London, Pilkingtonok lakása, december eleje

- Meglep, hogy pár nappal előbb bejelentkeztetek, de pezsgőnk mindig van - szólt vidáman George, miközben szélesre tárta az ajtót előttük.

- Közbejött valami, amiről úgy gondoltam, jobb lenne négyszemközt beszélni - válaszolta Leyton. Magát is meglepte, milyen tárgyilagos hangnemet sikerült megütnie, holott egész úton hiába törte a fejét, nem tudott egy épkézláb mondatot sem összekalapálni, amivel kíméletesen közölhetnék a hírt a Pilkingtonokkal. Mirandára meg valószínűleg nem számíthatott. Meglepte volna, ha felesége maga hozakodik elő a kényes témával. Sokkal valószínűbb volt, hogy akárcsak az orvossal az időpont egyeztetést, és a Pilkingtonokkal megejtett telefonhívást, ezt is szépen átruházza rá.

Kezdte úgy érezni, hogy együtt csináltak felelőtlenséget, mégis ő lesz egyedül meghurcolva érte.

Miranda a jobbján egy erőltetett mosolyt és egy elrebegett köszönést bírt kicsikarni magából, úgyhogy kínos csendben vetették le a kabátjukat, cipőiket, fogadták el az egyenlőre alkoholmentes narancs dzsúzokat, és foglalták el a helyüket a fotelekben. Leyton nem tudta eldönteni, a múltkori, katasztrofális hangulatban telt ünneplés, vagy a mostani érzékeny téma miatt érezte magát kellemetlenebbül. Fészkelődött a helyén, és nem volt gusztusa a dzsúszhoz sem, csak babrált a poháron, miközben a Pilkingtonok mit sem sejtve, semleges kérdésekkel bombázták őket, mint hogy hogyan teltek a hetei a munkahelyén.

Most fogta fel, hogy utolsó találkozójuk kerek egy hónapja történt, és nemhogy látogatást, még egy árva telefonhívást sem ejtettek meg egymás felé. Régen legalább heti egyszer, zömében Leyton kanapéján találták magukat George-dzsal, sörrel a kezükben, pizzával az asztalon, hogy kitárgyalják, kinek ostobábbak a munkatársai, a főnökei, a megrendelői vagy George-ék esetén a beszállítója.

A maga részéről Leyton tudta, mi a magyarázat. A stresszes munkája mellé (nyugodtan bevallhatta magának, hogy az) nem hiányzott neki George piszkálódása, de barátja miért nem kereste a társaságát? Talán ő is érezte, hogy valami megváltozott a múltkor?

- Szóval Cynthia nem kímél, egyébként is olyan akaratos, totál karrierista csajnak jött le. A gyerekei biztos imádják - állapította meg George a rövid beszámolója után.

- Jól megvan a gyerekekkel, még úgy is, hogy az apjuk teljesen kilépett az életükből. Egyelőre a gyereklátogatásról sem tudtak megegyezni - válaszolta Leyton, és már most kezdte felhúzni magát, pedig még csak egy enyhe megjegyzést kapott, és kivételesen nem is ellene irányult.

- Igen, nagyon jól nevelt, kedves lányok - tette hozzá Miranda levegős hangon. Láthatóan ő se kívánta a dzsúszt, csak a combján pihentette a poharat. Talán a gyomra kavargott, mert inkább zöldes, mint fehér árnyalatban játszott az arca. A gyógyszer miatt? Leyton egészen megsajnálta.

Majd eszébe jutott a felesége első ösztönös reakciója: hogy ha már így alakult a helyzet, akár teherbe is eshetne. Majd nekiesett, amiért ő (jogosan) aggódni kezdett, hogy esetleg az a tabletta a lefolyóban és nem Miranda szájában köt ki.

Nem akart kételkedni Miranda szavahihetőségében, de amikor kijelentette, hogy a sors akarta így, olyan mély meggyőződéssel tette, hogy Leytont elfogta a félsz. Hiszen tizenöt éve is Hank tudta nélkül ejttette teherbe magát...

George megvonta a vállát, majd levetette magát velük szemben a fotelbe.

- Ne értsétek félre, örülünk a társaságnak, rendeltünk kaját, nemsokára meghozza a futár, és hozzá is láthatunk, de azért csak érdekel, miért volt olyan sürgős most találkozni.

