Hermione hetekig feküdt a gyengélkedőn. Mikor a karácsonyi szünet végén a diákok visszatértek, mindenféle mendemonda kezdett keringeni az eltűnéséről. Természetesen mindenki azt gyanította, hogy ő is merénylet áldozata lett. A gyengélkedő körül nap mint nap rengeteg kíváncsi tanuló ólálkodott, így Madam Pomfrey bevetette jól bevált paravánját, hogy megóvja a szőrös arcú Hermionét a megszégyenítő pillantásoktól.

Harry, Phyllis és Ron minden este meglátogatták barátnőjüket. Mikor elkezdődött a tanítás, nap mint nap elvitték a házi feladatokat is.

- Ha nekem nőtt volna macskabajszom, nem gyötörném magam tanulással - mondta Ron egyik este, miközben egy halom könyvet pakolt le a lány éjjeliszekrényére.

- Ne butáskodj Ron, nem maradhatok le - méltatlankodott Hermione. Mostanában már jobb kedve volt, mert eltűnt a szőr az arcáról, és a szeme is folyamatosan visszabarnult. - Nincsenek esetleg újabb nyomok? - érdeklődött fojtott hangon.

- Nincsenek - rázta a fejét szomorúan Harry.

- Pedig olyan biztos voltam benne, hogy Malfoy az - mondta Ron, immár vagy századszor.

- Az meg mi? - kérdezte Harry, és a Hermione párnája alól kilógó aranyszínű valamire mutatott.

- Csak egy jobbulást kívánó képeslap - sietett a válasszal Hermione. Igyekezett eldugni a lapot, de Ron gyorsabb volt nála. Megkaparintotta, és hangosan olvasni kezdte:

" Granger kisasszonynak gyors felépülést kíván aggódó tanára, Gilderoy Lockhart professzor, bronz fokozatú Merlin-díjas, a Feketemágia-ellenes Liga tiszteletbeli tagja, a Szombati Boszorkány magazin Legbűbájosabb Mosoly Díjának ötszörös birtokosa"

Ron undorodó képpel nézett Hermionére.

- Ezzel a párnád alatt alszol?

Hermionét azonban más kezdte foglalkoztatni.

- Phyllis, valami baj van? - kérdezte, és aggódva pillantott üres tekintetű barátnőjére.

- Hm? Mi? Ja... Igen... azaz nem, semmi baj... minden rendben... asszem elmegyek... van egy elintézni valóm... - motyogta a lány, majd felpattant, és kisietett a gyengélkedőből.

Ron és Hermione furcsállva néztek utána.

- Hát őt meg mi lelte? - kérdezte Ron Harryt.

- Azt hiszem, azóta ilyen szétszórt, hogy megittuk a főzetet. Szerintem magát hibáztatja amiatt, hogy Hermione félig macskává változott.

Hermione erre a szája elé kapta a kezét.

- Mégis, honnan szedi ezt a butaságot?

- Egyszer hallottam, ahogy valami olyasmit motyog, hogy miért nem tudta észrevenni, hogy a főzet hibás.

- Ezt egy képzett bájitalmester sem tudná megállapítani. Mégis miért várná el tőle az ember, hogy ilyesmire képes legyen?

- Saját magától kér túl sokat - rázta a fejét Harry. - Próbáltam beszélni vele, de mintha csak a falhoz szóltam volna. Értem én, hogy jó akar lenni bájitaltanból, de ez akkor is abszurdum.

Ezalatt Phyllis letrappolt a pincébe Perselushoz, aki szokás szerint a laborban volt. Amikor a férfi meglátta, letette a fiolát, ami éppen a kezében volt, és a lány felé fordult.

- Biztos vagy te ebben? - kérdezte.

- Holtbiztos.

- Akkor ülj le, és figyelj. A mérgekkel kezdünk.

Nem sokkal karácsony után Phyllis minden előzetes bevezetés nélkül egy kéréssel fordult a nevelőapjához.

- Taníts meg mindenre!

- Hogy micsoda? - nézett fel a Reggeli Prófétából Perselus.

