Harry, Ron és Hermione másnap délben hagyták el a gyengélkedőt. A kastély csendes és kihalt volt; csupán néhány első- és másodéves kószált a folyosókon, a többi diák Roxmortsban ünnepelte a tanév végét. Ron és Hermione nem vágyott a faluba, Harry nem mehetett le, Phyllist pedig amúgy is meg kellett keresniük.

Lesiettek a márványlépcsőn, és már fordultak volna a pincébe vezető folyosóra, mikor megpillantották a lányt, aki épp a lépcső felé tartott. Vállán Chi üldögélt, kis karjaival a pólójába kapaszkodva. Phyllis átöltözött, mivel már nem a múlt éjszakai sáros, szakadt talár lógott rajta.

– Phyllis! – sikkantott Hermione, és barátnőjéhez szaladt.

Harry és Ron futólépésben követték. Hermione Phyllis nyakába vetette magát, úgy kiáltotta:

– Annyi mesélni valónk van, el se hiszed!

Phyllis sután visszaölelt, s Harry döbbenten vette észre, hogy a hajából hiányzik a szín, ami hirtelen örömében először fel sem tűnt neki. Ikertestévre sápadt volt, szeméből mélységes beletörődés sütött.

– Phyllis... – hebegte Hermione.

– Mi történt? – fogta meg a kezét Harry, mire Phyllis megszorította azt.

– Dumbledore megtudta.

Ron még a pislogást is abbahagyta egy jó fél percre.

– Hogy... mi? – nyögte döbbenten Hermione.

– Lupin mondta el neki – folytatta Phyllis. – Miután látott a vizsgán... apával is beszélt, csak közben elájultam, így később tudtam meg, hogy nem fogják nyilvánosságra hozni egyenlőre.

Hermione a szívére szorította a kezét, Ron eltátotta a száját. Harry hevesen megölelte Phyllist.

– Akkor nem olyan nagy a gond – suttogta, és végigsimított nővére szürke haján. – És amúgy is... van egy jó hírünk.

– Mi? Micsoda? – pillantott rá Phyllis.

– Sirius megmenekült, Csikócsőrrel az élen. Együtt repültek el az éjszakában.

– MICSODA?!

Phyllis akkorát kiáltott, hogy a közelben lévő portrék mind feléjük fordultak. Harry felkuncogott, és a tölgyfaajtó felé intett.

– Megbeszéljük kint? A szokásos fa alatt. Úgy tűnik, mindenkinek van mit mesélnie.

Átvágtak a nyári napfényben fürdő parkon, s letelepedtek a tópart mellett álló fa tövébe. Phyllis mindenféleképpen tudni akarta, mi történt velük, így először ők kezdtek bele a történetükbe. Harry, Ron és Hermione egymás szavába vágva ecsetelték neki a többfelvonásos kalandot, mely során Harry és Hermione visszautaztak az időben, kiszabadították Csikócsőrt, és megmentették Siriust.

Phyllis csillogó szemmel hallgatta őket, és Harry legnagyobb örömére a hajába szép lassan visszatért a szín. Ezek szerint csak az nyomta eddig a lelkét, hogy Siriuson nem tudott segíteni.

– Megmenekültek – dőlt hátra Phyllis boldogan, és hunyorogva a lombok közé pillantott. A levelek között ragyogó festékpöttyökként hullott arcára a napfény. – El se hiszitek, mennyire megkönnyebbültem.

– Én viszont korántsem – ingatta a fejét Hermione. – Mi történt, miután Dumbledore megtudta, hogy Potter vagy?

Phyllis erre felült, és végignézett mindhármukon. Harry feszülten várta a választ.

– Apa mondta el, mit beszéltek meg, mert a stressztől elvesztettem az eszméletemet, nagyjából a beszélgetés egyharmadánál. Dumbledore megígérte, hogy nem fogja szétkürtölni az igazságot, mert veszélyes rám nézve. Voldemort is megtudhatja.

A név hallatán Ron ösztönösen összerezzent. Phyllis Harryre nézett.

– Annyira sajnálom – mondta szomorúan.

– Ugyan már – Harry ismét megölelte őt. – Nem tehetsz róla, hogy Potter vagy.

