Fogságba esve

Cirkon Aventurin még sosem találkozott olyan tündérrel, mint Finix Blumen. Bátornak és merésznek tűnt kezdetektől fogva. Amikor elfogta, hadakozott ellene, rúgkapált, mindent bevetett, hogy kiszabaduljon, de minden próbálkozása kudarcba fulladt. Cirkon vasmarokkal tartotta, hogy ne csússzon ki a karmai közül, de így is kapott tőle egy gyomrost, mikor úgy döntött, leveszi róla a kezét és inkább Berillre bízza a helyzetet.

A herceg nem tudta elképzelni, hogy az apjának mi célja lehet egy ilyen szeszélyes tündérrel. Pár napja azt a megbízást kapta, hogy keressen meg egy Finix Blumen nevű nőt, aki el és azonnali hatállyal vigye a kastélyba. Egy személyleírással teli dossziét is kapott, amit az ajtaja elé tettek le. Amikor megnézte a papírokat, úgy gondolta, hogy gyerekjáték lesz, de álmában sem gondolta volna, hogy egy őszinte jellemel találja szemközt magát.

Megvolt róla győződve, hogy Finix veszt a vakmerősége, vagy a nagy szája fogja okozni. továbbá teljesen ledöbbent amikor vissza beszélt, ami teljesen sokkhatást váltott ki belőle. Korábban még sosem beszéltek vele ilyen alpári módon. Erre itt van Finix aki nem ismeri a határokat és szembeköpi az első szembejövő herceget.

Hát normális az ilyen viselkedés egy tündértől?

Az alattvalók sosem mertek így viselkedni az uralkodói családdal, mert ha valaki erre vetemedett a komoly büntetésre számíthatott. Mindig megvolt a másik felé a tisztelet, legyen szó nemesről, vagy szolga tündérről. A szolgálóknak az volt a feladata, hogy csendben, meglapulva tettre készen figyeljék minden parancsukat. Ez minden esetben így történt. A nemes tündérek pedig, illemből nem beszéltek csúnyán.

Úgy látszik, egy Szárderből jött tündérre, nem vonatkoznak ezek a szabályok.

Cirkon hátrafordult és Finix aprócska alakjával találta szembe magát, aki egy hatalmas üveg buborékban lebegett az erdő felett. A buborék nagyon erős pajzsnak felelt meg. Áttörhetetlenné varázsolták, hogy bármilyen veszélyes lényt is tesznek bele, nem szabadulhasson ki. Ironikus volt, hogy most a nő volt az aki ebben utazott, mintha egy közveszélyes ragadozó lenne.

Finix szürke szeme Berill-re szegeződött és úgy figyelte minden mozdulatát, mintha egy veszélyes szörny lenne, aki pillanatban támadhat. Cirkon felrúgva a szabályokat, - no meg az illemet - leplezetlenül bámulta a nőt. De Finix-et nem zavarta a pillantások kereszttüze, tovább mustrálta a tündért. Egy ídő után elkapta róla a tekintetét és elkezdte tanulmányozni a cipője vonalát, mintha az olyan érdekes lenne.

Egyszer csak a kósza felhő mögül előbukkant a Hold. A fénye megvilágította Finix vállig érő göndör haját és égkék szárnyát, amely ékszerként pihent mellette. A hegyes fülein pedig megcsillant a fény, amely lélegzetelállítóvá tette a látványt.

Csodálatos látványt nyújtott Cirkon számára, csak egy valami rontotta el az összhatást, az pedig a szél játéka volt. A herceg megborzongott kissé, mikor pár szemcse a szemébe került, akaratlanul ingerelve. Az éjszakai hűvös levegő hamar észhez térítette, gyorsan kisöpörte a szemébe fúródott porszemet és visszafordult, hogy ellenőrizte, minden rendben-e. Nem bírta sokáig, tekintete minduntalan vissza vándorolt ​​a rejtélyes nő alakjához.

Olyan, mintha egy látomás lenne. - fordult meg a fejében.