- Taníts meg mindenre, amit a bájitalokról tudsz! Elkészítés, felismerés, semlegesítés, egyesítés és minden más, de ne úgy, ahogy a tankönyvek leírják, hanem ahogy te tapasztaltad és kísérletezted ki!

Perselus egy ideig elgondolkodva nézett Phyllisre, majd komoly hangot megütve megszabta a feltételeket:

- Nem beszélsz senkinek sem arról, hogy mit mondok el neked. Nem jössz rendszeres időközönként, mivel az gyanús volna. Nem mondod senkinek, hogy mire tanítalak. Ha mégis kérdezik, csak szakkörön veszel részt. Megértetted?

- Igen.

Hermione február elején hagyta el kórházat, bajusztalan, farokmentes és szőrtelenített állapotban. A Griffendél-toronyban töltött első estéjén Harry megmutatta a lányoknak új szerzeményét: Egy kisalakú, vékony könyvecskét. Elmondása szerint valaki le akarta húzni Mytrle vécéjén, és úgy akadtak rá, hogy meghallották Frics ordibálását amikor a kísértetlány emiatti sértődöttségében elárasztotta a fél folyosót.

A könyv kopott, fekete borítóján lévő évszám szerint a naplószerűség ötven éves volt. Az első oldalon egy tintával beírt, elmosódott név volt látható: T. R. Denem.

- Hohó, lehet, hogy titkos varázsereje van! - csillant fel Hermione szeme. Elkérte a napló Harrytől, és tüzetesen vizsgálgatni kezdte.

- Ha van neki, akkor nagyon jól titkolja - jegyezte meg gúnyosan Ron. - Biztos szégyellős. Fogalmam sincs, miért nem dobtad el, Harry.

- Én inkább azt szeretném megtudni, hogy valaki miért akarta eldobni - felelte Harry. - És arra is kíváncsi lennék, miért kapott Denem ,,Önzetlenül az Iskoláért" különdíjat.

- Akármiért - legyintett Ron. - Talán volt neki harminc R. B. F.-e, vagy megmentett egy tanárt az óriás tintahaltól. De az is lehet, hogy ő ölte meg Myrtle-t... azért biztos az egész iskola hálás lehetett.

- Arra gondolsz, hogy a naplónak köze lehet a mostani eseményekhez? - kérdezte Phyllis, és Harry tekintetét fürkészte.

- A Titkok Kamráját ötven éve nyitották ki. Legalábbis Malfoy szerint.

- Igen... - bólintott Ron.

Phyllis megkopogtatta a naplót.

- És ez itt éppen ötven éves.

- Na és?

- Gondolkozz már, Ron! - mérgelődött Hermione. - Tudjuk, hogy azt, aki legutóbb kinyitotta a Titkok Kamráját, ötven éve csapták ki az iskolából. Tudjuk, hogy T. R. Denem ötven éve kapott "Önzetlenül az Iskoláért" különdíjat. Mi van, ha Denem azért kapta a díjat, mert leleplezte Mardekár utódját? A naplójából mindent megtudhatunk: hogy hol van a Kamra, hogyan kell kinyitni, és hogy miféle szörnyeteg lakik benne. Az az ember, aki a mostani merényletekért felelős, valószínűleg nem akarta, hogy a napló illetéktelen kezekbe kerüljön.

- Akkor nem lett volna ésszerűbb elégetni? - kérdezte Phyllis.

- Briliáns elmélet, Hermione - bólintott Ron. - Csak egyetlen apró baki van benne: a napló teljesen üres. És Phyllisnek igaza van. Miért nem égette el az illető a könyvet, vagy ásta el? Miért választott olyan utat, aminél nem bizonyosodhat meg teljesen arról, hogy a napló nem kerül senkihez?

- Lehet, hogy sietős volt a dolga... - morfondírozott a lány. - Vagy lehet, hogy a napló elrejtette az információkat, szóval úgy gondolta, hogy senki más nem fog rájönni a titkára.

- Milyen titka lenne ennek? - kérdezte Ron.

- Lehet, hogy láthatatlan tintával írták - suttogta Hermione és előhúzta a pálcáját. Háromszor rákoppintott a naplóra, és így szólt: - Vizualicus!

