x--- Zayn Malik ---x

Látom, amint hívnak, de kinyomom. Annyira nem köt le, hogy mit akar Liam mikor azt figyelem, hogy Zoe ezzel az Ameliával beszélget. Fogalmam sincs, milyen aktákat mutogat neki, de eléggé belemélyedtek. Zoenak tesztelnie kellett a játékot, hogy mennyire nehéz megtalálni a gyilkost. Amelia szerint könnyíteni kell rajta, Zoenak könnyen ment. Gáz...

- Ez kamu - hökken hátra Zoe ahogy kivesz egy lapot a sok másik közül. – Nézd a g betû alsó szárát.

- Mi? - hajol utána rögtön a barna hajú nõ. Egyszerû copfban pihen a haja és sima utcai ruhában van itt. Egy kis épület, légkondi, élvezetes kis hely.

- A nyomatéka a betûnek itt máshol van mint ezeknél a leveleknél - motyogja Zoe míg az egyik papír lap mellé rak még párat.

- Írok neked ajánló levelet majd, csak szólj rám mikor kell - hadarja el Amelia és a papírok fogva máris telefonál.

- Ez most komoly? - nézek fel rá fintorogva.

- Szeretem a profilozást - motyogja zavarban.

- Nem akarsz kevésbé veszélyes dolgokat szeretni? - kérdem értetlenül míg az ölembe húzom.

- Te is eléggé veszélyes vagy - féloldalas mosolyától egyszerûen én is elmosolyodom.

- Kikérem magamnak - rázom meg a fejemet. Veszélyesnek tartana? Engem?!

- Kérd - nevet fel míg jobban hozzám bújik és felém hajol. Átkarolom derekát, hogy hátra ne essen, majd máris felé hajolok. Érzem, ahogy felsóhajt mikor megcsókolom és nehezen tudom csak vissza tartani a mosolyomat. Nem engedem hátrább egy gyors csók után... itt vagyok vele legalább két órája, és ez az elsõ pillanatunk kettesbe. Valahogy ez most kell. Kezeivel átkarolja a nyakamat és csak jobban magamhoz húzom, míg szabad kezemet a combjára simítom. Olyan könnyedén ül az ölembe, hogy még mindig el kell gondolkodjak arról, hogy akkor ez most tényleg ugyan az a Zoe-e. Lejjebb csúszok a széken és megfogom a csípõjét. - Úgysem jön vissza senki egyhamar - suttogja a nyakamba, aztán megérzem, ahogy megszívja a bõrt és elmosolyodom.

- Megfognak ölni, ha így találnak meg minket - közlöm kissé mélyebb hangon, mint szeretném. Állkapcsom megfeszítem, ahogy érzem fogai közé vesz egy kis bõrt és megharap.

- Õszintén, minden barátnõddel ilyenek voltatok, mint te meg én? - kérdi a szemeimbe nézve. Hatalmas zöld szemekkel vizslat és magamban többször ismétlem el a kérdését, hogy fel is fogjam.

- Mármint? - kérdek vissza, hogy feljebb simítok combján.

- Hát hogy ennyiszer kötöttetek ki ebben a helyzetben - mutat ránk ezzel elengedve engem.

- Nem - nevetem el magam.

- Akkor ez most nálunk jó, vagy nem? - kérdi, ahogy kissé felfelé pillant. Mindig ezt csinálja, ha gondolkodik, elkezdi nézni a sarkot vagy a plafont, de biztosan oldalra néz.

- Szerinted? - kérdem vissza húzva még egy csókra. Komolyan igyekszem magam vissza fogni! Én tényleg! De mire hazaérünk... és mire újra lesz erre lehetõségem... Nem válaszol, örülök neki, hogy nem szakítja félbe a csókot. Érzem amint ujjai a hajamba szántanak és elmosolyodom. Visszahúzom magamra ismét kicsit jobban. Csípõjét megmozdítja, én pedig megfeszülök. Tejóég... Tudom, hogy megszorítom a csípõjét, de ha nem ezt tenném, akkor nyögnék, vagy neki esnék, vagy a száját harapnám véresre. Ez még a jobbik eset, azt hiszem... A csók eldurvul, vagy mélyül... de az biztos, hogy túlságosan is beindulok tõle, ami nem éppen jó a helyszínt szemlélve. Bár nem kell tippelnem, hogy tudjam valahogy õ is úgy érez, mint én.