Leyton keze megszorult a poháron, Miranda talán levegőt venni is elfelejtett mellette.

- Történt valami? - tette fel Lea a kérdést. Nem kellett sasszeműnek lennie hozzá, hogy megsejtse, baj van. Leyton még egész jó színészi teljesítményt nyújtott, de Miranda épp úgy festett, mintha most vágták volna ki végérvényesen az egyetemi szakjáról.

És minden bizonnyal ha pisztollyal fenyegetik se bökött volna ki semmit.

Leyton nagy levegőt vett, miközben igyekezett rendezni a gondolatait.

- Mondhatni... tegnap este történt egy baleset, ami miatt a beültetésnek csúsznia kell legalább egy hónapot.

Miranda alig láthatóan biccentett mellette, és olyan feszülten vártak mindketten a kanapén ücsörögve, mint a védőfelszerelés nélküli kutatók a kürtő szélén állva, hogy kitörjön a vulkán.

- Mi a fasz?! - George mondott valamit, de Lea felhördülése elnyomta a hangját. A dzsúszos pohár kicsúszott a nő kezéből, és hangsúlyt adva a szavainak óriási csattanással robbant ezer darabra a konyhakövön.

- Ez most komoly?! A nejemet tegnap teljesen feleslegesen csapolták meg, mert te képtelen voltál beburkolni a pöcsödet?!

- Védekeztünk... - kezdte Miranda erőtlenül. Feleslegesen, a szavai úgysem törtek át a Pilkingtonok fejét elöntő indulatokon.

Fordított esetben Leytonnak se tették volna.

- Hidd el, George, hogy nagyon sajnáljuk - folytatta Leyton a bocsánatkérést. - Ígérem, hogy a jövőben...

- Ugye tudod, hogy épp az ilyen kezelések miatt műtötték már egyszer cisztával?!

- George, kérlek... - kapcsolódott be már Lea is a beszélgetésbe.

- Még egyszer mondom, hogy sajnáljuk - szajkózta Leyton, mert ebben a szituációban mást úgysem mondhatott.

- Ez valami kibaszott kicsinyes bosszú volt tőled, ugye?! - vágott a szavába barátja, vagy talán ki lehetett jelenteni, hogy volt barátja. Közben felemelkedett a helyéről.

- Te meg mégis miről beszélsz? - kérdezte Leyton összeráncolt szemöldökkel.

- Hogy így állsz bosszút a tíz évvel ezelőtt történtekért! Baszd ki, kezdettől tudtam, hogy ez rossz ötlet! Biztos voltam benne, hogy valamire készültök!

Volt képe neki, éppen neki felemlegeti a tíz éve történteket?! Csak mert unta a félresikerült Tinder randijait és a jobb kezét, inkább felnyomta őt az ügynökségnél, hátha Lea újra visszafogadja!

- Komolyan, George, te azt hiszed, ilyen mélyre süllyednék?! - pattant fel ő is a helyéről, mert képtelen volt tovább fészkelődni a helyén.

- Tudom, hogy még mindig zabos vagy! Csak rád kellett nézni az előző alkalommal, minden megjegyzéstől forrt az agyvized, egy idő után meg levegőnek néztél minket! De a fasz hitte volna, hogy ekkora egy aljas...

- Kettőnk közül te vagy az egyetlen, aki ilyesmire vetemedne! Vagy hozzak konkrét példát is a gerinctelenségedre?! - kiáltott rá.

Aztán arra eszmélt, hogy fájdalom nyilallt az arccsontjába és orrába. Miranda és Lea egyként sikoltott fel, ő pedig hátratántorodott, majd elvesztette az egyensúlyát, és a földre zuhant. Egyetlen szerencséjére a hátát a kanapénak vágta neki. Így is egy pillanatra benne rekedt a levegő, és nem is feltétlen az ütéstől. George rosszul célzott, és alig adott bele erőt. Viszont Leytonnak eszébe nem jutott volna, hogy valahai barátja átlépi a civilizált veszekedést a kocsmai verekedéstől elválasztó határvonalat.