Nem történt semmi. Hermione visszadugta a pálcáját a táskájába, és elővett helyette egy élénkpiros, radírguminak látszó tárgyat.

- Ez egy Deradir, azaz szövegelőcsaló - magyarázta. - Az Abszol úton vettem.

A Deradirral erősen megdörzsölte a ,,Január 1" fejlécű lapot. Most sem történt semmi.

- Mondom, hogy üres - legyintett Ron. - Denem kapott karácsonyra egy naplót, de nem volt kedve írni bele.

Harry még saját magának vagy Phyllisnek sem tudta megmagyarázni, miért nem dobta el Denem naplóját.Újra meg újra szórakozottan a kezébe vette az üres könyvecskét, és úgy lapozgatott benne, mint egy regényben, amit neki kell befejeznie. Biztos volt benne, hogy sose hallotta a T. R. Denem nevet, mégis valahogy ismerősnek érezte azt. Phyllisnek elmondta, hogy olyan érzése van a névvel kapcsolatban, mintha Denem egy félig elfelejtett kisgyerekkori barátja lenne. 

Phyllis úgy döntött, segít Harrynek kideríteni Denemről mindent, amit lehet. Másnap nagyszünetben felmentek a trófeaterembe, hogy megvizsgálják közelebbről is Denem különdíját. Velük tartott a kíváncsi Hermione és a vonakodó Ron is; utóbbi közölte velük, hogy neki egy életre elege van a trófeateremből.

Denem kifényesített arany díszpajzsát az egyik sarokban álló vitrinben tárolták. A díjon nem volt részletezve, hogy miféle teljesítmény fejében ítélték oda. (,, Még szerencse - mondta Ron -; különben még nagyobb lenne, és azóta is suvickolhatnám.") Megtalálták viszont Denem nevét egy régi, "Mágikus Munkák" medálon, és a hajdani iskolaelsők listáján.

- Olyan fazon lehetett, mint Percy - mondta Ron, és undorodva felhúzta az orrát. - Prfeketus, iskolaelső... Biztos minden tantárgyból a legjobb volt.

- Ezt úgy mondod, mintha bűn lenne - jegyezte meg Hermione kissé sértődötten.

Ahogy múltak a hetek, a nap lassanként újra sütni kezdte a Roxfort tornyait. Ezzel párhuzamosan a kastély falain belül is bizakodóbb lett a hangulat. Justin és Félig Fej Nélküli Nick esete óta nem történt több merénylet, s Madam Pomfrey örömmel jelenthette (Bimba professzor és Phyllis kevésbé vidáman), hogy a mandragórák szeszélyesek és tiltakozók lettek, vagyis egyértelműen elérték a serdülőkort. Egyik délután Phyllis hallotta, hogy a javasasszony bizakodó jelentést tesz Fricsnek:

- Amint eltűnnek a pattanásaik, készen állnak az újabb átültetésre. Azután pedig nemsokára felapríthatjuk és megfőzhetjük őket. Ne féljen, Argus, egykettőre felébresztjük Mrs Norrist.

Mardekár utódának talán inába szállt a bátorsága, gondolta Phyllis. Egyre kockázatosabb kinyitni neki a Titkok Kamráját a gyanakvó és óvatos diákok között. Talán a szörnyeteg is felkészült rá, hogy újabb ötven évre elszunnyadjon... vagy inkább örökre.

A hugrabugos Ernie Macmillan nem osztotta ezt a derűlátó nézetet. Még mindig meg volt győződve róla, hogy Harry a bűnös, hiszen ,,elárulta magát" a párbajszakkörön. Hóborc sem javított Harry renoméján: fennhangon énekelte a zsúfolt folyosókon a "Potter, te rosszcsont" kezdetű dalocskát, amihez időközben táncot is koreografált.

Gilderoy Lockhart minden jel szerint úgy gondolta, hogy a merényletek az ő jóvoltából maradtak abba. Az ikrek hallották, mikor közölte ezt McGalagony professzorral az egyik átváltoztatástan óra előtt.

