x--- Zayn Malik ---x

- Zayn, kelj fel - lökdösik meg a vállamat mire morogva felnézek Liamre.

- Hm? - kérdezem nyúzottan.

- Szól a telefonod, gondoltam beszélni akarsz vele - adja oda nekem és meglátom rajta Zoe nevét villogni. Zoe... végzett?! - Louis nemsokára visszaér a kórházból, fél óra sem szerintem, addigra kapd össze magad - paskolja meg az arcomat majd magamra hagy. A telefont rögtön felveszem és meghallom, ahogy belesikít.

- Hello élet - nevetem el magam.

- Megvan! Kilencvenhat százalék! - hadarja el nekem, mire felnevetek.

- Büszke vagyok, ügyes vagy! - rögtön válaszolok neki, nem nehéz felélénkülnöm tõle. - Bár az enyém két százalékkal jobb lett - nevetem el magam mire õ felhördül.

- Kapd be, jó?! - akad ki rögtön én pedig csak tovább nevetek, míg felülök.

- Nyugi, már nincs sok vissza - halkan formálom a szavakat, utál errõl beszélni.

- De - közli keményen.

- A francia már megvan. Most már ez is. És a szartsem érõ tantárgyakat is kivégezted már - szállok vele rögtön vitába.

- És még ott van a matek, a biosz... - kezdi sorolni unottan.

- És azokat is lazán megoldod majd - vágok közbe. Elvégre így lesz. Mindenbõl ötöst kapott eddig... mindenbõl. És most megírt egy irodalom emeltet kilencvenhat százalékosra.

- Hogyne... inkább mesélj milyen az élet Marbellában - vált rögtön témát.

- Hát, este ittunk... szóval most várjuk, amíg Louis visszaér a kórházból - kissé bizonytalanul kezdek bele, ugyan is tudom Zoe milyen... édes, zabálni való, bulizos és... féltõ.

- Mi?! Jól van? Jól vagytok? Most akkor nincs mentorház? De van, nem? - a kérdéseket csak úgy hadarja, én pedig megengedek el halovány mosolyt. Lou és az a hülye tengeri sün.

- Hát, gondolom a lába fáj, de mindenki jól van. Annyi hogy kicsit csúszunk, ha visszaér, akkor megyünk majd.

- Azonnal tudni akarom, hogy bent vagytok! - csap le rögtön erre a témára.

- Bent vagyunk-e... - helyesbítem õt ki, mire felnevet.

- Te is tudod, hogy tudom, hogy ti bekerültök - hangja közönyös, én mégsem tudok eltekinteni a talán részétõl az egésznek. Õ magabiztos. Én kevésbé. Mi kevésbé...

- Azt tudom, hogy te tudod. De mi nem tudjuk - nevetem el magam a fejemet rázva.

- A lényeg a lényeg, én tudom - olyan lazán mondja, hogy magam elõtt látom, ahogy megrántja a vállát leszarom stílusban.

- Rendben - egyezek bele halkan. - Hiányzol - gyorsan nyögõm ki, még mielõtt meggondolnám magam. Õ pedig pár másodpercig csendben marad. Nos, igen, soha nem hozom ezt fel én. Csak annyit mondok, hogy nekem is õ... de ennek most valahogy ki kellett buknia belõlem... igaznak igaz. Egyszerûen csak fura.

- Öhm... te is nekem. Szeretlek... minden okés? - kérdi kissé aggódva mire halovány mosolyt engedek meg magamnak.

- Fogalmam sincs, gondolom - adom meg a kétértelmû válaszomat. Nem véletlen kétértelmû... a lányok hajnalban... uhm...

- Gondolod? Van valami... amirõl beszélni akarsz? Vagy ilyesmi - elhalkul a hangja minden egyes szóval... bizonytalan. Tudom, hogy az.

- Nincs - rázom meg a fejemet végül és úgy vagyok vele, hogy nem kell arról tudnia, hogy egy kicsit flörtöltem. Nem volt semmi sem... még csak meg sem csókoltam mást! Akkor ez nem megcsalás, ugye?

