- Õt is Zoenak hívják, nem én - röhögõm el magam.

- Õ Zoey, én pedig Zoet mondtam - helyesbít ki engem.

- Zayn - sóhajtok fel, míg belépek a kinti esõzésrõl a koliba. - Nem megyek oda, hogy gyümölcsöt egyek a meztelen testedrõl - nevetem el magam. - Ezt még kimondani is abszurd volt - röhögök tovább, ahogy megindulok a lépcsõk felé.

- Ugyan már, garantálom, élvezet lenne, sõt. Sokan meg is néznék! - hördül fel rögtön.

- Nem akarom, hogy sokan megnézzék, ahogy gyümölcsöt eszek rólad! - utasítom vissza ismét.

- Szóval kettesbe mehet? - nevet fel.

- Idióta vagy - rázom meg a fejem.

- Karácsony együtt? Nálunk? - hadarja el a kérdést, mire kissé lelassítok a fokokon.

- Ez hogy jött? - kérdem zavartan.

- Igen, vagy nem? - magabiztos... rég volt ilyen.

- Talán, gondolom Birminghambe is kéne mennem, szóval...

- Az egyetemre fogod - vág közbe.

- Nem tudom még... az olyan... komoly kapcsolat - nyögöm ki.

- Mondtam, vagy mondtam, hogy ellöksz? - kérdi halkan.

- Átgondolom még, oki? - félve kérdezem tõle.

- Persze, mindegy - vágja rá közönyösen.

- Akkor már úgyis vége lesz az X-factornak. Lemez szerzõdések... album. Lesz idõd egyáltalán a karácsonyra? - kibúvót keresek, hátha. Édes... de komolyan. Egy nagy ünnepet együtt? Ez már tényleg komoly kapcsolat. Nekünk nem komoly a kapcsolatunk...

- Attól még a karácsonyt otthon töltöm. Ezt már leszögeztük a srácokkal. Akármi is lesz, otthon töltjük az ünnepeket. Elõre megfontolt közös sztrájk mindenre - neveti el magát.

- Jó - sóhajtok fel.

- Jó, mint oké, közös karácsony, vagy jó, mint oké, átgondolom karácsony?

- Átgondolom, Zayn! - röhögöm el magam, míg táskámat megigazítom a vállamon. - Tudod, hogy hiányzol. Eddig te féltél ezektõl, most, hogy komoly, már én - rántom meg a vállam. De õ ezt nem látja... ahogy fintorgó ajkaimat sem.

- Fasza, idõbe kapsz észbe te is. Már rég komoly ez az egész szar - mordul rám.

- Tudom - adok neki igazat, ahogy felpillantok a plafonra. Vagyis csak a lépcsõforduló tetejére.

- Mindegy. Hogy ment a vizsga? - kezdi terelni a szót.

- Passzolom, majd este bekerül a netes naplóba. Szerintem a hármas tuti megvan - nevetem el magam.

- Ügyes vagy - hallom a hangján, ahogy mosolyog.

- Na és ti, hogy haladtok? - kérdem.

- Jön a harmadik hét és még bent vagyunk. Sehogy. Azt sem értjük, mit keresünk itt. A szobánkba nemhogy más, de mi sem tudunk már bemenni lassan. Louis kupisabb, mint én, ami nehéz - szögezi le szilárdan.

- Nálad sosincs kupi - kuncogom el magam, ahogy hátamat a falnak vetem és várok azzal az utolsó lépcsõfordulóval.

- Ja, mert mindig jössz. Tudod, nõért takarítok - úgy mondja, mintha ez egyértelmû lenne. Hát nekem nem az...

- Milyen volt a vásárlás a srácokkal? - terelem tovább a szót.

- Eszméletlen. Nem tudtunk menni, annyi ember volt - hallom az ámulatot a hangjában. Elmosolyodom, míg a cipõmet nézem és a vizet, amik a talpam nyomát jelzik.

- Rajongók, Zayn - helyesbítem ki csak azért, hogy fel is fogja végre.

- Hihetetlen, még mindig. A harmadik hét sincs itt még igazából, de... Zoe, megõrültek, ha megláttak minket. Az egyikre Niall rákacsintott és majdnem elájult, érted?! - hisztérikusan nevet fel. Talán nekem is hihetetlen lenne az elején ez az egész.

