x--- Zain Malik ---x

- Most komolyan, hol van? - kérdi Po a fejét fogva, engem nézve.

- Annyit tudok, mint ti! - tárom szét a karomat.

- Öt perc! - ordít fel Xavier. - Mit mondtál neki? - néz rám, mire felröhögök.

- Mindig én? - kérdem értetlenül.

- Beléd szerelmes, csak a te véleményedre és szavaidra ad - vonja meg a vállát Po, mire értetlenül ránézek.

- Felbasztad és köcsög lett velem. Én meg kiakadtam rá - tárom szét a karomat.

- A lényeget, õ mit mondott, te mit mondtál - hadarja Danny, míg kezében szorítja Zoe telefonját.

- Õ azt, hogyha csak leakartam fektetni, mondjam meg, nem kell a színjáték. Én megértem, hogy nektek ez tök laza, de nekem nem, fõleg nem Zoetól! - mordulok fel a hajamba túrva. - Ismer ennyire. Tudnia kell, hogy nem tenném meg ezt vele. Baszki, tudjátok, mit jelent! - nyögök fel a kezeimmel megdörzsölve az arcomat. Tagadhatatlan, hogy kurvára megbántott. Még ha tudom is, hogy nem gondolta komolyan...

- Mit mondtál neki? - kérdi Po száját rágcsálva.

- Hogy miért járnék vele, ha olyan, mint a többi - nyögöm ki felsóhajtva. A többiek maguk elé merednek, aztán Po a homlokára csap.

- Õ Zoe, barom arc - nyög fel Po.

- Jó, hogy mondod, kösz - vetem oda neki flegmán.

- Zoe ezt az egé...

- Túl gondolja és azt hiszi, a kurváim közé sorolom. Igen, tudom - intem le idegesen. Szemöldök ráncolva néz rám, aztán eltátja a száját.

- Picsába, te ismered - nyögi ki, mire ránézek és szinte kérdõjellé válok, hogy végre megmagyarázza az abszurd kijelentést.

- Ja - erõsítem meg.

- Nem. Mármint úgy nem. Zoet nem ismeri senki. Még én sem igazán, tíz év múlva. És még te sem igazán... de most bocs, srácok. Mit utál a legjobban Zoe az emberekben? - néz rájuk, mire értetlenül rám néznek.

- Hogy nem emberek - vonom meg a vállamat, mire a többiek idiótán néznek rám, én pedig elmosolyodom. Igen... Zoe furán fogalmazza meg a dolgait, de belegondolva annyira egyszerûen. Utálja az embereket, amiért nem emberek. "Embereket látok, de emberséget már nem..." ezek a szavak, és a világnézeted vesz száznyolcvan fokos fordulatot.

- Gáz... picsába. Meg kell találnunk. Bocs, félreismertelek - néz rám Po tényleg bocsánat kérõen.

- Hol van... ennyit mondj meg - kérem halántékomat megdörzsölve. Itt van hajnali három, Zoe pedig eltûnt, úgy... négy órája. És én ebbõl hármat voltam távol. Egyet a vízben, hogy bemenjek érte... aztán a többit kint, amíg pánikolt a csapat. És még mindig pánikol.

- Fogalmam sincs! Alig ismerem ezt a várost! - akad ki Po végleg és elsírja magát, én pedig megdermedek, ahogy a síró lányt nézem. Mindenki meghökkenve nézi... de fogalmam sincs, õk miért. Én azért, mert ha az a lány kiakad azon, hogy Zoe eltûnt, aki már tíz éve ismeri, akkor fogalmam sincs, mekkora gázt csináltam.

- Nyugodj meg és mondd, milyen helyeket szeret Zoe - simítok végig a karján, mire hüppögve rám néz.

- Ezt te is tudod - rázza meg a fejét. Igaza van... látkép... este.

- Szerintem a tó közelében van - mondom számat rágcsálva és végignézek a hatalmas tavon.

- Tuti elment még inni - motyogja Po, mire elkerekedik a szemem.

- Valami stég. A kocsma környékén, ahol bulizott az évzárókor - ugrik be rögtön, mire Po rám néz.

- Hat utcával arrébb, onnan jön a zene - hadarja el Po.

