◦ 4 évvel később Reni utolsó napló bejegyzése után, Párizsban, Justine-val, Jean-Luc-val és Cortezzel. ◦

December 15, Szerda

Újra naplót vezetek. Négy éven keresztül egyetlen egy naplót nem tartottam kezeimben, de ma, mikor az egyetemről mentem haza és elsétáltam egy írószer bolt előtt, úgy voltam vele, jól jönne valahova felírni minden gondolatomat. Persze, ott van Justine, Jean-Luc és Cortez is, na meg a végső esetekben Arnold is, de visszaemlékezve a Szent Johannás éveimre, egy napló még a legjobb barátnál is jobb barát tud lenni. Idén szeptemberben sikeresen, kitúnő bizonyítvánnyal kanyarodtam be az utolsó egyetemistaként megélt évembe, aminek Cortez kifejezetten örül és irtó büszke rám. Apropó, utolsó egyetemista év. Mivel a többiekkel rendesen tartom a kapcsolatot, ezért aktívan értesülök – majdnem – minden egyes élményükről, amiket az egyetemen szereznek. A rockerek, Andris és Robi remekül, persze ezt jobb az ő szintjükhöz mérni, teljesítettek Szombathelyen, így ha minden igaz, akkor júniusban megcsinálják az államvizsgád és rendszergazdákként lépnek ki az egyetem ajtaján. Virág folyamatosan a suliján készített, csodálatos műveivel bombáz és meg kell mondjam, egy nap sokaknak mond majd valamit a Bencze Virág név, de nem csak Magyarországon, hanem világszinten. És akkor a negyedik szombathelyi csiszolatlan gyémántunk, Ricsi. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy mind a tíz régi osztálytársam közül, az elmúlt négy évben vele beszéltem a legtöbbet. Napi szinten írtunk egymásnak, ódákat zengtünk arról, hogy kivel mi történt. Ami viszont még engem is meglepett Ricsivel kapcsolatban, az egyértelműen az volt, hogy az érettségi utáni „levegőben lógó", semmivel eltöltött egy éve után, gitár órákat kezdett adni. Mára már közel 40 gyereket tanít gitározni. Az már más kérdés, hogy a szülők miért engedik el a gyerekeiket egy raszta, televarrt karú, kiszúrt szemöldökű 23 éves sráchoz gitár órákat venni. A lényeg, hogy jól megy neki a dolog, így nem fenyegeti semmiféle homlesz veszély, mert rendesen tudják fizetni az albérletet. Gáborról és Jaquesról annyit, hogy mindketten továbbra is boldog párkapcsolatban élnek Katával és Flórával, Jaques most fog végezni a cukrász szak kitanulásával, ami azt jelenti, hogy ha minden igaz, akkor hamarosan lesz saját cukrászdája, aminek én kifejezetten örülök, hisz bevásárolhatok a tökéletes citrom tortájából. Kinga és Dave. Azt hittük, hogy fent áll a veszély, hogy szétmennek az egyetem alatt? Hah. Naivak vagyunk. Kinga és Dave kapcsolata a mai napig virágzik, Dave remekel az egyetemen, pont mint Kinga. Kingát a mai napig szoktam fárasztani a szerinte gyerekes, szerintem pedig igenis jelentős bajaimmal, amitől ő elképzeléseim szerint sokszor a haját tépheti odahaza. De nem tiltott le egyetlen közösségiről sem, szóval még nem gőzölt be teljesen. Haha. Macu a Japánban töltött éve után visszament Magyarországra, ahol felvették az egyik mobil boltba, mondván, nem sok olyan tapasztalatlan eladót talál az ember, aki egy kütyüről akár egy órán keresztül is tud beszélni. Mellesleg, Macu boldog párkapcsolatban van Natasával. Aki nem tudná kiről van szó, a nagymellű tizedikes lányról beszélek. 