London, London Zoo, november vége

Miranda magában esőért imádkozott a hétvégére, de helyette meglepően felhőtlen, derűs, őszi nap virradt rájuk. A gyerekek hétközben kilencig is elhúzták a felkelést, bezzeg aznap fél hétkor rájuk törték az ajtót teljes öltözékben. Miranda alig bírta elfojtani magában a nevetést Amy szettje láttán; lánya a pizsama felsőhöz harisnyát, farmerszoknyát és gumicsizmát választott, a fejére pedig azt a tiarát biggyesztette, amit előző nap kapott a nagyanyjától, és igazi swarovski kristályok csillogtak benne. Miranda rögtön elszégyellte magát, amiért ekkora ellendrukkere volt a családi napnak.

De talán nem lehetett felróni neki, hogy az elmaradt házassági évfordulójukat nem kilencedmagával akarta eltölteni! Arra számított, hogy miután állandó és lelkes pesztrája lett a gyerekeiknek, végre több időt tölthet kettesben Leytonnal, erre még az évi egy alkalma is elúszott...

Ráadásul részben ő tehetett róla. Miután Leyton megjött arról a bizonyos üzleti útjáról Barbarával, szinte azonnal előhozakodott a tervvel, hogy a következő hétvégét családosan kellene együtt tölteniük, Spike-ot is beleértve. Miranda pedig azonnal rábólintott, talán mert dolgozott benne a félsz, hogy Leyton körül mostantól állandóan ott fog legyeskedni az exe, és kedvezni akart neki, vagy a megkönnyebbülés miatt, mert szemlátomást, tényleg nem történt közöttük semmi. Leyton pocsékabbul hazudott, mint bókolt, azonnal lebukott volna. És Miranda a beleegyezésével elindította a lavinát, mert a következő pillanatban már arra kellett rábólintania, hogy Cynthia is csatlakozzon hozzájuk a lányokkal, és ha volt is Mirandában minimális lelkesedés, azonnal elillant. Természetesen nem vallotta be férjének, hogy Cynthia a ritka kivételek egyike, akivel képtelen volt megtalálni a közös hangot, így viszont férje eredményesnek könyvelte el magában a találkozójukat.

Végül Spike lekoppintotta őket valami alibi indokkal, hogy tanulnia kell, amire Katie csak forgatta a szemét, szóval ismét a barátnőjével szervezett randit. Charlotte viszont megneszelte a programot, és rángatta magával Arthurt is.

Így történt meg, hogy Miranda fejében szépen elképzelt randi helyett a durcásan hüppögő Amyt beszélte le reggel nyolckor a gumicsizma-tiara kombinációról, és könyörgött Katie-nek, hogy indulás előtt legalább kettő harapást egyen a direkt neki elkészített melegszendvicsből, mert neki nem lesz kedve az állatkert kapuján belépve azonnal kaja után nézni. Közben Charlotte harmadszor öltözött át, mert egyik szettjét sem tartotta alkalmasnak egy állatkerti látogatásra, Arthur még fürdött a reggeli súlyzós edzése után, Leyton meg végig telefonált valami üzleti ügyben. Legalább az indulás időpontjára előkerült, bár egy fikarcnyit sem járult hozzá, hogy mindkét lány az időjáráshoz és alkalomhoz illő ruhában sétáljon le Charlotte autójához.

Hogy utána azon vesszenek össze, ki fog előreülni...

Gyakorlatilag bármin hajba tudtak kapni, ami érthető volt... három hete éltek gyakorlatilag bezárva, csak egymás, az anyjuk és a nagyanyjuk társaságára szorítkozva.

Úgyhogy Miranda már akkor elgyötörtnek érezte magát, amikor még csak kiszálltak az autóból. A mosolya is kínosan erőltetettre sikerült, amikor összetalákoztak Cynthiával és az ő két megszólalásig hasonlító lányával a park bejárata előtt.

De ott lebegett előtte reménysugárként az év végi bankett. Igazi rongyrázós eseményként élt az emlékeiben, ahol csinos ruhában mutatkozhat a férje mellett, drága süteményeket ehet, borokat ihat, és ami a legjobb, egy fia gyereket sem látott akkor!

- Nézd, nézd, apa, gorillák! - visított fel Amy, és akkorát rántott Leyton karján, hogy még nézni is fájt Mirandának. - Nézd, nézd, apa, ott egy lépcső! Fentről is megnézhetjük őket!

