A fürdő felé rángat. Amint felfogom, hogy hova visz, hevesen ellenkezni kezdek, de csak annyit érek el, hogy szörnyen fájni kezd a fülem.

Bármit is akarhat velem csinálni a fürdőben, biztos hogy nem jó dolog.

Egyszerűen ledob nemsokkal a wc mellé, rámparancsol hogy meg ne mozduljak, kiviharzik, és bacsapja maga mögött az ajtót.

Szinte fel sem tudom fogni mi történik. Egyszerűen minden gondolat kiürült a fejemből. Nem tudok másra gondolni, csak arra hogy félek. Szörnyen félek.

Szorít a mellkasom, a szívem majd kiugrik a helyéről, és csak zokogok. Zokogok és zokogok. Nem tudok mast tenni. Hangosan kapkodom a levegőt, és egyszerűen nem tudom gondolkodásra bírni az agyamat.

Az a néhány perc ameddig Bishamon eltűnik, maga a pokol. Azt hittem hogy ennél a várakozásnál nem lehet rosszabb. Persze ameddig nem tudtam hogy mi következik.

Még mindig ugyanolyan idegesen viharzik be Bishamon, egy hátizsákkal meg egy elég nagy aktatáskával, majd kulcsra zárja az ajtót.

Ledobja mellém a táskákat, majd kotorászni kezd a hátizsákban, mígnem egy bilincset vesz elő.

Megragadja mind a két csuklómat, és egy csőhöz bilincseli.

Beszélni akarok, megkérdezni Bishamont hogy miért csinálja ezt, mit akar tőlem, és hogy mit tettem amiért ezt teszi, de... Egyetlen hang se jön ki a torkomon, csak hangosan zokogni tudok.

- Nyisd szét a lábad. - parancsol rám, de én csak annyit teszek, hogy jobban összehúzom magam. - Jól van ribanc, te akartad. Azt hiszem kénytelen vagyok megtanítani neked hogy te csak egy senki cica vagy. A tulajdonom. Az állatom, a játékom. Mégpedig azzal, aki a gazdánk nem ellenkezünk. Micsoda egy elfajzott ringyónak kell lenned ahhoz hogy így ellenkezz a gazdáddal... - morog, miközben kinyitja az aktatáskát, amiben... Lábbilincsek vannak. Csak közöttük nem lánc, hanem egy rúd van.

A szavai szörnyen fájnak. Nem vagyok ringyó, sem ribanc, és nem is vagyok a tulajdona. Nem akarom hogy ezeket mondja... Annyira fáj. Mintha minden szavával facsarná a lelkemből a boldogság édes nedvét...

Mire észbekapok már a lábamat bilincseli azzal a rudas dologgal... Mikor megvan vele, egy egyszerű mozdulattal széthúzza, valamit bepattint, így már teljesen szét vannak terpesztve a lábaim.

- Hogy tetszik így? - vigyorog rám. A szemében valami eddig ismeretlen dolog csillan. Őrület lenne? Vagy talán élvezet.

- Engedj el... Kérlek. Ígérem soha többet nem teszek ilyet, csak engedj el - könyörgök remegő hanggal.

Én nem akarom hogy ezt tegye velem. Nem akarok fájdalmat, sem erőszakot. Inkább maradjunk annál hogy sétáltat, meg fogdos, meg csókolgat, csak ne bántson... Nem hagynám el, nem kérném hogy ne legyen a párom, csak ne okozzon nekem fájdalmat. Azt nem akarom.

- Dehogy engedlek! - nevet fel. - Engedetlen voltál, és még mindezek tetejébe állandóan ellenkezel. Meg kell tanítsalak arra hogy kettőnk közül én urallak téged, nem pedig fordítva, cica. - A cica szót már majdhogynem köpi, olyan undorral mondja. Pedig nem vagyok undorító. Szinte ugyanolyan vagyok mint ő, csak két füllel meg egy farokkal több dolog van rajtam.

Egyszercsak lekapja a zuhanyfejet a helyéről, majd látom hogy a legerősebben megnyitja a leghidegebb vizet, és... Rámirányítja a vízsugarat.

Ez szörnyen hideg... Hirtelen a remegésem átmegy vacogó zokogásba.

Eddig csak a lábamat vagy a hasamat locsolta, most viszont hirtelen a fejemre irányítja, amitől rángatózva próbálok kitérni előle.

Ez szörnyen hideg... És belemegy az orromba a víz. Szinte fulladozva próbálok ellenkezni, mígnem egy "ne" végre el tudja hagyni a számat.

