x--- Zoe Fable ---x

Ahogy kiérek az épületbõl egyszerûen futni kezdek. A koli felé... nem fogom fel. Nem akarok felfogni. Nem akarom ezt. Egész eddig azt hittem talán akarom, de nem. Utálom, el akarok menekülni, rohadtul nem vágyom erre! Zihálva kezdem a lépcsõfokokat venni. Minél gyorsabban és akkor sem állok meg, mikor megbotlom. Ahogy kiérek a tetõre megpróbálok mély levegõket venni, bár nem túl sok sikerrel. A széléhez botorkálók és lenézek a mélybe, majd egyszerûen lerogyok és törökülésbe össze kuporodom. Az épület szélén... a térdeim lelógnak. És bassza meg mindenki, kurvára nem mennék beljebb, ha kérnék. Felpillantok miután a szívem nem a futás miatt ver már csak hevesen, a nap épp, hogy most kezd feljönni, nekem pedig az egész életem megváltozott egy kicseszett éjszaka miatt. Egy kis iszogatás miatt...

- Lófaszt - súgom magam elé, ahogy könnyekkel megtelik a szemem. Ez nem egy éjszaka történt. Ez nyár közepén történt. Mikor Doniya önkényesen beadta a jelentkezésemet. Aztán miután a srácok... újra beadták. És mikor én elfogadtam, hogy ide jöjjek beszélgetésre. Aztán minden egyes pillanatban mikor nem tettem ez ellen semmit. Mikor alá írtam a papírokat és most...?! Felvettek... emiatt a szar miatt... Telefonom csörögni kezd és a hányinger elkap... nem akarok senkivel beszélni. Elegem van a telefonhívásokból mára már. Harmadjára is újra kezdi... én pedig oda pillantok, majd felveszem. - Emlékszel, mikor egyszer megkérdezted miért utálok telefonálni? Mert kurvára gyûlölõk beszélgetni, hallgatni, hogy lebasznak... egy újabb eszköz, amivel akárki elérhet, soha nem lehetek egyedül. Ezért is utálok telefonálni - hadarom el neki, ahogy hangom néhol elcsuklik.

- Szeretlek nyugi - sóhajt fel.

- Nem vagyok nyugodt! Nem nyugszom meg! - akadok ki most már azt hiszem végleg.

- Zoe... - nyög fel õ mire fejemet megrázom, de õ ezt úgysem látja... mert ez csak egy kurva telefon.

- Nem merek hazamenni - súgom halkan és félve.

- Hazamegyek veled, oké? - olyan gyorsan vágja rá, hogy még a szipogást is abba hagyom.

- Zayn... felvettek - ahogy ezt kimondom, egyszerûen felzokogok.

- Mi...? - kérdez vissza lefagyva.

- Felvettek - hadarom el neki újra - és nem akarom ezt - hangom hisztérikus, de még enyhe ahhoz képest, amit érzek.

- Hey nyugi, babe, ez jó. Pszicho... vannak ott barátaid. Leléphetsz, oda költözök meg minden... könyörgöm, nyugodj már le! - egyszerûen olyan mintha rám ordítana én pedig tényleg lenyugszom... vagy inkább megszeppenek. - Remek, mély levegõ ki és be. Csupa pozitív gondolat... Birminghamben találkozunk, szólj mikor érsz oda, én is megyek - hadar, sürgetõen én pedig csak nézem ahogy a nap lassan felemelkedik.

- Ki fognak csinálni - súgom maga elé.

- Kit? - kérdez vissza rögtön, de valahogy tudom, hogy már pakol. Már most pakolna értem...

- Téged, engem... minket... - nevetek fel halkan, bár ez már csak beletörõdött nevetés, annyira mindegy az egész.

- Állok elébe, tudod, hogy nem az a fajta vagyok, aki összeszarja magát, nem? És különben is, elegem van. Basszák meg mindannyian! - Hangja élesen csattan... azt hiszem kikészült.

- Ne haragudj - kérem csendesen, míg a napot nézem és nem érdekel, hogy kissé fáj néznem mivel egyre élesebb és fényesebb. Nem tudok elszakadni a látványtól, képtelen vagyok rá.

- Rád soha - fújja ki a levegõt fáradtan.

- Nem akarok haza menni - rázom meg a fejemet, ahogy hajamba túrok és lehajtom fejemet.