🙂  És akkor ott van a mi egyetlen Nagy Zsoltunk, kinek képeiből a Facebook-on egyértelműen arra következtet az ember, hogy ha valakinek, akkor neki bizony nagy buli az egyetem. Rengeteg új barátja van, bár valahányszor beszélünk mindig elmondja, hogy neki akkor is hiányoznak a régiek, én mégis örülök, hogy az egyetemen is önmaga lehet és nem kell attól félni, hogy magányos lenne. Na, meg azért mégis csak Zsoltiról beszélünk.. A Szent Johannába járó diákok, jobb esetben a lányok, biztosan megcsodálják az egyes tablóképeket, de van egy olyan érzésem, hogy a mienk előtt kicsit tovább időznek. Na nem miattam, Virág vagy Kinga miatt, hanem a Cortez-Ricsi-Dave-Zsolti-Macu ötös miatt. A dologhoz hozzátartozik, hogy Cortez öltönyben sokszor az ájulásomat okozza, na de Cortez uniformisban visz mindent. Sokszor volt már olyan, mikor este tizenegykor leszállt a gépe és át sem öltözött csak egyenesen, taxiba szállt és uniformisban, karikás szemekkel jött be a szobánkba, ahol én még ezerrel tanultam, hogy meg tudjam várni és ne aludjak, mikor végre haza jön. Mellesleg, kifejezetten szeretem az ilyen estéket, mert a látvány miatt egyértelműen megéri sokáig fent maradni. A kezdetleges féltékenykedésemet – nehezen ugyan, de – sikerült legyőznöm, így az első éve után el bírtam engedni nyugodt szívvel, anélkül, hogy tárgyaltam volna Zsoltival egy „A barátnőm otthon vár, ne szólj hozzám." póló miatt. Szóval lényegében mindenki jól van, sokszor csak úgy pörög a Facebook, mindenki küldözgeti a képeket, szóval mindannyiónk számára egyértelmű volt, hogy ha akartuk volna sem tudtuk volna elfelejteni egymást. És ez így van rendjén. A Szent Johannának hála, olyan szoros kötelék alakult ki közöttünk, ami manapság eléggé ritkán fordul elő..

|Újra naplóm van: 5/5 – már amúgy is hiányzott
|Holnap nem kell bemennem suliba: 5/5* – végre van egy teljes napunk Cortezzel
|Nyílt az ajtó: 5/5**** – Rohanok, megjött Cortez♥

December 17, Péntek

Tegnap nem írtam, mert igyekeztem a lehető legtöbb időmet Cortezzel tölteni, aki igaz, hogy hulla fáradt volt, próbálta fenn tartani a látszatot, miszerint elég volt neki a délelőtt tízig elnyúló alvás, de természetesen mind ketten tudtuk, hogy ez egyáltalán nem igaz. Viszont a nap remekül telt. Régi, jó szokásunkhoz híven az ilyen együtt töltött napjainkon mindig filmmaratont tartunk. Vannak a Cortez féle, szerinte „remek" filmek és miután azokat látványosan végig szenvedtem, jönnek az én brit angolos filmeim, amiken pedig ő szenved. Mondjuk az már megint más tészta, hogy ő ha szenved akkor azt úgy teszi, hogy engem agrecéroztat, úgy hogy egyáltalán ne lássam a filmet. Éljen a figyelmesség.
-Nem tudom, te hogy vagy vele de én éhes vagyok-mondtam oldalra fordítva fejemet, hogy rá nézhessek, miközben ismét CD-t cserélt. Miután felegyenesedett a lejátszó elől, fejét rázva nézett rám.
-Reni, most toltál be három szelet tortát. Nem anyukád főz rád, mondd, mégis hogyan fér beléd ennyi kaja?-tárta szét kezeit és elindult a pult felé, hogy pizzát rendeljen. Hah, tudtam én, hogy úgy is rendel nekem valami ételt.-Az éhséged fog csődbe vinni minket-motyogta, aztán füléhez emelte a Blackberry-ét. Ha valami nem változik, az a Cortez iránt érzett szeretetem és a Blackberry. Igaz, a régit lecserélte, de mikor elmentünk új készüléket venni és mutattam neki egy Apple darabot, cinikusan közölte, hogy ne hülyéskedjek, mert ezt még én sem gondolhattam komolyan. Utána pedig nem is mutattam neki több kütyüt, inkább csak hagytam, hogy keressen egyet magának.
