- Mégis hova viszel? - követeltem választ a gondolataimmal kommunikálva. Ayato még annyira sem méltatott, hogy némán visszaüzenjen valamit. Sóhajtottam volna, de ő még mindig elszántan szorította az egyik kezét a számra. Úgy éreztem legalább egy fél órával el kell halasztanom a vacsorát.

Amikor egy szűk folyosón befordulva lépcsőt láttam magam előtt, kezdett egy érzés támadni bennem, hogy most nem viccel. Nem tudtam dűlőre jutni, érdekeljen-e miért akar levinni a csatornákhoz, vagy sem.
A levegő egyre nehezebb lett, és már korom sötétben lépdeltünk lefelé. A kellemetlen szagra csak az orromat ráncolhattam, mert az áporodott aroma, és az állott víz párája már teljesen betöltötte a teret. Odalent valami félhomály uralkodott. Köhintettem párat amikor Ayato elengedett, és méltatlankodva néztem körbe.

- Azt ne mondd, hogy oda akarsz belelökni! - böktem a járda széléről a mellettünk hömpölygő meglehetősen használt vízre. Ki tudja, honnan jön ez a sötét folyadék, és ötletem sincs hány elkallódott emberi maradványt találnék benne. Esetleg még rosszabbat.
- Egyáltalán nincs kedvem veled viccelődni North. - csettintett a nyelvével és közelebb lépdelt hozzám, a levegő, amit egyenetlenül fújt ki, már a hajamat csiklandozta. Nem akartam, hogy ismét fölém kerekedjenek a szó szoros értelmében, ezért hátrébb léptem. Persze ez rossz döntés volt, a vöröske követte minden mozdulatomat egészen addig, amíg a hátam neki nem ütődött a nyirkos és nyálkás kőfalnak.
Egyik kezét a fejem mellett odacsapta a falhoz, elzárva a menekülési útvonalat az ajtó felöl. Nem volt kedvem rohangálni a csatornákban, eszem ágában sem volt az ellenkező irányba futni. A keze olyan fehér volt a lucskos falon, hogy szinte világított.

- Ha szólsz, hogy beszélgetni szeretnél, akkor fönt is megejthettük volna...
- Itt most én beszélek. - vágott közbe, bár elég halkan beszélt azonnal befogtam a számat. Oké, úgy tűnik valami tényleg felpaprikázta a hangulatot a kastélyban, amíg odavoltam.
- Tudod, jobban örülnénk neki, ha nem találkozgatnál azokkal a szerzetekkel, és távol maradnál tőlük. Olyanba fogod beleütni az orrodat, amibe nem kéne. Még a végén megütöd a bokádat North. - szóval megkaptam a második kioktatásomat is. Kifejezéstelen arccal bámultam rá, vártam, hogy befejezze a mondókáját és végre én is megszólalhassak.
- És még hagytad neki azt is, hogy megharapjon! - hüledezett és elkapta a csuklómat, ami az ölemben pihent.
- Nem kerestem a társaságát, csak egymásba botlottunk! Még véletlen sem vágytam arra, hogy nyomot hagyjon rajtam! - kaptam ki a kezemet a szorításából és a hátam mögé rejtettem.
Talán föl kéne készülnöm arra, hogy a Sakamaki testvérek sorba állnak az ajtóm előtt, hogy egyesével elmondják nekem, mekkora idiótaságot tettem? Na ne.

Belém fojtotta a szót azzal, hogy ismét közelebb hajolt, de ezúttal nem állt meg előttem, a nyakam és a vállam találkozásánál lévő kis mélyedésbe hajolt és megnyalta a bőrömet.
- Hmm... Minden vágyam eltűntetni onnan annak az alaknak a szagát. - megborzongtam, de korántsem jó értelemben.
- Hagyj békén. - löktem egyet a vállán, a hangom halk volt, de annál dühösebb.
- Neki is megengedted, hogy a közeledbe férkőzzön hugi. - mormogta és a szabad kezével félretűrte a hajam. Éreztem, hogy mire készül ezért összeszedtem magam és a két vállánál fogva hatalmasat löktem rajta. Próbáltam az ártalmatlan kategóriába sűríteni az összegyűlt erőmet, csak még nagyobb bajba kerültem volna, ha komolyan összeverekedek vele. Az a három lépés, amit hátra tántorodott, éppen elég volt nekem, hogy félre csússzak és már mellette álltam. Odaszorítottam a kezem arra a pontra, ahol a szája korábban a bőrömhöz tapadt.

