-Szia, Szaszi! Mi történt veled?-kérdezte meglepődötten Karenn, miközben letette a matracra az UNO kártyákat. Igen megtanítottam őket UNO-zni.

-Semmi különös-csuktam be magam mögött az ajtót-Csak fejen talált egy nagy jég darab. De most fontosabb dologról kell beszélnünk-a hangom szigorúvá és komorrá vált. Kibújtam a gumicsizmából és a pulóverből, majd feléjük fordultam. Most már senkinek sem volt a kezében a kártya, mindenki rám figyelt-Lanceról lenne szó-e név hallatára ők is elkomorodtak, főleg Valkyon.

-Mi van vele?-kérdezte az előbb említett, miközben karba tette a karjait.

-Levelet kaptam tőle-húztam elő a papírkupacot és lengettem meg a kezemben.

-Ugye nem nyitottad ki?-szólt most a szemkötős.

-De kinyitottam. El is olvastam és ezt nektek is el kellene, hogy ne csak egy szemszögből lássátok az eseményeket. Így végre megérthetitek, hogy mi miért történt és olyan dolgokat tud, amik hatással vannak a vilá...

-Ezt most nem gondolod komolyan, hogy hajlandóak vagyunk elolvasni azt, amit Ő küldött?-kérdezte az elf kedvtelen arccal.

-Pedig ezt nagyon is komolyan gondolom. Figyeljetek, tudom, hogy mérgesek vagytok Lászlóra, azaz Lancera, de légy szíves adjatok neki egy esélyt. Ha nem is bocsátotok meg neki, legalább hagyjátok, hogy elmagyarázza azt, hogy mit miért tett-a többieket nem sikerült nagyon meggyőznöm. Mindannyian máshova vitték a tekintetüket, nem nagyon akartak rám hallgatni Ez nem lesz így jó. Ha meg akarjuk menteni a világainkat, ahhoz össze kell fognunk és ahhoz mindenkire szükség van. Nevrára, Valkyonra, Ezarelre, Karennre, Chromera, Lancera és rám. Nem szeretném az otthonomat romokban látni a Leiftan nevű alak miatt és ezért kell ellene tennünk valamit, amivel sikerül megakadályozni a tervét, de ehhez én kevés vagyok. Akik meg tudnának segíteni, nehogy összedőljön minden, nincsenek most jóban egymással, pedig az nem ártana.

Szóval a mostani helyzetünk nem volt túl rózsás. Én ott álltam a többiektől pár méterre, akik még mindig ügyet sem akartak vetni a levélre. László valahol van és valószínűleg vár arra, hogy felhívjam ebben az ügyben, Chrome pedig az aengel túsza. Meg kell Ezareléket győznöm, máshogyan kell rájuk hatnom. Erre csak egy dolgot tudtam kitalálni, azt, hogy megpróbálok az érzelmeikre és az emlékeikre hatni. Ez most csak egy embernél jöhetett szóba. Lassan odasétáltam Valkyonhoz és legugoltam elé.

-Valkyon-szólítottam meg a férfit, mire rám nézett azzal a mérgesen világító, aranyszínű szemeivel-Légy szíves, figyelj rám. Nagyon jól tudom, hogy mérges vagy a bátyádra és meg is van hozzá a jogos indokod. De miután ez kiderült nem akartad tudni, hogy miért tette?-ezen a ponton egy picit megenyhültek a vonásai-Ismered őt már régóta és szerintem belül tudod, hogy ilyent soha nem tenne nyomós ok nélkül és bántana meg téged és a többieket. Ha igazán szereted Őt, akkor szánsz rá a levelére egy percet az életedből, és hidd, el szerintem megéri, ha meg akarod tudni, hogy mi történt a múltban és, hogy mi tud a közeledő jövőről-felé nyújtottam a papírokat lassan. Először nem mozdult, de végül a keze kinyúlt és elvette tőlem. Magához fordította az első oldalt és elkezdte hangosan felolvasni nekünk. Mindenkire a férfira figyelt. Én már nem lepődtem meg a levél tartalmán, de a többiek annál inkább. Az arcok, amiken az előbb a méreg ült, átváltottak meglepődöttségre és kétségbeesésre. Láttam, ahogyan Valkyon szemében megjelenik egy könnycsepp, ami végül nem folyt végig az arcán. A végén már a keze is remegett és a hangja is elcsuklott. 3 perc alatt felolvasta, majd letette a papírkupacot maga mellé. Ő sem, sem az elf, sem pedig a vámpírok nem szóltak semmit. Sóhajtottam, majd megszakítottam a nagy csendet.

-Nos?-mondtam mindössze ennyit.

