x--- Zain Malik ---x

- Idegesít - közlöm lazán nagyapának, mire elfintorodik.

- Lassan már engem is. Bírom ezt a nõt - mosolyodik el, ahogy felnéz a lépcsõm felé. Merthogy, ahogy haza értünk, Zoe felment azzal, hogy: Nem zavar. Én pedig még felmenni sem tudok, mert akkor a nagyanyám hisztizni kezd. De így meg én hisztizek. Zoet akarom. Túlságosan is. De az még érthetõ, hogy én hisztis vagyok amiatt, hogy nincs itt lent. Na de, hogy az egész családom is hisztis emiatt...

- Örülök neki, tényleg. Sokat jelent - mondom neki halkan, ahogy elmosolyodom. A nagyapám valahogy mindig olyan volt, mintha az apám lenne. Bírom én apát, csak Walterrel mindig jobban kijöttem. Talán a cigi és a pia miatt... fogalmam sincs.

- Hívd le! - int fejével az emelet felé.

- Nem akar lejönni - rázom meg a fejem.

- Légy már férfi - csap a vállamra, mire leesek a székrõl kis híján. Fintorogva állok fel és indulok el sietõsen a szobám felé. Benyitok, elvégre, elõlem nem igazán kéne mit rejtegetnie. A zene megcsapja a fülem és magam után rögtön be is csukom az ajtót, nehogy a nagyinak ez is baj legyen... Õ éppen egy toll kupakját rakta vissza a tollra. Szemöldököm felvonom.

- Majd megtudod - vonja meg a vállát, kiterülve a földön. Elfekszem mellette és a plafonomat kezdem bámulni. Soha nem élveztem ezt még ennyire, mint most. Úgy, hogy õ itt van.

- Mikor? - fordulok felé, mire õ felém és elmosolyodik.

- Mikor szükséges lesz - közli hetykén, én pedig beletörõdök.

- Nem jössz le? - kérdem meg összeszedve a bátorságom, hogy csak úgy elhadarjam.

- Nem - kuncog fel, ahogy felhúzza a lábait.

- Mindenki hiányol - mosolyodom el egy repedésre, a lámpámtól pár centire.

- Kivéve Samira - érzem, hogy felém fordul, de csak mosolygok.

- Nem elég, hogy én is? - fordulok most már felé, a tekintete néha annyira égetõ, hogy képtelen az ember figyelmen kívül hagyni.

- Ez esetben? Nem. Nincs kedvem a megjegyzéseihez - arca kissé megrándul, én pedig érzem, ahogy a mosolyom eltûnik.

- Gyere és nem fog beszólni, esküszöm - sóhajtok fel. Nem tudom, még mit hozhatnék fel alkunak azért, hogy lejöjjön.

- Kérlek - néz rám kissé jobban elnyílt szemekkel és én csak nyelek egyet, ahogy kiszárad a torkom. Az oldalamra fordulok, felé. Szabad kezemmel, amin éppen nem támaszkodom a hajába túrok és egyszerûen lehajolok hozzá, hogy megcsókoljam. Érzem, hogy elmosolyodik, emiatt pedig én is. Ez van... már a fejemben is képtelen vagyok tagadni ezeket a nyálas dolgainkat. Érzem, ahogy szuszog és ez tetszik. Az is tetszik, ahogy ujjai végét megérzem oldalamnál és mellkasomon. Aztán, ahogy átölel. Ahogy a tarkómra csúszik egyik keze... igen, ez mind tetszik. Az, hogy nem hisztizik, hogy a szobám padlóján is képes velem csókolózni. - Oké, ez volt eddig a legjobb érv, de meh... - néz rám fintorogva.

- Van még érvem - nevetek rá, mire elmosolyodik, én pedig a nyakához hajolok. Épp, hogy csak kissé megharapom a bõrt, mire eltol magától.

