So-Young POV:

Suga szobája felé vettem az irányt.

Mély levegőt vettem, majd beléptem.

Yoongi az ágyán ült és maga elé meredve bambult. Lepakoltam a felszerelésem a kis asztalkára, majd úgy döntöttem nem kérdezek rá mi baja. Csak a szokásos orvosos álarcommal tettem a dolgom.

Megfogtam gipszes lábát, majd ránéztem.

-Most leveszem a gipszet, rendben?

Csak bólintott egyet, de közben nem nézett rám.

A gipszvágó ollóval felvágtam a kemény anyagot, majd szétfeszítettem. Nem volt könnyű, de sok gyakorlással rá lehet jönni a fortélyára. Óvatosan szedtem le róla, majd visszahelyeztem a párnára. A gipszet az asztalra téve vizsgáltam meg még kissé dagadt lábát, amin egy kötés takarta sebét, amit magának okozott, mikor kirántotta lábát. Levettem azt is, majd a sebet kezdtem vizsgálni. Szépen gyógyult. Nem törött el ugyan a bokája, csak ficama volt, ami már kezdett gyógyulni, de még sokáig nem táncolhat vele. 

Kimentem és begurítottam a hordozható röntgen gépet. Igen ilyet is be kellett szereznünk, mert ebben a házban nyilván nem volt röntgengép, és egy hordozható elég egyszerű megoldás volt.

Betegem csodálkozva kapta fel fejét.

-Mi ez? - kérdezte szörnyülködő képpel.

-Nyugi ez nem fog meg enni - mondtam, majd az ágy mellé toltam - Csak egy röntgen gép. 

Kivettem és beraktam a lába alá a védőlapot, amin nem megy át a sugár, mert hát csak a lábát akarom megröntgenezni, nem az ágyat.

Aztán felvettem az ólomköpenyt, hogy ne érjen engem is sugárzás. Beállítottam a lába fölé a gépet, majd bekapcsoltam. Egyszer már használtam ilyet, így tudtam melyik gombokat kell megnyomni.

Mikor kész voltam elővettem a másik ólomköpenyt és Yoongi felé léptem.

-Ezt vegyük fel jó? - kértem, mire odahajoltam, hogy rá tudjam adni. 

Arca olyan közel került hozzá, hogy éreztem leheletét arcomon, ami nem kis bizsergést okozott. Gyorsan felhúztam rá, majd megkötöttem.

-Így - mondtam, majd rá se nézve a géphez léptem, kihúztam a kézi vezérlőt, aminek a végén egy gomb volt és távolabb álltam.

-Mehet? - kérdeztem.

Ő csak bólintott, én pedig egy határozott mozdulattal megnyomtam a gombot.

A kép elkészült, én pedig elkezdtem elpakolni. Mikor a köpenyt kezdtem el levenni róla egy pillanatra rá néztem. Tekintetünk összeakadt, de csak egy pillanatra, mert elkapta a fejét és a takaróját kezdte el szemlélni.

Nem szóltam semmit, csak levettem róla a köpenyt.

Suga POV:

Olyan távolságtartó. Vajon rájött, hogy tudom? Vagyis.. Mit is tudok? Elkaptam egy magánbeszélgetésnek egy foszlányát, amiből olyat következtetek, amiben egyáltalán nem vagyok biztos? De mi van, ha mégis igaz?

Nem mertem ránézni, de az, hogy folyamatosan megérintett valahol, állandóan megborzongatott. De olyan kellemesen, hogy elbírtam volna viselni egy egész napon át...

Na és mikor a köpenyt rám rakta... Ááá Yoongi nem leszünk így jóban! Ne lágyulj el minden egyes érintésétől... Akarom mondani minden egyes puha, érzéki és kellemes érintésétől...

Arca olyan közel volt, hogy kísértésbe hozott. Csókolni való ajkai szinte kínálták magukat, amitől légzésem felgyorsult. Vajon direkt csinálja? Ááá...

Uralkodj magadon Yoongi!

