Azon a szeptember elsején csak úgy ömlött az eső Londonban. Phyllist Perselus hoppanálva vitte a pályaudvarra, és a lelkére kötötte vagy századszorra, hogy nem avatkozik Harryékkel semmilyen zavaros ügybe.

– Nyugodj meg, semmit nem fogunk csinálni – ismételte magát Phyllis. – Úgyhogy menj, készülj fel a házvezetőkkel az évnyitóra.

– Rendben – Perselus egy pillanatig szomorkásan nézett Phyllisre. – A kastélyban találkozunk.

Miután nevelőapja dehoppanált, Phyllis a ládáját maga után cibálva felszállt a vonatra. A szerelvény közepe táján talált egy üres fülkét, amit nyomban el is foglalt. Egy egyszerű bűbájjal megszárította esőcseppekkel tarkított talárját, és feltuszkolta a ládát a poggyásztartóra. Chi látszólag felvidult a háborgó időjárástól, és kedvtelve csipogott az ablakban, tekintetével az üvegtáblán végiggördülő vízcseppeket figyelve.

Phyllis öt perce sem várakozott a fülkében, mikor kinyílt az ajtó, és Draco Malfoy lépett be.

– Tudom, nem küldtem levelet, amiért elnézést kérek, de...

A fiú nem tudta befejezni, úgy megdöbbent ahogy Phyllis felugrott ültéből és átölelte. Phyllis pár másodperc múlva elégedetten érezte, hogy Draco bizonytalanul bár, de visszaölel.

– Mi történt? – kérdezte értetlenül.

– Túl sok minden, amit most nem tudnék elmesélni – suttogta Phyllis a könnyeivel küszködve. Őt is meglepte, mennyire örül neki, hogy láthatja Darcot és normálisan beszélhet vele. – Hogy vagy?

– Én köszönöm szépen, rémesen – vigyorgott Draco, és eltolta magától Phyllist. – Apám olyan volt egész nyáron, mint egy elmeháborodott. Nem hívhattalak nyaralni és úgy tűnik, valamiért haragszik Pitonra, és ezáltal rád is. Azt hittem, csak a Trimágus Tusa tehet róla, de egyre inkább azt hiszem, más is van a háttérben.

Phyllis pár pillanatig értetlenül pislogott, majd mintha fényt gyújtottak volna a fejében.

– Áh, igen, apa mesélt róla azt hiszem, de direkt nem mondott többet a kelleténél – a hangja ezután komorabb színt ütött meg. Pontosan tudta, mi miatt ideges Lucius Malfoy. – A kastélyban majd beszélnünk kell. Rengeteg mesélni valóm van.

– Indigó ügy, igaz? Nemzetközi a feszültség, ha jól hallom, és a metamorfok furcsán viselkedtek. Mint mikor Tudjukki eltűnt és tele lett a levegő baglyokkal.

– Valami olyasmi – bólintott Phyllis. – Menj, mielőtt a barátaink azt hiszik, hogy barátok vagyunk.

– Nem lenne rossz tipp – kacsintott Draco, mire Phyllis elnevette magát. – A kastélyban találkozunk.

Ezzel a fiú kilépett a folyosóra. Szőke üstöke nyomban elveszett egy hollóhátasokból álló csoport tagjai között.

Alighogy elment, végre megérkeztek azok, akiket Phyllis várt is.

– Ha még egyszer hozzám ér akármelyik macska, én kivetem magam az első völgyhídnál – fogadozott Ron, ahogy beráncigálta ládáját a fülke ajtaján. – És ez rád is vonatkozik! – dörrent rá Pulipintyre, aki boldogan huhogva repkedett kalitkájában.

– A nevében is, szia Phyllis – mosolygott fanyarul Hermione, karjában a macskáikat rejtő kosarat tartva. Ujján Hedvig kalickája lógott, amiben a hófehér bagoly mogorván pillantott minden létező dologra. Őt Harry követte, aki Hermione és a saját ládáját húzta maga után.

