Phyllis később nem is emlékezett rá, hogyan jutottak be a Mézesfalás pincéjébe, s onnan az alagútba. A kocsmában hallott beszélgetés járt visszafelé a fejében, s mire észbe kapott, már újra a kastélyban voltak.

Miért nem beszélt soha senki Harrynek minderről? Dumbledore, Hagrid, Mr Weasley, Cornelius Caramel - miért titkolták előle, hogy a szüleiknek azért kellett meghalniuk, mert a legjobb barátjuk elárulta őket? És Perselus... ő miért nem beszélt neki?

Most már viszont értette a nevelőapja félelmét azt illetően, hogy Black esetleg felismerheti. Perselus tudta, hogy Black ismerte őket, de egy szóval sem említette neki.

Ron és Hermione egész vacsora alatt aggódó pillantásukat vetettek rájuk. Nem hozhatták szóba a hallottakat, mert Percy ott ült a közelükben. Mikor aztán felmentek a Griffendél-toronyba, ott találták Fredet és Georgeot, akik a téli szünet örömére fél tucat trágyagránátot robbantottak fel a zsúfolt klubhelyiségben. Mind a ketten el akarták kerülni, hogy be kelljen számolniuk a roxmortsi kirándulásról, ezért egyenesen a lépcsők felé vették az irányt.

Phyllis észrevétlenül megszorította Harry kezét mikor elváltak, s testvére viszonozta a gesztust.

Phyllis felment az üres hálóterembe, és az éjjeliszekrényéhez lépett. Addig kotorászott benne, míg meg nem találta a borítékot, amibe a Hagrid által adott fotóalbumból tett el pár képet. Magát az albumot Harry őrizte. Úgy gondolták, túl veszélyes lenne, ha Phyllisnél meglátná valaki. Leült az ágyra, összehúzta maga körül a függönyt, és a takarójára csúsztatta a boríték tartalmát. Egymást után nézegette meg a képeket.

Az egyetlen esküvői képénél aztán megállt. A fotóról az apja integetett rá; rakoncátlan fekete haja, amit Harry is örökölt, tincsenként más és másfelé meredt. A képen kart karba öltve állt az édesanyjával, s mindkettőjük arca sugárzott a boldogságtól.

De volt ott egy harmadik alak is... A násznagy. Phyllisnek eddig soha nem akadt meg rajta a tekintete.

Magától biztos nem jött volna rá, hogy ugyanazt az embert látja, akinek a fotója az újságban megjelent. Ez a Black jóképű és mosolygós volt, nem beesett arcú és viaszsápadt. Vajon már akkor is Voldemortnak dolgozott, mikor a kép készült? Vajon már akkor is a mellette álló két ember halálát kívánta? És vajon sejtette-e, hogy tizenkét évet fog Azkabanban tölteni; tizenkét évet, ami a felismerhetetlenségig elcsúfítja?

De rá nincsenek hatással a dementorok, gondolta Phyllis, miközben a csinos, nevető arcra meredt. Ő nem hallja anyánk halálsikolyát, valahányszor a közelébe mennek...

Phyllis besöpörte a képeket a borítékba, és visszatette azt a ruhái alá. Pizsamát húzott, megfésülte vörös haját, majd visszabújt az ágyába. Még egyszer ellenőrizte, hogy jól be van-e húzva az ágy függönye, majd bebújt a takaró alá.

Ekkor kinyílt a hálóterem ajtaja.

- Phyllis? - hallatszott Hermione tétova hangja.

Phyllis nem válaszolt. Mikor az ajtó becsukódott az oldalára fordult, és tágra nyílt szemmel a függönyére meredt.

Egy addig ismeretlen érzés járta át a lelkét: a határtalan, emésztő gyűlölet. Olyan élesen látta maga előtt Black nevető arcát, mintha valaki a képről a függönyre másolta volna azt. Aztán egy képsor pergett le a szemei előtt; Sirius Blacket látta, ahogy egy átokkal apró darabokra szaggatja Peter Pettigrewt (aki képzeletében Nevillere hasonlított). S bár még sosem hallotta Black hangját, szinte hallotta, ahogy a varázsló izgatottan suttogja: Megtörtént, uram... Potterék rám bízták a titkukat... És akkor egy éles kacaj harsant, ugyanaz a nevetés, amit mindig hallott, ha a dementorok a közelébe mentek.

- Borzalmasan nézel ki.