-18 éven keresztül anyu főztjét ettem, szerintem ez a mennyiség igen is érthető az én esetemben-néztem rá a magam igazát állítva, mire csak elröhögte magát és rendelt két pizzát. Egyet nekem, a másikat meg magának.
-Na gyere zabagép, nézzünk egy igazán jó filmet-vágta le magát végül a kanapéra, majd hagyta, hogy fejemet vállára hajtsam.
-Ó, szóval végigszenvedek 90 percet?
-Nem, ez most neked is tetszeni fog-nézett rám mosolyogva.
-Az eddigi összes filmnél ezt mondtad-nevettem el magam, ő pedig felém hajolva megcsókolt. Aztán megint. És még egyszer. Egyik kezét hajamba vezette és beletúrt, az amúgy egyre csak növekvő hajamba. Szóval elvoltunk. Miután megjött a pizza, befejeztük a filmet és együtt mentünk be a szobánkba, mondván, ideje lesz aludni is, mert holnap iskola és meló. Alig várom. Pff..

Ma reggel viszont, fájó szívvel keltem fel, részben azért mert üres volt az ágy, a másik dolog meg az, hogy Cortez köszönés nélkül ment el. Utálom, mikor nem kelt fel, csak azért, mert véleménye szerint felesleges és nekem reggel amúgy is suli van. Hát persze.. Iskolába menet beugrottam a kávézóba, ahol Justine is dolgozik, hogy vegyek magamnak egy tejes kávét és egy croissant-ot. Nem a kávézóban fogyasztottam el, mert kicsit így is késésben voltam, úgyhogy a croissant-ot táskámba helyeztem, miközben a kávémat szürcsölgettem. Aztán, pont mielőtt leszálltam volna a metróról, megscsörrent a telefonom. Mivel Kingától tanultam, hagytam, hogy csörögjön és csak miután teljesen kiértem a metró állomásról, akkor néztem meg, ki keresett. A telefonom képernyőjén 3 nem fogadott hívás éktelenkedett, mind az összes Virágtól. Mikor aztán kezemben, negyedszerre kezdett csörögni a készülék, elhúztam rajta ujjamat és vidáman szóltam bele.
-Szia Reniiiii!
-Szia Virág. Bocsi, hogy nem vettem fel, csak éppen metrón voltam-magyarázkodtam.
-Uuu, semmi gond.
-Minden rendben veletek? Miért hívtál?-mosolyodtam el, mert tudtam, ha nem kérdezem meg mit szeretne, akkor akár holnapig is várhatok, hogy elkezdje a mondandóját.
-Persze, minden okés-kezdett bele mondandójába.-Mikor jöttök haza legközelebb? A téli szünetben itthon lesztek?
-Igen, de sajnos csak két napra tudunk menni, mert nekem utána zh-m lesz és azon muszá megjelennem..De ha meg van az állam vizsgám, akkor egész nyárra hazamegyünk-akartam, de nem mondhattam el neki, hogy Cortezzel azt tervezzük, hogy miután végzek az egyetemen, megint vissza költözünk Pestre. Persze nem anyuékhoz és a nagyszüleihez, hanem nézünk egy albérletet közösen.
-Vííííí! Az naon jóóó-sikított bele a telefonba, mire a mellettem elhaladó emberek furcsán meredtek rám.-Akkor nyáron mi is haza megyünk és elmehetnénk mindannyian nyaralni!
-Tényleg, ez egy remek ötlet Virág! Szólsz Dave-nek, vagy szóljak én?
-Szerintem szóljunk mindketten. Már úgy is rég beszéltem vele, meg gondolom te is-magyarázta, majd miután megbeszéltük, hogy mindketten jelentkezünk Dave-nél az ügy érdekében, elköszöntünk, én rohantam a hallgatói terembe, ő pedig, gondolom, szintén suliba ment. Remélem legalábbis..