- Nem tudok vezetni - nyögi fel Xav, ahogy a kocsi felé indulunk.

- Faszom már! - mordulok fel és egyszerûen futni kezdek. Ahogy Po mondta, hat utcát. Végig rohanok. Akkor sem teljesítenék így, hogyha a tesi kettesem múlna rajta. A zene felé rohanok és alig három perc futás után meglátom A kocsmát. Azt a kocsmát, ahol bebaszott miattam és ahol beszélgettünk. Oda sietek és körül nézek... de nem látom.

- Bocs, segíthetek? - jön oda hozzám egy srác, furcsállva engem.

- Hol van itt a stég?! - kérdem értetlenül, mire kissé megdermed. Kérdõn és fenyegetõen nézek rá, kezem már megfeszül, hogyha kell, kiverem belõle az információt. De végül elmutat egy irányba. De csak fákat látok, én azért hiszek neki. Ismét rohanok, az utolsó reményem, hogy õ tényleg ott van. Átmegyek jó pár fasoron, aztán meglátom a tavat és a stéget. És a végében Zoet, amint oldalát egy kiemelkedõ fának dönti. Sietõsen futok oda és fordítom magam felé... aztán ledermedek. Csodálkozó és nagyra nyílt szemek helyett csak egy alig kinyitott, véreres... beszívott szemekkel találom szembe magam. Egy csupa vizes lánnyal, akinek a trikója ki van szakadva. Ott ül elõttem Zoe beszívottan, én meg döbbenten huppanok hátra, elengedve õt. - Zoe? - kérdem csodálkozva az elázott... minden téren elázott lányt nézve. - Mi a fasz?! - nyögök fel õt nézve továbbra is. Ismerem ezeket a szemeket, a tükörben sokszor láttam õket.

- Kaptam - rántja meg a vállát maga elé meredve.

- Sírtál? - kérdem értetlenül, észre véve még annak is a jelét. - És kitõl?! Zoe, ne már, te nem ilyen vagy! - húzom az ölembe a beszívott lányt. Betépett... ez hülye. Ez tuti hülye. Te jó ég. De nem válaszol, mellkasomnak hajtja a fejét és a távolba mered. Komoran. Már szólnék neki újra, mikor elmosolyodik.

- Azt mondtad, olyan vagyok, mint a többi - veti oda flegmán és tudom, hogy esélytelen, hogy most vitatkozzak vele. Be van állva! Annak örülök, hogy tud magáról... vagyis... fogalmam sincs, hogy tud-e magáról.

- Zoe, tudod mikor léptél le?! - kérdem magammal szembe fordítva, míg nagy nehezen talpra állítom. Ködös tekintettel néz fel rám. Tekintete elmereng és fogalmam sincs, merre. De teste megfeszül, engem meg elönt a pánik. - Élet - kérem könyörgõen, kissé megrázva.

- Nem tudom... izé... másfél órája... - nyögi ki nehezen, mire számat összepréselem.

- Mit szívtál? - teszem fel a sorsdöntõ kérdést.

- Valami cigit - rántja meg a vállát, rajtam pedig végigfut a félelem, a düh, a csalódás.

- Zoe, ki adta neked a cigit?! - kérdem értetlenül

- A... - tekintete zavarossá válik. - Milyen cigit? - kérdi értetlenül, mire felnyögök.

- Elszívtál egy füves cigit. Kitõl kaptad? - kérdem sürgetõen. Amint megtudom, a lelket is kiverem abból a szarból! Szeme könnyel telik meg és fejét megrázza. Kezeit a fejére tapasztja és csak annyit mondogat, hogy nem. Beszarok, ha pánikrohamot kap! Megfogom és az ölembe veszem. Õ átöleli a mellkasomat és sírni kezd. Telefonomat lazán dobom a stégre, majd beleugrok a vízbe, mire õ felszisszen a hideg miatt, én viszont csak õt nézem. - Kitõl kaptad? - kérdem halkan a fülébe suttogva, míg ide-oda forgolódom az elhagyott testével a vízben. Tekintete ismét megváltozik, én pedig nem tudom mire vélni, fogalmam sincs, mi ez a reakció! Mi van azzal, akitõl kapta? Miért fél?! - Bántottak?! - kérdem most már én is beparázva. Mi van, ha megütötték? Vagy rányomultak? Mi van, ha bántani akarták?! Én meg nem volta itt és... felnéz rám. Szemeit tágra nyitja és látom, ahogy ajkai megremegnek.