Phyllis csak pirkadatkor tudott elaludni, s mikor felébredt, Hermionét sehol nem találta. Felöltözött, és lement a csigalépcsőn a klubhelyiségbe. Ott csak három embert talált: Ront, aki egy mentolos varangyot evett, s a hasát dörzsölgette, Hermionét, aki a helybőséget kihasználva három asztalt rakott tele a könyveivel, és Harryt, aki a kandalló melletti karosszékben üldögélt, s jöttére nyomban felkapta a fejét.

- Hol vannak a többiek? - csodálkozott Phyllis.

- Elutaztak! - felelte Ron, és fürkésző pillantást vetett rá. - Ha nem tudnád, elkezdődött a téli szünet. Mellesleg mindjárt dél van, és Harry is csak most jött le egy öt perce.

Phyllis lehuppant testvére mellé, s szinte egyszerre nyúltak a másik keze után. Phyllis kinézett az ablakon. Még mindig esett a hó. Csámpás és Might úgy nyúltak el előttük, mint két csergeszőnyeg.

- Tényleg elég rosszul néztek ki - jegyezte meg aggódó arccal Hermione.

- Pedig jól vagyunk - mondta Harry.

- Figyeljetek... - Hermione gyors pillantást váltott Ronnal. - Tudom, hogy nagyon felkavart titeket, amit tegnap hallottunk. De ez nem ok arra, hogy valami butaságot csináljatok.

- Milyen butaságot? - vonta fel a szemöldökét Phyllis.

- Mondjuk, hogy elkezditek keresni Blacket - felelte élesen Ron.

Az ikrek hallgattak. Phyllis le merte volna fogadni, hogy barátaik előre begyakorolták ezt a beszélgetést.

- Ugye nem akarjátok megkeresni? - kérdezte Hermione.

- Black nem ér annyit, hogy meghaljatok miatta - tett hozzá Ron.

Harry és Phyllis szomorúan összenéztek. Semmit sem értenek...

- Tudjátok, mit látunk és hallunk, valahányszor egy dementor a közelünkbe jön?

Ron és Hermione a fejüket rázták.

- Halljuk, ahogy anyánk sikoltozik és könyörög Voldemortnak. Ha nektek kellene ezt végighallgatnotok, ti se felejtenétek el egyhamar. És ha megtudnátok, hogy egy olyan ember, akit a szüleitek a barátjuknak hittek, elárulta őket, és rájuk uszította Voldemortot...

- Akkor sem tehettek semmit! - csattant fel Hermione. - A dementorok majd elfogják Blacket, és visszaviszik Azkabanba, ahová való!

- Hallottátok, mit mondott Caramel. Blackre nincs olyan hatással Azkaban, mint a többi emberre. Neki ez nem büntetés.

- Mire akarsz kilyukadni? - kérdezte nyugtalanul Ron. - Talán... talán meg akarjátok ölni Blacket?

- Miket beszélsz?! - kiáltott fel rémülten Hermione. - Phyllis és Harry senkit nem akarnak megölni! Ugye?

Phyllis nem válaszolt, s Harry is hallgatásba burkolózott. A lány kénytelen volt beismerni, hogy igen. Ha Black itt teremne, egy kupac hamuvá égetné. Egy ujj se maradna belőle.

- Malfoy tudja - szólalt meg hirtelen Harry. - Emlékeztek mit mondott nekem bájitalórán? Én a helyedben bosszút állnék. Magam kapnám el Blacket.

- Malfoy tanácsát akarod megfogadni a miénk helyett?! - fakadt ki Ron. - Tudjátok mit küldtek el Pettigrew anyjának, miután Black végzett a fiával? Apa elmesélte nekem - a Bűbáj-rend arany fokozatát és Pettigrew ujját egy dobozban. Az volt a legnagyobb darab, ami egyben maradt belőle. Black dühöngő őrült. Nagyon veszélyes...

Harry azonban nem figyelt rá.

- Az apja mondhatta el Malfoynak - folytatta makacsul. - Az öreg Malfoy Voldemort bizalmasa volt...

- Muszáj kimondanod a nevét!? - vágott közbe dühösen Ron.

- ... nyilván azt is tudta, hogy Black Voldemortnak dolgozik...

- Ebben van valami - bólintott komoran Phyllis, és újra felbuzgott benne a Draco iránt felgyűlt harag. - Bármikor elmondhatta neki...

- És Malfoy repesne az örömtől, ha Black titeket is miszlikbe tépne, mint Pettigrewt! Fogjátok már fel! Malfoy azt akarja, hogy megölessétek magatokat, lehetőleg még a Griffendél-Mardekár meccs előtt!

