Kedves Olvasóm, ki mindeddig végig követted a történetemet a kezdetektől a mostani eseményekig, bizonyára olvasás közben kapkodtad a fejedet össze-vissza, hogy mi is történik éppen. Nem hibáztatlak érte. Én is így voltam vele. Eldarya létezésének megtudásától és a tündérek megjövetelétől kezdve az egyszerű, békés hétköznapjaimat felváltották a veszélyes, sötét napok, amik sűrű ködöt vontak a közeljövőnk elé. Gyakran volt az, amikor minden megoldódni látszott, jött az újabb pofon a sorstól, ami minden alkalommal egyre nagyobb és fájdalmasabb lett. Nem tudtuk mi lesz a vége. A vendégeim, akiket annyira megszerettem ezalatt az idő alatt, végre hazajuthatnának, én pedig visszatérhetnék az életemhez az új élményeimmel és Lászlóval. De fennállt a lehetősége annak, hogy e vágyálmak beteljesülése előtt Leiftan és a cosplayes banda megöl minket, és a gyilkosaink kivételével senki sem fogja tudni, hogy mi történt velünk. Akkor, ott a jövőnk helyén egy nagy kérdőjel állt mellette három szó világított folyamatosan: élet vagy halál. Az egyik út nehéz, a másik egyszerű. Ilyenkor már tudtuk, hogy az előbbit választjuk. Nem fogjuk hagyni, hogy könnyedén végezzenek velük. Ha a halálunkat akarják okozni, azért izzadjanak vért!

Ott álltunk a rét közepén, a már megnyitott átjáróval, ami előtt Leiftan állt, aengel képében, körülöttünk pedig a cosplayesek hada készült arra, hogy ránk támadjon. Elhihetitek nem nálunk volt az előny. Nem volt semmi fegyverünk, nekik meg ott volt a szuperképességük, amit a főgonosz adott nekik. Valamit gyorsan ki kellett találnunk.

-Leiftan-kezdett bele Ezarel, hát, ha tud nyerni nekünk egy kis időt-Miért teszed ezt? Mi váltotta ki azt belőled, hogy mindent és mindenkit elakarsz pusztítani?-a kérdezett rezzenéstelen arccal állt előttünk idáig, de végül aztán megszólalt.

-Az indokom egyszerű. Elegem van mindenből és mindenkiből!-kiáltott fel-Ti a gárda tagjai azt hiszitek, hogy ti mindent tudtok, és hogy, amit tesztek az a helyes minden szempontból. Régen valamiért mindenki utálta a démonokat, pedig ők sem különböztek igazán a többi fajtól, mindössze annyiban, hogy az élőlények lelkének egy darabkáját ették meg, mint a vámpírok a vért, mégis ők voltak azok, akiket a társadalom kinézett magának, hogy legyen kit megvetni. Egy ideig így is volt, csak szóban jöttek néha fenyegetések, semmi több nem volt. A szüleim ebben a tudatban neveltek fel, azzal, hogy ne bántunk senkit indokolatlanul. De hamar rá kellett jönnöm, hogy ezt nem gondolja így mindenki. Egy nap, rajtam kívül, az egész démon népességet kiirtották, amik alól a szüleim sem voltak kivételek. A fájdalom, amit az elvesztésük okozott, majdnem felemésztett. Csak a düh és a bosszúvágy tudott nekem új erőt adni, amikor rájöttem, hogy a Szikrázó Gárda előző vezetője, az emberek szavára, adta ki a parancsot a ,,tisztításra". Most mondjátok el, azok, akik minden ok nélkül, egy másik faj pusztulását akarják és okozzák, azok megérdemlik az életet? A démonokat szörnynek hitték, pedig az igaziak, azok voltak, akik eltűntették őket-itt, egy picit, szünetet tartott-Ezek után találtam ki a tervemet. Lorialetnek kiadva magam jelentkeztem, majd beépültem a gárdába és a háttérben tevékenykedve igyekeztem beteljesíteni a bosszúmat. Azt akartam, hogy mindenki, akinek köze van a démonok halálához, az pusztuljon és az apokalipszis után létrejöjjön az a világ, ahol az ilyen személyek már nem léteznek. Gyűjtöttem magam köré a szövetségeseket néha ígéretekkel, néha fenyegetéssel-nézett Lancera-akik pedig akadályozták a folyamatot, azokat egyszerűen eltettem láb alól. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy a Kristály mérgezése nem elég a katasztrófához, valami más is kell a sikerhez. Ilyenkor találtam rá egy könyvre, ami megírta, hogy itt is van egy Kristály, amivel elpusztíthatom a miénket.

-Arra nem gondoltál, hogy ezzel a terveddel sok ártatlant, aki nem tehet a fajtád kipusztításáról, szintén megölsz? Eldaryaban sokaknak nincs köze hozzá, itt meg aztán pláne. Nem érdemlik meg a halált-próbálta Valkyon meggyőzni a férfit, de ez nem nagyon használt.

-Ezzel tisztában is vagyok. Hiába. Miközben próbáltam beteljesíteni a bosszúmat ugyanolyan szörnyeteggé váltam, mint ők. Remélem sokan túlélik-hirtelen rám pillantott-Gondolom, te lennél Száva, ugye?-kérdezte, mire csak bólintottam-Sajnálom, hogy belefolytál a tündérek harcába. Gondolkodtam azon, hogy téged esetleg életben lehetne hagyni, de elég veszélyesnek tűnsz.

-Mire készülsz Leiftan?-kérdezte meg tőle.