- Nem hiszem, hogy számítanunk kellene további incidensekre, Minerva - Lockhart fontoskodva megdörzsölte az orrát, és kacsintott egyet. - Szerintem a Kamra egyszer és mindenkorra bezárult. A tettes valószínűleg rájött, hogy már csak idő kérdése, és lefülelem. Okosan tette, hogy visszavonult, mielőtt szigorúbb lépésekre szántam volna el magam.

Phyllis undorodva nézte a tanárt, és McGalagony is úgy nézett ki, mint aki bent tart jó néhány kikívánkozó sértést.

- Az iskolának most hangulatjavításra van szüksége. Borítsuk a feledés fátylát az előző félévre! Most nem mondok többet, de azt hiszem, tudom a megoldást...

Lockhart hangulatjavító tervének mibenlétére február tizennegyedikén, a reggelinél derült fény. Az előző esti elhúzódott kviddicsedzés miatt Harry nem sokat aludt az éjjel, és késve ért le a nagyterembe. Mikor belépett, egy pillanatig azt hitte, eltévesztette az ajtót.

A terem összes falát élénkrózsaszín virágok tarkították, s tetejébe a sápadtkék mennyezetről szív alakú konfettik hullottak alá. Harry a griffendélesek asztalához sietett, és helyet foglalt a méle undorral gubbasztó Ron és Phyllis között, míg Hermionét igen kuncogós kedvében találta.

- Mi van itt? - kérdezte Phyllist, miközben lesöpörte a szalonnájáról a konfettiket.

Phyllis a tanári asztal felé bökött. Annyira undorodott, hogy beszélni sem volt kedve. Lockhart a díszítéshez illő, rikító rózsaszín talárban állt az asztal mögött, és integetve csendet kért. Két oldalán kollégái szobormerev arccal ültek. Phyllis jól látta, ahogy McGalafony orcáján erősen megfeszült egy izom, Perselus pedig úgy festett, mint akivel megitattak egy üveg Pótcsont-Rapidot.

- Boldog Bálint-napot! - harsogta Lockhart. - Egyúttal köszönet annak a negyvenhat barátomnak, akik máris elküldték nekem az üdvözlőlapjukat! Nos, igen, bátorkodtam megszervezni ezt a kis meglepetést mindnyájatoknak - és ezzel még nincs vége!

Phyllis fájdalmasan felnyögött. Lockhart tapsolt egyet, mire kinyílt az ajtó, és tucatnyi mogorva képű törpe masírozott be a terembe. Nem is akármilyen törpék voltak - Lockhart valamennyit felszerelte kis arany szárnyakkal, és hárfával.

- Ezek az én kedves postás kis Cupidóim! - jelentette be sugárzó mosollyal a tanár. - Ma egész nap az iskolát fogják járni, és kézbesítik a Valentin-napi üdvözleteiteket. És még ez se minden! Biztos vagyok benne, hogy kollégáim is szívesen kiveszik a részüket a mókából.

- Én annál kevésbé... - morogta Ron.

- Kérjétek meg Piton professzort, hogy tanítsa meg nektek, hogyan kell szeretetszirupot keverni!  És ha már itt tartunk, a ravasz öreg Flitwick professzor többet tud a bájolgásbűbájokról, mint bárki széles e világon!

Flitwick professzor a kezébe temette az arcát, Perselus arcán pedig az az ígéret tükröződött, hogy mérget fog itatni a szeretetszirup legelső igénylőjével.

- Könyörgök, Hermione, mondd, hogy te nem vagy benne abban a negyvenhatban - szólt fejcsóválva Ron, mikor kiléptek a nagyteremből, és megindultak az első órára. Hermionének hirtelen nagyon fontos lett, hogy megkeresse az órarendjét a táskájában, és nem válaszolt.

A törpék a tanárok nagy bosszúságára egész nap ki-be járkáltak az osztálytermekben, és kézbesítették a jókívánságokat. Délután, mikor a griffendélesek épp bűbájtanórára igyekeztek, Harryt is kinézte magának az egyik.

- Héha, te! 'Erri Potter! - kiabálta a törpe, egy különösen mogorva képű példány, és könyökével utat tört magának Harry felé.