– Szia! – Phyllis nyomban szorosan megölelte Harryt, és öccse is elengedte a ládákat, hogy viszonozhassa a gesztust. – Hogy vagytok? Reggel minden simán ment?

A fiúkat és Hermionét látszólag rendesen elkapta az eső. Mindhárman bőrig áztak. Ahogy letette a kosarat, Hermione elvégezte magukon ugyanazt a varázslatot, amit Phyllis nem sokkal ezelőtt magán eszközölt.

– Mintha azt kérdeznéd, hogy Fred és George megírták-e a házijukat – fintorgott Ron, és kedvetlenül nézte, ahogy Hermione kiengedi a macskákat a kosarukból.

Elsőnek Csámpás ugrott ki Might-al a nyomában, majd a két macska gondosan figyelve kisegítette a kicsinyeit is. Az öt vörös kiscica még bizonytalan volt ugrás terén.

– Jaj, milyen édesek – cirógatta végig őket Phyllis. – Rengeteget nőttek, mióta nálad laknak. Meg kéne kérni Deant, hogy rajzolja le őket.

– Mert élőben nem elegek? – háborgott Ron.

– Belőlük sosem elég – gügyögte Hermione Csámpás fejét vakargatva. A vörös macska hálásan dorombolva simult gazdája keze alá.

– Halihó! – Fred és George tűntek fel a kupé ajtajában.

– Mert nem volt itt elég állat – morogta Ron.

– Még egy ilyen, és vigyáznod kell majd, hova hajtod le a fejed – mosolygott Fred az öccsére. – Hogy vagy, Phyllis?

Az ikrek hajáról is csöpögött a víz, pulcsijuk rideg takaróként tapadt rájuk.

– Hogy ti miért nem bírtok magatokkal törődni – sóhajtott Phyllis, és egy pálcaintéssel őket is megszárította.

– Taxival jöttünk, örülünk, hogy még életben vagyunk.

– Ha nem robbannak fel az átkozott csillagszóróid, semmi bajunk nem lenne! – mutatott egy széles karomnyomra az arcán Ron.

– Csámpás vagy Might szabadult rátok? – kérdezte Phyllis.

– Mindketten – csóválta a fejét Harry és fáradtan leroskadt az ablak melletti ülésre.

– Hát ilyen rossz cicának neveltelek? – mordult az ártatlanul pislogó Might-ra Phyllis. A macska békítően dörgölődzött a lány lábához. Chi amint észrevette, lelkesen leugrott a padlóra, hogy köszöntse barátját. Might üdvözlően nyávogott rá.

– Kiengedném Hedviget és Pulit, de ebben az ítéletidőben nem bírnák a vonat tempóját – nézett ki a szakadó esőbe Ron és ledobta magát Harry mellé, amint feltolta a ládáját a poggyásztartóra.

– Ezt az utat kibírják, nem igaz? – nézett Hermione a két bagolyra. Hedvig bánatosan huhogott.

– Maradtok? – fordult az ikrek felé Phyllis, ahogy meghallotta a füttyszót.

– Ha van mit mesélned – tette a lány vállára a kezét George.

– A Világkupán kitört káosz alatt megfordítottam a Minisztérium és a rendbontók állását, aztán rögtön rá elrabolt annak az indigónak az apja, aki Izlandra invitált.

– Hogy micsoda?! – kiáltott fel Harry.

– Oké, akkor elleszünk itt egy darabig – ült le Fred Ron mellé.

A vonat nagyot rándulva megindult, gőze fehér ködbe burkolta az integető szülőket a peronon.

Phyllis visszaült az ablakhoz, hogy Harryvel szembe kerüljön. George mellé telepedett, az ajtó mellett pedig Hermione foglalt helyet. Might nyomban Phyllis ölébe ugrott, Csámpás Hermione lábán foglalt helyet. George felszisszent, ahogy a kiscicák karmaikat a nadrágjába mélyesztve igyekeztek a szüleiket követni.