-Nem hagyhatlak titeket életben, most hogy mindent tudtok. Miiko és a többiek, akik Eelben maradtak, semmit nem sejtenek. Ha most meghaltok, akkor mindenféle probléma nélkül újra nekiállhatok a terv megvalósításának, ha már a célegyenesben tönkretettétek az egészet-a cosplayesek hirtelen felvettek egy támadó pozíciót-Nos, örülök, hogy ismerhettelek benneteket. Majd Miikonak kitalálok valami hazugságot a halálotokkal kapcsolatban-miután befejezte a mondanivalóját, intett a többieknek, akik vészesen megindultak felénk. Néhányan már ekkor megmutatták képességüket. Volt, aki tüzet idézett elő, valaki vizet, de volt olyan is, aki szimplán egy tőrt vett elő. Nos, velük szemben elég nagy hátrányunk volt, tekintve arra, hogy 24-en többen voltak nálunk és, hogy fegyverünk egyáltalán nincsen. Most gondolhatjátok, hogy hogyan vettük fel velük mégis csak a harcot. A hatalmas szerencsénk az volt, hogy rajtam volt az öv, rajta az övtáskámmal. Mikor akaratlanul hozzáértem, kitapintottam benne azt a tárgyat, ami segíthet jobb körülményeket adni a csatára.

-Várj Leiftan!-kiáltottam a férfihez, aki intett és a cosplayesek megálltak.

-Esetleg szeretnél valamit?

-Igen-kikapcsoltam a zárat, majd a tárgyat előkaptam belőle és magam elé tartottam, hogy mindenki jól lássa. A Párbajok könyve volt nálam-Játsszuk le!-szóltam. Az egész társaság, Nevráéktól kezdve a cosplayeseken át egészen Leiftanig meglepődötten nézett rám. Senki nem számított erre a fordulatra.

-Hogy kerül ez hozzád?-kérdezte az aengel.

-Találtam a gyárban, amikor Chromemal találkoztam válaszoltam neki-Hogy ha már harcolnunk kell, akkor szeretném, ha ez a könyv alapján folytatódna. Nem lenne úgy egy picit izgalmasabb neked is? Egy igazságos párbajban harcolhatánk egymással-próbáltam Liftant rávenni erre a játékra. Itt most semmi esélyünk sem volt ellenük, de ha a férfi belemegy, akkor van rá lehetőség, hogy megnöveljük az esélyeinket. Egy kis ideig nem szólt semmit. Ahogyan néztem gondolkodott az ajánlaton. Végül aztán mosolyra húzódtak az ajkai.

-Rendben van, játsszunk!-mondta. Erre egy kicsit belül megörültem-De lenne itt pár dolog, amit szeretnék ezzel kapcsolatban.

-Mi lenne az?

-Egy, a játékot beállítjuk randomra, azaz a könyv fogja eldönteni, hogy miben mérkőzünk meg egymással. Kettő, az elején tegyünk meg téteket. És három, mindenki játszik-hátra néztem a többiek reakcióját nézve. Nem nagyon akartam belevonni őket úgy, hogy nem akarják ezt csinálni. Azt hittem, hogy mérgesek vagy idegesek lesznek, de legnagyobb meglepetésemre magabiztos és egyetértő arcokkal találtam szembe magam, akik csak bólogattak. Erre megnyugodtam és visszafordultam Leiftanhoz.

-Legyen. Én azt mondom, ha mi nyerünk, akkor békében hagytok minket és is, és aki a mögöttem lévő társaságból szeretne, az visszamegy Eldaryaba.

-Rendben, viszont hogy ha én nyerek, akkor a többiek meghalnak, neked meg kitörlődnek az emlékeid, onnantól kezdve, hogy találkoztál velük-a hangulat fagyos lett hirtelen. A cosplayesek össze sugdolóztak egymás között. A mögöttem lévők is mondtak valamit tündérül, mérgesen. Szóval, ha ezt a csatát elveszítjük, akkor miután láttam őket meghalni, a velük kapcsolatos emlékeim velük törlődnek és örökre elfelejtem, hogy valaha léteztek. Eldaryaban meg sohasem fogják a szeretteik megtudni, hogy mi lett igazából velük. Leiftan valószínűleg valami hazugságot kitalálna, sőt lehet, még azt is mondaná, hogy a földiek ölték meg őket, amiből nagy botrány lenne, és amíg mindenki ezen lenne fennakadva, addig Leiftan újból támadást indít a Föld és Eldarya ellen. Sikerült most magunkat eléggé kellemetlen helyzetbe hoznom. Belül kétségbe voltam esve, a különböző lehetőségek másodpercenként futottak át az agyamon. Hirtelen egy erős kéz nehezedett a bal vállamra. Felnéztem. László volt az, és egyenesen rám nézett. Az arca most sem tükrözött félelmet vagy idegességet, hanem inkább magabiztosságot. egy apró mosolyt küldött felém. Nem csak ő volt ezzel így. Az oldalán megjelent Valkyon és Ezarel, míg a jobb oldalamon Karenn, Chrome, majd Nevra. Mindannyian ugyanúgy néztek rám. Ez az egész bátorítóan hatott rám. Már tudtam mit kell tennem. Előre néztem, egyenesen Leiftan zöld és fekete szemeibe.

-Elfogadjuk!

-Remek! Akkor már csak ki kell nyitnod a könyvet és kezdetét veheti az egész-bólintottam, majd a könyvre tekintettem. A gerincén át egy vasszalag húzódott végig rajta, a végén egy kulcslyukkal. Elég volt csak hozzáérnem, a zár ki is pattant a helyéről és a könyv kitárult. A lapok szélsebesen pörögtek, majd az egész felemelkedett a kezemből és a fejünk fölött pár méterre megállt. Egy női hang ütötte meg a fülünket.