- Rossz - közli hadarva és már meg is érzem, ahogy ajkai közé veszi alsó ajkamat. Morgok neki valamit, de én sem tudom a válaszomat hogy ez most igenlõ-e vagy sem. Rossz, mert általában kimozdulunk és így nem eshetünk folyton egymásnak. De annyira élvezem... Csípõjét jobban magamhoz nyomom, ahogy ismét megmozdítja kicsit.

- Zavarok? - kérdi meg egy közönyös hang mire Zoe hátra hajol és oda néz az ajtóba.

- Cseszd meg, igen! - mordul Zackre nyûgösen. Gyilkos pillantást vetek a srácra, aki minket néz valami féle undorral. Kezdem unni, hogy Zoet minden srác akarja... de komolyan, az összes. Zack most tuti valami hisztinek veszi Zoe hangját, mondjuk, még mindig jobb, mintha tudná azt, amit én. Hogy mondjuk azért ilyen, mert szenved, amiért itt én most nem szexelhetnénk csak egy gyors menet erejéig sem. Márpedig õ akarja. És én is. Kegyetlen élet...

- Örülj, hogy én jöttem és nem apád. Keresnek már egy ideje - veti neki oda teljes bunkóssággal, de nem megy ki. Márpedig jó lenne, ha menne.

- Közöld velük hogy... fél óra - nyög fel Zoe mire megszorítom a csípõjét. Fél óra sok mindenre elég. Olyanra is, amit nem itt kéne csinálunk.

- Közli velük a faszom - hördül fel a srác, mire felvonom a szemöldökömet.

- Nem azt kérte, hogy a nemlétezõ farkad közölje ezt, hanem, hogy te. A száddal - villantok rá egy gyilkos mosolyt. Általában ezután a mosoly és érzés után verem szét az embereket, de a tény, hogy Zoe még mindig rajtam ül így kicsit talán várhat még.

- Nem. Gyertek, vagy felõlem ide küldöm õket - vonja meg a vállát majd kisétál. Zoe még bámulja az ajtót pár pillanatig majd nyögve a nyakamba temeti az arcát.

- Megverhetem? - kérdem, ahogy végig simítok a hátán.

- Én fogom - motyogja jobban hozzám bújva.

- Na, gyere - állok fel vele, de még így is csimpaszkodik. - Ebben a pózban nem kéne apádnak látnia, mit szólnál, ha a hátamon csinálnád ezt? - kérdem, ahogy megtartom közben a combjainál fogva.

- Most utálok mindent éppen, hagyj - hangja halk, unott én pedig elnevetem magam.

- Élet, gyerünk - rakom le a székre mire fintorogva megáll rajta. Megfordulok és máris a hátamra ugrik. Ismét megfogom a lábait, majd megindulok vele kifele. Álla a vállamon pihen, hallom a szuszogását.

- Kurvára utálok most mindent - fúrja ismét a fejét a nyakamba.

- Én is - egyezek bele a durcijába, ahogy megindulok a tömegben.

- Engem is? - ocsúdik fel és érzem, ahogy engem kezd figyelni a hatalmas szemeivel.

- Igen - forgatom meg a szemeimet, de már a tömegben ismerõs arcokat keresek. Túl nagy ez a hely.

- Zaynie... - nyög fel, ahogy karjaival jobban átkarolja a nyakamat hátulról. Haja kissé elõre hull a mellkasomra, én pedig elmosolyodom, ahogy meglátom Franket és a többieket. Imádom, ha becéz... utálom, hogy ennyire nyálas vagyok.

- Szedd össze magad - kuncogok fel jelezve neki, hogy nemsokára oda érünk az apjáékhoz.

- Nem szedem össze magam... - feleli hisztizve tovább.

- Ne legyél hisztis picsa - nevetek fel oda érve már az apjáékhoz.

- Te meg ne legyél bunkó fasz - morogja, ahogy fejét továbbra is a vállamon pihenteti.

- Hello - néz ránk furcsán Tom.