Amy önkéntesen kinevezte magát a túra leghangosabb és lelkesebb szereplőjének, úgyhogy Leytonnak arra sem maradt ideje, hogy az egyik lelkes diákmunkástól átvegye a park térképét, a lánya már rángatta is az első ketrec felé. De ez a Chester Zooban sem működött másképp. Ha egyikük nem rohant Amy után, akkor tíz perc múlva a hangosbemondóból hallották, hogy "egy szőke, göndör kislány várja a szüleit a park bejáratánál".

- Nem értem, mit bír annyira rajtuk, olyan büdösek - húzta fel Katie rögtön az orrát. - Gyere, anya, keressük meg a zebrákat - dugta Miranda orra alá a térképet.

- Nem fogunk mindenkit faképnél hagyni, Katie, majd útba ejtjük őket is - válaszolta Miranda kapásból, amiért cserébe mély sóhajt és szemfogatást kapott válaszul.

Mirandát pedig meglegyintette egy újabb testvéri harc előszele. Hiába volt jó választás az állatkert, már Manchesterben is állandó veszekedés ment, milyen sorrendben nézzék meg a ketreceket, és melyik jószágot tömjék meg Zoo csemegével. Amy a majomfélékért rajongott, Katie a patások felé húzott, míg Spike-ot szinte csak a macskafélék kötötték le.

Közben Cynthia lányai dühítően jól nevelten nem rohantak rögtön kétfelé, hanem csendben tanulmányozták a térképet.

- Szerintem erre kellene indulnunk - jegyezte meg az egyik, talán Victoria? Nem mutatkoztak be, ezért Mirandának fogalma sem volt, melyik melyik. - Elmegyünk a pingvinek felé, majd fel az oroszlánokhoz, aztán keletre a tigrisek felé, át az alagúton a zsiráfokhoz, el a szurikáták mellett, és vissza - mutatta az ujjával.

- Igen, és a kör végén van az étterem, ott ebédelhetünk is - állapította meg a másik, egyetértve a tervvel, ahelyett, hogy felvisított volna, hogy az egyik állatot így kihagyják.

- Mi pedig megnézzük a boltot, ugye, Arthur kedves? - simított végig Charlotte a férfi karján.

- Persze! Mi a lányok kedvenc állata, Miranda? - kérdezte a férfi szokásos, derűs mosolyával.

- Nincs szükségük még egy plüssre - visszakozott Miranda azonnal.

- Ha jól emlékszem, Amynek a delfin, míg Katie-nek az unikornis - gondolkodott Charlotte hangosan.

- De ne legyen benne rózsaszín - tette hozzá Katie.

- Az unikornis nem létező állatfaj - jegyezte meg közben Cynthia egyik ivadéka.

- Viszont plüsst gyártanak belőle, na gyerünk, Arthur, mert kezdek megfagyni!

Persze, hogy kezdett megfagyni, mert a hosszas vacillálás után térdig érő kiskosztümben, és egy vékony szövetkabátban jött el, holott tudta, egész nap kinn lesznek, és délutánra esőt is jósolnak.

Miranda utánuk akart szólni, hogy ne költsék a pénzt felesleges marhaságokra, de végül mégis becsukta a száját, mint az elmúlt pár hétben számtalanszor. Rosszul vette volna ki magát, ha garasoskodik néhány plüssön, miközben ő is épp az anyósán élősködött.

- Jó terv - szólalt meg közben Cynthia -, akkor induljunk. Nektek is megfelel, Miranda? - fordult hozzájuk.

- Tényleg végig kell mászni az egész... - kezdte Katie, de ő gyorsan a szavába vágott.

- Persze, tökéletes.

- Én inkább megyek Charlotte-tal plüsst válogatni.

- Nem, Katie, jössz velünk - zárta rövidre a témát, mert Charlotte költekezései megsokszorozódtak, ha a lányok jelen voltak. Különben is, épp családi programot tartottak, ahhoz meg hozzátartozott, hogy a család valamennyi tagja jelen legyen.

- Nézd, anya, milyen magasan vagyok! - szelte át közben egy sikoly a levegőt, és mire Miranda a hang irányába kapta a fejét, már csak az látta, ahogy Leyton rémülten rángatja le Amyt a gorillák ketrecét körbefutó híd korlátjáról, több emelet magasságból.

Ez tényleg egy hosszú napnak ígérkezett...

A hüllőházban kezdtek, ahol Katie azonnal a hőmérséklet miatt panaszkodott, bár Mirandára is ráizzadt a blúza, mire Amy minden gekkót, varánuszt és kajmánt végigcsodált. A nő tíz percen át könyörgött neki, hogy hagyja ott a kaméleon terráriumát, de ő nem akart megmozdulni, míg nem látta az állatot.

Végül Cynthia egyik lánya kelt a segítségükre.