- Ahogy gondolod - adja meg nekem a menekülésre az utat. - Ha baj van... vagy más van... elmondhatod azért. - félve mondja... az utolsó dolog pedig, amit akarok az-az, hogy akármitõl is féljen velem kapcsolatban. Holott még én is félek jó pár dologtól magammal kapcsolatban. De vele kapcsolatban? Semmitõl. Az egyetlen dolog, amit el kéne neki mondanom, hogy nehezen bírom nélküle. Hogy jó volna, ha itt lenne... és hogy félek nemsokára jó lesz akárki, megint.

- Két és fél vagy tíz és fél órára vagy tõlem? - terelem el a szót mire õ halkan felnevet. Nos igen, innen két és fél óra Birmingham míg a Harvard tíz és fél. Repülõvel... repülõ... Zoe jót röhögött azon, hogy a srácok beszívattak és követelte, hogy közöljem velük hogy õ büszke rájuk. A srácok pedig csak jobban röhögtek rajtam, amiért elhittem, hogy a levegõben csinálni fog a gép egy bukfencet. De hát ez van...

- Tíz és fél. Nem volt kedvem otthon maradni, inkább bejöttem pár órára. A matek könnyebben megy itt. A bioszt eltudom intézni G. tanárnõvel facen is - könnyedén beszél, mintha elfelejtettük volna, hogy van valami, amit nem mondok ki. Nem mondtam ki...

- Van valami programod mára? - igyekszem terelni a témát, továbbra is...

- Hát.. Lau és Larry szeretné, ha elmennék velük bulizni ma este. De nem tudom, sok kedvem nincs semmihez - fáradtan beszél, és ebbõl rögtön tudom, hogy igazat beszél. Rá gondol és már el is fárad.

- Õk az ikrek? - kérdezek vissza kissé bizonytalanul.

- Aha - válaszol rögtön. Két srác... ikrek... féltékenynek nem mondanám magam, bízok Zoeban csak... zavaró. Azt hiszem. Mondjuk, pont én beszélek?!

- Ha nincs kedved, ne menj - adom a legkönnyebb tanácsot neki.

- Na ja... remélem azért megdobsz majd egy sms-el - halkan nevet fel, hallom az ajtó csukódását az õ oldaláról.

- Kettõvel is, ha kell - féloldalas mosolyra húzom a számat, míg fejemet lehajtom és megszemlélem a padlót a lábaim alatt... nemsokára mennem kell majd.

- Elvárom - sóhajt fel és hallom az apró kattanás.

- Sokat cigizel élet - morgom neki nemtetszésemet kifejezve.

- Ironikus ezt egy másik dohányzótól hallani - neveti el magát.

- Nem szívok ennyi cigit - védem meg magam rögtön.

- Majd fogsz, én majd késõbb szívok kevesebbet - vág vissza.

- Miért? - nevetek fel.

- Stressz - ejti ki a bûvös szót.

- Születés óda stresszelsz, mégis mellettem cigizel csak ennyit - hördülök fel megcáfolva õt.

- Csak melletted lettem önmagam - nem mondanám annak, hogy éppen vissza akart volna vágni, csak meg akarta magyarázni, hogy értsem... én mégis ledöbbenek. Jobban mintha megnyerte volna egy kegyetlen beszólássál ezt a csatát. - Te is tudod, csak még nem mondtam ki, akkor meg? - hangja játékos, pont mikor flörtölünk.

- Más kimondva - közlöm vele szárazon mire felnevet.

- Jaj Javadd... soha semmit nem fogsz fel, ami körülötted megy és nyilvánvaló - látom a lelki szemeim elõtt, ahogy rosszallóan megrázza a fejét.

- Ahogy te sem - motyogok, bár még én sem tudom mi miatt. A megnevezés, a mondanivaló vagy a hangja...

- Azt hiszem, ennek te örülhetsz sokszor - csípõs megjegyzésére csak elfintorodom.

- Nem csallak meg - mondom ki a nyilvánvalót, amire utalni próbál.

- Egy szóval sem mondtam ki - neveti el magát.

- Egyértelmû volt mire utalsz - közlöm vele a tényt, amit mindketten tudunk. Az ajtó kinyílik Liam feje pedig feltûnik.

- Öt perc és Lou itt van, jössz? - nem mondok semmit csak biccentek neki és már magamra is hagy újra.