Egy üveggömböt csodált, benne egy törékeny lénnyel, aminek semmi szükséges nem lenne, mégis ebben a pillanatban fontosabb volt bármi másnál. Valahol érezte, ha nem bámulja tovább lemarad egy olyan pillanatról amit örökre bánhat, hogy elmulasztott.

Mintha Finix megérezte volna Cirkon sötét pillantását, felnézett a derengésből.

A szürke és a zöld szempár találkozott.

Finix ezt sugallta a tekintetével:

Most boldog vagy? - Lehet, hogy elfogtál, de sosem fogsz megtörni!

Cirkon erre grimaszt vágott:

Lehet, hogy nem, de ki mondta, hogy nem fog sikerülni?

Finix ekkor rá morgott.

Meg ne próbáld, mert megjárod!

A herceg elnevette magát és visszafordult a kastély felé.

ꔛꔛ𖤓ꔛꔛ

Még sosem láttam ennél szebb és díszesebb épületet. Ámulva néztem a talpam alatt elterülő kastélyt, mintha a Meseországban lennék, törpék és unikornisok között.

De a másik oldalon már most utáltam a csodálatos látvány miatt, hiába volt mesébe illő, nem láttam mást csak a börtönöm. Nem szabad sokáig itt maradnom, mert a végén megkedvelem a környezetet és akkor soha nem érem el a célom. Így is bajban voltam, ami a szökést illete.

A kastélyt körül vette a Fekete erdő és egy labirintus. Láttam, hogy az erdő megvédte a vár lakóit a behatolóktól, a labirintus pedig egy második biztonsági bázisnak bizonyult. Ezzel olyan védelmet tudtak kialakitani a lakók számára ami meggátolta, hogy bárki bejuthasson akit rossz szándék vezérel. Vagy kiszökhessen.

Az biztos, hogy háború esetén jó védelmi rendszerként funkciónált.

Nem támadhatják meg sokszor a kastélyt - gondoltam - hiszen egy szörnyekkel teli erdő és egy labirintus elég indok a megfutamodásra. De ha valaki ennyire ostoba, hogy megpróbálkozik az ostrommal, az vagy nagyon hülye, vagy nem gondolkodik racionálisan.

Az éjsötét ég és alatta a kastély szürkés fehér színben pompázott, minden tornya egytől egyig a magasba nyújtott, egészen a csillagos égig. Erkélyt szinte mindenhová építettek, így könnyen lehetett repülni a várba, ezzel is elkerülve a sok lépcsőfokot.

Üvöltött a helyről az, hogy kik élnek benne, kik vannak többségben, vagy kevesebben.

A kastély pontján egy szobor kapott helyet, amely egy tündért ábrázolt. Hatalmas szárnyát akkorára faragták, mint az angyalokét, ezzel sugallva a dominanciát és azt, hogy az itt élők számára az ő szavuk mindenek felett állt. Főleg a királyé. A Fekete erdőben inkább a tündéreket részesítették előnyben, mint más udvarokban, királyságokban.

Általában a hiarchia megmaradt, minthogy a tündérek az angyaloknak, míg a szolganép, (emberek és más élőlények) a tündéreknek tartoznak elszámolással. De voltak kivételek.

Mindig lesznek kivételek, mint például én, egy mágia nélküli tündér.

Azok az emberek, akik megkérdőjelezték az uralkodó politikai törekvéseit, komoly büntetésre számíthat. Ha egy személy a negatív véleményt nyilvánosan hangoztatta, legrosszabb esetben halállal büntették, enyhébb esetben kitiltották a királyságból.

Mindig igazságtalannak gondoltam a rendszert az emberekkel szemben. Mintha nem lennének elég jók a kormányzásra, vagy bármilyen magasabb pozícióra. Nem, hogy beleszólásuk nincs, még a véleményüket sem nyilváníthatják ki hangosan. Ha ekkora elnyomásban élnek több tízezer éve, mikor fog eljönni a pillanat amikor tudatukra ébrednek és fellázadnak az elnyomóik ellen?

