Az erdőben sétálva azon dühöngött hogy Kitti és Peti miért bánnak vele mostanában úgy mintha egy kis óvodás lenne.A testvérei nem voltak mindig ilyenek. Most viszont, nem akarják megmutatni neki hogyan kell a késeket dobálni.A korbáccsal már tudott bánni.A karkötője egy varázs korbács.A nyár tündérek általában a tizedik és a tizenharmadik szülinapjuk között kezdenek el harci kiképzést kapni.De mivel ők öröklik a királyságot ha le nem mondanak,ezért korábban kezdenek el mindent tanulni.Most ők tizenhat évesek, és öt évvel idősebbek nálam.Mellesleg ikrek.Az egyik határ menti eldugott házunkban nyaralunk.A szüleim minden nyáron elhoznak minket valamelyik vidéki birtokunkra.Csak mi öten meg pár szolgáló, orvos, tanító és katona.Végül is vigyázni kell Dél-Magyar ország Tündérkirályságának az uralkodó családjára.Néha nagyon utálom hogy folyton szolgák hada vesz körül és minden mozdulatomat figyelik.Egyedül Gréta nem úgy nézett rám mint egy hercegnőre.Inkább mint az unokájára.A gondolataiba feledkezve sétált egyre mélyebbre az erdőben.Talán órákon át sétált.Az erdő sűrűjében sétálni mindig megnyugtatja.Ahogy a szél a haját lobogtatja, az erdő illata, a madarak éneke.Egy furcsa hang ütötte meg a fülét.Megállt és hallgatózott. Valaki beszélt.Elindult a hang irányába és közben magában az erdőhöz imádkozott, hogy hangtalanul lopakodhasson az idegen közelébe.Nem kellett sokáig mennie.Egy kis tisztás volt előtte, elszáradt fűvel és egy nagy fűzfával.A fa előtt egy fiú térdelt.Annyi idős lehetett mint ő.Egy sötétszürke póló, egy farmer rövid nadrág és kék sport cipő volt rajta.Hangosan beszélt.

-Gyerünk!Gyerünk már!Gyógyulj meg!-a hangja nagyon szimpatikus mégis sürgető volt.-Ne már!Most miért nem kezdesz rügyeket növeszteni és virágba borulni?-kérdezte kicsit sértődötten.Petra halkan felkacagott.A fiú olyan gyorsan pattant fel hogy alig láttam.A fiú előre nyújtott kezében egy ezüst kard csillant.Szőke haját és tiszta kék szemét kiemelte a sötét pólója és napsütötte sima bőre.Tündér.Biztosan az.

-Ki vagy?-kérdezte rezzenéstelen hangon.

-Ki kérdi?-a szája sarka egy pillanatra felfele görbült aztán megint vissza süllyedt eredeti helyére.

-Én kérdeztem előbb. Mellesleg nálam van a fegyver.Szóval...-húzta gúnyos mosolyra a száját. Ez nem olyan volt mint az előbb. Ez a mosoly tele volt önteltséggel és arroganciával.

-Erre a fogpiszkálóra gondolsz?-kérdeztem ahogy jobban szemügyre vettem a ,,fegyvert,,. Nem is egy kard volt inkább egy tőr.A pengéjén mintha egy villám futott volna végig.Nagyon szép volt de a világért se vallottam volna be, ahogy azt sem hogy a pulzusom minimum 220.Azért mégis kicsikartam egy unott mosolyt.A fiú szemében megvillant valami, mintha egy viharfelhő el sötétitette volna majd olyan gyorsan távozott hogy alig lehetett észrevenni.

-Fogpiszkáló?Tudod ez a fogpiszkáló simán átvágja a legtömörebb fát és legkeményebb csontot.Egy mozdulattal olyan kárt tehetek benned amit még a legjobb orvosok sem tudnak meggyógyitani.-a mosolya olyan öntelt volt hogy elég lett volna egy egész városnak.Valami elkapta a gyomrom és görcsöt kötött rá, a vérnyomásom feljebb ugrott és elfogott ... elfogott a düh.Csak azt vettem észre hogy halkan az erdőhöz imádkozok.

