Drágaköves út a pokolba

A gyémántok szúrják a talpam,
hátulról a te zafírmarkolatú késed van belém döfve.
Rubintvért köpök, az csorog végig a pofámon.
– Miért jutottál ide? – kérdezed.
– Te jutattál ide – vonom meg a vállamat, a szememen finom jade színű hályog ül.
– Miért is? – jéghideg szavaid tüskeként fúródnak a porrázúzott szívembe.
– Nem fogadtál el olyannak amilyen vagyok – suttogom.
– Ja, hogy az. Egy betegség vagy! – mondod és elfordulsz.
Utánad kapok, de milliónyi kvarc szilánk fúródik a kezembe.
Ez egy drágaköves út.

A pokolba.