Lenéztem a talpam alá és észrevettem, hogy a kastélynak csak egy bejárata van.

Hát persze aki tud repülni, miért használja a bejárati ajtót, ha ott van a hatalmas erkély és a felszálló terek?

A kastély üvegablakai kicsik és keskenyek voltak.

Akkor az ablakon át való szökést, kihúzhatom a listámról. Még mindig az erkély a legjobb biztosítékot a szökésre. Ha bezárják az erkélyajtót akkor búcsút mondhatok a tervemnek, helyette sokkal komplexebb szökést kell megterveznem. Ami kockázat többot jelentene, mint csak simán kirepülni a szobából.

Ekkor az üveggömb ereszkedni kezdett. Úgy láttam, hogy a torony felé közeledünk, de ebben nem voltam biztos. Azt viszont ki tudtam venni a félhomályban, hogy annak van a legnagyobb erkélye. Minden olyan egyformának tűnik, de mégis különbözött a többitől. Ha a gyanúm beigazolódik, akkor a torony méretét nem véletlenül alakították így. Ez lehet az uralkodó család rezidenciája. És mi pont arra tartottunk.

Ennek nem lesz jó vége. - fogalmazódott meg a fejemben.

A gömb lassan ereszkedett és a kis konvoj vele együtt megáll az erkélyen. Cirkon - az a szemétláda, aki elfogott - kinyitotta az üvegajtót előttünk, majd megfordult. Berill odalépett a herceg mellé és valamit a fülébe suttogott. Nem hallottam mit, hiába volt jó a hallásom, ha egyszer üveggömbbe zárták nem sok mindent tehettem. Szájról olvasni nem tudok, de arra még a hülye is rájön, hogy rólam van szó. A pillantások a felém írányultak elég egyértelműen igazolták a sejtésemet.

Már csak az hiányozna, ha ujjal mutogatnak rám.

Pár perccel később Berill otthagyott minket és Cirkon felém fordult.

- Remélem kényelmesen telt az utad! Nem szeretném, ha csalódnod kéne. Eddig még nem érkezett panasz, de bevallom a vendégeinket nem üveggömbben utaznak. Leginkább hintóval, vagy repülve. Szóval, érezd magad megtisztelve. - mondta.

- Szíves örömest megválnék a "hintomtól" - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe - Sőt, ha lennél olyan kedves, nyugodtan eltüntetheted, mert már elzsibbadt az ülepem és sajnos nem tudok felállni mert kicsi a hely. - folytattam grimaszolva.

Cirkon jót derült rajtam.

- Jól van, kiengedlek egy feltétellel. Eltüntetem az üveggömböt, ha megígéred, hogy nem csinálsz semmi meggondolatlanságot. Most elmegyünk a királyhoz. Nem szeretném, ha elszöknél, úgyhogy, ha ezt elszúrod, legközelebb nem leszek elnéző veled.

Erre bólintottam és magamban jót derültem a herceg naívságán. A következő pillanatban a gömb szétrepedt körülöttem és apró darabokra tört szét.

A fenekemen landoltam, majd amilyen gyorsan tudtam felálltam. Lábam megfeszítettem, mint egy ugrásra kész párduc. Szárnyamat kitártam, hogy érezzem a levegő áramlását, ami kellemesen megrezegtette. Arra nagyon oda figyeltem, hogy ne legyek közel a herceghez és ez ne tűnjön fel neki.

Mögöttem az erkély korlátja, azon túl pedig a Fekete erdő végtelenje húzódott.

A hűvös levegő megborzolta érzékszerveimet, de nem foglalkoztam vele, hagytam, hogy átjárja a szél minden porcikámat.

Hiányzott a vállamat nyomó súly, ahol a táska helye lenne. Nem tudtam hová vitték el, mert mikor betereltek a gömbbe, eltüntették. Olyan mintha soha nem is létezett volna. Hiába néztem körbe az erkélyen, nem láttam.

Nem akartam addig útnak indulni míg meg nem találom a táskám, és a fegyverem különben az éhezésbe halnék bele, ha elindulok minden segédeszköz nélkül.

