– Rentai Renáta! Hogy érted azt, hogy már megint pizzát eszel? Vacsorára??
Anya ideges és egyben rémült hangja betöltötte az üres konyhát, ahol egyedül, egy doboz pizza mellett ücsörögtem. Miután Cortez dühösen viharzott ki a lakásból, nem Kingát vagy Virágot, hanem anyát hívtam fel elsőnek.
– Komolyan? A pizza? Az a legfontosabb? Anya, lehet, hogy életem szerelme éppen most sétált ki az életemből! Örökre..– törtek elő könnyeim szemeimből. Megint.

December 20, Hétfő

Ahhoz képest, hogy hétfő van, a szokásosnál is kipihentebben másztam ki az ágyból, ahol Cortez még nagyban húzta a lóbőrt. Fehér pólója gyűrötten csúszott fel a hátán, ami először csodás látványt nyújtott, de miután feltűnt, hogy libabőrös, úgy döntöttem inkább betakarom.
Utam - Cortez takargatása után - egyenesen a fürdőbe vezetett, ahol a tükörből egy kifejezetten boldog Reni mosolygott vissza rám. Justine és Jean-Luc még tegnap a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen szóljak nekik délután, mert akkor elmennek vásárolni, enni és végső esetben egy filmre is képesek értünk beülni. Őrült hálás voltam nekik a segítőkészségük miatt - jól esett, hogy felajánlották nekünk az egész lakást.
A telefonom hangos zenélésbe kezdett, én meg ijedtemben lenyeltem egy adag fogkrémet.
– Remek... – dünnyögtem, miközben a villogó, zöld ikonra nyomtam. – Neked is szép jó reggelt Ricsi.
– Kösz – válaszolta, majd már rá is tért a témára. – Hányadika van ma?
Én komolyan azt hittem, hogy az évfordulónk miatt kérdezi, aztán majd hangosan kiabálva boldog évfordulót kíván. De néha úgy érzem, hogy túl nagyok a reményeim Ricsi gondolkodását illetően. Nagyon nagyok..
– Ricsi, tudom, hogy tudod, hogy hányadika van és azt is, hogy mit ünneplünk ma Cortezzel.. – mostam meg a fogkefémet.
– Nem, Ren, komolyan. Hányadika van?
Kikerekedett szemekkel néztem magam a tükörben pár pillanat erejéig, de egy gyors fej rázást követően lesütöttem szemeimet és újra beleszóltam a kütyübe.
– Miért nem nézed meg a naptárt? Vagy a telefonodat?
– Mert azokban nem bízok. Benned meg igen. Úgyhogy, hányadika van?
Lemondó sóhajt hallattam, de végül válaszoltam.
– December 20.
– Francba, ma el kell mennem megvenni az ajándékokat Emónak, meg a családnak. Ren, ha megyek majd felhívhatlak? Tudod milyen szörnyű a vásárlási ösztönöm.. – motyogta el a mondat végét.
Miután megnyugtattam, hogy segítek az ajándékok kiválasztásában, csalódottan észleltem, hogy Ricsinek tényleg fogalma sem volt arról, hogy mekkora mérföldkő ez a nap a Cortezzel közös életemben.

A Ricsivel levezetett társalgásunk után mostanra a konyhában tevékenykedek és próbálom kihozni magamból a lehető legtöbbet. Mivel a hétfői óráimat sikerült a lehető legjobban beosztanom, ezért ma is mint mindig, csak 10-re kell bemennem az egyetemre. Cortez elképzeléseim szerint még mindig mélyen aludt, ezért próbáltam tényleg a lehető leghalkabban összedobni egy villásreggelit.
A tojások már gőzölögve pihentek a tányérokon, a bacon készülőben sercegett a teflonban, a frissen csavart narancslé két pohárban várt arra, hogy pár korttyal elfogyasszuk. Justine korán leugrott a munkahelyére, hogy hozzon Cortez kedvenc péksüteményéből jó pár darabot és volt olyan kedves, hogy még két csoki forgácsos muffint is hozott magával. Végül aztán a bacon-ök is elkészültek, így sikerült mindent, a lehető legszebben elrendeznem a hatalmas tálcán, amit még a nagyanyámtól kaptam..azt hiszem valamelyik karácsonyra. Akkor kifutottam volna a világból miatta, de most nagyon is örülök, hogy van ilyen a háztartásunkban.