- Ott lóg fenn a lámpán - állapította meg olyan hangszínnel, mintha már percek óta nézte volna a szenvedésüket, mire megkegyelmezett nekik.

És tényleg ott bújt meg a kis alattomos dög, és forgatta rájuk a szemét, mintha őt is fárasztotta volna a társaságuk.

- Anya, nekem kell otthonra ilyen!

Még szerencse, hogy Charlotte nem tartott velük, kapásból vett volna egyet.

Leytonnak kimaradt a hüllőház, mert sorban állt a büfénél. Ahogy Miranda előre megjósolta, Katie-re rátört az éhség, és Miranda hiába akarta nevelési célzattal ebédig éheztetni, az apja nem tudott ellenállni a lánya megtört pillantásának.

A pingvineknél Amy akadt ki, mert nem ették a Zoo csemegét.

- A pingvinek halevők - jegyezte meg az apja teljesen feleslegesen.

Az oroszlánoknál Katie kezdte el fájlalni a lábát, pedig kényelmes tornacsuka volt rajta. Bezzeg ha Grace is csatlakozott hozzájuk, tíz mérföldes túrát is nevetve és a barátnőjével végig hangosan csacsogva lesétált. Miranda kérlelte egyre kevesebb empátiával, hogy ne adja fel ilyen könnyen, és nem, sem az apja, sem Arthur nem fogja visszacipelni az étteremhez. Közben Leyton utolsó pillanatban akadályozta meg Amyt, nehogy átmásszon a kerítésen és benyúljon a rácson. Kiderült, hogy a hüllőházban az egyik terrárium mellett talált egy vödörnyi kukacot, amiből egy maréknyit a zsebében csempészett magával, hátha megetetheti vele az oroszlánokat.

De talán Katie kifakadása adta meg a kegyelemdöfést az egyébként is haldokló idillikus családi hangulatnak, amikor ráébredt, hogy mire a zebrákhoz értek Amy elszórta az összes Zoo csemegét olyan állatoknál, amik rá se hederítettek. Mirandának kellett közbelépnie, mielőtt nekiment volna a húgának, aki csak ártatlanul megrántotta a vállát az üres zacskó felett.

Közben igyekezett nem féltékeny pillantásokat vetni a Garrison lányok felé, akik példás fegyelemzettséggel élvezték a park látványosságait. Minden állatot egyenként megcsodáltak, majd felolvasták a ketrecek mellé függesztett feliratokat, és ha valamit nem értettek, feltették kérdésként az anyjuknak. Mintha egy tipikus reklámot nézett volna végig, ahol a csinos anya hófehér blúzban, hófehér abroszra helyezi a gőzölgő pitét, és a három, gyönyörű gyermeke mosolyogva ülik körbe az asztalt, hogy aztán vígan kacarászva felvágják együtt, és egyetlen hangos szó vagy leejtett morzsa nélkül elköltsék, miközben a háttérben andalítóan lágy zene szól, és bekúszik egy instant tészta logója.

Mást várt... Lényegesen több pénzköltést, hisztit és kisegítő személyzetet. Talán az elit suliban tanulták meg a jó modort, vagy gyerekkorukban verték beléjük, hogy akaratosnak lenni az emberiséggel szembeni vétek.

Szinte számított Cynthia megjegyzésére, mégis összerezzent, amikor már a szurikátáknál a nő a maratoni túrájuk alatt első ízben felé fordult:

- Nagyon elevenek a lányaid.

Így is lehetett fogalmazni...

Közben a szurikátáknál látványetetés folyt. Mind a négy lány valahol a tömeg elején ácsorogott, közel az üveghez, mert nem is volt annál lenyűgözőbb, minthogy egy monguszta csótányon csámcsog. Leytont bízták meg, hogy felügyeljen rájuk.

- Vagy csak az újdonság varázsa?

Akár ártatlan érdeklődésnek is fel lehetett volna fogni Cynthia a szavait, de Miranda nem volt olyan elvakult, hogy gyermeki bájként könyvelje el magában, amit a két lánya művelt egész délelőtt. A gyomra összeszorult miközben visszavágott.

- Nem, mindig ilyenek. Te viszont valld be, hogy erős nyugtatót oldottál fel a kulacsaikban.

Válaszképp Cynthia röviden felnevetett, talán először Miranda társaságában, pedig mérsékelten komolyan gondolta a kijelentését és inkább azt várta, megsértődik majd a nő rajta.