- Mi ez a jó modor? Ennyire jót tett az utazás? - szólalt meg Cirkon megtörve a gondolatomat - Ha tudom, nem játszunk az erdőben macska egér játékot, hanem rögtön beleteszlek az üveggömbbe. - méregetett a zöld színű szemével, mint egy bagoly.

- Nem - válaszoltam és hátrébb léptem. Kezemet a zsebembe csúsztattam és kitapogattam a fluorit, amit indulás előtt elrejtettem, hogy szerencsét hozzon.

Egy kicsit várok.

Cirkon összehúzta a szemét és így szólt:

- Nem kellett volna üveggömbbe utaznod, ha engedsz nekem. - mondta.

- Miért engedtem volna? - kérdeztem jogosan - A te ötleted volt a hülye játék, hogy 10 másodperc alatt fussak el. És mi lett a vége? - meltatlankodtam - Itt kötöttem ki a kastélyban, elrabolva. Méghozzá ártatlanul. Tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy én vagyok a te tündéred. Hamarosan rájössz, hogy rossz személyt rabolt el és kénytelen leszel elengedni. - mondtam és eleresztettem az ásványt.

- Nincs tévedés. Te kellesz a királynak és kész. - jelent ki Cirkon, túlságosan magabiztosan.

Nem tetszett amit hallottam és láttam.

- Persze, hogyne. - gúnyolódtam - Hogy hűek maradjunk a klasszikus történethez, mindig is az ártatlan hőst kell elrabolni, mert általában ő jelenti a Birodalom számára a megváltást. - daloltam a történetet, ami egy híres tündérről szólt, akit elraboltak és nagy szerencséjére hős lett belőle. Mindig utáltam a boldog befejezéseket és most is azért említettem meg Cirkonnak, hogy átlássa a helyzetünk fintorát. - Mindig a kis tudatlan, naiv egyén - rajzoltam idézőjeleket az ujjammal - kell az uralkodónak, mert különleges képessége van. Igen ám de a történet vége felé a hősünk megszereti fogvatartóit és jön a sablon szöveg, hogy addig élnek boldogan, míg meg nem halnak. - tagoltam részletesen. - Itt valami tévedés történt Cirkon, - a herceg, a neve hallatán csendben maradt nem vágott a szavamba - Tudod, nekem nincs különleges képességem amivel megmentehetem a világot, ki tudja mitől, vagy kitől - folytattam - bár, ha jobban belegondolok, ha rajtam múlna a Birodalom jövője akkor nagy pácban lennétek, mert az biztos, hogy hagynám megrohadni a francba... khm... - köszörültem meg a torkom, - (Gyors kitérő) egyszóval nem én vagyok a Fekete erdő elveszett báránykája, úgyhogy akár el is engedhetsz. Hidd el, - fordítottam komolyra a szót - nem én vagyok az akit kerestek, én átlagos vagyok és ne aggódj - mutattam fel a mutatóujjam - soha nem leszek szuperhős.

Cirkon lefagyva állt előttem és pislogni is elfelejtett. Majd csak annyit kérdezett.

- Mit szívtál? Én is kérek belőle.

Azt hittem rosszul hallok.

- Semmit. - böktem ki.

- Akkor jó. - mondta a tündér és hátrébb lépett - Menjünk. - hagyta annyiban és megfordult a nyitott ajtó irányába. Itt volt a remek lehetőség arra, hogy megszökjek.

ꔛꔛ𖤓ꔛꔛ

Cirkon csak egy perce nem figyelt oda, de Finix ezt kihasználta. Cselekedett.

Megfordult és a korlát irányába vetette magát. Amennyire a sérült válla engedte, átugrott felette és a mélybe vetette magát. A zuhanást kihasználva, szárnyát kitárta, hogy a szél bele kapjon.

Egy szempillantás volt az egész és Finix a levegőbe emelkedett, heves szárnycsapásokkal. A hideg szél metszőn fújt és minden könnycsepett kicsikart a szeme sarkából. Maga elé szorította a kezét és amilyen gyorsan tudott kilőtt a Fekete erdő felé.