- Nos, lesznek még többen is. Ha ilyen ütemben nõ a rajongótáborotok, lassan ti lesztek a világ legnagyobb fiúbandája. Lassan rekordokat is dönthettek - nevetem el magam.

- Simon is ezt mondta - komorul el rögtön.

- Talán, mert igaz - forgatom meg a szemem... Zayn soha nem hisz el semmit magával kapcsolatban.

- Annak is örülünk, ami van... ez is... elérhetetlen és hihetetlennek tûnt eddig - motyogja zavartan.

- Eddig... Gondolj bele, mi lesz egy év múlva! Saját lemez, turné... nõk tömkelege - nevetem el magam.

- Csak jönnél haza, te picsa - sóhajt fel.

- Tudom. Trisha mondta, hogy hazaugrasz egy éjjelre. Bocsi, de tényleg nem tudok menni. Viszont Waltert üdvözlöm - mosolyodom el.

- Persze-persze... Ha az Általános lélektan óráról lenne szó, én is lemondanám magamat - könnyedén mondja, de hallom, ahogy majdnem elröhögi magát.

- Tudod, hogy ki nem hagynám már csak Waltert sem. De túl sok vizsga és készülõdés - már kezd teljesen elegem lenni a tanulásból. Eddigi iskolás éveim alatt nem tanultam annyit, mint mostanában.

- Gondoltam, hogy a nagyapám vonzóbb személyiség, mint én... de azért fájt - röhögi el magát most már.

- Személyiségre biztosan vonzóbb - kontrázok rá neki.

- Legalább jóképûnek tartasz - hangja drámai... értem már a sok drámaórát az iskolájában.

- Nem véletlen az a beceneved, hogy Szépfiú - világitok rá neki a fontos tényre.

- Szokott más becenevem is lenni - kel a saját védelmére.

- Hát tudod, hogy a pöcs nem olyan aranyos... - röhögöm el magam, mire õ is csak nevet. - Na jól van, még hívj majd, ha gondolod. Elvileg lesz lakótársam, szóval... felkészülök lélekben a csajra, meg minden. Lehet estére már albérletet keresel nekem - hadarom el, ahogy megindulok a lépcsõn felfelé.

- Lakótárs? Szexi? Ha igen, küld el a számát - röhög tovább.

- Közlöm vele, hogy a beceneved pöcs - figyelmeztetem elõre.

- Hmm... ezt még soha nem hallottam igazából az ágyban - úgy tesz, mintha visszagondolna, én viszont csak elpirulok.

- Én se hallottam még a picsát. Azt biztos másnak mondod az ágyban - vágok vissza pár másodperc múlva.

- Tudom, hogy nincs ellenedre durván. Na de Élet, hogy még káromkodjak is közbe neked?! - nem fogja vissza magát, röhög, én pedig azon nevetek, ahogy õ nevet. Valószínûleg már a könnyei is folynak.

- Ma nagyon poénos vagy. Na, viszlát te pöcs - és ezzel ki is nyomom. Ohh, a szerelem... Biztosan mindenki így írja le, nem? A mesék is pont így adják vissza az egész szerelem dolgot. Azokban valamiért nem rémlik a szex, fû, megcsalás, vad szex, kis drog, szakítás, káromkodás, felhõtlen szekálás. Bár, jobban bejön, mint a Hamupipõke. Az én cipõm még mindig megvan legalább... Ahogy felérek a lépcsõfordulón látom a dobozokat és egy lányt, háttal az ajtónak támaszkodva ül és zenét hallgat. Kissé bûntudatom lesz, amiért nem jöttem fel elõbb, de végül megindulok felé. Leguggolok elé, õ ijedten felnéz rám. Villantok rá egy mosolyt, õ is elmosolyodik, kiveszi a fülest és a kezét nyújtja.

- Zoe Fable - mutatkozok be neki, míg kezet rázok vele. Nem próbálja a tenyeremet lejjebb fordítani, egyenlõ félként kezel. Tetszik. Mint a kék haja is. A barna szeme sötét, nagyon sötét... de jól áll neki. Érdekes színválasztások.

- Helena Lavigne - rántja meg a vállát.

- Francia? - kérdezek rá franciául, mire mosolya valahogy õszintébb lesz.

- Beszéled a nyelvet? - hadarva kérdez, elõször meg sem értem, agyamnak kell pár másodperc, mire felfogja. Biccentek neki, mire felnevet. - Király, senki sem tudott még franciául itt. Onnan jöttem, de az apám britt. Kétnyelvû vagyok, sajnálom, ha egy-egy szót franciául mondok - fintorodik el és az akcentusa egyszerûen szemtelenül jól áll neki.