– Piton azt mondta, hogy minél gyorsabban tanuljam meg az Indigó varázslatokat... ugyanis Dumbledore egyre inkább hajlik arra, hogy Voldemort ellen használjon fel engem. Persze mondta, hogy ezt így ne mondjam a képébe, de így van...

– Szent egek, Phyllis! De hisz még tizennégy éves sem vagy! – rémüldözött Hermione.

– Pontosan – bólintott a lány. – Piton szerint pont emiatt kell minél gyorsabban megerősödnöm magamtól, hogy ellen tudjak majd neki állni, és ne hagyjam magam az őrült terveinek.

– Piton szó szerint ezt mondta? – döbbent meg Ron. – Én még sosem láttam volna, hogy ellentmond Dumbeldorenak. Már bizonyította is, hogy nem akar szembeszegülni vele!

– Úgy tűnik, miattam erre is képes – motyogta Phyllis, és elengedte Harryt.

Ekkor széles árnyék jelent meg a füvön. A négy jó barát kíváncsian hátrafordult. Hagrid állt mögöttük; lepedő méretű zsebkendőd tartott a kezében, azzal törölgette verejtékező arcát. Másnaposságtól karikás szeme boldogan csillogott.

– Tudom, hogy bosszankodnom kellene Black szökése miatt – szólt mentegetőzve. – De képzeljétek el, mi történt...

– Na mi? –kérdezte gyorsan Harry és kíváncsi arcot vágott.

– Csikócsőr megszökött! Szabad, mint a madár! Egész éjjel ünnepeltem!

– De hisz ez csodálatos! – szólt a tőle telhető legnagyobb lelkesedéssel Hermione, míg Phyllis oldalba könyökölte Ront, aki alig bírta visszafojtani nevetését.

Hagrid átszellemült arccal meredt a horizont felé.

– Biztos túl lazára kötöttem a csomót... Jut eszembe, aggódtam is érte ma reggel... Féltem, hogy esetleg összefutott Lupin professzorral az erdőben, de Lupin azt mondja, nem evett semmit az éjjel...

– Tessék? – kérdezte tetetett értetlenséggel Phyllis.

– Teringettét, hát ti még nem is hallottátok? – Hagrid suttogóra fogta a hangját, pedig közel s távol egy lélek sem volt ötükön kívül. – Azt hittem, már mindenki tudja... Piton ma reggel mesélte a mardekárosoknak... Kapaszkodjatok meg: Lupin professzor vérfarkas. Az éjjel átalakult, és szabadon kószált a birtokon. Persze most már csomagol.

– Csomagol? – kapta fel a fejét Harry. Ezúttal nem kellett színlelnie a döbbenetet. – Miért?

Hagrid csodálkozva nézett rá.

– Hogyhogy miért? Hát azért, mert elmegy...  Azonnal benyújtotta a felmondását.

Harry és Phyllis egyszerre szökkentek talpra.

– Beszélnünk kell vele – fordult Harry Phyllis felé, aki bólintott.

– De ha már felmondott...

– Nem érdekel. Akkor is beszélnünk kell vele. A toronyban találkozunk.

*

Lupin szobájának ajtaja nyitva volt. A professzor már összecsomagolta ingóságai nagy részét. A kákalag akváriuma üresen ásított, s mellette ott feküdt a jól ismert viharvert bőrönd. Maga Lupin épp az íróasztala fölé hajolva tanulmányozott valamit, amikor Phyllis kopogtatott az ajtófélfán.

– Láttam, hogy jöttök – nézett fel mosolyogva a professzor, és az asztalon heverő pergamenlapra bökött. Az a Tekergők Térképe volt.

Harry nyelt egyet.

– Most beszéltünk Hagriddal – szólt. – Azt állítja, hogy a tanár úr benyújtotta a felmondását.

– Igaz ez? – kérdezte kétségbeesetten Phyllis.

– Sajnos igen – felelte Lupin, és hozzálátott, hogy kiürítse az íróasztal fiókjait.

– De hát miért? Hiszen senki nem vádolja azzal, hogy segített Siriusnak!

Lupin az ajtóhoz lépett, és becsukta az ikrek mögött.

