- Szörnyû vagy, nézd mit tettél velem! - mutat háta mögé, ezzel a véres nyomokra célozva. Õ nem szégyelli, sõt máris képekben tovább küldte mindenkinek. De ez azért gáz... szét karmoltam a hátát - Rohadtul tetszik - nevet fel újra míg ismét megnézi hátát.

- Utállak - mordulok rá míg leülök íróasztalánál lévõ székbe. Fordulok vele egyet majd megállítom magam a laptop felé nézve - Fura ezen az oldalon ülni - motyogom míg óvatosan felnyitom laptopja tetejét.

- Hey! - förmed rám és már le is csapja a laptop tetejét.

- Oké, mit nem láthatok nagyfiú? - kérdem feltekintve rá mire látom hogy elmosolyodik majd elfintorodik végül elpirul - Húha, kikrõl vannak zsarolásra alkalmas képeid? - nevetek fel míg lehúzom magamhoz és ajkaira nyomok egy puszit.

- Hát ez az... ebbõl verekedés lesz - súgja feszengve ajkaimra mire elhajolók tõle és értetlenül rá nézek. A csengõ ketté tépi az értetlen csendemet mire õ kap az alkalmon és már ki is fút a szobából. Kíváncsian nyitom fel újra a laptopot majd kapcsolom be. Számat rágcsálva várom hogy betöltsön végre. Lent hallom ahogy Zayn nevet és még jó pár srác hangot. Gondolom átjöttek a haverjai. Úgyis elnézést kell tõlük kérnem a bulis viselkedésem miatt. A laptop végre bekapcsol nekem pedig leesik az állam szó szerint.

- Malik! - ordítom el magamat míg saját magamat nézem a laptopom amint az ajtóm felé sétálok. Hajamba túrok éppen, egy feszes topp van rajtam, így a derekam kilátszik. Fenekem tökéletesen kivehetõ a lápának hála amint a tangám lila színe passzol a fekete topphoz ami rajtam van. Mintha valóban egy beállított kép lenne. De nem az! Hajnali egykor mentem ki üdítõért és... Ezt hányan láthatták?! A fenekem tökéletes megvilágításban parádézik Zayn képernyõjeként funkcionálva.

- Oh igen Zoe, ez a kép nekem is tetszik! - nevet fel Xavier mögöttem mire ijedten csapom le a laptopot.

- Ez most komoly?! - kérdem mérgesen a srácok mögött lapuló Zaynt. Párszor voltak bent a srácok míg mi kamoztunk és már értem miért lepõdtek meg mikor engem láttak és Zayn átváltott másik lapra... mert nem lapra váltott át. Csak engem rakott le tálcára és a srácok megszemlélhettek engem hátulról - Hányan látták ezt a szart?! - kérdem mérgesen egyre inkább belevörösödve a ténybe hogy a srácok láttak engem így.

- Õszintén szexi vagy, nekünk is örömet okoztál ezzel és hát tudod Zain meg a farka... - Zayn vállba üti Dannyt mire õ felnevet és ledobja magát az ágyra - Remélem cseréltetek lepedõt és senki nedvébe nem ültem bele - feleli tök komoran mire hozzá vágok egy kis jegyzettömböt és hirtelen nem érdekel az etikett.

- Zoe - szólal meg halkan Zayn, félve.

- Ne Zoezz itt nekem! - förmedek rá ahogy felállok.

- Vamos a gozar! - lép be kettõnk közé Xavier míg küld felém egy biztató mosolyt. Érezzük jól magunkat?! Most komolyan ezt mondta?!

- Cállate la boca! - mordulok rá mire feltartja maga elé két kezét. Annyit mondtam neki hogy fogja be a száját.

- Futnék Malik - fordul meg Xavier majd õ is Danny mellett köt ki az ágyon - cuerpo perfecto - csendül fel Xavier hangja ismét mire értetlenül rá nézek. A többiek helyeslõen bólogatnak míg végig mérnek Zayn pedig csak elpirul.

- Ez mit jelentett? - kérdem felsóhajtva míg kezemmel eltakarom arcomat.

- Tökéletes test - súgja a fülembe Zayn míg átkarol.

- Téged utállak, hagyj - lököm el magamtól mire megforgatja a szemét.

- Azért karmoltad véresre a hátát mi? - kérdi felnevetve Nick mire elfintorodom.

- Szálljatok le róla! - mordul rájuk Zayn mire Ant felnevet.

- Nem mi voltunk rajta! - emeli fel védekezõen a kezeit Alan.

- Vagy benne - röhög fel Uriel mire érzem hogy arcom lángba borul.

