December 25, Vasárnap

Immáron ismét Párizsban, egyáltalán nem kipihenten, viszont minimum plusz három kilóval üldögéltem a konyhában a gépem előtt és arra vártam, hogy a Kinga és Virág neve melletti kis ikon is zöldre váltson. Még tegnap este írtam nekik SMS-t, hogy ma mindenképpen beszélnünk kell, mert S.O.S. dolog van. Mindketten csak ma reggel reagáltak, azzal, hogy őrültek módjára bombáztak az üzeneteikkel, Virág például ilyeneket írt: "Iiiijjjj, Reniii ne haragudj, de mikor írtál én már aludtam!" vagy éppen "Miért nem veszed fel a telefont? Reniiiii, mi vaaaaan?". És akkor kijelenthetem, hogy ezek az üzenetek voltak a csupa szív sorok, tele szeretettel. Aztán jöttek Kinga sorai is: "Renáta! Remélem nyomós okod volt arra, hogy az éjszaka kellős közepén kezdj írogatni nekem! Tudod, nem mindenki insomnias, úgyhogy díjaznám, ha EMBERI IDŐPONTBAN írnál ilyeneket!!!" és mivel nem reagáltam, ilyet is kaptam: "Renáta! Ne idegesíts! Vedd fel azt az átkozott telefont mert esküszöm, hogy fogom és belevágom a Dunába! Veled együtt! Vedd már fel!!"
Annak érdekében, hogy elkerüljem a fizikai sérelmeket, eszméletlen sebességgel írtam vissza mindkettőjüknek, hogy délután majd Párizsból jelentkezek.
Most pedig Virág csoportos hívást indított. Na, végre.
– Sziasztok – integettem bele széles vigyorral. – Kinga, annyira sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni.. De a vizsga után mindenképpen haza megyünk!
– Szia – integetett vissza Virág, aztán megtörölte a szemüvegét, mert az egyik lencse tele volt kék festékkel.
– Renáta, jól van már – legyintett Kinga unottan, de én akkor is láttam rajta, hogy szívesen találkozott volna velem. Hah. Igazi legjobb barátnők vagyunk mi hárman. Kétség kívül. – Mindenesetre, örülök, hogy épségben haza értetek. Az "eldobom a munkámat, mert unom és mert részben nem vagyok normális" hős szerelmesed hol van?
Már éppen válaszolni akartam, hogy a szobában néz valamilyen szerinte hihetetlen jó, szerintem meg hihetetlen förtelmes filmet,
amikor Cortez kezében egy üres kólás flakonnal torpant meg, a megnevezés hallatán.
– Itt – hajolt le mellém, közben szabad kezét bal kezemre kulcsolta és halvány vigyorral megpöckölte ujjamon a gyűrűt.
– Hé! Mit hallgatózol? Nehogy azt hidd, hogy mindig minden rólad szól! Tűnés innen, ez egy zárt körű megbeszélés – mászott bele a kamerába eszelős tekintettel meredve Cortezre.
– Én csak kóláért jöttem, aztán meghallottam, hogy rólam érdeklődsz, gondoltam köszönök – röhögte el magát, Virággal egyetemben. – Nem is tudtam elképzelni, hogy mi hiányzott jobban az életemből. A barom Neményi, vagy az eszelős Kinga. Azt hiszem Kinga fölényesen veri Neményit – suttogta fülembe, nyomott egy puszit a hajamba és már a hűtőhöz is lépett és visszabattyogott a szobába. Virág pedig ájuláshoz közeli állapotban kapta kezét szája elé.
– Hogy érti, hogy Neményi? Mi van Arnolddal?
– Öö. Igazából erről akartam veletek beszélni – bólintottam számat rágva. – Szóval. Ugye 23-án mentünk haza, és aznap Virágék jöttek hozzánk...
– Renáta! A lényeget! Nekem erre nincs időm!
– Jó na. Tegnap el kellett mennünk fát venni, ahol sikerült bele ütköznünk Arnoldba. Aki először is Ádámnak hívta Cortezt, utána pedig közölte vele, hogy egy napon még mellette leszek boldog, Corteznek pedig akkor teljesen befellegzett. Ami ugyebár teljességgel lehetetlen, de ő Arnold, neki semmit nem lehet megmagyarázni.. Aztán...
Annyira belemerültem a mesélésbe, hogy mikor elértem az eljegyzési pillanatokig, odakint már kezdett sötétedni. Hű. Hogy elszaladt az idő!
Kinga fejét csóválva fejezte ki döbbenetét, míg Virág megállás nélkül azt kántálta, hogy Arnold rossz energiát vonz magával(?). Lehet, hogy elfelejtettem megjegyezni, de hippi barátnőm az utóbbi időben erősen rákapcsolt ezekre a jóslásos dolgokra, de Kinga minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy kimossa az agyából ezt a szerinte "időpocsékolásra megfelelő hazugságot". Hát, igen. Kinga és Virág úgy érzem sosem változnak.🙂
– És azután mi történt? – kérdezte Virág csillogó szemekkel, miután elmeséltem, hogy mennyi mindent kaptam karácsonyra. Nem tudtam, hogyan is kellene elmondanom a két legeslegjobb barátnőmnek, hogy a barátom tegnap megkérte a kezemet, így hát minden mindegy alapon, felemeltem bal kezemet és gyűrűs ujjamat egészen közel tartottam a kamerához.
