Rohamosan közeledett az ősz, ezért szabadidőmben hasznos dologba kezdtem. Úgy gondoltam, hogy a kert takarítása megfelelő program lesz, illetve bíztam abban, hogy kikapcsol lelkileg. Van egy saját házam, mely tíz kilométerre fekszik a kikötőtől. Általában nyáron és télen szoktam hasznát venni, ezért miután beköszöntött az ősz, takarításba fogtam. Igazából volt mit rendbe tenni, ezért az első dolgom a kert takarítása volt. Úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van egy privát zugra, mely kicsit kihúz a fojtogató mindennapokból. Mikor megvettem ezt a házat, nem is gondolkoztam el azon, hogy hasznát fogom e venni. A lakás egy fenyőerdő szélén elhelyezett, út mentén található. Az egész környék szabadságérzetet ad, illetve komfortos volt, hiszen a házam közelében nem volt sok lakás. Gazdag környék volt, egy magas dombbal, mely ránéz a városra. Nyugodt, fenyves környezet, friss hegyi levegővel és városra néző dombbal. Emlékszem, hogy apám nem értette meg, hogy miért vettem meg ezt a házat. Szerinte messze van a várostól, nincs a közelében semmi. Én erre azt mondtam, hogy pontosan ezért a tulajdonságáért vettem meg. Az életben szükség van egy menekülő útvonalra, melyről nem tud senki, vagy csak kevesen tudnak. Az én házam szöges ellentétje volt a belvárosi villának. A ház hangulatos volt, mert modern szürke kőberakású volt, erdő mélyére néző erkéllyel, és hosszú üvegfallal volt kialakítva. Modern volt, mégsem annyira, mint azt apám akarta volna. A ház fő eleme a fa padló, a kültéri lépcső, ami a teraszra vezet, és a tágas nappali ami önmagában hangulatos. A belső falak színe fekete volt, egy-két helyen pedig fehér kövekkel volt kialakítva. A nappaliban volt egy tévé, könyvespolc, egy fehér kanapé és puha szőnyeg. Egyszerű volt, hangulatos és igazán az én sajátos izésemet tükrözte. Az emeletre nyílt lépcső vezetett a hálószobához és a fürdőszobához egyaránt. A vak is észrevenné, hogy nő még nem járt ebben a házban. Nem is fog, ebben biztos vagyok.

Miután behúztam magam után az erkély ajtaját, lerúgtam a cipőmet és végig sétáltam a nappalin. Mozgásomra automatikus fény jelent meg a fehér plafonba építve. Vállammal belöktem a szertár ajtaját és kerestem magamnak egy szemeteszsákot. Úgy döntöttem, hogy összeszedem a faleveleket, illetve az esetleges szemeteket, amik a ház körül vannak. Jó érzés volt újra itthon lenni. Néha sajnálom, hogy nem járok ki gyakrabban, pedig szükségem lenne rá. Biztos voltam abban, hogy mostantól gyakrabban fogok haza járni. Talán megfordul a fejemben az a gondolat is, hogy egy időre kiköltözök és magam mögött hagyom a zajos belvárost és a családi villát. Szertárban volt egy fekete mellény, amit leakasztottam, majd magamra dobtam. Szemeteszsákkal a kezemben sétáltam az erkély felé.

Lent a ház körül sok falevél és kisebb szemetes papírok is voltak. Minden második lépés után lehajoltam és ujjaim közé vettem a papírokat. A faleveleket kicsi gereblyével húztam egy kupacba. Éreztem magamon, hogy elszoktam a kerti, illetve házi munkától, ezért a színes, bordó és barna falevélkupac felett ácsorogva a kezembe vettem a telefonomat. A ház központi garázzsal van ellátva, melynek járdás bejárata mellett két tölgyfa foglal helyett. Miközben telefonoztam, újabb és újabb levelek hulltak a földre. - Ennyit ér a munkám!

- Pedig az ősz a legszebb évszak!
Meglepődtem, amikor egy fehér focilabda landolt a gondosan összehúzott levélkupac tetején. Amikor a levelek szétszóródtak és táncolni kezdtem a szél erejére, oldalra pillantottam. Egy hét, maximum nyolc éves fiú mosolyogva nézett rám, miközben kezét a kék kabátja mély zsebébe rejtette. Az sötét útszélén ácsorogva a labda felé biccentett. - Vissza rúgod?

Telefonom jelzett a friss értesítések miatt, de ezúttal nem foglalkoztam vele. Zsebembe tettem, majd magamhoz vettem a labdát. - Szétrúgtad a levél kupacot! A labda mostmár az enyém.

Mikor befejeztem, nevetve összefonta maga előtt a karját. - Ha szétrúgtam, akkor újra kell csinálni - vigyorgott szemtelen módon. A szemöldökömet felvonva kicsit félre rúgtam a labdát, de nem adtam neki vissza.

- Azt gondolod, hogy egésznap ezt fogom csinálni? - mutattam a levelek közé. A kisfiú megrántotta a vállát.

- Holnap reggelre megint tele lesz a kert falevelekkel! Szerintem ki kellene vágnod ezt a két fát - mikor a tölgyfa felé mutatott, elnevettem magam.

- Szerintem pedig fociz máshol - mikor visszarúgtam neki a labdát, elismerően elvette. Figyeltem, hogy háromszor felrúgja, majd elkapja a lábával. - Ügyes - jegyeztem meg.

- Suliban nagyon sokat szoktam focizni. Az igazság az, hogy én vagyok a legjobb - nagyképű vigyor jelent meg az arcàn, én pedig megkockáztattam azt, hogy ugyan ezt állítom.

- Pontosan úgy ahogy én is.
Amikor összehúzott szemekkel nekem rúgta a labdát, én gyorsan elkaptam. Válaszul vissza rúgtam, ő pedig a kezébe vette.