- Addig csináljátok amíg nem vált át Hannibal Lecterbe - figyelmezteti õket Zayn míg leül az író asztala elõtti székbe és az ölébe húz.

- Na jó, akkor ti most együtt vagytok? - kérdi értetlenül Uriel. Nem szólók semmit, meguntam hogy mondjak is valamit. Kiveszek egy szál cigit a dobozból amit Zayn felém nyújt.

- Nem - válaszolok mégis csak én míg Zayn megnyújtja a saját szálát.

- Nem? - kérdi Danny felvont szemöldökkel, értetlenül. A láng felé mozdítom a cigit majd megszívom - Haver! - mordul fel Danny mire én is rá pillantok. Aprót szívok a cigibõl. Nem igazán kívánom most, de jobb mint beszélni.

- Most mit mondjak? - kérdi Zayn értetlenül mire oldalra pillantok, ki az ablakon és féloldalasan elmosolyodom. Mondja hogy együtt vagyunk, hogy felvállal, hogy nem csak egy kaland vagyok neki. Mondja hogy keresni fog, hogy nemfog más csajokat megdugni. Aztán hogy nem akar random találkozni és a "folytassuk ahol abba hagytuk" játékot játszatni.

- Hogy igen, például - vonja fel értetlenül a szemöldökét Danny.

- Nem vagyunk - rázza meg a fejét Zayn míg újra szív a cigijébõl, így csak még komolyabbnak tûnik.

- Ja hát ez esetben Zoe az én ölemben is ülhet! - hördül fel Xavier és már fel is áll. Szemeim kikerekednek mikor felkap Zayn ölébõl. A cigit gyorsan hamuzom le az asztalon lévõ hamutartóba, de így majdnem kifordulok Xavier karjai között. Reflexszerûen kapaszkodom meg úgy hogy nyaka köré tekerem a kezeimet. Lehuppan az ágyra és komolyan az ölében tart.

- Jogos - feleli Danny és rám mosolyog. Megpróbálok felállni Xavier ölébõl de nem enged el. Kezdem kényelmetlenül érezni magam... én nem szoktam srácok ölében üldögélni. Izmaimat akaratlanul feszítem meg. Nyugtatás képen szívok a cigibõl de nem ér semmit. Zayn sötét szemekkel néz minket, és jól tudom hogy nem tetszik neki a látvány.

- Jaj nyugi Zoe - súgja a fülembe Xavier de nem reagálok rá semmit. A felismerés arcul csap, túlságosan is fájdalmasan... minden sráccal zavarban érzem magamat. Kényelmetlenül hat ha hozzám érnek. Össze rezzenek tõlük. Testileg és lelkileg is befeszülök ha az ölükbe akarnának húzni, vagy csak átölelni. De Zaynnal nem. Õ az elsõ akinél annyira természetesen érzem magam ahogy senki mással nem. Zavarba tud hozni, de csak ha akar.

- Engedd el - mordul fel Zayn rekedtes hanggal - Most - teszi hozzá keményen.

- Nem jártok - veti oda flegmán Xavier - Mi se járunk - mutat kettõnkre de én még mindig inkább csak magam elé meredek a hirtelen felismerés miatt.

- Hol a fürdõ? - kérdem motyogva.

- Mi a baj? - kérdi Zayn de csak megrázom a fejem mintha semmi nem lenne.

- Jobbra, utolsó ajtó - mondja Alan mire hálásan biccentek. A cigi amit hagytam csak leégni most oda dobom a hamutálba majd sietõs léptekkel elhagyom a helyiséget. Lesz valaha más akivel így érzek majd? Vagy akit így fogok szeretni? Mert ennek vége lesz nemsokára... amint belépek a utolsó ajtón kapkodni kezdem a levegõt. Mintha öt percig a víz alatt tartották volna a fejemet. Lehajtóm a vécé fedelét és ráülök. Remegõ lábaimnak megváltásként hat. Könyökeimet combomon támasztom meg és arcomat tenyereimbe temetem. Akarok más valakit aki iránt így érzek, viszonyulok... és akarok valakit aki ezt viszonozza is. Ebbe belefogok pusztulni, már most belepusztultam. Senkivel nem vagyok ilyen mint vele... de õ ezt nem tudhatja. Nem ismer a saját környezetemben. És én is csak kevésbé ismerem õt az õ saját környezetében. Ashtonnal is kavartam, és mindig rosszul éreztem magamat a közelébe. Voltak jó pillanatok... de azok a jó pillanatok sem voltak olyan jók mint Zaynnal a rosszak! Halk kopogás az ajtón mire felnyögök. Felállok és lehúzom a vécét, majd lassan a csaphoz sétálok. Annyira nem érdekel ki az... még ha Zayn családja akar is bejönni, kurvára leszarom. Most az egyszer semmi nem érdekel senki és semmi csak a saját nyomorom. Megnyitom a csapot és a jéghideg víz alá nyomom a kezemet. Feltekintek a tükörre ami pontosan velem szemben ott lóg. Arcomon ismeretlen fájdalom tükrözõdik le. Hát az biztos hogy nem is éreztem még soha ilyent. Ne legyél szerelmes. Egy kicseszett kattintás. Ennyi volt...

