x--- Zain Malik ---x

Fáradtan nyitom ki szemeimet, mikor rájövök, hogy esélytelen, hogy vissza tudjak aludni. Hátamra fordulok és megdörzsölöm az arcomat, hátha kissé éberebb leszek. Kezem megakad, amikor rájövök, hogy itthon vagyok. Nem Zoenal. De... Zoe nincs mellettem. Szemeimet kinyitom és nyögve felülök, ahogy eszembe jut a tegnapi nap. Jobb volt, amíg nem emlékeztem rá... Lábaimat a langyos padlóra rakom és még csak ülök pár percet. Aztán bátorságot gyûjtõk és odanézek a sarokba... felsóhajtok a megkönnyebbüléstõl, hogy Zoe cucca még ott van. Akkor nem lépett le. Pedig a tegnapi után... szembe találom magam a tükrömmel, na meg a nyúzott képemmel. Sokat nem aludtam, nem így akartam a tegnapi napot. Sõt, egyáltalán nem akartam semmi veszekedést. Kezeim ökölbe szorulnak, ahogy végig pörgetem az eseményeket és az emlékképeim szinte kivetülnek elém, ahogy sírni látom. Vagy, ahogy zokogva közli velem, hogy nem bírja. Fejemet lehajtom és megdörzsölöm a tarkómat. Érzem a csomót a torkomban és hiába nyelek, vagy köhögök párat, nem múlik el. Tudtam, annyira tudtam, hogy tönkre fogom tenni. Nincs bajom azzal, ha cigizik, de mikor miattam szív el láncban vagy tízet, akkor azt kívánom, bárcsak undorodna tõle. Nem tudom, milyen kifogást mondjak neki, hogy nem jövök vele össze, mert nem hinné el, hogy tönkreteszem. Pedig itt a bizonyíték, hogy tönkre tettem. Most, ha összejövök vele... nem. Esélytelen. Kizárt dolog. Harapdálni kezdem belülrõl a számat és újra körbenézek a szobámban. Elsõ nap itthon, legszarabb nap Zoeval. Elsõ vita Zoeval. Éljen... De legalább jóban van a családdal. Ha nem lenne, azt hiszem tegnap haza ment volna. Majd megköszönöm Walinak. Amint képes rám nézni, vagy hozzám szólni anélkül, hogy le faszfejezzen. Kicsit kiosztott... oké, eléggé nagyon. Jó, de honnan kellett volna tudnom, hogy Wali akart kimenni sétálni éjjel?! Zoe az, aki szeret sétálni éjjel... jó, oké. Jogos, égett a pofám, miután Wali elmesélt sok mindent. Például, hogy Zoe védte be õt. Talán kicsit hirtelen reagáltam, mikor megtudtam, hogy kint vannak péntek este. Ez Bradford szar része, részegek mindenhol és nem azok a fajták, akik a politikáról cseverésznek. Át kéne Zoetól vennem azt a szokást, hogy belegondolok az õ helyzetébe, mielõtt cselekszem. És miután kint szét zokogta a fejét és még azt is hagyta, hogy megcsókoljam, itt bent még mosolygott. Azért aranyos hogy nem akarja, hogy vitatkozzanak velem miatta. Mert egyértelmû, hogy a családom az õ pártját fogná. És én ezért még csak dühös sem vagyok... persze, mikor a szobámba felértünk az a mosoly eléggé eltûnt. Sõt, inkább át sem öleltem õt este, nem tudom, hányadán állunk. És nem akarom, hogy azt higgye, hogy nem vagyok rá tekintettél. Bár nem vagyok rá... felsóhajtok és magamra kapok egy melegítõgatyát. Ki kell engesztelnem valahogy. És ki kell találnom valami indokot arra, miért nem jövök össze vele. Lehet csak haza kéne küldenem, egy életre megutálna és többet nem keresne. Szerintem õ egy fél év alatt összeszedné magát. Fáradtan baktatok le a lépcsõn, de ott is maradok, mikor meghallom a zenét, anyám nevetését és azt, ahogy Zoe énekel, a húgaim meg röhögnek. Nem ismerem, ezt soha nem küldte át. Lejjebb lépdelek halkan, megérintem anyu vállát, mire kissé megugrik, majd hatalmas mosollyal köszönt. Felvont szemöldökkel a táncoló Zoe felé nézek, aki ahogy látom, csak azért táncol, hogy a húgaim táncoljanak. Éppen Safaát pörgeti meg, míg énekli neki a számot. Zoe nekem háttal van és tekintetem minden akaraterõm ellenére is a fenekére siklik. Aztán anyu hangjára összerezzenve szemeimet feljebb vezetem.

- Éppen a szerelmi bánatból akarja kigyógyítani a húgaidat. Többet elért velük tíz perc alatt, mint én egy óra alatt - kuncog fel, mire elmosolyodom és megvakarom a nyakamat. Oké, ez kibaszott gáz. Mármint... tegnap miattam zokogott, ma meg egy õszinte mosollyal segít a húgaimnak, hogy túllendüljenek azon, hogy a palijuk dobta õket.