-Üdvözlöm a kalandos kedvű játékosokat. Fültanúja voltam az imént lefolyt beszélgetéseteknek, így a játékosokat és a téteket már feljegyeztem, most pedig tájékoztatnálak titeket a játékszabályokról. A játék helyszíne maga Budapest másolata lesz. A pálya végét egy vörös fal jelöli, amit határnak hívnak. Ezen nem lehet átmenni, különben automatikus kiesés lesz a következménye. A játékosok két csapatban lesznek. A játék célja, hogy kiiktassuk a másik csapatnak a tagjait. Itt azt jelenti, hogy meg kell őket ölnötök. De ne aggódjatok. Akit ott megölnek az nem hal meg, csak kiesik, és mint néző, nézheti végig az eseményeket. Mindenféle halál számít és bármit felhasználhattok, ami a pályán van. Kezdéskor kettő tárgyat kaptok. Az egyik egy telefonszerű készülék, ami az összes játékos képét tartalmazza csapatok szerint. Ha az egyik játékos meghal, akkor a képe beszürkül a képernyőn. A másik egy adó vevő lesz, aminek a segítségével tudtok kommunikálni a csapat tagjaiddal. A játéknak időkorlátja nincsen, de bizonyos időközönként a határ elmozdul, el kezdi szűkíteni a játszható teret. Az a csapat nyer, akinek a játékosai tovább maradnak életben. A fogadást a nyerésnek megfelelően kell végrehajtani, a győztes feltétele teljesül. Kérjük, az ígéretüket tartsák be, ezt már nem tudjuk felügyelni. A szabályzat bármelyik pontjának megszegése súlyos következményekkel jár. A játékosok készen állnak?

-Igen!-mondta ki mindenki egyszerre. A tér hirtelen elfehéredett. Lassan körülöttem mindenki eltűnt, csak én voltam ott a nagy fehérségben. Aztán egyik pillanatról a másikra elkezdett valami kirajzolódni a távolban. Egy épület volt. Egyre több ilyen jelent meg, színek is jöttek hozzájuk, majd utána azon kaptam magam, hogy már Budapest közepén állok. Körbe néztem Körülöttem nem láttam senkit sem. Ismerős volt nekem az az utca, ahol voltam. Mikor megfordultam, akkor jöttem rá, hogy miért. Az utcában volt az az anime bolt, amit jó párszor meglátogattam már, illetve a végében ott volt a vásárcsarnok. Ezek szerint engemet Budapest közepébe tettek le. Elindultam és besétáltam a piacra. Mindig is tetszett nekem ez az épület, ez volt az egyik kedvencem Budapesten. Két szintes volt az egész. Az alsó rész olyan volt, mint egy átlagos piac. Mindenhol pultok álltak különböző termékekkel, főleg húsáruval. Az emelet inkább a turistáknak kedvezett, mivel tele volt szuvenír boltokkal és mindenféle büfével. Felmentem a felsőre, majd keresve egy ablakot kinéztem rajta. Egyből kiszúrtam a vörösen fénylő határt, ami innen még nagyon kicsinek látszódott a távolság miatt. Ez megerősítette bennem azt, hogy középen vagyok. Legalább a határ mozgása miatt nem kell aggódnom egy ideig. De vajon a többiek merre lehetnek? Ekkor eszembe jutott a kettő készülék, amit a könyv mondott. Elkezdtem magamon keresgélni, mire a kabátzsebemben az adó vevőt, míg az övtáskámban a név listát tartalmazó készüléket találtam meg. Az utóbbit bekapcsoltam és megnéztem benne a lényeget. A képernyőn négyesével szerepeltek a képek, rajta a versenyzőkkel, összesen 38 személlyel. Elől voltunk mi, utána Leiftan és a bandája. Egyik sem volt még szürke, amitől egy kicsit megnyugodtam. Még nem esett ki senki. Elraktam az eszközt, majd figyelmemet az adó vevőnek szenteltem. Olya volt, mint amivel még 8 évesen játszottam a húgommal. Vajon mekkora hatótávolsága van? Benyomtam az oldalán a gombot, majd belebeszéltem:

-Hahó, srácok, hall engem valaki?-kérdeztem. A vonal végén nem volt sokáig semmi, de végül valaki megszólalt.

-Én hallak téged!-ismertem fel benne Karenn hangját.

-Karenn, jó téged hallani. Merre vagy?-kérdeztem tőle.

-Nem tudom. Van itt egy utcatábla, ami szerint a Királyerdő Úton vagyok.

-De az a város széle!

-Rájöttem, mivel, ha kinyújtom a karomat jobbra, akkor már benne vagyok a határban. Gondolom te valahol a városközpontban vagy.

-Eltaláltad! Valahol találkoznunk kellene, csak nem tudom, hogy hol.

-Mondjuk a Szent István Bazilikánál?-hallottam meg László hangját.

-Lance, merre vagy?-kérdezte a vámpír lány.

-Száva iskolájánál-válaszolt.

-De honnan vagy benne annyira biztos, hogy az enyémnél vagy?-tettem fel a kérdést.

-Nem mondtam neked? Volt olyan idő, amikor követtelek mindenhova.

-Jó, ez egy picit para-gondoltam.

-Visszatérve az eredeti témára, a Bazilika a város közepén van, jó messze a faltól.

-Tényleg tökéletes ötlet, ha egy mumifikált kézfejnél akarunk tárgyalni a következő lépésről-szólt bele Ezarel az adó vevőbe.

-Meg azért is, mert könnyen el lehet a környékén bújni, ha nagy lenne a baj. Egyébként merre jársz éppen, elf?-kérdezősködött a sárkány.

-Éppen a Hősök terén tartózkodok, de hamarosan kereket oldok, mivel az elf ösztöneim azt súgják, hogy az állatkertben van az ellenség embereiből.

-Jól is teszed, Ez-kapcsolódott bele a beszélgetésbe-Én éppen a Halászbástyánál vagyok, de akkor most elindulok oda.

-Rendben. Többiek?-kérdeztem.

-Déli pályaudvaron vagyok-szólalt meg Valkyon a vonal túlsó végén.