- Jó-jó, megyek! - hadarja, arcomra pedig letörölhetetlen vigyor kerül. Felállok és felhúzom magamhoz. Szemeimbe néz, én pedig nem sietek sehova. Elemzem magamnak újra és újra azokat a zöld szemeket. A pár szeplõt a szeme alatt és néhányat az orrán. Kétségkívül magával ragadó. Modellnek kéne lennie. Oké, talán alacsony, de nekem senki ne mondja, hogy ezért az arcért ne csorgatnák a nyálukat. Szeretem íriszében a kis barna kört, aztán, ahogy belül már zöld. Fõleg, hogy reggel mindig zöld az egész. Ajkait rágcsálni kezdi, tudom, hogy zavarban van. De csessze meg, nem olyan könnyû nem bámulni õt. - Megyünk? - kérdi halkan, én pedig bólintok. Zavartan fordul el és indul meg az ajtóm felé. Szemem fenekére vándorol és alsó ajkamat beszívom. Nem, ezen a seggen még mindig nem tudom túltenni magam. Megindulok utána és talán gyõz a mocskosabbik, tapló énem, de igenis belemarkolok. Kissé megugrik, aztán csak nevet, én pedig behúzom magam után az ajtót. Látom, hogy elpirult és emiatt csak jobban tetszik az egész. Én pedig tovább élvezem a látványt, ahogy elõttem lépked a lépcsõn. Baszki... hogy bírom ki, ha nem leszünk egymás mellett? Megáll, én pedig mellé lépkedem. Amióta itt vannak a nagyszüleim, már hozzászoktam, hogy nekem kell elõször lemenni. Nem hibáztatom. De, ha a nagyapám bírja, akkor más nem is számít nekem. A nagyanyám... hát, nem volt túl bensõséges kapcsolatunk sohasem. Kedves személye most fel is sóhajt, az a bizonyos fáradt sóhaj, mikor un valaki valamit. Õ Zoet unja és nem tudom, miért... Zoe rám néz, egy amolyan "Most vissza menjek?" pillantással. Fejemet megrázom és odahúzom a kanapéhoz. Tisztes távolsággal ül le tõlem, én pedig magamhoz húzom. Nagyanyám elnéz egy másik irányba, nagyapa kacsint. Anyu nagyanyát nézi. Apa meg minket. Do mindenkit. Waliyha Dot. Safaa pedig egyszerûen a kanapé mögött játszik. Remek a hangulat.

- Szerintem mi megyünk - szólal meg nagyanyám, mire mindenki egyöntetûen most már felé néz.

- Francokat! - hördül fel nagyapa, mire elmosolyodom.

- Walter! - nyög fel anya, ahogy Safaara mutat. Igen, tilos a káromkodás a kicsik elõtt. Még Waliyha elõtt is. Safaa elõtt pedig egyenesen bûn.

- A családommal akarom tölteni az idõt - emeli fel kissé a fejét, a már egyre inkább színészkedõ édes nagymamám, Zoe pedig érzem, ahogy meghökken. Feláll, én pedig visszahúzom. Nem érdekel. Én meg vele akarom tölteni az idõmet.

- Azzal töltöd - közlöm szárazon, mire Zoe rám kapja a tekintetét.

- Ne! - közli határozottan és nem tervezi, hogy halk legyen.

- Mármint, csak a családdal - néz most már Zoera, én pedig egyenesen rá. Aztán tekintete átvándorol rám, én pedig átkarolom Zoe derekát. - Javadd - szól rám, ahogy kezemet figyeli.

- Zayn - javítom ki, mire ajkait összeszorítja. - Szeretem, vagy beletörõdsz, vagy felõlem dühönghetsz, de ha választanom kell, kivel töltöm az idõmet, akkor vele - intek fejemmel Zoe felé és érzem, ahogy összehúzza magát. De már akkor is unom ezt, hogy õk nem tudnak egy légtérben megmaradni. És nem az én barátnõm miatt, ez pedig gáz.

- Elég! - sóhajt fel Zoe nyugodtan, de biztos vagyok benne, hogy nem higgadt.

- Most akkor ezt választod helyettünk?! - áll fel a nagyi, én pedig végignézem. Én tényleg nyugodtan nézem ezt végig.

- Minek a többes szám, itt csak te akarod, hogy válasszak. De végül is, ja - vonom meg a vállamat. Oké, talán nem vagyok már olyan nyugodt.

- A családod vagyunk - kap a szívéhez, én pedig felvonom a szemöldökömet.

- A családnak támogatni kéne, nem? - döntöm oldalra a fejemet. És örülök annak, hogy senki nem szól bele a kis vitánkba.

- Ha az neked jó! - hangja hangosabb a kelleténél és nem tetszik, ahogy Zoera mutat.

- Samira, ez neki jó - szólal meg egyszerre anyám és nagyapa.

