London, egy kávézó, november közepe

Miranda úgy érezte, hogy Leyton egyszerűen elküldte őt elpusztulni a megszégyenüléstől, mint egy kamikaze pilótát. Mi a fenéről fog beszélgetni Cynthiával, amikor még Leával közös társalgási témát sem talált a nyilvánvalón kívül? A béranyaságot pedig nem akarta szóba hozni, főleg Cynthia előtt nem. A nő minden bizonnyal megvetette, valamennyire meg is lehetett érteni, miért. Két lányt nevelt, csak mellette nem az volt a karrierje, hogy gyereket szül.

Lea sem tűnt elragadtatottnak, hogy még egy fő csatlakozik a kávézásukhoz, de végül áldását adta rá. Mindenki hasonló lelkesedéssel várta az összeülést, mint egy rákényszerített szűrővizsgálatot.

– Nem számítottam rá, hogy már itt leszel – hőkölt hátra Miranda, amikor meglátta Cynthiát az egyik asztal mellett, már a teáját kortyolgatva.

– A lányokat leadtam a balettórájukra, értelmetlen lett volna máshová mennem.

– Te viszed őket? – hökkent meg, eddig biztos volt benne, hogy Cynthia is külön embert tart erre.

– Igen, különben csak vacsoránál találkoznék velük, ilyenkor beszéljük meg a napjukat.

Ahogy Miranda is tette még odahaza. Meglepte, hogy bármiben is egyeztek. Közben Cynthia a karórájára pillantott, ez árulta el most egyedül, hogy gazdagabb a legtöbb halandó embernél. Az a masina drágább lehetett, mint Mirandáék kocsija.

– Nem úgy volt, hogy Lisa is részt vesz a találkozón?

– Öhm, Lea, de igen, csak megcsúszott a munkában. Azt írta, legalább fél órát késik.

– Értem, én mindenesetre csak egy órát maradhatok, utána mennem kell a lányokért, ha nem probléma.

– Nem, dehogy... – ereszkedett le közben Miranda is vele szemben az asztalhoz. Egyelőre nem tudta eldönteni, melyik a kellemetlenebb szituáció, egyszerre elviselni a két nő társaságát vagy elnyújtva. – Régóta balettoznak a lányok?

– Négy éves koruk óta.

– Hű... az kemény. Egyébként én is táncoltam, felvetettem a lányoknak, de Katie-t inkább a küzdősportok érdeklik, úgyhogy aikidozik...-zott, Amy meg az állatokért rajong, meg is mondta, hogy ha nagy lesz, delfineket és bálnákat fog menteni. Spike-ot mondjuk nem kérdeztem.

– Én sem ragaszkodtam hozzá, hogy mindketten járjanak, de folyamatosan másolják egymást. Ha az egyiknek valami megtetszik, a másikat már nem lehet lebeszélni róla. Pedig láthatóan Caroline az ügyesebb, Victoriának viszont jobb a zenei érzéke, de egyelőre nem hajlandó hangszeren tanulni. Pedig úgy érzem, most kell minél több dologban kipróbálniuk magukat.

Mirandának inkább tűnt egy túlterhelt gyermekkornak, de megjegyzés nélkül hagyta a dolgot, inkább továbbterelte a témát.

– Te is tanultál hangszeren?

– Sajnos nem. Ha több időm lenne, biztos belevágnék valamibe.

– Leyton is mondta, hogy az apja sohasem biztatta, hogy próbálja ki magát valamilyen művészeti ágban. Pedig alapvetően nem ügyetlen táncos.

– Leyton táncol? – eresztette le Cynthia a csészéjét az asztalra némi hitetlenkedéssel a hangjában.

– Igen, én kértem, hogy jöjjön el velem egy kurzusra, és becsülettel végig is járta. – Az elején elég elveszett volt, de Miranda őszinte örömére, pár óra alatt belejött. És a Disney dalok is jól mentek neki, főleg ha azt hitte, nincs más közönsége, csak a lányok.

– Tele van meglepetésekkel – válaszolta a nő semleges hangszínnel, de Miranda látta rajta, emberfeletti küzdelmébe került, hogy ne üljön ki az arcára a döbbenet. – Apám sosem támogatta, hogy bármilyen művészeti ágban elmélyedjünk, túl időigényesnek tartotta, ami csak elvonta volna az erőforrásainkat a tanulmányaink felől, és Leytonnak kellett az idő.

– Ezt meg hogy érted? – kérdezett vissza Miranda, majd meg is bánta. George szavain is csüngött, amikor részleteket ismertetett Leyton egyetemi éveiről, amit ő olyan vonakodva osztott meg. Szóval csalással is felért, hogy kerülő úton akart informálódni a férje múltjáról.