- Várj... mi a fasz van Safaával? - nézek rá döbbenten, mire felkuncog, ahogy fejét megcsóválja.

- Adam másik lánnyal játszott - nevet tovább, mire megrázom a fejemet én is. Hat éves, könyörgöm! Do és Wali pasizását is nehezen bírtam, de nehogy már Safaa most kezdje! Kissé feszülten lépkedem oda és dõlök neki a falnak, amíg azt nézem, hogy Zoe a haját rázza velük. Bár neki copfban van, de így is elég állatul néz ki.

- Szeretek veled táncolni, épp ezért könyörgöm, ne te tanítsd meg õket a táncra. Akkor idõ elõtt meghalok - szólók közbe, mire Zoe ledermed és felém kapja a fejét. Elnevetem magam, õ meg elpirul és eltakarja az arcát. - Na mindenki túltette magát a szerelmi bánaton? - kérdezem végig tekintve rajtuk, míg magamhoz ölelem Zoet, aki csak a fejét takarja, de még így is látszik, milyen vörös.

- Mi igen, vajon Zoe is? - teszi fel a költõi kérdést Wali, mire csak kissé szúrósan ránézek, majd puszit nyomok Zoe nyakára, mivel csak az szabad. Egyik lábát a másik elé húzza, spiccbe tartva. Ezzel lábait keresztezi, kissé oldalra dõl és imádom, hogy ilyen kis szégyenlõs mások elõtt.

- Zoenak szerelmi bánata van? - kérdi értetlenül anyu, mire ajkaimat összeszorítom.

- Pont úgy nézek ki, nem? - neveti el magát a karjaim között, mire arcomat a nyakába fúrom, ahogy kihúzom a gumit a hajából. Szeretem, hogy látszik az arca, mikor össze van kötve, de annyira imádom a haját, ha kiengedi. Hosszú, nagy, dús és jó az illata. Nem utolsó sorban imádom így megölelni.

- Hiányzol - motyogom a fülébe halkan, hogy csak õ hallja. Érzem, ahogy megdöbben, biztosan nem érti. Talán leesik neki nem sokára.

- Nem értem - suttogja vissza a fülembe.

- Nem vagy boldog, hiányzik az a Zoe - húzom jobban magamhoz.

- Boldog vagyok Zayn - kuncog fel rám tekintve. Szemeimet az övébe fúrom és lassan elkomorodik.

- Reggelizel? - kérdi meg anyu, én meg nyelek egy nagyot és tovább nézem Zoet.

- Nem vagyok éhes - rázom meg a fejemet ránézve.

- Eszik - szól helyettem Zoe egy fintorral, de mégsem az-az igazi fintor. Látszik, hogy nehéz neki nem mosolyogni. - Késõbb - néz rám kérlelõen, mire bólintok és ellépek mellõle. Besétálok a konyhába és fáradtan felnézek anyára, aki már buzgón várja, hogy mit csináljon nekem.

- Csak egy banán - veszem ki a tálból, ahogy fáradtan felülök a pultra és elkezdem meghámozni.

- Min veszekedtetek? - néz rám kérdõn, ahogy megáll elõttem.

- Azon, hogy igaza van és egy idióta pöcs vagyok - vonom meg a vállamat hanyagul, míg beleharapok a banánba.

- Javadd - hördül fel, mire elnevetem magam.

- Csak kiakadt. Jogosan - nézek a szemeibe, hogy tudja, ezt tényleg komolyan gondolom. Semmi irónia.

- De min akadt ki? Zoe nem az a fajta lány, aki csak ú..

- Nem az a fajta. Ez igaz. Ha olyan lenne, mint a többi, akkor nem jött volna ide. És ma reggel már nem lett volna itt - tárom szét a karomat kissé idegesen. Talán egy kicsit érzékenyebb vagyok azokra a témákra, amikhez Zoenak köze van.

- Még mindig várom a magyarázatot - emlékeztet, mire inkább a kuka felé nézek és kidobom a banánhéjat. Ami szerencsémre tényleg a kukában landol.

- Megmondtam neki, hogyha összejönnénk is, akkor is megcsalnám. Innentõl had ne kelljen kifejtenem - motyogom halkan, de nem nézek a szemébe. Nem akarom látni a reakcióját.

- Hogy... hogy mi? - kérdi kissé megszeppenve.

- Igen, jól hallottad - válaszolok a fel sem tett kérdésre.

- Te megcsaltad Zoet? - néz rám elképedve.

- Smároltam mással. De együtt sem vagyok vele - nézek most már rá és látom a döbbenetet az arcán.

- Zain Javadd Malik! Én nem így neveltelek fel! - hördül fel csalódottan, mire ajkaimat összeszorítom és fejemet lehajtom.