- Tudom, ezért találkozunk, oké? Akármi gáz van, mehetünk hozzám. Sõt, szétverek a kedvedért akárkit - nevet fel gyengéden.

- A családomat Zayn? - kérdek vissza értetlenül, elvégre róluk van szó.

- Úgy mondod, mintha nem lenne ott is elég ember, akit megverhetnék jogosan - halkan mondja, fél, hogy megbánt. A család nem egyszerû téma... nem nálam.

- Mrs. Fable! - szól rám az érdes hang mire hátra pillantok.

- Bob - nyögõm ki.

- Kérem, jöjjön beljebb! - sétál felém félénken és idegesen feltartott kezekkel.

- Hol vagy? - Zayn hangja úgy vált át idegesbe, ahogy meghallhatja Bob-ot.

- A koli tetején - motyogom, míg felállok és beljebb sétálok - Nyugi - ezt mindkettõjüknek szánom.

- Össze pakoltam önnek - szól rám halkan Bob, ahogy kinyitja nekem az ajtót.

- Ennek nem örülök... - mordulok rá, ahogy belegondolok, hogy ez azt jelenti hogy mindenemhez hozzá ért.

- Ott várlak - és ezzel Zayn lerakja... ismét.

x--- Zayn Malik ---x

Magam elé meredek, míg lábam idegesen jár. Úgy másfél órája. Majdnem meghalt és õ attól fél, hogy hazamenjen. Vagyis jöjjön... és már itt várok rá. Nem értem az embereket... Mindenki ordít, amiért ide jövõk, mindenki kiakad. Halt már meg valakijük? Mert nekem a tudat, hogy õ majdnem... elviselhetetlen kishíján. Õk nem tudják a múltamat. Anya a lelkemre kötötte, hogy legalább telefonon had beszéljen majd vele, ha nem kötünk ki nálunk. És õszintén? Tudom, hogy ott fogunk. Nincs olyan, hogy nem. Ami szomorú. Kár hogy ismerem Zoe családját. És õt is... bassza meg... hogy lehet ilyen?! Oda megy egy emberhez, aki katona és töltött fegyver van nála, amivel már lõtt. Melyik épeszû megy oda?! Senki sem... bár soha nem mondtam, hogy neki ép az esze. Érzem, hogy a vasas íz elönti a számat és már meg sem lepõdõm. Azóta a pillanat óta harapdálom a számat véresre... Kezemet ökölbe szorítva rakom zsebre... hogy magyarázom ki neki a véres bütyköket? Tudni fogja, mindig mindent tud. De ott akkor azt nem tudta, hogy túléli-e vagy sem. Csak meredek magam elé továbbra is, ahogy a padló visszatükrözõdésében nézem a digitális órát. Egészen addig, amíg meg nem látom azt az egy dolgot, ami akárhol ki tudna zökkenteni akármibõl. Azt a vörös hajat. Felpillantok és akkor már a zöld szemeket is meglátom. Kurvára nincs még egy ilyen lány. Nyelek egyet, ahogy õt nézem, amint felém jön. Egy sima fekete gatyában és.... egy bõ ingben. Az enyémben. Ebben volt este is? Nem emlékszem a felvételre csak arra, hogy bepánikoltam. A bõröndjét húzza maga után, léptei egyre sietõsebbek lesznek, majd egyszerûen beleesik az ölembe. Én pedig nyelek egyet a csomó miatt a torkomban.

- Te idióta picsa - motyogom a hajába, ahogy csak jobban magamhoz szorítom, míg belekuporodik az ölembe. - Megdöglök nélküled, mi a lófaszt képzeltél mikor oda mentél? - hangom fojtott... a csomó nem enged beszélni.

- Szeretlek - búj hozzám jobban én pedig a nyakára nyomok egy puszit mire érzem, hogy markai közé kerül a pólóm.

- Tetszik a felsõd - súgom a fülébe, mire megrázza a fejét.

- Tetszik a kezed - simít végig rajta. A bütykökön.

- Komolyan élet... meghalok nélküled - nézek a szemeibe, míg a haját hátra tûröm csak, hogy lássam az arcát. Szeretem... Ajkait lebiggyeszti, látom, hogy megtelik könnyel a szeme, én pedig csak felsóhajtok. - Minden rendben, nem? - kérdem, ahogy magamhoz húzom újra, õ pedig a nyakamba temeti az arcát.

