Fél óra alatt megérkeztünk a Margit hídhoz. Sétálás közben megmutattam nekik pár helyet is, mint például Szent Margit kolostorának romjait vagy a Pest-Buda-Óbuda egyesülésének szoboremlékét. Kint a hídon erősen fújt a szél. Ezarelnek és Chromenak erősen fejéhez kellett szorítaniuk a fejfedőiket, nehogy a szél elrepítse őket, mert a végén kibukkantak volna a kicsit sem hétköznapi füleik. Átmentünk a pesti oldalra a Jászai Mari térre és onnan ráfordultunk a Szent István körútra. Ahogy mentünk, elhaladtunk egy csomó bolt és a Vígszínház mellett, míg meg nem érkeztünk a Váci úti kereszteződéséhez. Átmentünk az út túloldalára elhaladva a Nyugati mellett és bevezettem őket a WestEnd-be. Meglepődötten néztek körbe, hiszen nem láttak eddig ennyi embert egy helyen. Anyunak még be kellett szereznem pár dolgot így a többiekhez fordultam:

-Figyeljetek, még be kell szereznem pár dolgot a szüleimnek, szóval még be kell néznünk pár helyre. Amíg bent vagyok egy üzletben nyugodtan körbe nézhettek a környéken, de ne menjetek messzire, ne hogy az történjen, mint múltkor. Értettétek?-bólogattak. Páré meggyőző volt, páré meg nem-Rendben! Még be kell mennem az írószerboltba, a drogériába és a fényképeshez. Gyertek!-mutattam a mozgólépcső irányába és elindultam felé, ők meg követtek. Már készültem felmenni rá mikor észrevettem, hogy eléggé ijedten néznek rám.

-Mi a baj?-kérdeztem.

-Ez meg mégis micsoda?-kérdezte Ezarel utalva a mögöttem lévő modern eszközre.

-Ez egy mozgólépcső-válaszoltam-A lényege, hogy ráállsz és anélkül, hogy mozognál fel- vagy levisz téged. Látod?-mutattam az emberekre, akik ismerték eme szerkezetet és éppen használták is.

-Én nem bízok ebben az izében!-jelentette ki Ezarel.

-Őszintén, én sem!-értett vele egyet Nevra.

-Pedig valahogy fel kell menni az emeletre-mondtam.

-Jó, de nem ezen!-kiáltották egyszerre.

-Nem tudom, mi bajotok van. Szerintem próbáljuk ki!-mondta Karenn.

-Én is kiszeretném próbálni-helyeselt Chrome.

-Nem lesz semmi probléma, ha kipróbáljuk-tette hozzá Valkyon.

-De én nem akarok!-Ezarelt nem nagyon tudtuk meggyőzni.

-Akkor-kezdtem-Menjetek fel a sima lépcsőn a fölöttünk lévő 2. emeletre.

-Jó. Merre van?-kérdezte Nevra, mire elmutattam magam mögött.

-A pláza másik végében-egy kicsit megdermedtek a hír hallatán, de végül elindultak. Nagyon látszott rajtuk, hogy nem akarnak mozgó lépcsőzni. Amíg ők a lépcsőhöz mentek, addig én Valkyonékkal felmentem a másodikra. Nagyon tetszett nekik. Nem is értették az elf és a vámpír aggódalmait. Mikor felértünk még 5 percet kellett várnunk, mire ők is megérkeztek hozzánk. Utána gyorsan bementem az írószerboltba és a drogériába. Ameddig bent voltam a többiek a kirakatokat nézegették vagy egy padon pihenték ki a lépcsőzés fáradalmait. Sikeresen megvásároltam a szükséges dolgokat. Már csak a fényképeshez kellett elugranunk és mehettünk tovább a Parlamenthez. A fényképekért le kellett menni az aluljáróba, így szóltam a társaságnak a helyzetről. Ezarel és Nevra most úgy döntött, hogy mégis csak kipróbálják a mozgólépcsőt, mert már nincs kedvük lesétálni megint a távot. Végül aztán egészen megtetszett nekik. Amikor leértünk akartak volna menni még egy kört, de inkább lebeszéltük őket.

