Nyugodtan várok a sorban, míg Zayn ide-oda kapkodja a fejét a rengeteg ember között.

- Mi a faszomtól félsz tulajdonképpen?! - sóhajtok fel nyúzottan, mire értetlenül rám néz.

- Mi az, hogy mi a faszomtól?! Az egésztõl! - mutat körbe, mire elröhögöm magam.

- Na, az a csaj nem fog tovább jutni - mutatok egy leopárd mintás szoknyába bújt egyedre, aki éppen a hamis hangokat árasztja magából. - De az a srác, már valószínûbb - mutatok rá egy másikra, aki éppen gitáron játszik és a többiekkel együtt énekel. - Te pedig Malik, tuti - csapok a vállára, mire fintorogva rám pillant. Én viszont csak tovább lököm a sorba, hogy menjen már.

- Nem, ennyitõl nem nyugodok le - rázza meg a fejét, ahogy maga elé kezd meredni, mire kezeinket összekulcsolom és villantok rá egy mosolyt.

- Szedd fel valamelyik csajt és dugd meg a vécében - villantok rá egy édesen gonosz mosolyt, mire elfintorodik.

- Kérjek tõle bélyeget, hátha van nála? - vág vissza egy féloldalas mosollyal.

- Akkor már egy kis füvet és alkoholt is, kérlek - forgatom meg a szememet.

- Mást nem akarsz így hirtelenjében? - hördül fel letekintve rám.

- Annak a srácnak a telefonszámát - mutatok el elõtte egy fekete hajú, kék szemû, kissé kigyúrt csávókára, gitárral a kezében. - Nem bánom, ha rossz a hangja - motyogom, ahogy jobban végigmérem a srácot. Apró kis borosta, komolyan nem rossz. Szerintem max tizenkilenc lehet.

- Ne ma - nyög fel elengedve a kezemet.

- Kit érdekel, mit akarsz te? - röhögök fel elõrébb lépve, ahogy a sor halad.

- Téged érdekelne. Elszívtad az empatikus személyiségedet? - néz le rám felvont szemöldökkel, kérdõn.

- A tripek elég kemények voltak - rántom meg a vállamat lazán.

- Ennyire? - röhögi el magát, ahogy már csak pár ember van elõttünk.

- Majdnem, mint a kurvák a bulikon, akiket megdugtál - mosolyodom el könnyedén.

- Meddig fogom hallgatni? - motyogja unottan, mire elgondolkozva felnézek rá és úgy teszek, mintha gondolkoznék.

- Hát, figyelembe véve, hogy ugyebár a barátnõd nem vagyok, így nem értem, minek kéne kedvesnek lennem veled? A ribancaidnak is hisztizel már? Ez új - nevetem el magam, ahogy keresztbe fonom a karjaimat mellem alatt.

- Leléptél - felel egyszerûen, mire oldalra pillantok. A fal mellett álldogálnak és röhögnek. Mármint Trisha, Do és Danny.

- Le - adok igazat neki, mintha nem egy nyilvánvaló tény lenne. Ezt felhozza és én megnémulok. Mert igaza van, nincs jogom ilyeneket felhozni neki.

- Akkor meg azt ne mondd, hogy nem voltál senkivel ez alatt az egy hónap alatt, csak me...

- Nem voltam - nézek rá ledöbbenve. Még mindig azt hiszi, hogy hagyom magam csak úgy megdugni?! - Nem a ribancaid vagyok, akik egy csettintésre és pár pillantásra már megdughatóak - rázom meg a fejemet. És ezzel abba is hagynám a beszédet.

- Már akinek - kuncog fel, mire rákapom a tekintetem és érzem, hogy elpirulok.