Meghaltam. A szó legszorosabb értelmében. Jó, azért annyira nem vészes a helyzetem, de ma az összes professzorunk úgy gondolta, hogy miért ne, közel az állam vizsga, csináljunk meg egy óra keretében két témakört. Úgyhogy miután végeztem minden órával, első utam egy gyógyszertárba vezetett, ahol aztán vettem fáslit, krémet és egy csuklószorítót is, mert kicsit megrémisztett a kétszeresére dagadt csuklóm. Aúú. Aztán a délután folyamán mindent megtanultam, bepakoltam holnapra és vártam, hogy Justine megérkezzen. Egy hetes kiránduláson volt több csoporttársával, valahol Nagy-Britanniában, azt hiszem Skóciában, de nem tenném rá a nyakamat, teljesen kiment a fejemből a pontos hely ahova mentek. Jean-Luc hagyott egy cetlit, miszerint elment bevásárolni és, hogy hoz nekem meggyes csokit. Imádom a srácot. Délután négy körül járhatott az idő, mikor nyílt az ajtó és Cortez lépett be rajta, kezeiben nejlon zacskókkal. Ha Kinga ezt látná.. Döbbenten néztem rá, mert egy az, hogy ilyen korán sosem jött még haza, a másik meg az, hogy marhára nem volt rajta az uniformisa, de még csak egy olyan táska sem, amiben haza hozhatta volna azt. Nem tűnt fel neki, hogy a nappaliból követem figyelemmel minden egyes mozdulatát, így krákogtam egyet. Amit természetesen még gyakorolnom kell, mert ez hangzott inkább úgy, mintha fuldokoltam volna. Mindegy, a folyamat akkor is sikeres lett, ugyanis Cortez rémülten kapta felém a fejét, miközben elengedte a szatyrok füleit. Felvont szemöldökkel vártam, hogy megmagyarázza az egész kialakult szituációt.
-Te mit keresel itthon?-hajolt le az élelekkel teli zacskókért, miközben felém sandított.
-Négy óra. Általában háromra mindig itthon vagyok. De, te mit keresel itt? Azt mondtad ma megint későn jössz-tártam szét karjaimat. Biccentett, hogy menjek utána a konyhába, ahol aztán, miután letette a dolgokat a pultra, egy hosszabb csókkal üdvözölt. Utána pedig elkezdett kipakolni. Hozzátenném, mindezt csiga üzemmódban tette, szóval kezdtem egyre csak begőzölni. Mégis miért van itthon? Történt valami? Ha igen, akkor mi? Ááá. Utálom, mikor nem kapok válaszokat.-Na, megtudhatnám végre, hogy miért vagy itthon?
-Nem örülsz nekem, Reni?-csóválta fejét pimasz mosollyal arcán.
-Nem nagyon, ugyanis Pistire vártam-vontam vállat, majd miután kinevette magát, kérdőn meredtem rá. Valami nem stimmel. Érzem.
-Jó, rendben. Felmondtam-jelentette ki halál komolyan, én meg ledermedtem. Hogy mi? Hogyan? Mikor? Miért? És nekem erről miért nem szólt??-Hoztam piát, gondoltam, ezzel talán könnyebben fel bírod majd dolgozni ezt az egészet.
-Ne viccelj, mert jelenleg marhára nem vagy vicces, Cortez! Mondd, nekem erről mégis mikor szerettél volna szólni?-ültem le a székre, elképzeléseim szerint hófehér arccal.
-Miután levizsgáztál. Előtte nem akartam, hogy ezen kattogj. Csak elterelte volna a figyemedet a tanulásról. Hé. Nyugodj meg, már rajta vagyok az ügyön, hogy találjak másik melót-guggolt le elém és kezét arcomra simította.
-Miért?-motyogtam sírógörccsel küszködve. Még mindig ugyanolyan gyenge vagyok pánikhelyzetekben. Imádok bőgni ilyen szituációknál, ez pedig most sem volt máshogy.