Phyllis nem nagy csodálkozására, szerencsétlen testvére még a gondolatába is belepirult, hogy az ott sorakozó elsősök, köztük Ginny füle hallatára adjanak át neki egy Bálint-napi üdvözletet, ezért gyorsan megragadta Harry karját, és közösen menekülőre fogták a dolgot. Még két lépést sem tettek azonban, mikor utolérte őket a rugdosódva tolakodó törpe.

- Zenés üdvözletet kell átadnom 'Erri Potternek személyesen!

A törpe fenyegetően meglendítette a hárfáját.

- Ne itt - sziszegte Harry.

- Állj már meg! - vakkantotta a törpe, és cibálni kezdte Harry táskáját.

- Eressz el! - szólt rá Harry ingerülten.

Phyllis tudta, ha most nem tesz gyorsan valamit, akkor Harry úgy megszégyenül a többiek előtt, hogy egész nap rajta fognak nevetni. Ki kellett találnia valamit. És a terv körvonalazódott is a fejében.

Megrántotta Harry karját, és belökte őt egy mellékfolyosóra az egyik falikárpit mögé. Eközben a haját visszahúzta a fejbőrébe, elfeketítette, és a bal szemét is zöldre színezte. Lekapta Harry fejéről a szemüveget, és az orrára tolta. Mindent homályosan kezdett el látni, de most nem zavarta. Mikor megfordult meglátta, hogy Harry táskája a törpe kezében maradt, de a gnóm nem törődött vele, miután a tulajdonosa megszabadult tőle.

A táska tartalma kiborult a padlóra, egy tintásüveg el is tört. Phyllis villámgyorsan elkezdte beletömködni Harry tintától ázó holmijait, mielőtt esetleg a törpe dalra fakadna.

- Mi van itt? - hangzott fel Draco Malfoy ellenszenves nyekergése. Phyllis erre még kétségbeesettebb tempóban kezdett kapkodni a tárgyak után. Még csak az kellett, hogy Draco meglássa egy ilyen helyzetben. 

- Mi ez a csődület? - csendült egy másik ismerős hang. Percy tartott feléjük. Phyllis gondolatban már őt is, Dracot is, a törpét is, de még Lockhartot is elküldte gondolatban melegebb éghajlatra.

Most már futni akart, de a törpe mindkét térdét átkarolta, minek következtében látványosan hasra esett.

- Így ni - mondta a törpe, és elhelyezkedett Phyllis bokáján. - Íme a zenés üdvözleted:

Mint friss főt varangy, a szeme oly zöld

Haja meg akár a fekete föld.

Szívem már rég csak őérte ég.

A hősért, ki Nagyurat ölt!

Phyllis harsogva nevetett együtt a többiekkel; közben feltápászkodott, és megmasszírozta elzsibbadt lábát. Percy igyekezett eloszlatni az összegyűlt diákokat, akik közül sokan sírtak a kacagástól.

- Bocsi... bocsi, de... én nem Harry Potter vagyok - nyögte ki nevetve Phyllis, és visszanövesztette és színezte a haját, majd a szemét, és levette a szemüveget. Erre a törpe hangosan szitkozódni kezdett és elvonult, miközben a nevetés csak még jobban fokozódott.

Mikor a törpe eltűnt szem elől, Harry előbújt a rejtekéből, és Phyllis visszaadta neki a szemüvegét.

- Köszi - sóhajtotta a fiú. - Életmentő vagy.

- Jössz nekem eggyel - nevetett Phyllis, és vállba bokszolta öccsét.

- Gyerünk, gyerünk, szaporán! - terelgette Percy az alsóbb osztályosokat. - Már öt perce becsengettek! Nyomás az osztályba! Ez rád is vonatkozik, Malfoy.

Harry és Phyllis odanéztek, és látták, hogy Malfoy felvesz valamit a földről, majd kaján vigyorral megmutatja a mellette álló Cracknak és Monstronak. Phyllis rájött, hogy Draco Denem naplóját kaparintotta meg.

- Add vissza - mondták egyszerre az ikrek.

