- Apa, nézd - mutatott Phyllis az egyik körözési plakátra, mikor a Foltozott Üst hátsó udvaráról kiléptek az Abszol útra.

Black meredt rájuk, de úgy tűnt, nevelőapja még csak rá se bír nézni a képre. Az egész varázslótársadalmat megrázta a férfi szökése, aki elmondások szerint Voldemort jobbkeze volt, de Perselus reakciója valahonnan mélyebbről jöhetett. Talán volt alkalma találkozni Blackkel a háború alatt...

- Semmi esetre ne maradj el tőlem - figyelmeztette a lányt. Fekete talárja folyóként hullámzott mögötte, ahogy sietősen rótta a macskaköves, girbegurba utcát.

Phyllis felzárkózott mellé, és igyekezett tartani a tempót, habár eléggé nehezére esett.

- Akkor ma találkozni fogunk Dracoékkal? - kérdezte.

- Nem. Sietni fogunk, így lemondtam azt a találkozást.

- Oh... - Phyllis elkeseredve trappolt mellette.

Pedig nagyon várta ezt a napot. Hedvig két napja se szó, se beszéd elment, ami kissé elszomorító volt. Phyllis arra gondolt, hogy a bagoly valószínűleg visszament Harryhez, hiszen pont letelt az egy hét. Pedig élvezte a társaságát, és Might és Chi is szerették.

A fekete, fehér lábú kandúr eleinte óvatosan közeledett felé, de végül ugyanannyira megkedvelte, mint a kis növényszerű lény, akiről továbbra se tudta senki, hogy pontosan mi is lehet.

Perselus olyan gyorsan intézte el az összes bevásárlást, amilyen gyorsan csak lehetett. Mire Phyllis kettőt pislogott, már szinte végeztek is.

Madam Malkin Talárszabászatában tudott csak fellélegezni, ahol végre elég volt egy helyben állnia. Amíg a mosolygós boszorkány méretet vett róla, látta, ahogy Perselus türelmetlenül dobol a kassza asztalán és folyamatosan a kint lévő, dolgukra siető embereket figyeli.

Mikor kifizették az új ruháit, az utolsó állomásra, a Czikornyai és Patzába mentek. A könyvesbolt kirakata elé lépve mindketten meghökkentek. Az üveg mögött a szokásos rajztábla méretű, aranybetűs varázskönyvek helyett egy tágas vasketrec állt, benne vagy száz öntudatra ébredt könyvvel. Az agresszív nyomdatermékek fáradhatatlanul püfölték és marcangolták egymást; csak úgy röpködtek körülöttük a kitépett lapok.

Phyllis elővette az olvasmánylistát, és végigböngészte. Az első helyen a Szörnyek szörnyű könyve című mű állt. És pontosan ez a cím volt olvasható az összes megbolondult könyv megtépett borítóján.

Mikor beléptek az üzletbe, a boltos nyomban odasietett hozzájuk.

- Roxfort? - kérdezte köszönés helyett. - Az új könyveidért jöttél?

- Igen. Kérek szépen egy...

- Menj odébb - a boltos türelmetlenül félresöpörte Phyllist, majd felhúzott egy pár vastag bőrkesztyűt, kezébe vett egy hosszú, göcsörtös sétabotot, és már indult is a szörnykönyvek ketrece felé.

Kinyitotta a tetejét, és megpróbált egyet elkapni a dühös olvasnivalók közül. Nagy nehezen sikerült neki, és miután megszerezte a vergődő, harapós kötetet, egy madzaggal össze is kötözte.

- Tessék - szólt nyúzottan, és átnyújtotta Phyllisnek a mérges könyvet.

- Öhm.. köszönöm - a lány a hóna alá csapta a példányt, majd ránézett az olvasólistára.

Hirtelen szakadó papír zaja hallatszott. Két szörnykönyv elkapott egy harmadikat, és azon voltak, hogy kettétépjék.

- Elég volt! Eresszétek el! - kiabált a boltos, s a sétabotot a rácsok közt bedugva szétkergette a verekedőket. - Soha többet nem rendelek ezekből! Ez kész őrültekháza! Nem bosszankodtam ennyit a Láthatatlanság láthatatlan könyve óta! Abból is megvettünk kétszáz példányt, egy vagyonba került, és szőrén-szálán eltűnt az összes... Nos akkor, van még valami, amit adhatok?