- Könyörgök, Phyllis - rimánkodott könnyes szemmel Hermione. - Könyörgök, térjetek észhez! Borzalmas, amit Black csinált, de ne kockáztassátok miatta az életeteket... Azzal neki tesztek szívességet... Pontosan azt szeretné, ha Harry a nyomába eredne. A szüleitek sem akarnák, hogy bajotok essen! Nem akarnák, hogy keresni kezdjétek Blacket!

- Sosem fogjuk megtudni, mit akarnának - felelte szárazon Phyllis -, mert Black jóvoltából meghaltak, mielőtt beszélhettünk volna velük.

A klubhelyiségre csend borult. Csámpás lustán nyújtózkodott egyet, és a karmait próbálgatta. Ron zsebe reszketni kezdett.

- Figyeljetek - szólt megenyhülve Ron -, téli szünet van! Mindjárt itt a karácsony! Gyertek, mejünk le, látogassuk meg Hagridot. Nem is tudom, mikor voltunk nála utoljára.

- Nem! - vágta rá Hermione. - Harry és Phyllis nem hagyhatják el a kastélyt...

- Helyes, menjünk - Harry kihúzta magát a székben. - Legalább megkérdezhetem tőle, miért nem említette Blacket, mikor a szüleinkről mesélt.

Phyllis azon nyomban felpattant, ám Ron szemmel láthatóan nem arra vágyott, hogy tovább taglalják a Sirius Black-témát.

- Vagy esetleg sakkozzunk - javasolta gyorsan. - De köpkövezhetünk is. Percy hagyott itt egy zacskóval...

- Nem, menjünk csak le Hagridhoz - döntött Phyllis, Harry pedig rábólintott.

Felmentek hát a hálószobába a köpenyeikért, azután kimásztak a portrélyukon (,,Kard ki kard, ti gyáva, korcs ebek!"), végigmentek a néptelen folyosókon, és a tölgyfaajtón át elhagyták a kastélyt.

Óvatos léptekkel legyalogoltak a lankán, ösvényt taposva a szikrázó mély porhóba. Zoknijuk és köpenyük széle átázott és meg is fagyott. A Tiltott Rengeteg, amely felé közeledtek, úgy festett, mintha elvarázsolták volna; minden fája ezüstösen csillogott. Hagrid erdőszéli kunyhója cukormázas minyonra emlékeztetett.

Ron kopogtatott, de odabentről nem érkezett válasz.

- Lehet, hogy nincs is itthon? - kérdezte dideregve Hermione.

Ron az ajtóra tapasztotta a fülét.

- Fura zajt hallok - mondta. - Hallgassátok csak... ez nem Agyar?

Harry, Phyllis és Hermione is hallgatóztak. A kunyhóból halk, dohogó hang szűrődött ki.

- Be kéne menni megnézni, mi az - nyugtalankodott Ron.

- Hagrid! - kiáltott be Harry, míg Phyllis dörömbölni kezdett az ajtón. - Hagrid, itthon vagy?

Súlyos léptek zaja hallatszott, aztán kinyílt az ajtó. Hagrid állt előttük, kivörösödött, duzzadt szemekkel. Bőrmellényén fekete foltokat áztattak könnyei.

- Hát hallottátok! - zokogta a vadőr, és Phyllis nyakába vetette magát.

Mivel Hagrid körülbelül kétszer annyit nyomott, mint egy átlagos ember, ez nem volt tréfadolog. Ron és Harry gyorsan a roskadozó Phyllis segítségére siettek; kétfelől Hagrid hóna alá nyúltak, és visszakísérték az óriást a kunyhóba. Hagrid hagyta, hogy egy székhez vezessék, leroskadt rá, és az asztalra könyökölve folytatta a zokogást. Áradó könnyei végigcsorogtak az arcán, és eltűntek bozontos szakállában.

- Mi a baj? - kérdezte rémülten Hermione.

Phyllis egy hivatalosnak tűnő levelet pillantott meg az asztalon.

- Ez mi, Hagrid?

A vadőr erre még keservesebb sírásra váltott, de azért vendégei felé lökte a levelet. Harry felemelte, és hangosan olvasni kezdte.

Tisztelt Hagrid úr!

Az iskola tanulóját megtámadó hippogriff ügyének vizsgálata tárgyában ezúton értesítjük, hogy elfogadtuk Dumbledore professzor biztosítékait arra vonatkozólag, hogy Önt semmiféle felelősség nem terheli a sajnálatos incidenssel kapcsolatban.

- De hisz ez jó hír, Hagrid! - nevetett Ron, és vállon veregette a vadőrt. Hagrid azonban csak zokogott, s intett Harrynek, hogy olvassa tovább a levelet.