-Oké. Chrome már csak te maradtál, merre vagy?-kérdezte Lance, de a vonal néma maradt. Hirtelen lihegést lehetett hallani, majd valaki belekiáltott.

-Nem érek rá!-a hang tulajdonosa a farkas kölyök volt.

-Chrome, ugye nem...-kezdett bele Karenn.

-De igen! A játék túlzottan közel lepakolt, nem egy, nem kettő, hanem három cosplayes mellé, fegyverem meg még nincs, szóval most futok az életemért!

-Chrome, merre vagy? Odamegyek és segítek neked-szegezte neki a kérdést a vámpír férfi.

-Hamarosan kiérek a Hajógyári-szigetről.

-Akkor Nevra megy és segít Chromenak, addig mi gyülekezzünk a Bazilikánál. Ha nincs fegyveretek, ne álljatok le nagyon harcolni. Most pedig menjünk, igyekezzünk-mondta Valkyon, mire mindenki mondott egy okét, majd a vonal megszakadt. Jobbnak láttam minél hamarabb útnak indulni. Lesétáltam a lépcsőn, majd elhagytam a Vásárcsarnokot és elindultam a Kálvin tér felé. Útközben megálltam kettő helyen is. Az egyik egy játék által legenerált bolt volt. Ezt onnan tudtam, hogy ez soha nem volt itt. Bent egy csomó Eldaryaval kapcsolatos holmit találtam. Voltak ott könyvek, üvegcsék, ruhák, de amit itt a leghasznosabbnak találtam az egy rózsának kinéző kard volt. Nem haboztam sokat, eltettem. Legalább fegyvert szereztem. Ekkor a hasam jelzett nekem, hogy neki ez így nem jó, szóval a másik hely, amit meglátogattam az egy gyorsétterem volt. Pár perccel és pár hamburger elfogyasztása után végül sikeresen megérkeztem a Kálvin térhez, de valami nem stimmelt volna. Mintha valaki figyelt volna engemet. A sejtésem sajnos bebizonyosodott. Hirtelen az egyik férfi cosplayest vettem észre szemem sarkából, aki vészesen közeledett felém. Elő akartam venni a fegyveremet, de aztán intett egyet, mire a szökőkút vize kijött a helyéről és elsodort engem. A víz levitt engem az aluljáróba, majd pár lépcsősor után a metróállomás peronján találtam magam. Az ellenfelemre nem kellett sokat várnom. Még csak alig álltam fel, ő már leért, és az ökle köré vizet összegyűjtve behúzott nekem egyet. Eléggé fájt, de nem hagytam magam. Próbáltam feleveníteni magamban az elmúlt pár év összes harcon alapuló animéjét, majd egy kisebb boksz meccs vette kezdetét köztem és a férfi között. Közben ránéztem az állomás kijelzőjére. 2 perc múlva megy egy villamos a másik irányba. Ekkor eszembe jutott valami. A verekedés közben elkezdtem a peron széle felé hátrálni. Reméltem, hogy a tervem beválik. Nemsokára az alagút végében megláttam a fényt és hallottam az ismerős hangot. A metró hamarosan megérkezik. Mielőtt még elment volna mellettünk, egy ügyes mozdulattal kigáncsoltam, majd a sínekre löktem a cosplayest, akit elcsapott a metró. A szerelvény megállt, kinyitotta az ajtóit, majd bezárta és továbbment, mint ha mi sem történt volna. Egynek annyi, még harminc maradt hátra. Az én metróm 6 perc múlva jött volna, szóval addig még várnom kellett. Nem szerencsémre, nem volt unalmas az elkövetkező időm. A peron másik oldaláról, a fal mögül megjelent egy férfi. Alacsonyabb és teltebb volt, mint elődje. Egyik kezében egy laptopot, a másikban pedig egy kalapácsot tarott. Az előbbit lerakta egy székre, majd üvöltve rám rontott. Nekem se kellett kétszer mondani. Elővettem a kardot és mielőtt bármit is tehetett volna azzal a hatalmas fegyverrel, beleszúrtam a sajátomat. Ő erre leejtette a kalapácsot, összerogytak a térdei, majd nagy fehérségbe burkolózott a teste és eltűnt. Mindössze a fegyverét, a gépet és a kardomon lévő vérét hagyta hátra. Még valakit elintéztem ma. És lehet, hogy nem haltak meg, a fájdalom, amit átéltek, nagyon is igazi volt. Közelebb mentem a laptophoz kíváncsiságból. Egy hangfelvétel volt megnyitva rajta. Benyomtam a lejátszást, és hirtelen meghűlt bennem a vér, ugyanis a saját hangomat hallottam vissza, még pedig azt, amit a többiekkel beszélgettem a játék kezdetekor. Az ő hangjukat is hallottam rajta. Ez azt jelentette, hogy Leiftanék egész idő alatt lehallgattak minket, és most tudják, hogy hol vagyunk. Gyorsan elővettem az adó vevőt és beleszóltam.

-Srácok baj van! Tudják, merre vagyunk!

-Erre már szerintem mindenki rájött-hallatszódott László hangja.

-De ez, hogy történhetett?-lihegett Karenn.

-Leiftan az egyik taggal lehallgattatott minket.

-Hát ez remek!-mondta Ezarel.

-Mindegy, most az a lényeg, hogy próbáljunk meg eljutni a Bazilikáig-szólalt meg Valkyon.

-De, ha lehallgatták az egész beszélgetésünket, akkor tudják, hogy odatartunk-szólt a kék hajú.