Pont mikor emeltem volna fel a tálcát, 'most vagy soha' alapon, a telefonom ismét vad zümmögésbe kezdett. Felvont szemöldökkel nevettem el magamat, mikor a kijelzőre pillantva Cortez nevét véltem felfedezni. Így hát felszívva magam, indultam el a keskeny folyosón, meg sem állva szobánkig. Szerencsémre az ajtó nem volt rendesen becsukva, ezért könnyedén be tudtam lökni azt lábammal.
– Jó reggelt! – villantottam rá ezer wattos mosolyomat, amit igaz álmosan, de azért mégis csak viszonzott.
– Akkor lett volna igazán jó, ha nem arra kelek, hogy a barátnőmnek hűlt helye az ágyban – passogott, száját játékos mosolyra húzva. Vállat rántva ültem le elővigyázatosan az ágyra, és tettem le a telepakolt tálcát. – Gyere ide.
Vigyorom csak szélesebb lett, mikor tenyerét tarkómra csúsztatta, könyökével megtámasztva testét húzott magához egy csókra.
Amikben én újra és újra totálisan elveszek. Minden egyes alkalommal.
– Boldog évfordulót, Reni – motyogta két csók között, az én bensőm pedig bukfencezett párszor.
– Boldog évfordulót – csúsztattam egyik kezemet hajába, mire ő belemosolygott a csókunkba.

| Ricsi hívása: furcsa volt, de.. Ricsiről beszélünk 🙂 - 5/4
| Reggeli: Cortez imádta (és én is)❤️ - 5/5
| Cortez ajándéka: könyveket és könyvjelzőket, ezeken kívül pedig egy nyakláncot és egy gravírozott karkötőt is kaptam🥰 - 5/5**
| az én ajándékom Corteznek: nagyon tetszett neki az egyik angol filmadatbázishoz kapott utalványt, melynek hála, most legalább három vagy négy hónapig csak angol szinkronos filmeket fogunk nézni.. nem bánom, az örömért amit a szemeiben és khm, tetteiben érzékeltem, megérte - 5/5
| A Midsummer Nights Dream: az új könyvem, Shakespeare írta, és mint az összes eddig tőle olvasott remekmű, ez is csodálatos - 5/5

December 23, Csütörtök

– Mindent bepakoltál? Az útleveledet is eltetted? És az ajándékok? – dobtam le az utazó táskámat a kanapéra, ahol Cortez terpeszkedett valamilyen meccset bámulva a TV-ben.
– Ahhaa.
Válaszán csak szemeimet forgattam. Már éppen azon tanakodtam, hogy milyen régen volt, amikor utoljára ennyit beszélt hozzám. 10.-ben.. Jézusom, milyen régen volt az már!
– Merre jársz? – kulcsolta kezeit derekamra és húzott le így az ölébe.
– Csak eszembe jutottak az idők, mikor ez volt a maximum amit mondtál nekem. És én sokszor még ettől is bezsongtam – ráztam meg fejemet, vigyorral arcomon.
– Te – kocogtatta meg vállamat, hogy biztosan felfogjam, rólam beszél – 9.-ben annyit nem löktél felém, hogy 'szia', mikor visszajöttem az iskolába.
– Mert éppenséggel a háremed próbált szag mintát venni rólad! – vágtam vissza bosszúsan. Ezt a párbeszédet nagyjából évente háromszor játszuk le, de végül mindig vagy ő, vagy én jövünk ki belőle győztesen.
– És utána? Akkor mikor az osztályban voltunk? Reni, mögéd ültem, nem akarom elhinni, hogy ez nem volt elég indok ahhoz, hogy hozzám szólj – rázta fejét hatalmas mosollyal arcán.