George is megrettentnek tűnt, ahogy fölémagasodott. Az öklét továbbra is hitetlenkedve tartotta a levegőben, és a szín kifutott az arcából, de Leyton minimális szimpátiát se tudott iránta érezni. Megtörölte inkább az orrát, és halkan feljajdult, amikor majdnem olyan erősen hasított újra bele a fájdalom, mint amikor George beverte a képét. Rezignáltan látta, hogy csupa vér lett a kézfeje, és már csak abban reménykedhetett, hogy talán az orra nem tört el.

- Mi most elmegyünk! - pattant fel Miranda, és azonnal Leyton hóna alá nyúlt, hogy felrángassa a földről. Ő felkászálódott, és bosszankodva vette tudomásul, hogy remegnek alatt a térdei. Még sohasem ütötték meg, legalábbis önvédelmi edzésen kívül nem.

- Igen, jobb lesz - válaszolta Lea rekedten. Az arcán a düh, kétségbeesés és szégyen viaskodott egymással.

Leyton jobb híján az inge ujjával itatta fel a vért, miközben Miranda ráadta a kabátot, és belebújtatta a lábát a cipőbe. Alig fél perc alatt kint voltak a folyosón, és mire a lifthez értek, egész szelid, tompa lüktetéssé finomodott a fájdalom az orrában. Egyre biztosabb volt benne, hogy nem törött el.

Beléptek a liftbe. Tükör nem volt benne, de a polírozott fém felületen így is látta, hogy a halványszürke öltönye elejére is került pár csepp vér. Szerencse, hogy még a régi LÉN-es időkből való ruhát húzott magára a találkozóhoz, fene tudta, kijön-e a folt.

- Gyere, nézz ide - szólt Miranda, és óvatosan felé fordította a fejét. Már egy zsebkendőt tartott a kezében.

- Szerintem kezd elállni - hárított azonnal, mert mintha tényleg egyre kevesebb vért ivott volna fel az egyébként vadiúj inge.

- Én is szeretném látni, mekkora a kár.

Leyton vonakodva pillantott rá, miközben megnyomta a parkolóház szintjére vezető gombot. Miranda ujjai remegtek, és összeszorított szájjal mérte fel.

- Talán megúszod monokli nélkül.

- Csodás...

- El se hiszem, hogy George képes volt megütni! - folytatta a hitetlenkedéstől egészen tompa hangon. - Ezt nem néztem volna ki belőle...

- Én is elképzeltem néhány forgatókönyvet, de ez nem tartozott közéjük. - válaszolta, miközben Miranda valószínűleg a vért takarította le az arcáról egy zsebkendővel. - Mindenesetre hétfőn első dolgunk lesz felhívni a klinikát, hogy felbontsuk a szerződést.

Miranda buzgó fejbólogatását várta, de helyette felesége rémülten pislogott rá, mintha valami meglepő dolog hagyta volna el a száját.

- Felbontjuk? - kérdezett vissza cérnavékony hangon.

Leytonban egy pillanatra felmerült a gyanú, hogy mégis nagyobb ütést kapott, mint amit hitt, és most képzelődik.

- Te is a szobában tartózkodtál, amikor George nekem esett.

- Persze, de ennek mi köze a szerződéshez?

- Miranda... - nézett le rá egészen elképedve. - Ezek után még egy halat sem vennék nekik az akváriumukba, nemhogy hagyjam karba tett kézzel, hogy gyereket szülj nekik!

Közben megérkeztek a parkolók szintjére, és Leyton boldogan lépett ki a mélygarázs hűvös levegőjére, Miranda viszont olyan lassan mozdult, hogy majdnem az orrára csukódott a liftajtó.

- Azt mondod, hogy akkor... ennyi? - szólalt meg hasonló magabiztossággal, mint ahogy kilépett a liftből.

Leytont rossz érzés kezdte kerülgetni. Miranda mi a fenéért habozott? A vak is látta, hogy nem létezett más alternatíva! És ostobák voltak, amiért azt hitték, hogy a több mint egy évtizede dédelgetett sérelmeik nem fognak a felszínre kerülni. Miranda béranyasága már akkor elpuskázott ötlet volt, amikor megszületett Lea vagy George fejében.

- Igen. Szerencsére még csak december van, tudsz jelentkezni valamelyik szeptemberi képzésre az UoL-re - válaszolta.