-A nyáron vissza akarunk költözni Pestre, így is úgy is fel kellett volna mondanom-rántott vállat, én meg sírás helyett egyre inkább akartam kiabálni.
-De most?? Cortez, még fél év mire mi haza költözünk!-rökönyödtem meg válaszán. Aztán eszembe jutott, hogy az utolsó két hónapban nagyon sok „szabadnapja" volt...-Mikor mondtál fel?
-Oké, de ne ájulj el, rendben?-nézett rám megerősítést várva.-Október közepén mondtam fel. Reni, anno ez az egész jó bulinak tűnt, meg minden. De besokalltam. Elegem lett az egészből.
-Akkor is szólhattál volna a terveidről-nevettem el magamat könnyekkel szemeimben. Ezt nem hiszem el! Idegesen felpattantam a székről, táskámhoz nyúltam beledobtam a pénztárcámat és a telefonomat, aztán belebújtam cipőmbe, sálat tekertem nyakam köré, kabátomat összehúztam magamon és már kész is voltam, hogy elhagyjam a lakást.
-Most mégis hova mész?-jött utánam gyors tempóban.
-Nem tudom. Csak el innen..-motyogtam gombóccal torkomban, és feltéptem az ajtót, amit Justine és Jean-Luc éppen nyitni akart. Intettem, aztán kikerülve őket lerohantam a lépcsőn.
-Réni!-szólt Jean-Luc, de mivel csak rohantam kérdőn Cortezre nézett, aki ideges ábrázattal rágózott.
-Mon Dieu!-sóhajtott Justine, majd mindhárman bementek a lakásba. Én pedig Párizst jártam a hideg, decemberi délután. Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy nem mondta el mire készül. Sőt, az is fáj, hogy sosem mondta, mennyire nehezére esik ott dolgozni. Bezzeg Ricsinek biztosan elmondta. Hah. Remek..

Az első egy óra után rezgőre állítottam a telefonomat, ugyanis Cortez legalább 50-szer, míg Justine és Jean-Luc 20-szor hívtak. Vettem forrócsokit az egyik árusnál és frissen sült kűrtös kalácsot, aztán leültem a Szajna melletti padra. Miközben falatoztam elővettem a mobilomat, ahol már nem csak a velem együtt élők neve sorakozott a képernyőn, hanem Virág, Macu, Kata, Flóra, Karcsi, Zsolti és Dave is keresett. Ebben a szent pillanatban pedig Ricsi neve és képe kezdett villogni a képernyőn.
-Ren! Végre, hogy felvetted azt a szart. A frászt hoztad rám. Vagyis inkább Cortez, mikor óra közben bombázott olyan üzenetekkel, mint például „Ricsi, ezt elcsesztem", vagy van jobb „Haver, szerintem most vége mindennek", de a legjobb akkor is az volt, mikor azt írta, hogy „Baszki, Ricsi, Reni eltűnt. Egy órája ment el, lejöttem utána, de sehol nem találom, egy csomó embert megkérdeztem, de senki nem látta. Ilyenkor miért nem vagyunk Pesten??". Hol vagy most, megírom neki-hadart egyre csak gyorsabban.
-Nem kell, haza találok magamtól is-mondtam durcázva.
-Biztos? Most éppen Szhelyen vagyok, nincs járat Párizsba, hogy megfejeljem azt aki majd el akar rabolni-tartott kis hatásszünetet.-Mi történt?
-Ne áltass Ricsi, tudom, hogy tudod, hogy miről van szó. Egész végig tudtad. És hazudtál nekem..te is, a legjobb barátom..-motyogtam magam elé meredve.-Én megyek, majd beszélünk.
-Ren, ne tedd le hallod? Ren!!
Kinyomtam. A legjobb barátom, mégis hazudott nekem ez pedig nagyon is fájt. Ajj máár. Aztán eszembe jutott Kinga. Ő nem keresett. Viszont Dave igen, szóval bizonyára értesült a történtekről. Tárcsáztam a számát és már az egyenletes csengést hallgattam.