- Igen, tudom - ujjaim dobolni kezdenek a konyhapulton, számat rágni kezdem. És nem akarom végig hallgatni, ami most jönni fog.

- De... miért nem?! Hát szereted! Õ is téged! Miért csaltad meg?! Óh, te jó ég, ha ezt apád tudná! Zain, senki sem érdemli meg, hogy megcsalják! Ez egy undorító dolog! - hadarja kissé magasabb hangszínen és jól látszik, hogy megbotránkozott rajtam.

- Tudom - biccentek egyetértõen.

- És õ még tényleg itt van?! - nyög fel a hajába túrva. - Te jó ég, Javadd! - csóválja meg a fejét rám nézve és inkább kisétál a konyhából. Zoe libben be hozzám, szó szerint. Néha olyan, mintha repülne. Nagy lendület, könnyed léptek és instabilitás. Derekát megfogom és odahúzom a pulthoz, mielõtt még hátra esik. Mert képes rá.

- Miért mondtad el anyudnak? - kérdi értetlenül felnézve rám.

- Mert tudhatja - vonom meg a vállamat.

- Kiakadt - néz fel rám félig felvont szemöldökkel.

- Tudom - biccentek neki.

- Haragszol? - kérdi lehajtva a fejét, mire értetlenül ránézek.

- Én? Miért én? Te neked kell haragudni - mondom értetlenül, mire elneveti magát.

- Nekem kell? - néz fel rám egy hatalmas mosollyal.

- Normális embereknél igen - suttogom döbbenten. Ez nem normális. Sem õ, sem én.

- Azok vagyunk? - lepõdik meg, míg felnevet.

- Azt hiszem, rohadtul nem - csóválom meg a fejemet õt nézve.

- Jó - biccent felnevetve, aztán egyszerûen lábujjhegyre áll és tarkómhoz nyúlva lehúz magához. Hiába õ húz le, én csókolom meg õt. Hátrább tolom õt és leugrok a pultról, de nem szakítom meg a csókunkat. Nem, arra most még képtelen lennék. Végig fut rajtam a hideg, ahogy magamhoz húzom a derekát, õ rááll a lábamra és még így ugyan úgy nyújtózkodik, hogy felérjen. De nem, még mindig alacsony. Bár engem nem zavar, hogy le kell hajolnom hozzá. Egyik kezével a nyakamat karolja át, másikkal a derekamat. Szeretném, ha így kezdõdnének a reggelek. Kibaszottul szeretném õket.

- Danny kere...jaj, bocsánat - sikkant fel Wali, mire rögtön hátrább próbál lépni Zoe. Én pedig kis fáziskéséssel el is engedem õt. Köhögök párat, majd Wali felé nézek, aki bocsánatkérõen néz ránk.

- Nincs gond - szólók rá, ahogy dermedten fogja a kezében a telefont. Elveszem tõle és a fülemhez emelem. - Na mi kéne?

- Komolyan bocs, hogy mindig megzavarlak titeket - neveti el magát kissé kínosan.

- Már mondtam, hogy nincs gond - sóhajtok fel orrnyergemet masszírozva.

- Csak gondoltam koccanhatnánk, de megértem, ha unod a képünket lassan egy hét után, és a First Ladyvel szeretnél lenni - neveti el magát és tippem szerint kihallatszik, mert Zoe szeme felcsillan.

- First Ladynek a szeme alapján tetszik az ötlet. Tali a pályán úgy egy óra múlva? - kérdezek rá, ahogy felnézek a falon lévõ órára.

- Fasza, viszem a népet. Játék? - kérdi izgatottan, mire felnevetek.

- Ja, viszem a labdát - mondom, ahogy már megindulok kifelé és magam elõtt kezdem tolni Zoet. Nem köszön el, csak kinyom. - Léptünk a pályára Dannyvel - kiabálom el magam, hogy anyu meghallja. Nem válaszol, mire megcsóválom a fejemet, de azért tovább tolom Zoet a lépcsõ fele.

- Szerintem beszélned kéne anyuddal - néz rám hátra kissé feszülten, mire felkapom õt egy laza menyasszonyi pózba és felszaladok vele a lépcsõn. Nevetve kapaszkodik meg a nyakamba, én meg igyekszem úgy kinyitni az ajtót, hogy ne üssem agyon az ajtómat Zoeval. Vagy Zoet az ajtóval. - Akkor is - morogja, ahogy ledobom az ágyra.

- Fogok, de még nem most - villantok rá egy gyors mosolyt, míg felhúzok egy kissé bõ trikót és egy laza sortot. Motyogva öltözködik õ is.

- Viszek én táskát - sóhajt fel ahogy megáll mellettem, miközben a zsebeimbe igyekszem elrakni mindent.