Tudta, hogy csapdát rejtenek a szavai. Viszont kezdettől sejtette, hogy Mirandának az egész béranyaság egy jó kibúvó volt, nehogy komolyabban el kelljen gondolkodnia a jövőjével kapcsolatban.

- Igen, tényleg, még nem zárult le a jelentkezési időszak - válaszolta felesége színtelen hangon, miközben kerülte Leyton pillantását, helyette úgy tett, mintha nem emlékezne rá, hová parkolta le a családi autót.

- Még bőven nem.

- Aham, de előbb fel kell törni a szerződést, és azt sem tudjuk, mennyi idő...

- Miranda...

- Érzelmileg elég intenzív huszonnégy órán vagyok túl, bocs, hogy az egyetemi jelentkezés érdekel most a legkevésbé! - csattant fel Miranda, és egyenesen Leytonra meredt.

- Tényleg rám vagy most dühös, Miranda?!

- Már megbocsáss, de az előbbi megjegyzésed kimerítette az érzéketlen fogalmát!

- Mert az, hogy George orrba vert, nem...?!

- Lapozhatnánk végre, már nem is vérzik! Kezdesz az egészből hiúsági kérdést csinálni.

Leyton szája majdnem elnyílt hitetlenségében. Mikor jutottak el az áldozat-szerepéből oda, hogy Miranda szerint túlreagálja a dolgot?!

- Nem hallottad, hogy miket vágott előtte a fejemhez?! Nem hiszem el, hogy már megint valami pitiáner, bosszúszomjas rohadéknak vagyok elkönyvelve...

- Már megint? - kérdezett felesége vissza.

Rájött, hogy elszólta magát, viszont esze ágában sem volt a jelenlegi kellemetlen helyzetre ráhalmozni a banketten történteket.

- Cynthia nevezett annak, hagyjuk. Mindenesetre kétlem, hogy ezek után békésen, civilizált emberek módjára meg tudnánk...

És közben megszólalt az átkozott telefonja is. Indulatosan előrángatta a zsebéből, majd ráeszmélt, nem is a saját csengőhangját hallotta az imént.

Miranda habozva nyúlt a táskájához, és összeráncolt szemöldökkel pillantott le a készülékre.

- Lea keres - szólt hezitálva.

- Akkor nyomd ki.

- Szerinted miért keres?

- Gondolom, ő is csak egyeztetni akarja a szerződés-felmondás időpontját, de ráér erről beszélni. Nyomd ki.

- Mi van, ha bocsánatot akar kérni?

- Ezt erősen kétlem.

A csörgés megszakadt, de a telefon csak pár másodpercig maradt csendben. Egy üzenetérkezésről értesítő hang törte meg a csendet.

- Azt írja, beszéljük meg - olvasta fel Miranda. Leytonnak nem tetszett, hogy egyre bizonytalanabbnak tűnt.

- Majd hétfőn megbeszéljük az ügyvédnél. Gyere, menjünk.

Miranda keze után akart nyúlni, de felesége elhúzta előle. Egyre dühösebben meredt az üzenetre, amit Leyton nem tudott hová tenni.

- Azért, ha beleképzeljük magukat az ő helyzetükbe, elég logikus, hogy George kiakadt - intézte a szavait inkább a mobil kijelzőjének.

- A legkisebb ingerenciám sincs beleképzelni magam George helyzetébe.

- Itt most nem a tönkrement barátságotok a tét - jegyezte meg Miranda elsötétülő ábrázattal. - Sőt, igazából semmi köze hozzá, mégis úgy érzem, ezek a találkozók már csak arról szólnak, hogy ti nem bírtok közös nevezőre jutni olyan eseményekkel kapcsolatban, amik több mint tíz éve történtek!

Leyton meredt Mirandára, mintha hirtelen számára ismeretlen nyelvre váltott volna át. Tényleg így látta a kialakult helyzetet? Hogy csak a büszkeségén esett sebeit nyalogatta, és nem Mirandát akarta megvédeni a Pilkingtonoktól? Igen, a jelenlegi ellenséges érzéseit a tíz évvel ezelőtti események katalizálták, de jogosan! George és Lea majdnem kisemmizte, hogy "megleckéztessék", és egy évtized alatt egy nyomorult bocsánatkérést sem bírtak kicsikarni magukból, helyette egy orrbaverést kapott kompenzálásként.

