Reggel a butik irodájában ültem. Óvatos mozdulattal helyeztem az üvegasztalra a kerámia csésze kávét, miközben rezgett a telefonom. A fény felvillanása közben a kezembe vettem, majd elpirulva elolvastam, hogy Ramsey Hernandez fényképet küldött nekem. Mielőtt megnyitottam volna a chat ablakot, hevesen süllyedő mellkassal kifújtam magam. Éreztem, hogy valami változik. Múlt éjszaka Ramsey megmutatta az érzéki oldalát, ez pedig többet jelentett minden szónál. Közelebb került hozzám. Figyelmes, romantikus és érzem, hogy érdeklem. Nem tudom, hogy mi változott benne. Nem tudom, hogy mi az a dolog, ami miatt kezdi eltemetni a nőcsábász énjét, de iszonyatosan hálás vagyok érte.

Amint megnyitottam az ablakot, vigyorogva az ajkam elé tettem a kezem. Ramsey Hernandez ma sem lepett meg a külsejével kapcsolatban.

Valamiért nem tudtam abba hagyni a vigyorgást. Ha valaki belépne az irodámba és megpillantana így, biztos azt gondolná, hogy megbolondultam. Hátra dőltem a székben, a plafon felé pillantottam és összekulcsoltam a kezemet. Szerelem. Nagyon hasonlít hozzá ez a felemelő, gyomorszorító érzés. Vágyakozás. Minden porcikám, minden izületem őt akarja. Mi történik akkor, amikor a szerelem és a vágyakozás találkozik egymással? Azt hiszem, hogy az eszem kezdi elfogadni, amit a szívem már annyira tud. Az érzés ijesztő, és féltem magam. Ez mégsem tántorít el abban, hogy közelebb kerüljek hozzá. Mellette akarok lenni; érezni az illatát, figyelni a pillantását és hallani a hangját. Ijesztő dolog ez a szerelem, de mindent tudtam. Tudtam és ezúttal nem fogok hazudni magamnak. Ramsey Hernandez megváltozott a szememben, ez pedig hatalommal bírt. Óriási nagy hatalommal.

Gondolataimból egy halk kopogás törte meg a csendet. Amikor előre pillantottam, a lábam a földbe gyökerezett. Nem akartam elhinni, hogy Ramsey anyukája állt az üvegajtó mögött. Amikor kinyitotta az ajtót, ceruzaszoknyában és ingben felálltam. Nem számítottam rá, illetve nem is örültem neki. Az igazság az, hogy Ramsey pártján szeretnék maradni. - Carla! Ez a munkahelyem! Kérlek szépen, menj el - zavartan lesütöttem a szemem, majd a papírjaimat kezdtem piszkálni. Igazából nem volt mit rendezni rajtuk, de nem akartam a szemébe nézni. Carla megállt előttem.

- Megígérem neked, hogy nem foglak többet zavarni, Valeria - kezét feltette, majd megigazította a ruháját. - De te vagy az utolsó esélyem - suttogta tovább.

- Esély mire? - emeltem fel a fejem. - A maga helyében elfogadnám a helyzetet - biccentettem alig hallhatóan. - Ramsey összetört és időre van szüksége.

- Tudom, hogy időre van szüksége! Én csak azt szeretném, hogy vedd rá arra, hogy meghallgasson engem.

Oldalra pillantottam, majd hátra túrtam a hajam. Újra nehéz helyzetben voltam. Nem akartam, hogy bántsa Ramseyt. Nem akartam, hogy hülyeségekkel tömje a fejét. Ramseynek egy dologra van szüksége, az pedig a magány. Megtámaszkodtam az asztalom. Amint megcsóváltam a fejem, Carla könnyes szemmel szipogni kezdett. - Nem tudok és nem is szeretnék segíteni magának. Tudja, hogy miért? - biccentettem oldalra a fejem. - Mert számomra fontos Ramsey. Ha magának is az, akkor hagyja békén egy időre - biccentettem.

- Rendben - biccentett alig láthatóan. - Te azt mondod, hogy ez a megfelelő választás - folytatta tovább. - De közben meg elvesztem a fiam!

- Már elvesztette akkor, amikor elkövette azt a gaztettet - fejeztem be szigorúan. Carla könnyes szemmel bólintott.

- El kellene őt engednem? - sziszegte az ajkai között. - Békén kellene hagynom őt? - fürkészte az arcomat. - A saját fiamról van szó!

- Szerintem egyenlőre hagyja őt lenyugodni. Ramsey szenved. Én pedig nem vagyok hajlandó végig nézni azt, hogy tönkre megy benne.