- Sok sikert szépfiú - súgja a telefonba még Õ majd kinyom. Alsó ajkamat beharapva rakom magam mellé a telefont és sóhajtok fel... szépfiú. Több mint egy éve ismerem, és még mindig fogalmam sincs honnan jött ez a becenév, amit kétségkívül imádok. Fáradtan lépkedem le a fiúkhoz, ki a ház elé... négyen állunk és csak várunk. Õ tudja, hogy gondolkozom azon, hogy nehéz nélküle... hogy megcsalhatnám. Én tudom, hogy õ tudja. Nem beszéljük, meg csak utalgatunk. És még is... kétségem sem fér ahhoz, hogy szeret-e vagy sem. Egy kocsi begördül, elmosolyodom ahol Lou kiszáll belõle eléggé feldagadt lábbal. Nevetve megyünk oda és segítünk neki befelé menni.

- Hello szerencsétlenség - köszönök rá elsõnek, míg nehezen biceg velünk.

- Miattam még az élõ show is csúszni fog - nevet fel vidáman. Mintha nem lett volna egy szerencsétlen találkozása egy tengeri sünnel a hülye éjszakai tiltott ivászatunk miatt...

- Hogyne, csak énekeljük már el ezt a szart és jussunk tovább - morogja Liam mire már csak mind az öten röhögünk. Kezdjük magunkat elengedi egymás közelében... kezdünk haverokká válni.

x--- Zoe Fable ---x

Hátamat a falnak támasztom és magam elõtt nézem kissé félrebiccentett fejjel a falat. Idegesít az a repedés, ami a plafonra kissé felkúszik.

- Minden oké? - néz rám értetlenül az egyik lány mire felé pillantok.

- Aham - vágom rá rögtön. Az ajtó kivágódik, Lau lép be elsõnek, de mögötte már látom Larryt.

- Larry mondtam már, hogy kopogj! - szól rá a csaj... nem tudom a nevét. Tényleg nem... fogalmam sincs, hogy hívják. Pedig mondta... picsába. Túl sok mindent kell megjegyezni ezekben a hetekben... hónapokban. Ha van egy kis idõm már csak magam elé bámulok és az agyam élvezi a konkrét semmire való gondolást. Szerintem ilyenkor minden agyimûködésem leáll.

- Lauren vagyok - legyinti õt le, míg mögötte viszont Larry lép be. Már megtudom õket különböztetni, de csak a ruha stílusuk miatt leginkább. De kezdem a non-verbális jeleik alapján is.

- Na, mehetnénk már? - vetõdik be az ágyamba Lau.

- Nincs kedvem, mondtam - vonom meg a vállamat.

- Menjünk már és ne kelljen lefutni azt a fél órás vitát, amit úgyis mi nyernénk - néz rám unottan Lauren.

- Szopj le, nincs kedvem menni sehova se - rázom meg a fejemet.

- Szopj le te, jó lesz - hördül fel Larry.

- Csak erre vágyok mikor párnap múlva vizsgázom infoból - motyogom végig nézve rajtuk unottan.

- Pont ezért kell, kikapcsolódás. Meg fogod bánni, ha nem jössz! - mutat rám mosolyogva Larry.

- Gyûlöllek titeket - nevet el magamat, ahogy felállok. Lau rögtön utánam feláll és már megyünk is. Bár nem kérdezem hova, nem is érdekel hova. A lépcsõk felé indulunk, lefelé megyünk, de én felfelé pillantok. Állkapcsom megfeszül, ahogy meglátok egy bébiszittert. Nem az enyémet ugyan, és kétlem, hogy a fiúké lenne... de tudom, hogy az. Az összes ugyan úgy néz ki. Öltöny, mogorva kép, férfiak, nem beszélnek... gyenge negyvenes mind. Sietõsebben megyek lefelé, ahogy magam után húzom õket. Megállok az utolsó folyóson, amin már csak végig kéne sétálni. Rájuk nézek és elfintorodom és szerintem õk megértik. Lau néz ki a folyósora és arcárból ítélve van ott valaki. Egy ujját felmutatja és én felsóhajtok, ahogy vissza pillantok felfelé. Ajtócsukódás, mire ismét kinéz és felvont szemöldökkel kilép a folyósora majd int nekünk. Sietõsen megyünk végig a kiürült folyóson, elvégre ki kell használni, ha üres a terep és egy bébiszittert sem látunk.