- Azt akarod hogy hagyjam az arcod? - vigyorodik el, és rálép a rúdra ami szétterpeszti a lábaim, majd hirtelen lejjebb vezeti a vízsugarat a testemen, egészen a... Lábam közé. Automatikusan kapnám össze a lábaimat, de megakadályoz benne a rúd.

Már percek óta locsol, és úgy érzem hogy mindenem lefagyott. Váltogatja hogy hol az arcomat, hol a mellkasomat, hol a lábaimat, hol pedig... A lábam között tartja a vízsugarat. Már teljes testemben vacogok, és nem tudok mást tenni, csak zokogva, és köhögve könyöröni Bishamonnak hogy hagyja abba, egészen addig, ameddig hirtelen le nem vezeti rólam a vizet. De csak addig, ameddig át nem állítja a legforróbb fokozatra.

Ne... Ne, ne, ne, ne, ne. Én ezt nem akarom.

Vár egy kicsit, majd újra rámirányítja a vizet. Ettől már felsikoltok.

Úgy érzem, mintha még a csontjaim is égnének. Szörnyű... Mintha le akarna olvadni rólam minden hús.

Csak ordítozok, sikítozok, és próbálok kiszabadulni, de nem tudok.

Annyira nagyon félek... El akarok tűnni szégyenemben. Itt van az, akiről azt hittem jót akar nekem, most mégis meztelenül kikötözött, és szinte bele akar fullasztani a vízbe.

Mikor már úgy érzem hogy nem bírom tovább a forróságot, Bishamon megint vált a leghidegebbre. Ahogyan a felforrósodott bőrömet hirtelen megcsapja a jeges víz egy hatalmasat sikítok. Vagyis sikítanék, mert először az arcomra irányítja, így csak fulladozásra telik tőlem.

Újabb néhány szörnyű perc után, mikor már majdnem megfagyok, vacogok, reszketek, és már a sírástól meg a hidegtől köhögök, végre elzárja.

- Bocsánat... - zokogom - Bocsánat mindenért...

- Sajnos ezzel én faszt nem érek. Attól tartok még nem tanultál eleget. Nektek ringyóknak nem elég egy kis pofonocska hogy tanuljatok a hibáitokból... Az a jó nektek, ha állatokként kezelünk titeket. Állatok, akik valamivel többet tudnak gondolkodni mint a többi, de semmivel nem értek többet náluk, sőt! - nevet fel. Ijesztő élvezettel, és nem kevés őrülettel a hangjában nevet fel. - Még csak most jön a legizgalmasabb része. - vigyorodik el, és egy egyszerű mozdulattal megfogja a rudat a lábaim között, majd átfordít, amitől én felnyikkanok. Hatalmasat koppannak a térdeim a fürdőszoba csempéin, és ami azt illeti szörnyen fájnak.

Nagyon félek...

Egy elég nagyot csap Bishamon a fenekemre, amitől összerezzenek. A vállam fölött hátranézve figyelem hogy mit csinál.

Lehúzza a nadrágja sliccét, majd a boxerét is, így megláthatom, az... Elég méretes, meredező férfiasságát.

Komolyan attól izgult fel, hogy majdnem vízbe fojtott? Ez beteges...

Én... én még soha életemben nem láttam más ember... tagját. Ez... ez nekem túl sok.

Mire készülhet...?

Amint erre gondolok, abban a pillanatban leesik hogy mit szeretne.

Meg akar erőszakolni.

A gondolattól azonnal kétségbeesett ellenkezésbe kezdek. Ordítozok, kapálózok, mindent megteszek hogy valahogy megakadályozzam, de nem megy. Egy elég nagyot csap a fenekemre, amitől hirtelen abbahagyom az ellenkezést, Bishamon pedig ki is használja az alkalmat, és hirtelen, elképzelhetetlenül erősen hatol belém.

Akkorát sikítok, amekkorát azt hittem hogy lehetetlen.

Nem tudok másra gondolni, csak a fájdalomra. Arra a szörnyű, feszítő, mocskos fájdalomra, ami egyszerre szaggatja szét a testem és a lelkem.

Nem tudok mást tenni, csak sikoltozva ordítozni, és könyörögni hogy hagyja abba, és vegye ki belőlem a tagját, de Bishamon meg se rezzen.

Egészen addig csak élvezettel figyeli a már-már teljesen elmebetegnek tűnő reakciómat, mígnem gondol egyet, és hatalmas erővel kezd el mozogni, amitől még keservesebben kezdek ordítani.

Könyörgök neki, zokogok, sikoltozok, és egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak arra hogy mennyire fáj.