-Most már nem lenne célszerű változtatni a találkozási helyen. Mire odaértek szerezzetek valamilyen fegyvert. Jut eszembe, Nevra, Chrome, hallotok minket?-kérdezte az Obszidián Gárda Vezetője, de nem jött válasz-Bízzunk a legjobbakban-ezek után mindenki letette. Aggaszott, hogy a fiúk nem adtak életjelet. A biztonság kedvéért megnéztem a listát. Eddig 9 ember képes sötétült el rajta. Mindegyik cosplayes volt. Észrevettem, hogy rá lehet nyomni a képekre, így rányomtam arra az illetőre, akit a metró alá löktem. Ez volt rajta:

Név: N. Gergely (Sir. Arthur Golden)

Halálának oka: Metró alá esés

Gyilkosa: P. Száva

Szóval most már ezeket az adatokat is kiírja. Jó tudni. Eltettem a készüléket, majd hirtelen észrevettem a laptop képernyőjének tükröződésében egy alakot mögöttem, aki egy baltával készült lecsapni rám. Még időben elugrottam onnan, így a fegyver a földbe állt be és nem az én koponyámba. Míg a férfi azon volt, hogy mihamarabb kiszedje a fegyverét, én kihasználtam az alkalmat és a kardommal beleszúrtam a hasába. Vele is az történt, mint a társával. Lerogyott a földre, majd eltűnt a nagy fehérséggel együtt. Sajnos nem tudtam pihenni egy másodpercet sem, mert hirtelen egy shuriken állt bele a bal karomba. Eléggé fájt. Elnéztem a dobás irányába. Egy szőke nő állt ott és éppen egy újabb eldobására készült. Gyorsan bebújtam egy oszlop mögé, védelmet keresve a fegyvere elől. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok közelebb jutni hozzá a takarásban. Egyik oszloptól a másikig haladtam előre, kikerülve a dobócsillagokat, majd mikor elé kerültem, suhintottam a kardommal, és kiejtettem Őt a játékból. Ha az eddigi összes elintézett ellenfelet beleszámítom, akkor már 11 el lett intézve a 31-ből. Ránéztem a kijelzőre. Fél perc múlva jön a metróm, ami a Deák térre visz. Már kezdtem volna megnyugodni, amikor egy hangot hallottam meg a lépcső tetejéről.

-Most meg vagy!-nem volt ismerős, szóval egy újabb cosplayes jött. Közben a metró befutott a hátam mögött, így jobbnak láttam, ha felszállok rá. Be is léptem a szerelvénybe, de mielőtt becsukódott volna az ajtó, az üldözőm is felszállt, majd elindultunk. Mivel az egész jármű teljesen nyitott volt, igyekeztem előrébb menni, de a férfi dobbantott egyet, mire a padló megfagyott, én meg elhasaltam rajta. A hátamra fordultam, és láttam, hogy a férfi már fölöttem állt, és egy tőrrel éppen készül leszúrni. Gyorsan át csúztam a lábai között, és kihasználva a lassúságát, felpattantam és seggbe rúgtam Őt, aki szint úgy, mint én elesett. Gyorsan elővettem a fegyverem, majd leszúrtam, ezzel egy újabb játékost elintézve. Most már nyugodtan leütem az egyik ülésre, közel az ajtóhoz, majd újra elővettem a listát, hogy megnézzem a mostani állást. Most már 22 név volt szürke. 20 cosplayesé, illetve kettő... nem hittem a szememnek. Nevra és Chrome képe is szürke volt! Őket is elintézték! De ki? Rámentem mindkettőjük adatlapjára. Ezek voltak rajta:

Név: Nevra

Halálának oka: Lefejezés

Gyilkosa: Leiftan

Név: Chrome

Halálának oka: Vízbe fulladás

Gyilkosa: Leiftan

Mindkettőjüket Leiftan intézte el. Az a személy veszélyesebb, mint gondoltam. Ekkor hirtelen újabb nevek szürkültek el. 4 cosplayes volt az. Mindegyiket megnéztem.

Név: L. Szonja (Yokai Sakura)

Halálának oka: Szúrt seb az oldalába

Gyilkosa: Karenn

Név: P. Balázs (Hunkiller2000)

Halálának oka: Magas épületről leesés

Gyilkosa: Valkyon

Név: Z. Nóra (Eloissa)

Halálának oka: Mérgezés

Gyilkosa: Ezarel

Név: B. Marcell (Dictator)

Halálának oka: Szúrt seb a szívébe

Gyilkosa: Lance

Miután ezeket elolvastam, elkezdtem számolni. Mi voltunk most öten, míg Leiftan és a bandája heten. Elég szépen sikerült azért kiegyenlíteni valamennyire az esélyeket. Igazából nem is a cosplayesek miatt aggódtam, hanem Leiftan miatt. Ezerszer veszélyesebb volt a másik hatnál. Vele kell a legjobban vigyázni.

Lassan, de hamarosan megérkeztem a Deák Ferenc térre. Az ajtók kinyíltak, én meg kiléptem a peronra. Nem volt szerencsére ott senki. Felsiettem a lépcsőn, közben ügyelve arra, hogy senki ne támadjon rám lesből. Lassan kiértem a felszínre, ami ugyanolyan kihalt volt, mint az eddigi többi hely, ahol jártam. Elkezdtem a Bazilika felé menni. nem volt messze, kb. 5 perc gyalog. Míg sétáltam újból elővettem a listát, hogy megnézzem, és elképedten meredtem a képernyőre. Már csak három ember arca nem volt sötét: Leiftané, Lászlóé és az enyém. 6 perc metrózás alatt ennyire megfogyatkoztunk? Gyorsan rámentem a többiek adatlapjára:

Név: Karenn

Halálának oka: Nyakkitörés

Gyilkosa: Leiftan

Név: Ezarel

Halálának oka: Koponya betörés

Gyilkosa: Leiftan

Név: Valkyon

Halálának oka: Felnégyelés

Gyilkosa: Leiftan

Leiftan nagyon csúnyán elintézte őket! Rájöttem, hogy a játék kimenetele Lászlón és rajtam múlik. Megszaporáztam lépteim, így hamar elértem a Szent István Bazilika előtti térre. Ott már várt engem valaki. László volt az! Gyorsan hozzáfutottam.