- Fenéket! - rázza meg a fejét.

- Miért nem? - röhögök fel idegesen, ahogy õt nézem. Zoe keze combomra simul, ami idegesen jár.

- Most is! Hol a keze?! Hát nincs benne szégyenérzet?! - fordul el, mire Zoe rögtön elkapja a kezét tõlem és ijedten néz a nagyimra. Oké, talán õ túlságosan ráparázik arra, hogy mindenkinek megfeleljen a családomból és ez édes. Egész addig, amíg természetesen viselkedik. Például, hogy otthagyhatja a kezét a lábamon, mert ebben nincs semmi szégyenteljes.

- Most komolyan, mondj három normális indokot, miért nem bírod, vagy add fel - közlöm nyersen.

- Hagyd - kéri halkan õ... de nem értem, miért képes ennyire könnyedén beletörõdni abba, hogy a semmiért utálják. Fejemet megcsóválom, de nem nézek rá. Félõ, hogy akkor talán tényleg meggyõzne.

- Nem fogok magyarázkodni! - hördül fel, én pedig lehajtom a fejem.

- Vagy abbahagyod, vagy elmegyek, vagy elmész - szavaim keménynek hangzanak, mert azok is. Mégsem szól rám senki, talán elõször egyetért velem mindenki. Vagy csak tudják, milyen Zoe, vagy, hogy én milyen vagyok nélküle. Mindenkinek jobb, ha õt nem baszogatják...

- Hogy mondhatod ezt a saját vér szerinti nagyanyádnak?! Egy ilyen kis... kis...

- Ne merj rá semmit se mondani! - vágok közbe lehunyva a szemeimet, ahogy kezem ökölbe szorul. - Komolyan ne, kérlek - nyögöm ki fejemet rázva.

- Oké, hagyjuk ezt - áll fel zavartan Zoe mellõlem. - Én komolyan nem akarok családi vitát. Nem gáz, hogyha nem bír, komolyan. Megértem... - kezd össze-vissza hadarni, mire én elõre dõlök és értetlenül nézek rá. Megérti, hogy nem bírják? Ez hülye... tuti hülye. Oké, egy indoknak elfogadom azt, hogy hülye, de több indoka tuti nincs a nagyimnak.

- Miattad van az egész, mi az, hogy nem akarod?! - kezd rikácsolni, én pedig lassan felállok.

- Tényleg elég legyen! - emeli fel a hangját nagyapám, mire mindenki rápillant. - Fejezd már be, az ég szerelmére, Samira! Rendes lány! - hördül fel, ahogy felénk integet, miszerint üljünk le. De egyenlõre nem ülök le. Majd, ha képes elfogadni Zoet, akkor igen. Ha nem, akkor szívesen megyek vele inkább sétálni.

- Na, de Walter! - kezdi a levegõt kapkodni nagyanyám, én pedig anyura nézek. Õ megrázza a fejét, csak várja, hogy mi fog ebbõl kisülni, akárcsak én. Zoe rám néz, én rá, kezemet a kezére fonom és magamhoz húzom.

- Nincs na, de Walter! Én bírom Zoet. Gyönyörû, értelmes, Zaynhoz való, okos! Hát a Harvardra felvették! - kezeit széttárja, az értetlenség annyira látszik rajta, mint, ahogy érzem magamban. Értetlen vagyok, mert rohadtul nem értem, miért nem bírja Zoet. Édes, drága nagyim, akit most a hátam közepére se kívánok, felmordul, aztán elfordul tõlünk és az egyik falon lévõ képet kezdi magában elemezni. Vagy éppen minket szidni. És csak ajánlom, hogy ne Zoet. Visszaülök a kanapéra, úgy ítélem meg, ezt most a nagyapám nyerte meg, Zoet is lehúzom magam mellé. Lábait keresztbe rakja és karjait is melle alatt összefonja. Átkarolom és magamhoz húzom.

- Ne haragudj! - suttogja a fülembe, mire elmosolyodom.

- Mikor haragudtam én rád? - suttogok én is. Nem érdekel, ha illetlenség, van, ami nem tartozik másokra, ennyi.

- Hát, lenne pár tippem - mosolyodik el halványan, mire hajába puszilok.