-Mehet? - kérdezte szinte az ajtóban állva, mire csak bólintani tudtam.

Megcsinálta a képet a lábamról, majd elpakolt. Azonban mikor a köpenyt akarta levenni, tekintetünk összekapcsolódott. Egy pillanatig elmerültem gyönyörű barna szemeiben, ám rögtön elkaptam a tekintetem.

Tudtam, hogy tudja, hogy valami bajom van és hiába próbáltam rejtegetni, szörnyű színész vagyok...

De nem tette szóvá. Kezeinek érintése kezdett kikészíteni. Ha még egyszer hozzám ér nem állok jót magamért és a végén még magamhoz rántom!

Yoongiii eléég!!

Nem tudtam mi bajom van. Zavart, hogy nem tudom az igazságot. Ha pedig belegondoltam, hogy ha igazam van akkor miket művelhetnek együtt. DE EZ ENGEM MIÉRT ÉRDEKEL???

Magamban üvöltöttem, pedig legszívesebben hangosan tettem volna. Sose kerültem még olyan helyzetbe, hogy tudok egy olyan titkot, ami lehet nem igaz, de nagyon igaznak tűnik, de én nem akarom, hogy az legyen és valószínűleg nem is az, de nagyon annak tűnik viszont eléggé elképzelhetetlen és mégis elképzelhető...

Vettem egy mély levegőt, aminek egy sóhajtás lett a vége, mire a már éppen kifele igyekvő So-Young megfordult.

Egy ideig így állt, majd otthagyta a gépet és hozzám lépett. Leült az ágyam szélére és tekintetem fürkészte.

-Nem akarod elmondani mi bajod van? - kérdezte kedvesen.

Nem szóltam semmit. Dühös voltam magamra. Mikor ilyen közel van hozzám nem akarom elhinni. Ó ostoba Yoongi! Miért kellett kihallgatnod azt a beszélgetést?!

So-Young sóhajtva felállt és kiment.

Én magam sem tudtam, hogy jó döntés volt-e így hallgatnom, de már késő bánat.

Pár perc múlva nyílt az ajtó én pedig azt hittem ő jött  vissza, de nem.

-Noona azt mondta, hogy valami bajod van - gurult be Jimin, majd valaki becsukta utána az ajtót - Vele azonban nem akarsz beszélni, így engem küldött, mert én tudok is közlekedni a szobák között - állt meg mellettem - Hallod olyan király ez a szék - nevetett, majd körbeforgatta magát, egy helyben, aztán vissza.

Elszórakozott vele egy ideig, majd észrevéve, hogy meg se szólalok abbahagyta és komoly arccal nézett rám. 

-Haver te nagyon nem vagy jó bőrben - jött közelebb - Mi bajod? Úgy nézel, mint valami világfájdalmas szerelmes.

-Még mit nem - horkantottam fel - Nagyon eltévesztetted.

-Ismerem ezt az arckifejezést - mondta majd arcomat, kezdte tanulmányozni ám én elfordítottam a tekintetem - Áh, szóval lelkiismeret furdalásod van. Na de mesélj - kulcsolta össze ujjait, majd ölébe helyezte őket - Mi történt, amiért emészted magad?

-Te valami agytúrkász vagy? - kérdeztem döbbenten. Honnan tudja?!

-Nem nézel a szemembe és elfordítod a fejed, tehát rossz a lelkiismereted - válaszolta filozofikus arccal.

-Nem is igaz- vágtam rá.

-De igen.

-De nem.

-De igen.

-De nem.

-Hyung ne játszadozz. Miért nem akarod elmondani?

Nem válaszoltam.

-Oké, ha magadtól nem megy, akkor majd kérdezgetek - vett mély levegőt - Nő ügy?

Nem válaszoltam.

-Szóval igen - bólintott - A sminkes lány?

Kicsit furcsálkodva néztem rá.

-Szóval nem - bólintott ismét, majd gondolkozni kezdett.

Szinte láttam hogyan pörögnek agytekervényei, ahogy sorra veszi az összes lányt, akikkel valaha csak dolgom volt.

