Ajándék

- Ez mégis micsoda? - bámulom értetlenül a gyönyörű piros ruhát, amit Ren mutat.
- Vettem neked egy ruhát a bálra - mondja, mintha tényleg efelől érdeklődtem volna.
- Úgy emlékszem, egészen az előző percig még váltig állítottam, hogy semmiképp sem megyek el - mutatok rá a helyzet abszurditására.
- Ismerlek, Waves. Tudtam, hogy meggondolod magad - magyarázza. - Csak azt nem tudtam, mikor. Nem akartam, hogy esetleg túl későn eszmélek rá, és esetleg ne legyen megfelelő öltözéked.
- Borzalmas lett volna - fintorgok.
- Tetszik?
- Miért nem fekete? - reklamáltam.
- Mert nem akarom, hogy mindig feketébe járj - mondja ki egyszerűen, őszintén.
- Akkor már miért nem vettél valami rózsaszínűt? - húzom fel az orrom.
- Mert szeretlek és azt akarom, hogy jól érezd magad. - Úgy mondja ezt, mintha a nap minden percében ilyesmikkel dobálózna. Olyan könnyedén, mintha csak azt mondaná, szereti a fagyit. Ugyanakkor könnyű kimondani valakinek, aki a testvéred, vagy legalábbis annak tekinted. Bár nekem még ez sem megy.
- Ha azt akarnád, hogy jól érezzem magam, el se mennénk - szájalok vissza, mielőtt lelepleződne a zavarom.
- Senki nem kényszerít - feleli.
- Közvetlenül valóban nem - pontosítok.
- Makacs vagy, Waverly. Kell a ruha vagy sem?
- Még jó, hogy kell! - nyúlok érte, mert szín ide vagy oda, gyönyörű darab. Hosszú, földig érő szoknyával, selymes anyagával elbűvölően fest. Csak egy pántja van a jobb vállánál a másiknál semmi. Egyszerű, mégis csodálatos. És Rentől van.
- Helyes – feleli, majd a kijárat felé indul.

- Nem fogunk róla beszélni? – szólok utána.

- Mégis miről? – torpan meg, továbbra is a hátát mutatva nekem.

- Arról, hogy tervezel minket becsempészni a bálra – fonom karba a kezem a mellkasom előtt.

- Nem foglak becsempészni titeket. Szépen besétálunk – von vállat felém fordulva.

- Nem sétálhatunk be csak úgy! Nem akárkik vagyunk – ingatom a fejemet.

- Ez egy álarcosbál. Senki nem tudja majd, ki rejtőzik a maszk alatt – lép közelebb Ren.

- Téged biztos felismernek – közlöm.

- Nyilvánvalóan.

- És nem fogják megkérdőjelezni a partnered kilétét? – érdeklődöm, emlékeztetve, hogy Elyas meg én eléggé ki vagyunk tiltva nagyjából mindenhonnan.

- Nem kell aggódnod. Senki nem tudja majd meg, hogy ti vagytok azok – simítja meg a karomat biztatásként.

Elbizonytalanodom. Hiszek neki, hiszek a szavaiban, de félek.

- Wave – emeli meg az állam két ujjával Ren, hogy a szemembe nézhessen. – Nem kell félned. Tudom, hogy nagyon rég nem láttad már a szüleidet és azt is, mennyi harag lakozik most benned.

Ren túl jól ismeri a gondolataimat és az érzéseimet.

- Azt hiszem, jobban fáj majd, hogy nem ismernek fel – mondom ki, ami nyomja a szívemet.

- Tudom, Wave – simogatja az arcom. – De ez az este nem erről fog szólni. Szórakozni fogunk, táncolni, desszertezni, iszogatni.

- Az már rám fér – bólintok.

- Rád bizony – neveti el magát. – Na, pattanj bele a ruhába!

INSTAGRAM: kollarbettiofficial

FACEBOOK: Csillaghullás - Kollár Betti történetek