- Nemrég még kapva kaptál volna az alkalmon, hogy ne kelljen a béranyjuknak lenned, most meg azzal esel nekem, hogy beleavatkozok a dolgaidba?! A férjed vagyok, igenis van közöm hozzá, kinek szülsz gyereket!

- Szóval így állunk, most már a testemről is te rendelkezel?!

Leyton ezen a ponton jött rá, képtelen többé követni Miranda gondolatmenetét, és a türelme is elfogyott, hogy újra felvegye a fonalat. Az a mondatba taktikusan beékelt "is" valószínűleg több jelentéssel bírt, mint körülötte az összes szó együttvéve, de nem akart rákérdezni, mit ért alatta. Így is sajgott a feje még az ütéstől, nem volt kedve egy migrénnel megfejelni.

Széttárta a kezét tehetetlen dühében.

- Rendben, Miranda. Jól mondtad, nincs közöm a programhoz, szóval dönts legjobb belátásod szerint - válaszolta. Remélte, kellően higgadtan szólt a hangja. - Ez mostantól tényleg csak a te ügyed a Pilkingtonokkal.

Miranda egyértelműen megrémült a szavaitól, még a nyakát is behúzta, és ettől Leyton egy kis elégtételt érzett magában.

- Ne-nem jössz vissza velem? - kérdezte habozva Miranda.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.

- Igaz... - És újra elbizonytalanodott, pedig alig pár perce még milyen biztosan mondta, hogy az egész kiélezett helyzetért Leyton a felelős! - Hát akkor én... megyek is.

Leyton csak bólintott. Inkább nem szólalt meg, mert azzal csak egy újabb végeláthatatlan veszekedést kezdeményezett volna.

Miranda lehajtott fejjel hagyta ott, mintha már most megbánta volna a döntését. Leyton titokban abban reménykedett, hogy felesége amint felér a Pilkingtonokhoz, és George kinyitja a száját, sarkon fordul, majd duzzogva battyog vissza a lépcsőn. Hogy igazat adjon Leytonnak abban, a Pilkingtonokkal többet egy levegőt szívni sem érdemes. Majd bocsánatot kérjen, hogy az ő oldalukat választotta (már megint) a férjével szemben.

Szóval Leyton várt.

És várt.

Tizenöt percet ácsorgott az autók között, de Miranda nem jött vissza.

*

- Tényleg nem értem, mi történt, még sohasem ütöttem meg senkit...

George idegesen téblábolt fel-alá a nappaliban, közben hevesen gesztikulált. Amióta Miranda visszaért a lakásba, és leereszkedett a felszolgált étel elé, a férfi egyszer sem nézett rá, csak végtelen hosszú mondatokban keresgélt kifogásokat, miért ütötte meg Leytont. Ráfogta már a húzós hetére, a kialvatlanságra és a negyed üveg borra, ami olyan régóta árválkodott a hűtőben, ezért a reggeli mellé felhajtotta. Miranda kételkedett benne, hogy képes lett volna olyan érvet felsorakoztatni, amit ő el tud fogadni.

Lea közben unottan vagdosta apró, szabályos kockákra maga előtt a grillezett húst. Miranda inkább őt figyelte, mert George-tól csak a gyomra kavargott. Sokkal jobban érdekelte, a nő hangulatára hogyan hatottak az események, mert ha valaki igazán megbántottnak és becsapottnak érezhette magát a kialakult helyzet miatt, az Lea volt.

És Miranda miatta jött vissza.

Tudta, hogy nem viselkedett megértőn Leytonnal szemben, de férje meg kábé senkivel szemben sem tanúsított empátiát. Miranda már épp megbocsátott neki, amiért olyan érzéketlenül viselkedett a klinikán, és őszintén megijedt, hogy George a büszkeségén kívül mást is bezúzott az arcán, aztán jött az az egyetemes megjegyzése...

Mintha a kialakult helyzetet arra akarta volna felhasználni, hogy keresztülvigye az akaratát. Mintha a támogatása a programmal kapcsolatban és az a "büszke vagyok rád, Miranda" megjegyzése üres beszéd lett volna, és végig arra várt, mikor táncol a nő végre vissza a béranyaságból, hogy beültethesse az egyetemi padba. Hogy Miranda végre szerezzen egy valamire való diplomát, mert Landonéknál ezzel mérték az emberi értékeket...