-Igazad volt, Száva!-jelentette ki a fehér hajú-Most már tényleg máshogy látom a dolgokat. Nem is tudom, hogy hogyan feltételezhettem azt, hogy Lance könnyen elárult minket és állt át a rossz oldalra.

-Engem mondjuk, jobban meglep Leiftan Pál-fordulása-szólt hozzá Ezarel-Főleg, hogy ő volt az egész mögött. Már eleve furcsán viselkedett az elmúlt időben. Nem gondoltam volna, hogy ő egy aengel.

-Az mi?-kérdeztem az elftől.

-Egy démonfajta, ami nagyon hasonlít egy angyalra. Fekete szárnyai, hatalmas szarvai és fekete-zöld szemei vannak. Eléggé erősek, páran különböző képességgel is rendelkeznek.

-Veszélyesnek hangzik.

-Mert az is.

- És egy ilyen fajtájú lény tartja magánál fogva Chromeot-ölelte át karjaival a lábait a vámpír lány, majd oldalról neki dőlt a bátyjának. Nagyon aggódott a farkaskölyök miatt, ahogyan mi is, főleg, hogy most már tudtuk mi is áll az eltűnésének hátterében.

-A helyzet kezd rosszabbodni-simogatta meg Nevra a húgának fejét-Ha a levél második fele szó szerint igaz, akkor a világaink egyik percről a másikra széthullhatnak, ha nem teszünk valamit. Az időjárás is egyre szeszélyesebb-mutatott ki az előszoba ajtaján lévő kis ablakon. És csakugyan. Az idő egyre csak rosszabbodott. Vajon csak Budapesten van ez, vagy az egész kiterjedt Magyarország, esetleg a világ többi részére? Ránéztem a telefonom órájára. 17 óra 58 perc volt.

-Srácok, gyertek, nézzük meg a híreket, hát, ha van benne valami hasznos-léptem át a matracokat, amin ültek, majd a konyhán átvágva az ebédlőbe mentem és bekapcsoltam a TV-t. Átváltottam a csatornát és éppen elkezdődött a bevezető. Közben a többiek is átértek, majd körém gyűlve ők is a televízió képernyőjére pillantottak. Jól gondoltam ezt, mivel a híradó, a szokásos úti balesetek helyett, a ma történt időjárás változásról volt szó. Nem csak Budapesten, nem is csak Magyarországon, az egész világon tombolt a különös idő. A sarki jégtáblák még gyorsabban el kezdtek olvadni. A sivatagban legalább 200 mm eső esett, óránként. Tornádó tarolja le éppen Észak-Amerikát. A Távol-Keleten földrengések voltak, ami Richter-skálán 11-es erősségűek! Ilyenkor a földkéreg már kettéreped. Hawaiin és Dél-Amerikában kb. 130 tűzhányó ébredt fel és tört ki. Ausztráliában 2 méteres hó esett. Indonéziát, Indiát, a Skandináv-félszigetet, Dániát, Dél-Európát, az Egyesült Királyságot és Franciaországot elkezdték az óceánok ellepni, elsüllyeszteni. Szörnyű volt látni, hogy egyik napról a másikra felborul a természet egyensúlya.

-Ez szörnyű!-szólalt meg először Karenn a hír befejeződése után.

-Igen-mondtam.

-Ha a Kristályt kiszedik, akkor minden összedől-kezdte Ezarel-És ha egy átjárón átviszi Eelbe, akkor az ottani Kristálynak és Eldaryanak is lőttek.

-Ki kell találnunk valamit-jelentette ki Nevra.

-Jó, de mit?-kérdezte Valkyon-Sajnos eléggé keveset tudunk és a papírokon lévő dolgokat sem nagyon tudjuk elolvasni.

-Ezt honnan veszed?-kérdeztem.

-Amikor a levelet olvastam, ránéztem a többi papírra is, amin a képek voltak és nem bírtam elolvasni őket-erre az elf elhagyta az ebédlőt gyors lépésben. Pár másodperc múlva újra megjelent, a papírokkal a kezében.

-Valkyonnak igaza van. Ezt egy nagyon ősi Eldaryai nyelven írták. Ilyenkor bánom, hogy nincs itt a körünkben Ykhar.

-Akkor most mi legyen?-tette fel a kérdést a lány. Mindannyian mély gondolkodásba merültek. Ekkor jutott eszembe a megoldás. Elővettem a telefonomat, majd megnyitottam a névjegyzéket és el kezdtem keresgélni.

-Mit keresel?-kérdezte a faelienne.