- Zoe - hallom meg Zayn meggyötört hangját a túloldalról.

- Megyek - szólók ki de hangom erõtlennek hat. Ráfintorgóm saját arcomra majd elmosolyodom. Fáj? Kurvára. Jól néz ki? Igen. Vissza kéne mennem a szállásra. Elzárom a csapot majd felsóhajtok és mosolyogva kinyitom az ajtót.

- Mi a baj? - kérdi halkan míg vállát az ajtó keretének dönti, így engem nem enged ki.

- Honvágy - nevetek fel mire õ elfintorodik - Jaj Zayn... - sóhajtok fel míg keresztbe teszem magam elõtt a kezeimet.

- Jól csinálod - feleli szomorúan - Esküszöm majdnem elhittem hogy semmi bajod! - Villant rám egy fájdalmas mosolyt - Két nap Zoe... két napig vagyunk együtt. Mi a fasznak csinálod ezt? Minek akarsz nekem is hazudni? Nem más vagyok! - mordul rám halkan majd körül néz a folyóson és betol a fürdõbe míg én értetlenül bámulok rá. Az ajtót becsukja majd felém fordul továbbra is mérgesen. Miért hazudok neki? Mert ez a megszokott énem. Hazudok és így mindenkinek jó. Hazudok mert tudok, hazudok mert már hozzá szoktam. De õ is hazudik, akkor nem mindegy?!

- Két napért minek változnék meg? - kérdem értetlenül.

- Mert velem vagy! - mutat magára mérgesen.

- Kurvára nem tudod mennyit változtam, pont miattad! - rázom meg a fejemet mérgesen. Annyi mindent tud rólam... de még mindig semmit. Még õ sem... te jó ég.

- Te sem tudod hogy én mennyit változtam te miattad! - emeli fel a hangját míg felém mutat.

- Különbség, hogy én tudom - súgom neki halkan míg hátamat a csempézett falnak vetem.

- Oh tényleg?! Nem iszok annyit, kedvesebb vagyok. Igyekszem tanulni a suliba! Még cigizni is kevesebbet cigizek. Belemegyek abba is hogy elmegyek arra a kurva meghallgatásra! Nem verekedem, nem baszok meg minden második lányt! - üvölt rám mire elfintorodom és a kellemetlen érzés végig fut rajtam. Bármit csak veszekedést ne. Nem bírom az üvöltést és az agresszivitást!

- Csak minden harmadikat? - kérdem monoton hangon és amint kimondom meg is bánom. De semmi jelét nem mutatom ennek. Dühös ábrázolata most inkább tajtékzóra vált.

- Én minden harmadik csajt megdugok. Neked meg minden harmadik mondatod kamu! - mordul rám - Én nem a családod vagyok! - förmed rám indulatosan míg saját mellkasára mutat - Én nem az apád vagy az anyá... - hangja elhall mikor mikor ellököm magam a faltól és elsétálok mellette.

- Eddig a családom voltál - vetem neki hanyagul hátra majd kinyitom az ajtót. Egy kisebb csoportba ütközöm.

- Haver - sóhajt fel Xavier míg arcomat fürkészi. Nem törõdöm velük. Bevonulok Zayn szobájába, az asztalról felkapom a telefonomat és máris a lépcsõn sétálok le tökéletes nyugodtsággal. Erre nincs szükségem. Tudja hogy nem jöhet a családommal... tudja hogy reagálok erre. Én tudom hogy reagál a lány témára. Touché...

- Zoe? - kérdi értetlenül Trisha.

- Örülök hogy megismerhettem itt mindenkit, de vissza kellene mennem a szállásra. Tudod az osztályom - mosolygok rá majd intek a ledermedt nõnek és kilépek az ajtón de még látom ahogy elmosolyodik mikor elfogadja a kamu indokomat.