Cirkon, amikor meghallotta a szárnyak suhogását, megfordult és hitetlenkedve látta Finix egyre távolodó alakját az égbolton.

- Baszki. - csúszott ki a száján - Elszökött a mátkája. - és mérgesen nézett arra, ahol a tündér egy kicsi pontnak látszott az ég sötétjében.

Rögtön utánaeredt, átugorva az erkély korlátját és a levegőbe repült magában azt kívánva bárcsak esne savas eső és akkor Finix úgy bugdácsolna le az égből, mint egy érett tök. Akkor könnyebb dolga lenne, annyi szent. Nem kell mást tennie, mint ki nyúlni érte, felkapni a testet és visszavinni a kastélyba. Hát nem egyszerű az egész? Bezzeg most kergetheti tökön babon át, mire jó esetben hajnal beállta előtt elfogja.

Cirkon nagyra értékelné, ha az Égiek megszánnánk és küldenének segítséget Finix elkapására. Nagy szégyen lenne, ha hagyja, hogy kicsússzon a karmai közül.

ꔛꔛ𖤓ꔛꔛ

A Fekete erdő felett minden csendes volt. A savas eső nem esett és a szél megállt egy pillanatra. Gyorsan és eltökélten repültem a levegőben, magasan a Hold alatt.

Minél előbb el akartam jutni az erdő rejtekébe, hogy elbújjak és lerázzam magamról Cirkont. Utána pedig kitalálni hogyan szerezzem vissza a táskámat. Lehet vissza kell mennem a kastélyba, de az túl kockázatos lenne. Ha sikerrel járnék talán időt nyerhetek és megszabadulnék a fogság felém nyúló karja elől.

Ha viszont találok egy fogadót, vagy falut a közelben, kérhetek segítséget és szerezhetek felszerelést magamnak. Nos ezen ráérek agyalni később.

Mély levegőt vettem és kelletlenül beláttam, hogy hátra kell fordulnom. Bár ne tettem volna.

A csillagos ég alatt Cirkon közeledett felém. Heves szárnycsapásokkal szelte át az alatta húzodó fák rengetegét. Olyan közel volt, hogy a szememet sem kellett eröltetnem, hogy kivegyem a jellegzetes arcvonásait.

Na most legyél okos. - gondoltam és visszafordultam.

Már jócskán a Fekete erdő felett jártam, mikor halk szárnycsapásokat hallottam mögöttem. Valahogy le kell ráznom Cirkont. Ekkor egy nagyszerű ötlet jutott az eszembe.

Úgy látszik nincs más választásom.

Lebuktam és kiszúrtam egy terebélyes fát a sok közül. A tetején landoltam és gyors mozdulatokkal lemásztam a törzsén. A kezemet felsértette a durva kéreg, de nem foglalkoztam vele. Fokozatosan hagytam el a fa ágait és amikor a talpam érintette a talajt, körbenéztem. Szememmel megkerestem a legvastagabb törzsű fát és odaléptem elé.

A fa legalsó ága túl magasan volt, de ez nem jelentett bajt. Mély levegőt vettem és felröppentem hozzá, majd megkapaszkodtam és felhúztam magam. A kérge a tenyerembe vájt ahogy céltudatosan másztam egyre feljebb. A sötét színű levelek az arcomba csaptak, a szívem a torkomban dobogott mikor végre megtaláltam a legszimpatikusabb ágat. Megálltam és lélegzetvisszafojtva vártam.

Pár percel később a fejem fölött halk szárnysusogásokat hallottam. Cirkon megérkezett.

Nem mertem megmozdítani a fejem, de nem is láttam volna semmit, mert a fa levelei eltakarták a kilátást.

Ha Cirkon nem vesz észre, akkor nyertem. Addig kell kibírnom, míg el nem megy. Utána szabad vagyok. A fa ága megfelelő rejtekhelynek és elég stabilnak tűnt. Talán nem vesz észre. Ha nem csapok zajt...