- A pincér srác... - kezdi el, mire testemen végigfut egy hullám. A düh hulláma. Mit akart eltitkolni az a fasz?! Kirakom a stégre, én pedig felugrok mellé. Telefonomat felveszem a földrõl, a lehetõ leggyorsabban. Dannyt tárcsázom rögtön és már fel is veszi.

- A kocsmához gyertek és...

- Ott vagyunk! - förmed rám.

- A fák felé, a stéghez. Itt van Zoe... betépett. Azt hiszem, gáz van - hadarom el neki és már le is rakom.

- Én... õ csak úgy adta, aztán... - nem fojtatja, maga elé mered és a fejét megrázza.

- Zoe, mit csinált? - kérdem mellé térdelve, ahogy hátra simítom a haját.

- Nem tudom! - húzza fel a lábait maga elé, majd átkarolja õket.

- Mire emlékszel? - kérdem magam felé fordítva sápadt arcát.

- Semmire! - tör fel belõle a zokogás, én pedig megdermedek. Ha ez a fasz képes volt... és... és kihasználta azt, hogy Zoe nem tud magáról... komolyan megölöm. Meg fogom ölni! Po fut felénk és ül le rögtön Zoe mellé.

- Baba, hé! Minden oké, rendben? Itt van mindenki. Zayn is... - öleli magához a zokogó lányt.

- Mi a fasz van?! - kérdi Danny elsõnek lenézve Zoera. Hát igen, nem ezt a látványt várta.

- A pincér - nyögöm ki és már meg is indulok visszafele.

- Mi? - kérdi Xav mellém lépve.

- Cigit adott neki... Zoe nem emlékszik semmire. Szerintem arra sem fog, ami éppen most történik. Nem tudja, mit szívott, nem tud a négy óráról semmit! - mordulok fel, kiérve a fák közül.

- Gondolod, hogy...

- Nagyon ajánlom a csávónak, hogy nem - mordulok fel megindulva befelé. Kint rak le pár piát a srác, megismerem. Hogyne ismerném meg. Nem akarta, hogy tudjam, hol van Zoe? Oké... Fél kézzel ragadom meg a nyakát és rángatom ki a vendégek közül. A kocsma hátuljához ráncigálom. Meg sem szólal, õ sem akar feltûnést, helyes. Bár azért aggaszt. Könnyedén baszom oda a falhoz, majd tartom ott, ismét a nyakánál fogva.

- Mit adtál neki? - kérdi Xavier keményre véve a figurát. Volt már pár ilyen helyzet, nem kell elõre megbeszélnünk.

- Kinek, mit?! - kérdi fulladozva, mire ujjaim jobban ráfeszülnek nyakára.

- Zoenak - veszi át a szerepet Danny, én pedig csak szuggerálom a srácot. Van félnivalója. Egyedül annyi tart vissza attól, hogy ne verjem most még szarrá, hogy nem tudom, mi történt Zoeval.

- Csak fû volt és...

- Milyen fû az, hogy kiesik neki négy óra?! - sziszegem neki, ahogy fogy az önkontrollom.

- Kevert fû volt, de nem ké...

- Mit csináltál vele?! - lépek közelebb hozzá, ahogy érzem, hogy remegek a dühtõl. Látom, amint Danny keze is ökölbe szorulva vár arra, hogy kiverje a lelket ebbõl a baromból.

- Beszélgettünk csak és... - a torkom összeszorul, mégis erõsen ütök az arcába. Tompán nyög fel, ahogy az orrának a vére megered.

- Az igazat, te pöcs! - morogja Xav és jól tudom, de talán a srác is sejti... mindegyikünket egy nagyon vékony cérnaszál tart vissza attól, hogy ne essünk neki.

- Õ szeretetre vágyott, aztán szeretetet kapott - feleli mérgesen, én pedig elengedem a nyakát és hátra fordulok. Egy pillanatra nézek rá mindegyik haveromra, õk pedig meredten bámulják a srácot. Nem bírom ki... visszafordulok és arcára sújtok ököllel.