- Zoe! - kiállt utánam az utcán Wali - Hova mész? - kérdi de nem fordulok hátra. Elsõ könnycseppem legurul az arcomról. Hallom a nehézkes légzést mögöttem, és hogy fut valaki - Hova mé.. - hangja meg akad mikor gondolom meglátja hogy erõteljesen sírok.

- Majd beszélünk Wali - nyögöm ki neki elcsukló hanggal és tovább sétálok az ismeretlen utakon. Annyira nem érdekel semmi. Magam mögött hagyom a megdermedt Waliyhat. És terveim szerint az egész Malik családot. Fõleg Zaynt. Nem így terveztem. Semmit nem így terveztem! Tudtam hogy fájni fog... mégsem ráztam le õt. Vissza írtam neki. Beszélgettem vele. Megbocsátottam neki. Eljöttem ide. Én nem akartam bele szeretni... remegõ kezemmel hajamba túrom míg reszketve kifújom a levegõt. Lecövekelek és végig nézek magamon - Ne... - nyögök fel halkan míg a fekete inget nézem magamon. Óh a picsába! A bús picsába! Eltekintek magam mögé... de a házukat már nem látom. Túl sokat sétáltam össze-vissza. Azt sem tudom hol vagyok... de nem akarok vissza menni oda. A trikóm sem ér ennyit, és az sem érdekel ha õ majd hiányolja a felsõjét. Elküldöm neki majd postán, vagy ilyesmi. Lassan lépkedem tovább, fáradtan. A könnyeim hangtalanul folynak, már tudomást sem veszek róluk. Telefonom csörögni kezd, a mély basszus mintha jobban széttépne... Zayn is szereti ezt a számot. Elõhúzom farzsebembõl. Kezemmel megtörlöm szemeimet hogy lássam a kijelzõt. Zayn... hívás csak vészhelyzetekkor. De nincs vészhelyzet, maximum kiakadtak rá az otthoniak. És ez az én gondom? Míg ezen gondolkodom a csöngés megszûnik. Kezembe fogom a telefon és tovább lépkedem elõre míg nézelõdõk. Családi házak, kutyák, gyerekek, napsütés. Kurva szép minden... mindjárt hányok tõle. Hol a faszomba szálltunk mi meg?! Figyelnem kellet volna az utat... Telefonom újra csörögni kezd, nekem pedig ismét meg kell törölnöm a szememet hogy akármit is lássak. Zayn... soha nem fogja abba hagyni?! Bármennyire is nem akarom felvenni, mégis felveszem. Fülemhez emelem a telefont és meghallom lihegését.

- Hol vagy?! - kérdi hadarva - Itt vagyok a szállásotokon de te kurvára nem vagy itt! - szívem fájdalmasan félre ver és inkább megindulok egy pad felé ami az út túloldalán pihen, egy kisebb park féleség szélén.

- Minek vagy ott? - kérdem egyszerûen jó egy perc némaságom után. Áttérek az úton és leülök a fapadra. A festés már pattog róla, de biztosan tudna mit mesélni. Török ülésbe tornázom magamat és várom Zayn válaszát amit nem igazán kapok meg.

- Neharagudj - nyögi ki mire szememet megforgatom.

- Nem haragszom, az inged majd elküldöm postán vagy valami. Van még valami? - kérdem tárgyilagosan. És nem érdekel ha megbántom. Nem tudja mennyire lecsúsztam miatta, mennyi mindent megtettem azért ami soha nem fog össze jönni. Nem tudja hányszor bántott meg!

- Zoe nemár, nem akarom hogy akármit is elküldj nekem postán. Hol vagy? Nem is ismered Bradfordot! - meredten bámulok magam elé, egy hosszú útra. A kocsik alig járnak erre. Bár dél lévén nem is csodálom hogy nincs nagy forgalom - Egyszerûen Xavier felbaszott... és hogy csak úgy tûrted. Mond már el hol vagy...

- Tippem szerint a családod és a haverjaid voltak veled faszok ezért hívtál fel és mentél a szállásomra. De komolyan nem haragszom Zayn, leszarom az egészet - felelem könnyedén. Egy pillanatra elhiszem hogy valóban leszarom Zaynt. Aztán rájövõk hogy akkor nem könnyeznék és sírnék még mindig... de legalább így hogy egy pillanatra elhittem talán Zayn is elhiszi.

- Tudod hogy pöcs vagyok és mindent elbaszok, kérlek! - nyög a telefonba és hallom amint a szél belesípol a telefonba. Gördeszka, tuti gördeszkával van...