Phyllis a listára pillantott.

- Kérek egy példányt az Átváltoztatásról Haladóknak, az Ősi rúnák közérthetően, Az aritmetodika alapjai, és a Varázslástan alapfokon III.-ból.

- Á, kezded a rúnaismeretet?

A boltos eltűnt a magas polcok között. Kisvártatva ismét feltűnt, kezében a kért művekkel.

- Tessék.

Phyllis a táskájába gyömöszölte a könyveket, amíg Perselus kiszámolt huszonnyolc ezüst sarlót és öt knútot a boltos kezébe.

Tíz perccel később, mikor visszaértek a Foltozott Üstbe, Perselus rögtön Tomhoz, a kocsmároshoz ment hopp port kérni. Phyllis ezalatt unottan álldogált a kandallók mellett, ahonnan sorban léptek ki, vagy épp tűntek el az emberek.

Éppen rántani akart egyet a táskája pántján, mikor egy kiáltás harsant mögüle.

- Phyllis!

Úgy fordult a hang irányába, mintha dróton rántották volna. A lépcső tetején, ami a fogadó szállásaihoz vezetett, Harry állt. Egy pillanatig megdermedten néztek egymásra, majd egyszerre kezdek el egymás felé rohanni.

- Harry!

Phyllis egy olyan bordaropogtató ölelésben részesítette a testvérét, amit Hagrid is megirigyelhetett volna.

- Hát te? - kérdezték egymástól egyszerre, mire kitört belőlük a nevetés.

- Ma jöttünk fel megvenni a holmijaimat. És te mi jót csinálsz itt?

- Hát... Marge néni kiprovokálta, hogy varázslatot használjak.

- De hát másodikban...!

- Nyugi, nyugi! Nem csaptak ki. Eljött ide Caramel, és azt mondta...

- Cornelius Caramel? A mágiaügyi miniszter?! És mit kerestél itt?

- Miután felpuffasztottam a nőt, mivel szidta szüleinket... - ezt Harry suttogva mondta -... elrohantam Dursleyéktól.

Phyllisnek feltűnt, hogy Harry még csak véletlenül sem használja az "otthon" szót.

- Utána felvett a Kóbor Grimbusz, és elhozott ide. Caramel már itt várt, és azt mondta, hogy semmi gond, megtörténik az ilyen baleset. Aztán sok sikert kívánt a tanévre, és azt mondta, hogy ne menjek vissza a mugli világba. Esküszöm, egész végig úgy vigyorgott rám, mint valami nagybácsi a kedvenc unokaöccsére.

- Ez nagyon fura. Kivételezett veled, de nem is kicsit - ráncolta a homlokát Phyllis. - Nem tudod, ez mitől lehet?

- Fogalmam sincs. Te hallottál Blackről?

- Már hogyne hallottam volna! Erről beszél az egész varázsvilág. Gondolom láttad, ha már azóta itt vagy. És a híreket is tudod olvasni.

- Igen.

- És a Tűzvillámról hallottál már?

- A miről?

- A Heti kviddicsláz címlapját már kétszer is elfoglalta - lelkendezett Phyllis. - A legújabb, csúcsminőségű versenyseprű.

Harry szeme felcsillant. Nemhiába, mindketten seprűbolondok voltak. Habár Phyllis jobban rajongott a régi Ezüst Nyilakért, ez az új márka teljesen lenyűgözte. A Kviddics a javából szaküzlet kirakatában ugyan látott egy modellt, de nem tudott odamenni megcsodálni Perselus sietsége miatt.

- Holnap mindenképp megnézem. Szerinted ki tudnánk fizetni? - gondolkodott Harry.

- Lehetséges, de az egész vagyonunk rámenne. És van még bő öt évünk a Roxfortban. Addig gondolom nem a nagynénénktől akarsz kölcsönkérni.

- Ez igaz. És amúgy is, a Nimbuszommal sem vesztettem még meccset.

- Ez a beszéd! - Phyllis Harry vállába bokszolt. - Nekem sincs szükségem Tűzvillámra, hiszen ott van a Jólsep-R 12-esem.