– Fogalmazzunk úgy, Leyton az egyetemig nem jeleskedett a tanulásban. Mindig nyughatatlan volt, de akkor az energiáit inkább a lázadásra koncentrálta a tanulás helyett.

És Miranda még azt hitte, Katie rá ütött.

– Minden tinédzser lázad – jegyezte meg. – És utál tanulni. Látnád a fiam jegyeit...

– Akkor ő szerencsés, hogy ezt ti megengeditek neki – állapította meg Cynthia, bár Miranda kiérezte a hangjából, titkon azt gondolja, épp ellenkezőleg, Spike már most elszúrta a jövőjét, mert nem fogják szigorúbban. – Ha apám nem lép fel Leyton ellen határozottan, nem tartana most ott, ahol. Vagyis végérvényében hálás lehet neki.

Hálás?! Mirandának nem épp ez a szó jutott eszébe Horace-szal kapcsolatban.

És Cynthia tényleg ennyire vakon bálványozta az apja viselkedését, hogy fel sem merült benne, Horace a lehető legrosszabb nevelési stratégiát alkalmazta? Annyi megfelelési kényszert plántált Leytonba gyerekkorában, hogy tíz éve majdnem a végkimerülésig hajszolta, és még most is időnként a felszínre tört belőle.

– Én ezt kicsit másképp látom – szólt Miranda óvatosan. – Szerintem Leyton önmagában elég elhivatott, a nagybátyjának csak azt köszönhette, hogy ez átfordult neki totális megszállottságba.

– Hidd el nekem, Miranda, ha nincs az apám, Leyton az egyetemre se jut be. Miután elvesztettük Alistair bácsit, kevés pozitív példa maradt neki, akit követhetett, de talán nem nekem kell bemutatnom Charlotte-ot.

Ó igen, Charlotte. Az örök szálka a Landonok szemében. Ő testesítette meg a totálisan becsődölt életet, holott ha Miranda körbenézett a csillogó karrierű Landonok között, egyet sem látott annyira megelégedve a sorsával, mint Charlotte-ot. Főleg nem illett a leírás erre a szigorú kontyú, savanyú arcú nőre itt Miranda előtt, akinek annyira borzalmasan rossz véleménye volt anyósáról.

Elvileg barátkoznia kellett volna vele, de nem tehetett róla, az ellenszenve minden eltelt perccel egyre mélyült.

– Lehet, jól járt volna vele, ha mégsem építészmérnöknek megy – állapította meg, és diadalittasan figyelte, ahogy Cynthia szigorúan kontroll alatt tartott arca ismét kezd megnyúlni a szentségtelen megjegyzésen. – Szerintem nem is illik hozzá az ülőmunka. Leyton alapvetően utazni szeret, meg nyelveket tanulni, ó, és a környezetvédelmet! Mennyivel jobban állna neki valami ökoaktivista szerep, aki mamutfenyőkhöz láncolja magát, vagy albatroszokat mosdat ki az olajból a tengerparton, a maradék idejében pedig kongresszusokon hat nyelven küldd el mindenkit melegebb éghajlatra. – Akaratlanul is elvigyorodott. – Ebben biztos ki tudna teljesedni, és még az se lenne zavaró, hogy sokszor modortalan.

Cynthia határozottan úgy nézett rá, mint aki minden szavával egyetért, de blaszfémia lenne ezt bevallania.

– Akkor jól járt, hogy mégis építészmérnök lett, mert valaki ellátta volna már a baját. Örülhet, hogy a tárgyalásokon nem szokás az öklünket használni – konstatálta végül.

– Azt hittem, ebben sokat javult – vallotta be Miranda, és akaratlanul is a Pilkingtonok vészmadárkodása ötlött az eszébe. Abban továbbra is biztos volt, hogy szakmailag Leyton helyt tud állni, mivel születése óta gyakorlatilag erre kondicionálták. Emberileg viszont... Miranda ismerte már, milyen az alkalmazottjának lenni.

– Eddig magához képest meglepően simulékony – vallotta be Cynthia. – De azt hiszem, mindketten tudjuk, mennyire el tud vele szaladni a ló, amikor küldetésként fogja fel az épp beragadt fixa ideáját. Egy igazgatónak viszont nem az érdekeit kell érvényesítenie, hanem sok egymásnak feszülő érdek között megtalálnia a kompromisszumot.

– Konfliktuskezelés – állapította meg Miranda.

– Igen – bólintott a nő. – És most sajnos elég sok konfliktus van a LÉN-en belül, amit el kell simítani.