- De a labdát is vinnem ke... - magamtól fogom be a számat, mikor elõhúzza az iskolás táskáját és lazán beledob mindent. Kinyitja a szekrényemet és szemöldök ráncolva figyelem, ahogy a labdát is berakja a táskájába, majd lazán a hátára veszi. - Honnan tudod, hogy ott van a labda? - nézek rá szemöldök ráncolva.

- Egy éve napi huszonnégy órában látom a szobádat. Hol tartom a bugyijaimat? - néz rám unottan, mire elnevetem magam.

- Szekrény, bal oldala, alsó kis fiók.

- Na látod - tárja szét a karját és már meg is indul kifelé.

- Nem baj neked egyébként, hogy kimegyünk? - kérdem meg mögé érve a lépcsõn.

- Jaj már - nyög fel, míg megforgatja a szemét, én meg elröhögöm magam. - Trisha, leléptünk. Ígérem vigyázok rá - hadarja el anyámnak, ahogy elõre szökken és a fejét bedugja a konyhába.

- Azért rúgd meg a labdával, ha tudod - hallom meg a halk választ, mire értetlenül odasétálok és ránézek a saját anyámra.

- Érzem a szeretetet - mondom neki, míg Zoeval röhög. Azért na, mégis csak az anyám.

- Zayn sajnálja - mutat rám Zoe, de közben anyámhoz beszél.

- Ne tõlem kérjen bocsánatot - fordítja el tõlem a fejét még továbbra is mérgesen.

- Mástól nem kell neki - szólal meg halkan Zoe, mire õ ránéz. Aztán rám. És attól a szomorkás tekintettõl csomó lesz a torkomban. Fejét megcsóválja, majd int nekünk. Én indulnék, de Zoe visszahúz a kezemnél fogva és egy mérges tekintettel anyám felé int úgy, hogy õ ne lássa. Értetlenül nézek rá, mire csücsöríti az ajkait és megint rámutat. Oh... értem... odasétálok és átkarolom hátulról, míg az arcára nyomok egy puszit. Látom, hogy elmosolyodik, de nem reagál mást, csak tovább mosogat.

- Imádlak - vinnyogok a fülébe vékony hangon, mire elneveti magát és a karomra csap.

- Menjetek már! - szól ránk, mire elengedem és megindulok Zoe felé. Rámosolygok, õ pedig biccent és már meg is fordul. Intek még Waliéknak, aztán becsukom magam mögött az ajtót. Zoe mellé lépek és kissé félve lenézek rá, ahogy mellettem lépked. Akkor most kéne megbeszélnünk, nem? Jó, oké... volt már pár csajom, durván dobtam õket és mindig kimondtam, amit gondoltam... de ez Zoe. Ugyan úgy megy. Lazán meg tudom vele beszélni... nem izzad a tenyerem. Baszki...

- Tudtad, hogy a stressznek rengeteg jele van? És, hogy egészségtelen amúgy? Olyan enzimeket hoz lé...

- Jó, értem! - állítom le õt felnevetve.

- Mit akarsz megbeszélni a tegnapin? - néz fel rám értetlenül, míg kezeinket összefonja. Elfintorodik és bõ trikójába törli az izzadságot, míg röhögve újra megfogja a kezemet.

- Nem így kéne viselkedned - vonom meg a vállamat.

- Hisztizzek és ne szóljak hozzád? - vonja fel az egyik szemöldökét, mire elmosolyodom.

- Kicsit sem haragszol? - kérdezek rá õt figyelve, nehogy elmulasszam, ha véletlenül kamuzik.

- De. Szarul esett. Most is szarul esik. Késõbb is szarul fog esni. De Zain vagy - vonja meg a vállát. A keserû szájíz egy perc alatt önti el a számat. Zain vagyok... ennyi. Ez az indok, hogy miért nem haragszik. Mert alapból pöcs vagyok, vagy mi?!

- Szeretlek, tényleg - mondom neki, ahogy átkarolom a vállát és magamhoz húzom. Hajába puszit nyomok, egy hosszút. Ez inkább magamnak lelki támogatás, mintsem neki.

- Ja-ja, Mr. Nyálas faszfej - morogja, de a végét azért elneveti.

- Oh, hallottam már, hogy tetszik a romantikus énem is - morgom a fülébe.

- Józanon tagadom! - nyög fel rögtön.

- Leitassalak? - nézek rá kérdõn, mire látom, ahogy állkapcsa megfeszül.