-Az eddig történtek alapján mindössze egy személy van, aki ebből a szövegből ért bármit is, és a mi oldalunkon áll-görgettem lejjebb a nevek között végül az egyiknél meg is álltam. A kijelzőt a többiek felé fordítottam. Az ujjam alatt László neve világított. A többiek reakcióját vártam. Először meg sem szólaltak. Utána már egymásra néztek, szemkontaktussal kommunikáltak egymással, majd egy emberként fordultak felém és bólintottak. Én is ugyanezt tettem, majd megnyomtam a hívás gombot és a fülemhez emeltem a készüléket. Kicsöngött. Pár csörgés után, a vonal másik oldaláról megszólalt az az ismerős hang, amit már régóta nem hallottam.

-Igen?

-Szia, Lance, Száva vagyok! Szükségünk van rád! Kérlek, gyere hozzám megbeszélni a dolgokat! Szerintem tudod, hogy hol lakok-nem jött válasz, majd letette. A telefonomat a zsebembe raktam és a társaságra néztem.

-Mit mondott?-törte meg a köztünk lévő csendet az Árnyék Gárda vezetője.

-Semmit. Elmondtam, hogy mit szeretnék, majd letette.

-Szerinted eljön?-kérdezett most az elf. Egy pici szünetet tartottam a mondanivalóm előtt, majd a kék hajúra néztem.

-Biztos vagyok abban, hogy eljön-mondtam ki a válaszomat-A levélben ő ajánlotta fel a segítségét és szerintem ő az a fajta, akire lehet rá számítani.

Az elkövetkező 15 percben senki sem szólalt meg. Egyedül az óra kattogása hallatszódott az egész házban. Hirtelen csörömpölés és kutyaugatás hallottunk kintről. Ez csak egy dolgot jelenthetett. Kirohantam az előszobába és kitártam az ajtót. Még mindig esett és a jégdarabok még mindig kiegészítőként voltak jelen az időjárásban. A kapu felé néztem. A földre éppen kettő súlyos láb landolt. László volt az. A kerítést mászta át, hogy bejusson az udvarra. A páncélja és a maszkja eltakarta az egész testét. Elképedve néztem Őt. Hogy a fenébe tudott egy ilyen súlyos páncélban átmászni egy kerítést?

-Elkápráztatott téged a megjelenésem és az akrobatikus képességeim, hogy ilyen arcot vágsz?-kérdezte és megindult felém.

-Nem-kezdtem-azon lepődtem meg, hogy hogyan nem kaptak szívrohamot a szomszédok attól, hogy egy cosplayes próbál betörni az egyik családi ház kertjébe.

-Senki sem vett észre, mivel nincs olyan ép eszű ember, aki ilyenkor az utcákat járná-állt meg előttem.

-Ez igaz-helyeseltem, majd tereltem a szót-Mielőtt bemennénk, vedd le a maszkodat.

-És miért tenném?-kérdezte ravaszan. Erről az elhagyatott gyárban történtek jutottak eszembe. Volt egy sejtésem, hogy mit akar hallani.

-Mert akkor nem láthatom a jóképű arcodat-éreztem, ahogyan a maszk alatt elvigyorodik, majd a sisakjához nyúl és leveszi azt. Ezzel a mozdulattal újra megpillantom a rég nem látott arcát-Na, gyere!-invitáltam be és bementünk a házba. Becsuktam magam mögött az ajtót. Mikor megfordultam, láttam, hogy László és a többiek egymással néznek farkasszemet.

-Sziasztok...-köszönt halkan a férfi. Nem jött válasz. Eléggé kínos volt a helyzet-Figyeljetek-kezdett bele újra-mielőtt bármire rátérnénk, szeretnék bocsánatot kérni tőletek. Túl sok hibát követtem el az elmúlt időben és ebbe is belerángattalak titeket teljesen véletlenül. Sok időbe telne, mire elmesélnék és elmagyaráznék mindent. És tudjátok, meg fogom érteni, ha nem bocsátotok, meg-megint hatalmas csend telepedett a társaságra. Fél perc múlva Valkyon hirtelen lépett egyet és megindult Lance felé. Először azt hittem, hogy leveri őt, de nem így lett. A két karját kitárta és átölelte a bátyját, arcát meg a vállára hajtotta. Mindenki meglepődötten állt ott, főleg László, akinek egy kicsivel később megenyhültek az arcvonásai és viszonozta az öccse gesztusát-Sajnálom, Valkyon, hogy átvertelek téged!

-Majd megbocsátok akkor, ha jóvá teszed a bűneidet és segítesz nekünk legyőzni Leiftan, meg megmenteni a világainkat.

-Ez csak természetes-a két fivér szétvált. A fiatalabbik elment egy kicsit, majd visszajött az idősebb által küldött papírokkal.