- Vannak szabályok, amikhez tartjuk magunkat, az emberek szemében talán túl sok is, de más nevelési példa nem állt előttem... - Habozott, és Mirandára rebbent a tekintete, őt pedig elfogta az érzés, hogy Cynthia mintha megingott volna az addigi sziklakemény elhatározásában, hogy Horace elnyomó nevelése hosszútávon az érdekeiket szolgálta. - Az én szüleim filozófiája az volt, hogy minden szabad perc elfecsérelt idő, ezért megtanultam, hogy fontos a mérték.

Megköszörülte a torkát, majd úgy meredt az embersereg felé, mintha esélye lenne átlátni a fejük felett.

Voltaképp a szavait békülési szándékként is fel lehetett fogni? Mintha burkoltan igazat adott volna Mirandának, és most elvárta tőle, hogy olvasson a sorok között...

- Igazából tudom milyen, amikor nem állnak az ember előtt fényes nevelési példák - vallotta be, és remélte, Cynthia elfogadja a békülő jobbját. - Nem lehetett könnyű.

Bár az anyja nem osztotta be minden percét, de neki is voltak elvárásai; magasak, alap nélküliek, és az anyja aktuális hangulatához idomulók. Egyik héten még nem zavarta, ha Miranda tíz körül került csak elő, mire másnap egy kihagyott vacsora egész hétvégés szobafogsággal járt. Heti szinten változott, melyik tárgy számított életbevágóan fontosnak és melyik barátjának a társaságát tartotta az anyja elfogadhatatlannak. Mintha állandóan egy dodzsem pályán ténfergett volna bekötött szemmel, sohasem tudhatta, a következő lépésnél belé jön-e valaki egyik oldalról.

- Kimerítő, igen, és bevallom, napi szinten küzdök vele, hogy ne essek a szüleim hibájába. Ezért igyekszem magamnak is szabályokat felállítani, mint hogy csak legfeljebb két különórára járhatnak, vagy hét közben meddig tanulhatnak.

Szóval Cynthia úgy próbálta a túlkontrolláló énjét kordában tartani, hogy a lazítást is keretek közé szorította. Kicsit kitekert logikának tűnt, de legalább felismerte a hibáit, sőt. Sokkal jobban tudatában volt Horace hiányosságainak is, mint Miranda sejtette, és állandó önvizsgálatot tartott, nehogy ő is ugyanazokba a hibákba essen bele.

- Leyton szerintem túl engedékeny - bukott ki belőle, mielőtt megfékezhette volna magát.

- Valóban? - kérdezett vissza Cynthia, de cseppet sem tűnt rácsodálkozónak a hangja. Szóval neki is feltűnt... Aki csak felületesen ismerte Leytont, a határozott fellépése és hűvös modora miatt ösztönösen arra következtetett, hogy a nevelésben is vaskalapos lehet.

- Néha úgy érzem, nagyon lazák a szabályai - folytatta, bár legszívesebben azt mondta volna, Leyton fejében szabályok sincsenek.

Miranda tényleg nem várt el sokat a gyerekektől, de azt igyekezett következetesen megtenni. Épp az anyja miatt, ahol minden olyan képlékeny volt, mint a gyurma, és sosem tudta, miért kap majd lecseszést. Leyton pedig folyamatosan áthágta a felállított szabályokat, majd valami mondvacsinált indokkal vagy sehogy sem indokolta meg a döntését.

És ezzel Mirandát az őrületbe kergette! Hiába mondta meg Amynek, hogy aznap már nincs több fagyi, ha elég volt odafordulnia az apjához, és már meg is kapta!

- Ez érdekes... De annyira nem meglepő. Ő sokkal jobban szenvedett Horace szigorától. Valószínűleg nem akarja, hogy a lányai ugyanazon menjenek keresztül, mint mi.

Nem hitte volna, hogy eljön a nap, amikor Cynthia épp vele szemben védi meg Leytont, főleg akkor, amikor oka se lett volna rá.

- Csak ha agyonkényeztetjük őket, nem lesz belőlük semmi - állapította meg, és majdnem a nyelvébe harapott.

Baszd ki, ez pontosan úgy hangzott, mintha az anyja mondta volna. Ugyanezt vágta a fejéhez a viták végén a mindent elsöprő érvként, amivel megindokolhatta, hogy miért kell egész este matekpéldák felett görnyednie, holott már két hete mondogatta, hogy aznap a barátnője szülinapi bulijára hivatalos.

Végül nem ment el a szülinapra, és ő cserébe üresen adta be a matek dolgozatát. Úgyhogy a hétvégén a napfényt sem látta.

Majdnem ösztönösen megrázta a fejét, amikor megrohanták a több mint húsz éves emlékek.

- Nehéz az egyensúly - bólintott Cynthia. - Nekem is meg kell állnom, hogy ne értékeljem túl a reál tárgyakat, viszont sosem hagytam, hogy az apám a lányaimat is építészmérnök irányba kényszerítse.