- Meh - köszön vissza Zoe mire elnevetem magam.

- Hallottam Ameliától, ho...

- Nem érdekel - vág közbe Colosnak, mire elfintorodom és megrázom a fejemet miszerint inkább hagyják.

- Mi van veled?! - kérdi felröhögve Frank tõle.

- Utálom Zacket, az van. És mégis mindig látnom kell õt - feleli lehunyt szemekkel. Combját kissé megszorítom, mire megugrik.

- Zoe - szólók rá egy fintorral mire felnyög.

- Jó, nem utálom. De hisztis vagyok, szóval vegyük meg sem történtnek az elmúlt három percet - ajánlja fel nekik, bár inkább kijelentés. Feje ismét vissza hanyatlik a vállamra, míg lustán átölel. - Megfelelt apuci? - kérdi gúnyosan, suttogva a fülembe.

- Szeretlek - súgom vissza neki, ahogy kissé elfordulok, hogy a többiek ne értsék a beszédünket.

- Nem nehéz végig cipelni egy egész repülõterén? - kérdi kissé félre biccentett fejjel Sam. Zoe felkapja a fejét, érzem, hogy megfeszül, én pedig döbbent nézem a férfit. Ez mit hisz?!

- Nem - vágom rá rögtön talán kissé erõteljesebben, mint kéne. - Könnyû, vékony... miért lenne nehéz? - kérdem értetlenül.

- Egy jegyzettömböt is fárasztó itt végig vinni - morogja, míg beleiszik a vízébe.

- Kezet ráznék veled, de látom, tele vannak - nevet rám Anderson mire még inkább felvonom a szemöldökömet, leginkább kérdõn. - Egy szóval rávenni, hogy kimondja konkrétan a bocsánatkérést... - füttyent egyet majd biccent nekem. Nem mondok inkább semmit, csak mert tudom, hogy az összes válasz lehetõségem bunkónak tûnne.

- Tele - válaszolom végül. Kezet fogni valakivel, vagy tovább tartani Zoet? Egyértelmû a válasz.

- Minek kellettünk? - néz fel morogva Zoe.

- Ja, csak kezdõdik a mûsor és az elõadások - veszi át a szót az apja végre. Õ legalább normális és nem szívat szét minket állandóan. - És lesz pszichológia is, gondoltam érdekel - mutat a színpad felé vállát megvonva.

- Milyen témában? - emeli fel a fejét rögtön.

- Szerinted utána néztem? - nevet fel.

- Remek - forgatja meg a szemeit.

- Az, arra van a vattacukor - mutat a háta mögé, mire érzem, hogy kissé kiegyenesedik.

- Oké - sóhajtok fel és már meg is indulok, míg õ felnevet a hátamon. Nézem az embereket akiknél látok vattacukrot és általában változtatom az irányt. Addig amíg Zoe el nem mutat valamerre, hogy márpedig õ látta, hogy arra van. Az elõadások elkezdõdnek, hang alapján legalábbis, ahogy tovább sétálok arra fele. - Milyen elõadás van most? - kérdem, ahogy a tömeg egyöntetûen felszisszen.

- Harci bemutató - nevet fel õ miután hátra fordul.

- Na, azt neked pont nem kell nézni - nevetem el magam, míg oda érünk a vattacukroshoz. Míg õ nagy nehezen választ mit is kér, addig én a színpad felé fordulok. Elfintorodom, ahogy valakit éppen minden finomság nélkül a földhöz vágnak. Jobban mondva Tom vág valakit a földhöz... Inkább visszafordulok a férfi felé, míg fizetek. - Bele se kezdj - állítom le Zoet mikor hallom, hogy levegõt vesz, tipikusan a beszédhez. A férfi felnevet, elveszi a pénzt majd oda adja nekem a vattacukrot. Én pedig Zoenak, majd megindulok vissza fele. Elõttem tartja, így kicsit nehézkes, aligha látok sok mindent. Letép egy darabot és a számba nyomja minden finomság nélkül. Õ felnevet én pedig kissé fulladozva igyekszem legyûrni az édességet. Elengedem az egyik combját, letépek egy darabot és hátra fele nyomom a képébe. Kissé felsikít, ahogy hátrább hajol, és még rá is játszok, hogy ledobom. Páran felénk néznek és elmosolyodnak, míg én megállok ismét Frankék mellett.

