Pygmalion kisasszony

- Timotheé, elmegyünk apáddal színházba, 11 körül jövünk, fektesd le kérlek a húgodat - jött be anyukám a szobába.
- Oké, persze - válaszoltam oda se nézve, és puszit nyomtam a parfüm illatú arcára.
Nagyban rajzoltam. Egy lány volt az, egy különösen szép korombeli lány. Fehér lenge ruhát viselt és mezítláb ült egy padon. Elkezdtem festeni, amikor a húgom bejött, hogy ő éhes.
- Timotheé, mi a vacsora? - meresztette rám nagy, barna szemeit.
- Nem tudom, csinálok szendvicset. Az oké, Emily? - fordultam el egy pillanatra a rajzasztalomtól. Lementem és egy szelet kenyérre mogyoróvajat, egy másik szelet kenyérre pedig egy adag nutellát kentem. Ahogy visszaértem, láttam, hogy ő is alkotott.
- Em, mi a francot csinálsz? - kiáltottam rá.
- Én, én...nehm akahartam - hüppögött. Közelebb mentem a művemhez, amin szinte egész nap dolgoztam. Egy apró fekete kis pötty virít a lány vállán.
- Semmi baj. Ez nem nagy dolog, na - zártam a karjaimba és elvittem a szobájába. Leültünk az ágyra és álomba ringattam. Visszasiettem a szobámba és az ágya mellé raktam a tányért a szendvicsekkel. Egy kis cetlit is írtam hozzá.

„Ha felébredsz, edd meg...
;), Timotheé“

Visszamentem a szobámba és még akkor este befejeztem a rajzot. Kitéptem a hófehér lapot és az asztalomra tettem. Fülledt nyári lévén kereszthuzatot csináltam. Ám ekkor felkapta az esti szellő a munkámat.
- Óó, hogy a kurva életbe! - kiáltottam fel, és néztem, ahogy a munkám a sötét, csillagos éjszakába veszik. Nyugtalanul aludtam az éjjel.
Ahogy reggel a nyári munkába indultam a közeli kávézóba, egy lányt láttam meg. A padon ült, fehér ruhája volt és vidáman szemlélődött.
- Aztakurvarohadt! - üvöltöttem fel, és a szememet tágra nyitottam.
- Bocsi, de ismerlek valahonnan? - rezzent meg.
- Nem...vagyis, nem tudom. Timotheé L'àvre.
- Jeanette Pygmaliòn - nyújtotta a kezét és kedvesen mosolygott.
- Akkor mostmár ismerjük egymást - néztem végig rajta, és a tekintetem megállapodott a vállán lévő anyajegyen.
A lány, vagyis mostmár Jeanette, aki kísértetiesen hasonlított a rajzomon szereplő lányra, elkísért munkába, és hosszan beszélgettünk. Amikor estefelé hazamentünk hosszan elidőzött a kapunkban. A kovácsoltvas és a lámpa fénye érdekesen festette meg hófehér, habos, lenge nyári ruháját.
- Akkor szia Timotheé - fordult meg és szőke haja az arcába csapódott. Megfogtam a kezét és visszahúztam.
- Szia Jeanette - csókoltam meg. A lány teste elernyedt a kezeim között. A szája puha volt, és forró. Csak álltunk. Semmi beszéd, az ide nem kellett. Elbúcsúztunk és én hazamentem. Reggel egy rajz feküdt az asztalomon. Az a rajz. Lehet, hogy a szél visszafújta.
De egy biztos. Soha többé nem láttam azt a lányt. Jeanette-t.
_________________________________________
Sziasztok!
Újabb romantikus szösszenet. Remélem mindenkinek tetszik!❤❤❤