Az aluljáró lejáratáig nem kellett sokat mennünk. Ezen a helyen volt még jó pár üzlet, de leginkább étkezdék sorakoztak itt. A hely mindig is nyüzsgött a sok embertől, de ma egy lelket sem láttam az árusokon kívül. Mindegy, végül is hétfő délelőtt van, érettségi napja és az emberek többsége fenn van a WestEnd-ben. Tök logikus! A gondolataimat az aluljáróról szépen elhessegettem a Vampire Knight mellé és megindultam a srácokkal a fotóshoz. Nem volt messze, két kanyar és ott voltunk. A hely, ami fotóelőhívásra és újságárulásra specializálódott, egy kicsit távolabb helyezkedett el, mint a többi bolt, egyedüli szomszédja egy szembeni édességbolt volt, ahol egy mosolygós öreg bácsika várta az éhes vevőket. Megkértem őket, hogy itt várjanak meg, majd bementem. A bolt részben tele volt újság- és könyvtartó állványokkal körbe, illetve középen egymás mellett három, amik az aluljáróval párhuzamosan helyezkedtek el. A kassza az eladóval a bolt legvégén állt. Odamentem hozzá, köszöntem és elmondtam, hogy miért is jöttem, mire egy kis türelmet kért és elkezdte keresgélni a nekem szánt fényképeket. Míg várakoztam egy fura, dobogó hangra és pár ember hangjára lettem figyelmes. Olyan volt mintha fölöttem vágtáztak volna el a lovak gazdáikkal. Pár másodperc múlva minden elhalkult és újra csendes lett a terep. Csak a fényképek arrébb rakásának hangját lehetett hallani. Két perc múlva a fiatalember letette elém a nagy csomagot, amiben a képek voltak. Kifizettem őket, majd a táskámba süllyesztettem, elköszöntem és elhagytam a helyiséget.

-Srácok kész vagyok! Most mehetünk a Parla...-kezdtem el beszélni, de hamar észrevettem, hogy nincsenek ott, ahol hagytam őket. Már kezdtem azt hinni, hogy megint elbóklásztak, amikor észrevettem a földön valamiket. A betonon ott hevert Ezarel kalapja, Chrome sapkája és Karenn táskája. Felvettem őket. Ezt nem értem. Ezeket tutira nem hagynák itt. Odamentem az édességes bácsihoz, hát, ha tud valamit:

-Jó napot kívánok! Megszeretném kérdezni Öntől, hogy nem tetszett e látni azt, hogy merre ment, a nemrég itt állt társaság?-egy picit furán nézett rám, majd megenyhültek arcvonásai és elkezdett beszélni:

-Az egy eléggé érdekes történet kisasszony! Ha elmondanám, lehet, hogy el se hinné. Mikor magácska bement az újságoshoz, két perc elteltével az ottani sarkon-mutatott arra-megjelent kettő fiatalember. Olyan magasak voltak, mint egy átlagos NBA játékos, simán leverhették volna a szemöldökfát. Az öltözékük nagyon érdekes volt. Hosszú, fekete ballonkabátjuk a bokájukig ért, eltakarva az alattuk lévő öltözetet, amiből itt-ott kilátszott egy-egy színes rész. Fekete kalap és fekete napszemüveg társult hozzájuk. Nagyon furán viselkedtek és ez egyre csak nőtt, amíg odaértek a kicsiny társasághoz. Ott egy picit lelassultak, a fiatalok meg nagyban beszélgettek egymással, amikor az egyikük hirtelen felkapta a felemás hajszínű kisleányt, akinek válláról leesett a kézitáskája a másik a kisfiút, aki a sapkáját vesztette el és elkezdtek szaladni velük arra-mutatott abba az irányba, ahonnan jöttünk-Oly gyorsan futottak, mint Usain Bolt! A 3 férfiúnak kellett pár másodperc mire leesett nekik a helyzet, de végül kiabálva utánuk szaladtak. Az egyikük a kalapját is elhagyta-fejezte be a mesélést a bácsi. Ezek után kábé úgy állhattam ott, mint egy idióta. A fejem hasonlíthatott annak az embernek az arckifejezésére, aki rájön, hogy megbuktatták kémiából. Szóval nemrég átjött hozzám 5 tündér, akiket rejtegetek a világ elől nehogy máglyarakást rakjanak nekik. És amikor egyszer kihozom őket a civilizációba, akkor éppenséggel elrabolják őket a cukrosbácsira hasonlító szerzetek.

