So-Young POV:

Csodálkozva ráztam a fejem, mikor Yoongi csakúgy elment mellettem.

Ennek mi baja?

Vállat vontam és visszamentem a fiúkhoz. Mivel Jin már végzett a reggelivel elkezdtem leszedni a kötéseit, hogy kicseréljem. A két járni tudó elment édességet kunyizni a házvezetőnőtől. Jimin Namjoon és Hoseok közé gurította magát és vidám eszmecserébe kezdtek.

-Hogy érzed magad? - kérdeztem a legidősebbet, miközben levágtam a kötést a karjáról, ami még narancssárga volt a jódtól, amit a műtétnél kentek rá fertőtlenítőként. A varratot hamarosan ki lehet majd venni - írtam fel magamnak.

-Jól - mondta.

-Ne hazudj - néztem rá.

Sóhajtott egyet.

-Gyengének érzem magam - suttogta, hogy a többiek ne hallják - Ami nagyon fura, mert sose szoktam ilyen lenni - hunyta le szemeit.

-Pár nap alatt visszanyered az erődet - biztattam és óvatosan megvizsgáltam a karját, hogy mennyit gyógyult eddig - Szépen gyógyul - mosolyogtam rá, majd óvatosan új kötést tekertem rá, majd nagyot sóhajtottam - Most pedig leveszem az arcodról is - néztem rá.

Nyelt egy nagyot, majd aprót bólintott.

Óvatosan kezdtem el eltávolítani a szeme körül lévő kötést. Mikor teljesen levettem, hoztam egy tükröt, mert tudtam, hogy látni szeretné magát.

-Hú - mondta arcát szemlélve, majd lassan közelített hozzá ép karjával és óvatosan megérintette - Rosszabbra számítottam.

-Nagyon szépen gyógyul - mosolyogtam rá.

-Köszönöm - nézett rám hálásan, mire mosolyogva bólintottam és eltettem a tükröt - Szeretnéd, ha tennék vissza rá kötést? Elfertőződni már nem fog.

Egy ideig gondolkozott, majd megrázta a fejét.

-Inkább nem - sóhajtott - Mennyire fog látszani? - kérdezte félve.

-Erre nehéz válaszolni - ráztam lassan a fejem - Nem kellett ugyan összeölteni őket, de kicsit mélyek, azonban tapasztalataim alapján egy éven belül nyoma sem lesz, viszont vannak kivételek.

-Értem - bólintott.

Megfogtam ép vállát és a szemébe néztem.

-Legyen hited - mondtam, majd tovább mentem Hoseok-hoz.

Suga POV:

So-Young épp Jin kötését vette le mikor visszaértem. Nem vett észre, és mivel senki nem figyelt rám, csak leültem tolószékembe és mélyen gondolkozva figyeltem minden mozdulatát.

Minden betegével úgy bánt, mintha a testvére lenne. Kedves volt, vigasztaló és mérhetetlenül buzdító. Olyan becsületesnek tűnt és annyira látszott rajta, hogy mennyire szereti a körülötte élőket, hogy hatalmas kétségek közt őrlődtem. Reggel még azon gondolkoztam, hogy ha nem történik meg a baleset, lehet sose találkozunk vele. Pozitív kisugárzása már szinte hiányzott volna a mindennapjaimból, azonban még mindig nem tudtam eldönteni két dolgot.

1.: Örüljek neki, hogy találkoztam vele, annak ellenére, hogy ez egy majdnem halálos kimenetelű balesetnek köszönhető?

És 2.: Vajon tényleg viszonya van Minha férjével?

A másodiknak már a gondolatától összeugrott a gyomrom. Nem tudtam elképzelni róla, hogy ilyet tegyen, de hiába törtem rajta a fejem, nem tudtam másra gondolni. Ezt tartottam csak lehetségesnek, és azonnal el is hittem volna, ha nem róla lett volna szó...

-...Sugaaa!

Ijedtemben nagyot ugrottam, aminek következtében bevertem a karom az asztalba és még a gipszen keresztül is megéreztem, így fájdalmasan felkiáltottam, majd másik karommal odakaptam.

-Jaj Hyung ne haragudj - mondta Kook ijedten - Jól vagy?

Nem válaszoltam, mert a fájdalomtól nem bírtam. Hirtelen egy gyengéd kezet éreztem vállamon, majd egy másik elhúzta ép karomat a gipszelttől és más helyzetbe rakta. A fájdalom enyhült, de csak annyira, hogy már nem kellett állkapcsom szorítanom, hogy ne kiáltsak fel.

Egy pár percig csak ültem, majd mikor már nem fájt annyira, felemeltem a fejem.

So-Young tekintetével találtam szemben magam, amire szívem nagyot dobbant. Barna szemei káprázatosak voltak...

-Jobb? - kérdezte hirtelen.

-Igen - nyeltem nagyot, majd lesütöttem tekintetem. Nem bírok ránézni, miközben azon gondolkozom, hogy ajkaival házas embert csókol. Már ha feltételezésem igaz... Nagyon el akartam hinni, hogy mindez nem igaz.