- Ja, már akinek! Nem véletlen léptem le tõled. És most is csak azért vagyok itt, mert szeretlek és mert Trisha felhívott. Vagy mert Danny elmondta, mennyire szarul vagy. Holott kurvára nem kéne most sem itt lennem. Egy idióta pöcs vagy, Zain - hördülök fel, ahogy õt figyelem. - Ne velem legyél ilyen, nem az a csaj vagyok - hordom le, mire látom, hogy nyel egyet. Fejét megrázza és fél kézzel magához húz. Nyom egy hosszú puszit a hajamba, én pedig összeszorítom ajkaimat.

- Nem úgy értettem, ahogy te. De azért szeretlek, Zoe - suttogja a fülembe, mire oldalra pillantok, csak azért se rá. Ismét megérzem, ahogy lehajol hozzám, hajam takarásába nyom puszit a nyakamra, én pedig beharapom az alsó ajkamat. Aztán rám néz és látom, amint féloldalas mosolyra húzza ajkait.

- Barom - motyogom lesütve a szememet, mire felröhög és az arcomra nyom egy puszit.

- Na - bök meg az orrával, mire elmosolyodom. De igyekszem visszatartani a mosolyt. Arcára kezd mutogatni, miszerint puszit kér. Szememet megforgatom és lábujjhegyre állok, hogy adjak neki egyet. Fejét oldalra fordítja és szájára nyomok egy puszit. Nem húzódok hátra, õ viszont inkább felém dõl. Apró, kicsit szelíd csókot váltunk. Mégiscsak tömegben vagyunk. - Nálam alszol ma? - kérdi a nyakamba fúrva a fejét.

- Ha tovább jutsz - nézek fel rá bevetve egy féloldalas mosolyt.

- Hát nem röhejes, hogy három ilyen zenei nagymesternek kell az igenét kapnom, hogy te este azt mond, igen? - hördül fel lenézve rám.

- Tõlem már nem kérdezel olyat, amire azt kéne mondanom, hogy igen - kezdek el pufogni, mire õ csak elneveti magát.

- Nagyobb a tét, mint hittem - túr bele a hajába... vagyis csak túrna. Mert, hogy sok haj nincs ott.

- Nem, ezt még egyszer le kell rendeznem Trishával - sóhajtok fel a haját nézve. Igen, a kocsiban már szóvá tettem.

- Õ azt kamuzta, egész jó - fintorodik el, ahogy tarkójára simítja a kezét inkább.

- Mert az anyád - nézek rá egyértelmûen, mire elröhögi magát.

- Csapat? - pillant fel ránk unottan a srác.

- Egyedül - sóhajt fel Zayn. Megszorítom a kezét és elmosolyodom.

- Fiú... - motyogja, ahogy a kis sorszámot írja. - Ha hallod, menj - morogja és Zaynhoz nyomja a számot.

- Na mi a számod?! - kérdem fellelkesedve, ahogy megpróbálok átlátni a válla felett, de folyton hátra lök röhögve. Szóval a hátára ugrok. A nyakába harapok és közbe elõre pillantok. 165616. - Sátán. Hatszázhatvanhat - röhögöm el magam, mire õ elfintorodik.

- Legalább van benne rendszer, nem? - forgatja meg, mire elröhögöm magam.

- Ideges vagy? - kérdem meg tovább csimpaszkodva a hátán, ahogy õ megtartja a combjaimat.

- Ja - vágja rá rögtön, tömören.

- Gondolj arra, hogy ilyen szar séróval válsz majd híressé. Tiszta gáz lesz, mikor öt év múlva is ezzel fognak szívatni, miközben világ körüli turnén vagy - röhögöm el magam és látom, ahogy elmosolyodik.

- Gáz lesz, hogy ilyen fejjel fogok a tévében szerepelni. Egyszer. Amíg kiesek - röhög fel most õ, mire ismét beleharapok a nyakába, de úgy, hogy fájjon neki.

- Akkor nem alszok nálad - suttogom a fülébe, mire felszisszen. De csak szavaimra, tettemre nem.