Arca hirtelen elképedt, majd az álla is leesett. Ajkai elnyíltak egymástól és tágra nyílt szemekkel nézett rám.

-So-Young? - kérdezte megrökönyödve.

-Jaj dehogy - ráztam a fejem. Yoongi beleestél a csapdájába! ki gondolta volna, hogy ilyen hamar kitalálja??

-Neked tetszik a dokinő? - kérdezte most már fülig érő vigyorral, majd belebokszolt a combomba, mert a karom még gipszben volt.

Tényleg.. Ha már gipsznél tartunk... So-Young nem rakta rá vissza...

Vagy lehet most hoz újat?

Mély hallgatásomat Jimin igenlésnek vehette, mert füttyentett egyet.

-Haver nem vagy semmi - vigyorgott.

-Nem tetszik nekem - mondtam keserűen.

-Egy frászt - nevetett fel.

Komoly arccal néztem rá, mire arcáról leolvadt a mosoly és szemöldök ráncolva nézett rám.

-Beszélj már érthetően.

-Te ezt nem értheted - ráztam a fejem.

-Azért próbáld meg - mondta.

Nagyot sóhajtva kezdtem el gondolkodni, majd bólintottam.

-Kihallgattam véletlenül egy beszélgetést, amit nem kellett volna.

Jimin hallgatott, majd megszólalt.

-Mifélét?

Nagyot sóhajtva kezdtem törni a fejem, hogy hogyan fejezzem ki magam úgy, hogy ne áruljak el vele szinte semmit...

-Egy olyat, ami... Amiben kiderül valami szörnyű, de nem is biztos, hogy jól értelmeztem, csak eléggé úgy tűnik, de én nem akarom elhinni és szinte nem is tudom, viszont nem hagy nyugodni és képtelen vagyok eldönteni, hogy mégis igaz-e vagy sem...

-Ááálllj haver - kezdett el kezeivel hadonászni és közelebb hajolt - Ebből semmit nem értek.

-Ajj - túrtam a hajamba - Az a helyet, hogy én se nagyon értem - ejtettem kezem magam mellé.

Pár percig gondolatainkba mélyedve ültünk.

-Miért nem mondod ki nyíltan, egyenesen? - kérdezte rám nézve.

Rá emeltem tekintetem. Igazából Jimin jó titoktartó és jó hallgató. A tanácsai is általában beválnak...

-Mert ha kimondom... - kerestem a megfelelő szavakat.

-Akkor olyan igazivá válik, igaz? - kérdezte együtt érzően.

-Valami olyasmi - bólintottam.

-Vannak dolgok, amiket egyszerűen csak ki kell mondani ahhoz, hogy rájöjjünk az igazságra vagy a megoldásra. Lehet nem jön azonnal, de segítene.

Ebben volt valami.

Mielőtt meggondolhattam volna magam inkább gyorsan kimondtam, nehogy még a végén úgy döntsek, hogy csigaházamba bújok.

-Véletlenül kihallgattam So-Young telefonbeszélgetését Minha férjével és nagyon félreérthető mondatokat hallottam, mintha arról beszéltek volna, hogy viszonyuk van vagy volt.

Mikor befejeztem félve pillantottam barátomra, akinek az álla már betörte a padlót...

-Neeem - kezdte el lassan rázni a fejét - Neem haver biztos tévedsz...

-Én is ebben reménykedem - sóhajtottam.

-Haver jó nagy szarban vagy.

-Ne beszélj így - néztem rá szigorúan.

-Bocs.

Megint hallgattunk egy ideig, majd valaki kopogott.

Az ápoló feje jelent meg az ajtóban, aki azt mondta, hogy be kell kötöznie a lábam.

Csak bólintottam, mire bejött és óvatosan megemelte a lábam.

-So-Young megnézte a röntgen képeket - kezdte - Törésnek továbbra sincs jele, úgyhogy a gipszre már nincs szükség. Viszont egyelőre ne terheld. Minha majd megtornáztat, de - rázta meg a fejét - A jó ég tudja mikor fog tudni felkelni.

