Miután letelepedtek a kanapéra, Perselus egy-egy bögre teát nyomott a lányok kezébe, majd velük szemben helyet foglalt a karosszékben, ami bánatosan reccsent egyet alatta. Ki kéne már cserélnie.

– Szóval... Christiandóttir, pontosan miért is akarod, hogy Phyllis most rögtön Izlandra menjen újjáéleszteni a mágiátokat?

Atla erre kihúzta magát, és nagy levegőt vett.

– Azért, mert az Indigók népe több száz éve imádkozik az új örökösért, aki Lonira mágiaelzárásának végét veszi, s az immár biztonságosabb társadalomban visszahozza a Holdszülöttek régi fényét. A királynőnek kötelessége megtennie a szükséges lépéseket az új korszak megkezdéséért és annak egyengetéséért. Welearchia Phyllist választotta ki erre a feladatra. Ez a mágia törvényszerű és megmásíthatatlan. A sorsod az, hogy az Indigókat vezesd – fordult Phyllis felé. – Miután visszahozod a teljes erőnket, mindenben engedelmeskedni fogunk neked, s követünk a pokol legmélyére is.

Perselus látta a dohányzóasztal felett, ahogy Phyllis elsápad. Nevelt lánya egyáltalán nem állt készen egy ekkora feladatra.

– Én... én nem hinném, hogy most képes lennék erre – motyogta.

– Lilynek igaza van – értett egyet vele Perselus. – Tizennégy éves, a Kviddics Világkupára nem mehet el egyedül, nemhogy egy népet újjáélesztgetni.

– Nem értik, igaz? – sziszegte Atla. Érintetlen bögréjét az asztalra tette.

– Azon az éjszakán, három éve... mindenki tudta. A szabadkézi mágiánk teljesen irányíthatóvá vált. A Hold mintha remegett volna, a szél illatán éreztük, hogy valahol délkeletre feléledt a Fehér Pálca ereje. A Feröer-szigetektől egész Eritreáig keresőket indítottunk, hogy fésüljék át Európát és Afrika északkeleti részét. Három éve keressük Phyllist! Nem hiszem el, hogy... nem tehetik...

Atla tátogva kereste a szavakat döbbenete kifejezésére.

– Tudjátok, hogy mit jelent ez nekem? Hogy mit jelent ez nekünk? – suttogta a könnyeivel küszködve. – Ez a nap lesz a legmeghatározóbb egész hátralévő életemben. A szigeten mindenki a keresők visszatérését várja, a királynőt várják... a napot, hogy az Indigó vérre végre valahára ne szégyent, hanem dicsőséget hozzunk! A napot, amikor ismét visszaáll minden, amit oly sok éve elvesztettünk! Miért? Miért nem vagy hajlandó ezt nekünk visszaadni? Az erőnket, a mágiánkat, az életünket?

Atla dühödt-büszkén kihúzta magát, míg Phyllis megsemmisülten a fotelbe süppedt. Perselus látta, hogy ezt a csatát az izlandi nyerte meg. De nem a háborút.

– Phyllis nem megy sehova – ismételte meg magát. – Iskolába jár, még csak tanulja az Indigók mágiájának használatát. A hétköznapi varázslást is...

– Phyllis az Indigók királynője! – csattant fel Atla. – Kötelessége velem jönni a szigetre!

– Korántsem – dőlt előre Perselus. Továbbra is kellemes hangerővel beszélt, habár egy hajszál választotta el attól, hogy torka szakadtából ordítani kezdjen. Nyugodt, ám fenyegető viselkedése látszólag csak még inkább felhúzta Atlát.

– Phyllis még gyerek, ez ellen gondolom nincs alátámasztható érved. A törvényes gondviselője én vagyok, tehát a kettőnk belegyezése nélkül –, igen, az én véleményem is sokat nyom a latban –, nem tehetsz vele semmit. Én pedig azt mondom, hogy nem megy veled sehova. Világos voltam, Christiandóttir?

Atla úgy tűnt, menten felrobban a dühtől.

– Nem hiszem el, hogy nem értik! – fakadt ki. Most már ténylegesen sírni kezdett, s felpattant. – Ez az életem! Majdnem egymillió ember élete!

– Ahogyan Phyllis élete is. Nem hinném, hogy a feneketlen kínból, nyomorból kéne kiemelnie ennyi embert. Tudtommal az Indigók eddig is jól megvoltak. Legalább három évet még ki kell bírniuk Phyllis nélkül.

– NEM! Pont itt, pont a célegyenesben! – kiabálta Atla. Zain dühösen huhogva jelezte nemtetszését, Phyllis pedig a fotel szélére húzódott, s onnan figyelte a reménytelen veszekedést.