-László!-ugrottam örömömbe a nyakába-Örülök, hogy legalább te jól vagy!-viszonozta az ölelésemet.

-Akkor gondolom, hogy láttad a listát-mondta, mire csak bólintottam-Leiftan elég kegyetlenül elbánt velük. Már minden rajtunk múlik.

-Tudom. Van valami ötleted, hogy hogyan győzzük le Leiftant?

-Őszintén. Még nincs. De ne aggódj, kitalálunk valamit.

-El kell ismernem, hogy nagyon szép pár vagytok. Kár, hogy nem lesztek együtt sokáig-csapta meg a fülünket egy ismerős hang. Felnéztünk, és a Bazilika tetején ott ült Leiftan aengel formájában-Gondolom tudjátok, hogy ez lesz a végső csata. Előre szólok, hogy az egész ezen a téren, illetve a körülötte lévő pár háztömb környékén fog lejátszódni. Bár úgyse tudnátok elmenni a fal miatt-ekkor néztem körbe. A határ egyik pillanatról a másikra lekisebbedett. Nyugatról a Lánchíd, Északról a Szabadság tér, Keletről az Andrássy út, míg Délről az Erzsébet tér határolta. Bezárt egérnek éreztem magam. Innen már nincs menekvés, vagy visszafordulás. Most fog eldőlni minden. A férfi ekkor már belelendült a harcba. Szárnyait kitárta, és mint, ha ezer kés lenne, a tollak felénk repültek. Lászlóval ellentétes irányban tértünk ki a támadás elől, így a tollak a betonba fúródtak. Amint ezek elfogytak, nem tudom honnan, valószínűleg valamelyik épületből, hatalmas kődarabokat dobált felénk. Mint az őrült, úgy futkároztunk össze-vissza, nehogy eltaláljanak minket. Egy idő után ezek is elfogytak. Mikor felnéztünk, észrevettük, hogy az aengel már nincsen a bazilika tetején. Mire észbe kaptunk, valami becsapódott a tér közepébe, ami felrepítette az ott lévő burkolatot, és hatalmas porfelhőt okozott. Az egyik ilyen darab sikeresen eltalált engem. A porfelhő megszűnt és Leiftant pillantottam meg egy lándzsával a kezében. Először rám nézett, majd Lancera, végül aztán elrugaszkodott és megindult felém. Gyorsan előhúztam a kardom és azzal hárítottam a lándzsának az ütését. Végtelen időnek tűnt a kettőnk harca. Ő támadott, én védekeztem. Közben a hóhajú a háta mögé került, és a kardjával, mert volt nála egy olyan is, támadást indított a szőke ellen. Igen ám, csak a férfi a lándzsájának a másik végével kivédte, majd a szárnyával, ellökte Lászlót, aki pár méterrel esett neki a talajnak.

-László!-kiáltottam utána. Leiftan kihasználva a pillanatnyi figyelmetlenségemet, a fegyverével oldalról olyan erősen megcsapott, hogy repültem én is jó pár méter, mire a földre huppantam. Az oldalamra estem, a fejem nagyot koppant az aszfalton. Mindenem fájt, főleg a fejem és a bal karom. Egy picit homályos volt a kép és csengett is a fülem, de azt kitudtam venni, ahogyan Leiftan Lászlóhoz lépett és a lándzsával először az arcát, majd a páncélját karcolta meg.

-Lance, Lance, Lance kis naiv Lance. Tudhattad volna, hogy mi lesz a következménye annak, hogy ha elárulsz. Most már mindegy, a te halálod is, meg a többiek halála is be van biztosítva-a fegyverét, felemelte és készen állt arra, hogy bármikor lecsaphasson a szerelmemre. Itt volt az a pont, amikor nálam elszakadt az a bizonyos cérna. Idejött bekavart az életembe. Nem probléma még. Majdnem elpusztította a világomat. Mérges vagyok rá, de megtudom őrizni a hidegvéremet. Elintézte a többieket, és bár nem láttam az eseményeket, nagyon jól tudom, hogy hogyan és milyen kegyetlenséggel tette el őket láb alól. Mindjárt felrobbanok, alig tudom visszafogni magam. De most! Tudom, hogy nem hal meg az, aki itt meghal, de a fájdalma az valódi! A többieket is szörnyű módon intézte el, és nagyon jól tudtam, hogy Lászlót még kegyetlenebbül fogja megölni az árulásáért, ráadásképp a szemem láttára. Lászlót, akit szeretek! Ha most itt meghalna Leiftan miatt, soha nem tudnék megbocsátani magamnak, hogy nem tettem semmit ellene, pedig meg volt rá az alkalmam. Az aengel teljesen felhúzott. A düh és a remény erőt adott nekem. Feltápászkodtam, megmarkoltam a kardomat és el kezdtem futni az ellenség felé. Valószínűleg hallotta a lépteimet, mert a fejét hátra fordította, de már nem volt ideje reagálni. Suhintottam a kardommal, és a feje elrepült a teste többi részétől, majd pár méterrel arrébb landolt a betonon. Valószínűleg így intézte el Nevrát is. Lance megdöbbenten ült fel és nézett rám.

-Nem néztem ki volna belőled-mondta nekem.

-Én se néztem volna ki belőled azt, hogy hagyod, hogy ilyen hamar elintézzenek. De tudod a remény hal meg utoljára.

-Persze, mert a remény a gyilkos-mosolygott, mire elnevettem magamat. Az aengel teste, mint a többi kiesett játékosé, elfehéredett, majd eltűnt. Utána megszólalt ismét a női hang, amit a játék elején hallottunk.