Vonakodva, de be kellett ismernie, ez nem tartozott Leyton erősségei közé, és nem azért, mert ne tudott volna az indulatainak parancsolni. Ellenkezőleg... A Pilkingtonoknál töltött cseppet sem kellemes italozásuk során is mit csinált? Kihátrált. Mint minden hasonló szituációból, tudatosult Mirandában. A veszekedéseik kísértetiesen hasonló koreográfiát követtek, Miranda felkapta a vizet, sorolta a vádait, amiket Leyton egy darabig hárított, majd elkezdte terelni a témát, vagy egy rövid mondattal egyszerűen lezárta a vitát, mintha megegyezésre jutottak volna. Ha pedig a gyerekeknek kellett odaprökölni, fel se vette a kezstyűt. Mirandát az őrületbe kergette, hogy mindent megengedett a lányoknak, ha kicsit kérlelni kezdték.

– Hallottam a perről a Garrisonokkal – jegyezte meg, hogy ne tűnjön totál alulinformátlank, majd azonnal meg is bánta a témaváltást. Akár érzékenyen is érinthette Cynthiát a dolog, mégis csak az ő férje állt a per mögött.

– Sajnos csúnyán elfajultak közöttünk a dolgok, és ennek most a LÉN issza meg a levét. Örültem volna, ha békésebb körülmények között válhatunk el, de végül az apámban túlcsordult a szülői féltés, és kitette Gerard szűrét a cégből. Ő cserébe kivásárolta a részvényeit, és átvitte az összes hozzá tartozó megbízónkat egy konkurens céghez. Mellesleg, a zöme eredetileg Leytoné volt.

– Sajnálom... – szólt erőtlenül, de jobb választ nem tudott kiötölni.

– Engem nem sajnálj, Miranda – vágott Cynthia a szavába. – Én jól jártam, de dühít, hogy miattam jött ilyen kellemetlen helyzetbe a cég. Szívesen megtennék mindent, hogy helyre tegyem a dolgot, de korlátozott mennyiségű eszköz van a kezemben, hiszen nem én vagyok a CEO.

Miranda hitetlenkedve hallgatta Cynthia szavait, és élt a gyanúperrel, hogy a nő nem először adta elő ezt a monológot. Kizárt, hogy egy őt ennyire érzékenyen érintő témáról ilyen összeszedetten és távolságtartóan tudna beszélni gyakorlás nélkül. És amit mondott! Talán fel sem fogta; nemhogy elmosta a határokat a magánélete és a munkája között, soha nem is hitte, hogy léteznek.

– Már megbocsáss, de mégis miért kellene a cég érdekeit magad elé helyezni, amikor a személyes boldogságod a tét?

– Ezt nem értem – ráncolta Cynthia a szemöldökét.

– Kicsit úgy hangzik nekem, lelkiismeret furdalásod van, hogy elváltál a férjedtől, aki fűvel-fával csalt, és megkeserítette az életed, csak azért, mert személyes bosszúból megnyirbálta a LÉN tőkéjét.

– Ez eléggé sarkítva lett megfogalmazva – ereszkedett meg Cynthia szemöldöke.

– Az eddig elmondottakból pedig ezt lehet leszűrni. Mellesleg nem lepne meg. Tíz éve élek együtt egy Landonnal, aki tíz éve nem része a LÉN-nek, de a cég még neki is automatikusan elsőbbséget élvez.

– Ha elsőbbséget élvez a cég, nem mond fel olyan viharos gyorsasággal – támadt vissza Cynthia, bár továbbra is dühítően nyugodtnak tűnt.

Miranda majdnem égnek emelte a tekintetét. Hihetetlen, hogy ebben a nőben az események úgy csapódtak le, hogy Leyton felgyújtotta maga mögött a házat, majd kisétált az ajtón, holott inkább az ablakon hajították ki.

– Leyton nem azért hagyta ott a céget, mert Horace nem tette igazgatóvá. Elsősorban engem és Spike-ot akart megvédeni ettől a légkörtől.

Talán élesen csengett a hangja, és egyértelműen ki lehetett hallani a szavaiból, milyen borzalmas véleménye van a valahai CEO-ról. De épp magasról tett rá, hogy sokkal pocsékabb színész, mint Cynthia, és nincsenek hozzászokva az arcizmai ahhoz, hogy a legnagyobb baromságokhoz is jó képet vágjon.

Ezzel a megjegyzésével viszont végre sikerült rést találnia Cynthia vastag páncélján, mert nem válaszolt rögtön, helyette olyan arccal kortyolt újra bele a teájába, mintha citromlével öntötték volna fel.

– Látom, jó vacsoratémát szolgáltattunk az elmúlt pár évben. Már csak azt nem értem, ha Leyton ennyire óvni akarja a gyerekeit a magunkfajtáktól, miért fogadta el Sam ajánlatát? Miért jött vissza?

Szavai egy medvecsapda finomságával haraptak rá Miranda torkára.