-Növeszd meg ágaid és száraid!Köss csomót a lábain!A karját kösd hátra!A kard had menjen útjára!-a fű a lábainál elzöldült és olyan gyorsan megnőtt és felkúszott a testén, hogy magam is meglepődtem.A fiú úgy meglepődött hogy kiesett a tőr a kezéből.A fű már a derekánál járt.A karkötőmhöz nyúltam amit a tizedik szülinapomon kaptam.A karkötő egy tekergő indának látszik.De elég ha arra gondolok hogy a korbácsomra van szükség és máris a gyönyörű fehér arany és ezüst korbács van a kezemben amibe levélmintákat véstek.Nem akartam még jobban megijeszteni ezért inkább nem hívtam a korbácsot.

-Elég, köszönöm.-mondtam nyugodt hangon.Közelebb léptem hozzá és néztem a döbbent arcát.-Na most kinél van a fegyver?

-Ezt hogy csináltad?

-Kértem.A nevem Petra.Hogy hívnak?

-Krisztofer. Vejki Krisztofer.-válaszolta miközben feladta a próbálkozást arra hogy kiszabaduljon.

-És hogy becéznek?-furin nézett rám.

-Sehogy.-elgondolkodva néztem rá.

-Elengedlek ha nem fenyegetőzöl és abbahagyod az arrogánsmajom szerepét.-a fiú bólintott.Petra intett a kezével mire a fű ketté vált a fiú körül majd két csomóban a földre hullott.A lány le hajolt hogy felvegye a tőrt de az meg rázta.

-Áu.Ez ráz!

-Ezek szerint nem Jászdumár országának vagy a tagja.A mi fegyvereinket csak mi érinthetjük meg.-mondta miközben felvette a tőrt.-Melyik országból jöttél?

-Kunsonya. A családommal itt nyaralunk.

-Á szóval ezért bánsz így a növényekkel.-mondta.A tört a jobb kezében forgatta mint egy mazsorett botot.

-Ha akarod meg tanítom hogyan kell.-ajánlottam fel hirtelen.Krisztofer úgy nézett mintha a csapdát keresné a szavai mögött.Fürkésző pillantása végigfutott az egész lányon.Megvonta a vállát.

-Hát jó.

-Oké.Gyere!-letérdeltem a földre.Krisztofer pár pillanat múlva velem szemben ült törökülésben, egyenes háttal.Engem figyelt.-Rakd a fűbe a kezed!Képzeld azt hogy a fű zöldell az ujjaid alatt.Megnő és terjed.Képzeld azt hogy erdei növények nyilnak a kezed alatt.Megvan?-kérdeztem és addig becsukott szememet kinyitottam.Furán nézett rám.Mintha most jöttem volna a gyogyóból.-Csak csukd be a szemed és képzeld el.-vonakodva bár de becsukta.Pár pillanat múlva bólintott.-Jó most pedig kérd meg hogy engedelmeskedjen!Magadban is csinálhatod ha úgy kényelmesebb.-pár percig néztem ahogy koncentrál.Szemét össze szorította, a nyelvét oldalt kinyújtotta és valószínűleg rá harapott. Nem bírtam ki.Felnevettem.Kinyitotta a szemét.

-Mi az?-nézett értetlenül.Egy kicsit közelebb csusszantam.

-Nagyon rágörcsölsz.Engedd el magad.Nyisd ki az elméd és a szíved mint egy virágot.Talán akkor jobban fog menni.-ezért kaptam egy morcos nézést és halk fújtatást.-Na gyerünk!

-Jó, jó. Oké. Virág. Nyílj ki mint egy virág.-minden szót lassan mondott.Felpattant a szeme.-Miért pont virág?Miért nem fa?Vagy bokor?

-Igazándiból, azért nem szoktunk a fákkal kezdeni mert hatalmasak és öregek.Minél öregebb valami, annál nagyobb erő kell hozzá.A fát talán még én sem tudom helyrehozni max ha be segítenek.