Tisztában voltam vele, mi lapult a tenyerem alatt.

- Most már a Sakamaki családhoz tartozol. - egy másik hang törte meg a kettőnk közt beállt feszült csendet. Úgy álltunk egymással szemben, mint két vad, akik éppen összecsapni készülnek. Raito megigazította a kalapját és fogkrém reklámba illő mosolyt villantva megállt mellettem. - Vagy elfogadod, vagy nem, ez rajtad áll. De a tényen nem tudsz változtatni. - a hangja szórakozottsággal telve, visszhangot verve csengett a csatornában. Úgy éreztem magam, mint egy egér, akit két macska a sarokba szorított.
Pontosabban három.

- Kanato? - kaptam az ajtó felé a fejem, amikor egy lágy szellő felém hozta a harmadik iker jellegzetes, édes illatát.
- Üdv hugi! - lépett elő egy tartóoszlop mellől, ami eddig teljesen elrejtette őt. Teddyt a karjában szorongatta - mint mindig - és közelebb sétálva csatlakozott hozzánk.
A becenév még inkább indulatokat keltett bennem és örültem neki, hogy a ház alatt vagyunk. Legalább nem égetek el semmi fontosat, ha véletlen tényleg fölgyulladok az idegtől.
- Nem vagyok valami tárgy, amit csak úgy birtokolhattok. - jelentettem ki határozottan. A két kezem ökölbe szorult az oldalam mellett, és Kanato meg sem próbálta leplezni, hogy a nyakamon lévő foltot bámulja, amit a testvérétől kaptam.

Idegesen libbentettem a hajamat előre, hogy eltakarja a pirosló bőrömet. Ez legalább egy napig rajtam fog díszelegni.

- Valóban nem vagy az, de azt szeretném, ha örökre itt maradnál velünk. - lépett közelebb Kanato, és megragadta a kezem. Legalább ő nem tornyosul fölém, nála jóval magasabb voltam.
- Kanato, ha képes leszel kitömni Northt, akkor Teddy tömőanyagával foglak kipárnázni, hátha magasabb leszel. - horkant fel Ayato. Az ajkamba haraptam, hogy leplezzem a feltörni készülő nevetésemet.
- Mit képzelsz? - a kis vámpír nem adta föl, de figyelmeztetőül megrángattam a kezét, hogy nehogy hisztizni kezdjen. Továbbra sem engedte el a jobbomat, viszont legalább elhallgatott.
- Ha szeretnél, kaphatsz tőlem ilyeneket oda is, ahol nem kell takargatnod. - lekaptam a szabad kezemet a nyakamról és nem túl barátságosan morogtam Raitora, aki kacsintott egyet és az ajkába harapott. Egyértelműen utánozni akarta a korábbi mimikámat, de egészen más szándékkal.
- Na jó, elég lesz ám mára. - fújtattam dühösen. Ez a csatorna egyre kisebbnek és kisebbnek tűnt, hogy az ikrek idecsődültek. Faképnél hagytam a perverz Fedorát, és a két vitatkozó testvért és az ajtó felé indultam. Kanato még mindig nem engedte el a kezem, cserébe úgy húztam magam után, mint valami kisgyereket.
- Ez nem lehet igaz. - még a lépcsősor közepén is morgolódtam, hiszen a többiek is utánam jöttek.

Csak remélni tudtam, hogy végre kaphatok egy órányi nyugalmat, amikor Ayato leráncigálta rólam az öccsét.