És ahogy mondta is, ez a program nem Leyton meg George tönkrement barátságáról szólt, bármennyire hajlamos volt erről mindkét fél megfeledkezni.

Miranda mélyet sóhajtott, és próbálta Lea mozdulataiból kiolvasni, mennyire feldúlt. Minden oka megvolt rá, hogy az legyen, és Miranda értelmesen még bocsánatot sem tudott tőle kérni, annyira az önsajnálat mocsarában fetrengett.

Igyekezett felvértezni magát a lehetőségre, hogy most ő kap egy pofont Leától, ezúttal megérdemelten.

-Térjünk inkább vissza az előző témához - szólt Lea, mielőtt George már a felmenőiben keresett volna erőszakra hajlamos géneket. Letette az evőeszközöket, majd összekulcsolta maga előtt az ujjait. Ha dühös is volt, remekül titkolta, érzelemmentesen pillantott fel Mirandára. - Pontosan mi történt?

- Öhm, ez miért is fontos? - kérdezte Miranda cérnavékony hangon, majd haja tövéig elvörösödött, pedig kevés dologgal lehetett már zavarba hozni.

- Nem a szaftos részletek érdekelnek, hanem hogy ez hogyan érinti a béranyaságot.

Továbbra is vöröslő fejjel, két mondatban összefoglalta a lényeget, bezárva azzal, hogy az esemény utáni tabletta miatt a beültetés ha nem is lehetetlenné, de majdhogynem értelmetlenné vált.

George közben felhagyott a fel-alá sétával, helyette majdnem szétrobbant a visszafojtott nevetéstől.

- Mégis milyen régóta nem szexeltetek, hogy ilyen vehemenc... - Majd látva Lea metsző pillantását inkább elhallgatott.

- Megbeszéltük.

- Oké-oké, igazad van...

- Szóval januárra csúszik a dolog - foglalta Lea össze. - Nem repesek a gondolattól, hogy megint agyonhormonkezeljenek.

- Az nem kifejezés! Legalább Leára lehetettetek volna tekint...

- George.

- Oké-oké, befogom.

- Tényleg őszintén sajnálom. - Nem először hangzott el a mondat, de Miranda mást nem tudott kinyögni.

- Előfordulnak balesetek - vonta meg a nő a vállát. - Ha már megtörtént, a legjobban jártál el. Majd januárban újra visszatérünk rá.

Miranda el sem akarta hinni, hogy Lea ilyen könnyedén túltette magát a dolgon, de még jobban elcsodálkozott, hogy továbbra is megbízik benne annyira, hogy folytatni akarja a programot.

- Ezzel most azt akarod mondani...

- Azt hitted, azonnal felbontjuk a szerződést? - Őszinte csodálkozást látott a nő arcán. - Mi értelme lenne? Ezeket az embriókat amúgy se lenne kibe beültetni, ugyanúgy várni kellene legalább egy hónapot, ha nem többet.

- Ez igaz...

- Szóval nekem továbbra sincs kifogásom ellened, feltéve, ha most egy időre tényleg cölibátust fogadtok.

Meg kellett volna nyugtatnia, hogy Lea nem könyvelte el egy utolsó léhűtőnek, és elfogadta, hogy semmi szándékos nem volt a tettük mögött. Helyette az izmait feszítő szorongás összeszaladt a gyomrában. Túl szép lett volna, ha Lea azt mondja, megbocsát nekik, lehetnek továbbra is jó viszonyban, viszont a szolgáltatásaiból többet nem kér.

Úgy tűnik, ezúttal mégsem rúgták ki.

- Oké, ez természetes - préselte ki magából végül élettelen hangon.

- És ezzel Leyton is egyetért? - kérdezett Lea vissza.

- Persze, és sajnálja, hogy nem maradhatott, de inkább hazament jegelni az arcát - füllentette Miranda, bár közel állhatott az igazsághoz. Férje már egy taxiban ülve tarthatott hazafelé, és biztos első dolga lett volna kezelésbe venni az orrát.