– Valóban nem. Dumbledore elhitette Caramellel, hogy csak rajtatok akartam segíteni – Lupin sóhajtott. – Ez már sok volt Perselusnak, főleg azok után, hogy lecsúszott a Merlin-díjról, és Dumbledore miattam tudta meg, kicsoda a nevelt lánya. Így aztán a reggelinél véletlenül megemlítette a diákjainak, hogy vérfarkas vagyok.

– De hát ezért még nem kell felmondania!

Lupin keserűen elmosolyodott.

– Holnap ilyenkor Dumbledore asztala már tele lesz az aggódó szülők leveleivel. Eszük ágában sem lesz hozzájárulni, hogy egy vérfarkas tanítsa a gyereküket... és a tegnap esti események után kénytelen vagyok igazat adni nekik. Kész csoda, hogy nem történt tragédia... Ez nem fordulhat elő még egyszer...

– Maga az egyik legjobb tanár az iskolában! – csattant fel szenvedélyesen Harry. – Ne menjen el!

– Biztos van megoldás! Meg tudjuk oldani! – könyörgött Phyllis.

Lupin nem felelt, csak a fejét rázta. Újra az íróasztalhoz lépett, és folytatta a fiókok kiürítését. Harry lázasan töprengett valami meggyőző érven, de mielőtt megszólalhatott volna, Lupin folytatta:

– Reggel beszéltem az igazgató úrral. A szavaiból azt vettem ki, hogy többen is Harrynek köszönhetik az életüket. Büszke vagyok rád. Mesélj a patrónusodról.

Harry csodálkozva nézett Lupinra, Phyllis szeme pedig felcsillant. A kalandban a kedvenc része a patrónus volt; többször is megismételtette Harryvel.

– Honnan tud róla?

– Mi más kergette volna el a dementorokat? – mosolygott Lupin.

Harry ismét elmesélte a történetet, s mikor a végére ért, Lupin újra elmosolyodott.

– Jól sejted – szólt –, apátok valóban mindig szarvassá változott. Ezért is neveztük el Ágasnak.

Lupin bedobta az utolsó könyvet a bőröndbe, gyorsan betolta az íróasztal fiókjait, azután ismét a két gyerekhez fordult.

– Tessék... visszahoztam nektek a Szellemszállásról – átnyújtotta Harrynek a láthatatlanná tévő köpenyt, majd rövid habozás után a Tekergők Térképe után nyúlt. – Már nem vagyok a tanárotok, semmi akadálya tehát, hogy ezt visszaadjam nektek. Biztos vagyok benne, hogy ti és a barátaitok nemegyszer hasznát veszitek még.

Phyllis átvette a térképet, Harry pedig elvigyorodott.

– Egyszer azt mondta nekem, hogy Holdsáp, Féregfark, Tapmancs és Ágas jó tréfának tartanák, ha sikerülne kicsalogatniuk az iskolából.

– Most is ezt mondom – felelte Lupin, és lehajolt, hogy becsukja a bőröndjét. – James végtelenül csalódott lenne, ha a két gyereke nem fedezné fel a kastélyból kivezető titkos alagutakat.

Phyllis felkuncogott.

– Hát, én a térkép nélkül is találtam párat.

– Az, aki itt töltötte majdnem az egész életét, ne is mondjon mást – mosolygott Lupin.

– Ki kéne bővíteni majd – javasolta a lány. – Roxmorts is felférne ide, úgy érzem – emelte fel a pergament.

– Ez James lányára valló ötlet.

Kopogtattak az ajtón. Phyllis a zsebébe hajtogatta a térképet, Harry pedig a talárja alá tömködte a köpenyt.

Dumbledore professzor lépett a szobába. Úgy tűnt, cseppet sem csodálkozik azon, hogy ott találja a két Pottert.

– A kocsi a kapunál várja, Remus – szólt.

– Köszönöm, igazgató úr.

Lupin felemelte a kopott bőröndöt.

– Nos... isten veled, Harry – szólt mosolyogva. – Öröm volt titeket tanítani. Biztosra veszem, hogy látjuk még egymást. Phyllis, segítenél az akváriummal?