- Inkább ne, lassan alkoholmérgezést kapok tõled - csóválja meg a fejét. Nem mondok semmit, megfogom a kezét és tovább sétálok vele. És tudom, hogy ezentúl ha kimegyek focizni, az fog eszembe jutni, milyen volt vele odasétálni és mirõl beszéltünk. Mert akárhova, ahova eljött velem itt Bradfordban, azt már hozzá kötöm. Néha gáz. Például, amikor tesire abban az öltözõben kellett átöltöznünk. Hát nem tesiztem, nem is öltöztem át. Inkább hazajöttem. Álló farokkal kicsit gáz lett volna. De könyörgöm, mi másra gondolhattam volna, mikor megláttam a padot?! Akárhányszor tesim van, odanézek a lelátóra, ahol ült és azt várom, hogy megint ott lesz. Csak éppen rohadtul nincs ott. Hiába mentem el a kempingbe... nem volt ott. Tudtam, hogy nem is lesz, de azért... hátha. Minden egyes helyen, ahol õ járt, azt már hozzá kötöm. Nem baj, hogy rengeteg másik emlékem van éppen ott... - Uhm, Zayn... nem ez a pálya? - húz vissza engem kicsit, mire értetlenül ránézek, aztán a háta mögé és elfintorodom.

- De - adok neki igazat és már arra is húzom.

- Minden oki? - kérdi meg kissé lelassítva, mire ránézek aztán a pályára.

- Persze - vágom rá rögtön, mire fejét kissé oldalra fordítja, aztán látom, ahogy szájának sarkát kissé lebiggyeszti.

- Jó - egyezik bele, ezzel utat adva nekem, hogyha nem akarom, akkor ne mondjam el. Rálépek a betonpályára, ami egy alig derékig érõ tömör falapokkal van körülvéve. Két bejárata van a pálya felénél, egymással szemben. Télen jégkorizásra át szokták alakítani. De amúgy van egy lelátó része is. Csak egy kicsi, inkább a helyi gyerekeknek. Vannak, akik focisták akarnak lenni, jó itt álmodozni neki. A lelátót nézem, aztán körbefordulok, hogy jönnek-e már Dannyék. De megnézve a telefonomon az órát, még jó fél órájuk van kiérni. Telefonomat majdnem kiejtem a kezembõl, ahogy feje dob Zoe a labdával. Értetlenül fordulok felé, ahogy telefonomat vissza süllyesztem a zsebembe. Karjaimat széttárom értetlenül, hogy magyarázza már meg és ne csak röhögjön. - Trisha mondta - emeli fel védekezõen a kezeit.

- Hogy rúgj! - akadok ki, mire õ felnevet, én pedig zsebre rakom a kezeimet.

- Azt nem tudok - vonja meg a vállát felém sétálva.

- Ezért fejbe dobsz, imádni való vagy... - villantok rá egy fintort. Két kezével megfogja a trikómat és lehúz magához. Szeretem, mikor õ kezdeményez, annyira édes... hagyom, hogy lehúzzon, de annyira ne, hogy teljesen kényelmes legyen neki. Érzem, hogy lábujjhegyre áll... bírom, mikor így ágaskodik. Kezeim még mindig a zsebemben vannak és most nem is akarom õket kihúzni. Úgy érzem, ha hozzá érnék, akkor otthon kötnénk ki és nem fociznék ma... Visszahuppan rendesen a földre és rám mosolyog. A szél kissé az arcába fújja a vörös haját és én is elmosolyodom. Fogalmam sincs, hogy vajon ugyan azon mosolygunk-e. Én azon, hogy õ gyönyörû. Ahogy azokkal a kibaszott mély, zöld szemekkel rámnéz a vörös haja mögül...- Tudsz focizni? - kérdem meg, hátra tûrve a haját.

- Nem - neveti el magát, mire megfordulok és ellépdelek a labdáig.

- Dehogynem - villantok rá egy mosolyt és odapasszolom neki. Szeme elkerekedik és lábát felemeli, ahogy kissé oldalra fordul. Combbal veszi le a labdát, aztán rögtön elõre is dõl és simogatni kezdi combjának az oldalát.

- Te állat! - nyöszörgi, ahogy felé lépdelek. Egyik lábammal a labdára lépek, hogy ne guruljon el.

- Megy ez - tárom szét a karomat nevetve.

- Szeretem a sportokat, akármit, ami nem foci. Nem tudok focizni! - néz rám mérgesen.

- Hogy-hogy pont focizni nem tudsz? - kérdem meg értetlenül.

- Dean ösztöndíjas focis és õ is próbálkozott azzal, hogy megtanítson. Nem jött össze neki sem, kétlem, hogy neked összejönne - néz rám, ahogy még mindig a combját fogja, amin ott virít egy piros folt.

- Nem Dean vagyok - vonom meg a vállamat, ahogy elvezetem mellõle a labdát és teljes erõmbõl rárúgok a kapura.

- Tudom, csak igyekeztem megértetni veled, mennyire is szar vagyok a fociban - lépked mellém. Hangja halk, szerintem rájött, hogy gyûlölöm, ha valami exéhez akar hasonlítani.

- Rúgj egy gólt! - gurítom oda neki óvatosan, mire lábbal megfogja.

- Kapus nélkül? - néz rám értetlenül.

- Gondoltam így is kihívás lesz - röhögök rá, míg besétálok a kapuba.