- Tudod, amint kettesbe leszünk, levegõt sem lesz idõd venni. Még most is csak smárolgatnék, ha nem lennének itt anyámék is - suttogja halkan oldalra fordítva a fejét.

- Oh Malik, ha nem lennének itt anyádék, akkor az nem smár lenne - röhögöm el magam, ahogy nyakába temetem az arcomat, hogy elrejtsem a pirulásomat.

- Majdnem egy hónap szex nélkül. Hûha Zoe. Kancás vagy? - halkan morogja, de nekem még így is hangosnak hat.

- Mi lehetne ott este nálad, ha ott aludnék... Te nem lettél kanos, Zayniee - a végét elkuncogom a fülébe, mire õ is felröhög.

- Tudtam, hogy nyáron hangszigetelés kellett volna a szobámra, nem festés - nevet tovább, mire a vállára csapok.

- Te kis buzi - motyogom halkan, ahogy egyre közeledünk Trisáékhoz.

- Buzi? - hördül fel - Nem épp most beszéltünk az estérõl? - szememet megforgatom és inkább leugrom a hátáról.

- Na? - kérdi Trisha felénk pillantva. Zayn egy fintorral felmutatja a számot, mire Do biccent, az anyja meg tapsol egyet. Talán kicsit izgatott a társaság.

- Jól van, ha nem is jutsz tovább, bevágni nem fognak. Annyira szar nem vagy - nyugtatja meg Do egy mosollyal, mire Danny felröhög.

- Pszichológiát tanulsz, biztos? - néz rá értetlenül Zayn a fejét csóválva.

- Doniyha! - csap a karjára Trisha, mire igyekszem elrejteni mosolyomat.

- Jó, oké.- röhögi el magát Do is - Lépünk kajáért. Ahogy a többieket elnézem, meg a sorszámokat... délutánig itt leszünk. Ki mit kér? - fordul körbe kérdõn.

- Menjetek mindannyian - int a bejárat felé Zayn. Én már meg is indulok, mire õ visszaránt. - Kivéve te - hördül fel, mire elnevetem magam.

- Persze, biztos van mit megbeszélni - bólogat egyetértõen Trisha.

- Kaja vagy Zayn? Kaja - rázom meg a fejemet, összefonva a kezeimet.

- Álmodhatnék valaha is többrõl? - kérdi ironikusan Zayn, míg Danny-re pillant.

- Nem - ért egyet vele Danny, viszont rám villant egy mosolyt. Trisha összekaparja õket és már el is húznak.

- Kávé? - néz rám kérdõn, mire biccentek neki. Ujjainkat összefûzi. Össze-vissza bolyongunk egy automatáért, mígnem végül Zayn leszólít egy csajt kávéval. Én viszont lecövekelek, ahogy egy srácot nézek, amint éppen a Hollywood Undead-tól énekli a Bullet-et. - Hey, nem jössz? - ránt egy kicsit a karomon, mire megrázom a fejem és tovább nézem a srácot.

- 'Cause I'm more scarred, more scarred than my wrist is.

Mert sebzett vagyok, sebzettebb, mint a csuklóm - rám pillant, elmosolyodik. Én pedig villantok rá egy szomorú mosolyt.

- Nem éri meg - nyögöm ki neki, ahogy egy pillanatra látom a vágásokat a karján.

- Biztos vagy benne te is, hogy nem? - kérdi meg, ahogy tenyerét a húrokra szorítja, emiatt a hangokat mintha csak elvágták volna... fájdalmasan. Nem kérdez vissza, hogy miben, elég, ha ketten tudjuk.

- Azt hiszem igen - bólintok.

- Mert van egy barátod? - neveti el magát, mint aki tényleg jól szórakozik rajtunk.

- Nem a barátom. De õ többet tudna mesélni arról - mutatok szabad kezemmel a csuklójára.

- Az... - mutat a csuklójára õ is - igazából itt van - mutat rá a fejére.

- Minden fejben dõl el - mosoly húzódik a számra, õ pedig elismerõen biccent.