A szárnycsapások hirtelen elhalkultak és egy test tompa puffanása szürődött át a fa ágai között. Ezt követett egy motoszkálás, ami inkább hasonlított egy állat szöszmötöléséhez, mint egy tündér mozgására.

Jó helyen vagyok?

Feljebb nyomtam magam az ágon és imádkoztam az Égiekhez, hogy észrevétlen maradjak, legalább addig amíg Cirkon el nem megy. Nem volt komfortos a fa tetején ülni, ahol minden levél úgy állt, hogy engem bosszantson, de már nem fordulhattam vissza. Viszont, ha a levelek tovább csiklandoznak, akkor a végén úgy fogok lezuhanni a fáról, mint Lucifer a mennyből.

Nagy dirrel, durral.

Ekkor mozgást érzékeltem jobbról. Nem akartam odanézni, de nem volt sok választásom mikor a hang egyre közelebbről érkezett.

Centiről centire fordítottam arra a fejem. A kezemet szorosan a fa törzsén tartottam és nem eresztettem. A szárnyamat szorosan behúztam és minden ágtól, levéltől megóvva lógattam a föld felé.

A szememet behunytam és reménykedtem benne, hogy nem egy szörnnyel találom szemközt magam.

A hang elhalt lentről. Egy széllökés rontott be a fa ágai közé, megrezegtette a sötét színű leveleket.

Lassan kinyitottam a szemem és akkorát sikítottam, hogy a fa ágai megremegtek.

Egy óriáskígyó nézett velem farkasszemet, fekete gomb szemével és hosszú lándzsaszerű nyelvével. A mellettem lévő ágon tekeredett fel és érdeklődve figyelte minden mozdulatomat.

Ha eddig a pulzusom nem volt magas, most feltört, mint a gejzír. A szívem hevesen vert a mellkasom gödrében, a levegőt felületesen vettem és olyan mozdulatlanná merevedtem, mint egy szobor.

Ha ember lennék akkor nagy valószínűséggel bajban lennék. De tündérként sem áll jobban a szénám, úgyhogy minél távolabb kell kerülnöm a bestiától.

Az óriáskígyó, hogy, hogyan került fel a fa tetejére azt csak az Égiek tudhatják.

Sziszegett és tekeregve közeledett felém, én meg kikerekedett szemekkel figyeltem a mozdulatot és magamban fontolóra vettem a feladást.

Én nem vagyok hajlandó azzal a döggel egy fán maradni - Még Cirkon kedvéért sem.

A kígyó olyan hosszú volt, hogy nem láttam a végét. A pikkelyes test terebélyes kacskaringos mintázatot öltött a szürke és a fekete árnyalatai között. Úgy csüngött a fa ágán, mint egy spirál.

Mély levegőt vettem és hátrébb csúsztam az ágon. A kezemet a fa törzsén tartottam, de nem mertem elengedni. A kígyó folyamatosan közeledett és már a törzsnél járt.

Úgy tűnt engem vett célba.

Hogy nem vettem észre mikor felmásztam? Ha tudom, akkor másik fára mászok fel és nem erre, ahol egy óriáskígyó tekereg...

Egyszer csak a kígyó megelégelte a tekergőzést és megállt.

Kifújtam a benn tartott levegőt. A szárnyamat készenlétbe helyeztem vészhelyzet esetére. Kiszúrtam az alattam húzódó stabilnak tűnő ágat és átmásztam rá.

Az óriáskígyó megunta az egyhelyben állást és most a kezem irányába iramodott. Mikor elérte az ujjaimat megállt egy pillanatra és rám nézett az ijesztő fekete szemével.

Mintha azt kérdezné: Szabad?

- Nem nem szabad. - mondtam neki. - Meg ne próbáld, te undormány. - tettem hozzá.

A kígyó döntésre jutott. Figyelmen kívül hagyva engem, lefelé vette az irányt, le egészen a kezemen végig.

Hogyan fogok kiszabadulni innen?

A saját csapdámba estem bele és, ha elfognak csakis magamra vethetek.