- Konkrétabban, ha lehet! - förmedek rá felette állva.

- Inkább én - lök engem hátra Xav. Õ leguggol a srác mellé... Danny pedig a karomat fogja meg és maga mellé húz.

- Zoe attól még ott zokog a stégen és mindenki jól tudja, hogy te kellesz ahhoz, hogy lenyugodjon. Szóval ne halálra verd, hogy aztán az õrsrõl kelljen kihoznia másnak, mikor lehet, hogy megerõszakolták - hadarja gyorsan, én pedig hitetlenkedve nézek rá. Kimondva... bénítóan hat. Nem vagyok erre felkészülve. Zoe ezt nem bírja ki... ha ez igaz, akkor Zoe roncs lesz. Mi van, ha megerõszakolta ez a pöcs?! Mi van, ha én nem voltam ott és tõlem alig negyed órára megerõszakolták Zoet, aki nem is tudott magáról?! - Zayn! - szól rám erélyesen Danny, én pedig félve nézek fel rá.

- Haver... - nyögöm ki belegondolva ennek a következményeibe.

- Lehetett volna rosszabb is akkor, ha ez lett volna az elsõ alka... - nem tudja befejezni, én nem tudom átgondolni, mivel odafordulok akkor, mikor Xav a földön lévõ testbe rúg egy hatalmasat.

- Cabrón de mierda! Panocha! Pendejo! Culero! - ahogy a szavak csúsznak ki a száján, úgy rúg belé újra... és újra. Én ledermedek és nem merem elképzelni, mit mondhatott. Danny viszont hátrább rántja.

- Mi van?! - kérdi idegesen, mire Xav tajtékozva ránk néz.

- Cabrón! - morogja idegesen fújtatva, mire Danny hasba üti. - Izé... jesszusom. Hallgass végig, aztán verd meg - néz rám Xav és érzem, ahogy a testem fájdalmasan megfeszül.

- Mond már, cseszd meg! - förmedek rá.

- Oké... Zoe bepánikolt, ezért õ otthagyta. De elkezdett... uhm... szóval... cseszd meg, elkezdte vetkõztetni, meg akart is dolgokat, sõt be is nyúlt pár helyre, de aztán otthagyta, így végül ennyi lett. Egy fél petting... - hadarja el Xav, én pedig ledermedek. Zoet tényleg majdnem megerõszakolták. Arrébb lököm Xaviert és felállítom a srácot és a szemébe nézek.

- Ettõl vagy férfi?! - kérdem a véres arcát bámulva és csak olyan képek lepik el elmémet, ahol Zoe teste ernyedten fekszik, ez a fasz meg kihasználja. - Szerinted megúszod? Halott vagy, nem most. Ma csak szarrá verlek, de már aláírtad a halálodat! - köpöm a képébe a szavakat és könyökömmel az arcába sújtok. A falnak dõl és rám néz. Felém próbál ütni, de olyan könnyedén hajolok el tõle, hogy még a szemkontaktust sem szakítom meg felé. Hasába térdelek. A földre kerül, én pedig egyszerûen a fejét ütöm, majd a bordáit. Tudom, hol fáj és mi. És ezt az összes tudásomat megkapja.

- Haver, már elájult! - rángat le róla Danny, mire észbe kapok. Megtörlöm az arcomat... érzem, hogy véres vagyok... de nem bírom ki. Még egyet beleütök, mire felnyög. Nos, akkor még sem ájult. Akkor verhetem tovább?! Danny a ki nem mondott kérdésre ellök tõle. - Hûtsd le magad! Zoet majdnem megerõszakolták! Ne ezzel a fasszal törõdj, hanem azzal a szerencsétlennel! - üvölt a képembe, mire idegesen a tenyereim közé fogom a fejemet.

- Megüsselek? - kérdi Xav mellettem állva.

- Ne - rázom meg a fejemet, míg lenézek a csupa vér kezeimre.

- Le kéne mosnod - szólal meg Danny.

- De nem fogom és nem tudom, hol. Xav, haza tudsz minket vinni? - kérdem meg feszülten és már most ott tartok, hogyha nem, akkor taxival megy haza a társaság, leszarom.