- Apám meghalt - rántja meg a vállát, mintha nem lenne nagy cucc.

- Õszinte részvétem - nyögöm ki rögtön. Hány éves lehet a srác?! Húsz? Ilyen fiatalon elveszíteni az apját...- De hagyd ezt abba, csak gondold át máshogy - nézek rá kérlelõen.

- Megpróbálkozom vele - neveti el magát, ahogy megcsóválja a fejét és belekezd egy másik számba. Megindulok arra, amerre Zayn eleve húzott volna. Kérdõn néz rám, én pedig megvonom a vállamat.

- Depressziós volt, vagy mi? - kérdi értetlenül.

- Eléggé nyilvánvaló volt - nézek rá értetlenül, mire õ elfintorodik.

- Az soha sem az - rázza meg a fejét, ahogy elengedi a kezemet és oda lép a kávé automata elé. Egy üres folyosó, nincs itt senki sem. - Ez komoly?! - hördül fel, mire odapillantok és látom, amint egy kis papírcetli van ráragasztva, miszerint; elfogyott.

- Hát, sokan idegesek - kuncogok fel, ahogy õt nézem. Fáradtan pillant rám és végül felsóhajt.

- És most én mitõl nem leszek ideges? - kérdi magára mutatva. - Csak egy kibaszott kávé - hördül fel, mire átlibbenek mögötte. Megfogom a karját és behúzom az automata mögé. Hogyha már erre jönnek, ne lássanak minket. Szemöldöke felszalad, de talán rögtön leesik neki, hogy mitõl fog megnyugodni. És akkor tudom, hogy tudatosul benne, mikor a sarokba nyom, ahol az automata és a fal találkozik. Megcsókolom, õ pedig kissé lehajol hozzám. Már ha csak úgyis smárolna velem. Kissé megtépem alsó ajkát, csak, hogy tudja, tényleg itt vagyok. Néha olyan, mintha tényleg félne attól, hogy álmodik. Élvezem, ahogy teste takar, ahogy belemarkolhatok pólójába és azon át kissé érezhetem mellkasát és szívdobogását. Ahogy a csípõmet markolja és a falnak szegez. Ahogy nyelve erõsen simul enyémhez. Keze ismét becsúszik az ingem alá. Hasam összerándul ujjai apró érintésére. Túl rég volt akármi is, hogy ne reagáljak egy icipicit mindent túl. Mert jelenleg én most ennyitõl képes lennék kikötni õt egy ágyhoz.

- Jaj! - vékony hang, aztán gyors lábdobogás. Zayn elhajol tõlem, összeráncolt szemmel kikukkant az automata mögül, aztán elneveti magát.

- Még most sem maradtál volna otthon? - kérdi felém pillantva újra, mire elfintorodom.

- Áh, csak egy középkorú hölgy rajta kapott minket egy kis csókon, ugyan már - hördülök fel és még egy ártatlan kézlegyintést is hozzá csapok. Kilépek mellette, ingemet most már kihúzom a gatyámból, így csak egyszerûen lóg rajtam.

- Kis csók, mi? - röhögi el magát, ahogy megindulunk vissza.

- Cigi? - kérdem felnyögve, mire fintorogva rám néz.

- Szerintem ez az elsõ, hogy te kérdezed meg - halkan mondja, mintha finoman akarna utalni.

- Nem muszáj kijönnöd velem - vonom meg a vállamat kissé sietve.

- Nem ezt mondtam - húz vissza maga mellé, de nem nézek rá. Nem akarom látni a kiskutya szemeit, amint az sugallja "mit tettél magaddal?".

- Cigizek, mi ezen a meglepõ? - sóhajtok fel kilökve az üvegajtót.

- Hogy ennyit - hördül fel kilépve mögöttem.

- Aha, szard le! - nézek rá unottan, ahogy elõhúzom a dobozomat és kiveszek magamnak egy szálat. Õ pedig a sajátjából.