- Nem - szipogja. Hát... konkrétan közli legalább. Érzem, hogy telefonja rezeg õ pedig figyelembe sem veszi.

- Hányadszorra hívnak és kik? - kérdem meg kissé ismét eltolva. Õ pedig épp, hogy megtörli a szemét majd elõhúzza.

- Nem érdekel - rázza meg a fejét összeszorított ajkakkal. Közelebb hajolok hozzá és szájára nyomok egy hosszú csókot. És ennyi elég, hogy ismét nekem dõljön jobban. Ajkai közé veszi az ajkaimat én pedig végig simítok a csípõjén még így is, hogy oldalasan ül az ölemben. Hiányzott... minden. Õ... nagyon. Kezét megérzem a mellkasomon, míg a másikkal átkarolja a nyakamat és jobban magához húz. Én pedig nem ellenkezem, fõleg, hogy megérzem a nyelvét végre. Hallom, hogy szuszogni kezd, és nem akarok tudomást venni a saját lélegzetvételeimrõl. Pihegve váll el és néz rám, nekem pedig ismét csomó kerül a torkomba a tekintetétõl.

- Hívd fel õket - súgom neki halkan, míg homlokomat az övének döntöm. Õ biccent és látom, amint keresgél a névjegyek között.

- Kuk... - nem jut tovább, mikor tárcsázni kezd, a másik oldalról rögtön jön az üvöltés. - Jó - feleli ridegen és már le is csapja majd rám néz. - Szerintem maradnod kéne - halkan közli, míg kinéz az ajtók felé.

- Szerintem nem - rázom meg a fejemet. Tudom, hogy muszáj ott lennem... vagy õ tör össze, vagy mások. És ha mások, akkor õt akarják majd összetörni. De akkor én török össze valakit. Senki ne baszakodjon Zoeval, még a családja se. Ha rajtam múlik, akkor ne.

- Nan küld értem egy kocsit... náluk megbeszéljük azt mondta - nyelvével megnedvesíti az ajkait és elmosolyodik.

- Akkor fõleg megyek - mordulok fel, míg õ lerakja a lábait és feláll, majd én is felülök pár óra várakozás után. Kissé elzsibbadtam...

- Tudod milyen - néz fel rám egyet nyelve.

- Igen - mosolyodom el, ahogy össze fûzõm az ujjainkat.

- Tudnád csinálni... a Bradford dolgodat? - néz fel rám kissé zavarban.

- Mármint? - nevetek fel, míg kinyílik elõttünk a fotocellás ajtó.

- Hogy olyan leszel, mint ott. Csak mert ha nem, akkor tényleg ne gyere - neveti el magát míg megáll elõttünk egy fekete kocsi.

- Hozzá szoktam a titokzatos családi maffia dolgaidhoz - morgom oda neki, míg ott hagyja a járdán a bõröndjét és beül hátra a kocsiba. Én pedig mellé.

- Nem mondanám maffiának. Csak vannak barátok - neveti el magát. Õ már felvette az itteni külsejét.

- Akármi is van, szeretlek - karolom át, ahogy magamhoz húzom õt.

- Az jó... az most tényleg jól fog jönni - néz fel rám kissé félve, míg hátra berakják a bõröndjeinket.

- Brian azt mondta csak érted jöjjek - ül be a vezetõ ülésbe egy csávó.

- Úgy nézek ki, mint aki egyedül van? - mordul fel flegmán mire én csak kinézek az ablakon.

- Nan ki van akadva Zoe - csóválja meg a fejét.

- Ki volt akadva, ki van akadva, ki lesz akadva - monoton hangon mondja... azt hiszem ez az átlag Nannel kapcsolatban.

- Vannak ott... páran - néz hátra a visszapillantó tükörbe a srác.

- Minek? - kérdez vissza rögtön idegesen. - Kik?

- Haverok - néz elõre újra az útra.

- Mégis miért? Szétvereti a saját húgát? - nevet fel keservesen a fejét csóválva, míg õ is kifordul és a tájat nézi. Karom megfeszül, mire õ csak összekulcsolja a kezeinket. Ez poénnak is szar volt.

- Brian hívta õket, mert Nancy kiakadt, és tudod milyen, ha kiakad - röhög fel, bár csak õ nevet. Mi nem. - Elég köcsögség, hogy nem szóltál arról, ho....

