Szabadság

A szünetben felállunk a kerítésre. Te meg én...
Semmi extra csak állunk. A 4 órás szél hűsítően csap az arcunkba. Rám nézel. A kerítésre támaszkodsz. Szőkéd hajadat a szél a szemedbe fújja. Átnézek a panelekre. A szabadság, mint valami mézédes méreg megbénít. A számban érzem az ízét.
Te is, ugye?
Némán, csupán egy bólintással válaszolsz a feltett kérdésemre. Magasabbra lépsz, és a jobb kezedet az enyémre kulcsolod. Bakancsoddal könyörtelenül taposod, a kerítést rögzítő agyon graffitizett vasoszlopot.
Szökjünk meg! Érezni akarom az édes mérget!
- Nem lehet! Vissza kell mennünk! - nézel rám.
- Kérlek - könyörgök, és magasabbra rakom a lábamat. Az elém táruló kép megbabonáz. Mindennap látom, de attól még most tűnik a legszebbnek. A panelek, mint valami felsorakozott kiskatonák szigorúan állnak egymás mellett. Néhány ablakban fény gyullad. Még egy óránk van. Ki az édes faszom találta ki ezt a "fantasztikus" órarendet.
Bemegyünk. Te végig fogod a kezemet.
Ülök a padban. Az eső elered, és egyszerre milliónyi esőcsepp csorog végig az ablakon, eltorzítva a kinti tájat.

Az én szabadságomat.
A mi szabadságunkat.

_________________________________________
Üdvözletem! ❣
Apró ilyen délutáni szösszenet. Remélem mindenkinek tetszik!