-Esetleg nem tudja, hogy hova mentek?-kérdeztem, hátha elkiabálták magukat az tündérrablók arról, hogy hová készülnek menni.

-Dehogynem! Azt említették egymásnak futás közben, hogy ,,Irány a parkolóház", szóval ott kéne őket keresni. Ez az egész két perce történt.

-Nagyon szépen köszönöm! Viszontlátásra!-köszöntem el és kezdtem szaladni a parkolóház irányába. Reménykedtem abban, hogy még ott vannak és nincs semmi bajuk. Valkyonékat nehéz lenne elrabolni szerintem. Ha a kettő fickó nem feketeöves karatés vagy nincsenek többen, akkor nem nagyon sikerülhet. De nem volt ekkora szerencsém. A parkolóház nagyon nagy volt, amikor odaértem sietve elkezdtem keresni őket, nehogy a végén kifussak az időből. Éppen a második emeletet néztem át, amikor Ezarel hangját hallottam az épület másik végéből:

-Eresszenek el, vagy bemutatom önöknek a főnökasszonyomat és aztán lesz, ne mulass!-kétségtelen ő az. A hang irányába haladtam tovább. Mikor odaértem ennyit láttam: a bácsi személyleírásával megegyező külsejű emberek, összesen 6-an beszállnak egy teherautó szerűségbe, aminek oldalán egy ,,ECFT" rövidítés van és a hátuljából kopácsolás hallatszik. A jármű hirtelen elindult én meg szaladtam utána. A sofőr valószínűleg észrevette, hogy követem és padlógázt adott. Nem sokára kiért az épületből. Mire kiértem én is az autó, benne az 5 tündérrel és az elrablóikkal eltűntek a városi forgalomban. Arrébb mentem, mert már mögöttem dudáltak a mérges sofőrök és lerogytam a fal mellé.

-Ez nem lehet igaz! Hogy tudtam őket elveszteni, hiszen rám bízták magukat... Ez nem történt volna meg, ha nem hozom őket ide és nem hagyom magukra őket... Az egész az én hibám...-a könnyeimmel küszködtem. Nem tudtam mitévő legyek. Nem volt semmi távpontom csak a logó a kocsi oldalán, de lehet, hogy azzal nem jutnék sok mindenre. Már majdnem elvesztettem a fejemet, amikor egy hangot hallottam meg magam mögött:

-Hölgyem, jól van?-kérdezte. Megfordultam és egyszerűen elállt a lélegzetem. Egy kedves arcú fiatalember állt mögöttem. napbarnított bőre volt, a szeme kék. Fehér haja hátra volt fésülve pár tincs kivételével. Orrán egy karmoláshoz hasonló sebhely virított. Kék farmert és fehér pólót viselt.

-Őszintén?-álltam fel közben-Nem vagyok nagyon jól.

-Az meglátszik rajtad. Esetleg tudnék segíteni valamiben?

-Nem hiszem, hogy tudnál segíteni nekem.

-Talán mégis tudok segíteni abban, hogy megtaláljuk a barátaidat-meglepődötten néztem rá.

-Te meg honnan...

-Láttam az egész jelenetet, csak nem mertem közbe szólni, mert alulmaradtam volna egy hat-egyes küzdelemben. De most jóvá szeretném tenni azt, hogy nem avatkoztam közbe-komolyan mondom a férfi levett engem a lábamról. Régebben egy fiú sem keltette fel nagyon az érdeklődésemet (meg én sem másét), de valami nagyon tetszett benne. Talán az, hogy megfontolt és a hibáit helyre akarja hozni-Éppenséggel tudom, hogy hova ment az autó.