- Én még nem voltam köcsög Art - rekeszti belé a szót. - Azért küldtek ide, hogy adj egy kibaszott fuvart, semmi másért. Nem érdekel a véleményed, Nancy nem tudja milyen, mikor köcsög vagyok. Egyikõtök sem tudja, most elegem van. Lépj arra a kurva gázra - mondanivalója csattan, mondjuk inkább Art számára olyan, mint egy tökön rúgás, ahogy az arcát nézem. Nekem pedig egy kis ízelítõ abból, hogy Zoe valójában mindig vissza fogja magát. De hát... az én barátnõm. Karját simogatom, de szuszogása nem múlik, ideges. És emiatt féltem õket. Felsóhajtok és fejemet hátra hajtom amíg tényleg igyekszem teljesen lenyugodni. Hát akkor... gondolom bemutatkozom a családnak. A kocsi megáll úgy fél óra nyomasztó csend után és egyszerre szálunk ki Zoeval. Délután három környéke lehet... fogalmam sincs mióta nem aludt már, de látom a karikákat a szeme alatt, és nem tetszik. Mellé lépve karolom át a derekát, ahogy benyit a kapun. Két francia bulldog rögtön a lábunkhoz szalad Zoe pedig elenged egy halvány mosolyt.

- Magyarázattal tartozol! - ront ki az ajtón egy szõke lány. Szõke... de arcán látom a halovány szeplõket, zöld szeme pedig nem tagadhatná le, hogy testvérek.

- Mondjuk ott bent? - vonja fel kérdõn a szemöldökét Zoe míg lök a testvérén egyet, ezzel õ bemegy az ajtón. Õ viszont lecövekel és kipillant a kapun és látom amint megszámolja a kocsikat majd felsóhajt és belép. - Moderáld magad - inti le rögtön Nancyt.

- Ez ki? - kérdi rám pillantva dühösen. Mire mindenki rám néz... mármint konkrétan mindenki. Úgy húszan.

- Zayn - adom meg a választ én, ahogy Nancy felé pillantok.

- Zain Javadd Malik, betûzzem? - kérdi morogva, ahogy egy csávó felé fordul. Nan biccent neki mire Zoe felröhög. - Nem igazán van ehhez jogod - morogja idegesen.

- Róla se szóltál, had tudjam már meg kivel jársz - hangosan beszél... bántóan hangosan.

- Most komolyan utánam néz? - csak Zoe fülébe suttogok, nem kell, hogy értsék. Õ biccent egy aprót és megforgatja a szemét.

- Higgadjunk le, én tudtam róla - lép a színre most már Li is.

- Persze, hogy csak engem hagytok ki mindenbõl - nevet fel keserûen Nan.

- Mert soha nem érsz ránk, és ha közlöm, hogy van valakim lenyomozod. Elõre közlöm, hogy nem tiszta - tárja szét a karját.

- Drogos? - kérdi egy hang, ami túlismerõs... Brian.

- Nem - rázom meg a fejem.

- Mióta vagy a húgommal? - áll fel Nan mire Zoe megrázza a fejét.

- Elég ideje - mosolygok rá mire látom hogy elfintorodik.

- Térjünk a lényegre... mi a fasz volt ez? - Li hangja mindenkit visszaránt, míg megöleli Zoet. De õ rövidre fogja, aztán visszalép mellém, és hozzám bújik. Én pedig állom a tekinteteket.

- Harvard, tehetséggondozó program. Én pszichológiába mentem. Felvettek, addig nem akartam szólni, amíg nem biztos. Elõrehozottakat raktam le, kissé úgy csináltam mintha levelezõs lennék eddig - fordul végig Li felé, azt hiszem csak neki szán magyarázatot. Talán nem érzi úgy, hogy másnak tartozna ezzel.

- Felvettek a Harvardra - rogy le egy fotelbe Li, ahogy egy cigire próbál rágyújtani sürgetõen. Én pedig csak dobok neki egy öngyújtót. Biccent nekem majd vissza is dobja, ahogy meggyújtja. - Azt hittem szopattok... mi volt az a fegyveres?! - kétségbe esetten néz Zoera, legalább nem csak engem viselt meg.

- Amíg elmeséli mi beszélgessünk - mosolyog rám Brian míg megindul felém.