-Hogy van? - kérdeztem.

-So-Young kicsit aggódik - nézett rám, majd folytatta a munkáját - Nagyon szeretné tudni mik okozzák nála ezeket. Többen gyanakodtak már terhességre, de nem az. Nem is beteg, de nincs is jól. Amíg nem lesz jobban So-Young fog tornáztatni, de csak holnaptól.

-Értem - bólintottam.

Bekötötte lábam, majd kiment.

-Már kezdem unni a titokzatos nőket - rázta a fejét Jimin.

-Én is - mondtam.

-Figyelj - mondta egy idő után - Szerintem nagyon félreértetted. Beszélj vele. Mást nem tehetsz. Ha nem igaz, akkor meg fog ugyan lepődni, viszont meg is könnyebbül majd, hogy végre tudja mi bajod. Ha pedig igaz, amit nagyon erősen kétlek, akkor... Nos akkor nem titkolhatjuk Minha elől...

Hirtelen felkaptam a fejem.

-És mi van, ha a kettő összefügg? - néztem rá ijedten - Mi van, ha Minha is tudja és ez okozza ezeket a rosszulléteket?

Ezen elmerengett egy ideig, majd megrázta a fejét.

-Ha tudná, akkor már kinyírta volna So-Young noona-t.

-És mi van, ha nem tudja, hogy vele csalja meg a férje?

-Elég a sok mi van ha-ból - emelte fel kezét fejét rázva - Te már egy krimiben élsz vagy mi bajod van? Annyira túlbonyolítod. Beszélj vele és kész - kezdett el kigurulni - Ha nem beszélsz vele hidd el minden csak rosszabb lesz. Egyébként - nézett hátra a válla fölött - Szerintem bejössz neki - ezzel kinyitotta az ajtót, majd kimanőverezett rajta.

Egyedül maradtam a gondolataimmal. Fáradtan dőltem a félig emelt ágyra és lehunyt szemmel gondolkoztam.

A déli napsütés bevilágította a szobát és a nyitott ablakon át behallatszott a csicsergő madarak hangja. Mintha a szél is fújt volna.

Milyen jó idő lehet már kint...

Egyszer csak eszembe jutott az egyik dal, amin már egy ideje dolgoztam. Szerettem volna folytatni. 

Nem tudom ki és mikor, de mire engem idehoztak már itt voltak a cuccaim. Szinte az egész szobám. A ruháim a szekrényben, az asztalomon a laptopom, a fejhallgatóm, jegyzetfüzet, papírlapok, mellette a szintetizátorom és a gitárom. Nagyon otthonossá akarhatták tenni, mert a saját szőnyegem volt a padlón és a függöny is az enyém volt. Az ágyammal szemben TV, de nem volt kedvem bekapcsolni. Az egyetlen hangulatrontó az ágyam volt. Ami valójában nem az enyém volt. Egy kórházi ágy volt, amin a saját takaróm és párnám volt, de ez sem tudta eltüntetni azt a kórház hangulatot, amit árasztott.

Mellettem volt a mankóm, így felültem és oldalasan ültem az ágyon, lábaim lelógatva.

Nem volt jó ötlet. Hozzászoktam, hogy a bokámat tartja a gipsz, most azonban lógott és fájdalmamban felkiáltottam. Kétségbeesetten próbáltam visszatenni az ágyra, de mikor megemeltem csak még rosszabb lett. Ép kezemmel odakaptam, de elveszítettem az egyensúlyom és a padlón kötöttem ki.

Most már ordítottam a fájdalomtól. Bokám égett, és én pont gipszes karomra estem, amibe úgy nyilallt a fájdalom, mintha valaki ki akarná szakítani a helyéről.

Jajaveszékelésemre So-Young rontott be és mikor meglátott azonnal felemelt és az ágyra tett. Mikor lett ő ilyen erős?

Kegyetlenül fájt még mindig. A bokámat már szinte nem is éreztem.