-Kéne egy kis magyarázat ezekhez, illetve meg egy emberre szükség lenne egy harc során-László elvette tőle a papírokat és el kezdett keresgélni köztük, majd elővette azt a 4 lapot, amin az illusztrációk voltak.

-Gondolom ezeket nem tudtátok lefordítani-mutatta meg nekünk az említett lapokat, mire mindannyian bólintottunk-Érthető, hiszen ezek az oldalak aengel nyelven vannak írva. Ezeket még Leiftan könyvéből téptem ki, hát, ha jó lesz még valamire.

-És miket ábrázolnak a képek? Egyedül csak a Kristályra jöttünk rá-kérdezte Ezarel a Maszkostól.

-Három eléggé fontos dolgot-kezdett bele, majd elővette az első lapot. A kép egy földre rajzolt alakzatot, pontosabban egy hétszöget ábrázolt. Minden sarkán egy-egy ékkő helyezkedett el, mint például rubint, zafír, gyémánt és ehhez hasonlók. A forma közepében egy kristálydarab állt. A hétszög körül még különböző rúnák voltak felrajzolva-Ez egy ősi oltár. A feladata az, hogy a közepébe állított anyagból, 100 méteren belül, minden ehhez hasonlót kiszedjen. Így akarja kibányászni a Kristályt.

-És hogyan működik?-érdeklődött a kék hajú.

-A rúnák fényt adnak a drágaköveknek. Tőlük a fény az alakzat közepén lévőhöz fog menni, megvilágítva ezzel az ékkövet. Ezt a környezet értelmezi, és rögtön nekiállnak előkutatni a hasonló anyagot. Egy ekkora kristály akár pár óra alatt ki tudna szedni.

-De hogyhogy nem dőlt még össze a világ?-kérdeztem-ez az időjárás már reggel óta tart.

-Mivel ez függ a középen lévő anyag mennyiségétől. Ami Leiftannál volt, Kristály darab, az csak annyira volt elég, hogy meggyengítse, arra nem, hogy ki is szedje. Valószínűleg most kristály darab után kutat. Ez a mi szerencsénk, így nyertünk egy kis időt.

-Akkor értem miért volt ott a hegyen-mondtam, mire mindenki felém fordult.

-Miről beszélsz?-kérdezte tőlem Valkyon.

-Aznap, amikor összevesztetek és jöttem vissza a pokróchoz láttam egy alakot, aki nagyon keresgélt ott valamit. Gondolom azt hitte, hogy van nálunk ilyen kristály darab. Később a TV-ből, meg László leveléből tudtam meg, hogy ki is ő valójában.

-Hogyhogy ezt nem mesélted el nekünk?-kérdezte Karenn.

-Mert már épp elég idegesek voltatok László és Chrome miatt.

-Mindegy ezt most hagyjuk-szakította félbe a beszélgetést Lance-A lényeg, hogy ha összetörjük az oltárt, akkor az addig végrehajtott cselekedetei megszűnnek létezni, azaz a Kristály visszakerül a normális állapotába.

-Ez nagyszerű hír-mondta vidáman a vámpír lány.

-Igen, csak nem tudom, hogy hogy tudnánk oda lejutni. Mint tudjátok a Kristály a Bazilika előtti tér alatt található, így fentről nem juthatunk be. Van egy olyan sejtésem, hogy Leiftan búvóhelyén lesz egy lejárat.

-Akkor, majd nézzünk szét a Bazilikánál, hát, ha találunk valamit, ami elárulja, hogy merre lehet Leiftan tartózkodási helye-jelentette ki Nevra.

-De csak holnap. Már elkezdett sötétedni, így még veszélyesebb lesz az időjárás-fűzte hozzá Valkyon.

-És elméletileg Leiftan szerzett itt csatlósokat, szóval velük is vigyáznunk kell-tette még mellé Lance.

-A Kristály megmentése előtt keressük meg Chromeot! Minél többen vagyunk, annál nagyobb az esélyünk-kérte meg a többieket erre Karenn.

-Chromeot a búvóhelyén tartja fogva. Ha megtaláljuk azt, akkor nem csak a lejárót találhatjuk meg, hanem a farkas kölyök nyomára is bukkanhatunk-mondta az Obszidián gárda előző vezetője.

-László, mi van a másik kettő lapon?-kérdeztem meg tőle.