– Hát... – kezdte, de ösztönösen érezte, kisebb árulással érne fel a férje irányában, ha ezt a mondatot befejezné. Nem is tudta volna, Leyton még mindig nem közölte vele, mi motiválta a legjobban, hogy újra a LÉN-ben dolgozzon.

– Igazából nem érdekel – kegyelmezett meg neki Cynthia –, amíg jól végzi a munkáját. Remélhetőleg az első útja is eredményes lesz, és semmi sem tereli el a figyelmét az üzletről...

Mirandát rossz érzéssel töltötte el Cynthia hanghordozása.

– Nehéz olyan szituációt elképzelni, ahol valami elvonja Leyton figyelmét a munkáról.

– Akkor biztos Barbara Bonet sem képez majd kivételt.

Cynthia nyíltan kekeckedett vele, és nem kellett volna ugrania a szavaira, mégsem tudta fékezni a nyelvét, hogy ne bukjon elő belőle a kérdés:

– Ez a Barbara az a Barbara?

– Igen, ő. Frissen elvált, és az a hír járja, nem a kemény erkölcseiről híres.

– Oh... – lehelte Miranda, mert másra hirtelen nem is lett volna képes a ráöntött információ birtokában. Cynthia csendesen meredt rá az asztal túloldaláról, a reakcióját leste, és Miranda nem akarta megadni neki az örömet, hogy meginogni láthatja, ezért rávágta: – Nem számít, megbízom Leytonban.

– Ez jó hír – eresztett meg a nő egy alig burkoltan leereszkedő mosolyt. – Nem örülnék, ha benne is csalódnom kellene, mint a volt férjemben.

Miranda erősen szorította magához azt a kevés szimpátiapontot, amit Cynthia elnyert még a beszélgetésük kezdetén, most mégis egyenként peregtek ki a kezei közül.

De tényleg, miért kellett volna aggódnia? Ugyan Leyton még nem írta meg neki, hogy az exével van üzleti úton, de egyrészről ő sem tudott eredetileg róla, másrészről késő este szállt le a gép, és megbeszélték, hogy már nem fogja Mirandát zavarni, csak egy rövid üzenetben értesíti, hogy életben van, amit meg is tett. Ugyanígy üzent dél körül is, hogy túl vannak a tárgyaláson.

Azóta meg semmit, és már elmúlt délután hat.

Közben befutott Lea. Cynthia előbb szúrta ki, mint Miranda, és kiderült, nem is kell bemutatnia a két nőt egymásnak.

– Szóval te perelted be az unokabátyámat tíz éve – állapította meg Cynthia szemérmetlen könnyedséggel, holott nemrég borzolta fel Miranda kedélyeit.

Lea pókerarccal fogadta a megjegyzést, miközben elegánsan maga elé csúsztatta az itallapot. Miranda csak azért nem rendelt azonnal magának valami töményet, mert az utolsó találkozója az alkohollal katasztrofálisan végződött.

– Én voltam, és nekem köszönheti azt is, hogy végül csak bírsággal végződött az ügy és nem letöltendővel – vágott vissza Lea.

– Akkor még hálás is lehet, egy szabadságvesztést nem tudtak volna kikozmetikázni az életrajzából. Kicsit meglep, hogy azóta is töretlenül jó a viszony köztetek.

– Fogalmazzunk úgy, vannak közös ügyeink – válaszolta Lea a kézfejére támaszkodva, és egy pillanatra a szeme Miranda felé rebbent.

Ő igyekezett követni a társalgást, de épp akkor pötyögött le másodízben egy rövid üzenetet Leytonnak, csak hogy érdeklődjön, mi van vele. Közben próbált semmit sem belemagyarázni abba, hogy az elsőre, amit tizenhét perce küldött, még nem válaszolt. Nem leshette folyamatosan a telefonján, igaz?

De tényleg, Miranda feleslegesen idegeskedett. Ez csak munka, ahol történetesen a férje a volt barátnőjével dolgozott együtt, akiről George már több esetben is megjegyezte, hogy baromi dögös. Olyan igazi rámenős, sportos alkat, menő diplomával, és mint most Miranda frissen megtudta, facér, aki szívesen halászik a zavarosban.

De még ha Barbara úgy is döntött, szívesen felmelegítené a régi kapcsolatot, Leyton miért ne mondott volna nemet? Jó, ilyen szituációba még sohasem futottak bele együtt, de Mirandának eddig úgy jött le, Leyton hisz a hűségben és a monogámiában. Különben el se vette volna, nem? Viszont az anyja meglehetősen csapodár természetű volt, Leyton mégsem rótta fel soha kritikaként, csak a pénzpazarlását nézte szúrós szemmel. Talán neki a megcsalás simán belefért a morális értékrendjébe...? Vagy csak el sem kellet ezen soha gondolkodnia, mert Mirandáig kérészéletű kapcsolatokat tudhatott a háta mögött.