Miért csinálja ezt velem? Én még egyáltalán nem akartam elveszteni a szüzességemet, csak tanulni akartam a vizsgámra... Ez olyan nagy baj lenne? Nem akartam Bishamonnak rosszat. Csak szerettem volna ha jól sikerül a vizsgám.

Így viszont... Nem hiszem hogy van rá bármennyi esély hogy egyáltalán képes legyek elhagyni a házat.

Miért...? Nem értem miért bánt. Hogy miért akarja hogy szenvedjek... Én nem akarom hogy ő szenvedjen. De lehet hogy ő akkor szenved amikor én nem?

Igen. Csak ez lehet. Ez lehet az egyetlen ok arra hogy bánt. Más nem lehet annyira nyomós ok, hogy... Ezt tegye velem. Hogy így... Megszégyenítsen meg bemocskoljon.

Ezért vigyáztam magamra annyi éven át...? Hogy aztán jöjjön valaki aki a párjává tesz, bezár, leláncol, és megerőszakol?

Nem tudok... Nem tudok másra gondolni csak arra hogy mennyire fáj hogy ezt teszi velem.

Vajon mennyi ideig tart még? Mikor hagyja abba? Mikor fogja végre befejezni, és megbocsátani nekem, majd bocsánatot kérni amiért ezt tette velem...?

Ez annyira rossz. Utálom ezt az egészet. Csak meg akarok szűnni létezni.

Ahogy az idő telik, úgy halkul a hangom is, mígnem végül csak zokogva suttogom neki hogy hagyja abba... De nem teszi. Folytatja. Folytatja egészen addig, míg egyszer csak... Valami furát érzek magamban.

Ez lenne az amikor elélvez bennem...?

Valószínűleg igen, mivel kihúzódik belőlem. Ettől ugyan a feszítő érzés megszűnik, de a fájdalom nagyon megnő. Pedig azt hittem ennél már nem fájhat jobban...

Hirtelen visszafordít a hátamra, amit én egy hatalmas sikollyal díjazok. Ettől még nagyobb fájdalom nyilal belém...

- Hagyd abba... Kérlek - zokogom neki halkan.

- Ó, nyugalom mindjárt abbahagyom - néz rám vigyorogva, majd elkezd kutatni a hátizsákjában.  Valamiért úgy érzem, hogy nem fogok örülni annak ahogyan abbahagyja.

Jól sejtettem, ugyanis kis idő elteltével Bishamon egy elég nagy, rózsaszín... Vibrátort vesz elő a táskából. Legalábbis gondolom hogy az, mivel van hozzá távirányító is.

- Most jön neked a legmókásabb rész - mondja. Olyan hihetően mondja, de ezt most... Nem tudom elhinni neki. Nem is véletlenül... Ugyanis alighogy felfogom mit mondott, már teljesen bennem is van, majd még szinte el sem jut a tudatomig hogy mit is csinált, mikor szerintem teljes energiával bekapcsolja, amitől... Még szörnyűbbé válik a fájdalom.

- Vedd ki... Vedd ki kérlek, vedd ki!  - sikoltozom rázkódva a zokogástól.

Szerintem el lehet képzelni mennyire fájhat az, amikor egy sebbe amiből ömlik a vér belenyomnak egy hatalmas, rezgő dolgot.

- Dehogy veszem. Élvezd csak nyugodtan az érzést. - Még egy utolsó gúnyos vigyorral rámnéz, majd felkapja a hátizsákját meg a táskát, majd elindul ki.

- Ho-hová mész? - kérdezem zokogva.

- Nem mindegy az? Te csak élvezkedj - szól még vissza az ajtóból - És hogyha ki mered szedni magadból a vibrátort, sokkal rosszabb büntetést kapsz a mostaninál.

- Ne... Ne hagyj itt! - ordítom kétségbeesetten, de rám se hederít, csak bezárja az ajtót. Legközelebb már csak a zár kattanását hallom ahogyan ráfordítja a kulcsot. - Engedj el! Kérlek... Ne hagyj itt! Gyere vissza könyörgöm! Ígérem jó leszek csak ne hagyj itt! Ne hagyj itt... Kérlek... - A hangom egyre halkul mígnem már csak reményvesztett suttogásba fulladnak a kiáltásaim.

Nem tudok mást tenni, csak zokogok, szinte jajgatok a fájdalomtól. Egész testemben remegek, és még a hideg zuhany miatt is vacogok.

Alig tudom felfogni azt ami most történt. Bishamon... Megerőszakolt. Hiába kérleltem hogy hagyja abba, nem tette. Szinte élvezte hogy az nekem annyira fájt...