-Az egyiken-vette elő a következő lapot, amin egy kb. A6-os méretű könyv rajza szerepelt-a párbajok könyve látható. Ez a kis tárgy lehetővé teszi, hogy a két egymással szemben álló oldalon lévő felek, akár egyedül, akár párban, akár csapatban vannak, összecsapjanak egymás ellen tisztességes keretek között. A könyv beállítja a párbajnak megfelelő helyszínt és biztosítja a körülményeket, illetve ügyel arra, hogy a szabályok be legyenek tartva. Ezek előtt téteket szoktak feltenni a felek. Ez most csak azért fontos és van itt nálunk, mivel ez a tárgy Leiftan tulajdonában van most és nem árt, ha tudtok róla.

-És mi az utolsó?-kérdezte Valkyon. Erre a mondatra László lefagyott. Nem szólt egy szót sem.

-Valami baj van, Lance?-próbált informálódni Ezarel.

-Srácok valami fontosat kell elmondanom ezzel kapcsolatban. Ezzel már régóta fel akartalak titeket keresni, csak nem tudtam, hogy hogyan tegyem-mély levegőt vett, majd így szólt-Tudom, hogy hogy juthattok haza!

-Hogy mi!-kiáltottunk fel egyszerre. Engemet is meglepett a dolog.

-És hogyan?-kérdezett rá gyorsan Nevra, mire László előhúzta az utolsó lapot. A kép egy két centiméter vastagságú, aranyszínű henger testet ábrázolt. A két oldalán egy-egy ékkő volt beletéve. Az egyik kék, a másik piros színű. A közepe be volt egy kicsit mélyesztve, amiben egy háromszög kapott helyet.

-Ez a tárgy képes arra, hogy bármikor, bármilyen ár nélkül, kapukat nyithassunk a két világ között. A piros a Földet, a kék pedig Eldaryat jelképezi. A háromszög egy nyíl, amit, ha az egyik színhez fordítasz, majd lenyomod, akkor az átjáró megnyílik.

-Akkor ezzel tényleg hazatudunk jutni-örült meg Ezarel.

-Igen ám, csak hatalmas árat kell fizetnünk.

-És mi lenne az?-kérdezte az öccse.

-Ez az eszköz Leiftannál van, szóval, ha haza akartok jutni, akkor meg kell vele küzdenetek és meg kell mentenetek a Földet.

Másnap reggel hajnali fél ötkor ébredtem. Nem akartam sokáig az ágyban maradni, így hamar ki is pattantam és el kezdtem készülődni. A tegnapi napon sok minden történt. A többiekkel meg lett beszélve, hogy felkerekedünk és elmegyünk a Bazilikához, nyomok után kutatni. Én eleve nem tudtam volna elmenni velük, de az iskolám, mint sok más oktatási intézmény, szünetet rendelt el, így nem volt akadálya annak, hogy velük tartsak. Miközben öltözködtem éppen ezen gondolkoztam, hogy jobb is, ha velük tartok. Talán tudok nekik segíteni és a hasznukra válhatok, illetve volt még egy indok, ami fontosabb volt nekem. Még egy kis időt el tudtam velük tölteni. Ha ennek vége lesz, akkor ők, majd szépen hazamennek, én meg egyedül maradok az üres házrésszel. Ezalatt az idő alatt nagyon megszerettem őket. Legszívesebben visszatartottam volna őket, de mélyen belül tudtam, hogy az nem lenne helyes, hiszen az ő helyük Eldaryaban van, a többi tündér között. És lehet, hogy azt mondják, hogy meglátogatnak majd azzal az eszközzel, de ebben nem nagyon hiszek, hiszen ők fontos szerepet töltenek be ott, és valószínűleg olyan elfoglaltak lesznek, hogy nem lesz idejük meglátogatni egy olyan kis ember lányt, mint én. Igyekeztem ezen gondolatokat félresöpörni. A cuccaimat beraktam egy övtáskába. Anyumtól nagy nehezen, egy jól hihető indokkal sikerült elkéreckednem, így mielőtt megáznék, elköszöntem tőle olyan 6 óra körül és gyorsan átszaladtam a többiekhez. Ők is már menetkészek voltak. Lászlótól kaptam egy köpenyt, ami vízálló, és azt felvettem magamra. Elindultunk kifele mind a hatan. Kinyitottam, majd bezártam a kapun és elindultunk felfelé. Valkyonék mentek elől, én meg egy picit hátrébb lépkedtem Lászlóval. Egy ponton az egyik karjával átölelte a derekamat és adott a fejemre egy puszit:

-Nyugodj meg! Hamarosan minden rendbe jön-bátorított a szavaival. Sikerült valamennyire megnyugtatnia engem, de még mindig ideges voltam egy kicsit. Most csak simán esett, jég nem párosult hozzá, de villámlott meg mennydörgött mellette, eléggé gyakran, sajnos. 20 másodpercenként volt legalább egy. Nagy nehezen, de felértünk a buszhoz. Felültünk rá, ami utána el is indult lefele. Egészen a végállomásig mentünk. Mikor oda megérkeztünk szembesülnünk kellett két dologgal. Az egyik az, hogy az időjárás eléggé megromlott. A szél nagy sebességgel fújt és a régi barátom is visszatért. A másik pedig, hogy a villamos nem járt az idő miatt, így át kellett sétálnunk az egész Árpád hídon. És, hát innen kezdődtek a filmbe illő katasztrófák. Éppen haladtunk a hídon, amin csak pár autó haladt. Már nem voltunk messze a Margit-szigettől, amikor valami reccsenést hallottam a lábam alatt. Lenéztem és egy törés volt az úton, ami elkezdett a híd másik vége felé bővülni. Ezt nemcsak én vettem észre, hanem a társaim, illetve a többi gyalogos és autós. Ekkor jött a pánik. Lance megragadva a karomat, elkezdtünk futni a szigethez. A többi ember is így tett, az autósok pedig előre vagy visszatolatva próbálták elhagyni a helyet, még épp időben. Mire az utolsó személy is biztonságba került az Árpád híd budai része leomlott és a darabjai lehullanak a vészesen hullámozó sötét Dunába. Igyekeztünk tovább, a biztonság kedvéért a Margit-szigeten. Ott se volt rózsás a helyzet. Az állatvédők éppen az ott lévő élőlényeket rakták autókba, hogy mentsék őket, mivel a szigetet a folyó lassan el kezdte elnyelni. Hamar végigfutottunk rajta, majd rákanyarodtunk a Margit hídra, ami még épen állt. Ezután a partmentén haladva mentünk tovább. Láttuk közben, hogy az alsó rakpartot már mossa el a víz a hullámaival, amin még autósok voltak. Szerencsére az embereknek sikerült időben kiszállniuk, mielőtt a járműveket elnyelték volna a habok. Gyorsabbra vettük a tempót.

Fél óra múlva végül megérkeztünk a Bazilikához. A boltok és az éttermek be voltak zárva. Egy lélek sem volt ott rajtunk kívül. A robbanásnak még mindig ott voltak a nyomai. Felosztottuk egymás között a területet és elkezdtünk nyomokat keresni. Ez az egész fél órát vett igénybe, de semmi eredményt nem hozott.

-Srácok ez így nem jó!-esett kétségbe Karenn-Nincs itt semmi. Ráadásképp az idő egyre rosszabb.

-Ne add fel a reményt!-próbálta Őt is megnyugtatni László kisebb-nagyobb sikerrel, de rá kellett jönnünk, hogy nem fogunk találni semmit.

-Nem hagyott hátra semmit Leiftan-jelentette ki Ezarel, amikor összegyűltünk-Ha nem látott valaki valami nyomra vezetőt, akkor nincs semmi távpontunk.

-Most a helyzetünk olyan, mint amikor elraboltak titeket.

-És akkor mit csináltál, amikor ez történt?-kérdezte Valkyon.

-A cukros bácsi az édesség boltból támpontot adott, de nem hiszem, hogy most tudna segíteni-vakartam meg a tarkómat.

-Tán a kishölgynek és barátainak újból segítség kéne?-jött egy hang mögülünk. Megfordultunk. Az öreg bácsi állt mögöttünk. Nem védte Őt semmi az időjárás ellen, mégis nem látszott rajta, hogy a környezet ártana neki.

-Uram, Ön mit keres itt?-kérdeztem tőle. Hátratett karjait most előre vette és megsimogatta bal kezével a hosszú szakállát.

-Hallottam a problémátokat és jöttem kisegíteni titeket.

-de honnan...?-kérdezte Eza.

-Arra most nincs idő. Annyit elég tudnotok, hogy e bajnak az okozója, szövetkezik azokkal a színes ruhás fiatalokkal.

-A cosplayesekkel?-tette fel a kérdést Lance.

-Pontosan. Most siessetek, mielőtt a Kristály kiszedik a helyéről és elpusztítják a világot!

-De ezt honnan tudja?-kérdezett most Nevra.

-Egy ilyen vén tündér sok mindent tud-válaszolt. Már tátott szájjal kérdeztünk volna rá erre is, de amilyen hirtelen megjelent olyan hirtelen el is tűnt.

-Érdekes egy személy- mondta az elf, amiben mind egyetértettünk. Mivel már tudtuk, hogy kik a csatlósai az ellenségünknek, így elindultunk arra a helyre, ahova, szerintem egyikünk sem tette volna be újra a lábát: az elhagyatott gyárba. Gyorsan elindultunk hát oda, hogy helyre hozzunk mindent.