- A családod miatt nem kell csinálnod semmit. Ez a te életed, nem az övék - sóhajtok fel szomorúan. Nem kell hogy egy olyan lány legyek akit a családja erõszakolt rá. A gondolatra és az esélyre hogy lehet eddig is csak egy ilyen lány voltam az életében feltör belõlem a zokogás. A telefont eltartom magamtól és kezemet a számra tapasztom hogy halkítsak magamon.

- Nem a családom miatt csinálom basszameg! Kurvára leszarom mit mondanak, csak mond már meg hol vagy! - kéri lihegve. Hüppögve veszek levegõt míg felállok és belépdelek a parkba.

- A családod akarja hogy együtt legyünk, te nem. Én sem. Ennyi - hadarom el neki, és így a hangom legalább nem csuklik el.

- Hogy mi? - kérdi halkan és a szél hangja hirtelen megáll a telefonban.

- Menj haza Zayn - kérem õt halkan míg leülök egy fa tövébe. Lábaimat kinyújtom és hagyom hogy a mély zöld színek lenyugtassanak. Szememet lehunyom és a fa törzsnek döntöm fejemet. Kell egy cigi...

- Addig nem amíg nem beszéltünk - förmed rám mérgesen.

- Most is beszélünk, de még sincs mirõl beszélni Zayn. Komolyan nincs... mirõl akarnál?! - kérdem mérgesen - Értek mindent, te is értesz mindent. Szeretsz, a távkapcsolatot viszont nem. A családod szeret, de te engem nem. Szard le a családod a szerelmi életedben. Tett amit jónak látsz. Ha az az hogy megdugsz minden harmadik csajt, akkor hajrá. Egyszer találsz majd egyet amelyiket szereted. Közölted hogy minden lánnyal játszol. Oké ezt is felfogtam! Komolyan nem érdekelsz Zayn, egyszerûen csak nem. Tök jó haver vagy, ezt nem tagadom. De azt hiszem már csak ennyi. Mást nem tudunk megbeszélni, esetleg hogy ott maradt a felsõm, és rajtam van a tied - hadarom neki mérgesen. Játszott velem, végig. És még mondta is. De persze hogy belezúgok és ilyenkor nem látok tisztán semmit. A családja megszeretett mert kirángattam az egy szem fiúkat a depresszióból, ráerõltettek Zaynra aki hálás nekem. És nem több. Én pedig jelenleg csak csalódást érzek iránta, semmi mást.

- Megtaláltam a lányt amelyiket szeretem... ne mond hogy nem érdekkelek ez nem igaz... - nyög fel kétségbe esve.

- Jó, de az nem én vagyok! Cseszd meg mit akarsz még tõlem?! - kérdem mérgesen felemelve a hangomat.

- Veled lenni Zoe, neharagudj. Elbaszott vagyok tudom! - ennyi.. nem érdekel. Kinyomom a telefont és felállok a fától. Mérgesen indulok meg elõre míg telefonomat a zsebembe nyomom. Rögtön csörögni kezd, de nem érdekel. Csak hagyjon már békén! Legszívesebben az egyik fához vágnám a telefonomat. Meglátok egy srácokból álló társaságot amint éppen cigiznek és röhögnek. Lassan lépkedem feléjük, és szinte érzem hogy minden egyes lépéssel megváltozom. Nem ilyen vagyok. Nem megyek oda idegenekhez. Nem megyek egyedül sehova. Nem sírok. Nem cigizek.

- Woaw - mér végig az egyik srác mikor már elég közel kerülök hozzájuk - Szeretem a vöröseket - nedvesíti be ajkait, de ettõl inkább hányingerem lesz, semmi olyan hatása nincs mint Zaynnal.

- Bocs, kérhetnék egy cigit? - kérdem halkan míg végig nézek a nálam jó egy fejjel magasabb srácokon.

- Valamiért cserébe esetleg - nevet fel az egyik barna hajú.

- Kidobtak? Vagy miért sírsz drágám? - kérdi meg egy szõke hajú mire felsóhajtok.

- Mondhatni, szóval kaphatnék egy cigit? - kérdem újra míg unottan végig tekintek az öt srácon.

- Egy csókért igen - áll meg elõttem a legnagyobb srác. Tippem szerint õ a vissza bukott fõnök a nyomorékok között. Kell nekem az a cigi, mindennél jobban. Megér annyit hogy egy idegent megcsókoljak? Talán... jézusom. Válaszomat meg sem várja csak közelebb lép, de meg sem ijedek. Hagleyben lakok, legalább valami haszna van.

- Ha hozzá érsz betöröm a képed - mordul fel mögöttem egy mély hang mire szemeimet lehunyom.

- A csajod? - kérdi az egyik srác furán míg rám pillant majd a mögöttem lévõ Zaynra.