Miranda viszont tudta magáról, hogy még egy megcsalást képtelen lenne elviselni...

Szóval Leyton igazán rápillanthatott volna a kurva telefonjára!

*

Délre végeztek, és egy kellemesnek szánt ebédet is elköltöttek az újdonsült megrendelőjük éttermében, ahol másfél óra üres fecsegéssel pecsételték meg a szerződést. Leyton igyekezett érdeklődést színlelni a tulajdonos órakollekciója iránt. Még az első kézfogásnál csodálkozott rá Leyton breguet-ére. Onnantól elkönyvelte, hogy hasonló szenvedélyük van, és erről Leyton semmilyen meddő próbálkozása sem tudta eltéríteni, amikor témát akart váltani. Tervezők nevei, modellek száma és megannyi alig különböző óra képe lebegett a szeme előtt, amikor Barbara hosszas nyaggatásának engedve sífelszerelést bérelt magának. Egy-két lesiklásra bőven maradt még idejük.

Az egy-kettőből végül inkább hat-nyolc lett, és mivel nem szegte a nyakát a kék pályán, végül egy pirosat is megpróbáltak. Utólag megbánta, a pálya utolsó negyedében rosszul mozdult, és épp csak megúszott egy orra esést. Cserébe úgy meghúzott egy izmot a combjában, hogy a könnyeit pislogta vissza, mire leért a pálya végére, majd minden akaraterejére szüksége volt, hogy palástolni tudja a fájdalmát. Bezzeg Barbara egy műlesikló eleganciájával fékezett le mellette.

Erősen bicegve sétált vissza az üzletkötője oldalán a kölcsönzőbe leadni a ruhadarabokat. Remélte, hogy egy forró fürdő és némi fájdalomcsillapító majd rendbe teszi. Másnap csak a taxiig kell elküzdenie magát.

– Mit mondtál, mikor síeltél utoljára? – kérdezte Barbara, amikor már a hotel liftjében álltak.

– Több mint tizenöt éve.

– Hmm akkor minden elismerésem, hogy majdnem megúsztad sérülés nélkül. Ha gondolod, kezelésbe vehetem a lábad. – Barbara már megint azt a sokatmondó pillantást vetette rá, mint előző este: megereszkedett szemhéjjal pásztázta végig.

– Kösz... de szerintem egy kis nyújtás és egy forró fürdő elég lesz.

– Ahogy gondolod, főnök. – Leytont ez a főnöközés is egyre jobban idegesítette. – De ha meggondolnád magad, itt vagyok a szomszéd szobában.

Ezzel ő is tisztában volt.

Vagy egy órát áztatta magát a kádban. Hatásos volt, mert az éles fájdalom sokat tompult a combjában, mire kikászálódott. Maga köré tekerte a szállodai köntöst, és épp fel akarta hívni Mirandát, de rájött, a telefonját még az aktatáskájában hagyta, azt pedig az előtérben.

– Azt hittem, már sohasem bújsz elő – Leyton megtorpant az ajtóban. Nem számított rá, hogy Barbara még mindig ébren lesz. Lazán a kanapénak támaszkodott, és akárcsak Leyton, ő is mindössze a szállodai fürdőköntöst viselte, legalábbis elsőre így tűnt a gyér fényviszonyok között. – Arra gondoltam, kipróbálom a medencét, van kedved csatlakozni hozzám?

Ahogy Leyton szeme hozzászokott a félhomályhoz, már egy aranysárga bikini körvonalait is kivette a nőn. Barbara lazán lekapta magáról a köntöst és a kanapé karfájára terítette, ő pedig megállapította magában, hogy gyerek ide vagy oda, a nő semmit sem változott, továbbra is szálkás, tónusos maradt.

– Este tizenegykor?

– Holnap már utazunk vissza. Nem akarom úgy érezni, hogy maradtak kiaknázatlan lehetőségek.

Viszont a medence helyett Leyton felé vette az irányt. A férfi már csak arra eszmélt, hogy Barbara ott áll közvetlenül előtte és a fürdőköntöse kötözőjével babrál. Leyton agya pedig három lépés lemaradásban volt az események alakulásához képest.

Barbara épp kikezd vele? Annak dacára, hogy egész repülőúton idefele a családjáról faggatta?

– Barbara... – kezdte, de a mondat közepén elveszett a hangja, mert a nő kioldotta a csomót. Még szerencse, hogy egy alsónadrágot húzott magára, bár sok újdonságot nem tartogatott már a nőnek.

Lefagyott, ahogy mindig a váratlan helyzetekben. Automatikusan végigmérte Barbarát és nem kerülte el a figyelmét, hogy ő is leplezetlen kíváncsisággal mérte fel, Leytonnak mennyire sikerült karbantartania magát az elmúlt egy évtizedben.