Atla megérezve, hogy menekülni akar, a karjánál fogva visszahúzta, és maga mellé rántotta. Phyllis botladozva megtámaszkodott a dohányzóasztalban; tekintetében rémület csillant. Ezt már Perselus sem tűrhette.

Sebesen felállt a karosszékből, két hosszú lépéssel megkerülte az asztalt, és kiragadta Phyllis karját Atla szorításából. Lily azonnal a háta mögött keresett menedéket, Perselus pedig vérbeli szörnyetegként magasodott az izlandi fölé. Atla farkasszemet nézett vele, de kissé meggörnyedt. Érezte, hogy ezzel túl messzire ment.

– Még egyszer, utoljára elmondom – Perselus hangja susogásként is végigborzolta a nappali teljes berendezését. A dohányzóasztal falapja fülsértő reccsenés kíséretében keresztben kettérepedt, Zain és Chi riadtan menekültek el a lépcső irányába. – Phyllis tudtommal még mindig az én lányom, és nem a tied. Így én mondom meg, mi lesz. Nem. Megy. Veled. Sem piknikezni, sem ősi mágiát élesztgetni.

– Az előbb nem azt mondta, hogy csak a nevelt lánya, mert a szülei meghaltak? – morogta Atla.

Phyllis levegő után kapott, Perselus kezében pedig villant a pálca.

– Velem akar versenyezni?! – kiáltotta diadalittasan Atla, s a tenyerében kék tűz lobbant.

– Veled – mondta Perselus.

A következő pillanatban Atla teste mintha levegővé vált volna. Körvonalai elmosódtak, s Perselus egyetlen lökéssel áttaszította az otthona falán. A kék hajú nő felkiáltott, de a hangja elhalt, mintha egy mély alagút végértől szólt volna.

Perselus a magasba emelte a pálcát, és a levegőbe egy fényes kört írt, ami őrajta átesve a padlóba égett.

– Cokeworth, Fonó sor 50 – fordult Phyllis felé, mire a lány értetlenül megrázta a fejét.

– Hogyan?

– Fideliust szórtam a házra. Az az Indigó többet nem jön ide.

Phyllis riadtan nyelt egyet.

– Biztos vagy benne? Riasztóan elszántnak tűnt...

– Ne félj, többet nem fogja betenni a lábát ebbe a nappaliba.

Phyllis bólintott, és hevesen átölelte őt. Perselus meghökkent a hirtelen gesztusra, de amint megérezte Lily reszketését, gyorsan visszaölelt.

– Mi lesz velünk innentől? – motyogta a lány elkeseredetten.

Perselus fejében is hasonló kérdések kavarogtak, de nem akart bizonytalanságot sugallni Phyllis felé. Tudta, hogy az elsődleges feladata a lány megnyugtatása.

– Atla valószínűleg már mást is értesített a hírről. Az utcára innentől ne menj ki. A ház biztonságos, a cím titokgazdája mostantól én vagyok. Roxfortban szintén biztos helyen leszünk.

– És a Világkupa?

Perselus elgondolkodva meredt maga elé. Szíve szerint a házba zárta volna Phyllist, és szeptember elsején hoppanálással vitte volna el a kastélyba. Tisztában volt azonban azzal is, hogy nevelt lánya megőrülne a négy fal között, s egy hetébe se telne elkövetnie valami ostobaságot. Mindig is olyan volt, mint az anyja.

Gyorsan megrázta a fejét, majd Phyllis szemébe nézett.

– Alakot váltva legyél ott. Maradhatsz a Weasley családdal, amennyiben Arthurt értesítem a dologról, és persze én is veled megyek.

– De hát nincs is jegyed – hebegte Phyllis.

– Dumbledore majd intéz egyet. Úgy tudom, ő mindegyikre kap tiszteletjegyet. Elég lesz elkérnem tőle.

– Dumbledore jegyével fogsz jönni? – kuncogott Phyllis.

– Persze. Sosem érdekelt a kviddics, de szükség törvényt bont. Ha pedig szeretnéd, holnap az Abszol útra is elmehetünk előre beszerezni a könyveidet.

– Kéne talár is – kapott a szón Phyllis. – A mostaniakból már a bokám is kilóg.

– Rendben, azt is veszünk.

Phyllis egy ideig elgondolkodva meredt maga elé, majd bátortalanul feltett még egy kérdést:

– Mi lesz most az Indigókkal?

Perselus egy pillanatra megdermedt, majd halkan kifújta a levegőt.