A seprűt múlt évben Phyllis teljes mértékben átalakította, így már szinte rá se lehetett ismerni. Újracsiszolta a nyelet, a vesszőket egyenesbe hajlította, átfestette, és elvégzett rajta egy-két koordinációs bűbájt is, amik elég egyszerűek voltak ahhoz, hogy végrehajtsa őket. Munka közben értette meg, hogy a seprűmesterek miért tartják ugyanolyan nehéznek az elkészítésüket, mint a pálcákét. A seprűk is rendkívül érzékeny eszközök voltak, habár nem választottak maguknak gazdát.

A társalgásukat végül Perselus zavarta meg egy türelmetlen köhintéssel, jelezvén, hogy menniük kell.

- Majd a vonaton találkozunk - integetett Harry.

- Igen. Addig is további jó nyarat! Ha találkozol Ronékkal, üdvözlöm őket!

Azzal Phyllis belépett a zöld lángok közé, és Harry a Foltozott Üst képével együtt eltűnt a szeme elől.

- Olyan jó volt találkozni Harryvel - sóhajtotta boldogan, amint az otthoni kandallószőnyegen landolt, tekintélyes hamumennyiséget szórva szét.

Leporolta magát, és elindult a seprűért, hogy eltüntesse a nemkívánatos koszt.

- Persze, hiszen a testvéred.

- Azt nem kérdeztem meg tőle, hogy neki aláírták-e a Roxmortsi engedélyt - kapta fel a fejét Phyllis.

Perselus megrázta a fejét.

- Ha alá is írták, nem hinném, hogy el fogják engedni.

- Mi? Miért?

- Mert... mindegy, ezt nem kell tudnod. Menj, pakold ki az új holmijaidat.

Phyllis akárhogy, akármikor próbálkozott, nem tudta kihúzni nevelőapjából a választ, hogy Harry miért nem mehet el Roxmortsba. Nem is akarta elhinni. Mindenki lemehet, csak Harry nem?

A napok közben teltek és múltak, míg végül elérkezett a szeptember első napja.

- Miért nem jöhet Harry is Roxmortsba? - kérdezte Phyllis vagy ezredszerre.

- Chi megvan még? - kérdezett vissza Perselus, figyelmen kívül hagyva a lány kérdését.

- Igen - Phyllis belenézett a talárja zsebébe, ahol a kis növényszerű manó mélyen aludt.

- Helyes. Nos akkor, ideje volna felszállnod - intett a vonat felé Perselus, ami nagy füstöt árasztva magából fütyült egyet. Egy perc volt az indulásig.

Phyllis felrángatta a ládáját a vonatra, Might pedig utánaugrott, és a lábához dörgölődzött.

- Majd a vacsorán találkozunk! - integetett a nevelőapjának, és fél perccel később érezte, hogy a vonat megindul.

Utazóládáját fogva elindult helyet keresni a zsúfolt vagonokban.

- Phyllis, hé! Phyllis!

Éppen hogy felfogta, hogy őt szólítják, mikor Hermione hátulról a nyakába ugrott. A két lány nevetve összeölelkezett. Mikor elengedték egymást, Harry és Ron is beértek a képbe.

- Nem hiszem el... ajánlom, hogy az a dög egész úton a kosarában maradjon, mert ha nem... - fortyogott Ron.

- Mi?

- Hermione vett egy... egy... szörnyeteget.

- Nem szörnyeteg, Ron! - csattant fel a lány. - Minden macska kergeti a patkányokat!

- Érdekes, Might normális macska! Tetejébe most, hogy Makesz beteg lett...

- Úgy látom, van mit mesélnetek - jegyezte meg Phyllis. - De először keressünk egy szabad fülkét. Ez a vagon zsúfolásig tele van.

Elindultak a vonaton, hogy találjanak egy üres helyet, ahol zavartalanul beszélgethettek. Az összes fülke tele volt, kivéve a legutolsót, a vonat végében.

Ott csak egy személy ült, egy férfi, aki az ablak mellett aludt. A négyes habozva megállt az ajtóban. A Roxfort Expresszt a diákoknak tartották fenn, s a büfékocsis boszorkányon kívül más felnőtt soha nem utazott a vonaton.

Az idegen elnyűtt, folt hátán folt varázslótalárt viselt, és betegnek, vagy legalábbis kimerültnek tűnt. Bár nem volt idős, barna hajába ősz szálak vegyültek.