- Igen, kotródjatok - morogja míg megfogja a kezemet és maga mögé húz.

- Ja, tuti azért sír és kér tõlünk cigi. Mikor megkérdeztük hogy dobták-e azt mondta; mondhatni. Szóval kétlem hogy már a csajod lenne - nevet fel a szõke srác, eléggé nagy a pofája... Zayn hátra néz rám megbizonyosodva róla hogy tényleg sírtam-e. Vonásai meg keményednek. Izmai fenyegetõen feszülnek meg, nyakán feltûnik a bizonyos ér. Kezei ökölbe szorulnak, a srác hátrább lép egyet. Kevesebbet verekszik... azt mondta kevesebbet verekszik. Ezek szerint ezért fél tõle mindenki... õ a helyi fasza gyerek.

- Amúgy se szereted a vöröseket - mondja váll rántva az elõtte lévõ srác. Kezét hátra húzza és látom hogy már ütné meg. Félve rakom kezemet megfeszített karjára, nem szeretem ha valakit megütnek... rossz érzés. Lealacsonyító. Emlékek...

- Zayn - kérem halkan még ha nem is akarom õt itt látni. Még ezekkel az ostobákkal is szívesebben lennék mint vele. De azt nem akarom hogy verekedjen. Fõleg hogy öt srác ellen! Nem akarom hogy baja legyen... Az öt srác feszülten vár, a tesztoszterontól már szinte én fulladozom - Ezerötszázhatvannégy, április huszonhárom! - nyögök fel mire Zayn hitetlenkedve felnevet. Shakespeare és a nyugtató hatása... Kezemet ami még mindig karját fogja most megfogja és össze kulcsolja sajátjával. Az öt srác értetlenül bámul ránk. Én pedig Zaynra míg megfogja a deszkáját amit az egyik fának támasztott és elhúz onnan. Kiérünk a parkból én pedig értetlenül és hidegen szemlélem õt. Látom rajta hogy még ideges, de vissza fogja magát. De én nem akarok a közelébe lenni. Akarom közénk azt a három órányi busz távolságot. Megindul velem egy irányba minden szó nélkül... de én arról jöttem. Feléjük megyünk. Megállok az út szélén mire értetlenül hátra néz rám.

- Mi az? - kérdi félve.

- Nem akarok veled lenni - felelem egyszerûen. Õ kérte hogy ne hazudjak, hát akkor nem hazudok! Szomorúan néz engem míg én kihúzom kezemet az övébõl. Nem akarok az a lány lenni akit rátukmált a családja - Mondtam hogy nem kell ezt csinálnod csak mert a családod ezt akarja - rázom meg a fejemet míg össze fonom karjaimat mellem alatt. Ezzel kissé átölelve magam, így nyugtatva is saját lényemet. Fejemet megcsóválom és párás szemekkel megfordulok hogy elinduljak tõle messze. Nincs erre szükségem, rá van szükségem. De ami vele jár arra nem. Így nincs.

- Fogalmad sincs merre kell menni! - szól utánam mire megrántom a vállamat. Bradford nagy, de én nem vagyok életképtelen. Oda találok egy kis idõ után - Mi az isten hiszel te rólam?! - kérdi mérgesen míg vissza ránt vállamnál fogva.

- Nem tudom - rázom meg a fejemet míg csoki barna szemeibe nézek. Mérgesen fújja ki a levegõt majd megfogja csuklómat és maga után kezd húzni. Nem szólók semmit, kissé botladozva lépkedem utána. Gyorsan megy, szinte futnom kell mögötte. Szemeim elõtt feltûnik jó tíz perc kocogás után a szállás. Szinte oda ránt a faház elé amelyik az enyém. Remegõ kezekkel nyitok be, de nincs senki sem a nappali részen. Hogy is lenne itt akárki? Õk az osztálykirándulást élvezik. Az asztalon ott a kulcs és egy kis lap amirõl egy kacsintós fej mered rám és a "Remélem jól érezted magad" szövegecske. Ja, kurva jól! Mérgesen fogom meg a lapot és gyûröm össze majd dobom a kukába.

- Mit gondolsz rólam? - kérdi Zayn újra, halkan.

- Hagyj békén! - fordulok felé fejemet csóválva.

- Mit gondolsz rólam?! - kérdi kiabálva míg becsapja maga mögött a fa ajtót.

- Takarodj innen Zayn - kérem halkan míg lerogyok az egyik fotelba és kezeimbe temetem az arcomat. Nekem ez túl sok..