- Remek, akkor végre lássunk hozzá az ebédhez - zárta Lea rövidre a témát, és visszafordult a tányérjához.

Mirandának soha nem esett még ilyen rosszul ingyen kaja, pedig a leves mennyei volt, a második kifogástalan, és a Pilkingtonok görcsösen törekedtek arra, hogy még véletlenül se érintsenek kényes témát. Arról érdeklődtek, Mirandáék hogyan töltik majd a karácsonyt, és mit hoz a Mikulás a gyerekeknek. Mesterkélten békésnek érződött a légkör.

Az ebéd után Miranda beült az autóba, és elindult hazafelé. A gyomra egyre jobban összeszűkült, ahogy közelített anyósa házához, a végén már a hányinger kerülgette, amikor kiszállt az autóból. Bizonytalan léptekkel sétált végig a terrakottás udvaron, és remegő kézzel nyitott be az ajtón, mert fogalma sem volt, mire számíthat odabent.

Vidám csevely ütötte meg a fülét a konyha irányából. A lányok valami tésztán ügyködtek az anyósa szakácsnőjének irányítása mellett. Charlotte a ki tudja hányadik kávéját kortyolta porcelán csészéjéből, eltartott kisujjal.

Leyton nem volt sehol, pedig Miranda várta, hogy őt is megpillantja az egyik székben ülve, a telefonját nyomkodva.

- Szia, anya! Nézd, milyen ragadós! - emelte fel Amy boldogan a kezét, amit a könyökéig borított a tészta.

- Ez tényleg ragadósnak tűnik... - kezdte bizonytalanul Miranda. Megkönnyebbültnek kellett volna lennie, hogy nem szembesült azonnal a megbántott férje jelenlétével, de helyette az a bénító szorongás annyira felerősödött benne, hogy már a nyelve is nehezen forgott.

- Oh, Miranda kedves, kellemesen telt az ebéd? - pillantott rá Charlotte is, majd egész halványan összevonta műgonddal kiszedett és festett szemöldökét. - Drága kisfiam nem volt túl közlékeny kedvében, amikor hazaért.

Csaknem kiszakadt belőle a levegő egy mély sóhaj kíséretében. Ezek szerint Leyton hazaért, és most az emeleten duzzogott.

- Gyere, anya, te is segíts sütni! - kérlelte közben Amy.

- Egy pillanat, és jövök, csak előbb beszélek az apátokkal - hárított Miranda. Nagyon kevés ingerenciája volt a beszélgetéshez, de ha halogatta, csak még keservesebbé vált. Épp mint egy fogorvosnál tett látogatás.

Úgyhogy felkaptatott az emeletre, hogy újra belevágjon abba a veszekedésbe, aminek az indulatai még valószínűleg el sem csitultak.

Meg sem lepte, hogy Leytont a laptopja előtt találta. Az öltönyt melegítőre cserélte, szemüvege az egérpad mellett pihent, mert egy hideg-meleg párnát nyomott az orrához, amit a térdéhez szokott a félmaratonok után. Bármennyire nem fűlött Miranda foga a beszélgetéshez, így is megkönnyebbült, hogy a szobájukban találta.

Miért, hitte egy pilanatra, hogy haza sem jött?

Megköszörülte a torkát.

- Megbeszéltem a dolgokat Leával - vágott a közepébe, miközben Leyton lassan felé fordult. - És bocsánatot kértem tőle, mindkettőnk nevében.

- Rendben.

- George eléggé ki volt akadva, és ő sem érti, hogy üthetett meg.

- Csodás.

Mély levegőt vett, hogy úrrá legyen az újra felparázsló indulatain.

- Lea pedig nem akarja felmondani a szerződést - folytatta rendületlenül. - Szóval folytatódik a program.

- Remek.

Remek?! Alig fél perc alatt Leyton az idegeire mászott a passzivitásával

- Oké, te most direkt fel akarsz húzni. - Képtelen volt magát tovább türtőztetni, és közben kicsit indulatosabban csukta be maga mögött az ajtót, mint szerette volna. - Szóval mostantól ez lesz? A konok hallgatásoddal üzensz hadat a Pilkingtonoknak?

- Megbeszéltük, hogy többé nem szólok bele a Pilkingtonokkal közös ügyeidbe.