-Tényleg? Honnan?-tettem fel a kérdést.

-Ismerem a logót az oldalán. Annak a szervezetnek van egy épülete a város szélén a 12. kerületben, a Normafánál.

-Akkor mire várunk még?-jött vissza a reményem-Induljunk!

-Rendben, de előtte bemutatkoznál?-kérdezte-Hogy tudjam, hogyan szólítsalak.

-A nevem Száva-mutatkoztam be.

-Szép neved van!-mosolygott rám. Ez a gesztusa egyszerűen melegséggel töltött el.

-Köszönöm! És tégedet?

-László a becses nevem!
-Nagyon örvendek László!

-Akkor mire várunk még! Induljunk!-mondta. A táskámba raktam a fiúk fejfedőit, Karenn táskáját pedig a vállamra dobtam, majd László megfogta a kezem és elkezdett vezetni a megfelelő irányba.

Negyed órán át mentünk, mire elértük a Vörösmarty teret. Ott felszálltunk az 1-es metróra és elindultunk vele Buda irányába. Pár perc múlva átszálltunk a 2-es metróra és azzal folytattuk az utunkat. Csak a legvégén, a Déli pályaudvaron szálltunk le. Útközben beszélgettünk különböző témákról, de amikor róla kérdeztem dolgokat, rögtön elterelte a szót. Egy idő után már inkább felhagytam ennek a kérdezgetésével. Lehet, hogy nem nagyon akar róla beszélni. A végállomáson aztán felszálltunk egy buszra, ami a Normafához indult. Az út ezen volt a leghosszabb, főleg úgy hogy végig álltuk. Az út meg nem volt a legjobb minőségű. Tele volt kátyúkkal az egész és sok volt a hirtelen emelkedő és az éles kanyar. Egyik alkalommal ennek a 3-nak a kombójához érkeztünk, aminek hatására majdnem elestem, de László végül megtartott hátulról. Komolyan mondom, egyre jobban megkedvelem őt. 20 perc múlva megérkeztünk az úticélunkhoz. Egy kicsit beljebb vezetett a fák közé és nemsokára megpillantottam egy épületet, ami jobb időket is megért már.

-Eléggé régi ez az épület-jegyeztem meg.

-Régebb lehet, mint a kommunizmus-tette hozzá László.

-Most mi legyen?

-Szerintem először cseréljünk telefonszámot, aztán váljunk szét, úgy nagyobb az esély, hogy megtaláljuk őket. Ne csapjunk zajt és akkor valószínűleg nem vesznek észre minket-bólintottam. Most csak ez volt a legjobb és egyetlen tervünk. Miután megtörtént a telefonszám csere szétváltunk. Mivel az épület egy régi gyár volt, így volt bőven mit átkutatni. László jobbra, én balra indultam meg.

Az épület oldalán találtam egy ajtót, ami nem volt bezárva így könnyedén bejutottam. Halkan haladtam a folyosón, amire már ráfért volna egy alapos nagytakarítás. Baloldalon volt egy ajtó, amin benéztem óvatosan. Egy lélek se volt a helyiségben, de eléggé érdekes volt a helyszín. Tisztábban nézett ki egyébként, mint a folyosó. Pár darab háttér lógott a falakon. Egy csomó fotózási felszerelés hevert mellette. Lassan beléptem és körülnéztem. Pillantásom egy egyszerű asztalra vetült rajta egy géppel, egy nyomtatóval és egy papírdarabbal. Mikor közelebb értem, akkor láttam, hogy a papírlap valójában egy fénykép volt. Amikor felemeltem megnézni, meghűlt az ereimben a vér. A kép Karennéket ábrázolta és nem is akárhogyan. Az a kép volt az, amit akkor készítettek, amikor megérkeztek a Földre, csak jobb minőségben. Úgy gondoltam nekem most ennyi sokk, és letéve a képet elindultam kifelé, majd haladtam tovább a folyosón. Pár kanyar után hangokat hallottam. Egy szobából jött, amiből fény szűrődött ki a félig becsukott ajtón. A résen át bekukkantottam. 10 ember volt a teremben, közülük az a 6 férfi, akik elrabolták Nevraékat. Velük még 4 lány volt, akik vagy hosszú parókát viseltek vagy elf füleket hordtak. Már kezdett összeállni bennem a kép, amikor a fiúk ledobták magukról a ballon kabátokat és látszódott az a ,,színes" dolog, amit a bácsi emlegetett az édességesnél. Olyan ruhát viseltek majdnem, mint amilyenben Ezarelék érkeztek meg. Ekkor rájöttem. A logó a kocsi oldalán, a fotózási kellékek, a jelmezek az elrablókon. Én belecsöppentem az ,,Elvetemült Cosplay Fanok Társaság"-ába. Hallottam róluk dolgokat, köztük azt, hogy nincs ki nagyon mind a 4 kerekük és már követtek el ezt-azt.