- Asszem, csak ne állítsanak meg minket - húzza el a száját és kérdések nélkül visszaindulok. A fának támaszkodva ott van Zoe, és körülötte a többiek. Látom, hogy rám néz, látom, hogy már tisztább a tudata és látom, ahogy ajkait lebiggyeszti és tudom, hogy sírni fog. Gyorsabban haladok felé és látom, amint végignéz rajtam és azt hiszem tudja mi történt, mikor kétségbe esetten rám néz. Látom, ahogy a könnyekkel megtelik a szeme és annyira kétségbeesetten kapaszkodik belém, hogy gombóc nõ a torkomban.

- Nem a többi vagy, ezt te is tudod - suttogom a nyakába és érzem, ahogy a fejét megrázza. - Otthon megbeszéljük - zárom le most egyenlõre a témát. Elengedem õt és kétségbeesetten néz rám. Átkarolom a vállát és magamhoz húzom. Törékenynek tûnik, csendes. Nem olyan, mint szokott lenni. De nem is tudom elvárni tõle. Megindulok visszafele, a srácok elõre sietnek, azt hiszem direkt. Po sokszor néz hátra, aggodalmasan. Ha lehetne, szemmel már kinyírt volna. De nem érdekel, amíg Zoet ölelem és érzem, hogy nem remeg úgy, mintha egyedül kéne sétálnia. Zoe nem fél velem és ez azért jó érzéssel tölt el. Néha viszont megremeg, ahogy kezeimre néz. Le se tagadhatnám mi volt, vérben fürdök, kezem sem éppen szép látvány, de ez a legkevesebb. Ha Danny nem állít le... azt hiszem, a srác meghalt volna. És ez viszont már aggaszt. Nem szabadna ennyire kiborulnom Zoe miatt, de nem tudok mit csinálni, ha egyszer elborul az agyam! Ennek az egész hétnek nem így kellett volna történnie! Rohadtul nem traumát kellett volna kapnia!

- Hátra - nyögi ki õ, mire engedem neki, hogy bemásszon. Po indul, de Zoe megrázza a fejét és könyörgõen néz rám. Po biccent és beül Xav mellé inkább elõre, hogy mondja az utat. Én pedig be Zoe mellé. Nem csusszan felém, ideje se lenne rá. Rögtön mellé ülök és az ölembe húzom. Hátát a karommal tartom, amit az ablakra teszek. Fejét a vállamra hajtja, lábait felhúzza. Szinte összekuporodik az ölemben. Én pedig átkarolom õt. Az ablakon bámul ki, én pedig simogatom õt, kissé ringatom és aggódva figyelem. A tájba merül el, látom, ahogy a szemével követi az elsuhanó tájat. Hajába nyomok egy puszit és érzem, ahogy kezét a felsõtestemre simítja. Elhúzódom tõle... fogalmam sincs, mi lenne most baj és mi nem. Felnéz rám, szemei már jobban ki vannak nyitva, de a véreresség megmaradt. Kérek majd a srácoktól szemcseppet, náluk még tuti van. Attól majd elmúlik neki. Kap egy gyógyszert, töménytelen mennyiségû vizet és kaját, aztán megfürdik és máris faszábban lesz.

- Ha én nem aggódok, te miért? - kérdi halkan, mire elmosolyodom.

- Mert szeretlek - felelem könnyedén, mire látom, ahogy megfeszül, de nem töri meg a szemkontaktust. Ajkaimra néz, majd vissza rám, de nem merem megcsókolni. Életemben elõször nem merek megcsókolni egy lányt és az Zoe, azok után, hogy azt mondom neki, hogy szeretem.

- Én is, de... néha annyira elbizonytalanítasz - nyögi ki a nyakamba temetve arcát. Nem mondok semmit, csak tovább tartom a karjaimban és egyszerûen lehunyt szemmel élvezem, ahogy a nyakamba szuszog. A kocsi leáll, az ajtó kinyílik és mindenki kiszáll. Zoe elõttem és én csukom be az ajtót. A srácok bemennek, Xav mosolyogva engedi elõre Zoet és emiatt Zoe is elmosolyodik egy kicsit. Megfogom Po karját és kissé visszahúzom, mire rögtön ellenségesen fordul hátra.