– Persze – bólintott a lány, és felemelte az üveget.

Harrynek az volt a benyomása, hogy Lupin a lehető leggyorsabban távozni szeretne.

– Ég áldja, Remus – köszönt el ünnepélyes-komolyan Dumbledore. Lupin kezet fogott az igazgatóval. Azután még egyszer Harryhez fordult, mosolyogva biccentett neki, és távozott, Phyllisel a nyomában.

Phyllis szemszöge:

Némán menetelt Lupin mellett, a keze remegett, habár nem az akvárium súlyától. Nem bírta elfogadni, hogy a professzor elmegy.

Lebaktattak a márványlépcsőn, majd a tölgyfaajtót is elhagyták. A ragyogó, napsütötte parkon átvágva Phyllis egyre inkább vissza akart fordulni. Meg akarta ragadni Lupin kezét, és visszarángatni a professzort az irodájába, hogy újabb izgalmas tanórákat tervezhessen nekik, s meséljen a szüleik roxforti éveiről.

Mikor végre elérték a vadkanos kaput, és megpillantották a thesztrálok által húzott kocsit, Lupin megszólalt:

– Az akváriumot tedd csak ide – szabad kezével megpaskolta a kocsi hátsó csomagtartóját.

Phyllis átügyeskedte az akváriumot a fa korláton, és óvatosan letette. Lupin ezalatt bedobta a bőröndöt a kocsi utasterébe.

Phyllis odalépett az ajtóhoz, és elkeseredve nézett fel rá.

– Én nem akartam ezt.

– Micsodát? – lepődött meg Lupin.

– Az egészet... nem akartam, hogy ez legyen a vége... végre találkoztunk apánk barátaival, s mindannyiuk menekülni kényszerül innét. Annyira sajnálom... nem akarom, hogy elmenjen.

– Téves – rázta a fejét Lupin, és leült a kocsi szélére. – Nem csak apád barátja voltam.

Phyllis kérdőn ránézett.

– Aki elsőként barátkozni kezdett velem, az nem James, Sirius vagy Peter volt, hanem az édesanyád – mosolygott a professzor. – Ő volt az első, aki kölcsönadta nekem a pennáját, aki felsegített, mikor fellöktek a folyosón.

Phyllis elképedve hallgatta Lupint.

– S mikor az első karácsonyomat ott kellett töltenem egyedül, akkor ő feliratkozott mellém a maradó diákok közé, és még ajándékot is adott.

Lupin a zsebébe nyúlt, és előhalászott belőle egy nagyon apró, alig tenyérnagyságú zsebkönyvet. A barna, kopottas borítóra valaki virágokat mintázott, s különös, fűszeres illatot árasztott.

Lupin kinyitotta, és megmutatta az első két oldalt. Felülre az 1971-es évszámot írták fel római számokkal, alatta egy félbehajtott üdvözlőlap, s két kiszáradt levél volt a papírra ragasztva. A professzor kihajtotta a kártyát, és megmutatta Phyllisnek.

Boldog karácsonyt, Remus! Remélem, szereted a teát. Többet kéne innod, engem is fel szokott vidítani. Legalább most ne legyél olyan levert. Ölel: Lily

– Citrom és borsmenta – sóhajtott Lupin, és tovább lapozott.

Minden oldalon egy borsmenta és egy citrom levele volt betűzve, vagy ragasztva a rövid üzenetek mellé.

Remélem jól érzed magad, és az a három lüke nem bánt. Ha igen, csak szólj, s velem gyűlik meg a bajuk!

A mostani teát külföldről hoztam, de attól még jó!

Mennyi hó esik ebben az éveben, igaz? Boldog karácsonyt!

Phyllis ahogy olvasta az édesanyja írását, úgy érezte egyre jobban, hogy Lily Potter soha nem is hagyta el ezt a világot. Hiszen itt volt a bizonyíték, hogy gyerekként még leveleket írt, eleven keze a papír fölött mozgott, és szeretettel küldte ezeket a leírt szavakat, ahogy a teafüvet is.

Az utolsó használt oldalon viszont a saját kézírásával találkozott.