Én viszont egyre idegesebb lettem. Na nehogy már én legyek a hibás, mert nem kezdeményeztem!
– Te miért nem kezdeményeztél? – vontam fel szemöldökömet. Nem valaszolt csak sunyi mosollyal nézte, ahogy rendesen fortyog bennem a düh. – És különben is, csak ott volt üres hely!
– Mert jobb szeretem, ha a lány dobja fel a labdát elsőnek – kacsintott, én pedig nem bírtam tovább, elmosolyodtam.
– Szerencséd, hogy Kinga nincs a közeledben, különben hallgathatnád a feminista hegyi beszédét.
Vigyora kijelentésemre még nagyobb lett, de nem válaszolt semmit, csak magához vont és csókot nyomott számra.
– Az első naptól kezdve nem tudtalak kiverni a fejemből – motyogta nyakhajlatomba, miután számról oda tért át.
Én pedig jó mélyen raktároztam el ezt a pillanatot. Cortez nem sokszor beszél arról, hogy ő pontosan mióta is néz rám úgy ahogy. De azt hiszem, mire egy emelettel feljebb emelnénk a kapcsolatunkat, nagyjából választ fogok kapni a kérdésemre.
Tekintetem karórámra tévedt, amin az idő 05:10-et mutatott.
– Utálom, hogy meg kell ezt most szakítanom, de muszáj elindulnunk a reptérre. Már így is késésben vagyunk..
Gyors puszit nyomtam arcára, felpattantam öléből és már rohantam is a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet.
– Én meg ezt a stresszet utálom – dünnyögte bosszúsan, miközben rám adta a kabátomat és nyakam köré tekerte a sálamat. Hálás csókot adtam neki, de aztán már loholtam is a táskákért.
– Tudom – húztam el számat, miközben lefirkantottam egy papírra, hogy elmentünk Magyarországra ahogy megbeszéltük és, ha ők is visszajönnek a családjaiktól, akkor az ajándékok a karácsonyfa alatt vannak.
Cortez az ajtó keretet támasztva várt rám és miután én is átléptem a küszöböt, aktiválta a riasztót és kulcsra zárta az ajtót. Mire lecammogtunk a lépcsőn, a taxi már várt ránk, de egy rossz szót sem szólt. Miért is szólt volna? Minél tovább várakozott, annál több jattot kapott.

A repülő út mint mindig, most is nyugodtan telt el. Mivel ezen a gépen nem volt ingyen wi-fi, ezért Cortez bedugta egyik fülébe a fülhallgatóját és valami hörgős zenét kezdett hallgatni. Ha valami nem változott az évek során, az a zenei ízlésünk. Cortez a mai napig imádja a fejét rázni az ilyesfajta dalokra, mint például a Three Days Grace vagy Nirvana. Hála isten, hogy nem mélyült el ebben az irányban annyira mint Ricsi. Akkor lehet, hogy most a létező összes menekülési úton tanakodnék.
Én viszont maradtam az ősrégi zenéknél, mint az Oasis, Beatles de az utóbbi időben még a Queen zenéje is megfogott.
A zsúfolt hétköznapjaim ellenére sem hanyagoltam el az olvasást. Sőt. Nem volt olyan nap, hogy ne olvastam volna hosszú hosszú órákon keresztül, amíg Cortez nem ért haza, vagy csak éppen semmi tennivalóm nem volt.  Az olvasás pedig, mint mindig, az ilyen napokon is tökéletes időtöltésnek bizonyult.
– Hé – simogattam meg arcát, mikor végre landoltunk. – Megjöttünk, ébresztő.
– Máris? Én nem készültem fel a nagyszüleimre és a szüleidre – kerekedtek el szemei, miközben lassan egészséges pózba tornászta magát.
Kuncogva álltam fel és öltöztem fel megint. Párizsban nem volt hó, de Pesten csodák csodájára igen. Mikor leszálltunk a gépről és az ajándékokkal teli bőröndöket is sikerült összenyalábolnunk, lusta mozgással indultunk meg a kijárat felé, ahol anyu és Cortez mamája óriási vigyorral vártak minket.