- Kíváncsi vagyok, mit írt bele Potter - szólt Malfoy. Nyilván nem nézte a borítóra írt évszámot, s azt hitte, hogy Harry saját naplója került a kezébe. Barátság ide vagy oda, Phyllis rühellte, mikor a fiú így viselkedett. A közelben állók elnémultak. Ginny rémült arccal meredt a naplóra, majd Harryre.

- Add vissza neki, Malfoy - szólt szigorúan Percy.

- Majd ha megnéztem - felelte a fiú kaján mosollyal, és meglengette a naplót Harry előtt.

Percy belefogott az "Én, mint prefektus..." kezdetű monológba, de Phyllis előkapta a pálcáját, és elkiáltotta magát.

- Invito!

Malfoy kezéből kiröppent a napló, és Phyllis kezében landolt. Ron szélesen elvigyorodott.

- Phyllis! - csattant fel Percy. - A folyosón tilos varázsolni. Tudod, hogy ezt jelentenem kell!

Phyllist azonban csak az érdekelte, hogy csatát nyert Malfoy ellen - az pedig bőven megérhette az öt pontot a fiúknak és a naplónak is, amit a Griffendéltől levonhattak.

Mikor beléptek a bűbájtanterembe, Harry felhívta Phyllis figyelmét arra, hogy Denem naplója, habár ugyanúgy a tintazuhatag áldozatául esett, teljesen tiszta volt, nem úgy mint a többi holmija, amik ragadtak a skarlátvörös tintától. Erre Ron figyelmét is megpróbálták felhívni, de barátjuk éppen a pálcájával vesződött (ami a változatosság kedvéért most lila buborékokat eregetett), így nemigen érdekelte.

Aznap este Harry és Phyllis felszaladtak a fiúk hálótermébe, mivel újra meg akarták vizsgálni Denem naplóját, és tudták, hogy Ron csak időpocsékolásnak tartaná.

Leültek a baldachinos ágy szélére, és Harry forgatni kezdte a könyvecskét. Phyllis elővett egy üveg tintát, belemártotta a pennáját, és egy pacát ejtett a napló első oldalára.

A tinta egy pillanatra megcsillant a lapon, majd eltűnt - mintha beszippantotta volna a papír.

- Fura egy napló ez - csóválta a fejét Phyllis, majd átnyújtotta a pennát Harrynek. - Most próbáld te.

Harry megmártotta a pennát, és írt egy mondatot: "Harry Potter vagyok."

A szavak itt is eltűntek. Most viszont valami más is történt. A papírból kipréselődött a vörös tinta, s olyan szavakat formált, amiket Harry sosem írt le.

Szervusz, Harry Potter. Az én nevem Tom Denem. Hogyan került hozzád a naplóm?

Ezek a szavak is eltűntek, de csak amikor Harry elkezdte írni a választ.

"Valaki megpróbálta lehúzni a vécén."

Az ikrek lélegzetvisszafojtva várták a következő üzenetet.

Még szerencse, hogy a tintánál időállóbb módon jegyeztem fel az emlékeimet. Mindig tudtam, hogy lesznek olyanok, akik nem akarják majd, hogy bárki is elolvassa ezt a naplót.

"Miért mondod ezt?" körmölte Harry. Izgalmában pacát ejtett a papíron.

Azért, mert a naplóm szörnyű dolgok emlékét őrzi. Olyan dolgokét, amiket titokban tartottak, s amelyek a Roxfort Boszorkány - és Varázslóképző Szakiskolában történtek.

"Mi is ott vagyunk most most" - írta gyorsan Harry.

- Kérdezd meg a Kamráról - javasolta Phyllis, aki izgalmában Harry szabad karjába csimpaszkodott.

"Mostanában is történtek borzalmas dolgok. Tudsz valamit a Titkok Kamrájáról?"

Kalapáló szívvel várták a választ. Az nem is késett sokáig. Denem most már kuszábban írt, mintha sietne gyorsan közölni mindent, amit tud.