Az odáig tartó út másfél órát vett igénybe. Ezalatt az idő alatt az időjárás változatlan maradt. Mivel a hegyre menő járatokat is leállították, mint a villamost, így fel kellett másznunk a Normafához, ami sok időbe telt, de végül megérkeztünk rémálmaink helyszínére, a gyárhoz. A legjobbnak azt találtuk, hogy szétválunk, és három dolgot keresünk meg: Leiftant a nála lévő portálnyitóval, Chromeot és a lejáratot a kristályhoz. miután ezt megbeszéltük, szét szóródtunk. Én ott mentem be, mint a legutóbb. Végig mentem halkan a folyosón, ügyelve és reménykedve, hogy nem hall meg senki. Az egész hely egy nagy labirintus volt. A különböző kanyarokban egyre jobban kezdtem eltévedni. Kábé negyed órán keresztül bolyongtam, amikor mocorgásra lettem figyelmes. A hang egy nem messze tőlem lévő ajtó mögül jött. Odaosontam és résnyire kinyitottam, amin be tudtam nézni. Egyből megpillantottam a farkas fiút. Egy székhez volt kötözve és szomorúan bámulta a földet, néha egy picit sóhajtott. Nem gondolva a következményekre rögtön beléptem a szobába:

-Chrome!-ejtettem ki a nevét, mire felkapta a fejét.

-Száva, hát eljöttél!-a szemeiben könnyek kezdtek el gyűlni, amik szép lassan lefolytak az arcán. Odamentem hozzá, legugoltam és eloldoztam Őt. Rögtön a nyakamba ugrott- Úgy hiányoztatok! Annyira sajnálok mindent! Vissza akartam menni és mindent rendbe tenni...-folytatta volna tovább a mondanivalóját, de a mutatóujjamat szájára tettem, ezzel elhallgattatva Őt.

-Nem kell magyarázkodnod Chrome. László már mindent elmesélt.

-Lance?

-Igen csatlakozott hozzánk. És most menjünk, keressük meg a többieket és mentsük meg a világot-segítettem fel a fiút. Ekkor szemet szúrt nekem valami. Az ajtó mellett egy nagy fadoboz volt, rajta egy könnyvel. Rögtön felismertem. Ez a párbajok könyve volt! Odamentem hozzá, elvettem, majd az övem tároló részébe csúsztattam. Ez még jó fog jönni.

-Száva, valami fontosat tudnotok kell-szólt nekem a farkasfiú.

-Arra gondolsz, hogy Leiftannál van a portálnyitó, amivel haza tudtok menni, illetve arra, hogy itt van a lejárat, ami a Kristályhoz vezet?

-Nem. A cosplayesekről van szó.

-Mi van velük?-kérdeztem.

-Hát, egyrészt többen vannak, mint régebben. Másrészt Leiftan valahogy szuperképességet adott nekik.

-Hogy mi!-kiáltottam fel-Chrome, a többieknél nincsen fegyver, teljesen védtelenek! Azonnal figyelmeztetnünk kell őket! Menjünk!-bólintott, mire elhagytuk a szobát és egymás mellett futva igyekeztük megtalálni a többieket. 10 perc után elértünk egy teremhez, ami nagyobb volt, mint a többi helyiség. Kétszintes, középen nyitott, tele oszlopokkal. Itt találtuk meg a többieket is és hát már nem kellett nekik szólni a felturbózott cosplayesekről. Éppen kettő ellen harcoltak. Az egyik tüzet idézett elő, a másik meg a tárgyakat mozgatta. Ezek elől próbáltak meg kitérni. Ami nehezítette a dolgukat, hogy ott volt Leiftan is! Az aengel néha felülről lerepült közéjük, majd amikor meghiúsult a terve felrepült és ezt ismételgette párszor. Chrome jelezte, hogy maradjunk az oszlopok árnyékában, így ezek mellett elhaladtunk a terem másik végébe. Hirtelen viszont valami olyan történt, amire nem számítottam. Leiftan újabb támadása alatt, a férfi zsebéből kiesett a portálnyitó, ami az egyik oszlop mögé esett, nem messze tőlünk. Ez egy soha vissza nem térő alkalomnak tűnt. Szóltam Chromenak, hogy maradjon itt, én meg gyorsan átosontam oda és felvettem a tárgyat, majd visszamentem. Jeleztem a harcoló társainknak a tárggyal, hogy jöjjenek velünk gyorsan. Nem kellett kétszer mondani. Elkezdtek felénk sprintelni. Mire a támadók észbe kaptak, addig az ott lévő ajtónál elhagytuk a helyiséget. Így már heten futottunk a folyosón.