– Renáta. Miért, könyörgöm, mondd el, miért kell neked az, hogy a barátod ócska fém karikákat akasztgasson rád? – dünnyögte unott hangon.
– Nem, nem – ráztam meg fejemet, mikor láttam, hogy egyikőjük sem érti teljesen, hogy milyen gyűrű is ez valójában. – Cortez tegnap megkérte a kezemet!
Aztán vártam és ellenőriztem az internetkapcsolatot, ugyanis úgy tűnt mintha az egész rendszer lefagyott volna. Hol van ilyenkor Dave vagy Macu? A két techman?
– Micsodaaa??? – hüledezett Kinga a szokásosnál magasabb hangon.
– Vááá!! Reniii, úr isteeen, gratulálok! – üvöltötte Virág artikulálatlanul, aztán el kezdett sírni.
– Minden oké? – torpant meg a konyha ajtóban hirtelen Cortez, tágra nyílt szemekkel meredve a képernyőre, majd rám és végül megint a képernyőre.
– Csak elmeséltem mik történtek odahaza.. – mosolyogtam rá szégyenlősen, ő pedig hozzám lépett és megcsókolt, majd vigyorogva meredt a kamerába.
– Corteeeez, gratulálok!
– Köszi, Virág – nevette el magát, közben meg lejjebb vette a hangerőt a laptopon. Mert az konkrétan üvöltött. Vagyis, Virág ordibált, a gép pedig nagyjából ugyanolyan hangosan adta ki az óbégatást. – Kingával mi van?
Fejemet rázva jeleztem, hogy fogalmam sincs. Kingából csupán annyi jött ki reakció gyanánt, hogy "micsoda" azóta viszont meg sem szólalt.
– Kinga mindjárt hányni fog – meredt mindkettőnkre a kamerán keresztül, eltorzult arccal. Oké, Kinga a jó hírek hallatán nem repes az örömtől úgy mint én, vagy Virág, de nem is szokott ilyen lenni az arca! Á, mi van már? – Jól meggondoltad te ezt, vagy csak ráhúztad a gyűrűt az ujjára mert Neményi megint bekerült a képbe? Mert ha a második, akkor rohadt gyorsan indulj el valamerre mert nem állok jót magamért!
Oké, erre én nem is gondoltam. Merthogy vakon bízok Cortezben, és a hatalmas, vastag, átláthatatlan rózsaszín (szerintem mára már van az pink is..) köd miatt konkrétan semmi negatív dolog nem fordul meg a fejemben ha rá gondolok. Mert nincs negatív dolog ami hozzá köthető! Vagy mégis? Jaj. Fenébe!
– Kinga, állj le – szólt rá Cortez mély, tekintélyt parancsoló hangon. Kingának automatikusan szaladtak fel szemöldökei, és egyenes háttal, szikrákat szóró szemekkel hajolt közelebb a kamerához. Megint. – Szeretem Renit, és jó lenne ha ezt mindenki fel bírná fogni végre, mert kezd elegem lenni, hogy minden másnap ezt kell bizonygatnom más más embereknek. Na. Azért jegyeztem el, mert így érzek iránta. Nem Neményi, nem Viki és nem is a kitalált francia srác, hanem magam miatt. Mert mióta kilencedikben korrepetálni kezdett, nem tudom kiverni a fejemből és az az igazság, hogy nem is akarom. Nem a nyáron fogunk összeházasodni, egyetemre jár még. Majd valamikor, a következő évek során. Van időnk – mosolygott le rám, és ezzel szerintem nem csak Kingát és Virágot akarta megnyugtatni, (bár ha jobban belegondolok, Virág már lehet, hogy a koszorús lány ruháját tervezgeti🙂) hanem engem is. Mert ha nem is adtam hangot az aggodalmaimnak, Cortez ismer már annyira, hogy tisztában legyen vele, egy ilyen dolgot képes vagyok a végsőkig átrágni és ezt újra meg újra végig játszani.
– Jó – szólalt meg újra Kinga, én pedig döbbenten meredtem rá. Mi? Mi jó? – Nem bánom, eljegyezheted Renátát. Melletted kezd normális ember módjára létezni.
– Már bocs, de remélem tudod, hogy nekem egyáltalán nincs szükségem a jóváhagyásodra – röhögte "képen" Kingát.
– Dehogynem.
Kinga átdobta sötét barna haját válla felett,
majd elköszönt, mondván "szórólapokat kell gyártanom, mert az egyetemisták néha lustábbak mint a gimnazisták", és kinyomta a hívást. Mindegy, én örültem, hogy beszéltünk, nem mellesleg az is jól esett, hogy mindketten ilyen jól fogadták a híreket.

| Kinga: 5/5 – igen, ő Kinga, de én imádom!
| Virág: 5/5* – jobb barátnőt keresve sem találnék. Viszont ő annyira bele élte magát ebbe az egész esküvő/koszorús lány témába, hogy e-mailben vagy harminc különböző ruhát küldött át.
| Cortez: 5/5 – nagyooooon (L)
| csörög a telefonom: 5/5 – ez a Backstreet Boys. Jé, ez Zsolti! Rohanok.

