-vissza a jelenbe-

Ugyan úgy esik mint aznap.A hideg cseppecskék lágyan gurulnak végig arcom vonalán borzongást és enyhe libabőrt hagyva maga után. Még az idő is siratja a szánalmas életem. Lehajtva fejem hajamat dzsekim kapucnijába tűrve léptem ki az egyik szélső sorház eresze alól. Este hét óra is elmúlt. A közeli alsó szinti kisboltok és a nagyobb áruházak pakolni kezdtek és mind bezárt mire megütötte a nyolcast az óra. Belelépve egy két nagyobb tócsába kezdtem érezni hogy mennyire rossz vizes zokniba róni a kietlen utcákat. Az esős évszak közepén járunk és több napja megállás nélkül ömlik az égből az istenek könnye. A forgalmas főúton négy sávban hajtottak végig az autók le-le locsolva az út szélén a munkából hazasiető embereket. Egy nagy pocsolyában megvillant az éppen felkapcsolódó tompa utcai lámpa fénye megvilágítva a fodrozódó esővízben látott tükörképemet. A halvány szinte fakó bőrű énem nézett vissza majd egy villanással átváltott az egész kép. A fehér arcbőrön skarlátos bordó friss és alvadt vér... Meg hátráltam. Nem...Nem akarom ezt...nem akarom ezt többé látni. Íriszeimet összeszorítva léptem bele a vízbe eltaposva a gyilkosi zord képet. Muszáj volt elszöknöm Ango-sanéktól. Helyesen cselekedtem.. Helyesen cselekedtem... Hogy jutottam ide...? 
Céltalanul kódorgok a zuhogó esőben. Azért ne úgy képzeljétek el mint egy csövest légyszi! Mondjuk néha én is elgondolkozom rajta hogy aki lassan 2 napja nem evett semmit nincs lakása ahol aludhat és éppen szarrá ázik az igenis hasonlít egy hajléktalanra. Újra visszatértem Yokohamába. Eddig a Kanagavai-perfektúra egyik szélső kis városában éltem. A külvilágot nem nagyon ismerve tanultam és éltem a nekem kiszabott életet. Az életemet...amibe nincs beleszólásom. Már betöltöttem a 15.-öt . 7 éve volt az a tragédia ami gyökerestül megváltoztatott. Engem és az életemet is.

-time skip-

Egy fényes tábla csillogok előttem. Valami villogok is rajta.
"Lupin" egy fogadó vagy inkább kocsmaszerűség lehet. Fogalmam sincs. A lényeg az hogy mégsem ázok szarrá! Gyorsan befutottam a szűkösebb épületbe majd leültem egy asztalhoz. Megakadt a szemem egy egy papíron ami az ülő alkalmatosságom lába alatt volt.. Kopott régi használt papír. Szélein barnás sárgás foltok és néhány szakadásnyom. Lehajolva érte a széket felemelve kihúztam majd felvettem. Első tapintásra egy fénykép lehet. Furcsáltam ezt az egészet. egy koros szakadt régi kép. Lassan széthajtottam de ami elém tárult megakadályozta a tüdőm levegő felvételét. Szívverésem rövid kihagyás után gyorsult fel és majd kiugrott a helyéről. A levegőt csak szaggatottan nehézkesen tudtam venni.. A fényképen Oda bácsi volt egy fiatal srác és..Ango-san?! Ő meg mit keres rajta? Ismerték egymást?. A fejembe hirtelen több száz kérdés villant fel elnyomva egymást.. A szemem könnybe lábadt. Igazából azért is tértem vissza hogy újra láthassam nevelőmet. 7 éve vár rám 7 éve él abban ahitben hogy halottak vagyunk. Megtudtam...és mégsem tettem érte. Nem tehettem érte.. nem engedtek el. A pultoshoz fordultam aki egy öreg bácsi volt. Hasonlít arra a bácsira akinél laktunk. Minden mintha a múlt töredékeként játszódna le újra körülöttem. Azok az évek amiket bezárva töltöttem. Reményt vesztve.

-Elnézést! Tudja hogy hol találhatom meg ezt az embert?- ekkor rámutattam Oda-san képére.

-Milyen rég keresem  már ezt a fotót! Amina! Bocsánat a lányom- nézett rám elnézést kérően az öreg.- Azok a szép idők! Törzsvásárlóim voltak. De akit te kérdezel kisasszony az már 7 éve halott...

Megállt bennem az ütő egy pillanatra..Az évek alatt összegyűjtött szilánkokból álló szívem újra darabjaira hullott..Az elmúlt percek semmisé váltak. A kintről beszűrődő hajnali napsugarak ellenére az én világom sötétbe borult. Gyászolt a szívem...alelkem sírt és üvöltött a fájdalomtól. Én mégis hallgattam.. Hallgattam és remegve figyeltem az eső halk kopogásának szaggatott ütemét ahogy koppanak az ablakon. De hát a balesetben nem.halt meg! Azt mondták él! Meg kell próbálni összeszedni magam.

- M-mi.történt?

- Nem vagy idevalósi kis hölgy .. te volt vele az újság. Valaki felrobbantott egy autót amiben gyerekek voltak foglyul ejtve. Mindegyik meghalt. Ez a férfi pedig elment bosszút állni a vezetőnek aki tette ezt az egészet. Mind ketten meghaltak a leszámolásuk után.

Nem tudtam megszólalni. mindegyik meghalt... Nem... Én még igenis itt vagyok csak senki nem tud a létezésemről.
Több mázsás súlyt érezek a mellkasomon. Miattam halt meg. Mert elfutottam...Mert hagytam magam befolyásolni és nem tettem semmit a szabadságomért....