A gyerekek leültek az ablaktól legtávolabb eső helyekre, és behúzták maguk mögött a kupé ajtaját.

- Szerintetek ki lehet ez? - suttogta Ron.

- R. J. Lupin professzor - felelte minden gondolkozás nélkül Hermione.

- Honnan tudod?

- Rá van írva a csomagjára - Hermione az idegen feje fölé mutatott, ahol a poggyásztartón egy hosszú madzaggal körbetekert, viharvert bőrönd feküdt. A bőrönd egyik sarkánál hámló betűkkel az "R. J. Lupin prof." felirat állt.

- Vajon mit tanít? - töprengett hangosan Ron, Lupin professzor sápadt profilját fürkészve.

- Nem nehéz kitalálni - suttogta Hermione. - Csak a sötét varázslatok kivédése jöhet szóba.

A sötét varázslatok kivédése órákat eddig minden évben más tanár tanította nekik. Az iskolában sokan arra gyanakodtak, hogy az álláson átok ül.

- Remélem, érti a dolgát - csóválta a fejét Ron. - Így ránézésre úgy tűnik, hogy már egy sötétebb pillantástól beadja a kulcsot... Na mindegy.

- Hermione, az csak nem egy... - Phyllis a lány mellett lévő kosárra nézett, amiből ismerős, doromboló morgás hallatszott.

- De igen - Hermione arcán egy büszke mosoly terült szét. - Csámpásnak hívják.

Phyllis óvatosan felhajtotta a kosár tetejét, és szemügyre vette a benne lévő állatot. A hatalmas macska sűrű, rőt bundája egészségesen fénylett, végtagjai pedig kimerítették a karikaláb fogalmát. Morcos pofája olyan lapos volt, mintha frontálisan ütközött volna egy kőfallal.

- Gyönyörű - suttogta Phyllis, és megcirógatta az állat nyakát. A macska jámboran dorombolt.

- Ki ne engedd azt a szörnyeteget! - ijedezett Ron. - Pikkel Makeszra. Tetejébe megviselte szegényt az egyiptomi út.

Mikor Phyllis visszacsukta a kosár tetejét, Ron elővette a mellényzsebéből a sovány, csapzott szőrű patkányt. Tényleg nagyon rosszul nézett ki.

- Uh... valami gyógyszere nincs?

- Vettem neki patkányszirupot az Abszol úton.

- Nyugalmas környezet kell neki, és jobban lesz, meglátod - biztatta Phyllis a fiút.

- Remélem is... na mindegy - Ron visszagyömöszölte Makeszt a zsebébe, majd Harryhez fordult. - Miről akartál velünk beszélni?

Harry elmesélte, hogy hallotta a Weasley szülők veszekedését a Foltozott Üstben tegnap, és a vonat indulása előtt Mr Weasley megígértette vele: Történjék bármi, ne keresse Blacket. Mikor a beszámoló végére ért, egy darabig egyikük se jutott szóhoz.

- Sirius Black azért szökött meg, hogy rád vadásszon? - hebegte végül Hermione. - Jaj, Harry! Akkor nagyon-nagyon óvatosnak kell lenned! Könyörgök, ne keresd a bajt...

- Nem szoktam keresni a bajt - bosszankodott Harry. - Rendszerint a baj talál meg engem.

- Ki olyan idióta, hogy direkt keressen valakit, aki meg akarja ölni? - jegyezte meg remegő hangon Ron.

Phyllis volt az, aki talán hármuk közül a legjobban megrémült. Harry arckifejezése arról tanúskodott, hogy egyáltalán nem számított a reakciójukra.

- Nem tudni, hogyan szökött meg Azkabanból - szólt nyugtalanul Ron. - Ez előtte senkinek sem sikerült, ráadásul őt a legszigorúbb őrizet alatt tartották.

- Előbb-utóbb biztosan elfogják - bizonygatta Hermione. - Hiszen még a muglik is őt keresik...

Mindhárman Phyllisre meredtek, aki szokatlan módon hallgatag volt.

- Phyllis... - Hermione meglengette a kezét a lány arca előtt. - Olyan... csendes vagy.

