Perselus a karosszékében ült, s úgy zihált, mintha kilométereket futott volna. A halványszürke szőnyegen lapjaival lefelé hevert a könyv, amit az előbb még a kezében tartott.

Körmei a bal karjába vájtak, ő pedig döbbenten meredt a Jegyre, ami oly sok év békés homályosodás után hirtelen ismét sajogni kezdett; de úgy, mintha legalábbis izzó fémmel akarták volna újra beleégetni. Ahogy a vér szennyezi be a vizet, úgy eredt végig a sötétebb szín a rajzolaton.

A kín amilyen gyorsan jött, úgy csillapodott le. Pár perc múlva már csak az emlékeztette rá, hogy a karján lévő tetoválás sokkal erősebben rajzolódott ki az alkarján. Erősebben, mint az elmúlt tizenhárom évben valaha.

Remegő kézzel felvette a könyvet, és a megfelelő polchoz botorkált vele. Alighogy visszatette a kötetet a helyére, a kandallóban zöld lángok csaptak fel, s a következő pillanatban Lucius Malfoy esett ki a szőnyegre, tekintélyes mennyiségű hamut szórva szét a szobában.

Abban a másodpercben, ahogy találkozott a tekintetük, mindketten rájöttek, hogy nem egyedül vannak a problémával.

– Mindenki másnak is...?

– Nem kétlem – bólintott Perselus.

– Sz-Szerinted mit jelent?

– Lucius, ne légy ostoba. Értelemszerű következtetésként levonhatjuk, hogy a Sötét Nagyúr életben van.

Malfoy arca a szokásosnál is sápadtabbá vált. A szőke férfi megsemmisülten lerogyott a kanapéra. Arcát a kezébe temetve mondta:

– Erősödik.

– Ahogy mondod. Pettigrew ezek szerint megtalálta.

– Pettigrew? – kapta fel a fejét Lucius. – Peter Pettigrew? Hisz ő...

– Nem halt meg. Mikor Black betört a roxforti birtokra, kényszerítette, hogy alakot öltsön. A Weasley családban élt tizenkét éven át – patkánybőrben.

– Alattomos kis féreg... – sziszegte a másik. – Felkereste...

– Miután Black és az a vérfarkas Lupin leleplezték, kénytelen volt menekülőre fogni a dolgot. Persze jelenleg is mindenki úgy tudja, hogy meghalt. Ez viszont korántsem igaz.

– Perselus, ugye tudod, hogy ez mit jelent?

– Hogy a Nagyúr vissza fog térni. Előbb, vagy utóbb, de vissza fogja nyerni az erejét, s újra köztünk fog járni, hogy ismét leigázza Britanniát.

– Hogy vagy képes ezt ilyen nyugodtan kijelenteni?! – csattant fel Malfoy, mire Perselus rondán nézett rá.

– Fönt van a lányom, Lucius!

– És akkor?!

Perselus két gyors lépéssel átvágott a nappalin, kikerülve egy cserepes növényt, amit Phyllis hagyott lent.

– Ha ezt a beszélgetést meghallja... nem hagyhatjuk, hogy illetéktelenekhez is elkerüljön az információ! Beszélnünk kell azokkal, akik a jegyet viselik, de másokat egyelőre nem szabad bevonnunk. Te se szólj a feleségednek, ahogy én se fogok Phyllisnek, vagy bárki másnak.

– Na és Dumbledore? – villant rá Lucius szürkés szeme. – Vele mi van?

Perselus elgondolkodva ült le vele szembe.

– Azelőtt az ember előtt kevés dolog marad rejtve, s azok sem örökké – sóhajtott Piton. – Őt értesíteni fogom. Ha a Nagyúr terveket sző, ő is el fogja kezdeni ugyanezt.

– Pompás, tehát megint elkezdődik? – sziszegte Lucius. – Ismét majd játékfigurák leszünk egy táblán, ahol esélyünk sem lesz irányítani?

– Te választottad ezt az utat. Senki se kényszerített, hogy foglalj állást mellette. Aranyvérűként még csak a kezét sem emelte volna rád.

Lucius csendben maradt; nem tudott mit felhozni a védelmére.

– Mindketten ezt az oldalt választottuk. Ha te úgy érzed, emiatt ismét csak rajtunk fog csattanni az ostor, nem tudok mit tenni. Legjobb tudásom szerint tovább kémkedek Dumbledore után, a helyemen maradok. Te pedig beszélj mindenkivel, aki elérhető számodra, és lehetőség szerint fészkeld be magad minél jobban a Minisztériumba. Onnét is megtudhatunk dolgokat.