- Csak mond el, gyerünk. Szerinted mi vagy te nekem? Nem érdekel ha fájni fog! - üvölt rám újra mire feltekintek durván csillogó barna szemeibe.

- A családod rád erõltet engem. Te meg az elején össze keverted a hálát a szeretettel. Most már gondolom nincs szíved megmondani ezt. De végül is gyengéden próbáltad a tudtomra hozni hogy te nem bírod a távkapcsolatot meg ilyen szarságok. Amúgy már leszarom az egészet! - üvöltöm neki a végét kikelve saját magamból ahogy értetlen arcát figyelem. Felpattanok a fotelból és megindulok egy másik helyiség felé. Gondolom a fürdõ, emlékeim szerint. Gyorsabban terem ott nálam és áll be elém - Baszki Zayn! Takarodj már el innen a bús picsába! Keress egy kurvát és dugd meg! Engem meg hagyj végre békén - kérem õt egyre jobban lehalkítva a hangomat - Csak menj el - kérlelem tovább elcsukló hanggal míg hátrálni kezdek tõle.

- Nem akarok senkit megdugni. Baszok a családom véleményére, bár tény hogy szeretnek. Elbaszott vagyok, de szeretlek. Viszont megcsalnálak ha nem lennél mellettem egy hónapig, ezért nem akarok távkapcsolatot - hadarja nekem míg utánam jön de én kezemet mellkasára teszem hogy tartsuk a távolságot.

- Akit szeretsz, nem csalsz meg. Viszont nincs mirõl beszélni. Egyikünk se akarja ezt a kapcsolatot. Szóval maradunk a haverságnál, és elmész innen a picsába - intek az ajtó felé.

- Egyikünk se? - kérdi mérgesen míg felém lépked és ledobja a földre deszkáját - Egyikünk se?! - kérdi mérgesebben. Telefonomat az asztalra csúsztatom ugyanis tudom ennek nem gyorsan lesz itt vége. Mire felnézek már ott tornyosul elõttem. Könnyedén lök rajtam egy aprót és présel a falhoz - Ilyen a természetem, nem bírom ki szexualitás nélkül. Megcsalni és látni hogy miattam sírsz... azt viszont nem élném túl. Marad az hogy nem bírom a távkapcsolatot. De hogy mondhatod azt a szemembe hogy nem szeretsz? - kérdi mérgesen... vagy csalódottan. Hol felrobban a dühtõl, hol pedig elcsuklik a hangja.

- És te hogy tudod mondani hogy nem akarod a kapcsolatot? Na pont ugyan úgy - motyogom halkan míg fejemet lehajtóm hogy ne kelljen a szemébe néznem. Közelsége kissé olyan mintha alkoholt innék. Sokat... elkábít.

- Nekem fáj mikor ezt mondom! - nyög fel mérgesen majd mellettem a falba üt, én pedig össze rezzenek... - Könyörgöm nézz már rám! - hajol lejjebb.. én pedig felpillantok. Látom amint hatalmasat nyel mikor tekintetünk találkozik - Szeretlek, sajnálom - préseli össze ajkait. Szívem ismét olyan hevesen ver hogy azt hiszem elájulok.

- Ez után a két nap után kurvára nem lesz soha semmi. Nem értem minek akkor ez a két nap - rázom meg a fejemet.

- De lesz, ígérem - fogja két keze közé arcomat és felemeli. Akarva és akaratlanul is szemibe kell hogy nézzek. Lehelete simogatja bõrömet, olyan közel hajol hozzám - Egy lányt se vittem még haza Zoe. Csak téged - súgja halkan kétségbe esve... tudja hogy nem fog megtörni hogy engedjem hogy itt maradjon. Én viszont már nem tudom hogy megfogom-e - Tudod hogy ez igaz, tudod hogy szeretlek! Ne meséld be magadnak hogy nem is így van - hadarja míg homlokát enyémnek dönti. Ajkai majdnem súrolják az enyémeket. Leheletünk keveredik. Már csak attól zihálok hogy tudom, megcsókolhatnám. És õ hagyná. Saját magammal küzdök hogy elõrébb moccanjak egy milliméter is vagy ne. Ha megteszem õ máris megcsókolna... de akarok én még több kísértõ fájdalmat?

- Miért akarsz minden vitát egy csókkal elintézni? - kérdem fojtott hangon míg egyszerû zöld pólóját megmarkolom.

- Mert máshogy nem szerezhetlek vissza - hunyja le szemeit - és nekem kellesz.

- Kurva szarul érzem magam tõled - vallom be õszintén mire aggódva rám néz.