- Nem haragudtam még rád sohasem - vallom be neki, mire fejét lehajtja, de látom mosolyát. Igaz, tényleg nem haragudtam rá. Volt, hogy kiakadtam rá, de csak mert felidegesített. Például a bélyeggel. És ez volt az egyetlen, ami közel volt a haraghoz. A többi csalódottság volt esetleg, mondjuk, mikor láttam smárolni egy faszfejjel a szórakozóhelyen, ahol voltunk... ahol én egy szõkével smároltam.

- Zoe lõ - ránt vissza a remek hangulatú családi összeröffenésbe apám hangja.

- Mi? - néz fel Zoe is kissé furán.

- Samira azt mesélte, hogy az egyik testvére régen milyen jó sportlövész volt - válaszol normálisan apa. És hálás vagyok, amiért nem rótta fel neki, hogy nem figyelt egészen.

- Én... csak hobbi szinten lövök - mondja zavartan, nagyi pedig nem válaszol.

- Gondoltam, hogy nem is versenyszerûen... - morogja, és talán jobb lett volna, ha nem válaszol. De persze, hogy hozzá kell fûznie valamit.

- Még egy beszólás és lépünk - nézek rá fáradtan. Miért nehéz elfogadnia Zoet?! Zoe mindenben jó! Õt nem lehet utálni... Zoe keze újra a lábamra csúszik, én pedig elengedem a megfeszített izmaimat és hátra dõlök. Úgy beszélgetnek, mintha semmi sem történt volna. Mindenki. Kivéve mi. Zoe azért, mert tudja, ha megszólalna, akkor a nagyanyám elhallgatna és igenis tenne megjegyzést. Én pedig azért nem, mert utálom, ha Zoenak nincs jókedve. Az ajtón kopognak, aztán nyílik is. Odanézek és meg is pillantom Dannyt és Xaviert.

- Cigi szünet! - kiabálja el magát Walter és már fel is pattan. Én pedig megragadom az alkalmat. Vele menekülök, de azért húzom Zoet is. Mindketten értetlenül néznek mindhármunkra, de csak kilökjük õket az ajtón, amit megkönnyebbülten csuk be Zoe.

- Que tienes, ese? - mosolyodik el Xavier, ahogy megölelgeti nagyapámat.

- Hello - mondja furán Danny, ahogy minket néz. - Mi ez a megviseltség? - röhögi el magát, ahogy Zoe lerogy az ajtó elé és felnyög, ahogy kiveszi zsebembõl a cigit.

- Az asszony - nyög fel Walter, mire elmosolyodom.

- Mi van Samirával? - vonja fel a szemöldökét Xav.

- Nem bírja Zoet - fintorodom el.

- Kifejezetten utál - szól közbe õ, ahogy meggyújtja a cigijét.

- Ez komoly? - néz rám Danny, mire bólintok.

- Ennyire? - nevet fel Xavier is, mire õt Walter erõsíti meg. Igazából hozzá szoktam, hogy Walternek hívom, fõleg, mivel a haverjaim is Walterezik, így valahogy, ha velük vagyok, átcsap a nagyapa Walterba.

- Ja - biccent Zoe, ahogy elnyomja a csikket a földön és arrébb pöcköli, ki az útra. Elfintorodom és inkább én is rágyújtok egyre. Kimondani konkrétan talán soha nem fogom neki, hogy utálom, mikor szar a kedve... esetleg teszek ellene. Õ úgyis érti. A dobozért nyúl, én pedig fintorogva odaadom neki. Mindenki kérdõen néz ránk, én bólintok. Igen, tényleg ki tud készülni Zoe annyitól, hogy valaki ennyire utálja.

- Elnézést az õ nevében is - szólal meg Walter, mire Zoe elmosolyodik.

- Nem gáz - vonja meg a vállát. De tudom, hogy az.

- Na jó, szerintem mi lépünk - sóhajt fel Walter, ahogy elnyomja a cigijét.

- Miattam komolyan nem kell - néz fel aggódva Zoe.

- Csak mire hazaérünk, így is sötét lesz - legyinti le Walter -, na meg ideje helyretenni Samirában néhány dolgot - vonja meg a vállát. - Na, aztán ti vigyázzatok magatokra, nektek gratulálok újra és sok sikert - néz ránk, mire elmosolyodom. - Ti meg ne verekedjetek annyit, látszik a mozgásotokon, hogy kötött... azt hittem, csak Zayn verekedett - röhög rám, majd a srácokra, a szemem pedig elkerekedik. Egyikünk sem röhög vele és még akkor is döbbenten állok ott, mikor megölelget és a fülembe súgja, hogy tartsam meg Zoet és emlékezzek a joker kérésére. Zoet is megölelgeti, a srácokkal kezet fog, aztán kinyitja az ajtót. - Anyádnak majd azt mondom, hogy elmentél matekkorrepetálásra - villant rám egy sunyi vigyort, aztán becsukja maga után az ajtót.