– Nem tudom. Elhiszem, hogy a szíveden viseled a sorsukat, mert tényleg tőled függ. Viszont ez nem azt jelenti, hogy gyerekként vagy köteles gondjukat viselni – Phyllis vállára tette a kezét, és biztatóan rámosolygott. – Hidd el, Lily, el fog jönni a te időd, amikor készen állsz majd egy nép vezetésre. Hiszen mindenki megmondta, Welearchia sosem téved. Ezért én is hiszek benne, hogy egy nap elmész Izlandra, és visszaadod ezeknek a türelmetlen embereknek azt, amit elvesztettek. Meg a nevemben jól leszidod Christiandóttirt.

Erre végre Phyllis is elmosolyodott.

*

Dumbledore irodájában Perselus még aznap este összehamuzta a padlót.

– Újabb fejlemények a Jeggyel kapcsolatban?

Anglia legnagyobb mágusa az íróasztala mögött ült, és írt valamit. Most azonban felnézett a papírmunkából.

– Az ugyanolyan – mondta Perselus, ahogy leporolta magát. – Nem halványabb, de erősebb sem lett. Fájni sem fáj az eset óta, csupán idegen érzés.

– Akkor mi hozott ide? – kérdezte Dumbledore.

– Ma egy Indigó jött el hozzánk azzal, hogy tisztában van Phyllis kilétével.

Dumbledore kezéből kiesett a penna, és tompán koppant az asztalon.

– Egy Indigó?

– Név szerint Atla Christiandóttir. Látta Phyllist, a Fehér Pálcát, és erőteljesen követelte, hogy Phyllis azonnal menjen Izlandra feléleszteni a teljes Indigó mágiát.

– Szóval ez is elérkezett – Dumbledore levette szemüvegét, és fáradtan megdörzsölte az orrnyergét. – Mit mondtál neki?

– Nem engedtem neki, és amint hozzáért Phyllishez, kivágtam a nőt, majd Fideliust szórtam a házra.

– Nem utolsó ötlet – sóhajtott az igazgató. – Az emlékei?

– Sajnos túl hevesen reagáltam, így nem töröltem ki őket.

– Tehát a legjobb esélyeink szerint is a teljes sziget tudja, hogy a királynőt megtalálták. Voldemort ezalatt pedig elkezdett újra erőt gyűjteni.

– Minden egyszerre szakad a nyakunkba.

– Pontosan – mosolyodott el halványan Dumbledore.

– Maga képes még ezek után mosolyogni? – szörnyülködött Perselus.

– A tények keserű humorán csak nevetni lehet.

– A tények keserű humorán múlik a lányom élete. Innentől kezdve nem tudok nevetni – morogta Perselus.

– Én is aggódok a Potter ikrek miatt, ám ettől függetlenül nem szabad hagyni magunkat az eseményekkel sodródni.

Dumbledore lassan felállt a székről; ujjai végigszaladtak az előtte heverő pergamenlapon.

– Tudod, Perselus, sokszor nehezen tudom elképzelni, hogy bármi szokatlan történjen ebben a folyton változó világban. Erre pedig minden esetben ráfázok.

– Mit akar ezzel mondani? – vonta fel a szemöldökét Perselus.

– A világ folyton rákontrázik saját magára. Ne ess teljesen kétségbe, hisz annyi minden történhet még így is.

Perselus morgolódva hátat fordított neki.

– Maga mindig csak találós kérdésekben tud beszélni. Ha a Minisztérium mozgolódást érzékelne Izlandon, számíthatok arra, hogy segít eltusolni az ügyet?

– Előrelátó vagy, Perselus. Legalább ez a képességed fejlődött valamennyit, mióta gyereket nevelsz.

A fekete hajú férfi kővé dermedt a sértettségtől. Sietve lenyugtatta magát, és pálcájával begyújtott a kandallóba. A párkányon álló edényből némi hop-port szórt a tűzre.

– Ezt igennek veszem – sziszegte, ahogy belépett a zöld lángok közé.

Mielőtt a bosszúvágyó énje felülkerekedett volna rajta, gyorsan kimondta a címet.

*

Yahho, mindenki! Mivel úgy emlékszem, rendesen elmondtam, hogy ez a történet szerepel a teendőim listáján utoljára, nem fogom magam mentegetni a késéssel. Kijelentettem, hogy ez nekem a legkevésbé fontos. Sajnálom, de nem vagyok isten, és nem szándékozom olyan dologgal foglalkozni, amiből több óra alatt sem tudok kihozni egy elfogadható változatot. Most épp éreztem, hogy tudnék írni ehhez egy olyan fejezetet, ami nem teljesen igénytelen, így igen, most ültem le azért, hogy írjak hozzá.

A többi történettel ugyanúgy akadozok, apró kis novellákat írva próbálom hozzászoktatni magam a napi íráshoz, de rendes, kétezer szavas fejezeteket akkor sem tudok kiköpni minden nap. Sajnálom. Mindenkinek sok dolga van, és ez alól én sem vagyok kivétel. Sajnálom.

A következő részig minden jót!