Tényleg ezt beszélték meg, Miranda mégis alig akarta elhinni, hogy Leyton ilyen látványosan kihátrált.

- Szóval úgy döntöttél, örökre haragudni fogsz rájuk.

- Úgy döntöttem, hogy épp elég gondom van nélkülük is. Nincs kedvem még néhány kellemetlen vacsorával is tetőzni, ahol bármikor orrba verhetnek, hogy utána megkapjam a nejemtől, mennyire "felfújom a dolgot".

- Szóval még mindig...

- Nem, Miranda, lezártam a témát. Eldöntötted, hogy szülsz egy gyereket George-éknak, én pedig ezt tiszteletben tartom. Kérlek, ne vesztegessünk rá több szót - vágott Leyton a szavába.

Vágott már valaha a szavába?

Dehogy, ez inkább Miranda szokása volt.

De talán nem is ez rendítette meg igazán Mirandát. Mert tényleg egész nap azért harcolt, azért magyarázkodott a Pilkingtonok előtt, azért mondott Leytonnak ellent, hogy még mindig megtarthassa az "állását", vagyis hogy továbbra is a Pilkingtonok béranyája maradjon.

- Megnézem a gyerekeket - szólt Leyton, miközben lezárta a laptop fedelét, ráhajította a hideg-meleg párnát, majd távozott a szobából magára hagyva Mirandát a gondolataival.

Ezért már csak tompán szűrődtek fel a nőhöz a családja zajai. A hétköznapok unalmas hangjai. Merthogy újra visszaterelődtek a dolgok a megszokott medrükbe, újra ugyanaz a feladat állt kettejük előtt, Leytonnak a céget kellett vezetnie, Mirandának pedig kimenekíteni a Pilkingtonokat a gyermektelenségből.

Az ajkába harapott. Valahonnan egy falióra monoton kattogása hasított bele időnként a halk diskurzusba odalenn, vagy az ő szívének a zakatolása.

A program újra sínen volt. Lea megbocsátott, Leyton nem akadt ki, mindenki elégedett volt... Miranda elérte, amit akart. Továbbra is ő hordhatta ki a Pilkingtonok gyerekét, erre vágyott. Ezért volt képes elnézni, hogy George kezet emelt a férjére. Ezért volt képes Leytonnak nekiesni, miután ő csak őszintén meg akarta védeni egy újabb katasztrofális döntés meg hozásától... És mindezt miért? Hogy ő nyerjen Leytonnal szemben? Hogy bebizonyítsa, tudja, mit akar? Hogy az ő kezében legyen az irányítás?

Baszd ki, Miranda, mibe keverted bele magad már megint?

Elkeseredetten pislogta és nyelte vissza a könnyeit, pedig legszívesebben zokogásban tört volna ki. De ahogy hozzá is felszűrődtek a hangok, úgy az ő összeomlása zajai is lejutottak volna. Pedig jól esett volna üvöltve bömbölni, a Pilkingtonokat elhordani a sárga földig, hogy felforgatták majd összezúzták az ő tökéletes életét.

Igen, megint ugyanazt akarta, ujjal mutogatni másokra. Mindenkit okolni magán kívül, hogy elkapta egy sötét örvény, amiben tehetetlenül sodródik egyre távolabb és távolabb az idealizált élete képétől.

Holott magát rántotta a vízbe.

Mert kezdeni akart valamit az életével.

De lám, az anyja is megmondta, hogy sohasem viszi semmire.

És amikor Leyton az utolsó pillanatban felé nyújtotta a kezét, mielőtt az ostoba döntései a mélybe rántották volna, ő dühösen félreütötte.

---------------------------

Kedves olvasóim, tudom elég szenny dolog épp egy ilyen fejezet után bejelentenem, de sajna a július sűrű lesz nekem és a bétámnak is, ezért most ez a történet egy hónapos pihenésre vonul.

Tehát a következő rész augusztus 5-6-án érkezik, ahol visszatér Spike, hogy eltöltsön egy megszokottan káoszközeli karácsonyt a családjával, de már ő is érzi, hogy a szülei között valami megváltozott.

Köszönöm a sok támogatást, amit mostanában kaptam, higgyétek el, rengeteget segít nekem <3