Ordítottam, de nem is figyelt rám. Szinte észre se vette hogy mennyire szenvedek, pedig én... Azt hittem hogy csak jót akar nekem. Hogy nem akar fájdalmat okozni, vagy bántani, nem hogy... Megerőszakolni.

Akkor ez azt jelenti, hogy... Most már nem vagyok szűz? Hogy egy fürdőszoba csempéjén kikötözve, sikoltozva a fájdalomtól vesztettem el a szüzességem?

Ez... Ez még annyira hihetetlen számomra. Szinte fel se tudom fogni, hogy ilyen könnyedén, mindenféle érzelem nélkül vett el tőlem egy olyan dolgot, ami eddig számomra azt jelentette hogy még teljes életet élhetek. Így viszont már... Bemocskolt. Megszégyenített. Megrontott. Igen. Ez a legjobb szó rá; megrontott.

Elvette tőlem azt, ami eddig azt jelentette számomra, hogy talán lehet jobb életem is, mint a többi cicának. De tévedtem...

Tényleg ilyenek lennének az emberek? Így gondolnának ránk...? Hogy csak... elveszik azt amit akarnak, anélkül hogy belegondolnának mi mit szeretnénk, vagy hogy érzünk?

Tényleg... Ennyit érnénk? Hogy megerőszakolnak, majd itt hagynak, mintha mi se történt volna?

Eddig mindig egy túlélhető dologként gondoltam arra hogy talán egyszer megerőszakolnak. Persze, azt gondoltam hogy fáj, és hogy rosszul fogom miatta érezni magam, de azt hittem hogy hamar túl lehet lenni rajta, viszont... Ez teljesen más ha meg is történik velem.

A valóságban... Teljesen más. Össze se lehet hasonlítani az elképzelésekkel. Egyszerűen felfoghatatlan ha megtörténik.

Én még most is alig tudom elhinni hogy mi történt. Szinte csak a fájdalom az ami biztossá tesz abban hogy ez tényleg velem történt és nem álmodom.

Lenézek a lábam közé, és ott látom minden nyomát annak ami történt... Alattam kész vértócsa van, a közepén egy vibrátor még belőlem kiálló részével.

Annyira fáj... Egyszerűen nem tudom másképp leírni ezt az érzést csak úgy, hogy fáj. Leírhatatlanul.

Olyan mintha a testem és a lelkem is teljesen szétszakadt volna. Akkor vajon ha a testemben majd elmúlik a fájdalom a lelkemben is el fog...? Milyen jó lenne...

De most nem akar múlni ez a marcangoló érzés.

Most úgy érzem mintha mindent elvesztettem volna. De legfőképp Bishamont.

Eddig azt hittem hogy mindent az én érdekemben tesz, és nem csinál olyat ami nekem rossz. De lehetne jó nekem az ami ennyire fáj?

Megerőszakolt... Bennem járt a... A tagjával. Még most is kiráz a hideg ha rá gondolok. Főleg arra hogy aztán meg így itt hagyott. Mintha... Mintha csak ennyit akart volna; hogy fájjon nekem.

Hirtelen egy gondolat jön a fejembe, ami minden mást elsöpör: vajon visszajön még?

Mi van, ha... Ha örökre itt hagyott? Ha megvárja míg szomjan halok, majd pedig egyszerűen kidobja a testem az utcára? Mi van, ha... Ha soha többé nem enged ki innen? Ha ezentúl itt kell éljek ebben a fürdőszobában, kikötözve, és csak... Csak arra fog használni hogy élvezze ahogy szenvedek?

Nem... Ő nem tenne ilyet. Nem zárna be ide. Nem tartana bezárva mint egy állatot, ugye? Ő nem olyan.

De megerőszakolt.

Azt se hittem volna hogy megteszi, mégis megtette. De ez más... bezárni valakit egy életre vagy megerőszakolni két teljesen különböző dolog. Ő nem tartana engem láncon. Nem olyan kegyetlen...

Mert az nem kegyetlenség hogy élvezte ahogyan sikoltozom alatta?

Az, de... Akkor sem tenne ilyet.

Mert ő jó ember. Ő más mint a többi. Annak kell lennie, hiszen ő az én párom. Nem lehet hogy csak így elvegyen mindent amit azelőtt kincsként őriztem. Nem bíznék egy ilyen emberben.

De ő más. Bishamon nem olyan mint a többi ember, ezért bíznom kell benne.

Ő jó ember...

Ez az utolsó gondolatom, mielőtt... Elájulok, vagy elalszok, nem tudom... De elvesztem a tudatom.