- Nem tudom mit mondjak - vonta meg a vállát a lány. - Gondolom, az tiszta mindenkinek, hogy ha Black Harry közelébe megy, darabokra átkozom.

Erre ismét beállt a döbbent csönd. Phyllisnek volt pár kirohanása, de soha nem mondta egyszer sem, hogy ölne is. Viszont most veszélyben volt a testvére. Voldemortot nem tudta megölni, hiszen a fekete mágus nem is élt igazán, de Black más tészta volt. Ő egy hús és vér ember, nem pedig egy testetlen szörnyeteg.

- Mi ez a hang? - kapta fel a fejét Ron.

Valahonnan halk, tompa sípolás hallatszott. A négyes körülnézett a kupéban.

- A ládádból jön, Harry - jelentette ki Phyllis.

Ron felállt, és rövid kotorászás után előhúzott Harry ruhái közül egy zsebgyanuszkópot. A búgócsiga fényesen világított, és vadul pörgött a fiú tenyerén.

- Ez egy gyanuszkóp? - kérdezte érdeklődve Hermione, és felállt, hogy jobban lássa a bűvös kis szerkezetet.

- Igen, az - felelte Ron -, de egy olcsóbb típus. Akkor is megkergült, mikor Errol lábához próbáltam kötni, hogy elküldjem Harrynek.

- Nem csináltál akkor épp valami csintalanságot? - kérdezte gyanakodva Hermione.

- Nem! Azaz... tulajdonképpen nem volt szép dolog, hogy Errolt használtam. Nemigen bírja már a hosszú utazásokat. De hát hogy küldtem volna el Harrynek az ajándékát? Oh, apropó Phyllis, a te szülinapi ajándékod az ikreknél maradt.

A gyanuszkóp továbbra is pörgött, világított, és élesen fütyült.

- Dugd vissza a ládába! - tanácsolta Harry, és Lupin felé bökött a fejével. -, különben még felébreszti őt.

Ron belegyömöszölte a gyanuszkópot egy régi, csúf zokniba, és rácsukta az utazóládát.

- Majd Roxmortsban megnézettjük - jegyezte meg. - Fred és George mesélték, hogy a Dervish és Durran varázslóboltban is árulnak ilyeneket.

- Ti mit tudtok Roxmortsról? - kapott a témán Hermione. - Azt olvastam róla, hogy az egyetlen teljesen muglimentes település Nagy-Britanniában...

- Igen, lehet - legyintett jólértesülten Ron. - de én nem azért akarok lemenni. Engem a Mézesfalás érdekel!

- Az meg mi? - kérdezte Hermione.

- Egy édességbolt - felelte ábrándos arccal Ron. - Ahol mindent lehet kapni... Borsbogyót, amitől füstölni kezd a szád, nagy kövér Csokipocakot, tele málnakrémmel és tejszínhabbal, finom cukorpennát, amit óra közben is lehet szopogatni, mert olyan, mintha a tolladat rágnád...

- De Roxmorts egyébként is érdekes hely - erősködött Hermione. - A Mágiatörténeti helységkalauz szerint a falu fogadójában volt az 1612-es koboldlázadás főhadiszállása, a Szellemszállás nevű kunyhó pedig a legsűrűbben kísértett hely az egész országban.

- ...és olyan pezsgőcukrot, amitől pár centire a föld fölött lebegsz, miközben szopogatod - folytatta monológját Ron, oda se figyelve Hermionéra.

Phyllis Harryhez fordult.

- Mindenesetre én is alig várom, hogy ellátogassunk a faluba.

- Hát igen - szólt szomorúan a fiú, és feljebb tolta az orrán a szemüvegét. - Aztán majd elmesélhetitek, hogy mi mindent láttatok.

Phyllis arcáról leolvadt a mosoly.

- Ezt meg hogy érted? - csodálkozott Ron.

- Azt ne mondd, hogy nem írta alá a nagybátyánk...

- De. Nem mehetek le, mert Dursleyék nem írták alá a nyilatkozatot, és Carameltől se kaptam engedélyt.

Ron elvörösödött felháborodásában.

- Nem jöhetsz velünk a faluba? De hát... ez nem lehet... McGalagony vagy valaki biztosan engedélyezi!

Harry keserűen felnevetett. McGalagony professzor, a Griffendél ház feje, híres volt a szigorúságáról.