Január 14, Csütörtök

Jézusom, ezer éve nem írtam! Na, nem azért mert nem akartam, csupán arról van szó, hogy mivel az egyetem igazgatósága úgy ítélte meg az állapotomat, hogy idézem "Renáta,
maga okos diák, ezért úgy döntöttünk, hogy január 15-én fogja letenni az állam vizsgát.", ezért teljesen beletemetkeztem a tanulásba. Hogy miért is kell holnap vizsgáznom, azt még mindig nem tudom, de az biztos, hogy ez minden tervünket és elképzelésünket keresztül húzta. Cortez a nagyszüleitől kért segítséget, miszerint S.O.S. segítsenek lakást keresni Pesten. Ha Cortez talált valami szép helyet, a mamája vagy papája elmentek és beszéltek a tulajjal. Ahhoz képest, hogy anno utolsó Szent Johannás évünkben milyen rettenetes volt a lakás keresés, most kifejezetten egyszerű volt a folyamat. Kerek két hét alatt találtunk egy megfelelő lakást, amibe ha minden jól megy, jövő héten be is cuccolunk. Én plusz egy diplomával, Cortez pedig plusz egy nyelvvizsgával. Merthogy idén megtanult németül. Azt hiszem, jobban már nem is szerethetném. (L)
– Reni!
– Igen? – kiáltottam vissza, a francia tételek fogságából. Holnap vizsgázom, legjobb barátaim a pánik és stressz az éjszaka folyamán ugrottak be köszönni, minek következtében visszatértek a kedves rémálmok, melyekben cipő nélkül állok a vizsgabiztos előtt és énekelni kezdek. Te jó ég.
– Gyere együnk – nyitott be a szobába, mire kezembe fogtam az éppen olvasott tételt és már indultam is. Úgy éreztem magam mint egy zombi. – Azt hagyd csak itt.
– De...Ez még nem megy annyira, muszáj tanulnom. Mi van, ha holnap pont ezt húzom? Lefagyok és megvágnak és..
– Reni – lépett elém, majd megfogta kezeimet. – Menni fog. Mindent tudsz, szóról szóra. Kapcsolj ki egy kicsit, utána felőlem tanulhatsz tovább, de most pihenj. Gyere, finom kaja lesz.
Hálásan pillantottam rá, aztán ledobtam a füzetet az ágyra és egy "köszönöm, hogy ilyen figyelmes barátom, akarom mondani vőlegényem vagy" csókban részesítettem. Mert egyértelműen megérdemelte.
A konyhába lépve ösztönösen elröhögtem magam. Az asztalon két mekis táska díszelgett, közepén meg egy gyertya. Hát nem romantikus?🙂
– Úú. Meki? Imádlak!
– Az – túrt hajába, hogy megigazíthassa az elszabadult tincseket. – De mivel sokat tanultál egy kicsit kihűlt..
– Az nem számít – legyintettem, szórakozottan figyelve ahogy leült velem szemben. – Még holnap meg fogom kapni a papírokat, ki kell töltenem pár nyomtatványt és hivatalosan is végeztem az egyetemen. Mikor szeretnél költözni?
– Nekem mindegy, Ricsi, Zsolti, Dave meg Macu is ráérnek a hétvégén, sőt, még a sminkes barátnőd is felajánlotta, hogy segít becuccolni, szóval szombaton akár mehetnénk is.
– Rendben – bólintottam, éppen egy krumplit dobva a számba. – De Peti nem lány! – ráztam fejemet rosszallóan, de ő csak röhögött. – És a bútorokat akkor vigyük tőled meg tőlem? Mert hát azért a szekrényed, az mégiscsak olyan..
– Nagy? Gondoltam, hogy csak a szekrényem miatt akartál ott is összeköltözni velem – forgatta szemeit unottan, én meg elnevettem magam. – Amúgy ja. Visszük a cuccainkat. Inkább, minthogy csillagászati összegekért vegyünk újakat.
A vacsora további részében sem állt be a szánk, megállás nélkül tervezgettünk, gondolkodtunk és csak jól éreztük magunkat. Cortez tipikusan az a személy az életemben, akivel bármikor, bárhol el tudok beszélgetni bármiről, akár hosszú hosszú órákon át. És ezzel szerintem ő is így van.

| holnap vizsga: 5/3 – izzadok, hányingerem van.. váá!
| Cortez: 5/5** – imádom. nagyon. (L) (L)
| fél tizenegy van: 5/1* – jaaaj, aludnom kell! de még van egy tétel amit át kell néznem! Jézusom.