Sírni akartam. Sírni, mert valami mélyen, legbelül fájt, valami láthatatlan súly nehezedett rám... Mégsem jöttek a könnyek. S ez olyannyira elkeserített, hogy végül azért kezdtem el sírni, mert nem voltam képes sírni.
Logikusan hangzik, ugye? Ja, nem. Nem, rohadtul nem logikus ez, nem logikus az élet, nem logikus a lelkem... Semmi sem.
Utálom a logikus dolgokat, mert azokhoz mind hülye vagyok, viszont azt is, ha valamiben nincsen.
Mindent utálok... Vagy semmit sem?

Hadd utáljak valamit, csak hogy ne magamat kelljen...