- Akarta?

Válaszképp Cynthia ismét felnevetett, de ezúttal inkább örömtelenül.

- Látnod kéne a babaházukat, amit tőle kaptak, kész építészeti csoda.

- Leyton sem kényszeríti a lányokat, de a legó-művei épp elég lenyűgözőek voltak ahhoz, hogy már mindegyik gyerek rövidebb vagy hosszabb időre építészmérnök akarjon lenni. Talán Spike-nál tartott a legtovább...

Spike-nak tíz éves koráig meggyőződése volt, hogy vidámpark- és állatkertépítésből fog megélni, amin Leyton remekül szórakozott, aztán egyik napról a másikra az egészet cikisnek és gyerekesnek tartotta. Ugyanebben az időben döntött úgy, hogy a legózás dedósoknak való. Egy darabig még elszórakozott Leyton egyik lebutított, edukációs szoftverével, amiben családi házakat tervezett, de aztán arra is ráunt. Azóta egyszer sem hozta szóba, pedig Miranda ki nem mondott álma az volt, hogy végül a három gyerek közül viszi tovább a stafétabotot.

Talán mert abban reménykedett, így egy erős kötelék alakulhat ki a nevelőapjával, ami ellensúlyozza, hogy vér szerint nem kötődnek egymáshoz?

Annyira naiv és ostoba gondolat volt.

- Hallottam, hogy Spike végül nem költözött veletek át. Sajnálom, biztos nem lehetett könnyű az elválás.

- Tényleg nem, de rendszeresen beszélünk, és végül is az apjánál lakik, jó kezekben van - hadarta, mert Cynthiának sikerült elevenébe vágnia a témával. Tényleg rettenetesen hiányzott neki Spike. Mindig arra várt, hogy majd ő is leszáguld a lépcsőn, bevágja magát Charlotte étkezőasztala melletti székbe, hogy aztán telepakolja a tányérját cseppet sem vegetáriánus menüvel. Miranda vele együtt forgathatta volna a szemét Charlotte pénzszórásán, vagy vigyoroghatott volna Arthur újabb döbbenetesen naiv megszólalásán. Most itt battyogna mellette, zsebre vágott kézzel, és mély egyetértésben zúgolódna vele, hogy a húgai ismét lehetetlenül viselkednek. Spike tagadhatatlanul picit kilógott a családból, de Miranda felé. Ha nem is értette meg, az anyja honnan jött, mert Miranda mindent megtett, hogy Spike sohase élje át, amit ő, így is kijutott neki a zűr a gyerekkorában. Talán ezért lett kicsit koravén. Talán ezért billegett Mirandának sokszor a gyerek és a titkos szövetséges határán, főleg, ahogy egyre idősödött. Talán nem volt tankönyvbe illően egészséges a kapcsolatuk, de nekik működött. Ezért Mirandának elképesztően fájt a hiánya, minden eltelt nappal egyre jobban.

Közben próbálta magában leküzdeni a késztetést, hogy Leytont tegye érte felelősnek.

A tömeg oszlani kezdett, vagyis vége lett a szurikátaetetésnek, és Leyton is előkerült a négy lánnyal. Valamiért Amy viszont nem a saját lábán jött, az apjával vitette magát.

- Amy, ebből már kinőttél - jegyezte meg Miranda rosszallón.

- Elgyengítette az éhség - hárított az apja, Amy pedig hogy súlyt adjon a szavainak, elhalóan nyögött fel.

Miranda inkább rájuk hagyta, úgyis egy alagút választotta el őket az éttermektől, ahol újra összetalálkoztak Charlotte-tal és kigyúrt barátjával. Miranda meg sem lepődött, hogy a plüssök mellé kagylós fülbevalókat, ásványmedalionos nyakláncokat és fagyöngyös karkötőket is kaptak a lányok. De legalább Charlotte nem feledkezett meg Cynthia gyerekeiről sem, mindkettő kapott egy-egy pillangós hajcsatot. Fintorogva köszönték meg az ajándékot.

Közben mindenki választott magának ennivalót is, bár Amy döntési képességét kezdte befelhőzni az éhség.

- Nekem mindegy, csak ehető legyen - nyögte, majd teátrálisan elfeküdt a padon. - Anya, ide temessetek az állatkertbe a makik mellé.

- Ne mondj ilyeneket, Amy. Mindjárt beállok a sorba.