- Fura - jegyzi meg Larry míg igyekszünk minél gyorsabban elhagyni a Harvard területét.

- Az - adok neki igazat gondolkodás nélkül, míg felülünk az elsõ buszra, ami jön. Folyton ott vannak mindenhol, mindenrõl tud az összes és úgy figyelnek, mintha az életedet védenék.

- Legalább bulizhatunk! - csapja össze a két kezét Lau majd egyik karját átveti a vállamon.

- Attól még ez csak egy tehetséggondozó program, nem pedig elit kémeket akarnak faragni - morogja zavartan Larry.

- Túl sok az õr - adok neki igazat, ahogy rossz sejtésem lesz. És õk még arról sem tudnak, hogy aki itt van nem biztos, hogy bekerül. Márpedig ha ikreket akarnak szétválasztani és õket... egyik sem fog jönni, ha nem jöhet mind a kettõ. Felpillantok a fintorgó srácra és valahogy elmúlik a feszültség. Az õ barna bõre és az én fehér bõrömön kis híján nevetésre készlet. - Mi van Rómeoval? - kérdi a szemöldökét húzogatva.

- Megvan - biccentek neki mosolyogva.

- Ennyi? Semmi apró információ morzsa? - kérdi fintorogva.

- Mire vagy kíváncsi? - nevetem el magam.

- Mióta vagytok együtt? - vonja meg a vállát Larry.

- Nem tudom, nincs dátum - nyakamat megvakarom zavaromban, mivel ugyan azt csinálják, mint mindenki... olyan furán néznek rám, mint aki azt mondta, hogy három melle van.

- Nincs dátum? - egyszerre kérdezik meg én pedig megforgatom a szememet.

- Csak úgy összejöttünk, nincs dátum... nincs nap, amikor konkrétan kimondtuk volna, hogy együtt vagyunk. Csak úgy realizáltuk - hadarom el nekik, ahogy a busz megáll pár megállóval késõbb. És nem indul tovább. A sofõr sokáig szuggerál minket mire inkább leszállunk. Lehet végállomás volt... bár akkor miért megy tovább a busz? Mondjuk a srácokat nem igazán zavarja, lehet itt kellett volna alapból is leszállnunk. Nem tudom hova vették a jegyet.

- Veszünk piát, várj - borzolja össze a hajamat Lau, ahogy megindulnak elõre a bolt felé.

- Oké - nevetem el magam, míg leülök egy padra. És szinte ahogy õk eltûnnek a látó terembõl a telefonom megrezdül. Kissé idegesen veszem elõ és olvasom el az sms-t..."Te mindig tudsz mindent, nem...?" Szomorúan mosolyodom el és csúsztatom vissza a zsebembe a telefont. Bent van az élõshowban. Elnevetem magam, hangosan. Páran furán néznek rám, én pedig csak fejemet csóválva nevetek. Egy idegen helyen vagyok, hogy olyan srácokkal igyak, akik a haverjaim lettek az egyetem miatt. De még csak tizenhét sem vagyok, mit keresek én az egyetemen? Mit keres mellettem Zayn? Mit keres Zayn az élõ showban? És bár mindegyikre tudom a választ még mindig minden túl... meseszerû. Az ikrek feltûnnek elõttem, kezükben egy csomó kis üveggel. Messzirõl somersbynek nézem, de a zöld színük miatt kétlem, hogy az lenne.

- Spin - világosít fel Lau míg a kezembe nyom egyet.

- Még csak sötét sincs és már iszok - csóválom meg a fejemet ahogy kibontják nekem egy sörnyitóval és azzal a lendülettel meg is húzom. Csak egy sms-t írt... nem hívott fel. Szóval gondolom nem ér rá. Akkor minek válaszoljak rá akármit is? Tudtam, hogy bejut... neki is tudnia kellett. Gondolom most ünnepelnek, vagy ilyesmi. Hát én is... õt. Vagy magamat. Talán minket. A forgalmas utcán csak leülünk padra és a mellette lévõ kukába már mind a hárman ki is dobjuk az elsõ üres a palackot. - Ki gondolta volna, hogy a zöldalma és vodka finom? - motyogom míg az üveget nézem.