- Vattacukor van a hajadban - néz Zoera értetlenül Zack.

- Elõfordul, ha csatáról van szó - nevetem el magamat.

- Élet halálküzdelemrõl - helyesel Zoe és most elém tart egy kis darabkát. Nem pedig a képembe nyomja. Elõrébb hajolok és megeszem, amíg unottan hallgatok valami beszámolót a helikopterekrõl.

- Új tankot vettek az Mi-24-esbe is - hallom meg mellettünk.

- Tudom, bár közöltem velük, hogy esélytelen hogy sokáig bírja - rántja meg a vállát Frank.

- Mindenki mondta nekik - röhög fel Tom.

- Felmennek kétezer láb magasba az úgy fog zörögni, hogy mindegy lesz a hallás vizsgálat elõtte és utána - neveti el magát Colos.

- Megint a szerelõk lesznek lebaszva érte - morogja Anderson.

- Hah! - ordít fel Zoe rájuk mutatva. - Szerelõknek hívtátok magatok! - boxol a levegõbe mire felröhögõm magam. Felvont szemöldökkel néznek ránk, én pedig várok pár kínos másodpercet, amíg elfordulnak. Zoe mozgolódni kezd, mire lerakom a földre õ pedig rögtön elém áll és nekem veti a hátát. Átkarolom a melle alatt és magamhoz húzom, míg õ tovább eszi a vattacukrot.

- És akkor most jöjjön egy kis prezentáció - sétál fel a színpadra Amelia. - A honvédségnél rengeteg apuka és anyuka megy ki külföldre, hogy szolgálatot tegyen. Elég nehéz idõk ez a családban, így úgy döntöttük egy tragikus esemény után, hogy rögzítjük a kinti eseményeket. Képzeljétek el a kedvenc bandátok oldalát, a szüleitekkel - mutat a háta mögé ahol a vetítõn megjelennek nevetõ katonák kint... háborús részen. A karikák a szemük alatt nem tetszenek. A katonák nagy része itt elhallgat, valószínûleg õk a képek mögé látnak. A gyerekek viszont nevetve mutogatnak a szüleikre. - Jó magam profilozó vagyok, de sokszor értékelem ki a mentális állapotukat a katonáknak - villant a közönség felé egy fintort, ahogy a képek mögötte váltakoznak. Tankon elfekvõ napozó katona. Mintha öröm lenne ott az élet... nem véletlen a gyerekek nevét emelte ki Amelia azt hiszem. - Úgy gondolom, a jelenlévõk nagy részének nem kell megmagyaráznom, mi folyik oda kint... és miért mennek ki csapatokkal pszichológusok - mosolya kedves, kár, hogy fájdalmas. - Elég megterhelõ kint leélni akár egy hetet is, és higgyék el nekem. Megterhelõ akkor is, ha te éppen nem lõsz le senkit - mutat a háta mögé, ahol most egy fáradt férfi pillant fel a kamerába egy mosollyal. Kezében egy csésze kávé, a beton falán pedig a diplomája. Pszichológus.

- Remek - morgom Zoe fülébe.

- Az - biccent nekem. Kicsit máshogy értjük... mégis mindketten tudjuk, hogyan érti a másik fél. Ide akarna õ kimenni Az az ember ránézésre nem aludt három napot és kétpercenként õrül meg valaki körülötte.

