beszélgetés, ezért zavartan kihúztam magam.

- Beszélhetünk az én autómról is? - épphogy befejeztem, Mr. Lanchester egy lapot csúsztatott elém, amin az autó neve, becsült jelenlegi ára és információi voltak. Elfogadtam a lapot, majd fél szemmel figyeltem, ahogy hátra dől a széken és a hajába túr. - Szimpatikus - jegyeztem meg. Mr. Lanchester bólintott.

- Öröm ezt hallani - amint befejezte, a távolba meredt. Fura...kifejezetten fura.