A hippogriff felelősségének kérdését ezzel szemben továbbra sem tekintjük tisztázottnak. Ezért úgy határoztunk, hogy helyt adunk Lucius Malfoy úr hivatalosan benyújtott panaszának, s az ügyet átutaljuk a Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság hatáskörébe. A bizottsági meghallgatásra április 20-án kerül sor. Kérjük, hogy a fenti napon hippogriffjével együtt jelenjen meg a bizottság londoni ülésén. A hippogriff addig kipányvázva és elkülönítve tartandó.

Kollegális tisztelettel...

A levelet az iskolai felügyelőbizottság tagjainak aláírása zárta.

- Hm - csóválta a fejét Ron. - De hát azt mondtad, Csikócsőr nem rossz hippogriff. Biztos látják majd rajta, hogy...

- Ti nem tudjátok miféle szörnyetegek ülnek a Veszélyes Lények Bizottságában! - kesergett Hagrid, és megtörölte arcát az inge ujjában. - Pikkelnek az érdekes állatokra!

Ekkor valami megdobbant a hátuk mögött. Harry, Phyllis, Ron és Hermione a zaj irányába kapták a fejüket, és döbbenten látták, hogy Csikócsőr ott fekszik a sarokban. A hippogriff békésen eszegetett valamit, ami egy vértócsa közepén hevert a padlón.

- Nem hagyhattam ott szegényt megkötözve a hóban - szipogott Hagrid. - Magányosan! Karácsony idején!

Harry, Phyllis, Ron és Hermione egymásra néztek. Volt alkalmuk megtanulni, hogy Hagrid általában olyan lényeket nevez érdekes állatoknak, amelyekre mások a borzalmas szörnyeteg kifejezést használták. Másfelől Csikócsőr éppenséggel nem tűnt vérengző fenevadnak; sőt, Hagrid többi kedvencéhez képest egyenesen jámbor állat volt.

Phyllis leült Hagrid mellé, és a vadőr karjára tette a kezét.

- Ha ügyes védőbeszéddel készülsz a meghallgatásra - mondta -, biztosan meg tudod győzni a bizottságot, hogy Csikócsőr ártalmatlan.

- Mondhatok nekik, amit akarok! - siránkozott Hagrid. - Azok a likvidálási gazemberek Lucius Malfoy markában vannak! Félnek tőle! Ha rajtuk múlik, akkor Csikócsőrt...

Hagrid végighúzta hüvelykujját a torka előtt, aztán újra felzokogott, és ráborult az asztalra.

- Dumbeldore nem tud segíteni? - kérdezte Harry.

- Máris többet tett, mint amit elvárhattam - hüppögött Hagrid. - Pedig van épp elég baja nélkülem is. A dementorokkal meg Sirius Blackkel...

Ron és Hermione nyugtalan pillantást vetett az ikrekre; attól tartottak, hogy mindjárt leteremtik Hagridot, amiért nem említette Harrynek Black előéletét. Azonban sem Phyllist, sem Harryt nem vitte rá a lélek, hogy szemrehányással illessék amúgy is elkeseredett barátjukat.

- Nem adhatod fel, Hagrid - szólalt meg Harry. - Phyllisnek igaza van: az a lényeg, hogy jó védőbeszédet tarts. Ha akarod, mi is tanúskodunk...

- Valahol olvastam egy hasonló ügyről, aminek a végén a hippogriffet felmentették - mondta Hermione. - Majd utánanézek, pontosan hogy is zajlott a dolog.

Hagrid azonban nem nyugodott meg, sőt egyre keservesebben zokogott. Harry, Phyllis és Hermione segélykérően néztek Ronra.

- Öh... csináljak egy teát? - kérdezte tétován Ron.

Harry értetlenül meredt rá.

- Anyám mindig teát főz, ha valaki kiborul - motyogta vállvonogatva Ron.

Végül hosszas győzködés után, mikor már egy bögre gőzölgő tea állt előtte, Hagrid kifújta az orrát egy lepedőméretű zsebkendőbe, és így szólt:

- Igazatok van. Össze kell szednem magam...

Agyar, a vadkanfogó kutya kimászott az asztal alól, és gazdája lábára hajtotta fejét.

- Rám jár a rúd mostanában - dörmögte szomorúan Hagrid. Közben egyik kezével Agyarat simogatta, a másikkal megtörölte arcát. - Senki nem szereti az óráimat, most meg aggódhatok Csikócsőr miatt...

- Mi szeretjük az óráidat! - hazudta gondolkodás nélkül Hermione.

- Igen, szuper órákat tartasz! - tódította Ron. - Tényleg, hogy vannak a futóférgek?

- Megdöglöttek saláta-túladagolásban - felelte csüggedten Hagrid.