Malfoy némi csend után feltápászkodott.

– Rendben.

A kandallóhoz lépett. Pálcája egyetlen intésére vidám tűz lobbant a cserepek között.

– Rendben – mondta ismét, miközben a zsebéből egy marék hop-port szórt a lángok közé, mire azok smaragdzöldre színeződtek.

– Viszont jegyezd meg, Perselus – fordult vissza a tűzből. – Ezt mindannyian meg fogjuk bánni. Nem csak magunkra értem. Rajtunk kívül a családjaink is meg fogják járni. Még a te drágalátos kislányod is. Malfoy kúria!

Ezzel a végszóval pörögve eltűnt.

Perselus hátrahajtotta a fejét, és elkeseredve a bájitalgőztől itt-ott elszíneződött plafonra nézett. Rég kilépett volna, ha lett volna rá esélye. Már ha nem is magáért, Phyllisért a karját is levágta volna, hogy Voldemort soha többé ne tudjon érintkezni vele.

– Lily, mondd meg, mit tegyek – suttogta.

*

Phyllis Lily Piton másnap reggel kipihenten ébredt. Rögtön kiugrott az ágyból, amint meglátta az ablakon kopogtató hatalmas, trópusi madarat. Cokeworth szürke városa nem volt hozzászokva az ilyesmihez, ezért gyorsan kinyitotta az ablakot, hogy a tarkabarka élőlény beröppenhessen a szobába.

Chi nagyot ásítva kikukkantott tökházából, amit a Weasley ikrek faragtak neki tavaly karácsonyra. Morcosan nézte végig, ahogy a madár csőre a vizes tálkájába merül, míg Phyllis leoldotta a lábára erősített levelet.

Mikor végzett, a madár nyomban kitárta a zöld és a sárga ezer árnyalatában pompázó szárnyait, hogy visszatérjen eredeti lakhelyére.

Phyllis kezében a levéllel, hálóingjét viselve kiült az ablakpárkányra, s a távolodó szépség után nézett.

– Biztos nem bírja az itteni klímát – állapította meg, és a szürke, borongós égre nézett.

A vihart előjelző szélcsend nyugtalan békét hozott a szürke, macskaköves utcák fölé. A távolban egy kémény füstje kígyózott az ég felé, a nap fényét már napok óta nem látták. Az idő nyomasztó volt, Phyllis mégis vidáman nézett ki az égre. Már kicsiként is a viharok zajára aludt a legmélyebben. Szerette az eső kopogását hallgatni, érezni a szél borzasztó erejét, ahogy megtépi a villanydrótokat, kicsavarja az öreg fákat, felkorbácsolja a legnagyobb vizeket is.

Phyllis feltörte a pecsétet, és izgatottan széthajtogatta a levelet. Tudta, hogy Siriustól jött. A nyáron már két levelet is kapott keresztapjától, aki valahol a trópusokon bujkált jelenleg. Azt nem árulta el, hogy hol, de Phyllisnek minden levél érkezésekor kristálytiszta tenger, és pálmafákkal tarkított partvidékek jutottak ez eszébe. Valahogy azt képzelte, hogy a dementorok nem szeretik a meleget és a napfényt, így érthetőnek is tartotta, hogy keresztapja dél felé vette az irányt, miután megszökött Roxfortból. Phyllis remélte, hogy jól érzi magát, és visszaszed valamennyi színt az arcára.

Vörös haját, amit zuhatagként omlott végig a hátán, majd hullott le az ablakpárkányról, sebesen kifésülte a szeméből, és olvasni kezdte a levelet.

Kedves Phyllis!

Köszönöm utolsó leveledet – el nem hiszed, de mikor találkoztunk, ki nem néztem volna belőled, hogy könyv hosszúságú leveleket tudsz írni. Ebben hasonlítasz Lilyre, ő is minden apróságot képes volt megjegyezni, és fontosnak tartani. Annak mondjuk örülök, hogy így valamennyire megismerhettem a korábbi életedet.

Pitonról egyszerűen nem bírom elképzelni, hogy ilyen elnéző és kedves legyen egy emberi lénnyel; vicces a leveleidből megtudni, mennyire más személyiség, mikor egyedül, vagy épp veled van. Kész röhej!