- Kurva vicces vagy ma - forgatja meg a szemét. Hátrább lépdel párat és látom, ahogy nekikészül. Lazán állok a kapuban, kétlem, hogy erõset rúgna. Bár Zoe kiszámíthatatlan. Kissé megindul, aztán belerúg a la... értetlenül nézek rá, ahogy kiterülve a földön az ég felé pislog és a labda lassan gurulni kezd felém. Kitör belõlem a röhögés, ahogy felé lépkedem és megpróbálom újra felidézni, hogy egy labdarúgásból hogy tudott õ így hátra baszódni.

- Minden rendben? - kérdem meg, ahogy tovább lépdelek felé.

- Au - szólal meg pár pillanat múlva. Azt hiszem, õneki is fel kellett dolgoznia, mit is csinált. Leguggolok mellé és mosolyogva ránézek, ahogy a betonföldön szétterül. A hajára vigyázok, nehogy rálépjek, kezei mellette vannak a földön és a lábai is lazán kinyújtva.

- Elhiszem, hogy nem tudsz focizni - nevetek rá, ahogy õ felhúzza a lábait, én meg leülök mellé. - De jól vagy, ugye? - kérdezem meg ismét nevetve, ahogy segítek neki felülni.

- Asszem ja - morogja a fejét fogva és látom, hogy elpirul. Lefeszegetem a karjait, ahogy beülök vele szemben a földre. Fintorogva néz rám, kissé lebiggyesztett ajkakkal, én pedig ismét elnevetem magam. Hiába... annyira aranyos. - Jaj, kussolj már! - röhögi el magát õ is. Lábait lábaimra teszi, így kissé közelebb tudom magamhoz õt húzni. Szinte már az ölemben ül, majdnem. Szájára nyomok egy puszit, míg visszafogom a nevetést csak egy kicsit a kedvéért.

- Ezt otthon is lehet, Amigo - hallom meg mögöttünk Xavier hangját, mire hátrább hajolok Zoetól. Látom, amint õ felém mosolyog, én meg hátra fordulok.

- Lehet, de mindenhol jó - vonom meg a vállamat. Zoe lábai eltûnnek a lábamról és már látom, hogy Xav pörgeti. Danny felhúz a földrõl és megáll mellettem.

- Minden fasza? - kérdi a tegnapira utalva. Hát igen. Rá azért ráírtam, hogy most mit kéne csinálnom.

- Azt hiszem - biccentek neki.

- Igaz a legenda?! - hördül fel Rick, mire felé pillantok.

- Mi? - kérdezek rá, ahogy Zoet nézi elkerekedett szemekkel.

- A csaj - mutat Zoe felé újra.

- Neked vagy nõ, vagy hölgy - nézek rá mérgesen. Na nehogy már mások csak úgy lecsajozzák.

- Mindenki hallott róla, de senki nem látta - suttogja misztikusan Mike, mire értetlenül ránézek, majd Dannyre.

- Csajod van, ember - rázza meg a fejét Tom is.

- Én láttam Zoet, baromarcok - sóhajt fel Danny a tenyerébe temetve az arcát.

- Csak okosan - szólók rájuk egy fintorral, ahogy megindulok a röhögõ lány felé, aki ezek szerint legenda lett... éljen. Átkarolom a vállát és feltekintek Xavierre.

- Hat a hat ellen? - néz rám mosolyogva, mire bólintok.

- De nem úgy, hogy ti egy csapatba! - lépked oda hozzánk Tom, rögtön hadakozva.

- Csapatválasztás - jelenti ki Danny egyszerûen.

- A hölgy is játszik? - kérdi ironikusan Mike, mire felé pillantok.

- Miért beszélsz harmadik személyben magadról? - néz fel rá Zoe felvont szemöldökkel.

- Uhhhhhh! - ordít fel Danny és Xavier egyszerre, mi pedig csak elröhögjük magunkat. Villant rám egy amolyan "Na?" mosolyt, én meg röhögve a hajába puszilok. Xavier és Danny mindenképp öklözik egyet Zoeval, mivel "Ezt most nem hagyhatod így lógva!". Mike elismerõen biccent neki, én pedig újra emlékeztetem magam, hogy nem kell megvédenem folyton.

- Kik a csapatkapitányok? - néz körbe rajtunk Tom, mire megvonom a vállam.