- Jaj, de kár! - sajnálkozott Ron vigyorra görbülő szájjal.

- És a dementoroktól is kiráz a hideg - panaszolta Hagrid. - El kell mennem mellettük, valahányszor le akarok ugrani a Három Seprűbe. Mindig Azkabant jutattják eszembe...

Elhallgatott, és belekortyolt a teájába. A négy jó barát lélegzet-visszafojtva várt. Hagrid még soha nem beszélt nekik Azkabanban tett látogatásáról. Rövid hallgatás után Hermione bátortalanul megkérdezte:

- Nagyon rossz volt ott, Hagrid?

- El se tudjátok képzelni - felelte csöndesen a vadőr. - Azt hittem, beleőrülök. Csupa szörnyű emlék járt a fejemben... az a nap, amikor kicsaptak a Roxfortból... amikor apám meghalt... amikor meg kellett válnom Norberttől...

Hagrid szeme újra megtelt könnyel. Norbert egy sárkánybébi volt, amit az óriás egykor kártyán nyert a kocsmában.

- Egy idő után azt is elfelejted, hogy ki vagy. És úgy érzed, semmi értelme az életednek. Azt kívántam, bárcsak meghalnék álmomban... Aztán mikor kiengedtek, olyan volt, mintha újjászülettem volna. Sorban visszatért az összes szép emlékem. Boldog voltam, mint még soha. Persze a dementorok nem örültek, hogy elmegyek.

- De hisz ártatlan voltál - értetlenkedett Hermione.

Hagrid sötéten felnvetett.

- Azt hiszed, foglalkoznak vele? Őket csak az érdekli, hogy mindig legyen ott nekik pár száz ember, akikből kiszívhatják az örömöt. Tesznek rá, hogy ki ártatlan, és ki bűnös.

Hagrid a bögréjébe meredt, majd csendesen folytatta:

- Arra is gondoltam, hogy elengedem Csikócsőrt... Megpróbálom elkergetni innen. De hát hogyan lehet egy hippogriffnek elmagyarázni, hogy bujdosnia kell? Meg aztán... félek is megszegni a törvényt. - Hagrid a barátaira nézett, s szemből újra kicsordultak a könnyek. - Nem akarok visszamenni Azkabanba...

A Hagridnál tett látogatás nem volt éppenséggel vidámnak mondható, de megtette azt a hatást, amit Ron és Hermione elvártak tőle. Phyllis és Harry, bár nem felejtették el Balcket, immár nem törhették naphosszat bosszún a fejüket, hisz segíteniük kellett Hagridnak, hogy lehetőleg helytálljon a Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság előtt. Ők, Ron és Hermione másnap délelőtt kikeresték a könyvtárban az összes olyan könyvet, ami használhatónak tűnt Csikócsőr védelmének előkészítésében. Miután felhordták szerzeményeiket az üres klubhelyiségbe, elhelyezkedtek a kandalló előtt, és hozzáláttak a munkához. Sorban végigböngészték a megvadult bestiák híres pereit taglaló ásatag kötegeket, s csak akkor szóltak egymáshoz, ha valamelyikük egy-egy érdekes adatra bukkant.

- Itt van egy eset... 1722-ben történt... de sajnos elítélték a hippogriffet - fúj, nézzétek mit csináltak vele...

- Ez jól hangzik. 1296-ban egy mantikór megtámadott valakit, de futni hagyták... ja, de csak azért, mert senki nem mert a közelébe menni...

Amíg Phyllisék a kutatómunkával voltak elfoglalva, a kastély többi részében megkezdődtek a karácsonyi előkészületek. Mindenütt a helyükre kerültek a szokásos díszek - jóllehet alig néhány diák maradt az iskolában, hogy gyönyörködjön bennük. Hosszú magyal- és fagyöngyfüzérek tűntek fel a folyosók falán, a lovagi páncélokban hangulatos fény gyúlt, a nagyteremben pedig felállították a szokásos tizenkét, arany csillagokkal díszített karácsonyfát. Szentestére aztán az egész épületet olyan ínycsiklandó illat töltötte be, hogy még Makesz is kidugta az orrát Ron zsebéből, s reménykedve beleszimatolt a levegőbe.

Karácsony reggelén Phyllis ébredt előbb. Első dolga volt hozzávágni néhány párnát Hermionéhez.

- Boldog Karácsonyt! Ajándékbontás!

- Boldog Karácsonyt... - ásította a lány, és visszadobott egy párnát.

Phyllis elkapta, majd lecsusszant az ágyáról, belebújt a papucsába, és rávetette magát az ajándékhalomra. Chi érdeklődve mellé tipegett, és kíváncsian figyelte a csillogó ajándékpapírokat.