- Zoe - sóhajt fel, ahogy meggyújtom a szálat, aztán odaadom neki is az öngyújtómat.

- Zayn - utánozom le õt, mire csak beleszív a cigijébe.

- Oké - vonja meg a vállát, ahogy végig néz az épületeken. - Most komolyan - fordul felém pár pillanat múlva -, mi változna, ha összejönnénk? Úgy igazán? De tényleg, mi?! - tárja szét a karját értetlenül. Hangja kissé erõteljesebb, szemöldököm felugrik és nem értem a hirtelen kitörését.

- Nem tudom, talán, hogy nem néznének rám kurvaként. Te talán nem csalnál meg. De minden kurvára ugyan az lenne - mondom ki nehezen. Mert talán igaza van, minden kurvára ugyan az lenne.

- Most sem csallak meg, Zoe! - mutat magára dühösen.

- Danny mást mondott - motyogom lehajtva a fejemet.

- Rémlik, hogy szó nélkül leléptél? - hördül fel. - Nem erre az egy hónapra értettem!

- Rémlik, hogy mikor te tetted ugyan ezt, nem így reagáltam? - nézek fel rá unottan. Esküszöm unom, hogy ezzel jön. És még reggel féltem attól, hogy újra találkozunk...

- Faszom az egészbe - mordul fel, ahogy ismét beleszív a cigijébe.

- Bocs - röhögöm el magam... szomorúan. Mert ez viszont már kész röhej, amit mi csinálunk. Megfordulok és egyszerûen elsétálok. Nem érdekel, hogy a nevemet morogja, nem érdekel õ sem. Kurvára leszarom. Beleszívok a cigimbe és lazán sétálok tovább a tömegen át. Talán azért kellett visszajönnöm, hogy utána könnyedén leszarjam õt? Talán...

- Baszd meg - ránt vissza a karomnál fogva az épület sarkánál járva már.

- Még mit nem mondtunk el egymásnak? - kérem meg értetlenül felpillantva rá. Elvégre megvolt szerintem már minden.

- Oké, leszel a barátnõm? - kérdi egyszerûen, mire felvont szemöldökkel nézek rá, ahogy csuklómat fogja. A szívem kihagy egy ütemet, aztán elmosolyodom. Dehogy akarja õ ezt. Õ csak nem akar veszekedni. Ennyi.

- Nem - felelem halkan, õt nézve. Az értetlenség szinte rögtön megjelenik az arcán és mielõtt visszakérdezne, hogy "Mi?!" inkább hadarni kezdek. - Veszekedni nem akarsz, én meg már leszarom. Igazad van, semmiben nem lenne más. Nem kell, hogy megkérdezd újra. Minek, ha komolyan sem gondolod? Sõt... én sem - röhögöm el magam oldalra pillantva. Nincs kedvem az arcát nézni most, a szemeit...

- Ez most komoly, Zoe? - kérdi elém lépve, hogy mindenképp ránézzek.

- Úgy nézek ki, mint aki viccel, Zayn? - kérdezek vissza egy gúnyos mosollyal.

- Tényleg nemet mondasz? - lép hozzám közelebb, felvéve a pókerarcát.

- Valóban akarnád, hogy igen-t mondjak? - vonom fel a szemöldököm, ahogy kezd kissé nehéz lenni a levegõvétel. Talán kicsit elszoktam attól, hogy ilyen közel van hozzám.

- Nem - jelenti ki halkan... és nem tudom eldönteni, hogy hazudik-e, vagy sem.

- Hazudsz? - kérdem félve és most elõször cikázik végig az agyamon, hogy talán komolyan gondolja. De kétlem. Elvégre... leléptem egy hónapra! Ez alatt sok minden megváltozott volna.