- És ki ez a férfi itt mellette?-a fiatal srác arcára bökök.Túl ismerős és mégis valami kegyetlen ridegség árad a mosolyából.

- Ő még mindig szokott erre járni. De már.rég nem láttam..A neve azt hiszem- egy számla tömbhöz nyúlt és lapozni kezdett benne. Nyálazta a papír lapokat majd megállt egynél- Dazai Osamu.

Ismerősen cseng ez a név. Majd beugrott. Egyszer még amikor kicsi voltam leestem a lépcsőkön a házunknál. Pont akkor jött Oda bácsi és ez a férfi. Ő látta el a sebemet ami a mai napig látszik a lábamnál. Ekkor mondta ezt Oda -san:
"Ha bármi történik fordulj csak Dazaihoz"- Majd a képről is jól ismert kétszínű mégis lágy mosoly húzódott végig az említett arcán.. 

Ennél nagyobb hülyeség nem nagyon fordulhatna meg a fejembe...mire képes az ember ha az ösztönei és az érzései irányítja. Most jött el az idő..Hogy újra éljek és rendbe hozzam amit nem is lehet igazán. Egy elrontott élet helyrehozható. De egy elveszett lélek soha nem kárpótolható. Eljött az ideje Oda-san....hogy beváltassak egy régen tett ígéretet.

 
Megköszöntem a segítséget majd fel álltam és kirohantam a bárból. Szerencsémre elállt az eső. Ha Oda bácsi a Port Maffia nevű bűnszervezet tagjai volt akkor valószínűleg Dazai-san is az.
Nagyjából tudom hogy merre van de azért jobb ha segítséget kérek.

-time skip-

Nem tudom hogy mióta sétálhatok itt de igazán jól jönne valaki aki segítene. Teljesen eltévedtem. Az utcákon patakokban folyt a víz. A beton dzsungel kihalt volt még a délelőtti órákba is. A zsibongó zajos emberi csőcselék egy tagja sem járkált kint. Hűvös tavaszi szél csapta meg az arcomat. Márciust írunk a leheletem mégis látszódik a párás deres levegőben amint elhagyja számat. Fogaim néha néha összekoccan a hidegtől. Vastag fonott sálamat erősen többször is nyakam és szám elé tekerem. Nem csodálom hogy senki sem merészkedik ki a lakások melegéből.
Szinte a semmiből tűnt fel egy lány előttem az egyik árnyékos zsákutca takarásából.Hosszú szárú bőrcsizmája sáros volt véégig egészen a térdéig. Fekete csőnadrágot és hozzá szürke pólót viselt.Sötét barna hosszú combközépig érő kabátját összehúzva szedte egyre sietősebben lépteit. Lehet hogy tud valamit. Követni kezdtem....Léptei szaporábbá váltak ezzel együtt az én lépéseim száma és tempója is nőtt. a lány hátranyúlt két lógó loknis copfjához. Meghúzta szorosan a benne lévő gumikat. Vörös a haja.... nem is..inkább narancs. A kezén könyékhajlatig barna kesztyű volt. Kezei hirtelen állt meg a levegőben és egy mozdulattal jutott el pengéje torkomig. Szemeim kikerekedtek meglátva  a komoly hűvös szempárt amik lassan elkerekedve néztek le a nyakamig egészen saját kezéig. Kezembe egy kisebb tört tartottam amit még Ango-santól kaptam. a fegyver mindig a csuklómhoz van rögzítve egy tárolóba.

-Ki vagy?!_ vékony kislányos hang mégis komoly... és élesen vágta a levegőt.

-Jelenleg túsz vagy áldozat gyakorlatilag lehetek akár ellenség is...Kérdezni jöttem.

- Miért követtél?!

- Nem értetted azt hogy én szeretnék kérdezni nem te?- finom némi közönyösség tükröződött hangszínembe. Meg törni az embereket. Erre használtak mindig is....

Hirtelen a határozott kis arcocska elkomorult vonásai megernyedtek homlokán megannyi apró ránc futott egybe. Elvéve torkomtól a pengét kezemet szorosan megfogva rángatott arrébb.

-Ki vagy te és miért követtél?!

- Sakura vagyok. És a dokkmaffia székhelyét keresem. Célom egy van: megtalálni Dazai Osamut. Ha jól szűrtem le neked igenis közöd van a szervezethez. Dazai-san az egyetlen mentsváram most....

A lány arca megenyhült és mosolygott egy aprót. A gyanú szikrája egy másodpercig fellángot bennem majd el is aludt látva az őszinte tekintetet.

- Rendben. Kövess!

Kicsit meglepődve figyeltem gyors hangulat váltását. De a lényeg az hogy elvezet a.székházhoz. Sokat megtudtam odafelé menet a lányról. Pl azt hogy két évvel fiatalabb nálam és sejtésem igazául ő is tényleg a Dokk Maffia tagja. A neve Harley Nakahara.  Áldott. Képessége az Icetime. Nem igazán nyílok meg az embereknek. Nem is volt eddig igazán kinek megnyílnom. Az emberek mind átvágtak és kihasználtak. De Harley más volt. Éreztem benne valamit amit már jó régen nem. Elmeséltem neki én is szomorú és eléggé szerencsétlen életemet amit igazán sajnált. Jó érzés hogy van aki meghallgat és elfogad amilyennek vagy. Eddig csak egy barátom volt életemben de úgy nézem találtam még egyet Harley személyében.

A nagy diszkurzus ideje alatt egy enyhén fojtogató aurájú épülethez értünk. Csak úgy áradt belőle a sötétség... Ez a Maffia...

HarlyeNakahara remélem tetszik az új karakterkinézeted :3