Carla hosszú percekig csak figyelt engem. Szemében fájdalom csillogott. Ő is tudta, hogy ez lesz a legbölcsebb döntés. Felsóhajtott. Nehéz mozdulattal megfogta a táskáját, majd köszönés nélkül elhagyta az irodámat.

Hevesen süllyedő mellkassal helyet foglaltam, majd kifújtam magam.
Kezd elegem lenni ebből a nőből!

Késésben voltam, ezért már nem igazán érdekelt a maradék időm. Kifejezetten éhes voltam, ezért az állatmenhelyhez vezető út szélén megálltam egy kicsi pékség előtt. A pékség hangulatos volt. Hátul volt egy kicsi kertje, zöld növényekkel és paddal is. Az ajtón belépve köszöntem, és alaposan megfigyeltem a kínálatot. Tudtam, hogy ha most nem iszok egy kávét, akkor egész délutánig fáradt leszek. Miután kértem egy vajas kiflit és egy kávét, kiültem a hátsó kertbe. A szél fújt, de nem volt annyira vészes. Beleharaptam a meleg kiflibe és hallgattam az elsuhanó autókat. Néha szeretek egyedül lenni. Ilyenkor mindig jól esik a magány és nincs olyan, aki zavarna engem. Úgy éreztem, hogy egy kicsit, de most sikerült elmenekülnöm a problémák elől.

Az állatmenhely tipikusan az a hely, ahova az ember nem érkezhet drága ruhába, mert a kutyák azonnal összeugrálják. Jártas vagyok már ebben a témában, ezért miután lecsaptam a csomagtartó ajtaját, magamra húztam egy fekete mellényt. A fenyves erdő előtt található épület ablakai nyitva voltak, a kutya ugatások pedig kiszűrődtek. Mélyen beszívtam a friss levegőt, majd a lábam mellé dobtam a dobozt, amiben kutya kaja volt. A dobozt figyelve hátra túrtam a hajam. Szex játék?! Mégis, hogy a faszomba jutott eszembe az, hogy szex játék?! Nem tudom, hogy mi történik velem, de Valeria közelebb került hozzám. Vagy inkább én vagyok az, aki közeledett! A piros autónak támasztottam a hátam és a szememre nyomtam a napszemüveget. Minden bizonnyal én közeledtem. Tegnap este nála aludtam! A fontosabb az, hogy még csak meg sem próbáltam lefeküdni vele. Ez furcsa és nem rám vall. Ijesztő. Félek. Az igazság az, hogy félek tőle. Ez a lány képes elvarázsolni a szívemet és egy szerelmes férfit csinálni belőle. Ez ellen tennem kell valamit!

Akkor kaptam fel a fejem, amikor nyílt a bejárati ajtó, és egy idegen férfi lépett ki rajta. Az állatmenhely lógójával ellátott zöld kabátot viselt, innen tudtam, hogy itt dolgozik. A lógójukat sokan ismerik a városban; egy arany színű karika, mely közelén fekete macska és kutya körvonala volt jelen. A munkájukat tisztelem, de gyakran hallom, hogy nem tudtam több kutyán segíteni. Nem tudnak több kutyát fogadni, ami annyit jelent, hogy nincs több szabad keneljük.

Miután kezet fogtunk egymással, beléptünk a bejárati ajtón. - Most van egy új lakónk. A neve Kiko, egy Bernáthegyi és Ujfundlandi keveréke. Képzelheted, hogy mekkora behemót - miközben beléptünk az irodába, mélyen a zsebembe nyúltam és előhúztam a borítékot, melyet ide szántam. Amikor a fickó meglátta, sóhajtva elmosolyodott. - Sokan dicsérik itt a neved!

- Tisztelem az állatmenhelyet. Ha több szabadidőm lenne és olyan lenne az életvitelem, akkor örökbe fogadnék egy kutyát. Az emberek többsége bele sem gondol abba, hogy mit él át egy gazdátlan jószág.

- Ezért jöttem ide dolgozni - helyezte széfbe a borítékot. - Kisfiú voltam, amikor elszökött a kiskutyám. Nagyon sokáig kerestem őt, de végül nem jött haza - az asztalra támaszkodott, majd oldalra biccentett. - De a mai napunk nagyon szerencsés!

- Igen? - tettem zsebre a kezem.

- Naná, barátom- vigyorgott. - A mai nap te vagy a második bő kezű látogató! - indultunk meg a kutyák felé. - Biztos hallottál arról, hogy telt ház van. Akkor tudnánk több állatot befogadni, ha bővítésre kerülne az épület. Az viszont rengeteg pénz!