Tekintete végül Barbara tónusos hasfalának alján, a majd húsz centi hosszú hegen ragadt meg, ami halvány fehérre fakult az évek alatt.

– ... te császárral szültél? – törte meg a csendet.

– Mi? – biccentette a nő félre a fejét a kérdés hallatán. – Ja igen – válaszolta, majd ösztönösen feljebb húzta a bikinialsóját.

– Akkor első kézből vannak tapasztalataid. Szívesen meghallgatnám őket, mert Mirandának is valószínűleg szüksége lesz császára.

– Ki a franc az a Miranda?

– A feleségem.

– Te most tényleg a császárom történetét akarod meghallgatni, amikor helyette szexelhetnénk is egyet a medencében?

– Ezek szerint nem értettem félre a szituációt. Kellemetlen lett volna ellenkező esetben. Egyébként tényleg érdekel.

– Baszki, Leyton! – lépett hátra a nő, és erőltetetten felnevetett. – Még mindig hihetetlen vagy...!

– Ne értsd félre, fantasztikusan nézel ki, de nekem...

– Nem fér bele, értem. Nem is értem, mit vártam – sóhajtott egyet Barbara. – Pedig kíváncsi voltam, mert őszintén, nem emlékszem már, milyen voltál az ágyban.

– És a kíváncsiságod közvetlenül azelőtt támadt fel, hogy meséltem a gyerekeimről meg a nejemről, vagy utána?

– Hű de szúrós valaki... Én csak felajánlkoztam, hátha szükséged van neked is egy kis változatosságra. De ne aggódj, értek a nemből is – vonta meg a vállát. – Ezek szerint egyedül megyek úszni.

– Úgy tűnik – állapította meg Leyton, és lassan kifújta a levegőt. Most fogta fel, mennyire megkönnyebbült, hogy Barbara ilyen könnyedén kezeli a helyzetet. Mégis megvárta, míg a nő elhúzta a terasz üvegajtaját, és egy elegáns fejesugrással a medencébe vetette magát.

Ő pedig összeszedte a telefonját a táskájából, és próbált közben nem látványosan sántítani. Meglepetten konstatálta, hogy három üzenet és kettő nem fogadott hívás is várta Mirandától. Még Londonban is csak fél tizenegy múlt, ezért inkább megcsörgette a feleségét. Alig búgott a telefon kettőt, ő már fel is vette.

– Na végre! – Egy cseppet sem tűnt álmosnak a hangja, pedig rendszerint tízkor már aludt. – Azt hittem, a föld is elnyelt.

– Síelni mentünk Barbarával, és a telefonom a szálláson maradt – vallotta be. – Majdnem kitörtem a nyakam az utolsó pályán, de megúsztam.

– Aha és történt még valami?

Mi történhetett volna még ezen kívül? Leyton elég tartalmas programnak tartotta azt is, hogy nosztalgia gyanánt majdnem otthagyta a fogát az Alpok lejtőin.

– Más hirtelen nem jut eszembe... vagy mégis, Barbara kikezdett velem.

Miranda nem válaszolt rögtön, és Leytonnak átsuhant az agyán, hogy talán nem így kellett volna tálalnia az esetet, vagy el sem kellett volna mondania. A nyolc éves férj pályafutása alatt ilyen szituációba még nem botlott, ha akadtak is rámenősebb gyakornokaik, rendszerint Steve-re vetettek szemet.

– És éltél a helyzettel?

– Miranda, kérlek...

– Jól van, ez akkor egy nagyon... tartalmas út volt – állapította meg a felesége, és Leyton újbóli megkönnyebbülésére derűsen csengett a hangja. – Örülök, hogy elmondtad.

Még pár szót ejtettek a lányokról, majd Miranda nagyot ásított a telefonba, ezért Leyton inkább elküldte aludni. Mire visszabicegett a nappaliba, hogy hasonlóan tegyen, Barbara már selyempizsamában nyújtózott el a kanapén. Egyik kezében a telefonját, másikban egy pohár bort szorongatott.

– Biztos jó érzés lehet – állapította meg, Leyton pedig nem tudta eldönteni, kinek címezi a megjegyzést, mert fel sem pillantott a telefonjából. – Ilyen stabil párkapcsolatban élni.

Szóval neki.

– Hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok féltékeny, és abban sem vagyok biztos, hogy száz százalékig megérdemled – folytatta a nő.

– Szóval még mindig dühös vagy, amiért kidobtalak – állapította meg Leyton, miközben elővigyázatosságból a kanapé átellenes sarkába ereszkedett le.

– Te dobtál ki? – Barbara arcára őszinte csodálkozás ült ki. – Akkor ritka kivétel vagy, engem nem szoktak kidobni. Miért raktál ki?