- Ámen! - neveti el magát Lau. - Nem kéne amúgy bebasznunk... - morogja a fejét csóválva.

- Miért van az, hogy ez a legnagyobb lehetõség az életünkben mégis mindenki megcsömörödik tõle? - Larry hangja undorral teli. Mégis megnyugtat... nem csak én vagyok így vele akkor.

- Talán a túl sok tanulás - tippelek rögtön.

- Annyit tanultam, hogy már a második félévben is kezdhetnék - hördül fel.

- Én az ötödikre pályázok - nevetem el magamat koccintva vele.

- Én meg az alvásra - von vállat unottan Lau. Az üvegek, ahogy fogynak, úgy lazulunk el. És valahogy csak jó... hiába ismerjük egymást pár hete, azt hiszem arra már rájöhettünk, hogy itt kevesen vannak a szarkörnyezetbõl. És akik nem onnan jönnek... nem igazán értik meg. Egyszerûen csak jó velük, ezért haverok lettünk. De mindenki ismeri azt a részt, egy friss barátságból mikor még egy kicsit feszült vagy velük. Amikor még nem tudod magad tökéletesen elengedni, mert még mindig feszélyez, hogy igazából annyira jól nem ismernek... Nos, a pia erre tökéletes. Mi most tökéletesen lazán érezzük magunkat. Legalábbis is én. Talán csak tényleg az egyre inkább üresedõ Spin-es üvegek... fogalmam sincs. Megtudok róluk pár dolgot, és õk is rólam. Hogy õk Franciaországában születtek. Hogy vannak még testvéreik, de õk a legidõsebbek. Hogy Laut nem rég csalták meg nagyon csúnyán. És õk is megtudnak rólam pár dolgot... de ehhez egyikünknek sincs kedve. Lófasz témákról beszélgetünk. Pár vizsgáról, aztán csak úgy random mindenrõl. Vallásokról, emberekrõl, viccekrõl. Addig, amíg az egyik közeli templom nem kezd harangozni.

- Éjfélkor még mindig részegen ülök egy padon holott holnap... vagyis ma este vizsgázok - dobja ki az újabb üres üvegeket motyogva Lau.

- Mindegyikünk így van ezzel - nevetem el magam.

- Arra! - közli egy hadaró nõ elöttünk és már futnak is tovább... sokan... kamerák... nagy kõr alakú valamik. Oh ez tudom mi! Li pasija is ilyenekkel irányítja a fényt mikor fényképez.

- Derítõlapos emberek éjfél után? - hajol elõre Larry, ahogy utánuk néz.

- BBC éjfél után? - motyogja Lau.

- Mi történt? - kérdem értetlenül ahogy felállok és megindulok afelé, amerre a konkrét stáb loholt.

- Csökevényes éveim alatt, azt tanultam, hogy amerre a BBC megy, arra neked nem kell - morogja Larry, mégis mellettem sétál. Megdermedek a lövés hangra, a sikolyok ketté szelik az eddig nyugodt éjszakát, emberek mellettünk futnak el. Kétségbeesetten rohannak... mi pedig ott állunk.

- Mi a picsa? - suttogja Lau és tovább megy elõre... emberi kíváncsiság. Larry ránk szól, mi megyünk. Õ is jön... aztán találunk egy embergyûrût. Lau az összefont hajába túr, felnyög, én pedig közelebb igyekszem menni. Tudni akarom mi történt... aztán a levegõ ott reked a tüdõmben, és mintha ezzel leállították volna a mozgásomat... megdermedek. Két lépés között, kissé instabilan. Agyam pörögni kezd, de az alkoholtól túl tompa. Érzem, amint próbálom össze rakni a képet amit látok, de csak darabkák jutnak el a felfogásomig. Nõ a földön... fegyver... férfi... pánik. Üvöltözés, sikítások, a jellegzetes hangja annak, ahogy egy fegyver eldördül, mikor meghúzzák. És a tömeg megint fut... azok akik eddig elõttünk álltak, most már õk is rohannak...