Boldog karácsonyt, professzor! Bátorkodtam küldeni ajándékot, remélem örülni fog neki! Phyllis

– Ekkor ötlött fel bennem elsőként, hogy talán Lily lánya lehetsz – vallotta be Lupin. – De egyszerűen... nem mertem rá gondolni. És arra, hogy hol voltál addig. Hogy miért nem találtunk meg.

– Mert apa elvitt onnét – motyogta Phyllis. – Mert nem akarta, hogy a nagynénénkhez kerüljek, mint Harry.

– Ezt már nem fogjuk visszafordítani – vonta meg a vállát Lupin. – Élvezzétek ki, hogy itt együtt lehettek legalább. És ahogy felcseperedtek, úgy fogtok szép lassan mindent a helyére tenni.

Phyllis bólintott. Lupin tekintete elhomályosodott, és összeborzolta vörös tincseit.

– Hihetetlen, mennyire hasonlítasz Lilyre. De azért azt se felejtsd el, hogy hiába vagy a lánya, te akkor is te maradsz. Nem kell felelősséget érezned a származásod miatt.

Az egyik thesztrál fújt egyet, csontsovány, patás lábával a földet kapálta. Lupin az állatra nézett.

– Azt hiszem mennem kéne, mert a végén még itt hagynak.

A professzor felállt, visszasüllyesztette a könyvecskét a zsebébe, leporolta elnyűtt talárját, és beszállt a kocsiba. Miután becsukta az ajtót, kihajolt az ablakon.

– Biztos vagyok benne, hogy látni fogjuk még egymást. Szeretném bepótolni azokat az elveszett éveket, amiket nem tölthettem nem vér szerinti nagybácsiként.

– Akkor találkozni fogunk. Majd megkeresem magát – intett Phyllis, ahogy a kocsi nagyot zöttyenve megindult.

– Nyugodtan tegezz, Phyllis, elvégre már nem vagyok a tanárod. Ég veled – integetett Lupin is.

– Viszlát!

Phyllis csak nézte a távolodó kocsit, és a szíve a szomorúság ellenére reményteli örömmel is megtelt.

– Találkozunk még – suttogta, mintegy magának.

Csak azt bánta, hogy Lupin az ő patrónusát nem láthatta. Előhúzta a pálcáját, és nagyot sóhajtott. Az egész elméjét kitöltötte a kis könyv, az édesanyja üzenetei, s az, hogy még látni fogja az embert, aki kapta őket. Akinek mostantól ő is mindig küldeni fog egy csomag teát.

– Expecto patronum – mondta ki, és tudta, nem kell kiabálnia ahhoz, hogy sikerüljön a varázslat.

A pálca végéből kirobbant az ezüstös-kékes felhő, ami ezúttal alakot is öltött. Mikor utolérte a kocsit és körbefutotta, Lupin döbbent arca jelent meg a jobb oldalon. Phyllisnek ekkor végre kicsordultak a könnyei, és egész karját felemelte, hogy tovább integessen. A ragyogó kék őzgida a levegőbe szökkent, játszva szaladt a talaj felett, majd amilyen hirtelen feltűnt, úgy vált köddé.

*

Harry, Phyllis, Ron, Hermione és Dumbledore professzor kivételével senki nem tudta, hogy pontosan mi is történt azon az estén, amikor Sirius, Csikócsőr és Pettigrew kereket oldottak a Roxfortból. Az utolsó napokban a legkülönbözőbb elméletek és magyarázatok terjedtek el az iskolában, de Phyllis egyetlen olyan változatot sem hallott, ami akár csak megközelítette volna az igazságot.

Dracot a legjobban Csikócsőr eltűnése bosszantotta.Meg volt győződve róla, hogy a hippogriffet Hagrid szöktette meg, és mérhetetlenül megalázónak érezte a tényt, hogy egy egyszerű vadőr túljárt az ő és az apja eszén. Percy Weasleyt nem érdekelte túlságosan a hippogriff, feltétlenül szükségesnek tartotta viszont, hogy állást foglaljon Sirius szökésének ügyében.

– Ha sikerül bekerülnöm a minisztériumba – hangoztatta fontoskodó arccal –, számos javaslatot fogok benyújtani a varázsbűnüldöző szervek munkájával kapcsolatban.