– Nos, varázslattal elkábítottak, s mire magamhoz tértem, Izlandon találtam magam. Atla ott volt, és közölte, hogy hol vagyok, és csak azért vetemedtek erre, mert önszántamból nem akartam menni.

– Hát igen, értelemszerűen a te hibád, ha elrabolnak, mert nem mész önszántadból – bólogatott Fred.

Harry sápadtan hallgatta Phyllist, és Ron szemében is aggodalom csillogott.

– Elvették a pálcám, de valami csoda folytán sikerült nélküle patrónust idéznem, és üzenetet küldtem vele Pitonnak – folytatta Phyllis. – A Főnix Rendjének belső körével jött a szigetre, Dumbeldore-al az élen.

– Főnix Rendje? – értetlenkedett Harry.

– Egy varázslócsoport, amit Dumbledore még Voldemort – itt Ron összerezzent, – idejében alapított. Képzett mágusok a tagjai, köztük a házvezetők a Roxfortban, Hagrid, Lupin, Rémszem Mordon...

– Akihez édesapátok ma reggel ment ki? – vágott Phyllis szavába Hermione.

– Igen, ő – bólogatott Fred.

– Ismeritek Mordont? – kérdezte Phyllis.

– Aha, Amos Diggory ma reggel hívta apát, hogy Mordon kukái mágikusan voltak megbűvölve, és szemetet kezdtek lőni hajnalban valamire, ami a kertjébe merészkedett.

– Igen, Mordon kicsit üldözési mániában szenvedőnek tűnt – bólintott Phyllis. – Elég heves reakciója volt Izlandon mindenre, és alig pislogott a normális szemével.

– Elvileg már így is elég erős priusza van, így apának kellett kihúznia a bajból – magyarázta Fred. – Ezek szerint ő is ott volt Izlandon.

– Igen, meg akiket felsoroltam, és a szüleitek, meg Charlie.

– Charlie? – kerekedett el Ron szeme. – Nekem egy szót sem szólt erről!

– Mert szerinted a mi orrunkra rákötötte? – hajolt előre George. – Felnőtt, mint anyáék, már ő is begyöpösödött egy kissé.

– A magyarázat elfogadva – emelte magasba a kezét Fred. – Na és? Mi történt, miután a Rend megérkezett?

Phyllis beszámolt az Izlandi parlamentről és a kormányfőkkel folytatott beszélgetésről. Hermione, Harry és a három fiatalabb Weasley fiú elképedve hallgatták.

– Aztán, miután befejeződött a tárgyalás, Piton közölte, hogy az új közös ellenségünk Voldemort – fejezte be. – A karján erősödni kezdett a Sötét Jegy. Harry, a sebhelyed nem fájdult meg mostanság véletlenül?

– Mostanság? – döbbent meg Harry. – Szinte minden nap hasogat tíz-tizenöt percig. Néha erre riadok fel.

A fiú félresöpörte a heget takaró fekete hajtincset, és ösztönösen megérintette a homlokát.

– Ezek szerint ez azért van, mert Voldemort erősödik?

– Sajnos igen – bólintott Phyllis. – Dumbeldore már tud róla, és az összes volt halálfaló, köztük apa is. Megkért rá, hogy ne üssük bele az orrunkat az ügybe, bármi történjék, mert ez már nem gyerekjáték.

– Mert a bölcsek köve, egy ötven méteres óriáskígyó vagy egy brutális sorozatgyilkos és áruló az volt? – prüszkölt Ron nevetve.

Hermione rondán nézett rá.

– Phyllis, megértjük Piton álláspontját, és megpróbálunk kimaradni minden gyanús dologból. Az idei évünk unalmas és monoton lesz. Ugye? – fordult szigorúan a fiúk felé.

