Lelkibaj

Riadtan húzta végig a botot a kerítésen. Minden zajra összerezzent. Félt. Ivott. Valami volt. Valami mindig volt. Félt, hogy követik. Félt, hogy itt vannak. Ők.
A lelkei.
A leveleken nagy cseppekben ült az eső. A pupillája kitágult.
Felsikoltott. A hajnalba beleremegtek a lány szavai.
Nem a szavakba remegett bele a hajnal.
A lelkei öten voltak.
Megbánás.
Harag.
Irigység.
Zavarodottság.
Mámor.
A mámort utálta a legjobban. Mindig félrevezette. A legjobban az irigységet szerette, abban tudta a legkevesebb örömét lelni.
A vállai rázkódtak. A teste görcsbe rándult.
A lelkei hazugságokat leheltek a szájára. És ő hitt ezeknek.

Üdvözlet itthon. — így a lelkei.