- Mrs. Weasley megint kötött nekem egy pulcsit... - emelte fel a sötétzöld, arany csillagokkal díszített ruhadarabot, hogy aztán rögtön belebújjon.

Ron édesanyja küldött még egy kosár gyümölcskosárkát és némi karácsonyi süteményt. Ron ajándéka egy doboz Mézesfalás karamella volt, Hermione pedig Zonko Csodabazárából vásárolt neki egy doboz színváltó csillagszórót.

- Nahát, Phyllis, ez csodálatos! - sikkantott a lány, mikor kicsomagolta az ajándékát, ami a Varázslatos bűbájok könyvekre - könyvmolyoktól könyvmolyoknak című mű volt.

- Nincs mit... Köszönöm a csillagszórót!

Chi nagy vígan hempergett a csomagolópapírban. Látszólag ő ennek örült a leginkább. 

Harry ajándéka egy gyönyörű, míves ezüst képkeret volt. Testvére egy rövid levelet firkantott hozzá.

Ne csak borítékban tartsd azokat a képeket. Boldog Karácsonyt!

Phyllisnek könny szökött a szemébe. Gyorsan letörölte őket a pulcsi ujjával, és folytatta az ajándékbontást. Nagyon jól esett neki Harry gondolata.

Fred és George ajándéka egy - valószínűleg saját kezűleg - kifaragott, nagyobbfajta dísztök volt. Phyllis először nem is értette, mire használhatná, aztán megpillantotta a "bejárat" fölötti karcolt feliratot: Chi háza.

Felkuncogott, és rögtön az éjjeliszekrényére állította a kis házat, amibe Chi pár pillanatnyi szemügyre vétel után be is mászott.

Phyllis idén kölcsönvette a konyhát a házimanóktól, és egy nagy halom, saját készítésű mézeskalácsot küldött a Weasley családnak. Fred és George szokás szerint bájital alapanyagokat kaptak, Ronnak pedig a Mézesfalásból rendelt egy összeállítást különféle édességekből. Perselusnak eleinte nem tudta, mit adhatna, majd végül az egyik csodálatos virágokba borult növényét választotta, aminek magját még Hermionétől kapta szülinapjára. Hagridnak szintén mézeskalácsot küldött, hogy az óriás is felviduljon egy kicsit. Harrynek pedig Zonkotól rendelt különféle csínytevések alapjául szolgáló holmikat.

És volt még egy ajándék. Sokat mérlegelt, hogy illendő volna-e odaadni, de végül úgy döntött, elküldi. Jól emlékezett Lupin professzor szavaira: Áh, igen, jómagam nagyon szeretem ezt a kombinációt, habár nincs olyan erős, karakteres íze és illata, mint a rendes teafűnek. Citrom és borsmenta kombináció. Phyllis az egyik házimanóval küldte fel a nagy doboz teafüvet. A legjobb minőségű volt, amit csak talált a katalógusokban.

Hermione végzett az ajándékbontással, és épp azon fáradozott, hogy Csámpás nyakára kössön egy díszes szalagot.

- Átmegyünk a fiúkhoz? - kérdezte, mikor végzett a művelettel, és felnyalábolta a macskát.

- Persze, menjünk.

A két lány áttrappolt a fiúkhoz. Már a folyosón hallani lehetett, hogy nagyon nevetnek valamin.

- Boldog Karácsonyt! - nyitott be Phyllis.

- Ti meg min nevettek? - kérdezte Hermione.

- Nehogy behozd ide! - rémüldözött Ron, meglátva a lány kezében gubbasztó mogorva Csámpást. Kapkodva kiásta Makeszt az ágya mélyéből, és beletömködte pizsamája zsebébe.

Hermione azonban nem figyelt rá; letette Csámpást Seamus üres ágyára, és megbabonázva rámeredt a Harry ágyán fekvő seprűre.

Phyllis közelebb lépett, s neki is elakadt a lélegzete. A seprű egy Tűzvillám volt - az az álomseprű, aminek a képét már ezerszer látta a magazinjaiban. Phyllis végigjártatta rajta a tekintetét, a nyél végére festett arany számtól egészen a farkat alkotó tökéletesen sima, áramvonalas nyírfavesszőkig.

- Nahát! Ezt meg ki küldte neked? - kérdezte döbbenten és gyönyörködve.

- Fogalmam sincs - felelte Harry. - Nem volt levél a csomagban.

A hír hallatára Phyllis nyelt egyet, Hermione pedig egyenesen elkomorodott, és az ajkába harapott.

- Nektek meg mi bajotok? - kérdezte megütközve Ron.