-Min Jae gyere gyorsan! - kiáltott ki So-Young, majd bokámat megragadva egy határozott mozdulattal helyre rakta, amire felkiáltottam és nagyon hevesen kezdtem venni a levegőt. Azonban a fájdalom enyhülni kezdett. So-Young ekkor a karomhoz lépett, közben az ápoló berohant.

-Mi történt? - kérdezte.

-Leesett - mondta So-Young rá se nézve - Hozd ide a gipszvágó ollót és a mozgatható röntgent, siess.

Min Jae elrohant.

-Annyira nem vagy normális Min Yoongi - rázta a fejét.

Még mindig kapkodva vettem a levegőt, de szemem szorosan behunytam. Életemben nem éreztem még ilyen mértékű fájdalmat... Ja de igen... Mikor a felborult furgonban kirántottam a lábam és felsebeztem....

Könnyek gyűltek a szemembe. Napok óta nem kaptam már fájdalomcsillapítót, mert már nem volt szükségem rá, de ez most olyan sok volt és olyan hirtelen, hogy nem bírtam. Próbáltam normalizálni légzésemet, de nem nagyon sikerült.

-Nyugi - éreztem egy puha kezet a karomon, mire kinyitottam szemeim és So-Young biztató barna szemeivel találtam szembe magam - Mindjárt jobb lesz - vette el kezét, majd kiszólt egy nővérnek, hogy hozzon fájdalomcsillapító injekciót.

Az ápoló közben visszatért és az ollóval hozzám lépve levágta rólam az anyagot, So-Young pedig megismételte a műveletet a géppel.

Mikor készen lettek a képek az ápoló kitolta a gépet, majd a nővér beadta az injekciót.

-Maradj vele - kérte So-Young majd elindult az ajtó felé.

-Hova mész? - kérdeztem. Deja vu érzésem támadt. A kórházban is ugyanez volt. Ő ki akarta menni, én pedig nem akartam, hogy elmenjen. Hangomból az ijedelem megint kiérezhető volt, ezúttal azonban a legkevésbé sem érdekelt.

-Meg kell néznem a képeket - mondta, majd kiment.

A nővér velem maradt. A fájdalom szűnni kezdett, de a lelki fájdalom egyszerűen nem akart enyhülni.

Pár perc múlva So-Young a fejét rázva tért vissza.

-Menjél nyugodtan - mondta a nővérnek, aki el is hagyta a szobát.

So-Young faarccal lépett karomhoz. Egy ideig nézegette, tapogatta, majd egy hirtelen mozdulattal erősen megcsavarta.

Ismét felkiáltottam. Zihálva szorítottam össze szemeim és állkapcsom. Ez most mire volt jó?! Ez kegyetlen...

-Sajnálom - mondta, mire lassan kinyitottam szemeim.

Ránéztem. 

Nagyot sóhajtott.

-Sikeresen eltörted a karod még egy helyen, és ha most nem rakom helyre rosszul forrt volna be.

-Értem - bólintottam szégyenkezve.

-Yoongi mi ütött beléd? - kérdezte karjait összefonva.

-Én - nyeltem egy nagyot - Nem tudtam...

-Hogy ha felkelsz, akkor fájni fog?

-Pontosan...

-Miért akartál felkelni?

-Be akartam fejezni egy dalt... - suttogtam.

-Ajj - sóhajtott majd homlokát kezdte dörzsölni - Megtiltom, hogy munkával foglalkozz - nézett rám határozottan - A gyógyulásodra kell koncentrálnod. Nem a munkára - rázta a fejét, majd kiment. 

Utána bejött az ápoló és ismét gipszbe tette a karom.

Ő is kiment, így egyedül maradtam.

Mikor lesz már vége szerencsétlenségemnek?...

Halihó! ^^

Kicsit megpróbálom felpörgetni az eseményeket, hogy izgibb legyen, mert sajnos úgy tűnik, hogy mostantól csak heti egy részt tudok majd hozni mindenből :( De ígérem, ha lesz rá időm, akkor írok :)

Fighting! ^^