- Wow, a kétnyelvûség érdekes - csapok le rögtön a témára.

- Mûvészetek szakon vagyok, te? - kérdi, míg a kezemet elengedi és látom, ahogy kikapcsolja a zenét.

- Pszichológia.

- Háznál lesz a dilidoki - sóhajt fel, míg feláll.

- Huszonöt százalékkal nagyobb az esélyed a skizofréniára és a bipoláris zavarra, amiért mûvészetekkel foglalkozol munka szinten. Szóval el fog kelleni - világosítom fel egy apró ténnyel, míg kinyitom az ajtót a nálam lévõ kulccsal. Felveszek egy dobozt, mint õ és segítek bevinni õket.

- Mindent kielemzel? - kíváncsian pillant rám hátra.

- Általában - vonom meg a vállam.

- Tetszik az ágyválasztás, stoppolhatom a mellette lévõt? - mosolya hatalmas... tipikus mûvész, azt hiszem.

- Persze, jó a kilátás este - mutatok az ablak felé az állammal, mert közben a dobozt az ágyra rakom. A mellettem lévõ ágyra. Talán nem olyan rossz ez a szobatárs dolog.

- Király - lépked rögtön oda, hogy kinézzen. - Ez milyen park? Az egy folyó?! - ámul el rögtön.

- Az ott a Charles folyó. A park nevét nem tudom - állok mellé csak azért, hogy én is kinézzek. Folyton itt bámulok ki.

- Idegesít ez az asztal itt, szoktál tanulni asztalnál? - néz rám, de kezével végig simít az íróasztalon.

- Ágy párti vagyok - mutatok magam mögé.

- Átrendezzük? - kúszik ördögi mosoly az arcára.

- Ezt szabad? - nézek rá felvont szemöldökkel, nem kicsit kételkedve.

- Szóval te ilyen jó kislány vagy - sóhajt fel csalódottan. Kezét elhessegetem az asztaltól, mire értetlenül néz rám. Kihúzom a fiókot, majd kissé ráütök a fiók aljára, így a lap megmozdul. Rejtett pakk... Zayn tanította.

- Nem hiszem - csóválom meg a fejem, ahogy õ bepillantást nyer a fûre.

- Ohh... - csodálkozik el, ahogy kiveszi a kis zacskót.

- Ohh - nevetem el magam.

- Most már tényleg örülök a találkozásnak - rakja le a füvet és nyújtja ismét felém a kezét. Röhögve rázok kezet vele újra. - Fekete körömlakk - pillant a kezemre, mire én is az övére.

- Fekete körömlakk - állapítom meg én is az övét nézve.

- Anyám esküdött, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy kikapok egy kiköpött hasonmásomat szobatársnak. Esküszöm nem hittem neki,de te majdnem az vagy. Mondjuk, te pirosra festeted a hajad és más sza...

- Ez az eredeti hajszínem. Vörös vagyok, csak a barna valahogy így keveredett bele - túrok bele fintorogva.

- Na ne már! - lép közelebb rögtön és a hajamat kezdi szemügyre venni.

- De már - mondom kissé zavartan, míg úgy turkál a hajamban, mint egy majom.

- Szerencsés vagy - sóhajt fel engem nézve.

- Sokan félnek a vörösöktõl és sokan undorítónak találják - vonom meg a vállam, ahogy lehuppanok az ágyamra. Õ pedig az övére. Egymással szemben.

- Gáz, pedig a vörösek különlegesek - csóválja meg a fejét, miközben törökülésbe tornázza magát. - Zöldek a szemeid, ritka - mutat rá a következõ pontra rajtam.

- A világ két százalékának teljesen zöld. Nekem nem - csóválom meg a fejem.

- De, látom - nézem rám kissé morcosan.

- A bal szememben van egy fekete csík, és amúgy is, belül kissé barna - világosítom fel.

- Túl egyedi vagy - legyint le engem.

- Te is, kék a hajad - hördülök fel. Igazságtalan, hogy egyedinek hív, mikor õ is az.

- Mûvészet, önkifejezés... satöbbi-satöbbi - forgatja meg a szemeit.

- Laza - nevetem el magam.

- Laza - ismétli meg. - Szeretsz olvasni? - kérdi, ahogy tekintete az ágyam feletti könyvespolcra terelõdik.