- Nem - mosolyodik el könnyedén. - Akkor akartam volna, hogy igent mondj, mielõtt leléptél volna. Most már nem igazán - vonja meg a vállát és visszafele elindul. Én pedig nem megyek utána. Oda lépkedem a falhoz és leülök. Hátamat neki vetem és rágyújtok egy újabb cigire. Hát akkor ennyi? Megkérdezte és nemet mondtam. Hogy a faszomba jutottunk idáig egy kibaszott kattintástól?! Beleszívok a cigibe és értetlenül nézek a tömeg felé, ahogy mérgesen jön visszafele, Õ. - Kibaszottul elegem van belõled, esküszöm - nyögi ki, ahogy felhúz a faltól és egyszerûen megcsókol. Nem tudom hova tenni ezt sem. Túl sok fura kitörése van, amióta itt vagyok. Bár... ez most nem feltétlen szar fajta kitörés. Visszacsókolom. A cigimet egyszerûen eldobom a földre és átkarolom a nyakát. Derekamat átkarolva húz magához. Fogalmam sincs, hogy az õ szíve dobog-e ennyire, vagy az enyém. Elenged, én pedig fejemet a mellkasára hajtom és kezeimmel a derekát karolom át, az úgy kényelmesebb azért. - Tulajdonképpen, mi mindig együtt vagyunk, nem? - kérdi halkan a fülembe suttogva.

- Talán - felelem egyszerûen.

- Tudod, hogy de - neveti el magát továbbra is a fülembe.

- De akkor az olyan, mintha távkapcsolatban lennénk. Tehát együtt vagyunk - motyogom felnézve rá.

- Miért, én nem ezt mondtam? - kérdez vissza, felvonva a szemöldökét.

- Összezavarsz - nyögök fel tanácstalanul. Most mi van vele, meg velem, meg velünk?!

- Nézd máshogy az egészet. Nem úgy, hogy folyton külön vagyunk, hanem úgy, hogy folyton együtt. Csak becsúsznak szar részek. Például, hogy lelépsz szó nélkül - forgatja meg a szemét, mire én a mellkasára csapok. Kezével megfogja a kezemet és hátam mögé szorítja.

- Ez nem ér - nyögök fel, ahogy igyekszem a kezemet visszahúzni elõre. Egyik szemöldökét felvonja és villant rám egy féloldalas mosolyt, amitõl szerintem még a mögöttem lévõ lányok is benedvesednek.

- Nem tagadtál - szorítja a nyelvét fogai közé, én pedig még inkább nem értek semmit.

- Mi?! - kelek ki most már magamból, utálom, ha nem értek valamit!

- Nem tagadtad, hogy együtt vagyunk.

- Együtt vagyunk?! - hajolok hátrább egy kicsit, csak, hogy jobban ránézhessek.

- Ugyan ezt kérdezgetem már egy ideje. Mi van veled? A bélyeg megölte az agysejtjeidet? - röhögi el magát, mire a még szabad kezemmel ráütök mellkasára. De õ ezt is a hátam mögé szorítja. Gyõztes mosolyt villant felém. - Na, a barátnõm vagy, Zoe? - kérdi a nyakamba suttogva. - Addig szívatlak, amíg ki nem nyögöd, hogy igen, csak, hogy tudd elõre. Gondoltam ez így fair, ha elõre megmondom - érzem, ahogy puszit nyom a nyakamra, én meg dermedten meredek magam elé. - Sokk? - kérdi röhögve, ismét elhajolva kicsit tõlem. Lassan bólogatok párat, miszerint igen, eléggé sokkban vagyok jelenleg.

- De... akkor mi most nem kimondottan vagyunk együtt, csak... úgy mint eddig. Lazán? - kérdem értetlenül és hirtelen olyan fura lesz, hogy õ meg én talán együtt vagyunk. Annyira hozzá szoktam, hogy nem vagyunk együtt, hogy... csak úgy vagyunk.