- Nem lehetnek ezek egy csapatban - lép közénk Rick és egyik kezével Dannyt löki hátrább, másik kezével engem. Ez nem is zavarna... de engem ne lökjön el Zoetól. Kezem megfeszül, már azon vagyok, hogy betöröm az orrát, mikor meghallom, ahogy Zoe felnevet és kilépdel a pálya szélére. Ökölbe szorítom a kezem, de nem teszek semmit. Csak nézem, ahogy õ rám mosolyog, miközben megtámaszkodik alkarjával a falap szegélyére. Arcát megtámasztja és egyszerûen olyan édesen néz ki. Nem is tudom, mint valami kitalált szuperhõs egy Marvel képregényben. Le kéne rajzolnom õt ebben a koncepcióban. A vörös haja és a zöld szeme annyira ritka, hogy már ettõl olyan képregény hatása lesz. És végül is, tényleg hõs. Elég sok életet mentett már meg. Huszonháromról biztosan tud. Annyiról én is. Elvégre én voltam a huszonharmadik. És ezek csak azok, akiket az öngyilkosságtól. Bár nem volt nehéz ekkora számot felépíteni, tudom, hogy volt egy idõszaka, amikor önkéntesként õt is lehetett hívni ilyen öngyilkos vonalon. Soha nem gondoltam rá, hogy ilyet kéne hívnom, mások valahogy mégis, mivel Zoe sikeresen le is beszélt sok embert. De nem csodálom, hogy abbahagyta. Képtelen volt aludni, hiszen éjjel hívták a legtöbben és elhiszem, hogy megterhelõ volt...

- Me oyes? - löki meg a vállamat Xavier, mire felé pillantok és eltépem a tekintetemet Zoetól.

- Ja... persze - motyogom körülnézve. Figyelek-e?! Zoe mellett figyelni... egyszer biztos összejön majd. Végigmérem a csapatunkat. Xav, Rick, Ant, Nick és Uriel. Oké, nem vészes. Bár szar, hogy Danny a másik csapatban van. Õ már középen áll és felém pillant. Felállunk a csapattal, párhuzamosan velük szembe. Valahogy egyértelmû, ki hova áll. Danny villant rám egy vigyort, mire elröhögöm magam.

- Na, gyerünk! - hördül fel Ant, mire Danny megindul a labdával. Megpróbálom kicselezni, de lepasszolja. Fejemet csóválva futok vissza védeni, Nick a kapuban már készül. Õk rálõnek, mikor Ant nem tudja elvenni a labdát, de kapufa.

- Majd legközelebb - csapok rá Danny vállára, ahogy morogva elfut mellettem.

- Leszophatsz - kiabál hátra, mire mosolyogva elkezdem elõre vezetni a labdát, amit Nick passzolt ki. Futni kezdek, lepasszolom Xavnek. Õ tovább viszi, egyenesen át Mike-on, passzolja Urielnek. Õ nekem, én felülre rúgom neki, majd õ befejeli. És nem, Alan nem védi ki.

- Wohoo! - kezd el Zoe tapsolni, mire Danny felhördül, én meg csak mosolyogva az egyszemélyes szurkolótáboromra nézek. Kezeimet széttárom és bólogatva körbenézek a srácokon, miszerint "igen-igen, lehet irigykedni". Tom kezd elõre fele futni a labdával. Könnyen cselezem ki, de ahogy a labdát átpasszolom Xavnak, úgy Danny el is lopja és egyenesen ráfut a kapura és belövi. - Éljen-éljen! - tapsol ismét Zoe, mire értetlenül ránézek.

- Neked nekem kéne, hogy szurkolj, nem?! - hördülök fel, ahogy Danny a levegõbe boxol.

- Én Bradfordnak szurkolok - emeli fel védekezõen a kezeit, mire vállaimat leeresztem és felnyögök, ahogy fejemet megcsóválom. Ez a lány hülye. Olyan édesen hülye, hogy bármikor rá tud téged szedni...

- Kedvel engem - vigyorog rám önelégülten Danny.

- Szerintem engem jobban - morgom neki szememet megforgatva. Xav indítja elõre meg a labdát. Passzolja nekem, tovább viszem, de Mike jön velem szemben. Egyszerûen meglököm kicsit vállal, csak, hogy érezze, hogy ne baszakodjon Zoeval, aztán lepasszolom Antnak. Õ pedig rálövi, de Alan kivédi. Nem túl élvezetes így a játék, hogy Danny ellenem van. Összeszokott csapatként vagyunk erõsek. De nincs kedvem több külsõshöz. Tom lassan indul meg kifele, passzolgatnak folyton. Esélytelen lenne így elvenni a labdát. Aztán belendülnek és futni kezdenek, egy ideig pedig ez megy. Hol elvesszük a labdát, hol pedig õk veszik el. Aztán jó negyed óra után már mindegyikünk izzad és elrendelünk egy kétperces szünetet. Odakocogok Zoehoz, egy mosollyal vár, én meg megállok elõtte, közöttünk viszont még ott van a falap.

- Na mizu? - kérdi felmosolyogva rám, ahogy én kitakarom a napot neki.

- Nem unatkozol nagyon? - kérdezem meg, ahogy tovább mosolyog rám.

- Hát, ha levennéd a pólód, garantáltan jobban érezném magam - mosolya átvált egy féloldalas mosolyba, én pedig már le is veszem a pólómat. Beharapja az alsó ajkát és elneveti magát, ahogy mellé dobom a feleslegessé vált ruhadarabot.