- Nem is tudom - csóválta a fejét Hermione, és Phyllisre nézett. - Ez azért elég furcsa. Végül is ez egy elég jó seprű, nem?

Ron méltatlankodva felnyögött.

- Ez a világ legjobb seprűje, Hermione.

- Akkor biztos nagyon drága volt...

- Szerintem többe került, mint a mardekárosok összes seprűje együttvéve - bólogatott lelkesen Ron.

- Ki lehet az, aki egy ilyen drága dolgot küld Harrynek - folytatta az okfejtést Hermione -, és még csak el se árulja a nevét?

- Kit érdekel? - legyintett türelmetlenül Ron. - Harry, megengeded majd, hogy kipróbáljam?

- Szerintem egyelőre ne repüljön senki ezzel a seprűvel - szólt aggódva Phyllis.

Harry és Ron megütközve néztek rá.

- Akkor mit csináljon vele Harry? - fintorgott Ron. - Söpörje fel a folyosót?

Mielőtt azonban Phyllis válaszolhatott volna, Csámpás elrugaszkodott Seamus ágyáról, és Ron mellkasának ugrott.

- VIDD - KI - INNEN - A MACSKÁDAT! - bömbölte Ron.

Abban a szempillantásban, hogy a macska karmai elérték a pizsamát, Makesz kiugrott a zsebből, és gazdája vállára iramodott. Ron elkapta a patkány farkát, és Csámpás felé rúgott, de elvétette - helyette Harry utazóládáját találta el. Ennek az lett a következménye, hogy a láda felborult, Ron pedig fél lábon ugrált, és üvöltött a fájdalomtól.

Csámpás egyszerre megdermedt, és felborzolta a szőrét. A szobát éles hang töltötte be; a zsebgyanuszkóp kiesett egy régi zokniból, és villogva-sípolva pörögni kezdett a padlón.

- Erről teljesen megfeledkeztem! - Harry lehajolt, és felemelte a gyanuszkópot. - Ezt a zoknit csak végszükség esetén veszem fel...

A gyanuszkóp tovább pörgött a tenyerén. Csámpás fújtatva-sziszegve meredt rá.

- Tüntesd már el innen ezt a vadállatot! - zihálta Ron, s leroskadt Harry ágya szélére, hogy megdörzsölje fájós lábujjait. - Te meg hallgattasd el azt az izét! - tette hozzá Harrynek címezve.

Hermione felkapta a macskáját, és sértődötten kivonult vele. Csámpás még az ajtóból is gonoszul meresztgette Ronra sárga szemét.

Phyllis megadóan követte Hermionét.

Nem mondhatni, hogy karácsonyi hangulatban telt volna a délelőtt a Griffendél klubhelyiségében. Hermione végül bezárta Csámpást a hálószobájukba, de halálosan megsértődött Ronra, amiért az meg akarta rúgni a macskát; Ron pedig még mindig füstölgött magában Csámpás legújabb akciója miatt. Harry és Phyllis egy idő után feladták a próbálkozást arra, hogy összebékítsék barátaikat. Harry levitte a Tűzvillámot a klubhelyiségbe, és tanulmányozni kezdte, míg Phyllis aggódva szemlélte a seprűt.

Tudta, hogy Sirius Black is küldhette, ezért minden tudását - ami ezen a téren nem volt éppenséggel sok - bevetette, hogy átkok nyomait keresse a seprűn. Hermione sötéten méregette a sporteszközt.

A karácsonyi lakoma szűk körben telt el, s Phyllist két dolog is zavarta rajta. Elsőként az, hogy megjelent Trelawney professzor is, aki ugyan többé-kevésbé normálisan viselkedett, nem tudta nem felhívni az asztalnál ülő emberek számára a figyelmet.

A másik az volt, hogy Hermione eldöntötte; szólniuk kell McGalagony professzornak a seprűről. Phyllis vonakodva bár, de odalépett a lány mögé, mikor az odament McGalagonyhoz az ebéd után.

- Tanárnő - kezdett bele bátortalanul.

- Tessék, Granger kisasszony.

- Harry kapott karácsonyra egy Tűzvillámot... és az gyanúnk...

- Az a gyanúnk, hogy Sirius Black küldte neki a seprűt, mert sem aláírás, sem levél nem volt mellékelve a csomaghoz - mondta ki gyorsan Phyllis. - Ez... ez ön szerint lehetséges...?

McGalagony szeme összeszűkült a szemüveg mögött.

- Nem tartom kizártnak... mindenesetre köszönöm, hogy szóltak. Erről magam is megbizonyosodok.