- Aki nem hallotta volna a Neiplon ügyet annak röviden elmondanám - sóhajt fel, míg nyom egyet a kezében lévõ kis távirányítón és egy férfi képe megjelenik a kivetítõn. - Õ itt Khalid Neiplon - sóhajt fel Amelia majd a kép változik. Fekete-fehér, egy nõ van rajta. - És õ itt Karen Reinwood. Két gyermekes anyuka, férjes. Egy kutya, két macska. Szeretõ család, szülõk, rokonok. Diploma pszichológiából - kezdi sorolni a tényeket a torkom pedig össze szorul. - A Neiplon akció egész egyszerû volt, ha meglátod, akkor meghúzod a ravaszt. De tudjuk, hogy kint nem ilyen egyszerû minden. A pszichológusnak kísérni kell az egységet, tárgyalni, figyelni és uralni a helyzetet. Karen életét vesztette ott kint hála egy könnyed torok vágásnak. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy kint a katonák sincsenek veszélyben. Holott tudnia kéne mindenkinek, hogy ott még egy plüssállat is életveszélyben van - szögezi le ridegen. A közelben valaki felzokog és már távozik is a tömegbõl. Fiatal lány én pedig megrázom a fejemet, ahogy elengedem Zoet. Senki nem érti, miért teszem, õ meg én igen. Annak a lánynak meghalt ottkint valakije. Ottkint meghalt egy pszichológus. Megölték Zoe pedig ezt a munkát akarja?!

- Ritkán történik ilyen - szólal meg halkan.

- Kapsz egy zacskó m&m-et. Egy darab mérgezõ benne. Megeszed? - kérdem értetlenül rá meredve.

- Javadd - szól rám utalóan.

- Baszki - mordulok fel arrébb sétálva õ pedig tudom hogy jön utánam. Valaki meghalt, mint csapatpszichológus! Elvágták a torkát! Itt hagyott egy családot és õ ki akar oda menni?! Ezt akarja melónak?!

- Mondtam, hogy veszélyes - néz rám értetlenül.

- Meghalt... nem érted? - meghülyült?! Nem fogja fel mi az a halál? Hogy mennyire kurvára megmásíthatatlan?

- Már megbeszéltük, hogy nem erre az ágra lépek - fordítja el a fejét lehajtva.

- A profilozó sokkal jobb lesz, gyilkosokkal foglalkozni. Ott is ugyan úgy kint vagy! - tárom szét a karomat.

- Haver ne már - néz rám elgyötrötten.

- Most nem a haverod vagyok Zoe... most egy idegroncs vagyok - röhögök fel keservesen. - Meghallhatsz, érted? - nézek rá keményen, hátha így felfogja. Ha kimondom, felfogja... fel kell fogja. Meg kell értenie.

- Túlreagálod, nem halok meg - szemöldökét össze ráncolja, én pedig össze szorítom az állkapcsomat.

- Karen meghalt. - mutatok oda az elõadás felé. Aztán felröhögõk, ahogy kis táblázatba nevek szerepelnek... - És õk is... - teszem hozzá.

- Azért mert kimegyek, vagy, mert profilozó leszek, még nem azt jelenti, hogy meghalok. Ez olyan mintha az, hogy te énekes leszel, azt jelentené, hogy drogtúladagolásban halnál meg! - csapja szét a karjait idegesen. Hallom saját szuszogásomat, hátat fordítok neki és megdörzsölõm az arcomat. Igaza van egy bizonyos szinten, ezt elismerem. De ez nem pont ugyan az. Ez túl veszélyes, ebbe beleörülnék. - Nemár... - nyög fel hátulról átölelve. - Mondtam, hogy nem megyek ki és...

- Érdekel téged. Érdeklõdni fogsz iránta. Megtanulod. Ajánlatot kapsz, ott vagy - fejtem le magamról a kezeit, ahogy ismét felé fordulok.

- Megígértem - hökken meg engem figyelve.

- Kurvára tartsd be - nyögõk fel õt nézve.

- Zayn - biggyeszti le az ajkait és fogalmam sincs, hogy ideges-e vagy szomorú.

- Baszki... kurvára nem érted - rázom meg a fejemet. Felmordul, ahogy fintorog egyet, de amolyan orrhangon, egy pillanatra elfelejtem, hogy veszekszünk, csak mert annyira kurva édes volt. Közelebb lép és a hasamba üt. És most elõször váratlanul ér, összegörnyedek, míg felnyögõk õ pedig megcsókol. Túl sok sokk egyszerre... Érzem, ahogy pólómra rámarkol, és túl ideges vagyok rá. Vagy inkább amiatt, amit akarna szíve szerint. Csípõjére csúszik a kezem és máris a kis épület takarásába húzom, ahogy jobban felé mozdulok. Átkarolja a nyakamat és kissé megtartja magát, bár nem érdekel most, ha kényelmetlen neki. Nem mehet ilyen helyre...