Hogy pontosan mit akar javasolni, azt csak a barátnője, Penelope tudta, ugyanis a bevezető mondat után – tartva a tervezett hosszadalmas kifejtéstől – mindenki más hanyatt-homlok elmenekült Percy közeléből.

Harry vigasztalhatatlan volt. A gyönyörű idő, az iskolát betöltő vidám zsivaj, Sirius csodával határos megmenekülése – mindez együtt sem volt elég hozzá, hogy jókedvre derüljön. Több dolog is nyomta a szívét – s az egyik természetese Lupin kényszerű távozása volt. Miután Phyllis mesélt neki a beszélgetésükről, a könyvecskéről és a patrónusról, ezt a keserűséget némileg fel tudta oldani ikertestvérében. Tudták, hogy ismét látni fogják Lupint.

A professzor összes tanítványa döbbenten fogadta a hírt.

– Kíváncsi vagyok, kit küldenek a nyakunkra a következő tanévben – füstölgött Seamus Finnigan.

– Talán egy vámpírt – vetette fel reménykedve Dean Thomas.

A másik dolog, ami ólomsúllyal nehezedett Harry lelkére, Trelawney jóslata volt. Miután Harry beszámolt barátainak a vizsga alatt történtekről és Dumbeldore véleményéről, miszerint ez egy igazi jóslat volt, mind döbbenten fogadták a hírt.

Harryn látszott, hogy végig Pettigrew jár a fejében, de még nem is ez volt a legnagyobb gondja. Phyllis tudta, hogy testvérének hamarosan ismét két keserves hónapot kell eltöltenie a Dursley-házban, amit még talán magának Voldemortnak sem kívánt volna.

A vizsgák eredményét a tanév utolsó napján hirdették ki. Phyllis, Harry, Ron és Hermione mindenből átmentek. Harry nem győzött csodálkozni, hogy bájitaltan vizsgája is sikerült. Hermione ismét évfolyamelső lett, Phyllis pedig elfoglalta mögötte a második helyet. A mágiatörténettel most is keményen küzdött, hogy meg ne bukjon belőle.

Percy az összes RAVASZ-án kitűnő osztályzatot kapott; Fred és George nagy nehezen összekapartak néhány R.B.F.-et. A Griffendél – elsősorban kviddicscsapatának káprázatos teljesítménye miatt – ebben az évben is elnyerte a házkupát. Ez többek között azzal járt, hogy a tiszteletükre az évzáró vacsorán piros és aranyszínű díszek kerültek a nagyterem falaira, s a lakomán a Griffendél asztalánál ülők mulattak a leghangosabban.

A nagy eszem-iszom olyan remek hangulatban folyt, hogy Harry – ha csak egy röpke órára is – Phyllis nagy örömére minden gondját elfeledte.

*

A Roxfort Expressz másnap délelőtt indult. A vonaton Hermione és Phyllis izgalmas hírekkel szolgáltak a fiúknak.

– Reggeli előtt beszéltem McGalagony professzorra. Megmondtam neki, hogy leadom a mugliismeretet.

– Miért? – hüledezett Ron. – Hiszen háromszázhúsz százalékos eredménnyel vizsgáztál belőle!

– Igen – sóhajtott Hermione –, de nem bírnék ki még egy ilyen évet. Az időnyerő teljesen kikészített. Vissza is adtam McGalagonynak. Mugliismeret és jóslástan nélkül rendes órarendet tudok összeállítani.

– Még mindig nem tudom elhinni, hogy képes voltál titkolózni előttünk – mondta szemrehányóan Ron. – Ha jól tudom, a barátaid vagyunk.

– Ígéretet tettem, hogy senkinek nem szólok róla – felelte nagy komolyan Hermione.

– Én pedig jövőre mehetek RAVASZ-ra! – újságolta Phyllis. – Ötödikben már nem lesz bájitaltan- és gyógynövénytanórám.

– Sikerült olyan szinten letenned most a vizsgákat? – sikkantotta Hermione. – Jaj, Phyllis úgy örülök neked!

Lelkesen megölelte barátnőjét, Phyllis tekintete pedig megakadt az öccsén, aki a kastély távolodó tornyait figyelte.