-Gratulálok! Egy igazán remek csatának lehettünk szemtanúi. A győzteseink Száva és Lance! A ti kérésetek teljesül. Ezt, majd igazságosan és becsületesen beszéljétek meg az ellenféllel. A játéknak ezennel vége van!-fejezte be a mondatot. Felsegítettem Lászlót, és együtt, egymás mellett néztük végig, ahogyan Budapest másolata elhomályosodik, majd a rét körvonalai rajzolódnak ki előttünk. Nagyjából minden ugyanolyan volt, mint mielőtt elkezdődött volna a csata, annyi különbséggel, hogy a többiek a fűben feküdtek kiütve a könyvvel együtt. Rajtunk kívül csak Leiftan volt talpon. A portál előtt állt. A szemei a haragot tükrözték.

-Vége van Leiftan, nyertünk!-karolta át a derekamat László-Menj, majd vissza a többiekkel, amikor magukhoz tértek és soha többé ne térj ide vissza!-az aengel, nem szólt egy szót sem. Valami nem stimmel.

-Soha!-hirtelen megjelent a kezében a korábbi lándzsa, ami meghosszabbodott és Lance jobb mellkasában állt meg. Azt hittem, hogy rosszul leszek a sokktól. A hóhajú hátra zuhant, de még mielőtt földet ért volna elkaptam. Láttam, hogy a kezeim közt fekvő és vérző férfi még magánál van.

-Leiftan, ezt miért csináltad?-vontam kérdőre a szőkét. A lándzsája visszavette az eredeti hosszát, majd ledobta maga mellé és elkezdett lépkedni felénk. Láttam a szemeiben, hogy vele már nem lehet semmiről sem egyezkedni.

-A Párbajok könyvének van egy olyan hibája, hogy nem tudja ellenőrizni, hogy a fogadást nyerő személynek a kívánsága teljesült e. Én meg most nem fogom teljesíteni a ti kéréseteket. Túl sok olyan dolgot tettem, amik csak rontanák az esélyem egy tárgyaláson, vagy amik segítettek engem a bosszúm beteljesítésében. Lance zsarolása, a Kristály mérgezése, információk eltitkolása és eltűntetése, Chrome szüleinek a megölése, titkos szövetség Naytilivel...

-Te ölted meg Chrome szüleit?-kérdezte László, aki elkezdett köhögni.

-Igen, én voltam. Sajnos túl sokat tudtak és hát nem akartak csatlakozni, mondván, nem árulják el Miikot és az egész gárdát, illetve az Orákulumot, így hát meg kellett ölnöm őket. Szegények, most foroghatnak a sírjukban, hogy beszerveztem a fiúkat azzal, hogy majd segítek megbosszulni a halálukat.

-Nem fogod ezt megúszni Leiftan-szólt a Maszkos. Kezdett egyre rosszabbul lenni.

-Dehogynem. Ha titeket megöltelek, akkor végzek a többiekkel is, és akkor kezdhetek mindent elölről-egyre közelebb ért hozzánk. Lászlót magamhoz szorítottam, miközben tartottam a szemkontaktust az aengellel-Szép gesztus az, amit teszel érte, de bármit is csinálsz, úgyis a halálotokkal ér véget az egész történet. Örülök, hogy ismerhettelek benneteket-előhúzott a zsebéből egy kisebb tőrt. Felkészültem arra, hogy támadni fog, ahogyan László is, de ekkor váratlan dolog történt, ugyanis nem hittük, hogy rajtunk kívül még valaki magánál van. Mind a hárman meglepődött arcot vágtunk, főleg Leiftan, mikor a hátának a bal részébe beleállt a lándzsája. A fegyver végén Chrome állt!

-Ezt az Orákulumért!-beljebb tolta-Ezt Eldaryaért és a Földért!-még nyomott rajta egyet-Ezt a barátaimért, akiket elárultál!-újra megtolta-És ezt pedig a szüleimért!-az utolsó mozdulattal átszakította Leiftan mellkasát és ezzel együtt a szívét is. A főgonosz élettelenül rogyott a földre és a vére vörösre festette meg a füvet. Így halt meg a legutolsó démon!-Jól vagytok?-kérdezte, mire csak Lászlóra néztem. Egyre több vért vesztett. Megsimogattam az arcát és belül imádkoztam Istenhez, hogy ne vegye el tőlem a férfit, akit szeretek. A kezét az arcomon éreztem és láttam, hogy hogyan mosolyogj rám a fájdalmai között. Pár könny hullott ki a szememből, amik az ő arcán landoltak.

-Gyermekeim, ne aggódjatok már annyira-ütötte meg a fülünket egy ismerős hang, kinek a gazdája már kétszer is kihúzott minket a bajból. Hátra fordultunk és megpillantottuk a cukrot árusító bácsit.

-Uram!-kiáltottam-Ön mit keres itt?

-Éreztem, hogy szükség van rám, és hát az ösztöneim most sem tévedtek. És kérlek, ne hívjatok így.

-De nem tudjuk, hogy hogy hívják, Önt-mondta a farkaskölyök.

-A nevem Aeles Shitou és tudok segíteni a barátotokon.

-Tényleg? És hogyan?-kérdeztem. Shitou úr közelebb jött hozzánk, majd leguggolt László másik oldalára és elővett egy üvegcsét, amiben egy kékes színű folyadék csillogott.

-Hisz ez Élet víz!-lepődött meg a férfi a karjaimban.

-Igen. Ha ennek a tartalmát megiszod, rendbe jöhetsz. Hajtsd fel nyugodtan az egészet, otthon van még nekem-nyújtotta neki az üveget.

-Köszönöm!-mondta, Lance, majd elvette tőle, letekerte róla a kupakot és kiitta belőle az egészet. Pár másodperc múlva a sebnek nyoma sem volt, csak a vér és a sérült páncél emlékeztett rá. Felült, majd fel is állt, ahogyan én is. Boldognak látszott-Még egyszer köszönöm Shitou úr! Most már sokkal jobban érzem magamat.