- Hát, ja - rántja meg a vállát. - Csak mégis együtt. Szóval mondhatod, hogy a pasid vagyok - villant rám egy veszélyes mosolyt. Veszélyes, mert a szívem máshogy kezd dobogni, az meg ugyebár nem egészséges?!

- A pasim vagy? - kérdezek vissza még mindig ledöbbenve.

- Igen - bólint türelmesen, ahogy felsóhajt.

- És akkor én a csajod? - nézek rá kissé félve.

- Barátnõ - mosolyodik el lazán, mire én még mindig kissé sokkosan nézek rá.

- És most nem szopatsz? - kérdezgetek tovább, ez... túl fura, hogy ilyen könnyen elhiggyem.

- Esetleg este, de más értelemben - röhögi el magát, mire én is elnevetem magam. - De sajnálom - sóhajt fel, mire értetlenül ránézek.

- Mit? - sürgetem meg egy kicsit jobban.

- Nem tudom, melyik napnak kéne annak számítani, mikor összejöttünk. - gonosz mosoly húzódik a szájára, én pedig egyszerûen röhögve a homlokomat a mellkasának hajtom.

- Tarthatnánk forduló hónapokat, nem egy egész nap lenne hanem hónap - vetem fel az ötletet.

- Minek? Kettõnk közül te leszel az, aki elfelejti - mosolyodik el, mire bólintok, ezzel igazat adva neki.

- Ez most fura - mondom ki õszintén, mire õ megint csak biccent.

- Ugyan már, régóta olyan, mintha együtt lennénk - vonja meg a vállát.

- Szóval, ha megcsalsz, akkor szakíthatok is, meg ilyenek? Mennyi új interakció nyílt meg elõttem - nézek rá fellelkesedve.

- Olyan nincs benne, hogy dobhatsz - neveti el magát. De a kezeimet még mindig a hátam mögött tartja.

- Hoztunk kaját! - ordít fel mellettünk Danny, felemelve egy csomó kis dobozt és szatyrot. - Zavarok? - kérdi értetlenül, végig nézve rajtunk.

- Nem, csak találgatjuk, mikor jöttünk össze - feleli egyszerûen Zayn, mire elmosolyodom.

- Ja, értem - vágja rá könnyedén Danny, aztán megfordul, hogy visszamenjen tippem szerint Trisháékhoz. És akkor... azt hiszem eljut az agyáig. - Hogy mi?! - ordít fel visszafordulva. Elnevetem magam, Zayn pedig elengedi a kezeimet végre. Már komolyan kezdtek zsibbadni. Zayn bólint neki, Danny kettõnk között kapkodja a fejét, aztán megint Zaynon állapodik meg. - Ha azon múlt, hogy elmenjünk kaját venni, szólhattatok volna elõbb is! - nyög fel még mindig kissé ledermedve.

- Hát, azt hiszem, nem most jöttünk össze - vakargatom meg a tarkómat, felpillantva Zaynra.

- Körülbelül az elsõ találkozás óta olyan, mintha együtt lennénk, szóval, ja - vonja meg a vállát õ is, ahogy Danny-nek igyekszik magyarázni.

- Csak azért nem húzok be neked egyet, mert nemsokára kornyikálni fogsz azon a színpadon. És elég gáz már a séród is, nem kell, hogy monoklid is legyen - röhögi el magát, ahogy átkarolja Zayn nyakát és hóna alá szorítja. Arrébb lépek, ahogy õk verekedni kezdenek. Csakazért is alapon. Végül Zayn gyõz egy "Védd a makkot!" felkiáltással, Dan pedig megadva magát össze is esik.

- Szerintem nem volt fél óra, amíg elvoltunk - áll meg mellettem Do, ahogy a földön heverõ Danny-t nézi, aztán Zaynt, aki csak röhög és próbálja felsegíteni.

- Fél óra a világ megváltására is elég - felelem egyszerûen. Mert igaz. Zayn felmegy, alig lesz ott öt percet, és a világot is megváltja vele.