Ezt jól megcsináltad Finix Blumen. Gratulálok. - átkoztam magam.

Elrepülni sem tudok, mert túl kicsi a hely, hogy kinyissam a szárnyamat, minden levél és ág felsértené. Ha mozdulatlan maradok, talán a kígyó nyugton marad.

Megacéloztam magam és farkasszemet néztem vele. Valószínű fekete szeme rémálmaimban is kísérteni fog.

Levélzörgés hallatszott mellettem, idegesen kaptam arra a fejem.

Cirkon érdeklődve mustrált a fák ágainak résein át és mikor meglátta furcsa helyzetemet hangosan felnevetett.

Mérgesen fújtam ki a bent tartott levegőt és így szóltam:

- Segíts! - kértem - Nem akarom, hogy a kígyó megmarjon és egy életre lebénuljak! - folytattam. Az érintett állat már fél arasznyira volt a nyakamtól és tekergőzve folytatta útját. A pikkelyes bőre súrolta a bőrömet amitől minden idegszálam pattanásig feszült.

- Valóban? Talán nem kéne fára mászni és akkor a kígyó nem mászik rád. - mondta vigyorogva Cirkon, majd folytatta - Ha eljössz velem a kastélyba...

- Fogd be! - kiáltottam rá.

Cirkon megállt egy pillanatra, résnyire húzta a szemét és azon keresztül fixírozott engem. Biztos azon gondolkodott, hogy ha félholtan viszi a királynak, annak senki nem fog örülni. Főleg én nem.

- Öld meg! - kértem hisztérikus hangon. - Most azonnal!

Elengedte a füle mellett a megjegyzésemet és folytatta:

- Utána velem jössz a kastélyba. Ha tetszik, ha nem. - szögezte le.

- Nem megyek a kastélyba - szűrtem a fogaim között - Már mondtam, hogy összekeversz valakivel. Nem vagyok fogoly. - fújtam egy nagyot, csak amikor a kígyó elérte a nyakam akkor szívtam be élesen a levegőt. - Crikon. Segíts megszabadulni a kígyótól! - rimánkodtam.

- Biztos, hogy nem. - méltatlankodott - Azt várod tőlem, hogy engedjek egy fogoly akaratának. Még mit nem!

- Nem vagyok fogoly! - vágtam rá indulatosan.

- Ha jobban belegondolok... - nézett rám - Nem is olyan rossz a helyzet. Megvárom míg a kígyó elmegy, majd megfoglak és visszateszlek a gömbbe. Onnan nem tudsz elszökni, sőt még egyszer nem dőlök be az ártatlan...

Ekkor tudatosult bennem, hogy elszúrtam az egészet. Ebből a göndörből már nem tudok kimászni egykönnyen és úgy tűnt jó sokáig leszek fogságban, ha nem találok megoldást.

Ha egy csoda folytán bejön a tervem, akkor sem leszek biztonságban. Nincs mágiám, amivel megvédhetném magam az erdőben. Ha felkészültebben akarok nekivágni a hosszú útnak, érdemes lenne engedni Cirkonnak és talán a kastélyban összetudnám szedni magam annyira, hogy készen álljak. De az mégsem lenne jó, mert túl nagy kockázatot válallok, ha vele megyek. Vajon van más lehetőségem?

- Te hülye vagy! - bukott ki belőlem, bár nem ezt akartam mondani, mégis kicsúszott.

Cirkon meglepődött, de semmit nem reagált.

- Segíts már az Isten szerelmére! - kértem kétségbeesetten.

- Velem jössz a kastélyba!

- Nem, nem megyek! - kiabáltam indulattal, amitől a kígyó megdermedt és bosszúból sziszegve megcélozta a derekamat.

Nem jó ötlet hangoskodni egy hüllő közelében.

Prüszkölve fújtattam, mint aki nem tudja eldönteni nevessen vagy sírjon. Annyira megrémültem a állattól, hogy bármit megadtam volna, hogy végre megszabaduljak tőle.