- ... vagy majd szólunk Frednek és George-nak. De Phyllis! Te is ismersz minden titkos alagutat...

- Ron! - csattant fel Hermione. - Amíg Black szabadon garázdálkodik, addig Harrynek a kastélyban a helye...

- Igen, valószínűleg McGalagony is ezt felelné, ha engedélyt kérnék tőle - kesergett Harry.

- Szerintem is, most jobb, ha óvatosak vagyunk - bólogatott Phyllis. - Nem vagyok olyan rigorózus, de Harry, most a testi épséged és az életed a tét...

- De hát nem egyedül lenne, hanem velünk - érvelt Ron. - Black nem merne...

- Ugyan már, Ron, ne beszélj badarságokat! - torkolta le Hermione. - Black képes volt vérfürdőt rendezni a nyílt utcán! Komolyan azt gondolod, hogy megfutamodik, csak azért, mert mi ott vagyunk?

Hermione beszéd közben Csámpás kosarának zárjával matatott.

- Nehogy kiengedd azt a bestiát! - horkant fel Ron, de túl későn: Csámpás könnyedén kiszökkent a kosárból, kinyújtóztatta tagjait, és nagyot ásított. Might érdeklődve figyelte. A két macska hátukat enyhén felpúpozva közeledett egymáshoz. Mikor az orruk összeért megnyugodtak, és hangosan dorombolni kezdtek.

- Hát gyönyörűek? - Hermione és Phyllis majd elolvadtak.

Ron már nyitotta a száját, hogy elmondja a véleményét, amikor Lupin váratlanul megmozdult. A négy gyerek várakozva nézett rá, de a professzor csak a másik vállára hajtotta a fejét, és félig nyitott szájjal tovább aludt.

A Roxfort Expressz kitartóan robogott észak felé. A táj egyre vadabb és sötétebb képet öltött, s az égen sűrű felhők gyülekezetek. Phyllis az ablakhoz nyomta az orrát, úgy várta az esőt. A kupé ajtaja előtt diákok szaladgáltak fel és alá. Csámpás elhelyezkedett az ülésen, lapos pofáját Ron kidudorodó mellényzsebére fordítva.

Pontosan egy órakor feltűnt a büfékocsis boszorkány.

- Mit gondoltok, ébresszük fel? - kérdezte tétovázva Ron, és Lupin professzor felé bökött a fejével. - Úgy nézem, nem ártana neki, ha enne valamit.

Hermione óvatosan közelebb húzódott Lupinhoz.

- Öhm... professzor úr - szólongatta. - Bocsánat... Professzor úr?

Lupin nem mozdult.

- Hagyd csak, kedvesem! - legyintett a pufók büfés boszorkány, kezében egy csomag Kondéros keksszel, amit Harrynek készült átnyújtani. - Ha majd felébred, és éhes lesz, elöl a mozdonyvezetőnél megtalál.

- De ugye tényleg csak alszik? - kérdezte halkan Ron, mikor a boszorkány végre behúzta maga mögött a kupé ajtaját. - Úgy értem... ugye nem halt meg?

- Dehogy, hiszen lélegzik - suttogta Hermione.

Lupin professzor nem volt valami szórakoztató útitárs, de néha hasznosnak bizonyult a jelenléte. Három óra tájban eleredt az eső, s a távolban elkúszó hegyek fakó, szürke fátylat öltöttek. Phyllis élvezettel figyelte az ablaküvegre záporzó esőcseppeket, és a kopogó hangtól el is álmosodott egy kissé.

Ám rögtön felébredt, amikor léptek hallatszottak, majd kisvártatva három diák jelent meg a kupé ajtajában, akiket Harry, Ron, Hermione és Phyllis a legkevésbé akartak látni. Draco Malfoy és csatlósai, akik a barát jelzőt viselték, Vincent Crak és Gregory Monstro.

Draco és Harry azóta esküdt ellenségek voltak, hogy először utaztak a Roxfort Expresszen. Phyllis jó barátságot ápolt a szőke fiúval, habár a két gyerek a másik barátait és háztársait ki nem állhatta. Éppen ezért jó viszonyukat mindenki elől titkolták, csak Perselus tudott róla.

Draco kinyitotta a fülke ajtaját.