– Mert csak a pénzem kellett.

– És erre magadtól rájöttél?

– A szemembe mondtad, szóval sokat nem kellett gondolkoznom rajta.

– Hm... előfordulhat. Bár abban az időben másra nagyon nem is számíthatott az ember tőled, a szívedet és az eszedet is elrabolta a cég. – Ha rosszul is estek neki Barbara szavai, vitathatatlanul volt igazság bennük. – Nem hittem volna, hogy éppen egy ilyen csaj csavarja majd el a fejed – tartotta Barbara felé a telefonját. Mint kiderült, épp Miranda profilját böngészte. – Miért vágattad le a szakállad? Elképesztő cukin állt rajtad.

– Öregített.

– Elmúltál negyven, mennyinek akarsz tűnni? Húsznak? Ne is folytasd, tudom, hogy rettenetesen hiú vagy, csak jól titkolod. Legalább a kontaktlencséről lemondtál, olyan sok vacakolással jár.

– Könnyű, akinek tökéletes a szeme.

– Ezt a jelzőt tényleg sokszor megkapom – vonta meg a vállát. – És mégis te vagy stabil párkapcsolatban, nem én. Bevallom, amikor megláttalak a repülőtéren, eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha most Mrs. Landon lennék és nem újdonsült Ms Bonet... – Előrekönyökölt a térdére. – Azért valld be, jó kis fél évünk volt, arról nem beszélve, hogy baromi jól mutattunk egymás mellett a céges rendezvényeken.

– Azt hittem, ugrottunk erről a témáról.

– Veled már nosztalgiázni sem lehet? Képzeld, többször is eszembe jutottál az elmúlt években, és nem feltétlen a bogaras exem kontextusban. Ne mondd, hogy én egyszer sem fordultam meg a fejedben.

A felszínre szivárgott Barbara igazi énje. A vitathatatlanul csaknem tökéletes külső és határozott fellépés mögött egy állandó pozitív megerősítésre szomjazó nő élt. Barbara nem csak sütkérezett a bókokban, ezekből táplálkozott, ezeknek köszönhette azt a ragyogást, ami Leytont is elbűvölte annak idején, aztán rájött, hogy milyen sok energiába kerül fenntartani. Barbara nem csak szerette, szüksége volt rá, hogy az ember a tenyerén hordozza, különben fakulni kezdett, mint egy rossz akkumulátor, ami csak állandó töltés mellett funkcionál rendesen. Hosszútávon kiszipolyozta az embert, mert Barbarának kellett mindig a legfényesebb csillagnak lennie, és nem viselt el közben versenytársakat.

De Leyton hazudott volna, ha azt mondja, egyszer sem jutott az eszébe. Míg Miranda egy úthenger kérlelhetetlenségével bele nem rontott az életébe, egészen frekventáltan gondolt Barbarára, mert abban a hat hónapban valóban jó csapatot alkottak. Ha jó csapatnak lehet nevezni, hogy munka címén körbeutazták a világot, a helyi attrakciókat kipróbálták, majd drága hotelekben szexeltek.

– Amíg Mirandával össze nem jöttünk, többször is eszembe jutottál. – Barbarának fontos volt tudnia, hogy valaki epekedett utána, még ha limitált ideig is.

– Ez a Miranda titkos varázserővel bírhat, hogy megfogott magának. Pedig még van egy gyereke is! Te egyenesen rettegtél a gyerekektől.

– Ez erős túlzás, de tényleg nem rajongtam értük.

– És jól kijössz vele?

– Remélem, hogy igen, bár a munkaváltásom miatt először le akarta harapni a fejem...

– Nem Mirandára gondoltam, hanem a fiára – emelte Barbara égnek a szemét, majd felült a kanapén, és közelebb csúszott Leytonhoz. – Tudod... kicsi Tim nagyon ragaszkodik hozzám, főleg amióta leléptünk az apjától, és már hoztam haza férfiakat, nem sokat, csak kettőt. Mit mondhatnék... nem fogadta őket kitörő lelkesedéssel.

Barbara ugyanazt a szituációt élte meg most, mint Miranda tíz éve, ébredt rá Leyton. Ráadásul a két gyerek még korban sem különbözött, éppúgy elszakították őket az apjuktól, és egy pótléknak kellett volna úgy-ahogy betömködnie a hátrahagyott lyukat. Látva Barbara reménykedő arcát, mintha most tanácsot akart volna kérni Leytontól?

– Spike-kal mi is így kezdtük – mondta végül óvatosan. – Nem tudom, hány órányi legózásomba került, hogy ne morogjon rám.

Barbara felnevetett.

– Ezt feljegyzem akkor, és ezek szerint bevált?