-Szívesen, máskor is.

-És most mi lesz?-tettem fel a kérdést. Az élez vizét inkább már nem akartam megkérdezni. Elég sok kérdőjel van az öreg körül.

-A portál nyitva áll, haza tudtok menni. Én még annyit tehetek, hogy a színpompás, csodaruhájú fiatalok emlékét ezekkel kapcsolatban kitörlőm, így nem fognak emlékezni a tündérekre.

-Olyanra is képes?-kérdezte Chrome.

-Sok mindenre képes vagyok-mondta. Hirtelen valami megmozdult a fűben. Mindannyian odanéztünk. Szerencsénkre csak a barátaink tértek magukhoz.

-Srácok, mi történt?-kérdezte kómásan Nevra a hasán feküdve, majd megpillantotta Leiftan holttestét-Szerintem sokat fogtok nekünk mesélni.

-Fején találtad a szöget-válaszoltam neki. Miután mind a négyen magukhoz tértek, elmeséltünk nekik mindent, ami azután történt, hogy a játék véget ért. Ők meg közben elmesélték, hogy milyen volt nézőként figyelemmel követni a harcunkat. Egymást látták és minket is csak mi nem láttuk őket. Olyanok voltak akkor, mint a kék színű szellemek. Lassan viszont eljött a búcsúzás ideje. Megkértük őket, hogy vigyék el Leiftan testét, ami ellen nem volt kifogásuk. Valamivel úgyis igazolniuk kellett a történteket. A búcsúzkodásunk olyan volt, mint mielőtt még az ellenség betoppant volna. Sorban megöleltük egymást egytől egyig. A legnagyobb búcsúzás a két testvér között volt, akik éppen csak nemrég találkoztak újra, már is el kellett válniuk. Hiányozni fognak nekem. Ők öten ott álltak a holttesttel és a portálnyitóval a portálnál, én meg Lászlóval és Aeles Shitouval nem messze, szembe velük álltunk meg.

-Majd meglátogatunk titeket, amikor csak tudunk. Ennek az eszköznek hála már nincs akadálya, hogy idejussunk-mondta Valkyon, mire a bátyja odadobott neki egy dobozt, amit elkapott. Meglepetten nyitotta ki és egy Kis Nokiát talált benne.

-Azért jelentkezzetek be előtte egy kicsivel, hogy felkészüljünk. Írtam használati utasítást is-mosolygott László, amire mindenki elmosolyodott. Közben én lassan az ujjaimat rákulcsoltam az övéire-És mondjátok meg Miikonak azt, amit már neked mondtam-szorította meg a kezemet.

-Rendben van-szólt az öccse.

-Fiatalok lehetne egy kérésem?-kérdezte a cukros bácsi.

-Persze! Mi lenne az?-tette fel a kérdést Karenn.

-Legyetek szívesek, és mondjátok meg Miikonak és Tsumikonak, hogy az öreg Shitou nagyapjuk üdvözletét küldi-erre mindenki meglepődötten nézett az öregre. Először Nevra tért magához a meglepettségből.

-Rendben, átadjuk.

-Majd hamarosan találkozunk. Addig is, Sziasztok!-integetett Chrome, majd elsőként lépett át a kapun. Utána Karenn ment. őt követte Valkyon és Nevra, akik áthúzták Leiftan holttestét. Végül Ezarel zárta a sor, aki miután elment a portál bezárult.

Ez lett volna az én történetem, arról, hogy hogyan ismertem meg a tündéreket és hogyan találtam meg a szerelmet. Az élet mindig tartogat nekünk meglepetéseket. Mint az osztó, megdob minket jó vagy rossz kártyával, ami beépül, majd a további játékunkba, azaz az életünkbe. Minden ilyen esemény, legyen akár rossz, akár jó, mindig megváltoztat bennünk valamit, kis- és nagymértékben egyaránt. Ez a kaland, amit a hónapok alatt átéltem sok mindenre megtanított engem, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az legyek, aki ma vagyok. Gimnázium után elmentem pszichológiát tanulni, amit 5 év múlva el is végeztem. Lászlóval a kapcsolatom az évek alatt teljesen megszilárdult, így 10 év ismeretség után, 25 évesen hozzámentem Tünde László építészmérnökhöz, akivel a hegyen lakunk, közel az ikonikus réthez, a három gyermekünkkel. Csak tippelgetni tudunk, hogy, majd ők is sárkányok lesznek e, mint az apjuk, de azt tudjuk, hogy fontos szerepet fognak, majd játszani a két világ egyesítésénél. Nevráék is megtartották a szavukat és kéthetente benéznek hozzánk. Hála a portálnyitónak Eldarya élelem hiánya megszűnt. Megismerkedhettem olyan személyekkel ott, akikről a többiek nagyon sokat beszéltek, mint például Ykhar, Miiko, Kero, Alajéa és a többiek. Aeles Shitouval, a cukros bácsival azóta is tartjuk a kapcsolatot, akinek azóta volt alkalma magához ölelni az unokáját is.

Kedves Olvasó! Az utcán jár éles szemmel és figyelemmel. Tudom, hogy a telefon gyakran izgalmasabb, mint a környezet, de hidd, el megéri. A tündérek köztünk járnak. Lehet, hogy az, aki előtted vett zöldséget a piacon, vagy esetleg a hölgy melletted a buszmegállóban. Mind arra várnak, hogy előbb-utóbb egyszer az emberiség készen álljon rájuk és az ő világukban ismert mágiára. Addig is csak csatlósokat keresnek az emberek között, akik tudnak majd nekik segíteni abban, hogy a két világ együtt élhessen békében, egymás mellett.