– Igen – morogta Harry és Ron némi sértődött hallgatás után.

– Nem annyira, mert apa és Percy folyton idegelt minket valamivel – jegyezte meg George. – Te nem tudod, mi lesz az, Phyllis? Valami a suliban, amit elvileg ma meg is tudunk.

– Nem – rázta a fejét Phyllis.

Érezte, hogy belepirul a hazugságba, de szerette volna látni barátai arcát, ahogy Dumbeldore megteszi a bejelentést a Trimágus Tusáról.

Az eső közben továbbra is hevesen ostromolta a vonat ablakait. Déltájt már olyan kevés fény jutott át a felhőkön, hogy a fülkékben kigyúltak a lámpák. Egy óra felé a büfékocsis boszorkány elérte az ő kupéjukat is. Harry kiadós ebédet vásárolt mindannyiuknak. Fred és George végül egész vonatútra velük maradtak, s miután megtárgyalták az Indigókkal és Voldemorttal kapcsolatos aggodalmaikat, belekezdtek egy köpkőmeccsbe, Harry pedig előkotorta a táskájából a sakk készletét, hogy aztán Herminéval belemerüljenek egy szoros mérkőzésbe. Négy óra tájt végleg éjszakai sötétség ereszkedett a tájra, s ők átöltöztek az iskolai talárjaikba. Chi elaludt Phyllis zsebében, Csámpás pedig a cicákkal együtt visszahúzódott a kosárba. Might békésen dorombolt Harry ölében.

Mikor a Roxfort Expressz végre lassítani kezdett, Phyllis nem örült neki, hogy el kell hagyniuk a kényelmes, meleg kupét. Mikor a vonat végre megállt Roxmorts falu sötétbe burkolózó állomásán, a folyosóra sorjáztak diáktársaik közé. Alighogy kinyitották a szerelvény ajtaját, fenyegető mennydörgés hangzott fel, jelezve, mi várja az érkezőket a szabad ég alatt. Hermione a hét macskát a tekintélyes méretű kosárba rejtette, Phyllis pedig víztaszító bűbájt szórt rá. A lány begombolta azt a talárzsebet, amiben Chi aludt, Ron pedig ráterítette édesanyjától kapott barna dísztalárját Pulipinty kalitkájára. Harry egy tartalék köpenyt használt Hedvigén.

Csak úgy, mint a többi diák, behúzott nyakkal, az arcukba csapódó esőcseppektől hunyorogva szálltak le a vonatról. Ha valamikor, most tényleg úgy esett, mintha száz hatalmas és kifogyhatatlan dézsából öntenék az égből a jeges vizet.

– Szia, Hagrid! – kiáltott oda Harry a peron végén tornyosuló óriásforma árnyalaknak.

– Jól vagy, Harry? – bömbölt vissza Hagrid, szavait lelkes integetéssel kísérve. – Találkozunk a lakomán... ha nem fulladunk a tóba!

Hagrid tréfás megjegyzéséből Phyllis arra következtetett, hogy az elsőéveseket a rossz idő dacára ebben az évben is a hagyományos módon, csónakkal szállítják a kastélyba.

– Brrr, nem irigylem szegény gólyákat – szólt dideregve Hermione, miközben a meg-meglóduló tömeg az állomás mellett várakozó thesztrálok által vont fiákerek felé sodorta őt és barátait. Néhány perces, de a cudar időben végtelenül hosszúnak tűnő várakozás után Harry, Phyllis, Hermione, Ron, Fred és George végre sorra kerültek és bemásztak közös fiákerükbe. Az ajtó nyomban becsapódott mögöttük, s a kocsi zötykölődve elindult a kissé kátyús úton a Roxfort-kastély felé.

– Nos, akkor – Fred rájuk vigyorgott a fiákerben függő olajmécses keltette félhomályban. – Unalmas és monoton év legyen ez, amennyire csak lehet!