- Akkor lépjünk, amíg ki nem ér Samira, hogy lebasszon - pattan fel Zoe és már elõre is indul.

- Látom, eléggé kikészült - neveti le magát Xav.

- Nem csak õ - morgom orrom alatt.

- Két, vagy három nap a nagyszülõkkel, mikor az egyik utálja a csajodat? Részvétem, haver - csap a vállamra Danny, mire elmosolyodom.

- Felajánlom, hogy elfordulunk három percre, amíg smároltok egy feszültséglevezetõt - néz rám Xav nyugodtan.

- Kihagyhatatlan ajánlat - röhög fel Danny, én pedig mosolyogva már elõrébb is lépkedem. Kommentárok nélkül egy csók végre vele? Valóban kihagyhatatlan. Utolérem, õ pedig lelassít, ahogy rám pillant.

- Szeretlek - nyögöm ki neki még gyorsan, ahogy egyszerûen lekapom. Három perc nem veszhet csak úgy kárba, ki kell használni az idõt. Karjait nyakam köré fonja, én pedig dereka köré az enyémeket. És kiegyenesedem, érzem, hogy lábujjhegyen áll, de nem érdekel. Három perc... és minden másodperccel csak jobban érzem magam. Érzem, ahogy én ellazulok és ahogy õ is.

- Például ezért! - hallom meg nagyanyám hangját távolról, mire röhögve elengedem, õ pedig felnyög. Meghallom a srácok röhögését is, feléjük nézek és tényleg csak háttal állnak nekünk, rázkódó vállal.

- Nyelvest - int nekem még egyet nagyapa, mire visszaintünk neki röhögve. Zoe megpróbálja a pólómba rejteni az arcát, bár nem túlságosan jön össze neki. Én azért átölelem, hátha jobban úgy érzi, hogy sikerült neki. Érzem, ahogy meleg ajkai a mellkasom középre nyomnak egy puszit. Hasam megrándul, hajába puszilok... fogalmam sincs, honnan vette, hogy a mellkasomat puszilja, de kétségtelenül túl jó érzés. Felnéz rám, én pedig elmosolyodom, ahogy elhajt mellettünk dudálva a kocsi.

- Muszáj bebasznunk - közli egyszerûen, mire bólintok neki.

- Egyetértek - húzom még egy kicsit magamhoz. Egyszerûen felemelem, õ pedig derekamra fonja a lábát. A srácok csak röhögnek, én viszont egyszerûen vakon indulok meg elõre, ahogy õ rajtam csimpaszkodik és arcát a nyakamba fúrja. Túlélt több napot a nagyanyámmal. Akármit elviselek neki!

- Fogyasztunk némi alkohol tartalmú italt, aztán egy halk szexuális aktust is elfogadok így este tájt - morogja a fülembe.

- Halk és lassú, vagy halk és gyors? - röhögök fel, ahogy fenekére csúszik a kezem.

- A második verzió paradox - motyogja halkan, mire elmosolyodom.

- Pia, szex? Elélek én veled életem végéig is - nevetek tovább, de csak halkan. Danny-nek és Xavnek nem kell ezt hallaniuk.

- Jó - közli egyszerûen és csak jobban hozzám bújik. - Szeretlek Malik - elmosolyodom, úgy igazán. Szeret... ilyenkor nevetni támadna kedvem. Csak úgy random és csak úgy boldogan. A csaj, akit szeretek, szeret. A csaj, aki tökéletesen passzol hozzám és nekem.

- Hívjam a skacokat? - kérdi meg Xav, mire megrántom a vállam.

- Ant-et. Másra nem vágyom - közlöm egyszerûen. Nincs kedvem másra figyelni, õk a V.I.P. baráti köröm. És most ennyi elég is ilyen napok után. Egyenlõre elég azt felfogni, õk mit beszélnek, a fejemben még mindig csak Zoe szavai visszhangoznak. A mocskosak és az édesek is...