- Így jó? - kérdezem meg felvonva a szemöldökömet, õ meg kissé elpirulva bólint.

- Meccs van! - ordít oda hozzánk Tom, mire lehajolok Zoehoz és épp, hogy egy kicsit megízlelem az ajkait. Visszafutok a pályára és beletúrok a hajamba, hogy hátra dobjam a kissé zavaró tincseket. Dannyék kezdenek, de nem tart tovább két percnél és már Ant sikeresen meg is szerzi a labdát. Lepasszolja nekem, én pedig igyekszem minél tovább elvinni a labdát, aztán... meg is állok, ahogy valami fura történik oldalt. Az most éppen az, hogy Zoe eltûnik. A labda elõre gurul, a csapatom felhördül, Danny futna már érte, mikor én kifele kezdek rohanni. Szívem zsibbadtan kezd félreverni, pár másodperc és az egész testemen érzem a remegést. A fülem zúgni kezd, érzem, hogy szétvet az adrenalin, de az a rossz fajta... a félelem fajta. És mindezt az alatt a három másodperces sprintem alatt, amíg kiérek a pálya szélére. A falapba kapaszkodva állok meg és meglátom a földön félig feküdni Zoet.

- Mi a fasz?! - kérdem lihegve, kissé remegõ hangon, mire nevetve felnéz rám.

- Jól vagyok - nyögi ki rögtön, én meg felvont szemöldökkel leguggolok mellé és segítek neki felülni. Lehet napszúrást kapok?! Túl meleg van és elájulhatott... evett? Mikor evett? Mikor ivott?! Lehet, hogy... - Csak elestem - nyögi ki kissé értetlenül, mire szemöldököm még inkább magasba emelkedik.

- Rosszul vagy? Hívjam apát? Mentõt? Haza menjünk? Haza megyünk... - jelentem ki inkább gondolkodás nélkül, mire elröhögi magát.

- Nem... Zayn, magamtól estem el - nevet tovább a fejét fogva.

- Mi? - kérdek rá ismét, hátha szarul hallottam.

- Csak... elestem - kacagja el magát újra.

- Álltál és elestél? - Nézek rá komoran, mire õ tovább röhög. És azt hiszem magán. - Elestél csak úgy? - kérdezek rá újra.

- Igen, Zayn - nyögi ki újra, tovább nevetve.

- Minden oké? - kérdi szemöldök ráncolva Danny, mellénk érve.

- Elesett, miközben állt. Csak úgy - nézek fel rá még mindig értetlenül, míg Zoe mellettem röhög, magán.

- A saját lábadban, csajszi? - röhög fel Danny, mire Zoe bólint párat, ahogy arcát takarja és nevet.

- Szívinfarktusom van - ülök le én is mellé, ahogy mély levegõt veszek és igyekszem tudatni még saját magammal is, hogy Zoe csak Zoe volt és nincs baja.

- Na mi van? - kiabál hozzánk Xav.

- Zoe megölelte a földet, nyugalom - ordítja vissza Danny, ahogy felmutatja hüvelykujját.

- Hátulról? - néz le ránk Xav felvonva a szemöldökét.

- Empatikus személyiség - magyarázom meg egy gyenge mosollyal.

- Na jó, a hölgy él, mehet tovább a játék! - tapsol párat Danny és már vissza is fut a pályára. Én meg lenézek a még mindig fel-felröhögõ lányra. Magam felé fordítom a fejét és már hajol is közelebb. Szeretem... ajkait megérzem az én ajkaimon. Közelebb hajolok hozzá, ahogy kezem hátra csúszik, bele a hajába. Érzem az apró sóhaját, tudom, hogy élvezi.

- Malik! - hördül fel türelmetlenül Mike, mire szabad kezemmel mutatok feléjük egy kabbét, de nem hagyom abba a csókolózást vele. Kényszert érzek, hogy visszafektessem itt a földre, vagy, hogy rohanjak vele hazáig, de tudom, hogy ez most nem az a pillanat. Érzem, ahogy a kis kezével átkarolja a derekamat, ahogy ujjai kissé belemélyednek az oldalamba. Hallom, hogy õk elkezdik a játékot és engem kurvára nem érdekel. Jobban beletúrok a hajába, élvezem, ahogy kicsit vadul. Szeretem a csókjait. Szeretem, hogy engem csókol, hogy az enyém. Hogy egy csókkal ennyire feltudom õt húzni és õ is engem. Csak jó vele lenni. Szeretem, hogy kemény csajszi, hogy vad, hogy félénk, hogy vicces, ahogy sétál, ahogy beszél, ahogy gondolkodik, ahogy csókol, ahogy a hajamba szokott túrni, ahogy néz, ahogy nyög... Csessze meg, soha nem fogom tudni elengedi...