So-Young felállt mellőlem, majd kitolt a szobából, be az enyémbe. Behívta az ápolót, aki felrakott ágyra. Ezúttal nem utasítottam el a segítséget, mert valóban szükségem volt rá. Karom még mindig fájt, de már nem annyira, azonban nem mertem megmozdítani. So-Young hozott egy párnát és lassan karom alá fektette.

-Hogy csináltad? - kérdeztem rá se nézve.

-Van hogy a kart olyan helyzetbe kell forgatni, ahogy nem fáj, de ez függ attól, hogyan és hol verted be. Inkább nem magyarázom el részletesebben, mert kicsit bonyolult - mondta.

Bólintottam. Szemem sarkából láttam, hogy keresi a szemkontaktust, de én még mindig nem tudtam ránézni. Ha feltételezésem nem igaz, akkor nagyon szégyellhetem magam...

Egy ideig csendben voltunk és szinte hallottam, ahogy agytekervényei pörögnek, de végül csak sóhajtott egyet.

-Vissza kell mennem a fiúkhoz - indult az ajtó fele - Hoseok kötését még nem fejeztem be - fogta meg a kilincset, majd visszafordult - Mindjárt visszajövök, de ha kell valami, csak nyomd meg a gombot - mondta, majd kiment és otthagyott engem kétségek közt...

So-Young POV:

Mi ütött belé? - gondolkoztam a Jin-ék szobája fele haladva - Olyan furcsa... Valami nem hagyja nyugodni, de nem tudom mi lehet az. Amióta a folyosón majdnem elesett ilyen. Egyértelműen velem kapcsolatos, mert nem mer rám nézni. De mégis mi?!

Töprengve léptem be a fiúkhoz, mire mind egy emberként fordult felém.

-Mielőtt megkérdeznétek nincs nagy baja - emeltem fel kezeimet, majd fáradtan megráztam a fejem és Hoseok-hoz léptem, hogy befejezzem a kötéscserét - Kicsit fáj neki, de hamarosan elmúlik.

A többiek látták rajtam, hogy most nagyon el vagyok foglalva, így nem kérdezősködtek.

-Még mindig nem ettél - mondta Hoseok rosszallóan, amin elmosolyodtam.

-Mondtam már, hogy sokáig bírom. Miattam kell a legkevésbé aggódnod. Inkább azzal foglalkozz, hogy minél hamarabb meggyógyulj, nem pedig azzal, hogy ettem-e ma. Oké? - néztem rá nyomatékosan.

-Nem ígérek semmit - rázta a fejét.

Sóhajtottam. Mikor készen lettem kiküldtem mindenkit, Namjoon-t az ápoló áttolta a szobájába, Jimin kigurította magát, Kook és Tae pedig utánuk mentek és maguk után becsukták az ajtót.

Lehúztam a redőnyt, majd lekapcsoltam a villanyt.

-Ha aludni nem is tudtok, pihenjetek - mondtam, majd kinyitottam az ajtót - A falak hangszigeteltek - tettem még hozzá, majd kimentem.

Namjoon-nak is kicseréltem a mellkasán lévő kötést, de mielőtt felraktam az újat megvizsgáltam. Bordái szépen gyógyultak.

-Ha sokat pihensz a következő napokban akkor hamarabb felépülsz, mint sejtettem - mosolyogtam rá.

-Köszönöm - mondta - Mindent köszönök.

-Ajaj - sóhajtottam mosolyogva - Kezdek zavarba jönni a rengeteg hálálkodástól.

-Megérdemled - mosolyodott el halványan - Nem csak 7 embert mentettél meg, hanem a fél világot. Az ARMY is szinte belehalt volna - húzta el a száját szomorúan - És ne foglalkozz az újságokkal - rázta meg a fejét határozottan - Az ARMY örökre hálás lesz neked és mentőangyalként fognak rád gondolni. Az, hogy egy dühös újságíró mit ír nem számít. A tettek mutatják meg kik is vagyunk valójában és nem a mások által írt ocsmányságok.

Szavai balzsam volt szívemnek. Hálásan mosolyogtam rá.

-Köszönöm - suttogtam, majd mély levegőt vettem - Eléggé megviselt az igaz - mondtam a kezeimet bámulva. Még szerencse, hogy Jimin nem volt bent.

-Tudom - bólintott - És látom, hogy próbálod takarni, de szeretném ha tudnád, hogy hozzám bármikor jöhetsz, ha gondod van - nézett mélyen szemeimbe, mire aprót bólintottam.

-Azt hiszem jobb, ha megyek mielőtt elsírom magam - nevettem fel halkan - Még egyszer köszönöm. Szerintem szavadon foglak majd.

-Ajánlom is - mosolyodott el.

Kiléptem és Suga szobája felé vettem az irányt.

Mély levegőt vettem, majd beléptem.

Nos itt az új rész, remélem nem lett túl unalmas :'D Köszönöm a sok csillagozást és kommenteket ^^ Próbálok a tanulás mellett is írni, de előre is bocsánat, ha sokáig nem hozok majd részt :/ De igyekszek időt szakítani rá :)