Ami az egészségemről érdeklődő kérdéseket illeti; köszönöm, jól vagyok. Elkezdtem felszedni néhány plusz kilót, és már nem lóg ki minden bordám, ahogy mondtad. A hajamat is megcsináltattam az első fizetésemből. Az étteremben rendesen megfizetnek a nyelvtudásom miatt, szóval semmire nincs gondom, és a széfemet sem kell zargatnom – így még kevésbé fognak rám találni. Ezúton is elnézést kérek, amiért így nem tudtam születésnapi ajándékot szerezni neked.

Lényeg a lényeg, remekül érzem magam, de azért hiányoztok. Te is, Harry is, és a két barátotok is, Remusról nem is beszélve.

Remélem, jól vagy, és hamarosan nálatok is kitisztul az ég. Add át Pitonnak, hogy nem üdvözlöm továbbra sem. Azt a fura zöld izét viszont puszilom, nagyon tetszett a rajz, amit küldtél róla.

Ölel

Sirius

– Sirius üdvözöl – nézett Chire Phyllis, aki erre lelkesen felemelte két apró kezét, és csipogva felkiáltott.

– Átadom, amint Zain visszatér – vigyorgott a lány.

A Piton ház baglya még nem tért vissza éjjeli vadászatáról. Phyllis leült az íróasztalához, pergament, tintát és pennát ragadott, majd írni kezdett.

Kedves Sirius!

Öröm hallani, hogy jobban érzed magad! Ami engem illet, továbbra is remekül vagyok, Piton is élvezi a szünetet. Folyton a dolgozószobájában ücsörög, és nagyon elvan valamivel. Nem is nagyon akarom ilyenkor zavarni, így ilyenkor általában lemegyek a folyóhoz Chivel, és egész nap ott játszunk. Might most Hermione gondjaira van bízva, átvette őket, hogy vele is legyenek egy kicsit.

Harry mesélt arról, hogy az unokatestvérünk jelenleg diétára kényszerült, és kidobált valami fura komputeres játékot  az ablakon –, fogalmam sincs, hogy mi az –,mert nem ehetett fánkot. Vicces lehet, ha valakinek annyira nincs semennyi varázsereje, hogy így elhízik. Mikor Harry mondta, hogy őt is éheztetni akarják, tudomásom szerint sokadszorra, küldtem neki egy húsos pitét, amivel elmondása szerint kihúzta majdnem egy egész hétig. Azóta próbálok neki változatosabban főzni, de persze nagyon le van korlátozva a lehetőségek tárháza, hiszen lassabban romló ételeket tudok csak csinálni neki. Azért ő is jól van, de szerintem ezt már neked is megírta.

Chi is üdvözöl, örül neki, hogy gondoltál rá. Ha Zain visszatér, elkérem Pitontól, hogy útnak indulhasson a levéllel.

Szeretettel

Phyllis

Elégedetten újraolvasta a levelet, összetekerte, és szorosan megkötötte spárgával. Felöltözött, majd lesietett a konyhába teát főzni. Perselus egy rövid üzenetet hagyott az étkezőasztalon, miszerint elment Dumbledorehoz egy fontos ügy miatt.

Phyllis nem zavartatta magát; tudta, hogy nevelőapja jóformán Dumbledore jobb kezét képezi, így megértette, hogy nem üthette bele az orrát minden ügyükbe.

A Trimágus Tusáról persze tudomást szerzett, de megtiltották neki, hogy bárki mást informáljon a diáktársai közül. A Roxfort meglepetésnek szánta az egész éves versenyt, hiszen ritkán vezettek le ilyen kaliberű eseményeket.

Azt viszont nem várta el, hogy Perselus mindent megosszon vele, ami Dumbledore és közte hangzott el egy-egy megbeszélés során. Semmi köze nem volt hozzá, vagy egyszerűen nem értette volna meg őket. Volt neki elég gondja nélkülük is.

Folyamatosan tanulta az Indigók könyvében leírt varázslatokat, s habár most a nyári szünet alatt Draco nem tudott segíteni neki, gyorsan haladt. Főleg, miután Hermione magára vállalta a macskák felvigyázását.

Phyllis legjobb barátnője nagyjából július közepén esett be a Piton rezidenciára. Perselus és Phyllis meghökkentek a hirtelen látogatáson – főként, mert Hermione Csámpást is magával hozta, és magához egyáltalán nem hűen össze-vissza hadart.

– Phyllis – lihegte, ahogy kilépett a kandallóból, és kivette a kosarából a vörös szőrű macskát. – Ma lettem benne biztos... maradhat... mert ugye anya és apa... nem bírják, de persze majd segítek... Oh, jó napot, Piton professzor...