-Renáta. Micsoda meglepetés! Komolyan, kezdtem azt hinni, hogy végre felnőttél és nem fogsz zaklatni a hülyeségeiddel. Mekkora hülye vagyok-motyogta a végét én meg mosolyogva fogadtam kedves köszönését. Kinga már csak ilyen.-Na, gyorsan mondd, mi van veled, mert pihenni szeretnék!
-Ó, igen, máris. Szóval...-kezdtem bele a mesélésbe, aztán be nem állt a szám, míg végül be nem fejeztem a szrotit. Kinga pár perc erejéig hallgatott, de aztán megszólalt. Megszólalt? Konkrétan üvöltött a telefonba.
-EZ MEGVESZETT? MI VAN A PÁRIZSI LEVEGŐBEN SZMOGON KÍVÜL, AMITŐL AZ EGYIK FELMOND MERT UNJA, A MÁSIK MEG TÉLEN A SÖTÉTBEN ÜLDÖGÉL A SZAJNA PARTJÁN? MONDD, RENÁTA, NEKED TELJESEN ELMENTEK OTTHONRÓL? NAGYON GYORSAN FOGD MAGAD ÉS INDULJ EL HAZA, MERT MAGAM VÁGLAK BELE A SZAJNÁBA!! PÁRIZSBAN VAGY, NEM A II.KERÜLETBEN! AMENNYI ELMEBETEG VAN OTT, AZ EGYIK TUTI KISZÚRNA A FÁJDALMAS FEJED MIATT, ÚGYHOGY IRÁNY HAZA!!-ordította, amivel szerintem csak annyit szeretett volna közölni, hogy vigyázhatnék magamra jobban, ne legyek ostoba és fejezzem be a hisztimet.
-Jó, megyek már-dünnyögtem felállva a padról.
-Helyes. Szóval. Cortez egy hülye, én ezt mindig is tudtam, most viszont végre te is kezdesz átlátni az udorítóan rózsaszín ködön, ami hat év után ugyanannyira elvakít. Felmondott, mert unja azt a munkát? Más összetenné a két kezét ha ilyen munkája lehetne! Megáll az ész! És nem szólt neked erről az egészről? Egy szóval sem említette?-dühöngött a vonal másik végén.
-Kinga, mondtam, hogy nem-sóhajtottam, miközben bekanyarodtam az utcánkba.
-Na, Renáta, ez egy nyomós ok a szakításra-hallottam hangján ahogy erősen gondolkozik a dolgokon.
-Mi? Nem! Kinga, állj le, nem fogok szakítani Cortezzel!-hüledeztem és meg is álltam egy pillanatra menés közben. Kinga megőrült.
-Akkor miért hívtál? Azt hittem kell a kezdő lökés!-hangja döbbenté változott.
-Mi? Milyen kezdő lökés? Kinga, én azért hívtalak, mert fogalmam sincs, hogy mit tegyek!
-Hogyhogy mit? Elsősorban menj haza, aztán ülj le az amerikai rocksztároddal az asztalhoz és beszéljétek meg a dolgokat! Engem meg a téli szünetig FELEJTS EL!-kiáltotta végül dühösen, majd rám csapta a telefont. Én azért írtam neki egy SMS-t, amiben ez állt. Másolom:
Reni üzenete: Jó éjszakát. És köszönöm, hogy beszéltünk. 🙂
Kinga üzenete: RENÁTA HAGYJÁL MÁR!!
Hát. Kingának is meg van a sajátos módja, hogyan kívánjon jó éjszakát.

|A mai nap: 5/3 – mi a fene folyik itt?
|Este nem beszéltem Cortezzel: 5/1* – este Justine-nál aludtam. Igen, gyerekes vagyok, tudom...
|Kinga: 5/5 – igazán igaz barát ♥
|Megyek aludni: 5/4 – szegény Justine, totál kómásan megkérdezte, hogy mikor szeretném lekapcsolni a lámpát. Már megyek is.

dzsudzsi_es_anna 🤷🏻‍♀️❤️