Így hát hármasban tértek vissza a klubhelyiségbe, ahol Harry és Ron a Tűzvillám fölött ültek, mellettük pedig a Seprűkarbantartó készlet volt.

McGalagony megállt a fiúk előtt. Hermione megkerülte őket, leült, és beledugta az orrát az első könyvbe, ami a kezébe akadt.

- Szóval ez volna az - szólt csevegő hangon McGalagony. - Granger és Piton kisasszony épp az imént tájékoztattak róla, hogy kapott egy seprűt, Potter.

Harry és Ron Hermionére, majd Phyllisre néztek. Phyllis állta a fiúk tekintetét, ám Hermione homloka, ami a könyv mögül kilátszott, elvörösödött.

- Szabad? - kérdezte McGalagony. Választ se várva kivette a fiúk kezéből a Tűzvillámot, és figyelmesen végignézett rajta. - Hmm. És nem volt mellette levél? Egy üdvözlőkártya se? Semmiféle üzenet?

- Nem - felelte Harry.

- Értem... - bólintott McGalagony. - Nos, attól tartok, magamhoz kell vennem a seprűt, Potter.

Harry felpattant a székéről.

- Mi-Micsoda? Miért?

- Ellenőriznünk kell, hogy nincs-e rajta átok - felelte McGalagony. - Bár ez nem az én szakterületem, felteszem, hogy Madam Hooch és Flitwick professzor szétszedik és tüzetesen megvizsgálják minden alkotórészét...

- Szétszedik? - hüledezett Ron. Úgy nézett McGalagonyra, mintha a tanárnő közveszélyes őrült lenne.

- Néhány hét alatt végeznek vele - folytatta McGalagony. - Amint biztosak lehetünk benne, hogy rontásmentes, nyomban visszakapja, Potter.

- Ennek a seprűnek semmi baja! - bizonygatta Harry a felindultságtól remegő hangon. - Higgye el, tanárnő...

- Arról csak úgy győződhetne meg, ha kipróbálná - rázta meg a fejét McGalagony. - Márpedig nem repülhet vele, amíg meg nem bizonyosodunk róla, hogy nem manipulálták. Azonnal tájékoztatom, amint megtudunk valamit. - Azzal a professzor sarkon fordult, és az elkobzott seprűt a hóna alá csapva kimászott a portrélyukon. Harry csak állt, kezében a magasfényű nyélápoló pasztával, és megkövülten bámult utána. Ron viszont nyomban a lányokra támadt.

- Miért kellett nektek rögtön McGalagonyhoz rohanni, mi?!

Phyllis rácsapott az asztalra. Hermione arca még mindig lángolt a szégyentől, ám a ő keményen a fiúk szemébe nézett.

- Mert úgy gondoljuk - és McGalagony professzor is egyetért velünk -, hogy a seprűt valószínűleg Sirius Black küldte!

- Nem ízlik? - kérdezte az apja, ahogy hűvösen ráemelte a tekintetét.

- De, igen, ízlik, csak elgondolkodtam... - mondta Draco, majd gyorsan folytatta az evést.

A család a karácsonyi ebéd alatt alig szólt egymáshoz. Draco döbbenten nézett körbe, mint aki valami álomból ébredt. Mikor hidegültek el ennyire egymástól? - gondolta keserűen.

Az apjával soha nem ápolt igazán jó viszonyt, ám az anyja viselkedése meglepte. Miért hallgat ő is, és miért nem próbál beszélgetést kezdeményezni? Általában meg szokta tenni, hogy ne legyen olyan kínos minden közös étkezés...

S mivel nem volt beszélgetnie senkivel, szinte automatikusan Phyllisre gondolt. Biztos volt benne, hogy lány egy pillanatra se hallgatna el, csak akkor, ha őt hallgatná - ahogy a Griffendél asztalánál is látta. Phyllis mindig tudott mondani valami érdekeset, és ő volt a beszélgetések lelke, a sárvérű és a sok véráruló között.

És erre össze volt veszve vele... pontosabban a lány megharagudott rá, amiért feleslegesen aggódásra kényszerítette. És mivel nem tudott ellenérvet felhozni ellene, kifejezetten szégyellte magát. Ki akarta engesztelni azzal, hogy küld neki valamit karácsonyra, de végül túl veszélyesnek tartotta.

És mi lett volna, ha emiatt Phyllis még inkább megharagszik? Ha úgy gondolja, hogy közönséges aranyvérű nemesként ajándékokkal próbálja kiengesztelni?

Nem. Ezt szemtől szemben kellett megbeszélnie vele. És bocsánatot kellett kérnie. Vissza akarta kapni a barátját.