Szerette volna rávágni, hogy igen, mert az első öt évben tényleg működött, de aztán fokozatosan valami megváltozott. Mert bárhogy is nézte, főleg miután kiköltöztek a kertvárosba, Spike-kal elsodródtak egymástól. Mint egy leszakadt jégtábla az Antarktisztól, rajta a tini jegesmedvével, akit jelenleg túl sok dolog foglalkoztat egyszerre, hogy vissza akarjon úszni a kontinensre.

Nem mintha a kontinens olyan sokat tenne az ügy érdekében...

– A mi esetünk kicsit más. Spike apja ott élt velünk egy városban, nem volt szüksége pótlékra.

– Leyton, sajnálom.

Zavartan pillantott fel a nőre, és tényleg őszinte sajnálkozást olvasott ki a szeméből, pedig nem mondott olyasmit, ami indokolná.

Aztán rájött, hogy ő is sajnálja. Kisebbrészt magát, nagyobb részt azt az apa-fia kapcsolatot, amibe az elején sok energiát fektetett, de valahol félúton, talán a kevés visszacsatolás, vagy csak a saját restsége miatt hagyott mégis elhidegülni.

Jelenleg ott tartottak, hogy Spike látni sem akarta. Szar érzés volt, főleg annak fényében, hogy akár meg is akadályozhatta volna, ha három vagy öt éve jobban próbálkozik. Nem akart a saját apja hibájába esni, de úgy tűnt, mégis sikerült neki.

De kár volt ezen keseregni, az a jégtábla már messzire sodródott. Spike úgy döntött, egy időre nem kér belőlük... belőle, és inkább összebútorozott a saját apjával.

– Egy kicsit én is – törte meg végül a csendet. – Mindenesetre nem tudok megoldással szolgálni, ezt majd az aktuális partnerednek kell kikísérleteznie.

– Remélem, kicsi Tim azért nem fog rá morogni.

– Ez a jobbik eset, egyszer meg is harapott.

Barbara újra felnevetett, majd egy újabb pohár bort töltött magának és most Leytont sem hagyta ki a körből.

– Koccintsunk ismét a te jelenlegi és az én jövőbeli családomra!

Elvette a poharat, majd próbált hasonlóan ellazultan elhelyezkedni, mint ahogy Barbara is visszasüppedt a kanapéba. De nem ment neki.

Könnyű lett volna azzal magyarázni a jelenleg kialakult helyzetet, hogy Spike nem az ő vére. Könnyű, és helytelen. A kisgyerekek szeretetét játszva meg lehetett szerezni, nekik a kötődés ösztönből jött. Leytont többször elámította ez a feltétlen bizalom, hogy milyen éles ellentétben áll a felnőttek világával, ahol évtizedeken át tartó kötelék is megszakadhat, mert az egyik fél megirigyelte, hogy a másiknak van barátnője...

De a feltétlen bizalom idővel leépül, ahogy a gyerek egyre több öntudatra tesz szert, és ahogy rájön, a szülő is komplexebb személy annál, mint hogy az ő igényeit kiszolgálja. Akkor döbben rá arra, hogy a felnőtt sem tökéletes... Talán Leyton is idővel Alistair fejére olvasta volna, hogy elhanyagolta gyerekkorában.

A lányok még erősen kötődtek hozzá, pusztán azért, mert az apjuk volt, de tudta, ezek az idők lassan elmúlnak. Katie már többször mutatta a jeleit annak, hogy kezdi sejteni, a szülei nem tévedhetetlenek. Mi lesz, ha Leyton épp úgy elidegenedik a lányoktól, mint Spike-tól? Még úgy sem tudta közel tartani magához a fiút, hogy nem őrölte fel minden szabadidejét a munka, és lett volna tere kötődni hozzá.

– Igen, koccintsunk rájuk – szólt végül.

Csilingelve értek össze a poharak, és Leyton igyekezett magában leküzdeni az érzést, hogy bár számtalanszor megfogadta, nem esik az apja hibájába, félig már így is beleesett. Spike-ot talán elveszítette.

De a lányokat nem fogja. 

---------------------------------------

Tudom, sokat kellett várni a folytatásra, és sajnos a továbbiakban is így lesz. Most jönnek a számomra már lényegesen nehezebb (értsd, drámaibb, érzelmesebb, kevésbé "vicces") fejezetek, ezért átállok a két hetes frissítésre. 

A következő nagyobb rész címe pedig : "Áll a bál", ahol kiderül, Miranda megkapja-e a hőn áhított hétvégéjét Leytonnal és gyerekek nélkül, vagy pedig inkább családi hétvégét tartanak, amihez csatlakozik hozzájuk Charlotte és Cynthia is (Miranda őszinte bánatára :D). 

Tehát találkozunk április 15.-16. :)