- Nem akarlak bántani - súgja halkan míg hüvelykujjaival arcomat kezdi simogatni.

- Akkor menj el - kérem remegõ hangon míg lehunyom a szemeimet.

- Mi ez valami Shakespeare dráma?! - kérdi felnyögve mire szomorúan a szemeibe nézek.

- A Rómeó és Júliában mind két fél meghal - fintorodom el.

- Rómeó azért mert nem bír élni Júlia nélkül - mosolyodik el mire felhorkanok.

- Júlia veszélynek teszi ki magát hogy együtt lehessen Rómeóval. De Rómeó elbasz mindent - vetem oda flegmán, ám apró mosoly kúszik arcomra.

- Rómeó azért bassza el mert túlságosan aggódik Júliáért - mosolyog rám.

- A tényen nem változtat, hogy mindketten halottak - rántom meg a vállamat feltekintve hosszú pillákkal keretezett szemeibe.

- Én már nem iszok mérget - harapja be alsó ajkát míg lepillant az én ajkaimra. Élesen szívja be a levegõt és sürgetõen néz fel rám.

- Én még a kardba dõlhetek - nézek rá szomorúan.

- A kardom szívesen venné ha perverz értelemben nézzük a történetet - kuncog rám mire mellkasára csapok.

- Még a magasan szálló intellektuális beszélgetéseinket is elbaszod Malik! - röhögök fel mire magához húz a derekamnál fogva.

- Te meg az a mozi vászonra illõ életed - hördül fel mikor megfordulok szorításában és megpróbálok szabadulni tõle.

- Megint be vagy tépve - nyögök fel ahogy tovább küzdök erõs szorítása ellen. Hirtelen enged el mire épp hogy megtámaszkodom a falnál.

- Nem úgy tûnt mintha repdesnél az örömtõl hogy füvezek, szóval már több mint nyolc hónapja nem téptem be - fordít maga felé és fogja meg két kezemet majd szegezi oda a falhoz fejem felett. Kiszolgáltatva érzem magam, de nála még ez sem zavar. Sõt...

- Nyolc hónapja ismerjük egymást - mosolyodok el féloldalasan, kissé fájdalmasan. Nyolc hónap... nyolc hónap alatt a feje tetejére fordult az egész világom!

- Bizony Fable - mordul fel majd ajkait ajkaimra nyomja. Lábaim megremegnek erõs csókjától. Szemeimet lehunyom és hagyom hogy tartson a karjaimnál fogva. Egyedül kétlem hogy talpon bírnék maradni - Kellesz, olyan élettel teli vagyok veled - dörmögi nyakamba ahogy magához húz.

- Hát az biztos hogy nem unalmas a kapcsolatunk - nyögök fel mikor kezei fenekemre tévednek.

- De valld be hogy tetszik hogy nem unalmasan és romantikázva töltjük a két napot - nevet a nyakamba majd felkap menyasszony pózba.

- Hát nem hiszem hogy ellenemre lenne egy nyugodt hétvége - mordulok fel ahogy elengedem testemet és fejemet hagyom hogy hátra bicsakoljon.

- Egy nap után menekülnél tõlem - nevet fel ahogy leül a kanapéra. Óvatosan fektet le, fejemet ölébe hajtom és hagyom hogy játsszon a hajammal.

- Talán igazad van - vallom be fintorogva. Hiszen tényleg igaza van. Még a fájdalom is jobb vele mint akárki mással a boldogság - Tényleg nem szereted a vörös hajat? - kérdem össze ráncolva homlokomat mire felröhög.

- Rajtad imádom, másokon fura - rázza ki a hideg mire felnevetek - És mi van az én fekete hajammal? - kérdi szemöldök vonogatva.

- Csak a hajadba zúgtam bele. A fekete a gyengém - kuncogok fel ahogy beletúrok sötét hajába.

- Akkor eléggé a gyengéd lehetek - súgja az ajkaimra - Soha nem hittem hogy egy vörös lány lesz az én gyengém - kacag fel halkan.

- Én azt nem hittem hogy egy ilyen köcsög lesz a gyengém mint te - hördülök fel ahogy megmarkolom haját és hátrább húzom a fejét az enyémtõl.

- Köcsög?! És még te sírsz itt a romantikáért - hördül fel mire felnevetek.

- Azt hiszem egyikünk se túl romantikus lélek - rázom meg a fejemet mosolyogva.

- Imádlak! - röhög fel majd hajánál fogva magamhoz húzom és megcsókolom. Õ a poklom. De ha a pokolban ilyen jó akkor cseszek a mennyre és tárt karokkal adom el a lelkem az ördögnek!