– Ne vágj már ilyen savanyú képet, Harry! – szólt rá, mire a fiú összerezzent.

– Oh... csak a vakáción töprengtem – felelte gyorsan.

– Igen, igen, jó, hogy mondod – kapott a szón Ron. – Szeretném, ha nálunk nyaralnátok. Megbeszélem anyáékkal, azután felhívlak. Most már tudom, hogyan kell használni a feletont...

– Telefon a neve, Ron – javította ki fejcsóválva Hermione. – Neked se ártana egy-két év mugliismeret.

Ron eleresztette a füle mellett a megjegyzést.

– Idén nyáron lesz a kviddics világkupa! Van kedvetek megnézni? Ha nálunk fogtok lakni, együtt mehetünk! Apa tud szerezni jegyeket a munkahelyén...

Ez az ötlet végre javított valamicskét Harry kedélyállapotán.

– Aha... szerintem Dursleyék szívesen megválnak tőlem... főleg, ha eszükbe jut, mit műveltem Marge nénivel...

Harry ezek után már szívesen játszott néhány parti robbantósdit a barátaival, s mikor megjelent a kupé ajtajában a büfékocsis boszorkány kiadós – persze csokoládémentes – ebédet vásároltak maguknak.

Akkor még nem sejtették, hogy az utazás további kellemes meglepetéseket tartogat a számukra. Már benne jártak a délutánban, amikor...

– Phyllis – szólalt meg hirtelen Hermione. – Mi az ott?

Phyllis követte a lány tekintetét. A kupé ablaka mögött egy nagyobb fehér folt, s hozzábiggyesztve egy kicsiny, szürke valami lebegett. Phyllis felállt, és közelebb hajolt az üveghez. A valami egy kis bagoly volt, a fehér folt pedig egy – hozzá képest hatalmas – boríték. A madár annyira apró volt, hogy a vonat kavarta szél ide-oda dobálta. Phyllis gyorsan lehúzta az ablakot, kinyúlt, és elkapta a madarat. Olyan érzés volt, mintha egy tollas cikeszt szorongatna. Óvatosan bemenekítette a baglyot a vonatba. Az habozás nélkül Harry ölébe pottyantotta a borítékot, majd vidáman röpködni kezdett a kupéban. Szemmel láthatóan büszke volt, hogy sikerült teljesítenie a feladatát. Hedvig ránézett apró kollégájára, és gúnyos-lenézően csattintott egyet a csőrével. Csámpás felült Might mellől, akin eddig a fejét nyugtatva dorombolt, és sárga szemét a kis bagolyra szegezte. Ron ezt bajlós előjelnek ítélte, és elővigyázatosságból elkapta a madarat.

Harry kezébe vette a borítékot. Az ő, és Phyllis neve állt rajta. Gyorsan feltörte hát a pecsétet; szinte még ki sem húzta a teleírt pergamenlapot, máris felkiáltott.

– Siriustól jött!

– Micsoda? – hangzott Phyllis, Ron és Hermione kórusa. – Olvasd fel!

Kedves Harry és Phyllis!

Remélem, hogy levelemet még hazaérkezésetek előtt kézhez kapjátok Nem tudom, hogy a nagynénédék hozzá vannak-e szokva a bagolypostához, Harry. Piton házába pedig nem akarnám ezt vaktában elküldeni. Az lenne jó, ha mindketten elolvasnátok.

Együtt bujkálunk Csikócsőrrel. Nem árulom el, hogy hol, mert megeshet, hogy a levél illetéktelen kezekbe kerül. Van némi kétségem a bagoly megbízhatósága felől, de jobb postást nem találtam, és ez a példány lelkesen vállalta a feladatot.

Gondolom, a dementorok még mindig kutatnak utánam, de itt biztosan nem találnak rám. Azt tervezem, hogy hamarosan megmutatom magam néhány muglinak egy Roxforttól távol eső helyen – akkor talán megnyugszanak a kedélyek a kastélyban.

Van valami, amit nem árultam el nektek rövid találkozásunk alkalmával. Harry tőlem kapta a Tűzvillámot.

– Tessék! – harsogta diadalmasan Hermione. – Megmondtuk, hogy ő küldte!