– Micsoda? – hebegte Phyllis. – Hermione, mi a gond? Csámpás beteg?

– Nem egészen – lihegte izgatottan a lány. – Kiscicái lesznek.

Phyllisnek erre a földig esett az álla.

– H-Hogy mi?! – kiáltott fel döbbenten. – De hát... ő nem kandúr?!

– Én is úgy tudtam – nyavalygott Hermione. – Tegnap vittem el az Abszol útra állatorvoshoz, mert furán viselkedett egy ideje, és az is kiderült, hogy félig murmánc, azért ilyen okos, ahogy Sirius is mondta.

Phyllis egyre inkább megrökönyödött.

– És ehhez miért kellett őt elhoznod ide? – kérdezte, mikor szóhoz jutott. – Nem kéne akkor inkább pihennie?

Ekkor Might somfordált be a nappaliba, és nyomban dorombolni kezdett, ahogy meglátta Csámpást. A másik macska ugyanígy tett, kivergődött Hermione karjából, hogy Might-hoz döcögjön.

Mikor a két macska vígan összedörgölődzött, Phyllis ismét Hermionére pillantott.

– Azt ne mondd, hogy...

– A doki azt mondta, hogy Csámpás a cicák apjával viselkedne csak így – vonta meg a vállát Hermione. – Ezek szerint igaz volt a gyanúm.

– De hisz ez csodálatos! – sikkantott izgatottan Phyllis. – És mikor fognak megszületni?

– Nagyjából két hét – jött tűzbe Hermione is. – Mikor megyünk iskolába, már egy halom kiscicánk is lesz!

Perselus nem nagyon tudott bekapcsolódni a beszélgetésbe, így egész délután azt hallgatta, ahogy a két macskamániás egymás szavába vágva áradozott a cicákról, és végig Csámpást kényeztették.

Hermione náluk maradt pár napig, s mikor haza kellett mennie, Csámpást náluk hagyta.

– Közvetlen a rendelő felett lakunk, és nem tudna nyugodtan szülni. Azt pedig nem akarom, hogy elkóboroljon – mondta aggódva. – De amint megszületnek a picik, küldj baglyot.

Végül Hermionének augusztus másodikán kellett visszatérnie.

– Egy, kettő, három, négy... öten vannak – suttogta áhítatosan, mikor belekukkantott az elhasználódott lepedővel kibélelt dobozba.

Csámpás morcosan nézett fel rájuk, Might mellette dorombolt, és az öt kiscicát figyelte. Mindegyikük vörös volt, kivéve a lábukon lévő fehér zoknikat, amiket az apjuktól örököltek.

A két lány először csak számok alapján nevezte el őket. Meg akarták várni, hogy a kölykök szeme kinyíljon. Mikor nagyobbacskák lettek, Hermione hazavitte őket Csámpással és Mighttal együtt, vállalva a felvigyázásukat szeptember elejéig, így Phyllis nyugodtan tudott gyakorolni.

Így, hogy az állatokat biztonságban tudta, zavartalanul leülhetett olvasni, mialatt megreggelizett. Időközben az eső is eleredt, Zain pedig vizes tollakkal tért vissza dél körül. Phyllis nekilátott megtörölni az ázott, elszontyolodott baglyot, mikor kopogtak az ajtón.

– Egy pillanat! – kiáltott a bejárat felé, és letette a törülközőt.

Zain türelmetlenül huhogott egyet, és a vállára ugrott. Phyllis erre enyhén oldalt döntötte a fejét, hogy a bagoly el is férjen rajta, majd ajtót nyitott.

A küszöbön egy bőrig ázott, nála jóval magasabb lány állt. Phyllis nem ismerte, s elsőre azt hitte, hogy mugli, ugyanis az idegen kék szeme hatalmasra nyílt, ahogy meglátta őt, Zainnal az oldalán.

– Meg tudom magya... – kezdte Phyllis, de az érkező gyorsabb volt.

Nem várt beinvitálásra, egyszerűen féltérdre ereszkedett előtte a szakadó esőben; hosszú, eddig sötétszőke haja pedig tengerkékre színeződött. Halálosan komoly, áhítatos hangon megszólalt:

– Fogadja legmélyebb tiszteletemet, felség. Hálásabb nem is lehetnék, hisz végre megtaláltam.

Phyllis azt se tudta, mit feleljen döbbenetében.