- Egyszer focizhatnánk együtt. Lent lakom az alsó utcában. A szüleim építészek.

- Akkor gondolom, nagyon jó iskolába jársz.

- Magániskolába - húzta össze a szemét.
Hátat fordítottam neki, letérdeltem majd elkezdtem zsákba szedni a faleveleket. Akkor lepődtem meg igazán, amikor a fiú letérdelt és segített nekem. - Jövő héten halloween buli lesz az iskolában - belemarkolt a levelekbe, majd figyeltem, hogy a zsákba helyezi őket.

- Tudod már, hogy minek öltözöl? - érdeklődtem kíváncsian. Ő előre pillantott, miközben a szemembe nézett. - Mi van? - nem tudtam, hogy mit csinál, ezért összehúzott szemekkel figyeltem, hogy elkerekedett szemekkel rám néz, majd megint előre. Mikor követtem a tekintetet, akkor pillantottam meg egy mókust, ami a kültéri lépcső alatt szedegetett valamit a levelek között. - Aranyos - suttogtam.

- Erre fele nagyon sok a mókus - jegyezte meg a fiú. - Látszik, hogy nagyvárosi ember vagy - lökte meg a vállamat. Akkor lepődtünk meg, amikor a mókus felénk kezdett el futni. - Fényképezd le! - kérte, mire sóhajtva elővettem a telefonomat, kicsit előre hajoltam és vártam, hogy a mókus közelebb jöjjön. - Egyébként szellem leszek - jegyezte meg.

- A szellem nagyon menő! - miután lefényképeztem az állatot, lezártam a telefonomat és beszívtam a friss, enyhén nyirkos levegőt. - Ne térdeljünk sokat, mert megfázunk. És köszi a segítséget. Még akkor is, ha nem haladtam vele valami sokat - túrtam hátra a párától behullámosodott hajam. A kisfiú tovább mesélt a Halloween buliról, miközben tudatosult bennem az, hogy rohamosan telik az idő. Nemsokára az ősz vége fele járunk, pedig csak most kezdődött. Akkor kaptam fel a fejem, amikor a fiú intet nekem.

- Nekem vissza kell mennem tanulni - kezébe vette a vizes labdát, majd a hóna alá csapta. - Jó fej voltál - mosolyodott el. Örültem, hogy őszinte mosolyt láttam az arcán, ezért előre hajoltam, majd megérintettem a haját.

- Te is jó fej voltál. Lehet, hogy még találkozunk - biccentettem oldalra a fejem. Miközben letörölte a nadrágját, én felvont szemöldökkel figyeltem őt.

- Mostmár megyek! Akkor majd találkozunk.

- Adsz nekem egy ötöst? - határozottan közénk nyújtottam a tenyeremet, ő pedig elvigyorodott. Mosolyogva a csillogó szemébe néztem, majd biccentettem, amikor elfogadta a tenyerem.

- Nagyon puha a kezed! Városi - nevetve rám mutatott, majd megfordult és sétálni kezdett az úton. Egy darabig figyeltem őt, aztán megfordultam és folytattam a levelek takarítását. Sötét, borongós idő lett amikor végeztem. Bakancsomat a teraszon hagytam, mellényemet pedig az egyik székre helyeztem. A villany felkapcsolódott, miközben kezembe vettem a telefonomat. Úgy döntöttem, hogy elküldöm vöröskének a mókusról készült képet. Helyet foglaltam a kanapén, majd megkerestem a nevét.

Elpirulva tettem le a telefont, és lesütöttem a szemem. Felsóhajtottam, hiszen minden vágyam, hogy ott legyek mellette. Nem voltam Ramsey lakásán, nem tudom, hogy milyen illata van, hogy milyen ágya van. Szívem szerint elmennék hozzá, hiszen eszméletlenül hangulatos lehet az erdő mellett található, titokzatos háza.

Gondolataimból apa zökkentett ki, aki kezében tartotta a villáját. - Lement a lázad, Valeria?

- Nem is volt lázam! Ez csak megfázás, apa. Egy-két nap és rendbe jövök - beleharaptam a steak krumpliba, miközben apa bólogatva megtörölte a száját. Itt már tudtam, hogy mondani szeretne valamit. Elejtettem egy enyhe köhögést, majd vártam, hogy apa megszólaljon.

- Remélem is, mert holnap szükségem lesz rád, kicsikém - amikor ravasz vigyor jelent meg az arcán, szinte éreztem, hogy rossz tervet eszelt ki, aminek én is a részese leszek. Kiváncsi tekintettel pillantottam felé. Apa elmosolyodott. - Holnap elmegyünk a Lanchester autóvállalathoz! - amikor kimondta, hevesen süllyedő mellkassal köhögni kezdtem. Ó, egek! Lanchester? Valahol hallottam már ezt a nevet.

- Menjek én is oda? - lepődtem meg. Apa bólintott.

- A Lanchester autóvállalat különleges autói közül három példányra lehet licitálni a rendezvény estéjén. Három autót most is meglehet a szalonban tekinteni. Holnap szeretnék elmenni és kicsit kérdezősködni. Velem jönnél? Szükségem lenne a különleges kisugárzásodra.

- De mire lennél kiváncsi? - biccentettem oldalra a fejem.

- Hát egyszerű; melyik az a három autó ami ott lesz a rendezvényen? Mekkora összegtől kezdődik a licit? Hernandez melyik autóra pályázik? Tudod kicsim, csupa egyszerű becsületes dolog - pirult el zavartan. - Szóval? Velem jössz? - mosolygott, mint egy kisangyal.

Apa...apa...

- Ha jobban leszek - adtam be a derekam, apa szeme pedig felcsillant.