– Gyerekek! Már azt hittem sosem értek ide – nyomott puszit unokája arcára, miközben szorosan magához ölelte.
– Valóban – motyogta anya a hajamba, majd hamar folytatta is az eszmefuttatását, miközben én két puszival üdvözöltem Cortez nagyanyját. – Milyen volt az idő Párizsban mikor elindultatok? És útközben?
Halvány mosollyal forgattam meg szemeimet, ujjaimat Cortezére kulcsolva.
– Hideg volt, de nem volt csapadék.  A szél enyhén fújt, szerintem északnyugati volt.. – magyaráztam a kocsi felé araszolva, aztán hagytam, hogy Cortez beemelje a bőröndöket a kocsi csomagtartójába, a sporttáskáinkat pedig bedobtam a hátsóülésekre.
A kocsiban aztán Cortez vállára hajtva fejemet meséltem el anyának az egész heti időjárást Párizsban és mikor anya éppen a forgalom miatt morgott, Cortez mamájának meséltem az utolsó egyetemista évemről.
– Tudod.. máig sem értem, hogy miért nem meteorológusnak tanultál – suttogta halkan, kezét combomra simítva. – Jól áll, mikor erről beszélsz.
Éreztem, ahogy vérem az arcomba szökik és a bók hallatán még a szemeimet is lehunytam. Sosem fogom teljesen megérteni, hogy miért reagálok 10 esetből tízszer így, ha bókol nekem.  Anya csillogó szemekkel vetett rám egy sejtelmes pillantást a visszapillantó tükrön keresztül, mire az arcom konkrétan tüzelt.  Azt hiszem hamarosan fel kell keresnem Kingát. Úgy érzem kezdek megint túl gyenge lenni az ilyesfajta esetekben. Biztosan imádni fogja magát az ötletet is, hogy ha csak egy kicsit is, de kiabálhasson velem. Igen, Kinga nem változik. Egy cseppet sem.🙂
– Papáék mégis mit csinálnak? – egyenesedett fel mellettem Cortez, döbbent hanglejtéssel érdeklődve, mikor is anya leállította az autót a garázs előtt.
– Várják a havat. Meg szerintem egy kicsit titeket is – adta meg az eléggé furcsa választ Cortez mamája, nekem pedig hihetetlen erejű déja vum lett.. Megpaskolta barátom felkarját és így szólt: – Az utóbbi időben nincs olyan jól.. És ha nem is mondja, nagyon hiányzol neki.
Cortez egész testében megfeszült, kezével erősebben szorította derekamat. Vetett rám egy fájdalmas pillantást, aztán ajkait vékony vonallá préselve bólintott. Kezét lassan elemelte derekamról és megindult a nagyapja felé, aki mire ő teljesen odaért volna hozzá, már tárt karokkal várta. Könnyes szemekkel néztem a jelenetet és elkönyveltem magamban, hogy beszélnem kell Cortezzel. Méghozzá minél előbb.
– Reni!
Apa gyors léptekkel közelített felém és mikor magához ölelt azt hittem rögvest elsírom magam. Hiányoztak a szüleim, na.
– Szia apa – motyogtam mellkasába. – Ki fog főzni holnap?
Mivel ez bizalmas infó volt, eltűrte a hajamat és így suttogott.
– Cortez nagyanyja rettentő kedvesen megkérte anyádat, hogy főzzenek együtt, szóval a szentesti koszt szerencsére meg van mentve.  Amit nem sikerült megakadályoznom, az a sütemény volt. Én már mindenkinek szóltam, de figyelmeztesd Cortezt, hogy semmiképpen ne egyen a vaníliás patkókból – húzta el száját, én pedig vigyorogva biccentettem. Cortez kedvenc száraz sütije a vaníliás patkó, eszem ágában sincs szólni neki. Már úgy is túl régen volt, hogy anya sütijéből evett.
– Szia Reni – értünk oda mi is a többiekhez, a bőröndöket és táskákat cipelve. Cortez rögtön lekapta vállamról az egyik táskát, és puszit nyomott homlokomra.