-Jó téged újra látni, Chrome!-mondta Karenn.

-Én is örülök nektek.

-Tudod merre van a lejárat?-kérdezte a Maszkos.

-Igen. Kövessetek!-majd sarkon fordult, mi meg követtük Őt.

Pár forduló után megérkeztünk egy, a folyosó végén lévő ajtóhoz.

-Ez lesz az!-jelentette ki a vérfarkas.

-Akkor mire várunk! Menjünk!-kiáltottam, majd kitártam az ajtót és beléptünk. Egy föld folyosóra érkeztünk, ami ki volt fáklyázva és lefele vezetett. Elindultunk. Eléggé hideg volt és hátborzongató. Amennyire tudtunk siettünk. Egy kis idő múlva morajlást hallottunk magunk felől és mellettünk. Egyből tudtuk, hogy a Duna alatt sétálunk a 2-es metró mellett. Haladtunk tovább. Nemsokára kék fényt vettünk észre az alagút végén. Erre még inkább megszaporítottuk a lépéseinket. Mikor a végére értünk csodálatos látvány tárult a szemünk elé. A nagy helyiség közepén a padlótól egészen a plafonig érő Kristály állt, ami kék fényben tündökölt. Kábé az egyharmadát borította a föld. Előtte nem messze az oltár állt. Odamentünk hozzá.

-Oké, figyeljetek!-kért szót László-Egyféleképpen tudjuk hatékonyan széttörni az oltárt.

-Hogyan?-kérdezte Nevra.

-Mindenki odaáll az egyik drágakőhöz. Elszámolok háromig és utána egyszerre ráugrunk. Amint ez megvan Valkyon felveszi a középen lévő kristály és gyorsan visszafutunk a folyosóra, mert miután eltörjük az ékköveket, a föld elkezd visszamenni a Kristályra, ezzel betemetve az egész helyiséget, szóval siessetek!-mindannyian bólintottunk, majd mindenki elfoglalta a helyét. Én beálltam a rubint mögé Karenn és Lance közé-Oké, készüljetek. Egy! Kettő! Három!-kiáltott és egyszerre ugrottunk rá a kövekre, amik darabjaira törtek a lábunk alatt. És ekkor jött a futás. Lászlónak igaza volt. Amint az öccse felvette a kristályt, úgy a nagyobbikra elkezdett rárepülni a föld, egyre gyorsabban, mi meg szaladhattunk, ahogyan csak bírtunk. Szerencsére időben kiértünk és a terem megszűnt létezni mögöttünk. A világ megmenekült.

Minden visszaállt a normális kerékvágásba. Az időjárás hasonlított a májusira, nem kellett aggódnunk a jégeső miatt. A munkálatok a károk helyrehozásához megkezdődtek és a sulik is kinyitottak. Vasárnap eljött talán az életem egyik legszomorúbb napja. Fennálltam a jól ismert réten a többiekkel, akik készültek hazamenni. A munkahelyükről kiléptek és mindent elrendezve maguk után, régi ruháikban vártak az indulásra. Nagyon szomorú voltam, hogy elmennek, de örültem is, mert végre teljesült a kívánságuk és hazamehetnek. Ott álltam László mellett könnyekkel a szememben, és vártam, hogy megnyissák a kaput. Ekkor odajött hozzánk Valkyon és a bátyjához fordult.

-Lance, készen állsz a hazaútra?-kérdezte. Ő csak sóhajtott egyet majd elmosolyodott.

-Az igazság az, hogy én nem megyek veletek.

-Hogy mi?-kérdeztük egyszerre a férfit.

-Eelben már nem találnám meg a helyemet, annyi minden rosszat elkövettem. Én itt maradok, új életet kezdek, mert idehúzz engem valaki, akit igazán szeretek-megfogta a kezemet és rám nézett. Egyből elpirultam, majd átöleltem-Kérlek mondjátok meg Miikonak, hogy lépjen túl rajtam és keressen egy olyan személy, aki boldoggá teszi Őt!-Valkyon csak bólintott.

-Hiányozni fogtok! Száva neked meg köszönünk mindent! Majd meglátogatunk titeket!-mondta és átölelt minket. Mindenkit megöleltünk és elköszöntünk tőlük. Hiányozni fognak nekem. Ezarel a portálnyitót használva megnyitotta a portált. Egy hatalmas kör jelent meg előttünk, mint egy kapu, kék színben. Már éppen mentek volna át, amikor meghallottunk egy ismerős hangot.

-Nincs még vége a harcunknak!-Leiftan volt az. A portál előtt landolt, elállva az utat. A fák közül kábé 30 ember ugrott elő és körbevettek minket.