- Utálhatsz, de azért ma maradj itt. Szerintem szüksége lesz rá...

- Miért lenne szüksége rám? - kérdi értetlenül, csípõre rakva a kezét. Értetlenül nézek a lányra és megrázom a fejemet.

- Mert majdnem megerõszakolták. De mondjuk ismerlek hallomásból. Te se bírsz engem, én még inkább utállak téged. Nem érdekelsz. De Zoe valamiért még mindig foglalkozik veled. Szóval egyszer erõltesd meg magad és próbálj meg normális barátnõ lenni - közlöm vele szárazon és flegmán, mire tátog nekem párat, majd felhördül.

- Zoet, ha meg is erõszakolták majdnem, akkor is ismerem annyira, hogy tudom, nem akar társaságot. Egyedül dolgozza fel, mint mindent - tárja szét a karját, én pedig gúnyosan elmosolyodom.

- Azért dolgoz fel mindent egyedül, mert egyedül kell neki. Mert nem volt ott neki más - adom meg a vitánk utolsó mondatát és bemegyek mellette. Az ajtót pedig becsukom. Szembe találom magam egy sietõ Zoeval, aki jól láthatóan megkönnyebbül, amikor meglát. Sajnálom õt, folyton és mindenért. Magamhoz húzom és átölelem.

- Most megiszol két pohár vizet, kapsz szemcseppet, aztán lezuhanyzol és alszol. Okés? - kérdem a hajába puszilva, mire bólint és már meg is indul a konyhába. Én pedig a nappaliba. - Szemcsepp? - nézek körbe kérdõn, mire Xav felém dobja, én pedig elkapom és kimegyek a konyhába. Zoe szerintem már a második pohár vízénél tart, de nem csodálom. Ha az ember betép, akkor bizony rohadt szomjas és rohadt éhes. Bár rajta nem látszik az éhség. Sõt, a hûtõ felé nézve elfintorodik. - Tessék - adom oda neki. Csípõjét megtámasztja a pulton és hátradönti a fejét. A kezét felemeli, de túlságosan remeg neki. - Hagyd - szólok rá, ahogy leülök a székre és az ölembe húzom. Fejét a vállamra hajtom és gyorsan csöpögtetek egy-egy cseppet a szemeibe. Õ pislog párat és hirtelen annyira aranyos lesz így, hogy elfelejtem a tényt, miszerint be van tépve... - Zuhany? - kérdem megtartva õt, mire bólint nekem. Õ megindul a szobájába, én meg az ajtókeretnek támaszkodom a nappaliban és a srácokra nézek.

- Mondtam nekik - súgja halkan Danny, mire elfintorodom. A többiek sem éppen vidámak. Danny és Xav lába folyton idegesen jár, a többiek maguk elé meredve mélyednek a gondolataikba. Nem csodálkozom rajta. Xav és Dan nagyon szereti Zoet. És azt hiszem, Zoe is sokkal jobban kijön velük. Apró kezet érzek meg a hátamon, mire megfordulok és meglátom Zoet.

- Minden rendben, enano? - kérdi Xavier mosolyogva.

- Mit jelent? - kérdi kíváncsian, mire elmosolyodom. Ez Zoe, folyton tudni akar mindent.

- Törpe - nevet rá Xav, mire Zoe elfintorodik és a fejét megcsóválja. Ami miatt viszont és kapom el, mivel megszédül. Kiment belõle a cucc, félig-meddig. De még mindig nem oké az egyensúlya és a koordinációja. Fogalmam sincs, milyen kevert szart kaphatott.

- Gyere - ölelem át a derekát szorosan és bevezetem a fürdõbe. Leül a kád szélére és a zuhanyzó felé tekinget. - Uhm... menni fog egyedül? Vagy maradjak? Izé... segítsek? - kérdem kissé zavartan, ahogy õt nézem. Látom, amint elvörösödik és lehajtja a fejét.

- Nem tudom - motyogja zavartan.