Persze, hogy tudok a Titkok Kamrájáról. Az én időmben azt mesélték nekünk, hogy puszta legenda, nem is létezik. De ez hazugság. Ötödikes voltam, amikor a Kamrát kinyitották, és a szörny megtámadott néhány diákot. Egyiküket meg is ölte. Végül én lepleztem le a tettest, akit azok után kicsaptak az iskolából. Az igazgatónk, Dippet professzor azonban szégyellte, hogy ilyesmi történhet a Roxfortban, ezért megtiltotta, hogy elmondjam az igazságot. Azt a mesét terjesztették, hogy egy furcsa baleset végzett a lánnyal. Kaptam egy szép, fényes kitüntetést a fáradozásomért, s cserébe be kellett fognom a számat. De tudtam, hogy a baj újra bekövetkezhet. A szörnyeteg nem halt meg, és az embert, aki szabadjára engedte, nem zárták börtönbe.

Harry kis híján felborította a tintásüveget, úgy igyekezett visszaírni.

"Most bekövetkezett. Eddig három támadás történt, és senki sem tudja, ki áll a dolog mögött. A múltkor ki volt a tettes?"

Ha akarod, megmutatom. Nem kell a szavaimra hagyatkoznod - válaszolta Denem. - Be tudlak vonni az emlékeimbe arról az éjszakáról, mikor lelepleztem.

Harry pennája megállt a papír fölött, és elbizonytalanodva nézett Phyllisre.

- Mire gondolhat? Hogyan szállhatnék be valaki másnak az emlékeibe?

- Hidd el, képes lennél rá - mondta Phyllis, és a merengőkre gondolt. - Csak nem így. Ilyen formában még sosem láttam emlékmegtekintést.

Eközben újabb szavak tűntek fel a papíron.

Hadd mutassam meg.

Harry rápillantott Phyllisre, aki megvonta a vállát. A fiú habozott egy pillanatig, meg leírta a választ:

"Rendben."

A napló lapjai peregni kezdtek, mintha viharos szél kapott volna beléjük. A könyvecske június elejéhez lapozta magát. Az ikrek tátott szájjal figyelték, ahogy a június tizenharmadikához tartozó kis négyzet miniatűr képernyővé változott. Harry kissé remegő kézzel felemelte a naplót, hogy belenézzen az apró ablakba. Mire Phyllis észbe kapott, az ablak egy pillanatra megnőtt, és a napló nyomtalanul elnyelte Harryt, és becsukódva a földre hullott.

- Harry! - kiáltotta Phyllis, és felcsapta a naplót június tizenharmadikánál. Az ablaknak és a testvérének nyoma sem volt. Felkapta Harry pennáját, és hevesen írni kezdett.

"Mit csináltál vele?"

Megmutatom neki az emléket. Tudtommal másként nem nagyon lehet.

"Nem lesz baja?"

Nem, viszont megkérdezhetem, hogy te ki vagy?

"Phyllis."

Én Tom Denem vagyok.

"Tudom."

Ezzel csupán arra céloztam, hogy illendőbb lenne teljes neveket használni.

"Phyllis Lily Pott... Piton. Bocsánat, helyesírási hiba. Akkor Harrynek semmi baja nem lesz?"

Biztosíthatlak róla, hogy jól van. Hamarosan visszatér.

"Rendben."

Phyllis idegesen üldögélt az ágyon. Öt perccel azután, hogy megírta az utolsó szót, a napló hirtelen kinyílt, és kiesett belőle Harry. Patakokban csorgott róla verejték, és egész testében remegett.

- Harry! Te jó ég! Mi... - kezdte Phyllis, de Harry félbeszakította.

- Hagrid volt az, Phyllis. Hagrid nyitotta ki a Titkok Kamráját ötven évvel ezelőtt.

Borzalmas vagyok. Nagyon. Egy egész hónapot kihagytam, mert eszembe jutott egy másik sztori is, aminek nagy lendülettel neki is álltam, erről szinte teljesen megfeledkezve. Bocsánatot kérek, és innentől igyekszem majd megteremteni az egyensúlyt a kettő között. Nem szeretném egyiket sem hanyagolni. Még egyszer bocsi mindenki, most igyekezni fogok a következő résszel!