- Arthur kedves majd elkísér! - bólintott Charlotte. Cynthia természetesen ismét vita nélkül megbeszélte a lányaival, ki mit fog enni, majd beálltak mögéjük a sorba. Miranda némi bűntudatot érzett, amiért megkönnyebbült, hogy hallótávolságon kívülre került a lányaitól. Ugyanis Katie közben újra megragadta az alkalmat, hogy nekiessen Amynek, amiért elfecsérelte a Zoo csemegét.

Bárhogy is próbálta magában a lányokat eleven, életrevaló gyerekekként leírni, olyan erős volt a kontraszt a Landon és a Garrison lányok között, hogy még a legelfogultabb anyának is szemet szúrt volna. Vonakodva kellett elfogadnia, hogy a reklámok boldogan együtt szórakozó családja mégis egy elérhető vágyálom, nem feltétlen kell minden kiruccanásnak arról szólnia, hogy az egyik egyfolytában nyafog, míg a másiknál résen kell lenni, nehogy megölje magát a közös program egyik attrakciójával.

A nagy tömeg előtt érkeztek az étteremhez, ezért mindössze öt perc sorban állás és tíz perc várakozás után megkapták a rendelésüket. Amynek valószínűleg így sem elég hamar. Arthurral egyensúlyozták vissza a tálcákat, és Miranda megkönnyebbülten állapította meg a távolból, hogy a vita elhalt. Mindkét lány meglepő nyugalommal várakozott, Katie és Leyton a mobilját bújva, míg Amy lelkesen csacsogva Charlotte-tal. Anya és fia zavarbaejtően egy módos, középkorú párnak tűnt a távolból.

- Milyen szép család, kérnek egy közös képet? - Az állatkert egyik alkalmazottja is épp ugyanerre a következtetésre jutott, aki egy robosztus fényképezőgéppel a nyakában járkált a padok között az áldozataira vadászva.

- Ó, hogyne, gyere Leyton drágám! - szólt Charlotte elragadtatva, akinek természetesen legyezgette a hiúságát, hogy két bőven kiskorú gyerek anyjának nézték. Miranda próbált nem túl mélyen belegondolni abba, hogy Leyton "drága", míg Arthur csak "kedves".

Leyton meglepő módon nem visszakozott.

- Charlotte menyének lenni sem lehet könnyű - állapította meg Cynthia, nem sokkal lemaradva Miranda mögött, miközben méltóságteljesen hozta a saját tálcájukat.

A gyerekeknek viszont nem volt az ínyére, hogy felkeljenek az asztaltól és rendesen a kamera felé forduljanak.

- Gyerünk, lányok, a nagyanyátok kedvéért - noszogatta őket Leyton. Miranda szórakozottan nézte, mennyire nem fogta fel, hogy mélyen belegázolt az anyja lelkébe, aki mindjárt kevésbé lelkesen állt be a képhez.

- Néha úgy érzem, a sok jellemfarigcsálásom dacára is egy tuskót neveltem fel.

- Nem értem, ezúttal mivel sértettelek meg.

Miranda közben lehelyezte a tálcát az asztalra, és csak egy pillantást kellett vetnie Katie ráncolódó orrnyergére, hogy újabb sóhaj szakadjon fel belőle.

Lányának nem tetszett a felhozatal.

- Ez undorítóan néz ki. Inkább mégis pizzát kérek - állapította meg, mint a legtöbb ételről. Mirandát valószínűleg nem szerették az égiek, hogy két ilyen válogatós emberrel áldották meg.

- Katie, meg sem kóstoltad - kezdte lemondóan, bár tudta, hosszú csata elé nézett. Szerinte semmi kifogásolni való nem volt abban a hamburgerben, és ha más a holdállás, Katie is minden további nélkül megette volna. Talán csak rosszul esett rá a napfény.

Amy bezzeg úgy fejelt bele, mintha kiadták volna utasításban, hogy a kezét nem használhatja hozzá.

- Undorítóak ezek a levelek benne.

- Ez saláta, amit tudomásom szerint szeretsz.

- De ráment a mustár.

- A mustárt is szereted.

- De akkor nem, ha a levélre rákenődik.

- Hát nagy kár, mert ez most az ebéd.

- Vegyünk neki pizzát, majd valaki megeszi a hamburgert - szólt közbe Leyton.

- Ezt kérte.

- Látod, hogy már nem kell neki.

- Nem érdekel, torkig vagyok vele, hogy Katie-nek mindig új menüt kell készíteni.

- Már nem neked kell - jegyezte meg Leyton.

- A fene nagy környezettudatosságodba az ételpazarlás miért fér bele?

- Nem ételpazarlás, majd valaki megeszi.

- Igen, te?

- Húspogácsával készült.

- Jaj, bocsánat, Mr. Vegetáriánus, akkor mégis ki fogja megenni? Én nem nyomok magamba két hamburgert!