– Igen, de eszében sem volt megátkozni a seprűt! – vágott vissza Ron. – Au!

Az apró bagoly mindeddig vidáman huhogott Ron tenyerében; most erősen belecsípett a fiú ujjába – sajátos jelét adva rokonszenvének.

A megrendelést Harry nevében küldtem – Csámpás adta fel a bagolypostán –, de a vételárat a Gringotts hétszáztizenegyes széfjéből – sajátomból – utaltam át. Kérlek, tekintsd a seprűt utólagos, egybevont ajándéknak keresztapádtól mind a tizenhárom születésnapodra. Persze Phyllis is meg fogja kapni a maga ajándékát.

Harry, ezúton is szeretnék elnézést kérni Tőled, amiért megijesztettelek azon estén, mikor eljöttél a nagynénédék házából. Akkor készültem útnak indulni észak felé, s előtte még szerettem volna egy pillantást vetni rád. Ne haragudj, hogy megrémítettelek.

Mellékelten küldök egy írást, ami talán hozzájárul ahhoz, hogy a következő roxforti éved kellemesebben teljen.

Ha szükséged volna rám, azonnal értesíts. A baglyod megtalál. Hamarosan újra írok.

Sirius

Harry kíváncsian belenézett a borítékba. Az még egy pergamenlapot rejtett. Mikor elolvasta az írást, egyszerre olyan melegség öntötte el, mintha egy hajtásra megivott volna egy nagy üveg forró vajsört.

Én, Sirius Black, Harry Potter keresztapja ezúton engedélyt adok rá, hogy a fent nevezett tanuló hétvégi látogatásokat tegyen Roxmorts faluban.

– Ha ez nem lesz jó Dumbledore-nak, akkor semmi! – rikkantotta vidáman Harry, majd újra a kezébe vette Sirius levelét. – Várjatok, utóirat is van...

Úgy gondoltam, átengedem a kisbaglyot Ronnak, elvégre miattam veszítette el a patkányát.

Ron elkerekedett szemmel meredt a parányi madárra.

– Tartsam meg? – motyogta tétován. Aztán a másik három gyerek nagy döbbenetére Csámpás orra alá dugta a baglyot.

– Mi a véleményed? – kérdezte. – Biztos, hogy bagoly?

Csámpás barátságosan dorombolt.

– Akkor jó – vidult fel Ron. – Megtartom.

Az út hátralevő részében Harry és Phyllis többször is újraolvasták Sirius levelét. Harry még akkor is a kezében szorongatta a pergament, mikor leszálltak a Roxfort Expresszről a King's Cross pályaudvaron, és barátaikkal elhagyták a kilenc és háromnegyedik vágányt.

– A világkupa ügyében akkor majd írok! – kiáltotta Ron, mikor Harry búcsút intett neki és Hermionénak, majd szorosan megölelte Phyllist.

– Hamarosan újra találkozunk, addig pedig minden héten írni fogok – ígérte Phyllis, ahogy megszorította őt. – Amint valamit csinálni mernek veled, csak szólj, és repülök.

– Ez ugyanúgy visszafelé is érvényes. Ha Piton bármit művel, írj.

– Mindenképp – nevetett Phyllis, és elengedte Harryt. – Vigyázz magadra.

– Ahogy te is! – búcsúzott az ikertestvére, és elindult Vernon Dursley felé, akinek az arcán ülő tömény undor szokás szerint taszította Phyllist.

Mikor Harry eltűnt a kavargó tömegben, Phyllis visszament az immár üres kilenc és háromnegyedik vágányra, ahonnét Perselussal együtt hazahoppanáltak.

Yahho, mindenki! Nos, vége a harmadik évnek is. Végre! Most, hogy jönni fog a negyedik, lehet, hogy jobban bele fogok lendülni, itt ugye már jobban beindul a buli. Rengeteg mindent tervezek, elvégre a Trimágus Tusa és Voldemort visszatérése elég táptalajt nyújt az őrült ötleteimnek. Elnézést a kimaradásokért, késésekért, stb; de ha nem jön semmi ötletem, akkor nem tudok mit írni rendesen.

A következő részig minden jót!