A beszélgetésükből nem nagyon értettem sokat, de elcsíptem pár infót, mint például: ,,új szerzemény" , ,,sokkal jobbak, mint a képen" , ,,szívesen randiznék a kiscsajjal" és ehhez hasonlók. Közben kikotyogták, hogy hova zárták be őket, így elindultam arra. Szerencsére nem volt messze. Mielőtt odaértem volna egy kezet éreztem meg a vállamon. Féltem, hogy az egyik tag, így hátra rúgtam egy nagyot az illető bokájához, mire egy ismerős hangot hallottam.

-Au, ez fájt! Nem hittem, hogy ekkora erő szorult beléd-megfordultam és László állt ott.

-László! Nagyon sajnálom azt hittem, hogy az egyik emberrabló!-kértem bocsánatot. Ekkor figyeltem meg, hogy a ruhája megváltozott. Egy fekete-piros páncélban állt előttem, kezében meg egy ugyanilyen színű maszkkal.

-Semmi baj! Sőt jól is tetted, mert akár lehettem volna az egyikük is.

-Akkor jó. Egyébként, miért van rajtad ez?-kérdeztem a férfitól.

-Ha esetleg megtalálnának engem, akkor azt mondom, hogy szeretnék hozzájuk csatlakozni-vette fel közben a maszkot, ami az egész arcát elfedte immár-És nem gyanakodnak rám.

-Ötletes!-dicsértem meg-Tudom hol vannak a többiek! Gyere!-mondtam, majd elindultam és ő követett engem. 2 perc múlva már hallottam a jól megszokott, zsémbes hangot:

-Karenn, Chrome ez a ti hibátok! Ha, nem hagytátok volna magatokat, most nem ülnénk itt!-határozottan ez Ezarel hangja.

-Úgy mondod, mintha direkt csináltuk volna-ismertem fel Chrome hangját. Odaértem az ajtóhoz és bekiabáltam.

-Srácok!-bent elcsendesedett minden.

-Száva, te vagy az?-hallottam Karenn hangját.

-Igen. Jól vagytok?

-Voltunk már jobban is-válaszolt Nevra.

-Várjatok, mindjárt kiszabadítunk titeket-mondtam, majd elkezdtem keresgélni. Az ajtón egy vékony lánc volt egy nagy lakattal és ahhoz próbáltam nézni egy szerszámot. László is segített benne. Végül találtam egy megfelelő eszközt és azzal szétvágtam a láncot. Amikor az a földre hullott, már nyílt is az ajtó és a faelienne arcát láttam meg először.

-Köszönjük! De mond csak miért beszéltél többes szám...-ekkor Lászlóra nézett, akin még rajta volt a jelmez. Meglepődöttség és harag sugárzott a szemeiből. A többiek is kiértek és ugyanúgy reagáltak a segítőmre.

-Srácok, mi a baj?-kérdeztem. Nem értettem az egészből semmit.

-Ne merj hozzáérni-mondta Lászlónak, majd magához húzott a karjaiba, ami meglepett eléggé-Vigyázz vele!-címezte a szavait nekem-Ő a Maszkos férfi.