- Felejtsd el - emeli fel a kezét Zoe. - Kurvára verd ezt ki a fejedbõl Brian és takarodj vissza a helyedre, amíg még szépen kérem - hangja erõteljesen csattan én pedig csak elmosolyodom. Fogalmuk mik sincs mire képes. Semmit nem tudnak róla... semmit.

- Ez egyelõre az én házam - ordít rá Brian.

- Távozhatok is - emeli fel a két kezét Zoe egy mosollyal.

- Mindenki marad, ahol van - csóválja meg a fejét Nan.

- Felõlem beszélgethetünk - unottan közlöm, tudom, hogy így akárkit ki tudok hozni a sodrából. Bár ezt is csak Zoen keresztül tanultam meg.

- Nem - fordul hátra hozzám Zoe.

- Ismersz - súgom a fülébe, míg végig simítok a karján aztán kisétálok a bejárati ajtón. Mi történhet? Megpróbálnak megverni? Némi esélyem van.

- Zoe a csajod? - kezd bele rögtön a kemény szerepbe, kár hogy ismerem ezt... Dannyékkel sok mindent eljátszottunk már.

- A barátnõm - mosolygok rá, ahogy elõveszek egy szál cigit és meggyújtom az orra elõtt.

- Megfektetted? - egy lépéssel közelebb jön, a másik két srác csak áll és cigizik mellettünk simán. Õ akarja nekem leadni az apuka beszédet?

- Megfektetni? Elég lekezelõ jelzõ, nem gondolod? Te megfekteted Nancyt? Csak mert akkor sajnálom. Egyébként, ez magánügy. Ha igen, akkor igen, ha nem, akkor nem. Ez rajta múlik, nem rajtatok - állkapcsom érzem, hogy megfeszül, érzékeny téma. Õ a szex és én... túl érzékeny nekem. Fõleg mivel én voltam neki az elsõ.

- Ha megbántod, akkor azt vedd beutalónak a kórházba - ujja mellkasomba bõk, én pedig az arcába fújom a füstöt.

- Ez a saját családjára miért nem jogos? - hangom undorral teli, kérdésemtõl hátrább hajol. - Mindketten tudjuk, hogy ti miattatok elõbb jönne hozzám mintsem miattam hozzátok - rázom meg a fejemet felnevetve. Annyira utálom a családját... annyira kibaszottul utálom, hogy leszarják.

- Ne vedd a szádra a családját - látom amint kihúzza magát, így pedig épp, hogy egy kicsit lesz magasabb, mint én.

- Ne vedd a szádra õt - vonom meg a vállamat egyszerûen, ahogy újabb slukkot szívok a cigibõl. - Figyelj, ismerem õt. Szóval titeket is, ne játszd meg magad. És fõleg ne idegesítsd fel Zoet, mert akkor itt sírás lesz. És ha ezt nem hiszed el, akkor semmit nem tudsz róla - kissé elfordulok tõle, csak hogy megnézzem a másik két faszt. - Ahelyett hogy támogatnátok a Harvard miatt inkább lebasszátok. Pedig elárulok neked egy titkot - lépek közelebb hozzá, ahogy eltaposom a cigit. - Egyikõtök sem jutna be oda, mivel kis híján lehetetlen, õ pedig megcsinálta, úgy hogy még a gimit sem járta ki. Szóval húzzátok végre össze magatok egyszer és próbáljátok már meg életében elõször támogatni - erõteljesen szuszog, ahogy a szemeimbe néz. Annyira kibaszott jó érzés volt elmondani végre valakinek ezt... és elmondanám az összes kibaszott családtagjának.

- Ki a fasznak hiszed magad? - fejével kissé biccent nekem mire elmosolyodom.

- Pont annyinak amennyi vagyok, látom te kicsit többnek - nevetem el magam. Látom, ahogy a keze lendül, de csak ellépek elõle. Megfordul, ahogy bentrõl hívják... mint egy kutya. Ellépek mellette és kezemet így húzom fel fejéig majd így karolom át és húzom le. Ettõl õ begörnyed, míg az oldalamhoz szorul a feje, csinálhat bármit, maximum a hátamat tudja ütni. De azt sem erõsen... legalább egy fele nézünk így... Kissé le hajolok hozzá, de õ is hajol velem mivel fogom továbbra is. - Ne kóstolgass - súgom oda neki halkan majd megindulok vele befelé. Csak hogy tudják mi történt oda kint... Zoe felvont szemöldökkel figyel minket. Mindenki felugrik, én pedig elengedem õt és majdnem, hogy elõre esik. Zoe rögtön mellém lépked és aggódva néz fel rám. Gondolom valami sebet keres... imádom, hogy aggódik.