- Nicsak, a kis csapat! - szólt szokásos lusta, vontatott modorában. - Pöttöm és a Vízlipatkáy.

Crak és Monstro bután heherésztek. Phyllis hiába tudta, hogy a fiú álcaként viselkedik vele is így, ökölbe szorult a keze a sértésre.

- Hallom, az apád végre leakasztott egy kis aranyat a nyáron - folytatta Ronhoz fordulva Malfoy. - Anyád nem kapott szívrohamot?

Ron olyan bőszen pattant fel, hogy még Csámpás kosarát is lesodorta az ülésről. Lupin professzor felhorkant álmában. A tanár láttán Malfoy ösztönösen hátrált egy lépést.

- Egy új tanár - állt fel Phyllis Harryvel egyetemben, hogy szükség esetén visszafogják Ront. - Mit is mondtál az előbb?

Pimaszul a fiúra vigyorgott, mire Draco ezüstöt szeme összeszűkült. Volt annyi esze, hogy ne provokáljon verekedést egy tanár orra előtt.

- Gyerünk - vetette oda bosszúsan csatlósainak, azzal mindhárman továbbálltak.

Phyllis, Harry és Ron visszaültek a helyükre. Ron az öklét dörzsölgette.

- Az idén nem fogom lenyelni Malfoy gúnyolódását - fogadkozott. - Esküszöm, ha még egyszer megjegyzést tesz a családomra, elkapom a fejét és...

Azzal vad mozdulatot tett a levegőben.

- Ron - sziszegte Hermione, és Lupin felé bökött. -, vigyázz, hogy mit beszélsz.

A professzor azonban az igazak álmát aludta.

Az eső nem állt el, sőt ahogy észak felé haladtak, egyre jobban rákezdett. Az ablakon túli nedves, szürke ködön mind kevesebb és kevesebb fény hatolt át; végül pislákolva kigyulladtak a lámpák a folyosó és a kupé mennyezetén. Zakatolt a vonat, süvített a szél, esőcseppek verték az ablakot - de Lupin professzor csak aludt, mint a tej. Phyllis olvasni kezdett, Hermione Csámpást és Mightot cirógatta. Ron előredőlt, és a koromfekete ablak felé pislogott.

- Már nem lehetünk messze.

Alighogy kimondta a mondatot, a vonat lassítani kezdett.

- Szuper - Ron felállt, a professzort óvatosan megkerülve az ablakhoz lépett. - Már alig várom a lakomát. Mindjárt éhen halok.

Phyllis becsukta a könyvét, és az órájára nézett.

- Még nem lehetünk ott.

- Akkor miét álltunk meg?

A vonat egyenletesen fékezett. Ahogy lassult a zakatolás, és halkult a kerekek zaja, úgy tűnt, mintha a szél és az eső még bőszebben korbácsolná az ablakot.

Harry, aki a legközelebb ült az ajtóhoz, felállt, hogy kinézzen a folyosóra.

A vonat egy hirtelen rándulással megállt; távoli puffanások jelezték, hogy néhány csomag a tulajdonosa fejére esett. Azután egyszerre csak kialudtak a lámpák, és az egész szerelvény sötétbe borult.

- Mi ez a cirkusz?! - csattant fel Ron valahol Phyllis mellett.

- Au! - jajdult fel Hermione. - Ez a lábam volt, Ron!

Harry motoszkált egy kicsit. Valószínűleg visszaült a helyére.

- Lehet, hogy elromlott a mozdony?

- Nem t'om...

Nyikorgó hang hallatszott, s Phyllis az ablak előtt megpillantotta Ron sziluettjét. A fiú egy folton letörölte a párát az üvegről, és szemét meresztve kibámult.

- Mozgást látok - jelentette. - Mintha emberek szállnának fel a vonatra...

Phyllis nyelt egyet.

Hirtlen kinyílt a fülke ajtaja, és valaki keresztülesett Harryn.

- Bocsánat! Ti tudjátok, mi történt? Au! Bocsánat...

- Szia Neville - Harry a hangokból ítélve felállította a fiút a talárjánál fogva.

- Harry? Te vagy az? Miért álltunk meg?

- Fogalmunk sincs... ülj le.

Szavait vad sziszegés és fájdalmas kiáltás követte; Neville ugyanis ráült mindkét macskára.