- Majd én!

- Amy sem, mert elhányja magát - torkolta le Miranda gyorsan a kisebbiket.

- Jaj, édesem, hát majd Arthur megeszi, elfér ebben a testben akár három hamburger is - paskolta meg Charlotte nevetve a testépítő fizimiskájú barátját, de Mirandát nem érdekelte, hogy humorral el akarja ütni a kiélezett helyzetet.

- Igen, Miranda, ne fújd annyira fel a dolgot - csitította Leyton is, de épp az ellenkezőjét érte el, ő csak még dühösebb lett, hogy a férje még egy ilyen banálisan egyszerű szituációt sem lát át, és már megint aláássa a tekintélyét.

- Mi a francért nem tudsz egyszer, csak egyetlen egyszer nemet mondani nekik?! - csattant fel, és már csak arra eszmélt, hogy a tenyerével is a padra üt. Mindkét lány megrettenve húzta be a nyakát, és még Leyton is hátrahőkölt egy pillanatra a hangjára, hogy aztán a következőben megragadja a könyökét, és félrehúzza az asztaloktól. Mirandában felvetődött, hogy leveti a sarkát, és egy tapodtat sem mozdul, de valahol a vörös ködön túl győzött a racionalitás, szóval követte.

- Mi ütött beléd? Ha haragszol rám, mert elfelejtettem az évfordulónkat, ne a gyerekeinken vezesd le! - morogta oda neki Leyton, miután eltávolodtak több lépésre az asztaloktól.

- Ennek semmi köze az évfordulóhoz! - sziszegte Miranda is a fogai között, mert jelenetet ő sem akart rendezni egy kicseszett állatkertben. Bár lehet, nem válaszolt tökéletes őszinteséggel, igenis felhúzta, hogy egy esetleges múzeumlátogatás, drága vacsi, és zavartalan szexszel egybekötött randi helyett újabb napot kell a gyerekeivel nyűglődnie. - Szerintem elég világosan fogalmaztam, Leyton. Nem vetted észre, hogy mindent megengedsz nekik? Hogy gyakorlatilag a fejedre nőttek?

- Ez nem így van.

Tényleg hosszú évek alatt sem tűnt fel neki, ami Cynthiának pár óra leforgása alatt is szemet szúrt?

- Mit hiszel, egyszer nemet mondasz, és úgy megsértődnek, hogy ha elmúltál hetven, bedugnak egy öregotthonba, és többet feléd se néznek?

- Megint végletekben beszélsz.

- Azért beszélek így, mert úgy látom, a finom utalásokból nem akarsz érteni.

- Ez csak egy hamburger. Mintha nem engedhetnénk meg magunknak...

- Felejtsd már el azt a kicseszett hamburgert, amikor hosszú éveim nevelését ásod folyamatosan alá! - csattant fel, mert úgy tűnt, nincs az a nyílt párbeszéd, ami fogást találna Leyton konok meggyőződésén, hogy mindent jól csinál.

- El se hiszem, hogyan jutottunk el egy visszautasított ételtől oda, hogy megbuktam a szemedben, mint szülő.

Vagy mégis, és rögtön a lehető legrosszabb következtetésre ugrott.

- Most te forgatod ki az én szavaimat.

- Nem, csak értelmezem őket - válaszolta Leyton karba tett kézzel. - Legalábbis próbálom, mert nehezen megy.

- Én csak azt szeretném, hogy néha, de tényleg néha, mondj már nekik nemet. Miért kell nekik egy századik plüss is, amikor Amy már be sem fér az ágyába tőlük?

- Azt az anyám vette.

- Amiről te is nyugodtan lebeszélhetted volna! Nem értelek, folyamatosan a fenntarthatóságon pörögsz, de a gyerekeidnél mintha megvakulnál. Cynthia sem vett semmit a gyerekeinek, mégsem verték ki a hisztit.

- Nemrég még őket tartottad az elkényeztetett királylányoknak, most már a mieinket?

- Te tényleg nem érted a lényeget - állapította meg Miranda. Percek óta magyarázta Leytonnak az érveit, több oldalról is próbált rávilágítani, mi frusztrálja ilyen elképesztően a kialakult helyzetben, de a férjének, az örökké logikus, analizáló férjének mintha hirtelen az egyjegyű számok összeadása is meghaladta volna az értelmi képességeit. Mintha számára felfoghatatlan lett volna a szituáció, hogy egy gyereket el is lehet kényeztetni. Ahelyett, hogy dühítette volna Mirandát a dolog, inkább eldugva, valahol az agya hátsó szegletében megkondult a vészharang. - Gondolom, mert te is mindig megkaptál mindent.