- Azért tudd hol a határ - szól rám Nancy idegesen, és hangosan... Ha egy jellemzõt kérne valaki errõl a lányról, azt mondanám hangos.

- Te is - szól közbe Zoe. - Ha a pasid megfenyegetheti az enyémet, akkor ne sírjon a szája, ha kiderül, hogy balfasz ebben is - úgy tárja szét a karjait és rántja meg a vállát, hogy még én is elhiszem, hogy õ csak egy ártatlan kislány.

- Is? - hördül fel Brian.

- Hát, mint az ágyban - Zoe mosolya lehengerlõ, én viszont többekkel együtt szisszenek fel... égés. El fogom magam röhögni elröhögõm magam te jó ég.

- Honnan veszed ezt te kis...

- Grafológia - szakítja félbe mielõtt még akármit is mondhatna.

- Tartózkodjunk a verekedéstõl - szólalok fel Brianre nézve.

- Miért lenne verekedés fiam? - szól elõre egy idõsebb, aki a konyhapultot támasztja.

- Amennyiben valaki a szájára veszi Zoet - válaszolok elég hangosan ahhoz, hogy mindenki értse.

- Nyugi - súgja a nyakamba õ, ahogy derekamat átkarolja.

- Na, ebbõl elég volt! - ordítja el magát Nan és tudom, hogy jön a bomba... - Eltitkolsz mindent a családod elõl. Hogy jelentkezel egy másik iskolába! Hogy barátod lesz... Hogy hol vagy! végig hazudozol hónapokat és azt kéred, ne akadjunk ki?! Aztán ide jössz ég az én házamba és kiosztasz?! Hát tudd merre hány méter kis csillagom. Még mindig csak egy taknyos tizenéves vagy nulla élettapasztalattal szóval jó lenne ha...

- Nekem nincs családom mostantól kezdve - súgja maga elé Zoe a fejét rázva és egyszerûen megfordul. - Tudod, hogy te de - szól még hátra franciául és gondolom ezt szánja Li-nek. - Ha baja van akárkinek is, ott rohadhat meg, aztán meglátjuk mennyire voltam eddig taknyos tizenéves - fordul még vissza idegesen.

- Itt ne merj hagyni! - ordít rá Nan.

- Szerintem mindent elmondtál neki - szólók rá erõteljesen, míg megindulok Zoe után telefonommal a kezemben, míg már Hectort hívom. - Most azonnal szedj fel minket Welsallban, meglátogatod Xaviert - hadarom el neki, mire õ belenyög.

- Jó - és ezzel ki is nyom.

- Mi a faszt akarsz még?! - ordít vissza Zoe, ahogy Nan kiviharzik. - Minden lófaszban segítettem nektek, de aztán tényleg mindenben! - csapja a szét a karját. - Akárhányszor bajod volt az elintéztem! Te se mondasz ám el mindent Nancy! Akkor nekem mi a lófaszért kéne?! Nem beszéltem Zaynról? Mert kurvára nem bízok meg bennetek. Nem mondtam a Harvardot?! Biztos sem volt! És hogy hazudtam?! Õszintén tudod mit? Az igazi családomnak még egyszer sem hazudtam! - gondolom ezt szánhatja végszónak, bár már szemtõl szembe állnak Nancyvel, én mégis megfeszülve állok, mint mindenki más... ugrásra kész ha esetleg Nan agya elborulna. Õszintén kissé féltem Zoet, még csak nem is a nõvérétõl, hanem attól hogy most mit érez. - Kurvára soha nem támogattatok semmiben, és ha azt kérdezed, miért vagyok jóba Livel és veled nem annyira, egyszerû a válasz. Az egész kikúrt családból õ az egyetlen, aki figyeli azt is, hogy nekem jó, csak õ támogatna közületek akármirõl is lenne szó, basszátok meg mindannyian - rázza meg a fejét, ahogy megfordul és megindul felém. És látom, ahogy ajkait lebiggyeszti. A kaput kinyitom, õ pedig rögtön átsétál a karom alatt, kifele.