-Értem.-megint lecsukta a szemét.A keze a földbe mélyedt.A jobb kezének gyűrűs ujján egy gyűrű volt.Ugyan olyan villámmal mint a tőre.Körülnéztem.A tőr nincs sehol.Szóval varázs tőr olyan mint a korbácsom.Telt az idő és a szempillája sem rebbent.Becsukott szemmel koncentrált.A nyelvére ugyan úgy ráharapott mint először. Ívelt szemöldökét kicsit összébb húzta.Be kell vallani hogy cuki mikor koncentrál.Nem is tudom mióta ülünk itt és még egy kis virág sem sikerült neki.Szegény nagyon béna ebben.

-Nem megy.Ez kész röhej.Miért nem megy?Általában minden jól sikerül.Mindenben jó vagyok csak ebben nem.-dühösen fújtatott és még jobban össze húzta a szemöldökét.-Mit csinálok rosszul?

-Lehet hogy azért mert túlságosan akarod.Nem azért de olyan vagy mint egy kő. Lazítsd el magad.Gyerünk. LazÍts.-válaszoltam.Bólintott és folytatta a koncentrálást.Szerintem kezd ideges lenni.Petra egy ösztönös mozdulattal tette kezét a fiúéra. Becsukta a szemét és segített a fiúnak megtalálni az erdőt.

Nem is tudták hogy ez mennyi mindent megváltoztat mikor eljön az idő.A lány érezte ahogy a bizsergés elindul a hátából.A kellemes érzés végigfut rajta majd a kezén keresztül átmegy a fiú kezébe.Mikor a bizsergés tovább állt a kezén fel kúszott valami.Mintha a szél simogatná és kis elektromos szikrák pattognának az ereiben.Az érzés meg állapodott a hátán és lassan elenyészett.Pár perc múlva egyszerre nyitották ki a szemüket.Körülnéztek.A fű zöld tengerként hullámzott a szélben tele különféle szÍnes erdei virággal.A fűzfa régi fényében bontotta ki virágait.

-Ez nem semmi!Most már egyedül is biztosan menni fog.-mosolyogtam a fiúra.

-Remélem.-elgondolkodva szakított le egy fűszálat.Becsukta a szemét.A fűszál a kezében nőni kezdett.Egy koszorú lett belőle min sárga virágok terülnek el.Kinyitotta a szemét és elmosolyodott.Lassan át nyújtotta.-Köszönetem jeléül.- Elvettem,felálltam és feltettem a fejemre.Krisztofer is követett..

-Na milyen?-kérdezte.

-Ö.. nagyon .. aranyos-dadogta a fiú.-Kérdezhetek valamit?-meg sem várva a választ folytatta.-Te érezted?-már épp érkezett volna a válasz mikor hangos kiabálást továbbított az erdő.

-Petra!Petra!Hol vagy?-Petra rémülten lépett hátra.Megbotlott az egyik fűcsomóban és hanyatt esett.A fiú odarohant és letérdelt mellé.

-Hé jól vagy?-kérdezte de a lány eszméletlen volt.Egy kőbe verte a fejét.A fiú halk hangot hallott. Menj!Fuss!Ha itt találnak nagy bajban leszel!Tudta hogy a fa beszél hozzá de nem tudta hogyan.

-Nem hagyhatom itt.Mit fog gondolni rólam?-kérdezte idegesen.Semmit.Nem fog emlékezni csak arra hogy az erdőben sétált.Ne aggódj miatta semmi baja nem lesz.

-Azon kívül hogy nem emlékszik rám!Csodás!Nem most látod utoljára.Most viszont menj!Gyorsan!A fiú bólintott lehajolt és súgott valamit a lány fülébe aztán adott neki egy szájra puszit. Felállt és olyan gyorsan futott ahogy csak tudott.A tisztás szélén le lassított és visszanézett.Aztán eltűnt az erdő mélyében.