- Megyek, megkérdezem a mozdonyvezetőt, mi történt - szólt Hermione. Phyllis érezte, hogy a lány feláll valahonnét szemből, a következő hangokból ítélve kinyílt a tolóajtó, majd két sikkantás hallatszott.

- Ki vagy?

- Te ki vagy?

- Ginny?

- Hermione?

- Mit csinálsz itt?

- Ront keresem.

- Gyere be, és ülj le...

- Ne ide! - szólt gyorsan Harry. - Itt én vagyok!

- Au! - jajdult fel Neville.

- Csend! - szólt rájuk egy rekedt hang.

Úgy tűnt, Lupin professzor végre felébredt. A hirtelen beálló csendben Phyllis mocorgást hallott a sarokból.

A következő pillanatban valami halkan roppant, és a fülkét remegő fény töltötte be. Lupin professzor mintha egy maréknyi lángnyelvet tartott volna a kezében. Arca még mindig betegesen sápadt volt, de a szeme élénken csillogott.

- Maradjatok a helyeteken! - utasította rekedt hangján a gyerekeket, majd óvatosan felállt, és kinyújtotta maga előtt a lángot tartó kezét.

Mielőtt azonban az ajtóhoz lépett volna, az lassan kinyílt.

A táncoló lángnyelvek fényében egy hórihorgas, köpönyeges alak körvonalai rajzolódtak ki. A jövevény arcát mélyen lehúzott csuklya takarta. Phyllis pillantása lefelé siklott, és amit látott, attól görcsbe rándult a gyomra. A köpeny résén egy zöldesszürke, nyálkásan fénylő, cafatos kéz lógott ki. Mintha egy oszló vízihulla keze lett volna.

Az alak bizonyára megérezte Phyllis tekintetét, mert keze egy szempillantás múlva eltűnt a fekete köpeny leomló redői között. Phyllis rájött, hogy mivel áll szemben. Az azkabani dementorok egyikével.

A lény hosszú, elnyújtott hörgéssel lélegzetet vett - mintha nem is a levegőt akarná beszívni.

Gondolj valami vidámra! Gyorsan!

Phyllis későn kezdte magát sürgetni. A fülkében tartózkodón jéghideg fuvallat söpört végig. Phyllisnek elakadt a lélegzete. A hideg behatolt a bőre alá, szétáradt a mellkasában, átjárta még a szívét is...

Fulladozott a hidegtől, s úgy zúgott a füle, mintha egy vízesés alatt állt volna. Érezte, hogy valami lehúzza az ülésre, és még annál is mélyebbre. A zúgás egyre erősödött.

Ekkor jajveszékelés hatolt a fülébe. Tisztán, érthetően, rémülten.

- Harryt és Phyllist ne bántsd, kérlek!

- Állj félre...

- Könyörgök, ne, bármit, akármit megteszek!!!

- Állj, félre, ostoba, eredj innét...

- Könyörgöm, kérlek...

Phyllis úgy rántotta ki magát a képből, mintha megpofozták volna. Látta maga előtt, Lilyt, neki háttal, és vele szemben...

Nem bírt megmozdulni, így ülve maradt. Tompán érzékelte, hogy a vonat ismét megy, és égnek a lámpák. Ekkor meghökkenve realizálta, hogy a szeméből megállíthatatlanul folynak a könnyei.

Hello, mindenki! Gondlom már alszotok, mert holnap suli és munka, de azért én ezt itt hagyom nektek. Elkezdődött az iskola... amikor sírunk, hogy kevés időnk lesz írni, de nem csak nekünk, hanem a kedvenc íróinknak is. Igazságtalan világ ez.

No de. Ha tanévkezdés a valóságban, itt is lehet az. Phyllis találkozik a dementorral, kiderül, hogy rosszul viseli, stb. stb. Alig várom a találkozását Siriussal! Már most azt akarom írni, pedig még el se jutottak a kastélyig. A második és harmadik év közötti fatális kihagyást igyekszem nem megismételni. Eskü!

Ha hibás a fejezet, vagy elírtam valamit, nyugodtan jelezzétek, és kijavítom. Csak kicsit sietve írtam meg az utolsó sorokat. Azért remélem élvezhető.

Jó éjt!