- Nem hazudtál a családodnak még?! Nekünk kurva sokszor sikerült mégis! - felsóhajtok az ordításra... az egész utca tudhatja valószínûleg, hogy ez csak tipikus Fable...

- Azt mondtam nem hazudtam a családnak - fordul vissza Zoe érzelemmentes arccal. Hector begördül, én pedig hálát adok az égnek, hogy ide ért ilyen hamar... - Nem is hazudtam a családomnak, de közöltem, hogy ti kurvára nem vagytok a családom - szavai közönyössége még engem is mellbe üt. Nem hogy a saját testvérét hogy mellbe ütheti...

- Kicsim... - nyög fel valaki sírva de Zoe keze csak ökölbe szorul.

- Kicsim... kicsim... mivan?! Te meg Jayt választottad a gyerekeid helyett? Jó ég... kurva szánalmasok vagytok! - nevet fel, ahogy lehajtja a fejét. Szóval az ott az anyja... egész eddig itt volt? - Tudod mit?! - néz fel össze szûkített ajkakkal én pedig felsóhajtok.

- Mi most lépünk - lökõm meg õt kicsit, ahogy vetek rá egy jeges pillantást. - Megbánnád élet - súgom neki, ahogy becsapom magam mögött a kaput. - Szállj be - nyitom ki neki az ajtót, mire behuppan hátra és látom hogy fejét a térdére hajtja. Oda sétálok a kocsihoz, amivel jöttünk és kiveszem a két bõröndöt belõle.

- Hova viszed?! - tépi fel az ajtót rögtön Nan.

- El - adom a tömör választ, ahogy bebaszom Hector kocsijába a csomagokat.

- Nem viheted el - indul meg a kocsi felé mire elállok.

- Ezt már kurvára elbasztátok, mindenki jobban jár, ha elviszem... most pedig szépen kérlek, fordulj meg, menj be. És intézd el Zoe feladatát, vigasztalj meg mindenkit - akaratom ellenére lesz gyûlölködõ hangom, elképedve néz rám, majd beülök Zoe mellé Hector pedig rögtön a gázra lép én pedig felnyögõk, ahogy magunk mögött hagyjuk a házat. - Zenét - kérem Hectort mire rögtön benyomja nekem. Imádom a mélynyomóit... Felhúzom Zoet õ viszont inkább csak takarja az arcát. Az ölembe húzom, õ pedig egyszerûen felzokog. Nem szólok semmit, csak hagyom neki, hogy sírjon. A hátát simogatom és közben próbálom eltüntetni az érzést magamban, hogy szétszakad a szívem... miatta.

- Ez annyira kurva gáz volt - hüppög nekem szaggatottan.

- Sok mindent láttam már veled élet... semmi extra nincs, rendben? Nyugodj meg... szeretlek. Minden nyugi lesz, okés? Tudod, hogy mindig szívesen lát anyám és az egész családom - halkan motyogok a fölébe, míg orrommal megböködõm arcát, de ismét csak felzokog. Nekem pedig összeszorul a gyomrom. Jobban magamhoz húzom, õ pedig a pólómba kapaszkodik. Államat a fejére teszem és lehunyom a szemeimet... csak várok.

- Hé kislány... nyugi - szól hátra Hector mire még inkább hozzám bújik, kár, hogy lehetetlen. Szinte remeg... én pedig annyira nagyon segíteni akarnék neki! Bassza meg a családja!

- Kérlek... babe - emelem fel a fejét mire végig nézem, ahogy egy könny leszalad az arcán és mindössze annyi telik tõlem, hogy nyelek egyet. Ajkaimat összepréselem, õ lebiggyeszti õket. Mégis nyomok rá egy puszit. Hiába üvölt a kocsiba a zene, egyszerûen dúdolni kezdek a fülébe, minden egyes nyugis számot, ami eszembe jut, hogy hallgattuk valaha is együtt. Fejét nyakhajlatomba fúrja, én pedig egyik kezemet arra használom, hogy játsszak a hajával. Míg a másikkal csak magamhoz húzom a derekánál fogva. Érzem, hogy remeg, még mindig... és annyira kurvára felbasz és elkeserít az amit érzek. Annyira segíteni akarnék neki és annyira kibaszottul tehetetlennek érzem magam...