- Maradok egy kicsit és ha oké, kimegyek. Nem nézek oda, ha nem akarod - hadarom el a végét gyorsan, mire elmosolyodik. Bólint és feláll a kád szélérõl. Én pedig elfordulok. Szám szélét rágcsálva toporgok és életemben elõször tényleg nem kezdek el kukkolni egy lányt, mikor velem egy légtérben vetkõzik. Hallom, ahogy egy anyag a földre huppan, majd ahogy õ kissé felmordul és megfordul. Idõben nyúlok utána, ahogy kissé kileng, - Héhéé - állítom vissza rendesen. - Minden rendben, Élet? - kérdem a tekintetét kutatva. Õ félénken bólint és felnéz rám.

- Kapok újabb próbát? - kérdi bizonytalanul, mire bólintok.

- De nem fordulok el, nem akarom, hogy eless - rázom meg a fejemet, mire õ szégyenlõsen bólint. Letolja a gatyáját és igyekszem csakis a szemét nézni, bár õ nem néz rám. Túlságosan zavarban van ehhez. Fekete fehérnemûje most sincs más hatással rám, de nem akarok odanézni... elég a periférikus látásom és máris szûkös leszek lent. Remegõ kezekkel kapcsolja ki a melltartóját, én pedig lehajtom a fejem, csak, hogy tudja, nem bámulom õt. Fogalmam sincs, hogy áll most a dolgokhoz ezek után. Megcsókolni sem merem, nem, hogy kezdeményezni valami sokkal többet. Látom, amint a bugyi is földet ér, én pedig nagyot nyelek. A víz csobogása megüti a fülemet és végighordozom tekintetemet a levetett ruhákon. Zsebre rakom a kezeimet és egyszerûen bámulom a fürdõ csempéjét, hallgatom a víz csobogását és igyekszem nem gondolni semmire.

- Szerintem meg kéne beszélni, nem? - hallom meg túl közel Zoe hangját. Elõttem áll, vizesen... meztelenül... elpirulva és felnéz rám. Szemeim elkerekednek, akármennyire is igyekeznék megállni, mégis csak végignézek rajta. Alsó ajkamba harapok és elnézek inkább oldalra, míg bólintok. Felszisszenek, ahogy melle a fedetlen felsõtestemhez nyomódik. Lábujjhegyre áll, kezével a hajamba túr és lehúz magához. Átölelem a derekát és õ megcsókol. Õ. Nem én... Lassan csókolom. Nem akarok vad lenni. Nem most. Bõre már langyos, enyém hideg. De azért érzem, ahogy végigfut rajta a remegés.

- De, meg kéne - értek vele egyet, ahogy visszaengedi magát talpaira és nem ágaskodik fel hozzám. Õ visszamegy a zuhanyzóba, én pedig egyszerûen ledobom magamról a gatyát és belépek mellé. A kabint behúzom. Magamhoz húzom és megölelem. Úgy érzem, máshogy nem igazán tudnám elkezdni megbeszélni ezt az egészet. - Tényleg elhiszed, hogy csak megfektetni akartalak? - kérdezek rá az elsõ dologra... arra, amibõl az egész indult.

- Nem... vagyis remélem, hogy nem - rázza meg a fejét. - Tényleg olyan vagyok, mint a többi? Egy kurva a sok közül? - kérdi feltekintve rám.

- Ha többi lennél, nem érdekelne, mi van veled - rázom meg a fejemet. - Te vagy az, aki mindig kitûnik mindenhonnan, és mégis. Folyton te vagy a legjobb - rántom meg a vállamat egyszerûen. Megbabonázva nézem, ahogy a forró cseppek végigcsordogálnak rajta, ahogy a teste valahogy fényesebb lesz, ahogy a haja tincsekbe összeragad, akkor is szexi.

- Miért nem? - kérdi pár pillanat múlva, bizonytalanul.

- Mármint? - kérdek vissza értetlenül.

- Miért nem szeretnél velem összejönni? - kérdi meg halkan, lehajtva a fejét. Felnyögök a kérdésre és nem tudok megszólalni jó pár másodpercig. Mert nem tudok neki mit mondani. Tudom, hogy õ még nem értené meg. Neki ez nem lenne jó. Bántanám, úgy mint most. Holott nem is akarom õt bántani. Mi van, ha megcsalom? Mi van, ha csalódik bennem? Túl sok az esély arra, hogy összetörjem. Nem tudom megtenni.