- Segíts. - sutoggtam és reszketegen kifújtam a levegőt.

Cirkon élesen beszívta a levegőt és előhívta a tündér mágiáját. Éles fény tört elő az ujjai közül. - Talán mégsem ártott volna kérnem abból a szerből amit szívtál! De már késő. - tette hozzá, amikor a mágiája elérte a kígyó fejét.

A gombszerű szem idegesen mozgott amikor az energiaszál rácsavarodott a fejére, mint egy kötél. Az állat idegesen próbált szabadulni, de mindhiába. A láthatatlan ostor szépen lassan megfojtotta. Egy hangot sem adott mikor eltávozott belőle az élet, majd a holtteste lezuhant a földre.

Még egyszer utoljára szúrós pillantásokkal illettem a hüllőt de mikor a karom és a nyakam szabaddá vált, fellélegeztem.

- Na végre. - mondtam és lenéztem.

Ágak állták az utamat, ahogy próbáltam lemászni a fáról. Nagyon lassan tudtam haladni, de mikor látótávolságon belül megláttam a talajt, megkönnyebbültem.

Nem vettem észre a fa alatt megjelenő üveggömböt, így véletlenül lendületből a belsejébe csússzantam.

A talpam nagyot puffant a buborékban és a karom fájdalmasan csapódott neki a masszív falnak. Ijedten néztem körbe az új cellámban és szitkozódva vettem tudomásul, hogy újra fogoly vagyok, egy hatalmas üveggömben, pont, mint fél órával ezelőtt.

Ez már nevetséges. Hogy lehetek ennyire felelőtlen?

Lenéztem a karomra és láttam, hogy az ágak hajszálvékony vágást ejtettek a csuklómon és a felkaromon amiből most vér szivárgott. Emiatt nem kell aggódnom mert tudtam, hogy a tündér véremnek köszönhetően hamar beforr a seb.

De más miatt annál inkább. Hogyan fogok újra megszökni?

Úgy látszik a soros nem enged szabadjára bárhogyan is akarom. A lehetőség adott volt, csak én baltáztam el.

Ekkor a gömb megmozdult és vele együtt kiszálltunk a fa alól, majd az ágak mentén haladva felrepültünk a magasba.

Cirkonall találtam szembe magam, aki heves szárnycsapásokkal próbált fennmaradni a levegőben. Legszívesebben pofon vágtam volna a kialakult helyzet miatt, de nem tudtam megtenni. Helyette a gömb ruganyos falába vertem az öklöm mikor észrevettem.

Durrrr!

Jólesett.

Bánatomra semmi nem történt, csak a csontjaim sajogtak az ütés hatására. Miből van ez? Márványból? - kérdeztem magamban és felnéztem a sötét égboltra.

Mellkasomhoz szorítottam kezem és lassan lehunytam a szemem. Nem kívántam mást csak békességet és szabadságot az angyaloktól, de nem úgy tűnt, hogy ez a vágyam egyhamar megvalósul. Mély levegőt vettem és egy nagy sóhajjal kiengedtem. Egy könnycsepp gördült le a szemem sarkából, ami azt jelentette, hogy a kezdeti adrenalin kezdett elpárologni.

Cirkon jelent meg a látóterem peremén.

Csak elmosódva érzékeltem őt, mert a gömb átlátszó volt, de nem kristálytiszta, ráadásul a könnyeim annyira elhomályosították a szemem világát, hogy, ha akarnám sem tudnám megfigyelni az arcvonásait.

- Indulunk! - adta ki utasításként, mintha egy alattvalójának adna parancsot. A hangja tompán jutott el hozzám - Előttem fogsz utazni. Megértetted? - kérdezte.

Nem válaszoltam, helyette megvontam a vállam. Nekem már minden mindegy volt.

- Akkor jó. - jegyezte meg hűvösen és megfordult.

Hagyta hadd szálljon a gömb velem együtt tova a kastély felé. Most már biztosan volt számomra, hogyha útközben próbálkozok a szökéssel biztos elkap. Innen nem egykönnyen van kiút.