- Nem fértek ki - sóhajtok fel, ahogy kinyitom neki a ruhásszekrényemet, aminek a tetejében a könyvek vannak.

- Csinálhatunk, ha gondolod. Nekem is sok könyvem van - mutat két dobozra, mire elmosolyodom.

- Csinálhatunk? Mármint? Barkácsolás meg minden? - nézek rá kissé bizonytalanul.

- Maradjunk abban, hogy én. Úgyis van hozzá anyag, ahogy körbe néztem már - rántja meg a vállát.

- Cigizel? - kérdem kíváncsian.

- Csak a fûvel élek, köszönöm - neveti el magát.

- Rajzolsz is, meg minden? - kérdezõsködöm tovább.

- Inkább a fotózás szerelmese vagyok, de igen - biccent nekem.

- Gyere - hívom, miközben felpattanok az ágyról és kilépek a szobánkból. Õ követ, bár kissé bizonytalan. Nézem a lábán a tornacipõt, a cicagatyát és a bõ pólót, ami rajta van. A cicagatya szürke, a póló fekete. Tetszik a stílusa... jóban leszünk. Azt hiszem, tényleg jóban leszünk.

- Hány éves vagy? - úgy kérdi, hogy a falon lévõ képeket nézi. Azt hiszem, én már az összeset végig bámultam.

- Tizenhat, te? - én viszont úgy kérdezem meg, hogy ránézek.

- Tizennyolc - neveti el magát rám nézve.

- Remek - biccentek neki, ahogy megfogom a karját és tovább húzom, mikor kifordulna a legfelsõ emeletre. Mi egyel alatta vagyunk... jobb lenen itt legfentebb. Szemöldökét ráncolva néz rám, aztán halkan kinyitom a tetõre vezetõ ajtót, és amint õ kioson, utánam vissza is zárom.

- Azt a kurva - néz körbe. A kék hajába belekap a szél, ahogy elnéz a folyó felé, majd végignéz a Harvard hatalmas területén és végül az egyetemi városon is. - Ezt le kell fényképeznem! - kiabál rám és már vissza is fut, én pedig nevetve lépkedem az egyik sarok szélére. Megtartom a majdnem egy lépés távolságot a szélétõl. Ha egyet lépnék, már zuhannék. A hajamat az arcomba fújja a szél, hátra tûröm, de csak annyit érek el vele, hogy az egész jobb oldalt köt ki, amerre a szél fúj. Elnézek én is végig a látképen... szép... túl szép. Hallom a kattanást, érzem a vakut, mire oldalra kapom a fejem. - Az összes barátom a modellem is, szokj hozzá. Kész kiállításom lesz belõled. Kolisként is mindig a szobatársaimból voltak kiállításaim - vonja meg a vállát.

- Nem vagyok fotogén - rökönyödõm meg.

- Nem a VOGUE címlapjára fotózok, én embereket fotózom - rántja meg a vállát, míg mellém sétál, majd megmutatja a képet, ahol elõre bámulok a semmibe. - Pár kontraszt a gépemen és annyira meseszerû lesz, hogy senki sem tudja majd levenni róla a szemét - mosolyog le rám az egész fogsorát megvillantva. - Nagyon élénk színû a hajad, soha nem láttam ilyent természetesben. Ettõl már meseszerû vagy. A zöld szemeid miatt is. Fehér bõr, szeplõs arc. Tipikus álom modell. Mondjuk túl pici vagy hozzá, de így is - vonja meg a vállát, míg mutogat pár másik képet is.

- Sok más vörös hajú is van. És a legtöbb vörös hajúnak zöld a szeme - rántom õt vissza a talajra, míg a képeit nézem... hát valamihez van érzéke, az biztos.

- Ez igaz, de õk nincsenek kéznél, mint te - harsányan nevet fel. Elmosolyodom... hátrább lépdel és csinál egy csomó képet még, én pedig csak írok egy sms-t Zaynnak... "Õrült, de jó értelemben. Egyenlõre lefújva az albérlet keresési akció... :D" Kezemben tartom a telefont. Ismerem, válaszolni fog. Azt hiszem... és nem tévedek. A telefonom rezeg. "Én is téged, Élet..." elnevetem magam. Hisztis, mindig az, ha nem írom oda, hogy szeretem. De nem is tudom... talán még egy kicsit szenvedhet. Csak egy icipicit... szeretem szívni a vérét.