- Erre nem akarok válaszolni - rázom meg a fejemet és lenézek rá. Az sem zavar, hogy arcomba folynak a cseppek. Õ lebiggyesztett ajkakkal néz fel rám és a szívem összeszorul. De tudom, hogy nem értené meg. Hülyeségnek tartaná.

- Remélem, kurva jó az okod, mert engem széttép - feleli keservesen elmosolyodva. Ezért... ezért nem jövök össze vele. Mert egy rossz lépés... és belepusztulok abba, ha végig kell néznem, õ mit él át emiatt. - Mi van a sráccal? - tereli el õ a témát... nekem. És bár jobb téma, mint az elõzõ... valamilyen szinten sokkal szarabb. A srácra gondolva ismét csak az jut eszembe, hogy Zoet majdnem bántotta. És, hogy én majdnem agyonvertem. Kezeimet felemelem elõtte, amin most már elmosódva fellazul a vér és a lábainkhoz csöpög. Apró kezébe veszi egyik kezemet és végigsimít a bütykeimen. Helyettem õ szisszen fel és néz rám aggódva.

- Én jól vagyok - mosolygom rá.

- Ez burkolt utalás volt arra, hogy õ rohadtul nem, és, hogy én hogy vagyok? - kérdi továbbtanulmányozva a kezemet.

- Igen - ismerem be, mire elmosolyodik.

- Elszívok egy füves cigit, amit egy kedves ismerõsöm ad, aztán arra eszmélek fel, hogy olyan helyen van a keze, ahol nem kéne. És olyan ruhadarabok hiányoznak rólam, amiknek nem kellene. De amúgy megszólalni nem tudok, sõt... úgy igazából mozogni sem? - hadarja el gúnyosan... de inkább kétségbe esve. Testem megfeszül, mire felnéz rám. - Jól vagyok. Csak ne hagyj egyedül - rázza meg a fejét, míg a hajába túr. - De ne öld meg, oké? Én vettem azt a szálat. Bajom sem lett csa...

- Csak majdnem megerõszakoltak miattam - fejezem be a mondanivalóját, mire elmosolyodik és felnéz rám.

- Ez nem igaz. De miért is ezen gondolkozol, mikor amúgy elõtted vagyok meztelenül?! - kérdi végigtekintve magán... ami miatt automatikusan én is végignézek rajta.

- Mert féltelek, mert kurvára szeretlek. Zoe, szép vagy. Sõt, gyönyörû. De nem számít, hogy ruhában vagy, anélkül vagy elõttem. Nem siklik tovább az ember az ilyeneken. Neked sem szabadna - csóválom meg a fejemet, ahogy egy vizes tincset hátrasimítok. Kezemet végighúzom vállán, majd kulcscsontján. Végig simítok egyik mellén, majd derekánál fogva magamhoz húzom õt és szemeibe nézek.

- Igen. Kéne. De nem a többi vagyok - rántja meg a vállát. - Szar érzés. Nem tagadom. Kiborultam, nem tagadom. De csak félek. És ennyi - vonja meg a vállát.

- Ez nem csak ennyi - rázom meg a fejem makacsul. Nem értem, hogy viselhet meg engem jobban, mint õt.

- Én félek. Te aggódsz. A tied nem múlik. Velem viszont itt vagy - rántja meg a vállát egyszerûen, én pedig csodálkozva ránézek. Burkoltan, nem szó szerint, de kijelentette hogy azért van jól, mert itt vagyok. Egy pöcs vagyok vele és mégis bízik bennem. Elõrébb lépek egyet és a falhoz nyomom. Hiába tudom mit szeret és tudom, hogy imádja, mikor így csókolom meg. A levegõ megakad benne, ahogy a hideg csempéhez préselem. Lehajolok hozzá, míg egyik kezemmel csípõjét a csempének nyomom. Óvatosan teszem ajkaimat az övére, csak ott tartom, tõle pár centire. Érzem a forró leheletét. Kezemmel vizes tincseibe túrok, mellkasom az övének feszül. Legalább érzem melleit is és heves szívdobogását. Épp, hogy csak megpuszilom ajkait, lassan. Nem akarok sietni. Nincs hova sietnem, Zoe itt van. És ha õ itt van, akkor itt van mindenem.