- Segítek benne! Mennyiről lenne szó? - felvont szemöldökkel végig sétáltunk a folyosón, melynek két oldalát kutya kenelek ölelték. Kicsiket pislogva figyeltem az ajtó mögött ugató és fekvő kutyákat. Mikor megálltam egy fekete kutya előtt, Charles csípőre helyezte a kezét.

- Nagyon öreg már! Csak hetek kérdése és elaltatják - miután látta a nem tetszésemet, megveregette a mellényét. - Én nem tehetek róla, barátom! A kutya öreg, a hely pedig kell!

- Mondtam, hogy adok pénzt! Csak írd meg, hogy mennyi kell - miközben kiléptünk a hátsó szabad kertbe, Charles megtámaszkodott a kerítés mentén.

- A szerencse az, hogy ma te vagy a második, aki segítene a kibővítésben - ekkor oldalra pillantott. - Halad az ismerkedés?!

Tekintetemmel oldalra pillantottam, majd meglátta az anyámat, aki kezében kicsi táskát tartott, széldzsekijét pedig összehúzta. Amikor füle mögé tűrte az egyik szőke hajtincsét, halvány mosolyt erőltetett magára. Valamiért nem lepett meg, hogy itt látom. Anya nagyon jól ismer engem, és tudja, hogy mit szeretek csinálni a kevés szabadidőmben. Próbáltam kerülni a tekintetet, de nem volt egyszerű dolgom. Pillantása a lelkem mélyére hajolt. És nem tudom, hogy meddig leszek képes elbírni ezt a fájdalmat. Zsebre helyeztem a kezem. Miután ketten maradtunk, összehúztam a szemem. - Nem unod még? - kérdeztem határozottan. - Nem unod az utánam való koslatást?

Anya közelebb lépett hozzám, majd megcsóválta a fejét. - Reggel Valeria butikjában voltam. Azt mondta, hogy nyugalomra van szükséged, én pedig tudom, hogy hova szeretsz menni, amikor lelkileg pihenni szeretnél. Most pedig itt vagyok! A sofőr elhozott engem - láttam rajta, hogy húzza az időt. Mondani szeretett volna valamit, de maga sem tudta, hogy kezdjen bele. Talán az lenne a legjobb, ha anya nem mondana semmit. Mielőtt folytatta volna, közbeszóltam.

- Ne égesd le magad, anya - mondtam alig hallhatóan. - Eddig nem bocsátottam meg. Úgy gondolod, hogy később megfogok? - sikerült könnyek nélkül feltennem a kérdést. Erős gondolkozás után széttártam a kezem. - Az igazság az, hogy belefáradtam ebbe a dologba. Belefáradtam abba, hogy ha én megyek, te utánam jössz. Belefáradtam abba, hogy könyörögsz és sírsz - oldalra pillantottam, és folytattam. - Szeretnék pontot tenni ennek az egész dolognak a végére. Szeretném megszakítani a kapcsolatot - amikor kimondtam, anya eltakarta az arcát, majd sírni kezdett. Egy gyereknek szívbemarkoló látni az anyját sírni. Azt hiszem, hogy a világ egyik legrosszabb dolga. Ebben az esetben viszont nem hatott meg.

- Néha olyan könyörtelen tudsz lenni, mint az apád - suttogta szipogva, majd a távolba meredt. - Rendben - ujjával letörölte a könnyeit, miközben szaggatottan felsóhajtott. Hosszú percekig a fenyőket figyelte. Nézte, hogy az ágak táncolnak szél erejére. - Tiszteletben tartom a döntésedet. Nem foglak többet zavarni ezzel a helyzettel - szinte lassított felvételben láttam, hogy közelebb lép, majd lassú puszit nyom az arcomra. - Gyönyörű fiam - simította meg az arcomat.

- Hagyd már ezt - húztam el a nyakamat. Anya mosolyt erőltetett magára.

- Remélem, hogy egyszer képes leszel megbocsátani nekem. Ha nem most, egyszer talán igen.

Fejemet rázva figyeltem, hogy újra eltávolodik, ezúttal viszont nem nyúltam utána. Régen védtem őt. Szerettem és mindig azon voltam, hogy boldog legyek; anya csak egy van, anya a legerősebb, anya az első nő. Főz, moss, takarít és vigyáz a gyerekekre. Anya megváltozott a szememben. Sajnos nagyon meg. - Ég veled - suttogtam magam elé, majd oldalra lépve utat engedtem neki. - Üdvözlöm Medwint!

Anya nem válaszolt, csak lassan végig nézett rajtam, én pedig könnyes szemmel figyeltem, hogy belép az ajtón.