– Csókolom – öleltem meg Cortez papáját is.
– Gyertek, menjünk be – mosolygott anya sejtelmesen, amit egyáltalán nem tudtam hova tenni.
Az ajtón belépve először a kellemes meleg idő csapott meg, majd rögtön azt követően a mézeskalács, a különböző krémes és száraz sütemények illata kúszott fel az orromba.  Amíg a többiek már mind elindultak a nappaliba, én írtam egy sms-t Justine-nak, hogy minden zökkenőmentesen ment, már itthon vagyunk.  Aztán kibújtam a bakancsomból és már indultam is a többiek után.
A nappaliban végül több dolog is történt.  Anya éppen egy bögre forró csokoládét nyomott mindenki kezébe, és a mindenki alatt már nem csak Cortezt, a nagyszüleit és az én szüleimet értem. Mikor éppen kérdezni akartam, hogy mi folyik itt,  Virág a nevemet sikítva rohant felém.
– RENIII! – olyan gyorsan futott, hogy mikor hozzám csapódott mindketten hatalmasat zakóztunk, amiből ő végülis nagyon nem érzékelt olyan sok mindent, de az én számon azért kifutott egy hangos kiáltás. Elsősorban azért, mert megijedtem, másodsorban pedig azért mert irtó erős fájdalmat éreztem testem hátsó felében.
– Szia Virág – öleltem magamhoz szorosan, mikor mindketten szótlanul feküdtünk a padlón. Ő aztán lemászott rólam, így már egymás mellett fetrengtünk. Hirtelen egy-egy kéz nyúlt mindkettőnk irányába, amit kérdés nélkül elfogadtam.
– Emó, mondtam, hogy ne fuss olyan gyorsan –  a raszta tincsek csak úgy ugráltak Ricsi fején, mikor fejét rázva 'szólt rá'  Virágra.
Ha eddig nem lettem volna eléggé letaglózva, akkor most sikerült teljesen megdöbbennem. Ricsi vigyora egyre szélesebb lett, mikor meglátta döbbent arcomat. – Na, Ren, sikerült meglepni?
Könnyeimmel küszködve bólintottam, és mielőtt nyakába borultam volna, még egy pillantást vetettem Virágra, aki immáron Cortezt szorongatta folyamatosan arról beszélve, hogy mennyire várja már a nyarat, meg a közös nyaralást. Erre Cortez megkérdezte, hogy miről is beszél pontosan. Nekem pedig beugrott, hogy a mostanában történt dolgok miatt totálisan megfeledkeztem erről az egészről, és Corteznek erről egy szót sem szóltam. Fenébe. Most már mindegy alapon fordítottam vissza fejemet Ricsi irányába, aki még mindig mosolyogva vizslatta arcomat.
– Persze, hogy sikerült – nevettem el magam, aztán kezeimet nyaka köré fonva hagytam, hogy szorosan megöleljen. – De mit kerestek itt? Azt mondtad, hogy csak 24-én jöttök vissza Pestre, Virág anyukájához.
– De, de anyud beszélt Emóval, hogy jöjjünk át ma, mert elmondása szerint már nagyon hiányoltál minket – borzolta össze hajamat, aztán megragadta Virág kezét és úgy álltak egymás mellett.
Miután kicsodálkoztam magam, anya mindenkit beinvitált a konyhába. Mikor én is megindultam Cortez leszakadt apa és Ricsi mellől, majd mellém araszolt. Lehajtotta fejét és egy picit az irányomba fordította. Ajkain pimasz mosoly bujkált.
– Láttam vaníliás patkót. Szerinted merjek belőle enni?
Kuncogva ráztam meg fejemet.
– Persze. Szerintem azt amúgy is a mamád hozta, anya annyira nincs oda ezért a sütiért.
Cortez szemei automatikusan felcsillantak, és már be is dobott egy patkót a szájába.  Amit el is kezdett rágni.  Aztán összeráncolt szemöldökkel torpant meg, és apára pillantott, aki döbbent arccal ácsorgott, azon tanakodva, hogy vajon hívnia kell-e a mentőket.