Valószínűleg sikerült mélyre szúrnia, mert Leyton szemöldöke megsüllyedt, és Miranda hirtelen idegennek látta.

Talán a szakáll hiánya tehetett róla, és csak egy villanásig tartott, de ismét azt a kiismerhetetlen, rideg üzletembert látta maga előtt, mint annak idején, akinek csak kapisgálta a motivációit, és fel nem bírta fogni az észjárását. Akitől kicsit tartott is. Pedig úgy hitte, egészen kivételes telepátia épült ki közöttük, Leyton minden rezdüléséhez tudott értelmet kapcsolni, de most azon a folyosón, ahol akadálytalanul jártak egymás között a gondolataik, mintha lekapcsolták volna a villanyt.

- Ebben igazad van, sohasem szűkölködtem semmiben, ha a szülői figyelmet nem számítjuk.

Miranda ösztönösen érzete, egy rossz mondatra áll attól, hogy mélyen megbántsa a férjét, és akár le is lakatolja annak a folyosónak az ajtaját.

És ettől megijedt. Eddig is előfordult, hogy veszekedtek, talán túl gyakran is, de ezt az elhidegülést sohasem érezte, hogy Leyton nem csak egyszerűen kihátrálni akar a konfliktusból, hanem teljesen elzárkózni tőle.

- Te nem vagy olyan, mint a szüleid. - Miranda esetlenül végigsimított Leyton karján. Remélte, békítőnek hangzik a hangja - Hidd el, hogy sokkal jobb apa vagy Alistairnél, és mérföldekkel jobb Horace-nál.

És akkor is az maradsz, ha néha ellent mondasz az akaratos gyerekeidnek!

Az utolsó mondatot csak magában tette hozzá. Odalépett Leytonhoz, és magához ölelte, közben próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy a férje nem oldódott fel teljesen a karjaiban.

- Sajnálom, hogy Spike nincs itt - mondta Leyton fojtott hangon.

Talán egész nap ez emésztette, talán a feszélyezettségének nagy része is ebből fakadt, hogy az elképzelt családi nap nem valósulhatott meg, hiszen egy tag igenis hiányzott.

Ha maradt is Mirandában még némi zaklatottság, Leyton vallomása hallatán elillant belőle.

- Jövő hétvégén elhívjuk magunkhoz - válaszolta vigasztalón. - Úgyis akkor lesz a bankett, nem? Mi bulizunk egyet, ő meg együtt lóg a lányokkal, aztán másnap csinálunk egy családi programot. Családi programot, kívülállók nélkül - tette hozzá, és biztatóan megszorította férje karját.

- A bankettel kapcsolatban... Sajnos az ez évi költségvetésbe nem fér bele, hogy a rokonokat is meghívjuk.

- Tessék...?

- Csak a LÉN munkatársai vesznek részt. Ne haragudj, tudom, hogy vártad már.

- És a vezérigazgató nem kivétel?

- Nem kivételezhetek magammal sem, rosszul venné ki magát.

- Egyre inkább úgy érzem, hogy egy léket kapott hajóra vettek fel kapitánynak - igyekezett viccel elütni a csalódottságát, majd grimaszt vágott, mert látta Leyton arcán, hogy túl találóra sikerült a hasonlat.

- Vannak gondok, amiket orvosolni kell... - habozott a férje. - De most nem akarok munkáról beszélni, menjünk vissza, és élvezzük ki a nap hátralévő részét.

Mikor fordult elő valaha is, hogy Leyton nem akart a munkájáról beszélni? Miranda viszont inkább nem erőltette a témát, bólintott, majd belekarolt a férfiba, hogy visszasétáljanak a többiekhez. Közben Leyton megígérte neki, hogy a bankett előtt elviszi egy nívós étterembe, csak kettesben.

Úgy tűnt, Miranda szavai mégis eljutottak a férjéhez, mert bár Katie megkapta a pizzáját, amit szintén nem evett meg, de a vörösen izzó szemű, ugráló és csaholó plüsskutyára a kijárat mellett Leyton már nem hagyta magát rábeszélni.

--------------
Ahogy ígértem, megjött az új rész, és vele egy új borító is. Mivel most Miranda béranyasága és azzal kapcsolatos érzései lesznek a következő pár fejezetben a fókuszban, úgy éreztem, illőbb, ha ő szerepel a borítón. 

A következő fejezetben viszont végre megkapja, amire vágyik, végre lehetősége van kicsit kettesben lenni Leytonnal, egészen addig, míg egy váratlan ismerős meg nem zavarja őket. 

Hogy ki lesz az? Kiderül! :D