– Fiam.. miért ettél abból? – hüledezett apa. – Reni, mondtam, hogy szólj Corteznek!
Cortez ujjait csuklóm köré kulcsolta és így rántott magához. Nem szólt egy szót sem, csak komoly tekintettel fürkészte arcomat.  Apa legyintett egyet, majd valami olyasmit motyogva, hogy 'én ezeket a fiatalokat sosem fogom megérteni', sétált be az étkezőbe, kezében két fahéjas gyertyával.
– Kedves dolog volt tőled, hogy figyelmeztettél – kulcsolta kezeit derekamra.
Széles vigyorral emeltem meg fejemet, hogy mélykék szemeibe nézhessek.
– Örömmel tettem – vontam meg vállamat, ő pedig fejét rázva nyomott csókot számra. – Mhm..ezért simán megérte.
Nevetve indult meg az étkező irányába, ahol a többiek már csak ránk vártak. Számat húzva, égő fejjel huppantam le Virág jobb oldalára, rögtön mellettem pedig Cortez foglalt helyet.
Miközben Cortez nagypapája, majd apa szedni kezdtek a levesből, Virág némán, a szemeivel üzent nekem, olyanokat mint például 'úúú, annyira naon jó ez az egész!' vagy 'hű, nagyon sok mindent kell mesélnem! és neked is!'. De legeslegnagyobb döbbenetemre, volt ott még olyan is, hogy 'ez a csirke oan naon finom!'.  A csirkét anyu csinálta. És azt hiszem nem kell elmagyaráznom, miért ez az üzenet döbbentett meg a legjobban.

A kicsit hosszadalmas vacsora után, mi négyen felmentünk a szobámba, ami még mindig úgy állt, ahogy legutóbb hagytam.  A tükröm telis-tele volt még a Szent Johannában készült fotókkal, színház bérletekkel és a Virágtól kapott mangákkal. Sőt, még egy Arnolddal közös kép is helyet kapott. Ricsi felvont szemöldökkel támaszkodott az íróasztalomon, aztán leemelte a képet és kérdő pillantásokat lövellt felém.
– Hát ez?
– Régi kép.. Akkor még barátok voltunk – sóhajtottam kelletlenül, mert nem éppen Cortez előtt szerettem volna megvitatni azt a képet. És nem is szenteste előtt egy nappal. Sőt. Egyáltalán nem akartam arról a képről beszélni. Senkivel.
Ricsi hümmögött egy darabig, de aztán egy szó nélkül visszatette a fotót a tükörre. Cortez szótlanul meredt rám átható tekintettel. Édes istenem, kilencedikben, tizedikben, de még tizenegyedikben is kis millió ilyen pillantást kaptam, azoktól is kikészültem, ennyi nem volt elég?!
– Úú! – kiáltotta el magát  Virág hirtelen. – Nézzünk valami filmet.
Ricsi egyből az ezeréves TV-hez pattant és már be is tett a lejátszóba egy DVD-t, ami gyanítom, hogy apáé. Haha.
Virág és Ricsi végül lefoglalták a babzsákfoteleket, ezért Corteznek és nekem maradt az ágy. Ő a hátát a falnak döntve nyújtotta felém a kezét, majd magához vont és puszit nyomva arcomra meredt a képernyőre.
– Minden rendben?
A hangom meg-megremegett, mióta meglátta a képet egy szót sem szólt hozzám, sőt, még a gimis 'nincs hozzád kedvem' pillantásokból is jutott pár. Remek.
Nem válaszolt, csak bólintott, kezeit pedig enyémekre helyezte, ezzel is alátámasztva válaszát.

| Mai nap: összességében jó volt, Virágéknak kifejezetten örültem🙂 – 5/5*
| Cortez: nem értem mi van vele, mióta Ricsi látta azt a képet, szerintem elég furán viselkedik.. – 5/4
| Holnap szenteste: alig várom, megyek is aludni! – 5/5**

dzsudzsi_es_anna